Népszabadság, 1996. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám

AL 1996. június 1., szombat. KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Késéssel indult Hajmáskérre a NATO-expressz Az Alba Kör tüntetett a pályaudvaron - Mécs szerint jók a csatlakozási esélyeink Késéssel indult útnak a buda­pesti Manfred Wörner Alapít­vány által a magyar NATO-csat­­lakozás propagálására szerve­zett NATO-expressz tegnap Bu­dapestről. Szent-Iványi István, a Külügyminisztérium politikai államtitkára mindazonáltal ki­fejezte reményét, hogy a magyar szerelvény 1999. április 4-re, a NATO 50. születésnapjára meg­érkezik Brüsszelbe. Az indulást az Alba Kör Erő­­szakmentes Békemozgalom há­rom aktivistája késleltette azzal, hogy a Nyugati pályaudvaron a szerelvény előtt a sínekhez lán­colták magukat. Akciójukkal a „milliós állami támogatásból működő” Wörner alapítvány és több „álcivilszervezet” túravo­nala, illetve a közvélemény ilyen eszközökkel való befolyásolása ellen tiltakoztak. Az aktivisták mintegy 15 perccel tudták kés­leltetni a szerelvény indulását, a rendőrség előállította és sza­bálysértési eljárás után figyel­meztetésben részesítette őket. A külön vonat Hajmáskérre vitte utasait - közöttük parla­menti képviselőket, NATO- nagyköveteket - azzal a céllal, hogy a vendégek ismertessék Magyarország NATO-csatlako­­zásával kapcsolatos álláspontju­kat. A rendezvény részvevőit le­vélben üdvözölte Javier Solana, az észak-atlanti szövetség főtit­kára, üdvözölve azt a széles körű politikai konszenzust, amely Magyarországon az euroatlanti integrációs törekvéseket övezi. A vonaton tartott konferenci­án és a hajmáskéri fórumokon többször elhangzott: bizonyos, hogy sor kerül a NATO bővítésé­re. Az amerikai látogatását befe­jező Mécs Imre a témával kap­csolatban új Pentagon-tervről tájékoztatta a Népszabadságot. E szerint a NATO-tagországok külügyminisztereinek decembe­ri találkozóján várhatóan olyan határozatot fogadnak el, amely­ben felhívják a katonai szervezet jövő évi csúcstalálkozójának részvevőit, nevezzék meg konk­rétan a NATO-tagságra érett ke­­let-közép-európai országokat. Az Országgyűlés honvédelmi bi­zottságának elnöke szerint a Fe­hér Házban és a Pentagonban egyaránt Lengyelország, Cseh­ország és Magyarország csatla­kozásáról beszéltek. Az új tagje­löltek megnevezése után egy-két éves várakozás következik. Az érintett három ország ez alatt külön tárgyalna a NATO-tagál­­lamokkal, majd a második év­ben következne a felvételi ok­mány ratifikálása. James Wright tábornok, a ta­­szári logisztikai bázis parancs­noka lapunknak elmondta: egyelőre nem tudja meg­erősíteni, maradnak-e az IFOR- erők Magyarországon mandátu­muk lejárta után. A Hajmáskéren rendezett nemzetközi fórumon elhangzot­takra reagálva - amelyen többek között Orbán Viktor és Eörsi Mátyás képviselők vázolták fel NATO-csatlakozásunk előnyét - Iván Aboimov, Oroszország bu­dapesti nagykövete kijelentette: Oroszország nélkül nincs euró­pai biztonság. Úgy fogalmazott, hogy a csatlakozás Magyaror­szág ügye, de a felvétel kizárólag a NATO-tól függ. Szerinte a ka­tonai szövetség kibővítése új vá­lasztóvonalakat képezne Euró­pában. Vele ellentétben Werner Ravens, a NATO főtitkárának munkatársa közölte: a NATO- tagországok egyesült Európát akarnak létrehozni, új választó­­vonalak húzása nélkül. A csatlakozás kapcsán Gyar­mati István, a Honvédelmi Mi­nisztérium helyettes államtitká­ra a kompatibilitás kérdésére helyezte a hangsúlyt. Mint mondta, a Magyar Honvédséget mielőbb át kell alakítani, hogy illeszkedjen a NATO-ba. A re­pülőgép-vásárlási tender elha­lasztásával kapcsolatban la­punknak elmondta: a döntéssel semmiképpen sem marad magá­ra a légierő. A kormány azonban kénytelen lesz megvárni az új hadsereg felállításának koncep­cióját. Amíg ez nem körvonala­zódik, értelmetlenség lenne re­pülőket vásárolni. Mécs hozzá­fűzte: a honvédelmi bizottság le­vélben fordul Horn Gyula kor­mányfőhöz, hogy az idén ne írja­nak ki új repülővásárlási ten­dert. Egyébként jelezte: megen­gedhetetlen, hogy az Országgyű­lés hatáskörének semmibevéte­lével küldtek repülőket gyakor­latozásra Lengyelországba. Ugyanakkor a civil kontroll mű­ködött, hiszen az ügy nyilvános­ságra került. Elmondta: bizott­ság vizsgálja az ügy részleteit. A fórumot helikopterek éles­lövészete követte, amelyet meg­tekintett Keleti György honvé­delmi miniszter is. Szabó József Beszállás - most még csak a vonatba teknős miklós felvétele Öt új taggal bővült a KEK Tizenöt tagúra bővült a Közép-európai Kezdeményezés: a szervezet tegnap Bécsben kezdődött külügyminiszteri ülésén döntés született Albánia, Fehérorosz, Bulgária, Románia és Ukrajna felvételéről. A ma záruló tanácskozáson, amelyen hazánkat Kovács László képvise­li, szóba kerülnek Bosznia és Horvátország újjáépítésének, illetve a térségbeni együttműködés fejlesztésének a kérdései is. KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL A külügyminiszterek a Hofburg titkos tanácstermében tartottak tegnap délután zárt ülést. Ti­tokban persze nem maradtak az első nap eseményei. Mint Ko­vács László az eszmecsere után elmondta, egyetértés volt ab­ban, hogy az öt társult ország váljék teljes jogú taggá. A kül­ügyminiszter ezzel arra célzott, hogy az idei ülésszakot megelő­zően olyan véleményeket lehe­tett hallani, melyek szerint Bécsben vita várható a bővítés­ről. Néhány tagország állítólag nem nézte volna jó szemmel Minszk felvételét, amely nemrég felújította a szövetségesi vi­szonyt Moszkvával. A jelek szerint a tíz tagállam félretette fenntartásait. Sőt azt is elhatározták, hogy a novem­beri grazi csúcstalálkozónak ja­vasolják Moldova felvételét is. Kovács ugyanakkor szükséges­nek tartotta leszögezni: a KEK ezzel elérte bővítésének korlá­tait. Nem került viszont szóba Jugoszlávia csatlakozása, igaz, Belgrád nem is kérte felvételét. A tegnapi ülésen hangsúlyoz­ták annak fontosságát, hogy a KEK szorosan együttműködjék más regionális fórumokkal, mint például a fekete- és balti­tengeri országok szervezeteivel. Ez megfelel annak a koncepció­nak - hangsúlyozta a külügymi­niszter -, hogy igazán stabil csak a régiók Európája lehet. A KEK jövőbeni szerepéről Kovács személyes véleménye­ként elmondta: a szervezet egyik feladata az lehet, hogy erősítse térségünkben az úgyne­vezett eurokonformitást, hiszen működési szabályai hasonlóak az EU-éhoz. Keretet biztosíthat három országtípus kapcsolatai­hoz, a már EU-tagok, a belátha­tó időn belül azzá válók, és az egyelőre kívülmaradókéhoz. A boszniai helyzetről a KEK- országok külügyminiszterei egyebek között leszögezték, hogy összhangba kellene hozni a békefolyamat katonai és pol­gári elemeit. Különböző véle­mények hangzottak viszont el arról, vajon megteremtődnek-e szeptemberre a választás felté­telei, s abban sem mutatkozott teljes összhang, hogy meddig maradjanak a helyszínen a nemzetközi békefenntartók. Kovács László a délszláv kérdés kapcsán is - de nem kizárólag annak okán - kiemelte az esz­mecserén a kisebbségi jogok biztosításának fontosságát. Laczik Zoltán Párizs aláírja a nyelvi chartát? MTI-JELENTÉS Jacques Chirac francia államfő most zajló bretagne-i körútján kedvezően nyilatkozott a ki­sebbségi nyelvek használatát támogató Európa-tanácsi nyelvi charta aláírásának lehetőségé­ről. Párizs eddig általában ódz­kodva fogadta a kisebbségek sa­ját, külön jogaira vonatkozó el­képzeléseket, attól tartva, hogy bármiféle engedmény a francia­­országi kisebbségek (például éppen a bretonok, vagy a basz­kok, a korzikaiak) nemzeti ön­tudatának „feléledéséhez”, ve­zet, s hosszabb távon megkérdő­jelezheti a „francia nemzetál­lam” egységét. Chirac a bretagne-i körúton - mint a Le Figaro írja tegnapi számában az államfő egyik be­szélgetőpartnerére hivatkozva - úgy fogalmazott, hogy a kisebb­ségi nyelvek immár nem jelen­tenek veszélyt a nemzeti identi­tásra. Kolozsvár vasárnap Funar sorsáról dönt Kétségtelen, hogy a holnapi ro­mániai helyhatósági választá­sok egyik legforróbb pontja Ko­lozsvár lesz. Huszonegy jelölt indul a város polgármesteri szé­kéért folytatott versenyben, s kivétel nélkül mindegyiknek - ilyen vagy olyan formában - az elmúlt négy évben világhírhed­té vált Gheorghe Funar leváltá­sa a célja. A kolozsvári polgármester­választásnak nemcsak helyi, de országos szinten is hatalmas a tétje. Hiszen ha sikerülne Fu­­nart legyőzni, a Román Nemze­ti Egységpárt (RNEP) főhadi­szállását és országos központját veszítené el, s ez a veszteség minden bizonnyal az ősszel sor­ra kerülő elnöki és parlamenti választásokig a párt eljelenték­­telenítésével járna. Ion Iliescu elnök és a Romá­niai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) számára világos volt az idén is több alkalommal megismételt amerikai jelzés: a szélsőségesekkel szakítaniuk kell ahhoz, hogy bármilyen to­vábbi támogatásról tárgyalni lehessen. S bár a kormánykoa­lícióból eddig csak a fasiszta be­állítottságú nagy-romániások­­nak kellett távozniuk, a RNEP és a RTDP közötti válóper is megkezdődött, s a helyhatósági választások utáni folytatása mindenképp látványos politikai csemegéje lesz az idei nyárnak, az országos választási kampány­nak. Az RTDP Kolozsváron, Io­­an Rus műegyetemi tanár sze­mélyében saját jelöltet indított, s nem sajnált sem pénzt, sem poli­tikai manőverezést annak érde­kében, hogy jelöltje számára mi­nél több Funar-támogató szava­zatát megnyerje. A legújabb közvélemény-kutatások ered­ményei szerint sem sikerült Rus­­nak 18 százaléknyi támogatott­ságot szereznie, miközben Fu­­narra a lakosság mintegy 35 szá­zaléka szándékszik szavazni. Ez azt bizonyítja, hogy a naciona­lista jelszavakra a kolozsvári ro­mánság még mindig nagyon ér­zékenyen reagál. Kolozsváron a román ellen­zéknek nem sikerült közös ne­vezőre jutnia, s ekképpen a De­mokratikus Konvenció, a 93-as Liberális Párt, a Románia Al­ternatívája Párt és a Polgári Szövetség Pártja is saját jelöltet indít. Egyetlen látványos össze­fogás történt, a Petre Ro­­man-Sergiu Cunescu-féle Szo­ciáldemokrata Unió jelöltje vo­nult vissza a Demokratikus Konvenció jelöltjének, Radu Sarbunak a javára. A 93-as li­berálisok Petre Litiut, a négy évvel korábbi Funar-ellenjelöl­tet indítják, aki arra számított, hogy a kolozsvári magyarság támogatását ez alkalommal is magáénak tudhatja. De Litiu parlamenti képviselőként több alkalommal a magyar érdekek ellen szólt, s ezt a kolozsvári magyarok nem felejtették el. Az RMDSZ hosszas mérlege­lés után úgy döntött, hogy Ko­lozsváron saját polgármester­jelöltet nem indít, s Radu Sar­­but, a Demokratikus Konvenció jelöltjét támogatja. Miután az RMDSZ döntése nyilvánosság­ra került, minden oldalról meg­indult Sarbu lejáratása. Funar szerint Sarbu az, aki el akarja adni Kolozsvárt (és persze Er­délyt) a magyaroknak. Rus és­ Litiu ezt ugyan nem mondták ki, de a továbbiakban felerősí­tették diskurzusaik nacionalis­ta komponensét. Tibori Szabó Zoltán Bízunk Tódorka Szilárdban Tódorka Szi­lárdról min­dent elmond a neve. Élhetetlen ember, de megbízható jellem. Tanár. Nem a való életben ugyan, hanem színpadon. Már Csiky Gergely ilyennek látta a magyar pedagógust. Kicsit mulya, de na­gyon rendes. A vígjátékban persze mulatságos alak. Sokat lehet röhögni rajta. De Kosztolányinál Novák tanár úr, Mó­ránál Hannibál tanár úr a kor tragikus hőseivé lesznek. Pe­dig csaknem ugyanolyanok, mint Tódorka Szilárd. Hűsége­sek az elveikhez, az értékrendjükhöz. A jellemükhöz. Ebbe halnak bele. Az irodalmi, filmes, színházi példákat még hosszan sorolhatnánk. Találkozhatunk lázadó, a sorsukba, a körülményeikbe beletörődni nem tudó oktatókkal is. Petőfi, Nagy Lajos írt a társadalmi igazságtalanságot házitanító­ként megtapasztaló fiatalemberekről, Bródy alkotta meg a kiszolgáltatottságával megalkudni nem akaró tanítónő alakját. Emlegethetnénk persze Gárdonyi és Móra tanítóit is, akik nemcsak egy-egy falu gyerekeinek, ifjainak sorsát igazítot­ták el, de a felnőttek dolgaiban is fontos szavuk volt, akik­nek tanácsát, tudását, műveltségét, tisztességét megbecsül­ték, akiknek a segítségére számítottak, s akik előtt megha­joltak a pénz és a hatalom urai is. Manapság azonban inkább az előző tanári sorsok jutnak az eszünkbe. A kiszolgáltatott pedagógusok, akik mindig is a leginkább voltak kitéve a társadalom minden változásának. A gazdaságiaknak és a politikaiaknak. Rajtuk spórol a költ­ségvetés és tőlük kérik számon az ifjúság erkölcsét. Ideoló­giai, politikai kurzusok változásakor ők a bűnbakok. Hiszen kiszolgálták az előző rendszert, terjesztették annak ideoló­giáját. Az előző kormányzati ciklusban főképp pártcsatározások, ideológiai, vallási huzakodások nehezítették az oktatók sor­sát. Az új rendszer némely lovagja éppúgy ki akarta sajátíta­ni az iskolát a maga elvei, szelleme számára, mint a korábbi idők vezérei. Most viszont folyamatos gazdasági fenyegetett­ségben élnek a pedagógusok. Sokan vannak, miközben a pénz és a gyerek egyaránt kevés. Hallunk olyan önkormány­zatról, amelyik az iskolán spórolja meg a csatornázás költsé­geit. A tanügyet ráadásul valóban át is kell alakítani, hozzáiga­zítva a kor követelményeihez és lehetőségeihez. Csakhogy a folyamatos átszervezés nemcsak a létbizonytalanságot fo­kozza, de azzal is jár, hogy változik az a közösség, amelyben a tanár dolgozik. Nem alakulhatnak ki emiatt állandó kap­csolatok, munkája nem ágyazódhat be valamilyen egységes folyamatba. Márpedig az ember, akivel dolgozik, akit alakít, mégsem hasonlítható valamely munkadarabhoz, amelynek mindegy, hogy mikor ki kezeli az automata gépsort. A taná­ri munka eredményességének, hatékonyságának alapvető feltétele lenne a biztonság, a személyi szuverenitás, a biza­lom. Pedagógusaink viszont ma is kiszolgáltatottak. Igazga­tónak, önkormányzatnak, de leginkább a társadalmi viszo­nyok örökös változásainak. Sokat mondjuk, milyen nagy baj ez, változtatni rajta azonban, úgy látszik, nem vagyunk képesek. Talán nem is igazán akarunk. Kinevetjük, de azért bízunk Todorka Szi­lárdban. Zappe László I­II Az izraeli választások mérlegét röviden IIII IZldél úgy lehetne megvonni, hogy miközben a társadalom - a szó parlamenti-politikai értelmében - az eddiginél is töredezettebb lett, egy kérdés­ben a szó szoros értelmében kettéhasadt. Ami annyit jelent, hogy a választói ízlés nemcsak sokfelé ment (parlamenti képviselethez jutott például az orosz bevándorlók pártja), hanem ezzel egyidejűleg a nagy pártokat (a baloldali Mun­kapártot és a jobboldali Likud tömböt) gyengítette és a kicsi­ket erősítette. Csakhogy szavazni ezúttal nemcsak pártokra lehetett, hanem a miniszterelnök személyére is, és itt csupán kétfajta választási lehetőség adódott: a munkapárti Peresz, mint a „béke embere” és a Ukudista Netanjahu, mint a „bé­kefolyamat revíziójának embere”. A miniszterelnök-választáson tört ketté az izraeli társada­lom. Netanjahu olyan kis többséggel nyert, hogy kimondha­tó: a polgárok fele az eddigi békepolitikára, a fele meg az el­len szavazott. Mindez történt annak dacára, hogy a kampányban lénye­gében egyik jelölt sem ígért alapvetően mást, mint a másik - mindkettő békét ígért és semmi olyan engedményt az ara­boknak, ami Izrael biztonságát veszélyeztethetné­­, csak épp a jobboldali jelölt komolyan is gondolta, amit mondott, Pe­resz kormánya pedig félúton volt a legtörténelmibb enged­mények felé. Betetőzéseként annak, amit a békefolyamatban már eddig is megtett. A lényeg az, hogy ami Pereszék részéről küszöbön állt vol­na, mindarra Netanjahu és a Likud igen határozott nemet mondott. Nemet az önálló palesztin államra; nemet a tárgya­lások megkezdésére Jeruzsálem „végleges státusáról”; nemet Hebron kiürítésére; nemet a palesztin területen lévő zsidó te­lepülések számának befagyasztására; nemet arra, hogy visszaadják Szíriának a Golán-fennsíkot. Nemet az egész Rabin-Peresz-féle békepolitika vezérlő elvére, a „területeket békéért”-re. Papíron tehát igen kevés jó várható el Benjámin Netanja­­hutól. Az őt körülvevő befolyásos emberek - sokan az izraeli hadsereg volt vezénylő tábornokai - még azt is megpendítet­ték, hogy felül kell vizsgálni az izraeli-palesztin megbékélés alapjául szolgáló oslói megállapodást. Amivel kétségessé akarják tenni, hogy Arafat és a PFSZ egyáltalán tárgyaló­­partner lehet. Maga Netanjahu nem vadember (Oslót pél­dául, állítja, elfogadja, de irtózik még a gondolatától is an­nak, hogy Arafattal kezet rázzon), ám az izraeli elitnek ah­hoz a rétegéhez tartozik, amely a kolonialista típusú csen­dőrködést kifizetőbbnek tartja az arabokkal szemben, mint a kompromisszumokat. Azt kell azonban mondani, hogy a keménységnek ezt az igényét a közvélemény nagy részében is újjáélesztették a roppant sikeres béke- és alkufolyamatot megtörő esztelen arab terrormerényletek, amelyek az izraeliek nagy részét ag­gódóvá tették a saját életükért. Peresznek határozott és meggyőzően hangzó nézete van arról, hogy választási győzel­mét ellenfele Iránnak, Szíriának és az általuk támogatott Hamasz-terroristáknak köszönheti. Az izraeliekbe olyannyi­ra betelepült a félelem, hogy amikor - Arafat hathatós köz­reműködésével, mellesleg - sikerült a terrorszervezetek je­lentékeny részét felgöngyölíteni, már késő volt. A nép fogé­kony lett annak a politikusnak az ígéreteire, aki nemcsak bé­két, hanem biztonságot is ígért neki, s e kettőt egyidejűleg. Peresz kétségbeesetten magyarázta, hogy nem a béke felelős a terrorét, hanem a béke vezet majd el a terror megszűnésé­hez, de egyre kevesebben hittek neki. Hívei jelentős részben lemorzsolódtak, népszerűsége hétről hétre csökkent. Azzal, hogy rájátszott az izraeliek félelmeire, Netanjahu vagy húsz százalékpontnyi hátrányt hozott be hónapok alatt. Most csak abban lehet bízni, hogy döntéseiben mindig szem előtt tartja majd: az izraeliek fele nem őrá, hanem Pe­­reszre szavazott. És mindarra, amit az ő neve jelent. Aczél Endre

Next