Népszabadság, 1996. szeptember (54. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-02 / 204. szám
1996. szeptember 2., hétfő KÜLPOLITIKA -ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Iliescu nem szeretne Bécsben aláírni Az RMDSZ rendkívüli ülésen tanácskozik az alapszerződésről Iliescu román államfő a PRO TV román magántelevízióban úgy nyilatkozott, hogy szerinte jobb lenne a román-magyar alapszerződést Bukarestben vagy Budapesten aláírni, és nincs szükség harmadik helyszínre. A román fél azzal számol, hogy még szeptember 15. előtt megtörténik a dokumentum aláírása. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A hírműsor megemlítette, hogy Kovács László külügyminiszter alkalmasnak tartaná Bécset, az EBESZ székhelyét az alapszerződés aláírására. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) állandó bizottságának javaslata alapján Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke szeptember 6-ra, péntekre összehívta az SZKT rendkívüli ülését. A Marosvásárhelyen megtartandó ülés egynapos lesz, és egyetlen napirendi pontja a román-magyar alapszerződés. Az SZKT az RMDSZ legfőbb döntéshozó szerve. Markó ugyanerre a napra, ugyancsak Marosvásárhelyre, hasonló napirenddel összehívta a Szövetségi Egyeztető Tanács rendkívüli ülésszakát is. A két testület - az elnök javaslata szerint - együttesen ülésezik. Magyarellenes szólamokkal kezdte meg elnökválasztási kampányát Gheorghe Funar kolozsvári polgármester. A szélsőségesen nacionalista politikus a bukaresti rádióban hevesen kikelt a román-magyar alapszerződés ellen, azzal riogatva hallgatóságát, hogy a kiegyezés a magyarokkal „veszélybe sodorja az egész román nép, főleg Erdély lakóinak biztonságát és békéjét”. □ Az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés nagy valószínűség szerint nem változtatja meg a kormány véleményét a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatosan - mondta Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke Barcson, miután részt vett a Somogy megyei határváros és a szomszédos horvátországi Verőce (Virovitica) testvérvárosi szerződésének aláírásán. Gál reményét fejezte ki, hogy a keddi rendkívüli ülésen nem az indulatok, hanem a realitás kap hangsúlyt. A szlovákiai magyar liberálisok részt vesznek a pápai találkozón POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL A szlovákiai Magyar Polgári Párt (MPP) küldöttsége az RMDSZ által kezdeményezett pápai találkozón mindent elkövet a magyar-magyar eszmecsere rossz irányba történő elcsúszásának megakadályozásáért - jelentette ki lapunknak a párt elnöke. Az MPP hét végén tartott országos tanácsüléséről A. Nagy László pártelnök nyilatkozott a Népszabadságnak. A politikus elmondta, hogy a testület a párt októberre összehívott kongresszusát készítette elő, értékelte a szlovákiai belpolitika fejleményeit, valamint foglalkozott az anyaország és a határokon túli magyarság kapcsolattartásának kérdéseivel is. Elemezték a júliusi magyar-magyar csúcs után kialakult helyzetet, és megvitatták a holnapi pápai találkozó várható hatását is. A. Nagy aláhúzta: „Nyugtalanított bennünket az a helyzet, amely az első csúcs után kialakult, és kisebbségi pártként felelősséget érzünk azért, hogy ez ne fokozódjon, sem a szomszédsági kapcsolatokban, sem a határon túli magyarok és az anyaország viszonyában. Célunk, hogy ne alakuljon ki kétpólusú politika, amely szembeállítja a magyarokat a határ két oldalán.” A szlovákiai magyar liberálisok részt vesznek a pápai találkozón. Ám küldötteik olyan felhatalmazással utaznak a dunántúli városba, amellyel ha kell, akár meg is akadályozhatják, hogy az újabb magyar-magyar eszmecserén olyan törekvések kerekedjenek felül, amelyek nem felelnek meg az összmagyar érdekeknek - szögezte le A. Nagy László. Az erdélyi „ fiatal farkasok ” sikeres vállalkozók A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tekinthető - egy román újság meglátása szerint - Erdély legnagyobb és legerősebb holdingjának. Ernyője alatt számos magyar vállalat virágzik. Ennek alapja az RMDSZ gazdasági programja, amelynek meghirdetett célja közösségük gazdasági potenciáljának növelése és a széles körű gazdasági függetlenségük megvalósítása. Az RMDSZ gazdasági programját a Romániai Magyar Közgazdász Társaság segítségével bonyolítják le, amelyet a piacgazdaság és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén jól felkészült szakemberek alkotnak - írta az Azi című bukaresti lap. Ez a társaság előrejelzéseket készít, piacot kutat és tájékoztatja a vállalkozókat az üzleti lehetőségekről. Sok cégnek adott tanácsot előnyös hitelszerzési lehetőségekről, és ezeket az információkat gyorsan fel is használták a magyar vállalkozók. Különösen igaz ez a PHARE-program keretében nyújtott hitelekre. Ugyanakkor az RMDSZ alapítványt hozott létre „Vállalkozni jó” néven, amely segít az új vállalatok megalakításában. Az új vállalkozóknak ajánlást is tesz a tevékenységi területre vonatkozóan, s elősegíti első belföldi és nemzetközi üzleti kapcsolataik létesítését. Az RMDSZ részt vett a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Társaságának megalakításában is Nyíregyházán, amely számos jövedelmező üzletet segített elő. A fiatalokat sem hanyagolják el, számukra megalakították a „kereskedni jó” kört. Itt születtek az újdonsült magyar nemzetiségű vállalkozók, akik közül egyeseket még RMDSZ körökben is „fiatal farkasoknak” neveznek. Elmondható - jegyzi meg az Azt -, hogy az RMDSZ gazdasági tevékenysége sikeres, és ezt támogatja a politikai csoportosulás minden parlamenti képviselője. Ők „vadásszák” az ilyen jellegű híreket a parlamentben vagy azokban az intézményekben, amelyekkel kapcsolatba kerülnek, és ezeket átadják az érdekelteknek a Magyar Közgazdászok Társaságán keresztül, így az információ akadálymentesen folyik, mégpedig úgy, hogy ebben részesüljön minél több RMDSZ-es. A háttér Ki mit mond majd a parlamenti vitanapon? Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés, amelyen a képviselők a román-magyar alapszerződés véglegesített, de az elmúlt napokban élesen bírált szövegtervezetét vitatják meg. A 89 ellenzéki és független képviselő indítványára összeülő testület - a kormánypártok parlamenti többségére támaszkodva - nem kívánja módosítani a dokumentumot, jóllehet, a koalíciót bíráló pártok ezt szeretnék elérni. A magyar-román alapszerződésről tartandó rendkívüli vitanapon az ellenzék három szempontból támadhatja az elfogadott okmányt. Az egyik, hogy ahhoz hogyan viszonyulnak a határon túli magyarság legitim képviselői - elsősorban az RMDSZ, de bizonyos fokig a szlovákiai és vajdasági magyar szervezetek vezetői. A másik, hogy hogyan viszonyul a magyar külpolitika a rendszerváltás után meghirdetett hármas prioritáshoz, feláldozza-e a tágabban vett nemzeti érdekeket az integráció oltárán. A harmadik, hogy hogyan viszonyul mindez a kisebbségi kérdésekben elfogadott nemzetközi jognormákhoz és élenjáró gyakorlathoz, nem ad-e fel túl sokat abból, amit általában a kisebbségi jogok kodifikálása terén a nemzetközi jogban sikerült elérni. A vitában el fog hangozni, hogy a szerződést az RMDSZ feje felett véglegesítették, hogy a végső megállapodáshoz nem kérték ki előzetes hozzájárulását. Mindenképpen előkerül a kollektív jogok kérdése is és az Európa Tanács 1201-es ajánlása, jóllehet a dokumentum nem kodifikál kollektív jogokat. Az alapszerződésben hozzáfűzött lábjegyzet is rögzíti, hogy az ajánlás nem hivatkozik kollektív jogokra. Az ellenzék el fogja mondani, hogy az ajánlásban a kollektív jogok kifejezés szerepel (12. cikk). Azt is, hogy bár a dokumentum nem hivatkozik kollektív jogokra, szelleméből fakad azok léte, és semmiképpen sem vállalja fel az 1201-es e jogok bárminemű korlátozását. Miközben iskolaügyben az egyetlen nyitott kérdést, a kolozsvári magyar egyetemet a szerződés nem rendezi, a diplomák kölcsönös elismerése kapcsán csak a „lehetőségek kölcsönös megvizsgálását” írja elő. Ezt aligha fogja szó nélkül hagyni az ellenzék, ugyanis a másik szerződő fél történelmét és kultúráját felidéző emlékek kötelező védelme és korlátozatlan hozzáférhetősége nem következik a szerződésből. Míg a magyar-szlovák alapszerződés kimondja a nemzetiségi hovatartozás egyéni megválasztásának jogát és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, ezúttal ez elmarad. A kisebbségi politikai pártokra vonatkozóan a szerződés csak rögzíti a jelen helyzetet, de nem kodifikál vagy teremt jogot velük kapcsolatban. A legkeményebb bírálatok alighanem a jogtalanul eltulajdonított egyházi és kisebbségi vagyon visszaszolgáltatása, illetve - ha ez lehetetlen - kárpótlása kimondásának elmaradása miatt várható. A szerződés a jelen formájában erre nem kötelezi a román felet. Kizárja továbbá a pozitív diszkrimináció elvének érvényesítését, nem mond ki határozott tilalmat a nemzetiségi és etnikai arányokat mesterségesen megváltoztató lépésekre. A végrehajtást ellenőrző vegyes bizottságba nem vonja be egyértelműen a kisebbségek képviselőit. Más alapszerződésekhez képest puhább formában sorolja fel a kötelező érvényűnek tekintett nemzetközi dokumentumokat. Ezekkel a kifogásokkal szemben a kormány legfőbb érve az lehet, hogy az alapszerződés még így is több jogot biztosít tételesen a romániai magyarság számára, mint amennyit kodifikáltan a szerződéskötést megelőzően élvezett. Vagyis a kompromisszumos szerződés is jobb a maga konkrétumai okán, mint annak hiánya. Kormánypárti oldalon rá fognak mutatni, hogy a szerződés a jelen formájában semmiképpen sem tagadja, zárja ki a kollektív jogokat, legfeljebb elismeri azt a tényt, hogy ezek a nemzetközi jogalkotásban nincsenek megfogható és számon kérhető módon kodifikálva. Az érvelés tehát az lesz, hogy a szerződés nem lehet jogszűkítő hatású. Ugyancsak el fog hangzani, hogy a hivatkozott nemzetközi dokumentumok mind politikai ajánlás jellegűek, ezekből számon kérhető jognorma akkor lesz, amikor azok valamiféle nemzetközi vagy kétoldalú (aláírt és hatályba lépett) szerződés részét képezik. A kormányoldal érvelésének fontos részét fogják képezni az úgynevezett implicit (vagyis ki nem mondott, de a szerződésből következő) eredmények. Ezek egy része az eurointegrációs elvárásokkal, illetve a szerződés megkötése révén megerősödött pozíciókkal függ össze. Másik részük viszont úgy hangzik, hogy általában a két ország kapcsolatainak fejlődése, a jószomszédi viszony előmozdítása érdekében áll az adott országban élő magyar kisebbségnek is, annak javát is szolgálja. Bizonyára sokat fogják vitatni, ettől azonban még érv marad az is, hogy a szerződéseket kormányok kötik a maguk politikai felelősségére, s e tekintetben sem az ellenzéknek sem a határon túli magyar szervezeteknek nincs vétójoga. Kormányzati oldalon - az eddigi nyilatkozatokból ítélve - el fogják mondani a szöveg véglegesítését követően létrejött találkozók eredményeit és azt, hogy bizonyos elvi fenntartások ellenére az RMDSZ azt hajlandó tudomásul venni. Ezen a ponton alighanem számot kell majd adni a Határon Túli Magyarok Hivatalának jövőjével kapcsolatos kormányzati elképzelésekről is, hiszen a magyar-magyar csúcson vállalt, soha vissza nem vont kötelezettségek, megállapodások teljesítésének intézményi hátteréről van szó. M. Lengyel László A Szolidaritás bírálja az abortusztörvényt VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL Tízezrek tüntettek Varsóban a hét végén azon a kormányellenes politikai demonstráción, amelyet a Szolidaritás szakszervezet rendezett megalakulásának 16. évfordulója alkalmából. A megemlékezés ünnepi misével kezdődött, amelyet Józef Glemp lengyel prímás celebrált. Szentbeszédében elítélte a lengyel szejm pénteki döntését, amely ha életbe lép, jelentősen enyhítheti a szigorú abortusztörvényt. A főpap után Marian Krzaklewski, a Szolidaritás vezetője szólt a tömeghez. Kijelentette: a demonstráció a kormányzó koalíció politikája elleni tiltakozás. Krzaklewski szerint egyetlen olyan politikai erő sem csatlakozhat a Szolidaritás vezette választási blokkhoz, amely nem fogadja el a szakszervezet alkotmánymódosítási tervét, valamint „nemet mond az emberi életre”. A szakszervezeti vezető árulásnak nevezte a nemzeti vagyon kiárusítását a külföldi tőkének. A Krzaklewski-beszéd után a 35 ezer főre becsült tömeg a varsói óvároshoz vonult kormány- és baloldalellenes transzparensekkel. A líra visszatér a valutarendszerbe RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az olasz kormány megkezdte az egyeztető tárgyalásokat az európai valutarendszerbe (EMU) való mihamarabbi visszatérésről - jelentette ki Lamberto Dini. A külügyminiszter reményei szerint a líra már ez év végén, de legkésőbb a jövő év elején visszatérhet az EMU-ba. Róma 1992-ben döntött a kilépésről, amikor harminc százalékkal leértékelte a lírát. A kormánnyal párhuzamosan a szeparatista Északi Liga vezére is „nyitott” Európa felé. Bossi az Európai Bizottságnál kezdeményezte annak a procedúrának a beindítását, amely nyomán Padánia 1999. január 1-jétől az EU tagjává válhat. Bossi bejelentette: a független Padánia szeptember 15-i kikiáltása után az első lépés a nemzeti gárda megteremtése lesz. Privipari Minisztérium Önmagában az a tény, hogy Suchman Tamás ragaszkodik hozzá, ipari miniszterként is felügyelete alá tartozzék a tulajdonváltás irányítása - személyesen érthető, szakmailag nem kifogásolható. A szocialista politikus sosem csinált titkot abból: azért ambicionálja a legfőbb privatizátori posztot, mert szent meggyőződése szerint a piaci érdekeket (és a baloldali értékeket) ő tudja a legjobban érvényre juttatni a sokféle politikai, gazdasági és szociális ballaszttal terhelt folyamat felgyorsítása során. Volt elképzelése arról, hogy mit akart elérni tárca nélküli minisztersége másfél éve alatt, s nem kíván rögtönözni a jövőben sem. Eddigi ténykedése sikeres is volt. Legnagyobb érdemének barátai és ellenfelei egyaránt azt tekintik, hogy nekirugaszkodásával a tavaly év végi rekordüzletek révén felébresztette a dagonyázó félállami-félpiaci létből a magyar gazdaságot, s szereti-nem szereti alapon átlökte a magángazdaságba. Suchman tehát privatizációs miniszterként már bizonyított. Rátermettsége, invenciózussága épp annyira ismert, mint lojalitása a pártelnök-mininiszterelnök iránt. Nincs tehát abban semmi meglepő, hogy ő a kormányfő kizárólagos jelöltje a mindeddig magyarázat nélkül megürült ipari miniszteri posztra. Ha pedig Suchman lesz az ipari tárca vezetője, akkor magával viszi hóna alatt mindazt, ami még a fiók mélyén lapul a családi ezüstből, az állam nyakán maradt résztulajdonokat, a csődközeli állapotban levő, felszámolandó cégeket, és persze a tartós állami vagyont - bár erre a korábbi megállapodások szerint a kincstári vagyonkezelő tarthatna igényt. Mindezt akár logikus döntésnek is tekinthetnénk. Belátható: a privatizációnak korábban is a reálfolyamatokat irányító tárcához kellett volna tartoznia. (Már persze amennyire „irányítani” lehet - itt és most - a magán- és a nem magántulajdonú ipart, kereskedelmet.) Hogy sem az Antall-Boross-kormány időszakában, sem az elmúlt két évben nem oda tartozott, hanem önálló központként működött, az éppen a tulajdonváltást irányítók gazdasági hatalmából, politikacsináló képességéből fakadt. S bár a privatizáció előrehaladtával ez a hatalom fogyatkozik, annyi azért kitart belőle 1998-ig, hogy megfeleljen a „jut is, marad is” elvének. Éppen ezért amikor a kormányfő „összetolja” Suchman korábbi és potenciális tisztét, pontosan tudja: kimondatlanul a sokat vitatott gazdasági csúcsminisztérium létrehozása felé tett egy határozott lépést. A bizonyíték indirekt: az aggodalom még meg sem fogalmazódott, máris megszülettek az első cáfolatok. Jelesül az MSZP vezető testületeinek minapi közös ülésén már elhangzott: a kormány gazdaságpolitikája továbbra is egycentrumú marad, középpontjában a pénzügyminiszter által vezetett gazdasági kabinet áll. Vannak, akik a miniszter stílusa miatt fogalmaznak meg óvatos fenntartásokat. Vitathatatlan eredményeit ugyanis vitatható módszerekkel érte el. Ő a kézi vezérlés híve: mindenről maga szeret dönteni, nagy munkabírásával leplezve szakmai-emberi bizalmatlanságát. Az ellenvéleményt nehezen tűri, a szakmai vagy a nyilvánossági kontrollért nem lelkesedik. Ráadásul érzékeny, haragszik a sajtóra, a közgazdászokra, és erről pártbeli politikustársaira is, amiért nem emelték piedesztálra tavaszi kongresszusukon. Indulatainál csupán jó szándéka nagyobb, szeretne már valami megfoghatók adni „az egyszerű embereknek” a privatizációs bevételből. Mihez fog kezdeni egy ilyen elhivatott politikus a még több gazdasági hatalommal? Bossányi Katalin Tanulni a történelemből Nacionalistának lenni egyszerű. A dolgokat nem tudni kell, hanem hinni bennük. Az ilyen megközelítés számára a tények kifejezetten zavaróak. A történelmet kreálni akarják, nem megismerni. A történelemből lehet tanulni - de csak akkor, ha akar valaki. Nemrégiben néptánc- és népzenekutatók tanácskoztak Szegeden. A kiindulópont a millecentenárium volt, a téma mindazoknak a népeknek a táncai, amelyekkel a magyarság a honfoglalás előtt és után kapcsolatba került. A XIX. század eleje óta közkeletű az a vélekedés, hogy egy nemzet legmélyebb önazonosságát a népi kultúra hordozza. Konkrétan a tradicionális paraszti életmód, ünnepeivel, szokásaival, dalaival, táncaival. A zene- és tánctörténet kutatói azonban régóta tudják, hogy a paraszti hagyomány egyáltalán nem tiszta, nem eredeti, nem ősi, hanem egy kontinentális kulturális hullámverés nyomait, számtalan kölcsönhatás eredményét hordozza magán. Dr. Felföldi László ezt azzal a példával érzékeltette, hogy a mai baskír néptánc gyökerei Nagy Károly frank birodalmának udvari báljaiig nyúlnak vissza. A középkorban a nemesség igazi kozmopolita életet élt: az uralkodó családok összevissza házasodtak, hol háborúzni, hol lakodalmazni, hol csak egy jó mulatság kedvéért utazgattak ide-oda, így terjedtek térben a divatok. De terjedtek a társadalmi hierarchiában is: a nemesi udvarokból a jobbágyság irányába. Beletelt pár száz évbe, míg a frank uralkodók táncából némi módosulás után a baskír parasztok tánca lett. Nyugat-Európában időközben kiment a divatból ez a fajta lassú körtánc. A reneszánsz hozott helyette sokkal izgalmasabbat: a forgós-forgatós szerelmi páros táncot. A magyar csárdás is ebbe a csoportba tartozik. Ennél a táncformánál már nemcsak messziről nézegethették egymást a lányok és a fiúk, hanem egymás vállát, sőt derekát is megfoghatták. Ez is elterjedt jókora területen, de például a baskírokhoz nem jutott el, mert amikor ennek lett volna az ideje, az orosz birodalomban éppen Rettegett Iván uralkodott. Rettegett Iván utálta nagyon a nyugatosságot meg a nyitott társadalmat, s az ország határainál megálljt parancsolt a „kultúrszemétnek”. A tánctörténészek tudnának jó néhány hasonló sztorit mesélni, pedig a folyamatok jelentős részét még nem ismerik. Félő, hogy most már nem is fogják. A tradicionális paraszti életforma ugyanis lassan mindenütt megszűnik. Kihalnak azok az emberek, akiknek még az életük részét képezte ez a kulturális örökség. Velük együtt megsemmisülnek az autentikus források, amelyekből merítve lejegyezhetők, dokumentálhatók volnának az alapadatok, feldolgozásukból pedig fontos következtetéseket lehetne levonni. Mondhatnánk: tanulni lehetne a történelemből. Az adatgyűjtésre azonban alig van pénz. A baskír meg az udmurt néprajzosoknak nincs magnójuk, videokamerájuk meg autójuk. S ez még csak a kisebbik baj. Az önállóvá vált országokban rendre a többségi etnikum kaparintotta a kezébe a tévét, rádiót, ahová nem engedik be a kisebbség kultúráját. Európa keleti határterületein mindenki a maga nacionalizmusából nézeget kifelé, lenézi és utálja a szomszédos nacionalistákat. Az egyik kis nép folklórkutató intézetéből szinte lehetetlen felhívni a másik kis nép hasonló intézetét: nemcsak a vonal rossz, még a telefonszámot sem tudják. Tanács István