Népszabadság, 1985. november (43. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-26 / 277. szám
4 A SZOCIALIZMUS ORSZÁGAIBÓL Lengyel gazdasági elképzelések 1986-ra ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ~~) November közepén a minisztertanács első ülésén hagyták jóvá a jövő évi lengyel népgazdasági tervet. Az 1986-os terv egyik jellemző vonása, hogy csak a legfontosabb irányvonalakat jelöli ki, mozgásteret engedve ilyenformán — a reform szellemében — a vállalatoknak. A következő évben a kormány azzal számol, hogy a nemzeti jövedelem az ideihez képest 3,2—3,5 százalékkal nő. A tervelőirányzat azonban leszögezi, hogy messzemenően figyelembe kell venni az ország helyzetét. Azt nevezetesen, hogy a különböző nyers- és alapanyagok csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre, s ezért a növekedést kiváltó munka hatékonyságának emelésével kell elérni. Ennek megfelelően az anyagigényes ágazatok termelését 1,8, az energiaigényes gyártást három százalékkal kell csökkenteni, miközben a munka hatékonyságának 3,5 százalékos növelésére van szükség. A nemzeti jövedelem tervezett emelkedése lehetővé teszi, hogy 1986-ban az egy főre jutó fogyasztás 1,6 százalékkal emelkedjék. A gazdasági realitások messzemenő figyelembevételével készült a költségvetési tervezet is. Miközben a koncepció azzal számol, hogy fokozatosan javul a költségvetés helyzete, s az ország fizetési mérlege is kedvezően változik, a deficitet 1986- ban sem sikerül felszámolni. Ami a hitelpolitikát illeti, kölcsönöket azok a vállalatok kapnak, ahol a fejlesztési elképzelések összhangban állnak a központi tervvel, beruházásaik a kedvezőbb gazdasági szerkezet kialakítását, a nagyobb exportképességet szolgálják, s ezzel egyszersmind garantálják is a határidőre történő visszafizetést. Ezenkívül a kormány több olyan tervezetet is megtárgyalt és elfogadott, amelyre majd a parlamentnek, a szejmnek kell a végső igent kimondania. Ilyen például az a tervezet, hogy január elsejétől csökkentik az államilag támogatott vagy kötött áras termékek és szolgáltatások körét. Mindezt főképp az teszi lehetővé, hogy az ide tartozó árucikkekből növekszik a termelés, s ezáltal javul az ellátás is. A vasúti személyszállítás, a tömegközlekedés, a posta és a távközlés díjai változatlanul a kötött árkategóriába tartoznak. Tervezik viszont, hogy — főként egyes könnyűipari termékek esetében — csökkentik azoknak az áruknak a számát, amelyeknek árát eddig az állam szabályozta. A parlament jóváhagyására váró elképzelés az is, hogy Lengyelországban különböző pénzügyi alapokat hoznak létre. Egyet például a külföldi adósságok törlesztésére. Ebbe az alapba elsősorban az állami vállalatok fizetnek be összegeket, zlotyban. A másik tervezet kulturális alap létrehozását irányozza elő; ez lehetővé tenné, hogy a következő időszakban az eddiginél mintegy hat százalékkal többet költhessenek ilyen célokra. Hasonlóan e két alaphoz, létrehoznának egy harmadikat is, ennek feladata a tudományos és technikai fejlesztések támogatása, illetve az elért eredményekgyakorlati hasznosítása, ennek finanszírozása lenne. K. Nyirő József Családi orvosok Kubában ( HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Alig tellik el hónap jelentékeny nemzetközi orvostudományi konferencia nélkül a karibi országban. Hol az ENSZ egészségügyi szervezete tart szekcióülést, hol a latinamerikai gyermekorvosi konferencia tanácskozik Havannában, hol a trópusi járványok leküzdéséről cserélnek véleményt a téma legkiválóbb szakemberei. Gyakorta kerül szóba, magunk is sokszor leírtuk, hogy az egészségügy kiemelt politikai kérdés Kubában. A forradalom győzelmének pillanatától megkülönböztetett figyelmet fordítanak a betegségek megelőzésére, megszüntetésére, a higiéniai körülmények javítására, az egészséges életmód kialakítására. S az sem mellékes, hogy az orvos- és ápolónőképzésre, a kórházak és rendelőintézetek építésére s a gyógyszergyártásra fordított összeg évről évre növekszik. Négyszáz rendelőintézetével, több tucat, irigylésre méltóan felszerelt kórházával Kuba ma szinte egyedül áll Latin-Amerikában. Azzal pedig igazán kevés állami büszkélkedhetik a világon, hogy minden 440 lakosra jut egy orvos. Kubában most újabb egészségügyi „csúcsot” döntögetnek. Országos kampány indult azért, hogy minden családnak legyen orvosa. Nem, ne higgyük, hogy holmi fényűzésről van szó. Ellenkezőleg: az orvosok és az egészségügyi eszközök ésszerűbb, gazdaságosabb foglalkoztatása, illetve kihasználása vezette az illetékeseket a háziorvosi rendszer kiépítésére. Lényege: lakókörzetenként minden ötven-hatvan családnak legyen állandó orvosa, akihez bizalommal fordulhat bármilyen panaszszal. Első lépésként azt a technikai kérdést kellett megoldani, hogy a családi orvos lakása ugyanott legyen, ahol a kliens köre lakik. A beteg szívesebben fordul a száz-kétszáz méterre lakó orvoshoz, mintsem hogy a rendelőintézeti sorbaállást válassza. Az első tapasztalatok kedvezőek. A mostanáig munkába állt ötszáz családi orvos véleménye szerint a páciensek bizalma lehetővé teszi, hogy egy sor betegséget megelőzzenek. A környékbeliek ugyanis kisebb panaszokkal, múló rosszullétekkel is bekopognak, s ezek a tünetek az orvosnak fontos támpontot jelentenek a jövőre nézve. Az is előfordul, hogy nem maguk, hanem családtagjaik vagy rokonuk miatt „alkalmatlankodnak” egyesek, elejét véve ezzel a nagyobb bajnak, tragédiának. A kísérlet a másik oldalról nézve is sikerrel kecsegtet. A családi orvosi rendszer bevezetése óta az egyébként meglehetősen túlterhelt rendelőintézetek látogatottsága ötödére csökkent. A költségek megtakarítása mellett ez egyben azt is segíti, hogy a súlyosabb esetekre több időt, nagyobb figyelmet fordítsanak. Miközben a családi orvos a saját lakásán látja el a járó betegeket, súlyosabb esetben a pácienst eleve a szükséges szakkórházba küldi. Úgy hírlik, a mostani ötszáz családi orvossal szemben jövőre már kétezer lesz Kubában, s a közeli években húszezerre növekszik a számuk. A rendszer kiterjesztését egyelőre csupán a lakáshiány lassítja, hisz az orvosi lakások nagyobbak, külön várószobára és rendelőre is szükség van, de ha az egészségügyről van szó, „semmi sem drága” Kubában. Seres Attila A MAGYAR TÁRSADALOM fejlődésében a modernizációs folyamatnak a XIX. század utolsó harmadában és a XX. század első másfél évtizedében történt nekilendülése a szociológia számára elvileg kedvező társadalmi körülményeket teremtett. Ám éppen a megkésett fejlődésnek a klasszikus polgári fejlődéstől eltérő társadalomszerkezete — a nagypolgárság mellett a feudális jellegű földbirtok érdekeinek fennmaradása — azt eredményezte, hogy sem a politikai rendszer, sem a történetileg kialakult politikai kultúra nem tette lehetővé a hivatalos ideológia és tudománypolitika számára a szociológia elfogadását, így az ebben az időben létrejött radikális polgári szociológia — már csupán az elmaradott valóság feltárásával és a polgári fejlődésnek mintaként való elfogadásával — hangsúlyozottan ellenzéki tudománnyá vált. Lényegében hasonló társadalmi és politikai kontextusban bontakozhatott ki a magyar szociológia a két világháború között is. De akkor az 1918. évi polgári és az 1919. évi proletárforradalom bukása után mind a nyugati polgári, mind pedig a szocialista irányú fejlődés útjának lehetősége kizártnak tűnt, s a nekilendült modernizációt a trianoni békeszerződés gazdasági, társadalmi és politikai következményei is viszszafogták. Az ország társadalmi rendjét megkérdőjelező legnagyobb hatású tudományos és politikai mozgalom ekkor a társadalom legelmaradottabb szektorának — a mezőgazdaságnak, a birtokviszonyoknak, a parasztságnak, a falunak — az átalakítását látta a legfontosabbnak. De a két világháború közötti szociológia legjobb művelői a negyvenes évekre már eljutottak az egész társadalom átalakítása szükségességének belátásához, sőt a szocialista irányú fejlődés elfogadásáig. Ennek a szociológiának máig is érvényes eredményei születtek. Elegendő talán csak Erdei Ferencnek a parasztságra, a magyar településszerkezet és különösen a társadalom tagozódására vonatkozó munkásságára hivatkozni. A szociológia számára új helyzetet teremtettek a felszabadulás után a negyvenes évek közepétől megindult nagy jelentőségű társadalmi változások. Egy-két évig úgy tetszett, hogy marxista társadalomelméleten alapuló szakjellegű szociológia alakulhat ki részben Szalai Sándor rövid életű tanszéke körül, részben a két háború közötti szociológia legjobb hagyományaira épülve. Ám a politikai koalíció felbomlásának körülményei között, a szocialista társadalom építésének első időszakában — az önkényes és a törvényességet megsértő politikai vezetés elhatalmasodásával — a szociológiai kutatások lehetőségei is megszűntek. A MAGYAR SZOCIOLÓGIA fejlődését ettől az időszaktól három szakaszra oszthatjuk. Az első szakasz jellegzetessége a szociológia átmeneti, de teljes kiiktatása a tudományos életből. A szocialista társadalom fejlődésének ezekben a kezdeti éveiben, az Európában kialakult történeti helyzetben a politikai vezetés elegendőnek látta a Szovjetunióban kialakult gazdaság- és társadalomépítési modell közvetlen átvételét anélkül, hogy a magyar társadalom gazdasági és társadalmi feltételeit, történeti és kulturális stb. adottságait elemezte volna. A változást és ezzel a második szakasz kezdetét lényegében a voluntarista politikának az 1956. évi tragikus eseményekhez vezető csődje hozta magával. Az új politikai vezetés a társadalom valóságához, valóságos lehetőségeihez jobban igazodó társadalomépítésre vállalkozott. Ez a körülmény már önmagában is szükségessé tette a valóság megismerését és az erre alkalmas tudományok fejlesztését. Mindez természetesen nem ment viták és ellentmondások nélkül. A szociológiát érintő politikai vitákat elsősorban a szociológiát „burzsoá tudománynak” tekintő konzervatív gondolkodás, a régi rutintól megszabadulni nem képes, vagy az új politikai fejlődéssel ellentétes érdekviszonyokhoz kapcsolódó magatartás gerjesztette. Szerepet játszott ebben egyes szociológusoknak a hazai szociológia ellenzéki hagyományaira épülő magatartása, ők ugyanis a szociológia kritikai funkcióját mintegy abszolutizálták. Ez a nagyjából 1958—1970-es évek vége közötti időszak azonban — a vitáival együtt — a magyar szociológia fellendülésének kora. Ekkor történtek az első empirikus szociológiai kutatások, elsősorban a munkaszociológiában, a szervezetszociológiában, a társadalom tagozódásának, mobilitásának és életmódjának, a bennük mutatkozó jelenségeknek feltárásában, a családszociológiában s a településszociológiában és különösen az urbanizáció folyamatának vizsgálatában. Ekkor alapozták meg az egyes társadalmi osztályokra, rétegekre irányuló, később kiteljesedő kutatásokat. Ebben az időben fejlődött ki a rendszeres közvélemény-kutatás, kimunkálták az elvi, módszerbeli és szervezeti alapokat. Ebben az időszakban bontakoztak ki azok a szociológiai kutatások is, amelyek — mint a jogszociológia, a kriminálszociológia, a szociálpszichológia, a gazdaságszociológia stb. — a szociológiai szempontot, szemléletet, fogalmakat és módszereket a társadalomtudomány más ágaiba is bevitték. A harmadik szakasz — amely a hetvenes évek végétől napjainkig tart — bizonyos értelemben új jelenségekkel teli társadalmi-politikai környezetet hozott a szociológia számára is. A magyar társadalom utóbbi két évtizedének fejlődésében oly nagy szerepet játszó gazdasági reform folyamata — a maga kitérőivel, visszalépéseivel, sikereivel és kudarcaival — önmagában is nagy lehetőségeket adott a szociológiának, különösképpen a tudatos politikai akciók és társadalmi összefüggéseik, a technikai és gazdasági innováció társadalmi lehetőségeinek és feltételeinek a kutatásában. Ezek a kutatások — jóllehet eredményeik távolról sem kielégítőek, és nemegyszer túlságosan is általánosak — eljutottak annak felismeréséig, hogy a társadalmi folyamatok és jelenségek csak az egész társadalom történetileg kialakult öszszefüggéseiben értelmezhetők és érthetők meg igazán. A gazdaságtörténet és a történettudomány eredményei hozzásegítették a szociológiát is a regionális történeti sajátosságoknak, valamint a globális összefüggéseknek a szociológiai kutatásokban való értelmezéséhez. A magyar társadalmat a nyolcvanas évek elején bemutató és elemző összegezési kísérletek már ilyen szemléletre épültek, és ez a szemlélet napjainkban is, az egyes részproblémák és jelenségek elemzésével tovább erősödik. A GAZDASÁGI REFORM továbbvitelének az igénye a nyolcvanas évek elején már számolhatott olyan szociológiai — és közgazdasági — szemlélettel, amely a gazdasági döntések és jelenségek társadalmi öszszefüggéseinek feltárására irányult. A politikai vezetés is kezdett kialakítani egy olyan gyakorlatot, amely a legfontosabb gazdaság- és társadalompolitikai döntések előtt tudományos kutatásokra tart igényt, és ez az igény a szociológiával szemben is érvényesül. Ennek az időszaknak a kutatásaiban és elméletileg is jelentős eredményeiben — közülük például a társadalom rétegződését új módon megközelítő, nagy jelentőségű kutatásokban, a deviáns jelenségeket vizsgáló átfogó programban, az urbanizációra, a településfejlődésre vonatkozó vizsgálatokban, az életmód kérdéseinek megközelítésében — a komplex szemlélet válik uralkodóvá. Ugyanakkor a korábbinál jóval magasabb szinten használják az adatgyűjtés és -elemzés számítástechnikai lehetőségeit. A gazdasági reform folyamatában néhány különösen fontos téma került a szociológiai kutatások érdeklődésének körébe. Ilyenek például a vállalatok szociológiai jelenségei, a termelőszövetkezetek kapcsolata gazdasági-társadalmi-politikai környezetükkel, a munkásmagatartásokat alakító tényezők stb. A szervezeti megújulás és az adaptáció problémái a társadalom egésze megújulási képességének és készségének kérdéséhez, az előrevivő és visszatartó jelenségek problémaköréhez vezettek, ahogyan ide jutottak el a műszaki innováció feltételeinek, a tudomány társadalmi lehetőségeinek vizsgálatai is. VÉGÜL IS a magyar szociológia háború utáni fejlődésének második korszakában megkezdett, empirikusan megalapozott kutatások — ha nem is fogták át a magyar társadalom minden fontos jelenségét és folyamatát — olyan ismeretanyagot hoztak a felszínre a harmadik szakaszban, amelyek mind a társadalomalakítás, mind pedig a szociológia szempontjából fontos tanulságok levonását alapozták meg, jelezték a társadalom alakításának korlátait és lehetőségeit. Hozzájárultak azoknak a tényezőknek a feltárásához is, amelyekre a reformfolyamatokban egyre inkább épít a magyar gazdaság- és társadalompolitika. Mindez a valóság mélyebb megismeréséhez vezethet, és ez a szociológia számára átfogó elméletalkotást tesz lehetővé és segítheti a hatékonyabb társadalomalakítás tudományos megalapozását is. A társadalom folyamataiba való beavatkozás ugyanis nagyfokú felelősséggel jár, mivel mindenfajta beavatkozással kisebb-nagyobb mértékben megbomlik a társadalom szükséges egyensúlya is. Világos azonban, hogy a társadalomban minden egyensúly ideiglenes állapot, s ennek megbomlása, az ennek nyomán kialakuló konfliktusok, amelyekkel előre számolni kell, tudatos kezelést is igényelnek. A társadalom tudatos „kezelésének” esélyét növelheti a szociológiának — más társadalomtudományokkal együttes — további fejlődése. Kulcsár Kálmán akadémikus A hazai szociológia és a társadalom NÉPSZABADSÁG 1985. november 26., kedd KÜLDÖTT A 1 É P FR D ATKO J\ G iff L/S S Z U S R A Az alkotmány professzora Hallgatói javasolják: ha igazán meg akarom ismerni a professzort, üljek be egy órájára. Annyi atanterem a Janus Pannonius Tudományegyetem Jogi Karán, s olyan népes a hallgatóság, hogy igazából aligha tűnik fel bárkinek is az idegen. Azóta is tűnődöm, vajon egyedül voltam-e hívatlan vendég Ádám Antal előadásán. Nem hiszem, s remélem is, hogy nem, mert mondandója, okfejtése és gondolatvezetése a szakmán kívül álló érdeklődő figyelmét is leköti. Híre messze túlnő a megyehatáron, s ez természetes is. 1958-ban, 28 évesen kandidált „Az államfői funkció a szocialista társadalomban” című értekezésével. Akkor már sokfelől fölfigyeltek a fiatal tudósra, hívták is nem egy magasabb állásba, mégis visszatért a pécsi egyetemre. Harmincévesen már docens, 37. életévében pedig egyetemi tanár lett. Pedig agrárbiológusinak készült, zsigerenben őrizte a paraszti lét, a föld közelségét, s föltett szándéka volt, hogynövénynemesítőnek tanul. Akkoriban azonban még lehetősége volt a diáknak, hogy egyszerre több felsőfokú tanintézetbe is jelentkezzen, így az agráregyetem mellett a pécsi orvoskarra is elküldte kérelmét. Az orvostudományiak méltatták válaszra, s közölték, hogy csak helyi hiány miatt utasítják el, de mivel a bizottság tudását figyelemre méltónak ítélte, lehetőséget kapott rá, hogy tanulmányait az akkori Pedagógiai Főiskola orosz szakán folytassa. Egy teljes hónapon át élte a főiskolások boldog életét, minthogy azonban az intézmény nem tudta kollégiumba elhelyezni, átment a jogi kar ifjúsági szervezetéhez. Segítséget kért, meg olyan társakat keresett, akik megértik szorult helyzetét. Abeszélgetésből észrevétlenül felvételi vizsga lett. Vélhetően igen jó benyomást tett az asztal túloldalán helyet foglalókra, mert nemcsak hogy maguk közé fogadták, de mindjárt szállásáról is gondoskodtak, ami pedig akkoriban nagy szó volt. Később, 1953-ban a friss diplomás fiatalembert tanársegédnek szerződtette a kar, 1954-ben már aspiráns lett Budapesten, s valóban gyors léptekkel jutott előbbre tudományos és oktatói pályáján. S mindeközben társadalmi tisztséget is viselt; kilenc évig volt a pécsi jogi kar párttitkára, illetve titkárhelyettese, 1974-től dékánhelyettese, 1975-től pedig három éven át dékánja. Az időszak mérlegéhez hozzátartozik az a több mint két és fél száz publikáció is, amely a szaktekintélyek között is megkülönböztetett figyelmet élvez. Kedvenc témái a központi állami szervek működése, a társadalmi szervezetek szerepe, az alkotmány és alkotmányosság, a közoktatás irányításának kérdései, az állami koordináció eszközei és természetesen a népfront szerepe, tevékenységi köre napjainkban. 1968-ban választottak a Hazafias Néppont Baranya Megyei Bizottságának elnökévé, s azóta vagyok az országos tanácsnak is tagja. Immár az ötödik ciklust kezdem. Szívesen viselem ezt a tisztséget, különösképpen azért, mert közel áll szakterületemhez. A HNF közjogi tevékenysége, a választások szervezése, az országgyűlési képviselők, a tanácstagok, a népképviseleti szervek munkájának támogatása, a jogszabálytervezetek társadalmi vitái mindmind hasznos gyakorlati tapasztalatokat nyújtanak tudományos és oktatói tevékenységemhez. A kisebb és nagyobb közösségekkel, a rászoruló emberek gondjaival való foglalkozás, az ésszerű és hasznos közéleti fáradozás, a meghitt emberi, baráti kapcsolatok számomra felejthetetlenül kellemes élmények, mással nem pótolható örömök és politikai sikerek forrásai. Ráadásul jó időszakban ténykedem, a mozgalom megújulásának ívében: keresnek bennünket az emberek s keresik a népfrontos önkifejezés módját és újabb területeit. Mind többen látják, hogy ez a mozgalom akar és képes is a köz javára tenni. Külön öröm, hogy mind határozottabb a partnerszervezetek együttműködési készsége. Hallgatóim körében is tapasztalom: sokat várnak a népfronttól, s ösztönzésükre nem kis mértékben magam is hajlok afelé, hogy a népfront az integráló szerepe mellett törekedjen az olyan, kevéssé képviselt rétegek érdekképviseletére, amelyek erre rászorulnak. Szerencsére a politikai vezetés maga is keresi az érdekképviseletek, valamint atársadalmi ellenőrzés újfajta módját és formáit. Sáfrán István