Népszabadság, 1989. február (47. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-04 / 30. szám
10 LENGYELORSZÁG 1 kerek asztal+56 székeX Hétfőn kezdődnek Varsóban azok a kerekasztal-megbeszélések, amelyeken a lengyel társadalom legfontosabb csoportjai — beleértve az ellenzéket és a Szolidaritást is — megkísérelnek kompromiszszumra jutni az ország politikai és gazdasági jövőjét illetően. Varsói tudósítónk helyzetképe: A hétfői kezdés előtt bizonyos dolgokat már tudni, annak ellenére, hogy még a legutolsó pilanattorában is folynak a megbeszélések marsukról a tárgyalásokról. Tudjuk például, hogy a kerek asztalt végül is nem a főváros melletti jardlonnai kastélyban állították fel — ahogyan erről korábban szó volt —, hanem Varsóban, a minisztertanács palotájában. Bizonyosnak látszik — a héten megerősítette ezt Jerzy Urban kormányszóvivő is —, hogy a kerek asztal mellett 56 széket helyeznek el. A legutóbbi Kiszczak—Walesa tárgyalásokon tisztázódott, hogy a munka három fő bizottságban — gazdasági és társadalompolitikai, politikai reform, szakszervezeti pluralizmus — folyik majd, ezek mellett albizottságokműködnek. Ami a részvevőket illeti, csak a kereteik tisztázottak. Az asztalnál ott ülnek a LEMP és a koalíciós pártok képviselői, képviselteti magát a lengyel népfront, a PRON, valamint a legális szakszervezet, az OPZZ, ott lesznek a Szolidaritástól független ellenzékiek s a Szolidaritás delegációja. Megfigyelőként, akárcsak az eddigi megbeszéléseken, az egyház is képviselteti magát. Hogy aztán egy-egy delegációt pontosam kiik alkotnak, az várhatóan közvetlenül a tárgyalások megkezdése előtt derül ki. Mint ahogyan arról is a tárgyalásokon döntenek —vélhetőleg mindjárt az elején —, hogyan tájékoztatják a közvéleményt a megbeszélésekről. A három munkabizottság elnevezése egyben a legfontosabb témakörökre is utal, s egyúttal azt isjelzi, hogy most a Lengyelországot érintő legfontosabb kérdésekről van szó. S bár minden részvevő gyors tárgyalási eredményeket szeretne, a legoptimistább előrejelzések szerint is több hétig eltarthatnak a megbeszélések , legutóbb Walesa például hat hétről beszélt. Nem volt könnyű az út, amely a mostani tárgyalásokig vezetett. Nem kevés politikai rugalmasságra, toleranciára volt szükség tavaly augusztus, a kerekasztal - megbeszélésekre szóló felhívás megjelenése óta mindkét oldalon. De azt azért érdemes ismételten leszögezni, hogy a kezdeményezés a lengyel kommunistáktól, a LEMP-től származott. Tavaly augusztusban a LEMP megbízásából Czeslaw Kiszczak tábornok, belügyminiszter indítványozta, hogy a társadalmi megbékélés és megegyezés végett valamennyi társadalmi erő, beleértveaz ellenzéket és a Szolidaritást is, kezdjen megbeszélést — mégpedig minden előzetes feltétel nélkül — az ország jövőjéről. Nem könnyű helyzetben szánta rá magát a párt erre a lépésre; tavaly augusztusban sztrájkhullám söpört végig az országon, tovább nehezítve az amúgy sem könnyű gazdasági helyzetet. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a válságból a kijutást csak a társadalmi béke és megegyezés segítheti, ennek elérésére pedig tárgyalásokra van szükség. Kétségtelen az is, hogy a javaslat fogadtatása egyik táborban sem volt egyöntetű. A LEMP-tagságot egy kissé meglepetésként érte a bejelentés, még inkább az ezután létrejött Kiszczak—Walesa találkozó. A párttagok egy részét kétség és egyfajta félelem gyötörte — s sokukat gyötri még ma is —, nem ismétlődnek-e meg a nyolcvanas évek elejének eseményei (amelyek végül is a szükségállapot bevezetéséhez vezettek), ha a Szolidaritás ismét megjelenik a politikai porondon. Másképp hatott a kerekasztal-megbeszélések gondolata amásik oldalra: egyre mélyülő polarizációs folyamatot indított el a Szolidaritáson belül. Mind hangosabbak lettek a szélsőséges csoportok az egyik oldalon, s úgy tűnt, Lech Walesa körül kialakul a politikai realitásokat figyelembe vevő másik oldal, amely valóban megegyezésre törekszik. A megkezdődött tárgyalások azonban akkormégsem jártak sikerrel. Az amúgy is szűkös manőverezési területet a bizalmatlanság tovább olvasztotta, s ennek eredményeképpen mindkét fél előzetes garanciákat igényelt ,a másiktól, olyanokat, amelyeket voltaképpen a kerek asztal mellett kellett volna megvitatni. Az álláspontok megmerevedéséhez nem kis mértékben járult hozzá a LEMP-tagság egy részének bizalmatlansága a Szolidaritással szemben, s a Szolidaritáson belül a szélsőséges csoportok elégedetlensége Walesával. Úgy tűnt, remény lehet rá, hogy ebben a helyzetben a Rakowskikormány megalakulása kimozdíthatja a holtpontról a tárgyalások ügyét. Rakowski miniszterelnök ugyanis kormányalakítási tárgyalásai során több, a Szolidaritásihoz közvetlenül nem köthető, de ellenzéki politikusnak ajánlott fel bársonyszéket, ilyenformán kísérelve meg a kormány politikai bázisának kiszélesítését. Mint ismeretes, a megbeszélések nem jártak sikerrel, a felkért ellenzékiek a kerekasztal-megbeszélések eredményeitől tették függővé belépésüket a kormányba. Az új évben tehát a kerekasztalmegbeszélések ügye ott tartott, ahol tavaly augusztusban elkezdődött. Ebben a helyzetben ismételten a LEMP lépett, s ez nem csupán politikai rugalmasságról, hanem korántsem kevés belső erőről tanúskodik. A LEMP KB viharos januári ülésén olyan állásfoglalást fogadott el a politikai és a szakszervezeti pluralizmusról, amely megváltoztatta az addigi politikai helyzetet. A LEMP állásfoglalása ugyanis kimondta, hogy a politikai rendszeren belül helye van az ellenzéknek, s ugyanígy lényegében megnyitotta az utat a Szolidaritás ismételt legalizálása előtt. Két feltétellel: mindenkinek tiszteletben kell tartania a lengyel alkotmányt és a törvényességet, s a politikai pluralizmusnak társadalmi megegyezéshez kell vezetnie. A LEMP KB döntése után felgyorsultak az események, ami korántsem jelenti azt, hogy a belső helyzet egyszerűbbé vált volna. A döntéssel ugyanis új front nyílt, ahol a legális szakszervezet, az OPZZ képviselői sorakoztak fel. Érveik nem alapvetően a szakszervezeti pluralizmus ellen irányultak — s irányulnak ma —, hanem elsősorban a mostani döntés meghozatalának módja ellen emelték fel szavukat. Ahogyan az OPZZ elnöke, Miocowicz fogalmazott, a párt és a Szolidaritás elitje a dolgozók feje fölött s megkérdezése nélkül jutott egyezségre, hogy tovább húzhassanak a nadrágszíjon. Az OPZZ-nek ez az álláspontja kétségkívül okozhat még meglepetéseket magukon a kerekasztal-megbeszéléseken is. Ilyenformán alakultak ki a kerekasztal mellett helyet foglaló csoportok pozíciói. A következő hetekbenaz a cél, hogy ezeket az — enyhén szólva is — eltérő álláspontokat közös nevezőre hozzák. S noha Lengyelországban bizakodva tekintenek a tárgyalások megkezdése elé, senkinek sincsenek illúziói, hogy ezek könnyűek vagy egyszerűek lesznek. S a realisták mindehhez még azt is hozzáteszik, hogy a siker sem garantált. Csak az esély a sikerre. Arról van szó — jelentette ki Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára —, hogy a megváltozott hazai és nemzetközi realitások között az eddigi megoldások nem bizonyultak elegendőnek. S hozzátette: A párt önmérséklése a lengyel politikai rendszeren belül nem szubjektív elhatározás eredménye, hanem a mostani történelmi periódus követelménye. Ennek megfelelően hétfőtől a kerek asztal mellett mindenről lehet tárgyalni, nincsenek tabutémák. Varsó, 1989. február 3. K. Nyirő József Harmincöt esztendei uralom után búcsúzni kényszerül Paraguay tábornok-elnöke, Alfredo Stroessner. Egy másik tábornok, az eddig második emberként számon tartott Andres Rodriguez vette kezébe a hatalmat. Kérdés persze, biztosíték-e egy újabb katonai rendszer az általa ígért demokratikus nyitásra. A paraguayi caudillo, Stroessner hatalomra kerülésének harmincadik évfordulóján, 1984-ben még azt találgatták a világban, túlszárnyalja-e a tábornok hajdan volt kollégája, a mexikói Porfirio Diaz harmincegy esztendős latin-amerikai rekordját. Nos, akkor alaposan rácáfolt a kis dél-amerikai ország diktátora a „pátriárka alkonyát” emlegetőkre, hiszen egészen mostanáig viszonylag stabilan tartotta magát az elnöki székben. (Az elemzők az egész világon egyetlen államfőt találtak, aki hosszabb ideje vezeti országát, mint Stroessner.) De mi az oka, hogy a tábornok tartani tudta magát posztján, miközben egész Dél-Amerikában puccs puccsot követett évtizedek folyamán, s a kontinens országainak élén katonatiszt katonatisztet váltott? Paraguayban egészen tegnapig ugyanannak az embernek a kezében volt a hatalom harmincöt éven keresztül, miközben a térség szinte valamennyi állama áttért a demokratikus kormányzásra. A mintegy hárommillió lakosú Paraguayban több mint három évtizedig szükségállapot volt érvényben. A törvényeket a tábornok-elnök, illetve a köréje tömörülő oligarchia és a felső tisztikar diktálta. S ide tartozott a mostani puccsot vezető Rodriguez tábornok is. Stroessner — 1954-es hatalomra kerülését követően azonnal — választásokat írt ki, hogy ekképpen törvényesítse uralmát. (Az 1954-es puccs több évtizedes politikai káosznak vetett véget az országban: 30 év alatt 22 elnök váltotta egymást Paraguay élén, s szinte mindennaposak voltak az összeesküvések.) Azóta nyolcszor választatta meg magát elnöknek Alfredo Stroessner. Legutóbb 1988 februárjában rendezték meg az elnökválasztási színjátékot, s a kormányzó Colorado Párt jelöltjeként induló diktátor a szavazatok kilencven százalékát szerezte meg. Kívülről egészen mostanáig úgy látszott, hogy Paraguayban nyugalom van. A hadsereg és a rendőrség látszólag hűséges volt a caudillóhoz, igaz, nem egészen önzetlenül. A szolgálatokért cserébe különleges kiváltságokhoz jutottak a fegyveres testületek tagjai a gazdasági és a politikai életben. Gyakorlatilag az ország összes javait a kezükben tartják, ők irányítják az egyik fő bevételi forrást, a csempészetet is. Ez a maffia sajátosan beépült a hatalmi szervezetbe. A bajor származású Stroessner előjogokat biztosított a német bevándorlóknak is. Ezek számát mintegy hatvanezerre becsülik, sokukat háborús bűnösként tartják nyilván másutt a világban. (Josef Mengele is saját nevén lakott a paraguayi fővárosban, egészen 1979-ig.) A tábornok a választásokon — a látszat kedvéért — engedélyezte bizonyos ellenzéki pártok indulását is. Ezek a hatalommal elvileg szemben álló csoportok azonban nem rúghattak labdába a szavazási színjátékok során. A valódi ellenzék, a kormányzattal ténylegesen szemben állótömörülések — így a Fehrerista Forradalmi Párt — ezért elutasították a választásokon való részvételt, nem beszélve a mindig is üldözött baloldaliakról. Egy megfélemlített lakosságú államban, ahol Stroessner egykor igen brutálisan szilárdította meg hatalmát, s ahol az embereknek nem volt alkalmuk politizálni, kérdéses, mit hozhat a pénteki katonai puccs. Az eddigi második ember az első helyébe lép, egy újabb tábornok kerül hatalomra. A fő kérdés: a paraguayi hatalomátvétel mögött személyes viszály rejlik, tehát Rodriguez egyszerűen nem akar félreállni, mint ahogy azt Stroessner követelte tőle, avagy valóban egy „új, demokratikus rendszert” kíván megteremteni, mint azt rádióüzenetében ígérte. Ritecz Miklós PARAGUAY A „pátriárka" alkonya A katonák és Stroessner „jobb napokban”. NÉPSZABADSÁG 1989. február 4., szombat ESEMÉNYNAPTÁR : I 28 *z °*9°n •Ha Wi*és erőket kiszorították a Szatong-hágóból, amely a szovjet határ és Kabul közti fontos útvonalon fekszik. Grósz Károly beszédet mondott a davosi Világgazdasági Fórum 29. mon. Nyugat-Berlinben a szélsőjobboldal a választásokon bejutott a város törvényhozásába. 3. A Varsói Szerződés közzétette adatait a VSZ és a NATO európai erőviszonyairól. 3| Amerikában megkezdődött az Irangate-ügyben részes Oliver North pere. Hazánk és a Koreai Köztársaság nagyköveti szintű diplomáciai II. 1. kapcsolatot létesített. Előrehozták a JKSZ eredetileg jövőre esedékes kongresszusát. Tizenöt év után befejeződtek a bécsi közép-európai haderő- csökkentési tárgyalások. Mihail Gorbacsov hivatalos meghívást kapott Kínába: ezt a 3. szovjet-kínai csúcs előkészítéséről Pekingben tárgyaló Sevardnadze külügyminiszter vette át. POLITIKUSFIZETÉSEK AMERIKÁBAN Megérik a pénzüket? Az amerikai kongresszus pompás ajándékot készít elő magának — suttogják mostanában Washingtonban, s a sajtó szerint az új elnök beiktatását megelőző napokban nem a Bush-csapat várható politikáját fürkésző kérdések, még csak nem is a költségvetési deficit volt a fő beszédtéma, hanem a fizetésemelések. Az úgynevezett bér-felülvizsgálati tanács komoly illetménynöveléseket indítványoz háromezer vezető kormányzati tisztségviselőnek, köztük a kabinet tagjainak, a szövetségi bíráknak és a képviselőház, valamint a szenátus 535 tagjának. A teljes bércsomag — amelynek részeként 51 százalékkal évi 135 ezer dollárra emelik a honatyák fizetését — i bevezetésének első esztendejében 300 millió dollárba fog kerülni. És ami a legmeglepőbb, megfigyelők szerint a béremeléseket komolyabb kongresszusi huzavona vagy igazi vita nélkül fogják érvénybe léptetni, olyan időszakban, amikor a Bushkormányzat azt ígéri, hogy élethalálharcot indít a költségvetési hiány lefaragására. A téma iránt érdeklődő washingtoniak jelentős része és a kormányzati munka tudományos kutatói egyetértenek az emelésekkel, mondván: a tehetséges emberek közül túl sokan választják a jobban fizető magánszektort a köz szolgálata helyett. Az adófizetők soraiban, viszont sokan aggódva, lemondóan vagy éppen dühödtem reagálnak a tetemes bérjavító tervekre — állapította meg a Time, hozzáfűzve, hogy a kongresszusi képviselők mostani évi 89 500 dolláros fizetése is magasabb, mint amennyit a bérből és fizetésből élő amerikaiak többsége kap. Mindazonáltal majdnem biztosra vehető, hogy komoly vita nélkül jóváhagyják a borítékok vastagítását. Erről maguk a törvényhozók gondoskodtak, még 1967-ben, amikor a vezető állami tisztviselők bérskálájának négyévenkénti kötelező felülvizsgálatára hivatott bizottságot hozták létre. A múlt év decemberében ez a bizottság az érintettek fizetésének versenyképesebbé tételére vonatkozó indítvánnyal állt elő, javasolva, hogy 1993-ig az elnök fizetését a mostani 200 ezerről emeljék 350 ezer dollárra, a miniszterekét 99 500-ról 155 ezerre, a legfőbb szövetségi bíróét pedig 89 500- ról 135 ezerre. Az emelések február 8-án életbe lépnek, hacsak a kongresszus két háza el nem veti őket. Legutóbb 1987-ben álltak ilyen morális dilemma előtt a honatyák, akikor azonban ügyes trükkel oldották meg a problémát. Az történt ugyanis, hogy a szenátusban' 88:6-os szavazati aránnyal elvetették a fizetésemeléseket, abban a meggyőződésben, hogy a képviselőháziban úgyis megszavazzák. De nem így történt: szenvedélyes vitában a képviselők is elutasították abérrendezést. Csakhogyminderre a harmincnapos várakozási idő lejárta után került sor, így azután az emelések időközben, automatikusan érvénybe léptek. A szertartásos washingtoni bérjátszma bírálói, élükön Ralph Naderrel, az adófizetők érdekeinek talán leghíresebb és legsikeresebb védelmezőjével, nem hatódnak meg a s vezető kormánytisztviselők és a honatyák bérsirámaitól. Rámutatnak, hogy bár bizonyos minisztériumi posztokra valóban nehéz megfelelő szakembereket találni, a viszonylag alacsony fizetések miatt, a parlamenti székekkel azonban még soha sem kellett idázalni. Az sem nagyon fordul elő, hogy valaki a rossz fizetés miatt mond búcsút a Capitoliumnak, s mellesleg legalább minden harmadik szenátor milliomos. A szövetségi költségvetés leggyorsabban növekvő tételét a kongresszusi kiadások alkotják — told■ják meg mindezt a bírálók, beszédes számokkal példálózva. Ezek szerint a képviselőház minden egyes tagja évente több mint 400 ezer dollárt kap munkatársak alkalmazására, továbbá 100 és 360 ezer dollár közötti összeget arra, hogy választókörzetében irodát bérelhessen.Legalább további 67 ezer dollárt vehetnek fel egyéb iroda-, telefon - és közlekedési költségtérítés címén. . A szenátorok hasonló jogcímeken ennél is nagyobbpénzeket vágnak a zsebre. És még egy tétel: mindkét ház tagjai korlátlan értékben adhatnak fel díjmentes postai küldeményeket választóiknak (1988-ban 1113 millió dollárt „leveleztek el” a honatyák). A törvényhozókat a fentieken túl sűrű szövésű szociális védőháló is támogatja, s a példákból ítélve nem szúloz az amerikai hetilap, amikor úgy fogalmaz, hogy a kedvezmények jó része jóval több mint nagyvonalú nyugdíj és biztosítás. Ment például a képviselőház és a szenátus államilag dotált fodrászatait vehetik igénybe, ingyen használhatják a kongresszus exkluzív sportlétesítményeit, Washingtonban sehol sem kell fizetniük a parkolásért, lakásaikból korlátlanul folytathatnak interurbán telefonbeszélgetéseket. És ezekigencsak apróságok, hiszen a parlamenti tagok 20 évi szolgálat után évi átlag 60 ezer dollár nyugdíjra jogosultak életük végéig, s mivel a nyugdíjakat automatikusan kiigazítják az infláció tükrében, sok nyugalmazott honatya több pénzt kap, mint aktív kollégája. A törvényhozókat átfogó ingyenes orvosi és fogorvosi ellátás illeti meg, számos kórházban nem kell fizetniük. Rendelkezésükre áll a Capitoliumon egy jól felszerelt rendelőintézet. Hivatalból 92 ezer dollár értékű biztosítást kapnak, ennek azonban csak harmadát fedezik az adófizetők. Senki nem vonja kétségbe, hogy az amerikai parlamenti képviselők és vezető politikai tisztségviselők komoly felelősséggel látják el nehéz feladatukat, ám — fogalmaz a Time — a közvélemény joggal várja el, hogy legalább nyílt vitát folytassanak a javadalmazásukról. L. P.