Népszabadság, 1989. április (47. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-07 / 81. szám

1989 április 7., péntek__________________ NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 33 Hazánk a KGST radikális átalakítását akarja (Folytatás az 1. oldalról.) hibás döntései következtében, továbbá a cserearány-veszte­ségek miatt a magyar nép­gazdaság nehézségekkel küzd. Eladósodásunk üteme lassult, de nem állt meg, két számje­gyű az infláció, és bizonyos területeken foglalkoztatási gondok is jelentkeznek. — Mindezt figyelembe vé­ve foglalkozunk a KGST-ben folyó gazdasági együttműkö­dés kérdésével. Arra a követ­keztetésre jutottunk — mon­dotta —, hogy mindenekelőtt a szocialista gazdasági kap­csolatok hatékonyabbá tételé­re van szükség. A jelenlegi problémák gyökerét abban látjuk, hogy az együttműkö­dés eszközrendszere nem kö­vette az egyes gazdaságokban kialakulóban levő új követel­ményeket. Ezért az együttmű­ködés gyökeres megújítására van szükség. Az áru-pénz vi­szonyok szerepét kell minde­nekelőtt megerősíteni, mert csak így alakítható ki ,a reá­lis értékviszonyokon alapuló munkamegosztás. Szükséges­nek tartjuk a termelői ár­rendszerek korszerűsítését, a világpiaci árak alkalmazását, a transzferábilis rubel és a konvertibilis valuták közötti árfolyam reális alapokra he­lyezését, az egyes nemzeti va­luták és a transzferábilis ru­­bel közötti egységes kereske­delmi árfolyamok rendszeré­nek kialakítását. Elengedhe­tetlen a transzferábilis rubel­ben kialakuló egyenlegek meghatározott, limiten felüli részénél a konvertibilis valu­tákra való részleges átváltha­tóság bevezetése. Ezt követő­en látjuk lehetségesnek a nemzeti valutáknak az egymás közötti kapcsolatokban törté­nő felhasználását. A miniszterelnök-helyettes szerint a KGST-együttműkö­désben csökkenteni kell az ál­lami kötelezettségvállalással járó mennyiségi kontingensek körét. Fokozatosan ki kell bontakoztatni a vállalatok kö­zötti közvetlen együttműködé­sen alapuló, kontingens nél­küli forgalmat.­­ Tudatában vagyunk an­nak, hogy a sokoldalú együtt­működés átalakításával kap­csolatos felfogásunkat nem mindenki osztja — hangoz­tatta Medgyessy Péter. — Ezért mindenkor figyelembe kell venni az érdekeltség, az önkéntesség és a fokozatosság elvét. A piaci típusú együtt­működésre való áttérés egy­szerre, sokoldalú alapon va­lószínűleg nem megvalósítha­tó. Ezért elkerülhetetlennek tartjuk, hogy a jövőben ke­ressük a két vagy néhány ér­dekelt ország részvételével ki­alakítandó szorosabb együtt­működés lehetőségeit. Például egy-egy területen a közvetlen, konvertibilis valutaelszámo­lásra való áttérést, vagy a Szovjetunió és Finnország kapcsolataiban kialakult pénz­ügyi elszámolási rendszer be­vezetését. Ilyen esetben az egymás közötti kereskedelem államközi megállapodások alapján bonyolódna le ugyan, de annak realizálása nem jár­na együtt állami szintű köte­lezettségvállalással. A konk­rét szerződések kötése a vál­lalatok feladata lenne. Az el­számolást továbbra is transz­ferábilis rubelben végeznék, ám a keletkező egyenleget konvertibilis valutában egyen­lítenék ki. A vitát összefoglaló jelenté­sekből kiviláglik: a tagorszá­gok egy része már szorgalmaz­za a szervezeten belüli módo­sításokat, az áru- és pénzvi­szonyok korszerűsítését, az ár­reformot. Más országok pedig a hagyományos tervegyeztetés tökéletesítését, a műszaki ada­tok kicserélését szorgalmazzák. Jurij Maszljukov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­ső elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke külön is üdvözölte a magyar kormány gazdasági reformintézkedéseit. Kifejezte, hogy a Szovjetunió szimpátiával figyeli ezeket a törekvéseket. Medgyessy Péter javaslatairól szólva azt mond­ta, hogy a szovjet kormány kész az elhangzottakról tár­gyalni, s azokat igen érdekes­nek tartotta. Elmondotta: a ■nyersanyag- és tüzelőanyag­szállításokat a Szovjetunió csak akkor tudja növelni, ha cserébe megfelelő gépipari, vegyipari és más feldolgozott termékeket kap. Ezután kifej­tette : a kötelezettségvállalá­sok terén az állam és a gazdál­kodó szervezetek funkcióit szét kell választani, korlátozni szükséges az államközi kötele­zettségek körét, leszűkítve azt a legfontosabb nyersanyagokra és közszükségleti cikkekre. Az előbbrelépés legfőbb akadálya az, hogy a tagországokban el­térőek a gazdasági mechaniz­musok, különbözik az árfo­lyam-politika, s a vállalatok nem érdekeltek a szállítások­ban. A KGST-ben jelenleg nem érvényesülnek a fejlett áru- és pénzviszonyok, s nyug­talanító, hogy a sokoldalú szer­ződések előkészítése meglehe­tősen elhúzódik — mondotta Jurij Maszljukov. A bizottsági ülés szekciókban folytatja munkáját, s előrelát­hatóan pénteken jegyőkönyv­­aláírással fejeződik be. A KGST Tervezési Együtt­működési Bizottságának buda­pesti ülésén részt vevő delegá­ciókat csütörtökön fogadta Né­meth Miklós, a Minisztertanács elnöke. (MTI) az újabb román lépés­ ellen Csütörtökön a Külügymi­nisztériumba kérették a buda­pesti román nagykövetség il­letékesét azzal összefüggésben, hogy a román hatóságok nem­­kívánatos személynek nyilvá­nították Chrudinák Alajost, a Magyar Televízió külpolitikai főszerkesztőjét, valamint a Külpolitikai Főszerkesztőség valamennyi munkatársát. Mint ismeretes, az MTV forgatócso­portjának tagjai át akartak utazni Románián. A Külügyminisztérium tilta­kozását fejezte ki a román ha­tóságok önkényes eljárása mi­att, és hangsúlyozta, hogy a szocialista országok gyakorla­tában szinte példa nélküli in­tézkedés újabb feszültséggel terheli a magyar—román kap­csolatokat. A román lépés me­rőben ellentétes a két ország kulturális és tudományos együttműködési megállapodá­sával, amely célul tűzi ki — egyebek között — a sajtó és a televízió szorosabb együttmű­ködését. Mindezzel Románia ismét megsértett egy magyar —román államközi egyez­ményt. A román magatartás ellen­tétes a nemzetközileg elfoga­dott normákkal, durván sérti a helsinki záróokmány betűjét és szellemét, az alapvető em­beri jogokat. A román dön­tésre olyan időszakiban került sor, amikor a helsinki folya­mat részvevői — így a Román Szocialista Köztársaság is — Bécsben a közelmúltban vál­lalták: az újságírók szakmai tevékenységük törvényes gya­korlása következményekép­pen nem utasíthatók ki és más módon sem büntethe­tők. Tartózkodnak olyan kor­látozó intézkedések megté­telétől, mint például az új­ságíró akkreditálásának visz­­szavonása, vagy az újságíró kiutasítása. A magyar újság­írókkal szemben alkalmazott bánásmód megkérdőjelezi a román magatartás komolysá­gát a Bécsben vállalt kötele­zettségeket illetően. Bukarest személyében is megsértette az NSZK külügyminiszterét Nyugatnémet kormánykörök csütörtökön megerősítették, hogy a nyugatnémet-román gazdasági vegyes bizottság ülésének elhalasztását a kül­ügyi hivatal egyeztette a gaz­dasági minisztériummal, és időben összehangolták Klaus Terfloth bukaresti nagykövet jelentéstételre való hazaren­delésével. Az NSZK kabinetje ily módon óhajtotta egyértel­műen kifejezni tiltakozását az emberi jogok romániai meg­sértése ellen. Marcel Dinu bonni román nagykövetet az utóbbi időben már többször berendelték a külügyi hivatalba, hogy köve­teljék tőle: sürgesse kormá­nyánál az emberi jogok vé­delméről intézkedő helsinki záróokmány és más kötelezett­ségvállalások tiszteletben tar­tását. A külügyminisztérium­hoz közel álló bonni General- Anzeiger című lap diplomáciai főtudósítójának csütörtöki je­lentése szerint a román ható­ságok személyében is megsér­tették Hans-Dietrich Genscher alkancellárt, külügyminisztert, kihívást intéztek ellene. Terfloth nagykövet ugyanis a nyugatnémet diplomácia ve­zetője levelének átadása vé­gett akarta felkeresni egykori hivatali partnerét, Corneliu Manescu romá­n exkülügymi­­nisztert, aki másokkal együtt nyílt levélben szólította fel Nicolae Ceausescu pártvezetőt a lakosság elnyomásának meg­szüntetésére. A brit kormány súlyos ag­godalmainak adott hangot az alsóházban a Romániában uralkodó állapotok miatt. Wil­­liam Waldegrave külügyi ál­lamminiszter hangsúlyozta: Mélységesen nyugtalanít ben­nünket, hogy a román hatósá­gok egyre nagyobb mértékben alkalmaznak megfélemlítő taktikát a véleménynyilvání­tási szabadság elfojtására, méghozzá akkor, amikor Ke­­let-Európa más országaiban ellenkező irányú fejlődés megy végbe. (MTI) Az Egyesült Államok nagykövetet küld az affgán felkelőkhöz Az ellenzék elvetette a kormány tűzszüneti ajánlatát Az amerikai kormány diplomá­ciai képviselőt nevez ki az af­gán felkelőkhöz. Egyúttal eluta­sította a szovjet javaslatot, hogy a két ország működjék együtt a tűzszünet és széles körű koalí­ciós afgán kormány létrejötté­ben - jelentette csütörtökön a The New York Times. India sze­rint az afgán ellenzék együtt­működik a szikh szélsőségesek­kel is­­ pakisztáni közvetítéssel. Az Egyesült Államok hiva­talos diplomáciai kapcsolatban áll a kabuli kormánnyal, bár nagykövetségének személyze­tét (más országokhoz hason­lóan) a harci cselekmények miatt kivonta az afgán fővá­rosból. A felkelők mellé dele­gált, nagyköveti rangú képvi­selő — Peter Tomsen — wa­shingtoni székhellyel működik majd, és Pakisztánban lép kapcsolatba a felkelőkkel. Az amerikai kormány már koráb­ban jelezte, hogy új afgán kor­mányt akkor ismeri el hiva­talosan, ha az ellenőrzése alatt tartja az ország területének jelentős részét, polgári köz­­igazgatást működtet, és élvezi a lakosság bizalmát. George Bush elnök Mihail Gorbacsovnak küldött válasz­levelében elutasította azt a szovjet javaslatot, hogy mind­két fél szüntesse meg a kato­nai támogatást a szemben álló feleknek — legalábbis így ér­tesült a New York-i lap. A Bush-kormányt egyébként bírálják a sajtóban, amiért el­számította magát az afgán fej­lemények értékelésében: a ka­buli kormány változatlanul a helyén van, emellett — a pa­kisztáni politika következtében — mohamedán fundamenta­listák adják meg a hangot a felkelők ideiglenes kormányá­ban. Ez nem érdeke az Egye­sült Államoknak — mondják a bírálók. A nagykövet kine­vezése azt jelezheti, hogy Wa­shington immár nem kívánja átengedni a pakisztáni hadse­regnek az afgán politikai fej­lemények irányítását.­­ Az indiai kormány szerint az afgán felkelőket támogató pakisztáni katonai hírszerző szervezet kapcsolatot épített ki a pandzsábi szikh terror­­csoportokkal és a dzsammu­­kasmíri muzulmán szabotőr­­osztagokkal is. Az indiai bel­ügyi államminiszter csütör­tökön a parlamentben kö­zölte: a pakisztáni hírszer­ző szervezet benne volt a szikh terroristák számára pa­kisztáni területeken létreho­zott kiképzőtáborok működ­tetésében, és a pandzsábi osz­tagok fegyverzésében. Az újdelhi kormány birto­kában vannak olyan értesülé­sek, amelyek bizonyítják, hogy az utóbbi években többször is kapcsolat volt az afgán felke­lők és a szikh terroristák kö­zött, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. Az idei márciusi londoni összejövete­len, amelyet a „független szikh állam, Khalisztán” tanácsának elnöke, Dzsagdzsit Szingh Csauhan hívott egybe, részt vett az afgán ellenzék néhány képviselője is. Egyes jelenté­sek szerint a szi­kh terroris­táknak sikerült is szert ten­niük néhány Stinger rakétára az afgán felkelők révén, ám nincs jele, hogy be is vitték ezeket Indiába — mondta az államminiszter. Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök asszony lépé­seket tett a katonai hírszerző szervezet működésének kordá­ba szorítására: feloszlatta an­nak politikai szárnyát.­­ Nadzsibullah afgán államfő szerdán tűzszünetet ajánlott az ellenzéknek az iszlám nap­tár böjti hónapja, a ramadán idejére. A tűzszünetet azonnal elutasította az ellenzéki ideig­lenes kormány elnöke, Szeb­­gatollah Modzsadeddi. Egyben közölte, hogy két-három na­pon belül nagyarányú táma­dást intéznek Kabul ellen. Az ellenzéki erők a hét első két napján többször is támad­ták rakétákkal az afgán fővá­rost. A robbanások 16 embert megöltek, 45-öt megsebesítet­tek. Az áldozatok között sok gyerek és nő volt. (AFP) Vágni, nyírni A Felső-Kisikunságban, ahol élek, egykor jókora nyá­jakat terelgettek a szikes legelőkön. Anyai nagyapám is juhászember volt, így került a kezembe — lehettem úgy négy- vagy ötéves — egy furcsa esz­köz. A birkanyíró ol­lóra bukkantam, s mindjárt el i­s vették tőlem az éles, veszélyes szerszámot. Mindez talán soha nem jutott volna eszembe, ha nem hallanék mostanában olyan sokat egy másik ollóról, ami ugyancsak a mezőgazdasággal kapcsolatos. Az agrárolló — mert arról van szó — a lexikon szerint az ipari és me­zőgazdasági termékek áralakulása közötti eltérés, az egyenlőtlen ütemű vagy eltérő irányú árváltozás követ­keztében előálló árarány-eltolódás. Az agrárolló szétnyí­lik, amikor valamely korábbi időponthoz képest az árará­nyok a mezőgazdasági termelők számára kedvezőtlenül alakulnak. A szűkszavú megfogalmazás még csak nem is sejteti, milyen irgalmatlanul veszélyes „szerszám” ez az agrárolló, s micsoda rendkívüli felelősség terheli mind­azokat, aki­k befolyásolják a szárak mozgását, netán ma­guk mozgatják azokat. Bár sokáig tapintatosan hallgattunk róla, az agrárolló Magyarország gazdaságában évtizedek óta jelen van, ki­vételnek — az Országos Árhivatal adatai szerint — csu­pán az 1970—1975 közötti időszak tekinthető. (Nem vélet­len, hogy ezekben az években a mezőgazdaság rendkívül dinamikusan fejlődött.) Az agrárolló a nyolcvanas évti­zedben különösen kényes szerszámmá vált. A KSH ada­tai szerint az agrárszféra által felhasznált ipari eredetű anyagok és es­zközök árainak növekedése 1980­—1987 között ugyan „csak” 6,6 százalékkal haladta meg a mezőgazda­­sági felvásárlási árak emelkedését. Ám a statisztika az ipari termékek egy részénél csak mintán alapul; az árhivatal­ban az agrárolló ennél jóval nagyobb nyílásáról tudnak. Az agrárolló nem csupán külsőleg hasonlít az igazira. Vágni, nyírni, kopasztani is lehet vele. Minél szélesebbre nyílik, annál több minden fér a kifent élők közé. Lemet­szi a jövedelemforrásokat, átvágja az utánpótlás-csatorná­kat, felhasítja a tartalékokat őrző zsákokat, s ha már mindent öss­zeszabdlalt, nyirbálni kezdi a gyökereket. Feléljük a vívmányokat — jellemezte a helyzetet egy tsz-elnök. Társa, aki harmincadik esztendeje tölti be ezt a funkciót, arról beszél, hogy azért a kombájnért, ame­lyik a nyolcvanas évek elején 600 ezer forintba került, most másfél milliót kiérnek. De még ennél­ is drágább lett a gumiabroncs, a gépalkatrész. Most akkor búzát ter­messzen vagy cipőt gyártson a mezőgazdasági szövetke­zet? — teszi fel­ a kérdést ugyanez a vezető, célozva rá, hogy az agrárüzemek soványka nyereségének tetemes részét is az ipari és más tevékenységek adják. A „sem nem terv, sem nem piac” állapot talán legin­kább a mezőgazdaságot sújtja. A felhasznált anyagok és eszközök ára szinte ellenőrizhetetlenül kúszik fölfelé, a hatóságok már nem, a fejletlen piaci viszonyok még nem tudják kordában tartani ezeket. A költségek szemérmet­lenül nőnek, a nyereségből — már ahol egyáltalán van ilyen — a legtöbb termelőszövetkezet egy jobb családi há­zat sem tudna venni. Egy-két évig még csak elmegy a do­log valahogy — mondják a földművelők —, de hosszú tá­von önpusztító ez a folyamat. Természetesen nem szabad a sokat emlegetett ollót az agrárszféra közgazdasági feltételrendszeréből kiragadva, a gondokért önmagában felelőssé tenni. Hiszen a jövedel­mezőséget, divatos kifejezéssel élve az esélyegyenlőséget sok más körülmény is befolyásolja. Az állami támogatás növelése vagy az adómérséklés a termelő számára ellen­súlyozhatja az árarány-eltolódás hatásait. Tudunk orszá­gokról, ahol szintén kimutatható az agrárolló, a mezőgaz­daság jövedelmezősége mégsem csökken, sőt növekszik. Nálunk sajnos nem ez a helyzet. Az ipar és a mezőgaz­daság közötti áreltéréseket a támogatási rendszer igyek­szik ugyan ellensúlyozni, ám vajmi kevés sikerrel. És a zavartalan belső ellátáshoz, az égetően­ fontos kivitelhez — egyelőre (?) — a 8-10 aranykoronás földeket is meg kell művelni. A szerszámot, amiről írásom elején szóltam, a juhá­szok régen a sutba dobták, géppel nyírják a jószágot. Ta­lán nem ártana újabb szöget verni a lomkamra falába: kerüljön a megfelelő helyre az agrárolló is. De nehogy modernebb, termelékenyebb eszközt talál­junk föl ehelyett is! Sitkei Béla A költségvetés ráhajt... "Tudjuk néhány napja, amit sajtótájékoztatón tegnap hivatalosan is bejelentettek a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban: május elsejétől autópályadíjat fogunk fizetni. Hát igen. Mos­tanában annyi a rossz hír, mintha menetrendjük volna. Az egészben az a legtragiku­sabb, hogy nincs más kiút. Nincs kire számítani. A költ­ségvetés — ígéretei ellenére — már jobblétekor is min­den hasznot lenyelt, ami a közlekedésből származott. Má­ra eljutott oda, hogy a vilá­gon egyedülálló módon egyet­len fillért sem szán már au­tópálya-építésre. Pusztulnak az utak is. Eközben 14 milliárd forintjába kerülnek ennek az országnak évente a közúti bal­esetek. Ennél is több, 39 mil­liárd az a veszteség, amit az utak rossz állapota okoz. Mára kriminális helyzet alakult ki a hazai úthálóza­ton, s a kicsiny autópálya-há­lózatnak — jelképes ez — nincs kapcsolata a külföldie­kével. Ha ebben nem lép sür­gősen az ország, végérvénye­sen leszakad Európától. Igen, áldozatot kellene hozni. De akik áldozatot kérnek, tegyék hozzá a magukét is! Mi az, hogy képtelenek megoldani a napijegyet, s legkevesebb ne­gyedévre ki kelljen fizetni az autópályadíjat, akár csak egyetlen ráhajtásért is?! Mi­ért nem honorálják ezt a költ­ségtényezőt azoknak, akiknek — mert olyan a munkájuk — utazniuk kell autóval? Úgy hírlik, a remélt bevé­tel negyven százaléka külföl­diektől származik majd. De külföldiről szólva miért csak a tehetős nyugati turista ké­pe jelenik meg lelki szeme­ink előtt? Jönnek ide millió­nyian más országokból is. Nem vagyunk abban a hely­zetben, hogy rájuk ne gon­doljunk, mert nem szabad — ha ez elkerülhető — tovább rontani a közhangulatot Eu­rópának ebben a régiójában. Illő volna eljárni a szocialis­ta országokból érkező turis­ták érdekében is, hogy sem­miképpen se érje készületle­nül őket az intézkedés, és hogy a mai pénzkeretüket ah­hoz igazítsák. Azt mondják a szakembe­rek, hogy maguk sem szeret­tek bele kényszerűnek tartott intézkedésükbe. Azt azonban kívánatosnak tartják róla megállapítani, hogy ezúttal az áldozat vállalásának igenis lesz értelme. Létrehozható az útalap, amely megfelelő biz­tosíték az autópálya-építések­re jelentkező külföldi, és hazai vállalatoknak. Aláírás előtt egy világbanki projekt­ segít­ségével az 1990-es évek köze­pére megépülhet az M 1-es és M 5-ös között az M 0-ás körgyűrű. Talán már előbb is elkészülhet az M 1-es, egé­szen a határig. Az idén kész lesz az M 5-ös Kecskemétig, hamarosan pedig felújítják az M 7-est, ami hovatovább olyan, mintha talpfákon haj­tana az ember. A Világbank — elsőként Európában — tíz­millió dolláros hitelt nyújt Magyarországnak útfelújításra, és ezt rendre megismétli, ha a magyar állam évi tíz száza­lékkal növeli az útfenntartás­ra fordítható pénzt. Az is ha­tározott terv, hogy az M 3-as minél gyorsabban elkészüljön az ország keleti határáig. A szép tervek megvalósulá­sának kulcsa: fizetni kell. Csakhogy túlságosan sokszor ráfizettünk már. A nadrágszí­jat összébb húzó újabb és újabb intézkedéseknek — le­gyenek végső céljukat tekint­ve bármily megalapozottak is — fokozódó bizalmatlanság közepette kellene megvalósul­niuk. Talán több garancia ké­ne ezúttal is a jövőt illetően. Érdekes, hogy miközben egy­re nyilvánvalóbbá lesz az ér­dekek sokszínűsége, a másfél milliónyi hazai autósnak nin­csen érdekképviselete. Pedig nagyon kellene! Akár a közlekedési tárca részvéte­lével is, amelyik már any­­nyiszor alulmaradt önnön szakmai — és­­tegyük hozzá: ezek által országos — érde­kek érvényesítésében. Nagyon el tudom képzelni, hogy en­nek az érdekképviseletnek a biztosítótársaságok, a közleke­désrendészet, az OKBT, a szo­ciálpolitika, az autóklub és mások is tagjai legyenek. Az autósok érdekét képviselő bi­zottságnak persze joga lenne elszámoltatni az állami szer­veket, hogyan sáfárkodnak a polgárok pénzével. Mert áldo­zatot lehet kérni, ígérni is le­het szépeket, ha az ígéretek­nek van még hitelük. Fejér Gyula

Next