Népszabadság, 1994. április (52. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-01 / 76. szám

1994. április 1., péntek KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Végel László válasza­­ Ágoston Andrásnak Végel László vajdasági író le­vélben reagált Ágoston András­nak, a VMDK elnökének már­cius 24-i számunkban közölt in­terjújára. Végei ezeket írta: Ágoston András belekeverte nevemet a VMDK politikai frak­cióharcaiba és pénzügyi botrá­nyaiba. Az általa aposztrofált vi­tában nem erről vitatkoztam ve­le, hanem az ő politikai kacsáiról, annak körülményeiről és genezi­séről. Most ezt mondja: „A Végel Lászlóval folytatott vitámban ő csurkistának jelölt meg...”. Más­ról volt szó. Nem én, hanem a VMDK vezetői határozták meg így a szervezetüket, amelynek Ágoston az elnöke. íme néhány idézet: „Csurka gondolatait han­gosan kell terjeszteni.” „Sok ha­sonlóság van a VMDK és Csurka nézetei között.” Csurka vajdasági látogatásán elhangzottakat idézhetném to­vább. Ágoston nem határolta el magát sem a helyszínen, ahol nem magánszemélyként volt je­len, sem később. Ha a választási előrejelzések ismeretében most elhatárolódik, akkor ne velem vitatkozzék, hanem elvbarátai­val. És azokkal, akik ilyen infor­mációkat hoznak nyilvánosság­ra. Nem kétlem, hogy a válasz­tások után az illető vezetők nem ismételgetik majd lelkesen, hogy igaza van. Jelenleg azonban Ágoston Magyarországon ismé­telgeti, hogy a VMDK minden magyarországi pártot „egyenér­tékűnek” tart, de a kisebbségi hivatalhoz írt levelében egyedül azt a lapot tekintette támoga­tásra méltónak, amelyiknek a főszerkesztője Csurka nézetei­nek terjesztését tűzte ki célul. A vitában ezt az ellentmondást ki­fogásoltam - írta Végel. A AN­A­­ Carlos cinkosa a budapesti Fórumban A német titkosszolgálatok önállósították magukat Magyarországon MUNKATÁRSAINKTÓL A hamburgi Der Spiegel krimibe illő beszámolója szerint a buda­pesti Fórum Hotel 215-ös szobá­ja idén januárban néhány órára kihallgatóhelyiséggé változott, itt adott egymásnak randevút Asszad szíriai elnök irodaveze­tője, Chritaht és a Német Szö­vetségi Hírszerző Hivatal (BND) egyik vezető munkatársa, jelen­tette bonni tudósítónk. A német titkosszolgálat nyil­vánvaló zsarolással kényszerí­tette Budapestre Chritaht: érté­sére adták a nyolcvanas években Szíria kelet-berlini követségén harmadtitkárként szolgálatot teljesített diplomatának, ha nem fogadná el a baráti meghívást, a BND megszellőztetne egyet s mást igen változatos életrajzá­ból. (Chritaht többek között az­zal gyanúsítják, hogy enyhén szólva köze volt a nyugat-berlini francia kulturális intézet, a Mai­son de France ellen 1983 au­gusztusában végrehajtott rob­bantásos merénylethez, amelyet állítólag Carlos és csapata köve­tett el. Az akcióhoz felhasznált robbanóanyagot - közel 25 kiló plasztikot - Carlos keletnémet jobbkeze, a volt NDK állambiz­tonsági minisztériumának ügy­nöke, Johannes Weinrich vitte Kelet-Berlinbe és azt az akcióig Chritac követségi dolgozószo­bájában tárolták. A helyiség a Der Spiegel szerint egyébként is éveken át a Carlos-banda raktá­raként funkcionált: olasz gyárt­mányú géppisztolyokat, elektro­mos robbantószerkezeteket és több ezer lőszert halmoztak fel ott. Chritaht, mondjuk, a legfel­sőbb damaszkuszi helyekről utasították, hogy legyen min­denben Carlosék segítségére.) A szíriai országa prágai kö­vetsége első titkárának adva ki magát „turistaként” érkezett ja­nuárban Budapestre, s a Fórum Hotelben folytatott kihallgatása - amelyen részt vett a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) egyik munkatársa is - az­zal ért véget, hogy Chritac ideg­összeomlást kapott és aláírt egy papírt, miszerint „önszántából repül az NSZK-ba”. Ez be is kö­vetkezett, s Berlinben azonnal letartóztatták, jelenleg pedig - paraván mögé bújtatva - kulcs­­fontosságú tanúként szerepel a német fővárosban a Maison de France-ügyben folyó perben. Mielőtt azonban Berlinbe ér­kezett volna, történt egy s más, ami magyar szempontból nem teljesen érdektelen. Maga a hamburgi lap is úgy fogalmaz: egyelőre nem egészen világos, hogy a többi között gyil­kosságban való bűnrészességgel gyanúsított Chritaht mivel tud­ták Budapestre kényszeríteni. A BND - a Stasitól örökölt feljegy­zéseinek köszönhetően - ugyan állítólag elegendő anyaggal ren­delkezett Chritahról, hogy a szírt rávegye a budapesti turis­­taútra, de a lap birtokában lévő információk szerint az akció sokkal inkább rögtönzött volt, semmint gondosan kitervelt mű­velet. A fórumbeli többórás ki­hallgatás végén a legnagyobb gondot az jelentette, miként vi­gyék a szíriai „diplomatát” Né­metországba, kiderült ugyanis, hogy az útlevelében szereplő né­met diplomatavízum 1993 máju­sában lejárt. A két német titko­sügynök a Der Spiegel szerint úgy oldotta meg a problémát, hogy egy borotvapenge és egy írószerszám segítségével egy év­vel „meghosszabbította” a ví­zum érvényességét. A ferihegyi repülőtér útlevélvizsgálói mind­azonáltal bizalmatlanokká vál­tak az útlevél láttán, ezért a konspirálóknak átmenetileg el kellett halasztaniuk a berlini utazást - áll a lapban. Végül is­­ a budapesti német követség és a kábítószer-csempészet elleni harcot koordináló BKA-rezi­­dens segítségével sikerült egy ja­nuár 17-i keltezésű vízumot be­­pecsételtetni Chritach útlevelébe, amivel azután elrepülhetett Né­metországba. Itt a vége, fuss el véle, mond­hatnánk, ám mivel úgy éreztük, a Der Spiegel írása néhány kér­dést megválaszolatlanul ha­gyott, megkérdeztük a magyar illetékeseket: 1. Tájékoztatták-e a német tit­kosszolgálatok magyar partner­­szervezeteiket a januári akció­jukról, amely nyilván nem volt teljesen veszélytelen, elvégre, a német titkosügynökök semmi­lyen garanciával nem rendelkez­hettek arra vonatkozóan, hogy Carlosék nincsenek Chritac nyomában? (Carlos és Weinrich állítólag évek óta Szíriában búj­­kál, s Bonn 1992 óta mindhiába próbálja elérni Damaszkusznál a két terrorista kiadatását.) 2. Ha nem adtak tájékozta­tást a németek, mi lehetett en­nek az oka olyan időszakban, amikor szoros és széles körű együttműködésről beszélnek mindkét oldalon. 3. Minek minősíthető, ha va­laki­­ esetünkben a német tit­kosszolgálat és bűnüldözés em­berei­­ útlevél-hamisítást kö­vetnek el? A hivatalos szervek mereven elzárkóztak az elől, hogy megvá­laszolják kérdéseinket, más for­rásból származó információink azonban arra engednek követ­keztetni, hogy a német tit­kosszolgálatok ez esetben nem adtak tájékoztatást magyar partnereiknek, ami finoman fo­galmazva barátságtalan dolog. Moszkva törleszti adósságát ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Magyarország úgy látja, hogy ebben az időszakban elsősor­ban mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari termékek, gyógysze­rek és autóbuszok szállításával tudnák a magyar exportot nö­velni. A két ország közötti politikai kapcsolatokról jóval kevesebb szó esett, mivel ezek mindkét fél véleménye szerint rendezet­tek. A magyar-orosz alapszer­ződés kapcsán Viktor Cserno­­mirgyin elmondta, hogy a do­kumentumnak jó esélye van ar­ra, hogy az új orosz parlament ratifikálja. A tárgyalásokon nemzetközi kérdéseket is érintettek a mi­niszterelnökök. Viktor Cserno­mirgyin kiemelte, hogy Orosz­ország mindent megtesz a délszláv válság mielőbbi, tár­gyalásos rendezéséért. Moszkva tisztában van azzal, hogy ez Magyarországnak is elsődleges érdeke. Arra a kérdésre, hogy ponto­san hány megállapodást ír ma alá az orosz miniszterelnök Bu­dapesten. Herman János kül­ügyi szóvivő nem tudott még válaszolni. A szakértői tárgya­lások még mindig folynak, bár a két kormányfő egyetértett ab­ban, hogy minden olyan döntést hozzanak meg, amelyet el lehet fogadni a látogatás két napja alatt. • Ebéd után Göncz Árpád fo­gadta az orosz miniszterelnö­köt. A köztársasági elnök ki­emelte az Oroszországgal foly­tatott gazdasági kapcsolatok fontosságát, megismételve, hogy szükség van ezek bővíté­sére. Ennek jogi és intézményes kereteit már megteremtettük, most elsősorban beruházásvé­delmi megállapodást kell kidol­gozni, valamint a banki, pénz­ügyi kapcsolatokat kell fejlesz­teni. Csernomirgyin válaszában hangsúlyozta, hogy Oroszor­szág végig akar menni a refor­mok útján és ebben hasznosak lehetnek a magyar tapasztala­tok. Viktor Csernomirgyin tegnap megkoszorúzta a szovjet kato­nák Szabadság téri emlékmű­vét, valamint a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Szalai Zoltán Bezár a pécsi német főkonzulátus TUDÓSÍTÓNKTÓL Április 8-ig lesz ügyfélfogadás a pécsi német főkonzulátuson, amely a hónap végén bezárja kapuit. Theodor Zens konzultól megtudtuk: a döntésre takaré­kossági okok miatt került sor. Az elmúlt esztendők európai változásai után Németország harmincöt új képviseletet nyi­tott, elsősorban a volt Szovjet­unió utódállamaiban. A pécsi német főkonzulátust 1990-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a Dél-Dunántúlon élő német nemzetiség - mintegy 110 ezer ember - ügyeit intézze. Elsősorban munkavállalói vízu­mokat adtak ki. Nastase vízumkényszert akar Entz miatt Adrian Nastase vízumkényszer bevezetését tartja szükségesnek a diplomáciai útelvéllel Romániába utazó magyar állampolgárok számára, hogy akik még nem értették meg, megtanulhassák: a ro­mán állami szuverenitás az ország egész területére kiterjed. A román képviselőház elnöke, aki egy személyben a kormá­nyon lévő Szociális Demokrácia Pártjának is ügyvezető elnöke, annak kapcsán nyilatkozott a Rompres hírügynökségnek, hogy Entz Géza címzetes állam­titkár, az HTMH-nak az elnöke néhány napja magánjellegűnek bejelentett romániai látogatása során erdélyi városokban ma­gyar állami kitüntetéseket adott át, találkozott RMDSZ-tiszt­­ségviselőkkel, erdélyi magyar egyházi és kulturális személyi­ségekkel, valamint önkormány­zati vezetőkkel. Tegnap Kolozs­várott Entz sajtókonferencián is részt vett, kijelentette, hogy lá­togatásának hivatalos jellege is van, mert eleget tett RMDSZ- szervezetek meghívásának is, s erről szerinte diplomáciai csa­tornákon idejében értesítették a román külügyminisztériumot. Nastase hangoztatta, hogy a magyar hivatalos személyek lá­togatásai „bizonyos fokú kétér­telműséget hordoznak”. A ro­mán politikus hangoztatta, hogy a magyar választási kam­pánynak nem kell átterjednie Romániába, és különösen nincs szükség arra, hogy a HTMH el­nöke és tisztségviselői román területen folytassanak válasz­tási kampányt. Mag Péter Tőkés: Elvtelen támadás Szerkesztőségünk tegnap az aláb­bi tartalmú levelet kapta Tőkés László püspöktől Nagyváradról: Tisztelt szerkesztőség! Megütközéssel olvastam a lapjuk március 21-i számában megjelent Kárpátaljai kortesek című rosszmájú írást. Úgy gondolom, hogy még hogyha segíteni is szeretne az ember a Kárpátaljai Magyarok Szövetségének - abban sem vol­na semmi kivetnivaló. Egyéb­ként úgy vélem, egészen termé­szetes, ha egy külföldi egyházi vendéget maga az egyház világi elöljárója - főgondnoka - fogad vagy üdvözöl. Nem tehetek róla, hogy a reformátusok főgondno­ka és a KMKSZ elnöke egy­ugyanazon személy. Szóljanak át, hogy válasszanak mást, és oszlassák fel a KMKSZ-t. Elvte­lennek tartom támadásukat, je­lesen Kőszeghy úr azon apropó­ját, hogy: „a vallás sem marad­hat ki a választási küzdelmek­ből”. Mi bajuk van velem? Szerényen megjegyzem, hogy látogatásunk egyik jeles nap­ján, egy köztéri rendezvényen Szűrös Mátyás Tóth Mihály képviselőjelölt oldalán szóno­kolt. Mit kellene mondanom? Tá­madjam ki Szűrös Mátyást? Jobban tisztelem annál. Lezsák úrral sem kívánom párhuzamba vonni. Szomorúan tapasztaljuk, mi folyik Önöknél. Kérem, szakít­sák meg a „diplomáciai kapcso­latot” határon túli testvéreik­kel, amennyiben terhükre van­nak. Vagy rendeltessenek el a választások idejére időleges ha­tárzárlatot. Tisztelettel küldöm üdvözle­temet, Tőkés László püspök Tisztelt püspök úr! Nem értjük háborgó sorait. Ungvári tudósítónk hivat­kozott jegyzetében a kárpátaljai választási kampány néhány, közérdeklő­désre számot tartó politikai furcsaságát vette górcső alá, s ebben tette szó­vá - megítélésünk szerint jogosan -, hogy Ön, csakúgy, mint Lezsák Sándor az egyik fél oldalán mintha beszállt volna a korteskedésbe. Nem az Ön sze­mélyével van bajunk, hanem ezzel. S, ha tudomást szerzünk róla, nyilván azt is kifogásoljuk, hogy Szűrös Mátyás is beszállt - a másik oldalon - a kampányba. Amúgy nem folyik nálunk semmi, és nincs szándékunkban megszakítani a „diplomáciai kapcsolatot határon túli testvéreinkkel”. El­lenkezőleg, ezután is azon leszünk, hogy helyzetükről, gondjaikról valósá­gos képet adjunk olvasóinknak. Ami a választások idejére érvényes időleges határzárlat elrendelésére vonatkozó javaslatát illeti, ezt alighanem rossz helyre címezte! Ha arra gondol, hogy a honi és a határon túli magyar poli­tikusoknak nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítaniuk kampányturizmus dolgában, azzal tökéletesen egyetértünk. Véleményét tiszteletben tartva üdvözli. A Szerkesztőség Kettő vagy három? "4? a" olyan politikai rendszer, amelyben a nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, ellen tudja őrizni, és ha kell, el tudja kergetni.” Nemzeti klasszi­kusunk, Bibó István már megint bölcsebb nálunk. A dolog leglényegét tekintve végül is ilyen egyszerű ez. Ahogy négy esztendeje hatalomba emeltük őket, májusban majd bú­csút veszünk az uraktól. Az országlakosok ki fogják mon­dani: ezekből, köszönjük, elég volt. Idáig a dolog világos, innentől minden sötét. Mert ki jön majd a leszerepelt keresztény-nemzeti tábor után? Az „ellen­zék” mint olyan? Avagy a szocialisták, illetve a liberálisok? Azaz: hány pólusú a magyar politikai tagoltság, kettő vagy három? Világos gondolatmenetek és szellemes megfogalma­zások érvelnek mellette, hogy nekünk bizony nem kettő, ha­nem hárompólusú tagoltságra lenne szükségünk. Hogy ne csak ezek és azok között választhassunk, hogy a politikai élet ne szakadjon végzetesen ketté valamiféle archaikus kulturá­lis választóvonal mentén. Az érvek meggyőzőek, sok minden hat azonban a harmadik pólus, a liberális közép önálló erővé szerveződése ellen. Csak hármat említsünk közülük. Az­ első a mezőny két szélének ellenérdekeltsége. A libe­rális centrumot sem a jobboldal, sem a baloldal nem akar­ja elismerni, jobbról tehát tolják, balról pedig húzzák sze­gényt. Az MDF ügyvezető elnöke, még önmagához képest is kevéssé bölcsen, nem átallja kijelenteni: a baloldal vol­taképp Thürmer Gyulától Kuncze Gáborig egyetlen egy­ség. Az MSZP képviselőjelöltje, saját, nem éppen dicsősé­ges pártállami tevékenységének utólagos igazolásaként, oda talál nyilatkozni: egyetlen alternatíva létezik mind­össze, vagy őt vagy Csoórit választhatjuk. A második a liberális centrum szemmel látható ingatag­sága. A tavaly februárban alakult, idén februárban négy­pártivá bővített liberális megállapodás, amilyen nehezen született, olyan könnyen elhalhat. Az ostoba és kicsinyes vi­tákra ugyan fátyol került, a helyzet azonban korántsem megnyugtató. A Fidesz tavaly tavasszal kezdett irányváltá­sa éppenséggel arról tanúskodik, a dolgot ő nem is hiszi iga­zán komolyan. A fiatal demokraták, úgy tűnik, ez ügyben legalábbis nem azt gondolják, amit mondanak. Azt mond­ják, hogy a magyar mezőny hárompólusú, holott meg van­nak győződve róla, hogy csak kettő. A baj csupán a szerep­lőkkel van. A jobbközép-konzervatív oldalon reakciós öreg­urak vannak, a balközép-szocialista oldalon meg volt kom­munisták. Mi, fideszesek elindulunk hát jobbra, hogy beke­belezzük az MDF-et, a szabaddemokraták meg menjenek balra, hogy egyesüljenek az MSZP-vel. A harmadik pedig maga a választási szituáció. Amelyik­ben végül mégis csupán egyetlen kérdésre egyszerűsödnek le a dolgok. Igent mondunk-e a jelenlegi koalícióra vagy nemet? Ha nemet, akkor a vele szemben állókat fogjuk vá­lasztani: nem a szocialistákat vagy a liberálisokat, hanem az „ellenzéket”. A választás elsődleges és megkerülhetetlen értelme ez lesz. Hogy elkergetjük majd korábbi vezetőinket. Perecz László Hézagok Az Alkotmánybíróság nemrégiben csöndben megsemmisítette egy minisztertanácsi hatá­rozatnak azt a passzusát, amely felhatal­mazta a miniszterelnököt, hogy az állami vezetők munka­végzésével összefüggő korlátozások alól felmentést adjon. Kormányzati joghézagok vannak. Hiába ugyanis az alkot­mányi kötelezés, négy év alatt sem született meg a miniszte­rek és államtikárok jogállását, felelősségre vonásuk módját szabályozó törvény. Mindebből számos közjogi és munkajogi probléma fakad. A konstruktív bizalmatlanság intézménye „eltakarja”, súlytalanná teszi a miniszteri felelősséget. E tör­vény hiányát mutatta legutóbb a polgármestereknek a kam­pány időszakára szóló kényszerszabadságolásáról kirobbant vita. Kormányzati tisztségviselők csak a vállukat vonogat­­ták, amikor ennek kapcsán felvetődött, vajon a miniszteriá­lis képviselőjelöltek felhasználhatják-e a kampányban pozí­ciójukat, illetve az ezzel járó kedvezményeiket. Valóban szentségtörés-e, ha az adófizető (választó)polgárok megkér­dezik: lehet-e (szabad-e) a minisztérium gépkocsijával, so­főrjével, a minisztérium költségén vidéki pártrendezvénye­ket, nagygyűléseket látogatni - esetleg nap mint nap? Miután ez a kérdés jogilag szintén rendezetlen, maradnak az erkölcsi normák, amelyeknek - ugye - nincsenek szankciói. Persze nemcsak előnyök, hátrányok is származhatnak a törvény hiányából. A választások közeledtével döbbentek rá kormányunk tagjai, hogy a miniszteri, politikai államtitká­ri megbízatás megszűnésével kapcsolatos munkajogi kérdé­sek többsége is tisztázatlan. Míg például a beosztottak min­den további nélkül végkielégítésre tarthatnak igényt, a mi­niszter­­ nem. De hát ki is akar távozni közülük? Sereg András Bagatell Nem értem szatirikus kéthetilapunk szer­kesztőit. Eddig úgy tapasztaltam, a nagy összefüggéseket szeretik, most meg azt lá­tom, hogy piszlicsáré ügyekre fecsérlik energiáikat. Itt van példának okáért ez a­­ vas ügy. Arról szól, hogy egy bizonyos dr. Szabó Tamás két hónap híján tíz évvel ezelőtt részese volt egy, az akkori szóhasználattal a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett cselekménynek minősített bagatellnek. A sérelem tárgya 12 453 forint és 50 fillér értékű áru volt, pontosan 640 kiló 12-es betonacél, 140 kiló 6-os betonacél és 5 szál közelebbről nem részlete­zett osztályozású­­ vas, ami nevezett dr. Szabó balatonal­mádi építkezéséhez kellett. A népnyúzó rendszer annak idején meg is hurcolta dr. Szabót, aki a veszprémi Komfort Iparcikk Kereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályve­­zetőjeként tevékenykedett, a vállalatvezetés szigorú meg­rovás fegyelmi büntetéssel sújtotta és osztályvezetővé ala­­csonyította, elindítva őt lefelé a lejtőn. Rossz belegondolni, hol érhetett volna véget ez a zuhanás, ha nem jön közbe a rendszerváltás. Tíz év elteltével most mégis előráncigálják ezt az ügyet, de nem ám úgy, hogy példának állítják dr. Szabót: lám ő mily nagyfokú mérsékletet tanúsított, amikor boldog-boldogta­lan gátlástalanul dézsmálta a népvagyont! Keresztre, helye­sebben a vasakra akarják feszíteni az egykori áruforgal­­márt. De kilóg ám a lóláb! A szatirikus lap szerkesztőinek nem ám a betonacél fáj, hanem az, hogy ez a dr. Szabó idő­közben kitisztította a becsületén ejtett foltot, s ma az első szabadon választott magyar kormány tárca nélküli minisz­tere, a magánosítás minden súlyát, felelősségét vállán cipe­lő irányítója, köztiszteletnek, közmegbecsülésnek örvendő népszerű politikus, aki nagy összefüggésekkel foglalkozik, millárdok felett őrködik, s, mint arról napról napra meggyő­ződhetünk, nemhogy megkárosítaná, de szorgalmasan gya­rapítja az országot. A­­ vas és acél országát. Léderer Pál

Next