Népszabadság, 2002. március (60. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-01 / 51. szám
2 NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA 2002. MÁRCIUS 1., PÉNTEK Harcok a menekülttáborokban Mubarak elnök csatlakozik a szaúdi trónörökös béketervéhez Az izraeli hadsereg egységei tegnap az intifáda kezdete óta először behatoltak a palesztin menekülttáborokba. Az akciót azzal indokolták, hogy itt képzik az öngyilkos merénylőjelölteket, és a palesztin hatóság semmit sem tesz ellenük. Hírek szerint Mubarak egyiptomi elnök is csatlakozik Abdallah szaúdi trónörökös béketervéhez, és amerikaiak is fontolgatják, hogy mindez hogyan illeszthető saját békeelképzeléseikhez. TEL-AVIVI TUDÓSÍTÓNKTÓL Utcai harcok törtek ki a Dzsenin és Nablusz melletti palesztin menekülttáborokban. Az izraeli hadsereg az intifáda kezdete óta először hatolt be a sűrűn lakott, keskeny utcákból álló palesztin menekülttáborokba, ahol fegyveres ellenállás fogadta a katonákat. Izraeli oldalról az összecsapásoknak lapzártánkig egy halottja és két súlyos sebesültje volt a Nablusz melletti Balata táborban, míg a palesztinok kilenc halottról és száznál több sebesültről tettek jelentést. Az izraeli hadsereg szóvivője határozottan cáfolta azt a hírt, hogy egységeiket bekerítették volna a balatai táborban. Az izraeli hadsereg helikoptereket is bevetett. Az izraeli behatolást hivatalosan úgy indokolták, hogy a táborokban szerveződött az öngyilkos merénylők többsége, és a palesztin hatóság semmit sem tett a szervezkedés megakadályozására. „Elvünk az, hogy ahol a palesztin hatóság nem lép fel a terroristák ellen, mi teremtünk rendet”, mondta a hadsereg szóvivője. Később a hadsereg felszólította a tábor lakosait, két órán belül távozzanak Nabluszba, hogy az izraeli hadsereg a táborban a civil lakosság veszélyeztetése nélkül tevékenykedhessen. A felhívásnak azonban nem volt foganatja. Az összetűzések ellenére folytatódnak a diplomáciai erőfeszítések a tűzszünet elérésére és a béketárgyalások újraindítására. Az Európai Unió külpolitikai megbízottja, Javier Solana dzseddai tárgyalásai után Jordániában érkezett. A jordán trónörökös az új, Eilat melletti jordán-izraeli határátkelőhely ünnepélyes megnyitásán felszólította Izraelt, fogadja el Abdallah herceg szaúdi trónörökös béketervét, és tegye lehetővé a palesztinoknak, hogy önálló államban éljenek. A hírek szerint Hoszni Mubarak egyiptomi elnök csatlakozni kíván Abdallah herceg tervéhez, amelyet a márciusi bejrúti arab csúcsértekezlet elé készülnek terjeszteni. Washingtoni jelentések szerint az amerikaiak fontolgatják, hogyan lehet összekapcsolni Abdallah tervét a fegyvernyugvás megszilárdulására irányuló Tenet- és Mitchelljavaslattal. Yehuda Lahav Palesztin férfi a jeruzsálemi Al-Aksza mecset makettjével, mögötte egy izraeli tank fotó: reuters-gilohen Vista Utazási Irodák Az árak meghatározott feltételek mellett érvényesek, és a repülőtéri illetéket nem tartalmazzák. Tel.: 269-6032, e-mail: repjegyek@vista.hu @ Húsvét és pünkösd Rómában 4 nap/3 év Indulási időpontok: március 28. 153 900 Ft/fő május 17. 148 700 Ft/fő Az ár tartalmazza a repülőjegyet, az elhelyezést kétágyas szobákban, középkategóriás, belvárosi szállodában, a reggelit, a repülőtéri transzfert, egy 3 órás városnézést és a magyar nyelvű csoportkisérő alfát. © Athén 4 nap/3 és 3* - 78 900 Ft/fő 4* - 92 900 Ft/fő A részvételi díj tartalmazza a repülőjegyet, a szállást 3 éjszakára, a reggelit és a transzfert. ©Dominikai Köztársaság 8 nap/7 és 3* - 323 700 Ft/fő Az ár tartalmazza a repülőjegyet, az elhelyezést 3*-os szállodában, 7 éjszakára, alTinclusive ellátással és a transzfert. ©Thaiföld 12 nap/főés Phuket 3* - 219 900 Ft/főtől Samus 3* - 249 900 Ft/főtől Phi Phi 4* - 279 900 Ft/főtől Az ár tartalmazza a repülőjegyet az Éva Air járatára bécsi indulással, a szállást kétágyas szobákban, reggelivel, és a transzfereket. Az árak március 31-ig befizetett, április 1. - június 24. közötti utazásokra érvényesek. A fenti árak a repülőtéri illetéket nem tartalmazzák. Tel: 429-9751, e-mail: tourop@vista.hu Vista Utazási Központ 1061 Budapest, Andrássy út 1. * Vista MOM Park, 1123 Budapest T.: 201*4546; mompark@vista.hu Víg Vista Váci út, 1134 Budapest, Váci Út 19/B T.: 237-5010; vaci@vista.hu www.virta.hu Vista Győr: 06-96-529-615 Rendell* mag Vis a Székesfehérvar: 06-22-503-500 havonta megjelenni ViSa Miskolc: 06-46-508-029 ingyenes Hírlevelünket Vis a Pécs: 06-72-518-770 ,, |„,erre„„ r Vista Szeged: 06-62-548-480 0) Isztambul 37 700 Madrid 39 900 London** 40 500 Róma* 47 000 Párizs* 54 000 New York** 79 900 Toronto* 75 000 Los Angeles 99 800 Bangkok** 138 000 Phuket** 169 000 Tokió 155 000 Sydney 186 000 Melbourne 186 000 Auckland 228 000 * Diák/ifjúsági díjtétel * * Bécsi indulás és érkezés Az izraeli költségvetésnek számítások szerint kilencmilliárd sékelébe (553 milliárd forint) kerülne, ha a potenciális palesztin merénylők elszigetelésére olyan műszaki zárat alakítana ki Ciszjordánia (Júdea és Szamária) körül, mint amilyen a Gázai övezetet szegélyezi Izrael felől. Fenntartása további egymilliárd sékelbe kerülne évente — fejtette ki egy budapesti sajtóbeszélgetésen Salom Harari izraeli katonai szakértő, nyugalmazott hírszerző ezredes. Mint elmondta, a palesztin öngyilkos merénylők a mostani zavargások - a „második intifáda” alatt már csaknem kizárólag Ciszjordániából kerülnek ki, éppen a Gázai övezet védhetősége miatt. Az elkülönítés - noha Izraelben a közvélemény egyre inkább szorgalmazza ezt - azonban ellentétes lenne az oslói békefolyamat szellemével, mert az az izraeli és a palesztin gazdaság egymásra épülését a jövőre nézve is szem előtt tartja. (Munkatársunktól) A demokraták bírálják Bush terrorellenes politikáját WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Miközben az amerikai kormányzat újabb katonai terveket tárt a nyilvánosság elé, a törvényhozásban a demokrata ellenzék a szeptember 11-i terrortámadások óta első ízben intézett komoly támadást George W. Bush háborús politikája ellen. Az afganisztáni hadműveleteket irányító Tommy Frank hadseregtábornok szerdán egy kongresszusi bizottság előtt kifejtette, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem kíván másutt is hadműveleteket kezdeni. Ehelyett az adott országok kormányerőinek kiképzésével, hírszerzési adatok átadásával és katonai felszereléssel, fegyverzettel akarják megkönnyíteni a terroristák elleni fellépést. Frank a Fülöp-szigeteken követett mintára hivatkozott, és beszélt a Grúziának és Jemennek nyújtandó támogatásról. Jemen esete különösen érdekes, mivel az ottani kormányzat és közhangulat sokáig ellenséges volt az Egyesült Államokkal szemben. 2000 októberében Ádenben merényletet követtek el egy amerikai hadihajó ellen. Az utóbbi hetekben azonban megváltozott a jemeni politika, még amerikai kiképzők jelenlétébe is beleegyeztek - nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a CIA és az FBI igazgatói, valamint Frank tábornok is ellátogatott az országba, míg Bush elnök telefonon beszélt Ali Abdullah Szaleh államfővel. A Demokrata Párt törvényhozási vezetői közben eddig példátlan támadást intéztek Bush háborús politikája ellen. Miközben óvakodtak megkérdőjelezni a terrorellenes fellépés lényegét, élesen bírálták a Pentagon 49 milliárd dolláros növekedést jelentő, összesen 379 milliárdos költségvetési igényét, a háború gyors földrajzi kiterjesztését és végeláthatatlanságát, illetve azt, hogy a hadsereg nem tudta elfogni a terroristák vezérét, Oszama bin Ladent. Horváth Gábor A republikánus amerikai kormányzat szerint 2008-ig fel kellene számolni a háborús bűnök ügyében eljáró hágai Nemzetközi Törvényszéket, és ezt a nemzeti bíróságokra kellene bízni - írta az MTI. Erről Pierre-Richard Prosper, a háborús bűncselekmények kérdéskörével foglalkozó amerikai „utazó nagykövet” beszélt egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson. Az Egyesült Államok kezdettől fogva fenntartással kezelte a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás intézményesítését, mert attól tart, hogy - a világ különböző pontjain fegyveres tevékenysége miatt - amerikai állampolgárokat is a hágai törvényszék elé citálnának. Washington ellenzi az ENSZ égisze alatt kidolgozott Nemzetközi Büntető Bíróság statútumát is. Az ellenzékben levő demokrata pártiak azonban nem osztják a republikánusok fenntartásait. „Éljen Európa!” Összeült az unió reformját kidolgozó konvent Erős csapat állt össze, hogy megálmodja a valóra válthatóan erős, egységes, szolidáris Európát. Ha nem sikerül, akkor visszakerülünk az önzés lejtőjére - mondta megnyitó beszédében Valéry Giscard d’Estaing, az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöke. Az unió reformjának terveit mintegy másfél éven át kidolgozó, 105 tagú testületben 28 ország képviselői vesznek részt, hazánkból Martonyi János külügyminiszter, Vastagh Pál (MSZP) és Szájer József (Fidesz). BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az Európai Parlament (EP) brüsszeli palotájának nagy tanácstermében hangsúlyozott ünnepélyességgel nyílt meg a hivatalosan európai konventnek nevezett testület. A konventet az EU tavaly decemberi csúcstalálkozója hívta életre, hogy az unió jogi és intézményes reformjaira - esetleg több eltérő változatban - javaslatokat dolgozzon ki a 2004 körül kezdődő újabb kormányközi konferenciára. A mintegy másfél évig működő „európai alkotmányozó nemzetgyűlés” elnöke a volt francia államfő, Valéry Giscard d’Estaing. Tagjai között vannak a tizenöt uniós tagállam és a tizenhárom tagjelölt ország képviselői, valamint az Európai Parlament, a nemzeti törvényhozások és az unió „kormányának”, a bizottságnak a megbízottjai. Megfigyelői státust kapott néhány szakszervezeti, civil és társadalmi érdekképviselet. A konvent minden ülésen nyilvános (a tizenkét tagú elnökség tanácskozásai zártak). A konvent alelnöke személyesen és interneten folyamatosan konzultál minden civil szerveződéssel, amely erre igényt tart. A konventet az EU soros elnöke, José Maria Aznar spanyol kormányfő nyitotta meg, s célként Európa újraegyesítését jelölte meg. Romano Prodi, a bizottság elnöke, és Pat Cox, az EP elnöke az európai álmok megvalósulását ecsetelte költői színekkel. Túltett rajtuk Giscard d’Estaing, aki eme álmokról fennkölten és franciául beszélt, a konkrét teendőkről tárgyilagosan és angolul, majd a munkaszervezésről szigorúan és németül. A konvent elnöke szerint nagy a tét, vagy sikerül a következő ötven évre megtervezni az egységes, szolidáris, békés, demokratikus, a különbözőségeket tisztelő, a nemzeti hagyományokat ápoló közösségi Európát, vagy a földrész visszakerülhet a nemzeti, szabadpiaci és társadalommegosztó önzés lejtőjére. Az első esetben jobb lesz az egész világ, és benne a többi világhatalommal egyenrangúak mi is - a másodikban gyengék maradunk egy rosszabb földgolyón. Az elnök kérte kollégáit: lelkesen, de célratörően dolgozzanak, hogy értelmes javaslatok szülessenek. Legyenek lojálisak küldő intézményük és országuk iránt, de ne felejtsék el, hogy a közösség jobbítására kaptak mandátumot. Ha lehet, készüljön alkotmány, de azt mindenképpen el kell érni, hogy áttekinthető, közérthető és hatékony uniós működési rend alakuljon - mondta. Figyelmeztetett: ha hagyjuk tovább lankadni a közös Európa fejlesztésére irányuló politikai akaratot, akkor a „kormányzottaknak, a rang nélküli európaiaknak” is elmegy a kedvük tőle. Pedig Európa szellemi újjáépítése éppen nekik, az „egyszerű” európaiaknak érdeke, és a konvent meghallgatja őket - ígérte. Éljen Európa! - fejezte be végül, majd rögtön meg is kezdődött az első munkaülés. Martonyi János magyar újságíróknak nyilatkozva a többi között kifejtette: nem cél, hogy a tagjelöltek külön csoportot alkotva lépjenek fel. A konventen általában nem egymástól elkülönülő tömbök halmaza, hanem egységes érdekközösség formálása a cél. Szájer József a Népszabadságnak elmondta: - A konvent létrejötte áttörés hazánk és az EU kapcsolatában is. Eddig csak a bekerülés ügyeit intéztük, mostantól egyenrangúan részt veszünk a XXI. századi Európa alakításában. A három magyar konventi képviselő nemzeti érdekeket is megjelenít majd, így például szeretnénk, ha a kisebbségek védelme határozott formákat öltsön az alapjogok sorában. Füzes Oszkár Sikertelen akció Karadzsics ellen SFOR-razzia egy boszniai faluban HÍRÖSSZEFOGLALÓNK HmWPnmmVJILJIN HAJSZA KARADZSICS UTÁN Eredménytelenül végződött a boszniai békefenntartók első komolyabb akciója, amelyben Radovan Karadzsicsot akarták elfogni. A boszniai szerbek volt elnökére az SFOR különleges alakulata Celebiciben próbált lecsapni. Bár a délkeletboszniai falut több mint négy órára teljesen elvágták a külvilágtól és átkutatták, a háborús bűnökkel vádolt Karadzsicsot nem találták. A razzia alatt senki nem hagyhatta el otthonát a faluban. Celebicit a volt boszniai szerb vezető egyik lehetséges rejtekhelyeként emlegetik. Brüsszelben, a NATO parancsnokságán megerősítették: a tegnapi akció célja Karadzsics elfogása volt. Az SFOR katonái a rajtaütés során több lakásba behatoltak, néhol berobbantották az ajtót is. Bár Brüsszelben cáfolják, a Boszniai Szerb Köztársaságban olyan hírek keltek szárnyra, hogy lövöldözésre is sor került, de áldozatok nem voltak. Az SFOR nem tartóztatott le senkit, de a helikopterek és páncélozott katonai járművek bevonásával végrehajtott akcióban állítólag több helyszínen fegyvereket foglalt le. A sikertelen elfogási kísérlet után az SFOR erői visszavonultak Celebici faluból. A történtek miatt erélyesen tiltakozott a Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke. Mladen Ivanics azzal vádolta az SFOR-t, hogy kormányát nem tájékoztatta a készülő razziáról. Beriz Belkics, a boszniai kollektív államelnökség soros elnöke ugyanakkor elégedetlenségét hangoztatta a kudarc miatt. A NATO-vezetésű boszniai békefenntartó erők (SFOR) katonái blokád alá vonták azt a falut, amelyről azt feltételezik, hogy a háborús bűnökkel gyanúsított Radovan Karadzsics rejtekhelye. Celebiit SFOR-katonák vették körbe Veszélyben az RMDSZ mérlegszerepe KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL A Nagy-Románia Pártban (NRP) zajló belső háború nyomán a román parlamentben nemsokára olyan erőviszony alakulhat ki, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elveszítheti eddigi „mérlegnyelv” szerepét. Az utóbbi napokban felgyorsultak az események az NRP-ben: több vezető politikus kilépett a pártból. A héten három nagyromániás parlamenti képviselő úgy döntött, hogy átül a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (SZDP) padsoraiba. A politikai turizmus a román politikában nem újdonság. Ezt bizonyítja az is, hogy míg a 345 helyes alsóházban az SZDP a Román Humanista Párttal (RHP) együtt a választásokon közös listákon 155 helyet szerzett, ennek a választási szövetségnek jelenleg - az átütések nyomán - 172 képviselője van. Adrian Nastase kormányfő az NRP-s honatyák átütését „természetes” folyamatnak nevezte. Az SZDP-nek a képviselőházban három, a szenátusban pedig tizenegy törvényhozót kell még „átcsalnia” annak érdekében, hogy az abszolút többséget megszerezze. Ha az RHP nem fenyegetné szövetségesét állandóan az önálló parlamenti frakció létrehozásának ötletével, a kormánypárt akár le is mondhatna az RMDSZ támogatásáról. T. Sz. Z.