Népszabadság, 1991. május (49. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-24 / 120. szám
1991. május 24., péntek NÉPSZABADSÁG - MAGYAR TÜKÖR AMERIKAI KRIMI BORZAVÁRON Alex hagyatéka Lepipálja Dürrenmatt „öreg hölgy.. .”-ét a két bakonyi falu, Borzavár és Porva históriája. A krimielemekkel dúsított kalandos história utolsó felvonását ma, május 24-én játsszák a helyszínen. A „szerző”, a Porván született, ám sváb származása miatt kitelepített és amerikás magyarrá lett Bittmann Alex gondoskodott róla, hogy a nemzetközi gyakorlatban páratlan örökösödési ügyével bevésse nevét a jogtörténetbe. Arra számos precedenst ismerünk, hogy valaki egy városra, intézményre hagyja a vagyonát. De hogy végrendeletében valaki két település 10 és 35 év közötti olyan férfi lakosait jelölje meg örököséül, akik a halála napján ott állandó és bejegyzett lakosok voltak — nos, hasonlóra nem akadt még példa. Ez a példátlanság kavarta fel a kedélyeket. Mert miféle dolog, hogy csupán a 10 és 35 év közöttiek? S miért csak a férfiak? És hogyhogy vadidegenek igen, de rokonok nem? A kérdésekből következően sokan áldják, még többen káromolják a különös örökhagyót. Csak az áldók száma bizonyos: 245-en vannak a kedvezményezettek, akik lakjanak bár azóta Nyíregyházán vagy Sopronban, töltsék sorkatonai idejüket avagy az iskolából, munkából kelljen elköretezniük, kettő kivételével ott lesznek a mai borzavári találkozón. (A kivételek rács mögött és szigorú őrizetben kísérik figyelemmel az örökségükről szóló híreket.) Félő, hogy a mai esemény okán még egy világhírű művet kell a lepipáltak között emlegetnünk. Itt ma ugyanis 245 dühös emberrel számolhatunk. No, de ne vágjunk a dolgok elébe, szóljunk előbb Bittmann úrról. Alex Bittmann három évvel ezelőtt költözött el az árnyékvilágból — saját akaratából. Az akaratát egy ismerőse hajtotta végre 60 ezer dollár és egy 40 ezer dollárt érő Mercedes fejében. Amit az öngyilkosságban közreműködő hitelesen igazolni is tudott, ám az amerikai törvények kevés megértést mutattak a „baráti szolgálat” iránt. Így a „barát” szegényebb lett százezer dollárnyi értékkel és a szabadságával, a hagyaték viszont egymillió 100 ezer dollárra nőtt. Többen is pályáztak erre Bittmann Alex szándékán kívül. Mindenekelőtt nővére, Janka, akinek a jussát nagyon szűkmarkúan mérte a báty’ az örökségből. Koncszagot kapott egy önjelöltes, aki abban a búváriskolában szenvedett balesetet, amely Bittmann úr tulajdonában működött anno. A nővér sikerrel pereskedett, a balszerencsés búvár balszerencsével. Részesedett a hagyatékból az állam, a temetkezési vállalkozó, a meglévő hitelezők, s maradt Borzavár és Porva 245 férfiújára mindösszesen 500 ezer szétosztható dollár. illetve ennek a kétharmada. Az egyharmad ugyanis a végrendeletet végrehajtó ügyvédet illeti, aki az amerikai törvények szerint tisztába rakja az örökséget. Ám a megmaradt kétharmad sem egészen az örökösöké, ennek hat százalékával a nemzetközi vagyonjogi ügyek magyarországi specialistáját, a Sigma Részvénytársaságot honorálják — ennyiért intézték a földrészek közötti töméntelen papírmunkát. Az örökösök vérmes álmait satuba szorítja a valóság. Aki házat, autót remélt az ölébe hulló vagyonrészből, most savanyú képpel számolgathat: mire is futja majd abból a százezer forintnak megfelelő összegből, amelyet tisztán kézhez kap — majd. És ez a majd, ez a jövő idő a mai nap örömének megrontója. Merthogy az amerikai végrendeleti végrehajtótól — pénztechnikai okokból — csak egy aláírandó csekket kapnak most kézhez. További hetek múlva találkoznak majd megszámlálható formában az örökséggel. Egy jó hírünk azért van: csurran-cseppen még valami ezen kívül a hagyatékból. A költségek végleges elszámolása után ugyanis pár tízezernyi forint, illetve ennek megfelelő deviza még szétosztandó az érintettek között. Ebből gondolta Dombi László és Stampfer Károly, a két falu polgármestere — összeadni örökösönként fél-fél dollárnyit, hogy a nagylelkű örökhagyó porvai szülőházának falán márványtáblán emlékezzenek meg az eseményről. Ennél nagyvonalúbb gesztusra, netán, hogy „összedobják” a 245 örökséget, s közcélra — iskola, művelődési ház, uszoda, telefon — használják fel, senki nem gondolt. Antal Anikó Borzavár és Porva polgármesterei maguk is örökösök. Jt_/ Elmúlt szerepek Pletykák igazságával nem tudok és nem is vagyok hajlandó foglalkozni. Pláne nem olyanokéval, amelyek valakinek a legbelsőbb magánügyeit érintik. Úgy gondolom, a közre csakis bíróság által jogerősen megállapított vétkek tartozhatnak. Más dolog azonban a pletyka keletkezésének és hatásának mechanizmusa, okainak és következményeinek öszszefüggése. A Bara Margittal készült interjút nézve először is az jutott eszembe: jó két évtizednyi feledés után vajon miért éppen most fordul felé a figyelem? Kézenfekvő magyarázatnak tűnik ugyan a rendszerváltás, azt mindenre rá lehet húzni. De hátha nemcsak erről van szó. Nemcsak arról, hogy most már minden másként van, mint eddig, hogy most eltűnnek, akikkorábban feltűntek, és feltűnnek, akik korábban eltűntek. A televíziós beszélgetésből az derült ki, hogy a különféle pletykák egy módszeres üldözés, szinte hadjárat részeit képezték, s az egyik legjelesebb magyar filmsztár egyszer csak feladta a harcot, visszavonult. Bizonyára így volt. Engem persze az üldözések, a pletykák okai érdekelnének, no meg a következményük. Sztároknak ugyanis világszerte inkább használni szokott, ha rossz hírbe keverednek, mintsem ártani. A kulcsmondatot valószínűleg az a vidéki úr mondta ki, akit Bara Margit idézett. Besározódott az a nőideál, amit ő a filmvásznon képviselt. Csakhogy — gondolom én — nem a pletykák, híresztelések, rágalmak sározták be, hanem a történelem, a kultúra, a gondolkodás, a mentalitás változása valamikor a hatvanas évek közepe táján megszüntette ezt a nőideált. Kikopott kultúránkból mind az egyenes derekú, feltartott fejű cselédlány, mind a finom, tartózkodó, de büszke úriasszony. A szereppel persze nem mindig bukik együtt a szereplő, a szerep megtestesítője is, de ez is megesik. A pletykák, üldözések csak végrehajtották a történelem meglehet igazságtalan, kegyetlen ítéletét. Bemocskolták a fölöslegessé vált eszményt, segítettek ledönteni a bálványt, a hatását vesztett eszmény hordozóját. Mind úriasabbá váló világunkban éppen ezért nem érzem sem véletlennek, sem egyszerűen hajdan elsüllyesztettek, elfelejtették mechanikus rehabilitációjába illőnek Bara Margit megszólalását. Vele alighanem az egykor ledőlt bálvány tápászkodik fel, az egykor szétfoszlott eszmény kezd újra összeállni. Közvetlenül utána az Egyetemi Színpad búcsúztatásáról készült összeállítást láthattuk. Látványos volna most azt bizonygatni, hogy éppen az a kócos avantgardizmus szólalt meg, amely annak idején, a hatvanas években, leváltotta a korábbi választékos ízlés ideáljait. Csak hát napjainkban az Egyetemi Színpad története is inkább az elmúlt, funkcióját vesztett szerepre példa. Mégpedig olyan szerepre, amely nem most, nem a színpad megszűnésével, az egykori kápolna egykori gazdáinak való visszaadásával ér véget. Az emlékezők szinte kivétel nélkül a hatvanas éveket idézték. A hőskorszakot. S az Egyetemi Színpad már régen nincsen. De ebből aligha az következik, hogy a helyét is sóval — illetve szenteltvízzel — kell behinteni. Hiszen éppen a rendszerváltás nyújtana reményt arra, hogy nemcsak az egykori úrias ideálok, de az attól merőben eltérő szellemi mozgalmak, mozgolódások is feltámadhatnak. Zapperászló r A Pátria Nyomda értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy tovább bővítette nagykereskedelmi tevékenységén belül az importált, íves és tekercses papírok választékát. Gyors ügyintézés, azonnali kiszolgálás. __________Kívánságra - a vevő költségére - szállítási lehetőség. BH* Várjuk tisztelt megrendelőink érdeklődését. Felvilágosítás, értékesítés: Budapest VI., Csengery u. 31. 1067. Telefon: 121-0696 (Müller), 122-8417/144 (Drabantné). 7 Nem az a tudós, aki érthetetlen! Beszélgetés a Szily Kálmán-érmes Bay Zoltánnal A Természettudományi Közlöny utódlapjának, a Természet Világának munkatársai ez év elején elhatározták, hogy emlékérmet és oklevelet adnak azon szerzőiknek, akik legalább ötven esztendeje írnak a folyóiratba. „Főhajtás szeretne lenni ez a díj — mondják — az értelem és a hűség előtt, tiszteletünk és szeretetünk jelképe. A díjat folyóiratunk alapítójáról Szily Kálmán-emlékéremnek nevezzük. E díj átadásával egyszerre igyekszünk őrizni nemes hagyományt, és építeni reménybeli jövőt.” Először ma adják át az emlékérmet — Bolba Henrik alkotását — az arra érdemeseknek. Az 1991. évi kitüntetettek: a már évtizedek óta az Egyesült Államokban élő fizikus, a 90 esztendős Bay Zoltán, Kunfalvy Rezső, a Középiskolai Matematikai Lapok nyugalmazott szerkesztője, Szurovy Géza olajgeológus és Vermes Miklós, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium már elhunyt tanára. Bay Zoltán, a Népszabadság tudósítójának telefonhívásából értesült a Szily Kálmán-emlékéremmel való kitüntetéséről. — Én még nagyon jól ismertem Szily Kálmánt — mondta, miután megköszönte lapunk gratulációját. — Persze, nem az emlékérem névadóját, aki a Természettudományi Közlönyt megindította, ő a múlt század végén, még az én születésem előtt élte a virágkorát. A fiát ismertem, aki a harmincas években műegyetemi rektor, majd közoktatásügyi államtitkár volt, s nekem amolyan atyai jóbarátom. Valahányszor Szegeden járt, mindig felkeresett. — Az „atyai jóbarát” kifejezés az önök közötti korkülönbségre is utal, hiszen Bay Zoltán igen fiatalon lett egyetemi tanár. — Harmincéves koromban lettem professzor. — Hat évtizede immár ...De ismeretterjesztő cikkeit is több mint fél évszázada publikálja. Vajon emlékszik-e arra, hogy olvasóként mikor került a kezébe az első ismeretterjesztő folyóirat? — Tizenöt éves koromban. Ez a folyóirat a Természettudományi Közlöny volt, amelynek állandó olvasója lettem. Akkoriban Kövesligethy Radó csillagászprofesszornak állandó rovata volt a csillagos égboltról. Ezt én mindig megnéztem: merre látható a Hold, a Jupiter, a Sirius? Ez keltette föl bennem — nem a természettudomány, hanem — a természettudományi irodalom iránti érdeklődést. — Elő is fizetett talán a lapra? — Nem. Járt az iskolámnak, a debreceni református főgimnáziumnak. Én ott a fizikatanáraimtól, Jatkucs Istvántól vagy Nyáry Bélától kaptam meg a példányait. — Az olvasó kisdiák felnőve maga is írni kezdett. Miről szólt Bay Zoltán első természettudományos cikke? — Erre nagyon jól emlékszem, mert az a doktori értekezésem volt. 1926-ban az Akadémia természettudományi folyóiratában, az Akadémiai Értesítőben jelent meg. A disszertáció címe ez volt: „Átlátszó közegek magnetooptikájának molekuláris elmélete”. — Lefordítaná ezt a magamfajta laikus nyelvére? — Az értekezés azzal foglal... Gyakorlatilag tehát eddig nem sikerült atomreakció-láncokat megvalósítani. De az út meg van jelölve. Az út rögös és költséges, mert a ritka U235-ön át vezet. Az U139 előfordulási szám mellett még mindig 17 000 kg szén energiájának felel meg 1 kg természetes urán energiája. Árkérdéseket ma még nem kalkulálhatunk, mert nem ismerjük az U2.hu kiválasztásának árát, de a kérdésnek nem is ebben van a jelentősége, hanem abban, hogy példát mutatna az atomenergiák gyakorlati kihasználására. A példát a belőle levont tanulságok alapján bizonyára olyan egyéb reakcióláncok követhetnék, melyeket nem nehezítene meg egy izotópszétválasztás mint mellékkérdés, s melyek könnyen hozzáférhető anyagokon mennek végbe. Az is lehetséges, hogy az egyszer megindított magreakciólánc nagy energiája más magreakciókat indít majd meg. Persze rögtön föltolul ezzel kapcsolatban a kérdés: rendelkezhetik-e az ember egy merőben új területen azzal a szükséges óvatossággal, mellyel meg tudja akadályozni a nem várt és nem kívánt további reakciókat? Nemcsak okozott, hogyan befolyásolja a fényterjedést a mágneses tér. Ennek megvolt a régi, klasszikus elmélete, de a húszas években nem volt meg még az atomi elmélete. Én ezt csináltam meg, és rámutattam arra, hogy ezen az alapon lehet újabb jelenségeket fölfedezni. Kidolgoztam egy újfajta eljárást, de a kísérleteket csak később tudtam lefolytatni, amikor már az elméleti fizika tanára voltam Szegeden. Ezekből keletkeztek utóbb, az Egyesült Izzóba kerülésem után, azok az új rendszerű atomszámlálók, amelyeket az első nagyobb eredményeimközé számítok. Az akkoriban általam kifejlesztett atomszámláló berendezések két példánya ma is itt van kiállítva a washingtoni Museum of Natural Historyban. — Úgy tudom, ez a világ leglátogatottabb természettudományi múzeuma. A tudományos kutatástól ezzel visszakanyarodtunk az ismeretterjesztéshez. Mikor publikált először a Természettudományi Közlönyben? — Eleinte csak szorosan vett tudományos dolgozatokat írtam. Amikor később — már Budapesten — az atomfizika tanára voltam, akkor, 1941-ben kértek meg, hogy a Természettudományi Közlönybe írjak. — Hány folyóiratcikke jelent meg ez idáig? — Nem írtam olyan sokat. A száztizediket ezelőtt három évvel, a Magyarok Világkongresszusán tartott műegyetemi előadásom nyomán. Ez azonban nemcsak ismeretterjesztő cikk volt — új dolgokat is elmondtam benne. így vezette be a Nemzetközi Méterbizottság azt a méterdefiníciót, amely a fénysebességre van alapozva. Ezt különben tíz éven át szorgalmaztam. A szorosan vett ismeretterjesztő cikkeim száma húsz-harminc lehet. — Eredményesnek érzi ismeretterjesztő munkásságát? — Azt hiszem, igen. Sok olyan hivatkozást láttam, amelyben ezekre, a Természettudományi Közlönybe, ké„tűzgyújtást”, hanem a „tűzoltást” is fel kell találnia annak, aki a természet elképzelhetetlen bőségű energiaforrásai között kísérletezik. Az egyenértékegyenlet szerint puskaporos hordó tetején táncolunk, onnan kell megszereznünk jövő gazdasági életünk legóhajtottabb kincseit. Forradalmi újítást jelentene polgári és katonai téren egyaránt, ha a továbbiakban az atomenergiák csillagászati számai vennék át a szerepet a szén- és olajmezők mai értékelése helyett. Mikorra tehető az idő, amidőn az atomenergiák felhasználása nem lesz álom többé? Azt felelhetjük: ilyen jóslásba nem bocsátkozhatunk, mert a tudomány fejlődése nem folytonos, hanem ugrásszerű! A tudományt a spontán felfedezések viszik előbbre, a szorgalom csak megépíti az összeköttetést az előretörés után. De mondhatjuk, hogy ma már megvan az alapja az előretörésnek, s így jogos a hitünk és reményünk az atomenergiák kihasználása s az emberiség szebb jövője iránt. (Bay Zoltán kétrészes, a Természettudományi Közlöny 1941. októberi és novemberi számában megjelent cikkének befejező részlete.Előbb a Természettudományba, illetve mai nevén a Természet Világába írott cikkekre hivatkoztak. — Ezek milyen természetű hivatkozások voltak? — Az illetők jelezték, hogy ezekből a cikkekből sok mindent megértettek, amit korábban nem. Napilapokban is láttam olyan feldolgozásokat, amelyek hivatkoztak az én kozmológiai cikkeimre. Nem szeretnék dicsekedni, de sokan mondták: van valami képességem arra, hogy a bonyolultnak látszó jelenségeket egyszerűen adjam elő. — Ön szerint mi a legfontosabb az ismeretterjesztésben? — Két fontos követelmény van. Az egyik: aki az ismeretterjesztő cikket írja, annak a kisujjában legyen az adott tudomány, mert csak akkor tudja érdekes módon előadni. A másik: ezeket a kisujjában levő ismereteket egyszerű szavakkal tudja elmondani. — Van olyan tudományág, amelyre a hazai ismeretterjesztésnek több figyelmet kellene fordítania? Netán majdnem fehér folt? — A fizikában nincs ok panaszra. „Fehér foltok” inkább a biológiai ismeretek terjesztésében lelhetők meg. — Mit ajánl? Milyen irányban kellene változtatni? — Szent-Györgyi Albert, akivel hosszú időn át voltam barátságban, mindig azt mondta nekem, hogy a biológusoknak több fizikát kellene tudniuk. A maga ez irányú ismereteit is kevesellte, s e hiányt nagy akadálynak érezte. Úgyhogy a válaszom az: a nem eléggé fizikus biológusoknak több fizikai megalapozottságot kellene nyújtani, de egyszerűbben és világosabban. Mindig könnyű elbújni a fizika úgynevezett terminus technikusai mögött. Sokan vannak, akik ezeket úgy használják, hogy általuk önmagukat valami nagyon nagy tudósként állítsák be. Holott nem ez a cél. Hanem az, hogy a tudományt adják elő és értsék meg. Washington, 1991. május. Serény Péter Bay Zoltán 1981-ben meglátogatta az Egyesült Izzót, ahol a háború éveiben dolgozott. TÓTH GYULA FELVÉTELE — MTI FOTO