Népszabadság, 1988. január (46. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-29 / 24. szám

SZABADIDŐ • KU­­liK­ÁN­S AJÁNLÓ • TÚRÁK Humorhullám, férfibálvány és Sárika Csupa mó­ka, kacagás vár ránk a jövő hét vé­gén, főműsor­­időben, még­hozzá egy kis bujócskajáték­­kal tarkítva, hiszen váltogat­nunk kell majd a csatornákat, ha a humorhullám hátán aka­runk lovagolni. S miért ne ten­nénk, hiszen a Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat. .. című összeállítás az utóbbi évek, év­tizedek humorából válogatva nemcsak a műfaj történetét rajzolja meg, hanem feleleve­níti a sajátosan torzító tükör­ben mindazt, amit a közel­múltban átélhettünk, s amin nevethettünk. Darvas Szilárd-tól Tahi Lászlóig sok népszerű szerző műve jelenik meg rend­kívül népes színészgárda tol­mácsolásában, Bodrogi Gyula műsorvezetésével, Várkonyi Gábor rendezésében. Külön ér­dekessége a műsornak, hogy második részében — amely már a második csatornán néz­hető — visszaemlékezéseket is láthatunk, hallhatunk az előb­biekben bemutatott humoris­tákról és műveikről. S hogy a szórakoztató műfaj a jövő héten ugyancsak képvi­selteti magát, az nemcsak eb­ből látszik, hanem a péntek esti Televarietéből és a csü­törtök esti új krimisorozatból is. Az utóbbi talán sokak szá­mára váratlan meglepetés, hi­szen az önálló epizódokból ál­ló bűnügyi történeteket, mint külföldi produkciókat szoktuk meg, hasonló hazai vállalko­zásra nemigen tudunk példát. Most elkövetkezik ez is, a tör­ténetek természetesen hazai viszonyok között játszódnak. Elsőként, A védelemé a szó cí­mű tévéjátékban, izgalmas bí­rósági párbajra számíthatunk. A játékfilmsorozatok is bő­vülnek. Jövő vasárnap ebéd után láthatjuk az 1952-ben ké­szült A Kilimandzsáró hava című amerikai filmet, a nép­szerű férfiidolként ismert szí­nész, Gregory Peck filmjeinek egyikét, melyet a továbbiak­ban több más is követ majd. Sándor Pál rendező soron következő alkotása, az emlé­kezetes Sárika, drágám jövő péntek este a második műsor­ba került, az Oscar-díjas „mo­zik” között vetítésre kerülő Kuroszava-mű, a Derszu Uzaja pedig, melyet a Szovjetunió­ban, szovjet színészekkel for­gattak, elég későn kerül kép­ernyőre szombaton. Ezért is érdemes rájuk külön felhívni a figyelmet. A két „klasszikus” kalandfilm viszont — a Verne­­könyvből készült Sztrogoff Mi­hály pénteken, és Dumas re­gényének filmváltozata, a Kor­zikai testvérek vasárnap — aligha fog eltévelyedni az éter­ben. VARSÁNYI GYULA A hónap műtárgya a Galériában A Nemzeti Galériában lát­ható Wesselényi Borbála arc­képe, amelyet ismeretlen ma­gyar festő alkotott, feltehetően 1662-ben. Az arckép, amely Csáky-tulajdonból került le­tétként a Magyar Történelmi Képcsarnokba, egy reménytel­jes családi frigy emléke. A 14 éves menyasszony azonban rö­viddel a kézfogó után súlyos betegségbe esett, és 1662 jú­liusában meghalt. A portré az erdélyi arcképfestészet folya­matos fejlődését (alapját a ko­rábbi erdélyi fejedelmek, kü­lönösen Bethlen Gábor és I. Rákóczi György nagyvonalú műpártolása vetette meg) pél­dázza az 1660-as évek tragi­kus politikai körülményei kö­zött is. Hétvége a fővárosban Péntek Planetárium fél 10-kor: Az élet bolygója: a Föld. 11-kor: A Föld­től a csillagokig, fél 1-kor: Irány a Mars. fél 3-kor: A Galaktika vándorai. 4-kor: Égi vándorok. GM. Vörösmarty MK 4-től 7-ig: Diszkó, táncbemutatóval, videóval. Házigazda Nagy Gyula. Berlin étterem 6-tól: Idegen nyelven társalgók találkozója (ugyanitt és azonos kezdettel szombat—vasárnap is). Marczibányi Téri MK 6-tól: Rá­kász Béla-diszkó. MOM Szakasits Árpád MK fél 7-től: Digital diszkóshowr. Számí­tógépes játékok, videofilmek, disz­kó, műsorvez. Ruzsiczky Pál. Almássy Téri Szabadidőközpont 7- kor: Felnőtt teaház. Előadás a gyimesi csángókról. Lágymányosi Közösségi Ház 7: A Zsarátnok zenekar bolgár—gö­rög—délszláv táncháza; előtte 6-tól: Tánctanítás. Zeneakadémia fél 8-kor: Andrea Lucchesini (Olaszország) zongora­estje. Liszt Ferenc Kamaraterem fél 8- tól: Keller András hegedűestje, közrem. Klukon Edit (zongora). Szombat Lágymányosi Közösségi Ház 9: Ritmikus sportgimnasztika. 2-től: Szórakoztató délután nyugdíjasok­nak, este 6-kor: Dixieland Szalon. Kamaraerdei Ifjúsági Park 9-től: Bolhapiac. videóvetítéssel (vasár­nap is). Planetárium fél 10-kor: Irány a Mars. ll-től: A Galaktika vándo­rai. fél 1-töl: A Nap családja. Szovjet Kultúra Háza 10-től 4-ig: Az MSZBT-tagcsoportok napja. Dokumentumfilmek vetítésével. Liszt Ferenc Kamaraterem 11: A Bartók Béla Zeneműv. Szakkö­zépiskola növendékeinek zongora­hangversenye. Egyetemi Színpad: színház, zene, irodalom Fénymásolt papírlap, mindkét olda­lán sűrűn gé­pelt szöveg­gel : a buda­pesti Egyete­mi Színpad műsora. A szerény kivitel szűkös anyagiakról árul­kodik, a tartalom annál gazda­gabb. A Pesti Barnabás utcai intézmény sajátos szín a hazai kulturális élet palettáján — jellegzetes befogadó színház, elsősorban is a fiataloké, amely a legkülönfélébb műfajoknak, amatőr és hivatásos művészek­nek egyaránt helyet ad. Vasy Gézát, az ELTE adjunktusát, a színpad igazgatóját, arra ké­rem, nézzük át közösen a mos­tani hétvége, s a február prog­ramját. Mit ajánl ő? — Egyik régi hagyományos műfajunk az irodalmi összeál­lítás. Ma este éppen egy ilyen szerepel a programban: a For­rás Kör előadásában Berzse­nyi Dánielra emlékezünk A magány arénája címmel. Feb­ruár 14-én Tompa László Ady­­verseket mond, 22-én Pálfy Margit lép színpadra Hervay Gizella és Szilágyi Domokos műveiből készült összeállításá­val. Érdekes újdonságnak ígér­kezik a Forrás Kör február 27-i új bemutatója, amely a szlovákiai magyar irodalomból tallóz. — Hogyan alakul a színházi program? — Ebben az évadban két ál­landó vendégünk van. A Har­­lekin Gyermekszínpad Lojko Lakatos József vezetésével telt házakkal játssza A Pál utcai fiúkat, legközelebb február 6-án, 7-én és 27-én tűzzük mű­sorra a darabot. Másik állan­dó vendégtársulatunk, a Hold Színháza január 31-én új be­mutatóval jelentkezik: Ember­ke címmel Malgot István írt és rendezett kétrészes mesejáté­kot Erich Kastner műve nyo­mán. Két alkalommal lesz vendé­günk februárban a váci Ma­dách Színkör, 12-én a Burns és Villon verseiből készült Vi­dám koldusok című játékot mutatják be, 20-án és 21-én pedig Shakespeare drámáját, A vihart adják elő. Február 29- én Kovács Gyula a kecskeméti színház tagja Az odúlakó cím­mel Dosztojevszkij-műből ké­szült monodrámát mutat be. A zenei programokról Galló Veronika, az Egyetemi Szín­pad munkatársa tájékoztat: — Február 19-én a jogi kar aulájában rendezzük soros gi­tárzenei estünket. Mint mindig, most is Fodor Ferenc gitármű­vész lesz a házigazda. Ez a so­rozatunk már többéves múlt­ra tekinthet vissza, s a gitár­zene művelőinek és hallgatói­nak jól ismert, hiánypótló fó­ruma. A február 19-i hangver­seny külön érdekessége lesz, hogy azon két új magyar gitár­versenymű is elhangzik. Kása Gábor, illetve Borsody László szerzeményei. Február 26-án a Makám együttes új lemezét mutatjuk be Közelítések cím­mel. TRIPOLSZKY LÁSZLÓ Számítógépes planetárium működik hétfő esténként (legközelebb tehát február elsején) Tatabányán, a TIT Csillagvizsgálóban. A kép­ernyőn a személyi számító­géppel kért földrajzi koor­dinátáknak és a kívánt időpontnak megfelelően je­lennek meg a csillagok és a szabad szemmel is látható naprendszerbeli égitestek. Lucifer: Berek Kati Először a darab színpadi történetében, nő alakítja Lucifert. Az em­ber tragédiája győri előadásában: Berek Kati. Az ötlet Illés István Jászai-díjas rendezőé, mi, nézők pedig nagy várakozással tekintünk kiváló színművésznőnk bemutatkozása elé ebben a hatalmas szerep­ben. A premier ma este lesz. Képünk a főpróbán készült: Berek Kati mint Lucifer, valamint Nyakó Júlia és Lamanda László az ifjú Éva és az ifjú Ádám alakítójaként. ERDEI KATALIN FELVÉTELE Kulturális eseménynaptár Marczibányi Téri MK 6-tól 10-ig: Falkafolk Táncház (görög, bolgár, délszláv). Pataky István MK 6-kor: Ifjúsá­gi koncert, videóklip-bemutatóval. MOM MK 7-től: Táncház, muzsi­kál a Jánosi-együttes. Almássy Téri Szabadidőközpont 7-kor: Club MM. SOTE Klub fél 10-kor: Olds Mo­bil Dixieland. Vasárnap Planetárium fél 10-kor: Irány a Mars. 11-kor: A Galaktika vándo­rai. fél 1-től: A Nap családja. Tárlatvezetések. Nemzeti Galéria fél 10-kor: Klasszicizmus és ro­mantika a XIX. századi magyar művészetben. 3-tól: Történelmi festészet, vez. Szatmári Gizella. A Budapesti Történeti Múzeum fél 11 és fél 3 órakor: Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai. 12-től: Budapest két évezrede, a múzeum munkatársainak vezeté­sével. MOM MK 10-től l-ig: Családi vasárnap. Kézműves foglalkozá­sok, számítógépes játékok, video­filmek, bolhapiac. Múzeumi hangversenyek. Nem­zeti Galéria II-kor: Budafoki Ka­marakórus, vez. Biller István. — Budapesti Történeti Múzeum fél 12-kor: I. ker. MH Stella Kamara­kórusa, vez. Barát József. — Me­zőgazdasági Múzeum fél 12-től: Menyei Tápióvölgye Népi Együt­tes, vez. Tréfák Istvánné. Szépművészeti Múzeum 11-tól: Bécs, Belvedere. Hámori Katalin művészettörténész előadása. Havanna Közösségi Ház fél 3-tól: Táncverseny. Diszkó, break, elekt­­ric boogie, show (jelentkezés 1 óráig XVIII., Kondor Béla sétány 1). tel.: 583-703). Zeneakadémia fél 8-kor: Szend­­rey-Karper László gitárestje. * Szombatonként 8 és 10 óra közt további hétvégi programokat ajánl a Szabadidő Magazin programszol­gálata (tel.: 830-122). Programok vidéken Csongrád, ifjúsági Ház: A szá­mítógép és a vezető. Előadó dr. Csernay László, a Szegedi Orvos­­tud. Egyetem tudományos rektor­helyettese (30-án). Csorna, MK: Az Áfész Citeraze­­nekar programja (1-jén). Esztergom, Általános MK. ..Azok a szép napok . . .” Nyugdíjas hét­vége, régi magyar filmek vetíté­sével, este bállal (30-án). Füzesabony, MK: Újévi diszkó, közrem. a Three Boys (30-án). Gyomaendrőd, Katona József MK: Ki tud többet a Szovjetunió­ról? Vetélkedő, majd videódiszkó, vendég: D. Nagy Lajos, a Bikini együttes énekese (30-án). Gyöngyös, Mátra MK: Budapes­ten át Pannonhalmára. Juhász András tanár előadása (29-én). Hajdúböszörmény, Sillye Gábor MK. ..Hej cigányok . . .” Nótaest, közrem. Kovács Apollónia, Mada­rász Katalin és mások (31-én) . Illyés Gyula: Tüvétevők. Zenés parasztkomédia két részben, a Népszínház előadásában, rend. Konter László (1-jén). Hódmezővásárhely, Petőfi Sán­dor MK: ,,Disputa a reformról”, előadó Bogár László közgazdász (29-én). ,,Legyen a vendégem!” Szombathy Gyula önálló estje. Játékos torna A szombathelyi Münnich Ferenc Művelődési Köz­pontban játékos lábtorna­­tanfolyamot hirdettek óvo­dás korú gyermekeknek. A hetenként egy alkalommal tartott gyakorlatok a boka­süllyedés elkerülését is szolgálják. Kalocsa, Múzeum: Az USA a külpolitikus szemével. Előadó dr. Szabó József, a Külügyminisztéri­um osztályvezetője (29-én). Kecskemét, TIT Planetárium: Magyarország csillagos ege, elő­adó: E. Kovács Zoltán (2-án). Komló, Városi MK: Barkácsmű­­hely. Nagy teljesítményű gépek­kel, szakember irányításával (4-én). Méhkerék, MH: Egész estét be­töltő műsor, az ország különböző helyeiről érkező tánccsoportok fel­lépésével, a közelmúltban elhunyt kiváló táncos, Nyisztor György emlékére (30-án). Miskolc, Rónai Sándor MK: Ar­chív filmklub (29-én); Játékszín: Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? A Kilátó Színpad előadá­sa (29-én). Nagykanizsa, Hevesi Sándor MK: Pacifisták. Jancsó Miklós külföl­dön forgatott filmjeinek sorozatá­ban (30-án). Erkel Ferenc MH: ..Mennyit ér egy fabatka?” Videós játék családok részére (31-én). Pécs, Művészetek Háza. ..Ám itt, leghátul, legelöl”. Sípos László Bartók-estje (29-én). Ifjúsági Ház: Népzenei együttesek koncertje (29-én). Szeged, November 7. MH. ..Sa­láta-buli”. A Szegedi Egészségvé­dő Sportegyesület klubestje, zöld svédasztallal (29-én). Szekszárd, Művészetek Háza: Husek Rezső zongoraestje (1-jén). Szentendre, Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület szék­háza: Közgyűlés, az idei program­terv ismertetésével, majd farsangi bátyusból (29-én). Székesfehérvár, Megyei MK: Lelkek és göröngyök. Bobory Zol­tán előadóművész önálló estje, közrem. Murányi Ottó (29-én). Táncház, közrem. a Tilinkó zene­kar (30-án). Szolnok, TIT-bemutató. Csillag­­vizsgáló: A látványosabb égites­tek. Távcsöves bemutató és audio­vizuális diaprogrammal kísért elő­adás (29., 2., 3-án). Szombathely, Megyei MK: Épí­tész­klub. Diaparádé és svájci él­ménybeszámoló (29-én), Az antik irodalom. Egyetemi felvételire elő­készítő tanfolyam magyar nyelv és irodalomból (30-án). Tata, Városi MK: Dunai Ferenc: A nadrág. Komédia három felvo­násban (4-én). Tatabánya, A Közművelődés Há­za: Hobo Blues Band-koncert; az új koncertprogram ősbemutatója (30-án). Tiszakécske, Arany János MK: Antal Imre, Forgács Gábor, Lili­om Károly, Straub Dezső és a Defekt duó műsora (31-én). Várpalota, Jó Szerencsét MK: Herczeg Ferenc: A kék róka. A bu­dapesti Radnóti Színpad előadása (2-án). Népszerű csembalómuzsi- ­ Kalandok a Vadnyugatról Kalandok a Vadnyugattól a Nílus vidé­kéig, társadal­mi drámák kerülnek a mozinézők elé az első negyedév végéig. Februárban Michael Caine és Cathy Tyson látható egy angol krimiben, amelynek címe: Mo­na Lisa testőre. Ekkor vetí­tik a mozik A smaragd ro­mánca második részét: a fő­szereplő kettős, Jack és Jean — Michael Douglas és Kath­­leen Turner — újabb, ezúttal Afrikában játszódó kalandjai­ról szól A Nílus gyöngye. Mi­chael Crichton filmjében — címe szerint — Feltámad a Vadnyugat. Márciusban mu­tatják be az izgalmakban bő­velkedő, fordulatos hongkongi Rendőrtörténetet, amelynek rendezője s egyben főhőse Jackie Chan. Kairó bíbor rózsája a címe Woody Allen vígjátékának. Ebben is Mia Farrow a fősze­replő, a sztori pedig a film­vászon nagy férfi sztárja és egy kis elbocsátott pincérnő körül forog. A Házibuliból megis­mert fiatal francia színésznő, Sophie Marceau ezúttal Jean Paul Belmondo oldalán tű­nik fel a Kellemes húsvéti ün­nepeket című vígjátékban. A Reméljük, lány lesz! olasz ko­médiában Liv Ullmann, Phi­­lippe Noiret, Bernard Blier, Catherine Deneuve és Giulia­­no Gemma játssza a főszere­peket. Februárban több társadal­mi dráma­ is a mozikba kerül. A betörő című szovjet film egy nehéz fiúról szól, a Betty Blue című francia alkotás pe­dig egy tragikumba torkolló szerelemről. Egy politikai fo­golyként őrzött brazil tanár­nak és írónak a bezártság, az elfeledés ellen, a szellemi­emberi szabadságért vívott küzdelmét érzékelteti a Bör­tönemlékek. Ugyancsak feb­ruárban játsszák A vér min­dig forró című kínai filmet, amely egy selyemnyomó üzem­ben játszódik. A tudományos-fantasztikus alkotások kedvelői március­ban találkozhatnak Az utolsó csillagharcossal egy amerikai filmben. A világautó a kör­nyezetre ártalmatlan energiá­val működő találmány lenne, s éppen ezért dúl körülötte látványosan a küzdelem, az áprilisban mozikba kerülő NSZK-filmben. Egy francia sci-fi alkotás, az Élethalálharc arra a veszélyre figyelmeztet, amely egy újabb háború ese­tén ősemberi szintre vetné vissza az emberiséget. Segítség az amatőr csillagászoknak Isaac Asimovot a hazai kö­zönség főként kitűnő tudomá­nyos-fantasztikus regények szerzőjeként ismeri, keveseb­ben tudják róla, hogy legalább olyan jó ismeretterjesztő író, mint amilyen kiváló regény­író. Tőle származik a megál­lapítás, mely szerint: „A csil­lagászat a legrégebbi és egy­ben a leglenyűgözőbb látványt nyújtó tudomány. Sőt mi több, az egyetlen olyan tudomány, amelyet az amatőr is hasz­nosan művelhet. A hivatásos elmerül a kozmológia vagy az asztrofizika mélységeiben, meghagyva az amatőrnek az új üstökösök, kisbolygók, nó­­vák felfedezésének érdemét, a jelenségek megfigyelésének gyönyörűségét.” Igen ám, de hogyan? A leg­több érdeklődőnek ez okozza a gondot, nem tudják, mit és hogyan érdemes egy amatőr csillagásznak az égi jelenségek közül megfigyelnie. Ezen kí­ván az Uránia Csillagvizsgáló és az amatőr csillagászok Me­teor című megfigyelési tájé­koztatójának a kollektívája a kétkötetes amatőr csillagászati kézikönyv megjelentetésével segíteni. A több mint négy­száz oldalas munkában az egyes szakterületek legnagyobb tapasztalatú megfigyelői fog­lalják össze az észlelésekkel kapcsolatos tudnivalókat. Megtudhatjuk a könyvből azt is, hogy mekkora távcső­vel milyen égitestek vagy je­lenségek figyelhetők meg. Ki­derül, hogy azok is végezhet­nek amatőr csillagászati meg­figyeléseket, akiknek csak egé­szen kis távcsövük van, vagy éppen még semmilyen távcsö­vet nem vettek vagy építettek maguknak. A Meteor című folyóirat és a jövő év első negyedévében korlátozott példányszámban megjelenő, 169 forintos árú Amatőr csillagász kézikönyv már megrendelhető az Uránia Csillagvizsgálóban: Budapest I., Sánc utca 3 B, postacím: Budapest, Postafiók 36., tele­fon: 869-233. BOTH ELŐD ka, közrem. Horváth Anikó és Várnagy Katalin előadóművész (3-án). Veszprém, Georgi Dimitrov MK: Vasárnapi kabaré. A Szent Jupát hajója Veszprémben (31-én). Gazdatanfolyam Ezüstkalászosgazda-tanfo­­lyamot indít a TIT szolno­ki és városkörnyéki szer­vezete kistermelők részére, elsősorban növénytermesz­tési, sertés- és nyúltenyész­­tési szakágakban. Tárlatok, kiállítások Budapest Bartók Emlékház: Bartók Béla életútja: A Magyar Posta bélyegei a művészről. — Budapest Kiállító­terem: Kortárs japán kerámia 1981 —85 (ma nyílik meg). — Budapesti Történeti Múzeum: .,A város pere­mén”. A budapesti helytörténeti gyűjtemények bemutatkozó kiállí­tása (31-én zárul). — Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum: Távol-keleti keramika. — Műcsar­nok: Magdaléna Abakanowicz (Lengyelország) kiállítása (ma nyí­lik meg). — Néprajzi Múzeum: Év­szakok néprajza — A tél: Paraszt­ábrázolások a XVIII. századi Ma­gyarországon. — Országos Széché­nyi Könyvtár: Holland könyvmű­vészet. — Óbudai Helytörténeti Gyűjtemény: Busi Lajos, Gonda István, Kósa Klára, Kozák Éva, Kőműves Lajos és Tóth Géza me­zőtúri fazekasmesterek bemutató­ja (31-ig). — SZOT Rózsadomb Üdülő: Szeleczky József karikatú­rái, festményei, grafikái. — Szov­jet Kultúra Háza: Litván gobeli­nek. Vidék Balassagyarmat, Palóc Múzeum. ..A jó palócok és tót atyafiak”. Kiállítás Mikszáth Kálmán emlé­kére. — Biharugra, Szabó Pál Iro­dalmi Emlékház: Az író dolgozó­­szobája, könyvtára. — celldömölk, Kemenesaljai MK: Kiállítás Reich Károly műveiből. — Csongrád, Múzeum: Kubikosok c. kiállítás. — Debrecen, KPVDSZ József Atti­la MH: Szilágyi Elek festőművész kiállítása. Déri Múzeum: Gábor­­jáni Szabó Kálmán emlékkiállítása (3) -ig). — Esztergom, Balassa Bá­lint Múzeum: Annelies Ursin gra­fikusművész (Svájc) kiállítása. — Kecskemét, Kecskeméti Galéria: Faragó Géza (1877—1928) plakátjai. Hajagos Imre grafikái. — Kóphá­­za, Horvát tájház: Horvát nemze­tiségi néprajzi kiállítás.­­— Makó, Városi Kiállítóterem: A grafikai művésztelep kiállítása. — Nagyka­nizsa, Hevesi Sándor MK: Bolgár József festőművész emlékkiállítá­­sa. Kodály Zoltán MH: Harango­­zóné Gelencséry Mária festőmű­vész kiállítása (31-én zárul). — Pécs, Modern Magyar Képtár: Ti­hanyi Lajos portréi. Pécsi Kisga­­léria: H. Bakonyi Klára grafikus­­művész kiállítása. — Sárospatak, A Művelődés Háza: Drozsnyik Ist­ván grafikusművész kiállítása (ma nyílik meg). — Sümeg, Váristálló: Lovastörténeti kiállítás. — Szeged, Vár: Szeged múltja, jelene és jö­vője. — Szekszárd, Művészetek Háza: Bocz Gyula szobrászmű­vész kiállítása. — Szentendre, Vaj­da Lajos Emlékmúzeum: A festő­művész életműve. Szentendrei Képtár: A nyolcvanas évek új szerzeményei. — Szigetbecse, And­­ré Kertész Fotómúzeum: A mű­vész fotói és személyes tárgyai. — Szombathely, Képtár: Derkovits­­ösztöndíjasok kiállítása (mától). — Tatabánya, Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum: Török Já­nos naiv festő kiállítása. — Vár­palota, Vegyészeti Múzeum: A ma­gyar vegyészet története. — Zebe­­gény, Szőnyi István Emlékmúze­um : A művész grafikái.

Next