Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-21 / 44. szám

10 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Újra indul a vándoropera Ilyentájt szokták készíteni az első mérleget. Amikor egy társu­lat munkálkodását már egy évad tapasztalatai segítik. De ami­kor az Opera Stagione eljutott az összegzést kínáló születés­napjához, már fel kellett függesztenie a működését. Utoljára, augusztusban a Csárdáskirálynőt adták elő hazai földön, éspe­dig Hódmezővásárhelyen. Ugyanezzel a produkcióval kisvár­tatva még felléptek három olasz városban. Azután következett az igencsak hosszúra nyúlt őszi-téli szünet, amelyet csupán egy-egy hangverseny szakított meg. A vendégművészeket foglalkoztató vándoropera végül is e műfajból két premiert tartott, a Bánk bán és Don Pasquale elő­adásáét. Volt karácsonyi és újévi koncert. Tavasszal pedig a műsorukat a János vitézzel és az emlegetett Csárdáskirálynő­vel egészítették ki. Végül is belföldön harmincegy, külföldön három előadást tartottak a múlt évadban, amely mégsem úgy sikerült, ahogyan szerették volna. Elgondolásuk szerint ugyanis a költségeknek egyik felét - tizennyolc és harminckét százalékos arányban — a kultusztár­ca és a szponzorok állták volna, a másik felét pedig a városi önkormányzatok. Ám Pápa kivételével ez utóbbiak szeré­nyebb támogatást nyújtottak, így az első évad múltán a költ­ségvetésben hiány mutatkozott, amelyet külföldi vállalkozá­sok kasszájából, így José Cura koncertjének nyereségéből tud­tak csak pótolni. Nem is tettek le arról, hogy ismét hasonló nagyságrendű művésszel lepjék meg a honi közönséget. Annál is inkább, mert hamarosan újraindul az Opera Stagione. A szóvivőjük, Magonyi Zsolt operaénekes elmon­dása szerint kénytelenek lesznek csökkenteni a bemutatók, il­letve az előadások számát. A Tosca kerül újonnan a repertoár­jukra, amelyen megmarad a Kálmán Imre-nagyoperett és a - szlovákiai és romániai városokba is meghívott - Bánk bán. Ezúttal is a támogató városok, Pápa, Nagykanizsa és Hódme­zővásárhely anyagi segítségére és minisztériumi forrásokra alapoznak. Ígéretek már vannak. Ha pénz is lesz, opera is lesz. B. E. Melis György Tiborcot énekelte a Bánk bánban Tátrai emlékezik. Illetve emlékezett, hisz majd’ öt éve annak, hogy a vonó után a tollat is végleg le­tette. Volt hozzá mankója is, több mint hat évtized­nyi naptár, bennük gondo­san feljegyzett teendői: próba, hangverseny, uta­zás - egyszóval minden. Az első évekből valami négy notesze elveszett, fájlalja is e hiányt. Ponto­san emlékszik, csupán né­ha nyit fel más évre érvé­nyes naptárat, s így egy­­egy esemény elkóborol. Kétszáznegyvennégy (244!) karmester és kar­mester pálcáját élvezte vagy nyögte, miközben a zenekari muzsikus egyre közelebb ke­rült a pulpitushoz, hogy aztán évtizedek­re bérletet váltson a hadonászó emberek baljától méternyi közelségbe tett hang­versenymesteri székbe. Mindegyikről nem írhatott persze, de legalább néhány óriást megjelenít. Klemperert, Kleibert, Mengelberget, a kiváló román Constantin Sil­­vestrit meg Ferencsiket, természetesen. Elképzelni nem tudom, mit dolgozhatott naponta. Hisz miközben Isten után az első az időnként átke­resztelt nagyzenekarban (ma: Nemzeti Filharmo­nikusok), vonósnégyesé­vel jó 130 magyar és kül­földi kortárs művet muta­tott be, és mennyi, nálunk ismeretlen régit. Tömér­dek munkát fektetett az általa karmester nélkül irányított Magyar Kama­razenekarba, mely Ma­gyarországon ebben a műfajban az első volt. Hogy mi intrika fojtogatta - végül „si­kerrel” - ezt a válogatott csapatot, arról jobb nem beszélni. Hanglemezeinek listája alighanem ma­gyar csúcs. És azt még nem is említettem, hogy tanított, a Konziban, majd a Zene­­akadémián, végül kicsinyeket a törökbá­linti alsó fokú zeneiskolában. Hihetetlen, mi mindent mívelt egyetlen ember. Tátrai-formátumú muzsikus többnyire íródeákot hív memoárügyben. Neki nem volt szüksége segítőtársra, nem szedett fogalmazásgátlót, ízes-formás tárcák­­novellák sorakoznak emlékirataiban. A nyelvvel éppoly szabatosan bánt, akár vonójával. Egy roppant küzdelmes élet dokumentumai sorakoznak ebben a könyvben. Küzdelem a kenyérért, amit fiatalságában zenésznek oly szűken mértek, utóbb meg művészi céljainak megvalósításáért. Volt üldözött 1945 előtt is, után is, miközben minden kor­ban mentette az üldözötteket, erején felül akár. Sokat megtudhatunk Tátrai Vilmostól - bár írását, sajnos, nem fe­jezhette be­­, milyen volt zenei életünk, és egyszerűen az élet maga. A memoár egyszersmind emlék­könyv, felidézi a művészt és az embert a család, fel egy sor pályatárs. A „Tisztelt Olvasót” - milyen hangsúlyos nyitány - Göncz Árpád szólítja meg a kötet első lapjain. Sajtó alá rendezője Jatrai Zsu­zsanna és ifj. Jatrai Vilmos. Breuer János _________Könyv_________ Hegedűszó alkonyatban Az Egészségügyi Minisztérium pályázati felhívása Az egészségügyi miniszter pályázatot hirdet a „Hagyományos magyar konyha egészségesen” témakörben. A pályázat célja: megtalálni, kiválogatni a magyar konyha hagyományos recept­jeiből a legegészségesebbeket. „Zöldség-gyümölcs minden nap!” jelszó bevitele az ősi receptek sorába. A kormány „Egészséges nemzetért” népegészségügyi prog­ramjának külön fejezete foglalkozik az egészséges táplálkozás témakörével. Ennek lényege: az állati zsiradék, a só és a fölösleges kalória visszaszorítása. Egy­ben a szénhidrátban dús édességek bevitelének nagymértékű csökkentése. A köret zöldség, a desszert pedig gyümölcs alapú legyen. A pályázat beküldésének határideje: 2002. március 10. A pályázatokat az Egészségügyi Minisztérium címére (1051 Budapest, Arany János u. 6—8.) kell beküldeni „Hagyományos magyar konyha egészségesen 44 felirattal. A pályázók felvilágosítást kaphatnak a további részletekről a 311-0643-as telefon­számon. A pályázatok elbírálása: az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet és a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátói és Idegenforgalmi Kar által delegált tagokból, illetve az országos tisztifőorvos által delegált tagból ala­kuló bírálóbizottság teendője. A nyertesek névsorát a bírálóbizottság 2002. március 18-án sajtótájékoztatón teszi közzé. A nyertes receptek elkészítésére országos bemu­tató keretében kerül sor 2002. április 2-án, a Szentendrei szigeten lévő Rosinante fogadó konyhájában, kemencéjében és összes termeiben. A pályázat résztvevői: mindenki pályázhat. Különösen számítunk a nyugdíjas vagy aktív korú háziasszonyokra, tapasztalt, idősebb és fiatalabb nőkre és férfiakra, ven­déglátó iskolák hallgatóira, tanáraira. A tudomány bebizonyította, hogy az egész­séges táplálkozás jó hatással van szervezetünkre. „Répa, retek, mogyoró,...” - ősi szólás, várjuk a pályázatokat. Pályadíjak: Fődíj: 150 ezer Ft Első díj: 75 ezer Ft (3 db) Második díj: 50 ezer Ft (5 db) Harmadik díj: 25 ezer Ft (10 db) A nyertesek szállást igényelhetnek 6800 Ft/fő összegért. Az alapanyagokat kife­jezetten biokészítményekből a vendégfogadó készíti elő. Dr. Mikola István egészségügyi miniszter _____________________________________________________________________________________________________/ Tűzhalál 1969 Harminckét évvel ezelőtt történt drámai esetről sugároz dokumentumfilmet ma este a Magyar Televízió második csator­nája. 1969. január 20-án Budapesten, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén fölgyújtotta magát Bauer Sándor 17 éves ipari tanu­ló. Amikor a súlyos égési sérüléseket szenvedett fiatalember ruházatát eloltot­ták, arra a kérdésre, miért tette, amit tett, egy szemtanú szerint azt válaszolta, hogy „azért gyújtottam meg magamat, hogy tiltakozzam a szovjet megszállás ellen”. Akkor már volt egy hasonló vértanú, Prágában... A dokumentumfilmben megszólal az áldozat időközben elhunyt édesanyja, egyik nagybátyja, néhány barát és szem­tanú. A film alkotói: Horváth Tamás ren­dező, Matúz Gábor szerkesztő-riporter és Oláh Zoltán operatőr, V.Gy. Hangjáték-pályázat MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Rádió elnöksége hangjáték­­pályázatot hirdetett ez év június 15-i be­adási határidővel. Az irodalmi szerkesz­tőség arról tájékoztatta lapunkat, hogy legfeljebb 30-40 gépelt oldal terjedel­mű, kamarajellegű drámai műveket vár­nak. A pályázatra bárki küldhet írást. Az első díjas 400 ezer, a második díjas 300 ezer, a harmadik díjas 200 ezer forint ju­talmat kap. A díjazott és a pályázat alap­ján elfogadott egyéb műveket a Magyar Rádió bemutatja. _________Zene__________ Hímnem, nőigen Furcsák ezek a fiúk, akik a Figaro házas­ságában működnek közre az Erkel Szín­házban. Ötvös Csaba, akinek elvben Almaviva gróffá kellene átlényegülnie, olyan mereven nézi a karmestert a moni­toron át, mintha az olimpiai játékokat közvetítenék az ipari kamerák. Rozsos István Basilio szerepében jó karaktert raj­zol, de valamiért rettenetesen ideges, el­kapkodja a recitativókat, elhadarja, amit kell, hogy a csembaló alig éri utol, aztán gyorsan kimegy. Sárkány Kázmér a fő­főszerepben szintén sajátságos eset. Baj­szos Figaro, magyar változat, alulról cé­lozgatja a szerep keretét, aztán az áriában elfelejt belépni, ettől érthető módon ki­zökken, az egész ária meg nem történt ügynek hat, de hát felvonás végén va­gyunk, van egy egész szünete, hogy kipi­henje magát. Nem piheni ki, a második felvonást furcsa rezignációban, rekedtes hangon evickéli át, és minden csak egyre romlik. A hang hurutossága elmúlik ugyan, de a negyedik felvonás bambulása már megmagyarázhatatlan. Figaro szá­mára itt súlyosodnak az események, ami eddig játék volt, móresre okítás, győze­lemre ítélt huzavona, az kétesélyessé vá­lik, életre szólóvá és pillanatnyi tragédiá­vá: azt hiszi, hogy megcsalja a friss fele­ség, aztán kiderül, hogy nem, megköny­­nyebbülés és egymásra ismerés. Hivata­losan. Mert a színpadon most csak annyi látszik, hogy Figaro ezt a részt nem szere­ti, vagy talán csak unja, szeretne haza­menni, elege van. Ami azon a szinten, ahol Sárkány Kázmér énekel, amilyenek a hangi adottságai, mindenképpen túlzás. Nem muszáj zseninek lenni, de akkor tes­sék dolgozni a színpadon. Van egy alapvető fontosságú negyedik férfiú is az előadásban, a karmester Vas­hegyi György, aki mind közül a legkü­­lönb, határozott hangzási eszménnyel ér­kezik, bár az eredmény kompromisszu­mos jellegű. Nagyon kiemeli a fúvóso­kat, ami a vonóskar szokását ismerve nem rossz gondolat. A végső eredmény­ben van valami angolos hatás, Klemper­­er is így vezényelte a londoni zenekarát, és ha ez az összehasonlítás egyáltalán eszébe jut az embernek, az már azt jelen­ti, hogy valami megmozdult. Nagy mo­­corgásról azért nincs szó, az előadás ze­nei megvalósítása csupa hiányérzet. A gyors hangulati változásoknak csak Mo­zart a mestere, Vashegyi még nem - de most már ne tovább, félre a férfiakkal, az este a hölgyekről szólt. Néhány fiatal énekesnő állt be mosta­nában a Figaróba, és akiket volt szeren­csém látni, azokról tényleg elmondható, hogy a mostoha partnerviszonyok között is érdekesek tudtak maradni. Önmagában már ez is teljesítmény, mert elég nehéz úgy eljátszani egy csábítási jelenetet, hogy az elcsábítandó fölhúzott szemöl­dökkel a szirén válla fölött a semmibe bá­mul, vagy bágyadtan, pocakját kidugva bámészkodik. A hölgyek azonban tehet­ségesek. Közülük a legegyértelműbb, a legmaradéktalanabb teljesítményt Her­­czenik Anna nyújtotta, aki Fanchette miniszerepében pont annyit hozott, amennyit kell. Fiatal, friss, szép hanggal, mosolygós, lányos, aktív, de nem túlten­gő színpadi jelenlétével a szerep körvo­nalait teljesen kitöltötte, kissé talán az ár­tatlanság irányába meg is emelte az egé­szet, de ez nem árt. Hasonlóan kis szerepben éppen ellen­tétes benyomást keltett Szolnoki Apolló­nia, aki kezd amolyan jófajta színi ször­nyeteggé válni. Marcellina a darab sze­rint Figaro anyja, úgyhogy elég furcsa öt­let egy vörös loboncú, huszonéves lányra bízni, de gondolom, ha Szolnoki kisasz­­szonynak azt mondják, hogy hozzon be egy fölmosórongyot, azt a megmozdulást is pillanatnyi operai főszereppé tudja ma­­gasztosítani, ami óvni, fejleszteni, hasz­nálni való adottság. A hang szép, ebben a szerepben feltűnően az, a játék erőteljes, felszabadult, túlzó, karikírozó, de nem íz­léstelen, a néző legfeljebb zavarban van, hogy a színpadon álló hét szereplő közül miért pont azt figyeli a legjobban, akinek a legkisebb a szerepe, de talán ha a többi­ek is rátennének egy lapáttal, helyreállna az egyensúly. A legkészebb, de leginkább vitatható szerepértelmezést Váradi Zita mutatta be Susannaként. Egyfelől imponáló a biz­tonság, ahogy az énekesnő a hosszú sze­repben mozog, másrészt viszont van a fölfogásában valami furcsa korlátozott­ság, mintha nem hinne az általa játszott alak dimenzióiban. Érthetetlen számom­ra, ahogy a rózsaária alatt néhány gesz­tussal, szétvetett karral, égre emelt tekin­tettel kiteszi az idézőjelet, mintha azt mondaná: nem, nem Susanna szól most, ez csak egy szép betétária, Susanna ennél sokkal egyszerűbb, sokkal jobban tudja, hogy mit akar. Nem az a baj, hogy ez az interpretáció ellenkezik a közvélekedés­sel vagy akár Mozart kívánságaival, mert egy énekes nyugodtan forduljon csak szembe a szokásokkal, Mozart pedig majd megvédi magát, csak a mű maga veszít az érdekességéből. Tényleg nincs egy perc, amikor Susannáról kiderülne, nem csupán az esze van a helyén, de ma­ga is megindulva veszi észre, hogy itt ül a parkban, egyedül, éjszaka (mellesleg: nászéjszaka), és egy férfira vár? A legnagyobb távlatot továbbra is Cserna Ildikó hangjában érzem. Az orgá­num maga érettebb, asszonyosabb a töb­biekénél, legalább egy számmal erőtel­jesebben is szól, drámai jellegű, de a sok szép dolog mellett mindkét ária halvá­nyabbra sikerült az ideálisnál. Az első ária esetében még érthető, ez a szerep kezdete, nehéz rögtön a csúcson indulni, de a másodiknál sem állt meg a levegő úgy, ahogy jó lenne. Részben ez talán a karmester hibája, a tempóhoz való merev ragaszkodásé, de szívesebben törném a fejem azon, hogy mitől volt ez ennyire jó, és nem azon, hogy miért csak majdnem. Fáy Miklós Megjelent Társadalomelméleti és kulturális lap XXXI. évfolyam, 2. szám M . [Hl ára: 297 Ft ÁRVÁLÁSZIÓ A külföldi működőtőke­­berházások ára Dragotanóra Miben bűnös tulajdonképpen Amerika? A kampány­harc, háború, ütközet Pogonyi Lajos beszélgetése Bruck Gáborral Tamás Pál www.newbalkanpolitics.org. Heri István A zámolyi romák­­ ,roms de Zámoly' Ságvári Benő Magyarország a The Economis és a Financial Times hasábjain Balogh Robert Jó állapotban” jeligére

Next