Népszabadság, 2002. szeptember (60. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-03 / 205. szám
NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. SZEPTEMBER 3., KEDD 9 A füvészkerti mítosz Olasz produkcióban A Pál utcai fiúk tévéfeldolgozása Szeptember 9-én kezdődnek Budapesten A Pál utcai fiúk című, kétszer százperces olasz televíziósregény-feldolgozás felvételei. A forgatás technikai lebonyolításában részt vevő magyar Focus Filmnek - az előzetes tervekkel ellentétben - egyelőre nem sikerült hazai finanszírozót találnia. Így a mű nem készülhet olasz-magyar koprodukcióban, hazai művészek közreműködésével, csak bérmunkában. A gyerekszereplők viszont magyarok lesznek. Fábry Zoltán korábbi, 1968-ban magyar-amerikai koprodukcióban készült feldolgozásában éppen fordítva történt: amerikai gyerekszínészek alakították a legendás fiúkat. A Molnár Ferenc egyik legnépszerűbb, 1907-ben megjelent műve alapján készülő első teleregény forgatását három hónapig tartó magyarországi szereplőválogatás előzte meg. Közel négyezer iskolás közül választották ki azt a negyvenötöt, aki Nemecsek, Boka, Áts Feri, a Pásztorok és társaik figuráit személyesíti meg. A kiválasztás rendkívül körültekintőnek mondható: egy héttel az első forgatási nap előtt a legfőbb szerepek még mindig nem dőltek el. - Először iskolákban készítettünk fotókat, amelyek alapján meghívtunk gyerekeket - meséli Kolos István, az olasz rendező, Maurizio Zaccaro első asszisztense. - Beszélgetések során, rögtönzött jelenetekben vizsgáltuk meg lelki, intellektuális képességeiket, színészi „vénájukat”. A lelki állóképesség különösen fontos, hiszen napi nyolc óra készenlétben kell majd helytállniuk. A főbb szerepeket játszók az idén őszszel aligha az iskolára gondolnak, hiszen akár hetekig a filmes világ bűvkörében fognak élni. Nemecseknek például negyven forgatási napja lesz, ő az idei tanév első félévét alighanem magántanulóként végzi majd. Zaccaro rendező a forgatás előtt nem akarta nyilvánosságra hozni a gyerekszereplők neveit, mindössze anynyit tudhattunk meg, hogy közöttük vannak olyanok, akik filmben, színpadon játszottak már, mások viszont teljesen „amatőrök”, alkalmasságukat, tehetségüket most fedezték föl. Feltehetően az utóbbiaknak lesz a legfurcsább, hogy filmbeli szüleiket, tanáraikat olasz színészek alakítják. Méghozzá elég sokan, többen, mint ahányat Molnár Ferenc regényében megírt. - Az olaszok szokás szerint alaposan átírták a történetet - említi Sípos Áron, a közreműködő magyar produkciós cég, a Focus Film vezetője. Magyarázatként hozzáteszi: ahhoz, hogy ne csak délutáni adásidőben műsorra tűzhető ifjúsági film készüljön, hanem esti főműsoridős produkció, a legkedveltebb olasz színészeket kell játszatni. De ehhez előbb szerepeket kellett írni számukra. A Berlusconiérdekeltségbe tartozó MediaSet vállalkozásában készülő mű a gyerekvilág mellett közelebbről akarja megmutatni a felnőttek társadalmát is. A forgatókönyv szerint a gyerekek jellemére, viselkedésére a felnőtteké ad magyarázatot. Alaposabban megismerhetjük majd a gyerekhősök családját és a Pál utcai grund, vagyis a fatelep őrét, Janót, akinek alakja köré külön történetet kanyarítottak. Egyébként Molnár Ferenc műve Olaszországban az irodalmi mítoszok közé emelkedett, az ottani zsebkönyvtár sorozatban már a tizenharmadik kiadása is megjelent. Az iskolákban többnyire tananyag, noha még nem kötelező olvasmány. Ezzel a népszerűséggel is indokolható az igény, hogy nézőcsalogató feldolgozás, tévémese készüljön belőle. Az irodalmi alap átdolgozása nem számít szentségtörésnek. Zaccaro hasonlóképpen dúsított fel két éve egy ugyancsak általa rendezett klasszikus olasz adaptációt, A szív címűt, méghozzá ízléssel - jegyzi meg Sípos Áron. A producer mindazonáltal elképzelhetőnek tartja, hogy a produkciót Magyarországon nem a regényével azonos címen fogják bemutatni. Az eredeti elképzelés szerint a magyar partner koprodukcióban készítette volna a művet az olaszokkal. Részt vett volna a forgatókönyv írásában, a felnőtt szereplőgárda kijelölésében - magyar színészek delegálásában -, és a rendező mellett az operatőr, a díszlettervező is magyar művész lett volna. A Focus Film azonban eddig nem tudott meggyőzni hazai partnert arról, hogy ebbe a vállalkozásba, amely jelentős reklámot jelent Itáliában Magyarországnak, a magyar kultúrának, érdemes pénzzel beszállni. Még jelenleg is folynak erről egyeztetések, de most már kialakultak a produkció körvonalai. Kezdődik a gyártás. Igaz, legalább magyar gyerekszereplőkkel, hazai helyszíneken, de az utóbbiak közül el kellett hagyni a drágább belső tereket, például a nagypolgári lakásokat, a tiszti kaszinót, a Lánchidat, és legfájóbban a földalatti vasutat. Az utóbbi pedig a regény születésekor valóságos európai kuriózumnak számított, amin Zaccaro rendező is elcsodálkozott. Az olasz nézőknek erre már nem lesz lehetőségük. - Ezért lenne nagyon fontos, hogy a hazai filmfinanszírozásban külön alapot hozzanak létre a koprodukciók támogatására, mert Magyarországnak az olyan filmes együttműködés sokkal előnyösebb, amelyben egyenrangú partnerként és nem csak bérmunkásként vesz részt - teszi szóvá Sípos Áron. Szeptember 9-én indul a kamera, a Ludovika mellett megörökíti a Füvészkert kapuját. A Pál utcaiak és a vörösingesek kerti kalandjai már az alcsútdobozi arborétumban kerülnek lencsevégre. V.Gy. Frenetikus siker a Promson A világ legnagyobb zenei fesztiváljának tekintett londoni Proms idei szezonjának eddigi legnagyobb, nehezen felülmúlható sikere volt Mahler Vili., Ezrek szimfóniájának előadása. Az oratóriumrepertoár legnagyobb kihívásának tekintett monumentális alkotás iránti érdeklődést fokozta, hogy az 1910-es bemutatónál - amikor az 1024 előadóról a szimfónia az Ezrek elnevezést kapta - ugyan kevesebb, „mindössze” vagy nyolcszáz zenész élén a brit közönség kedvence, Sir Simon Rattle állt. A koncertre néhány óra alatt szétkapkodták a hatezer jegyet. A karizmatikus, ősz hajkoronája okán összetéveszthetetlen maestro mára Mahler egyik legelismertebb szakértőjének számít, de az Ezrek szimfóniáját csak másodszor, Londonban pedig először vezényelte. Sir Simon Rattle 1980-tól közel két évtizeden át dolgozott a Birminghami Szimfonikusokkal, 1990 és 1998 között a zenekar művészeti vezetőjeként, lényegében a világ zenei térképére helyezve a közép-angliai iparvárost. Még mielőtt elkezdte volna dirigensi pályafutását, amely a brit közvélemény legnagyobb bánatára most a Berlini Filharmonikusoknál folytatódik, a Nemzeti Ifjúsági Zenekarban játszott. Ezért is váltott ki most különös zenei izgalmat, hogy immár „Sir”-ként állhatott a szigetország legígéretesebb és legkiforrottabb 15-18 év közötti tehetségeit tömörítő százötven fős zenekar élén. A további mintegy hatszázötven közreműködő torontói, birminghami, sidneyi és londoni kórusokból tevődött ki. Az előadás nem pusztán megfelelt a várakozásoknak, hanem kirobbanó sikert aratott. A Proms-koncertek legigényesebb közönsége, az estéről estére az aréna állóhelyein szorongó sok száz zeneszerető tetszése már az első rész, a Veni, creator spiritus elhangzása után nyilvánvaló volt, amikor valaki az áhítatos csendet „wow”, hűha felkiáltással zavarta meg. Nyilvánvaló volt, hogy valamennyi közreműködő töviről hegyire ismerte az Ezrek szimfóniáját. A gyerekkórusok kotta nélkül fújták a teljes szöveget, így azt a „trükköt” is megengedhették maguknak, hogy kezükből tölcsért formálva még érthetőbben hallathassák hangjukat. A tomboló ünneplés ismét bizonyította: a brit közönség nem véletlenül nem bocsátja meg a kulturális kormányzatnak, hogy hagyta külföldre távozni Sir Simont, és nem „bilincselte” a négy nagy londoni zenekar valamelyikéhez. London, 2002. szeptember R. Hahn Veronika HLMVIÁ3 'az új számból Ember az állatban: Főemlős rokonaink nemcsak nyilvánvaló emberutánzatok, de magának az utánzásnak is takaros jelképei lehetnek. Az állatkerti majomház üveglapjára tapadó látogatók éppúgy saját egyszerű, torzított tükörképükkel néznek szembe, mint a mozik nézőközönsége. - Fassbinder: Fassbindernek sikerült a bűvészmutatvány: úgy volt ott, hogy nem volt ott; személyes történetét felfalta a filmművészet. A csúcson is radikális maradt és besorolhatatlan. - Animáció: a vonal kódja. Miközben a magyar animációra egyre kevesebb pénz jut, legalább három nemzedék küzd a megújulásért, a még mindig aktív nagy nevek, a világszínvonalon dolgozó középnemzedék és egy igen tehetséges pályakezdő korosztály. Nem lehet engem kivasalni A hatvanéves Fodor Tamás nem érzi jól magát a bőrében Bajban volna az, akinek egyetlen mondatban kellene leírnia, ki is Fodor Tamás. Rendező, persze. Bár játszik is időről időre. Különben rendezett szinkront is, e hivatást nem csak színházban művelte. És hányféle színházban? Úgymond amatőrök között, az évtizedek távolába hátráló, kivételes hőskorszakban. Intézményes színháznak, nevezetesen a szolnokinak is volt rendezője, mi több, főrendezője. Az utóbbi években pedig alternatív társulatot vezet. S akkor még nem említettem a kilencvenes évek elejének országgyűlési képviselőjét, a politikai közszereplőt vagy akár a pedagógust. Most, hogy a hatvanadik születésnapja alkalmából beszélgettünk, feltettem a kérdést: ő maga pályájának melyik szakaszát tartja a legértékesebbnek, a leglényegesebbnek? , - A legelsőt. Vagy inkább úgy fogalmaznék: a kezdetek a leginkább meghatározók. Alapító tagja voltam az Egyetemi Színpadnak, amelyhez hasonló nem akadt még egy. A struktúrán kívül helyezkedett el. Amikor mintegy évtizeddel később, a hetvenes évek elején létrehoztam a Stúdió K-t, még inkább a kívülállás jellemezte. Nevezhetnénk kivonulásnak is, amelyben már többen, személy szerint is meghatározták magukat. A létezése afféle szamizdat volt, amely az 1968-as eseményekből következett. Azzal tüntetett, hogy nyilvánossá tette az alternatívát. Flogy lehet más is, mint amit a korabeli hivatalosság kínált. - Úgy gondoltam magam is, hogy ezzel a Stúdió K-val vonul be, illetve már be is vonult a színháztörténetbe. De nemcsak az amatőr körülményekből születő, akkor kivételes társulati magatartással, hanem két nevezetes előadással. A „gyermekkorunk” vége felé, 1977-ben jött létre a Woyzeck, amellyel 1980-ban végigutaztuk a világot. 1981- ben pedig bemutattuk a Balkánt, holott akkoriban Genet-t egyáltalán nem játszották. Ez az időszak volt a csúcspont, azután csakhamar az első Stúdió K-nak vége is lett. Amikor értékelik, mindig azért emelik ki, mert egyedi volt a maga nemében. De példát adott. Holott szinte képtelenség volt, hogy valaki félrevonuljon, és hosszas készülés után rukkoljon ki a munkája eredményével. S éppen akkoriban jutottak hatalomhoz, fővárosi pozícióhoz olyan rendezők, mint Székely Gábor és Zsámbéki Gábor, hogy őrült ellenálláson keresztül elkezdjék megújítani az intézményes színházat. Majd afféle rezervátumként kapták meg a Katona József Színházat. Mára a struktúrán belül elhelyezkedő, nagy és kommersz színházak is helyet adnak az innovációnak, leginkább a stúdiójukban. Fel tudják mutatni: íme, megjelennek újítók! Ironikus vagyok, ugyanakkor helyeslem. - Mi járt a fejében, amikor átlépett a professzionisták közé? Hogy szép volt, fiatalok voltunk, de idővel változnak a feltételek... - Nagyobb tudatosságot tételez fel rólam, mint amennyivel rendelkeztem. Számtalan véletlen játszott közre. Nem határoztam el, inkább elfogadtam, most be kell fordulnom ezen az utcán. S amikor már azt az utat jártam, nyilvánvaló, hogy nem felejtettem el, honnan érkeztem. De úgy hiszem, hogy egy olyan kőszínházra, amely lényegében egy megyei ABC-áruház, mégis sikerült valamit átvinni a rendező és színész viszonyában. Merevebb munkakapcsolathoz szoktak, míg én empátiával közeledtem. Afféle „Bovaryné én vagyok” alapon, mindig azonosultan azzal, akivel éppen próbáltam. A véletlen nemegyszer beavatkozott itt is. Az egyik legmélyebb élményem, amikor egy számomra ismeretlen darabot hirtelen át kellett vennem, szinte lázálomban dolgoztunk a kétségbeesett színészekkel, akik haza sem mentek, ott aludtak két-három órát a díszletben. És lehetett félrevonulni a nagyszínpad árnyékába, hogy ott, a szobaszínházban megcsináljunk egy olyan Csáth Géza-színjátékot, amelyet a filmek plánjainak mintájára, azok optikai szemléletével rendeztem meg. Egyébként a szolnoki előadások nem számítottak olyan áttöréseknek, mint azok a régiek, de a színházi tőzsdén mindenkor jegyezték őket. - Melyik időszak életformája illett jobban a személyiségéhez? S itt gondolok a későbbi kitérőre is, amikor parlamenti padban is kellett üldögélnie. - Mindegyik érdekelt, amíg újat tudott nyújtani, vonzott előre valami ismeretlen. Vagyis az előző hasonlattal élve, amikor befordultam valahová, elkezdtem felfedezni annak az utcának a szépségét. Haladtam-haladtam, s amikor eluntam, befordultam a másikba. Ami azt a négy évet illeti, amikor országgyűlési képviselő voltam, én nem tartom kitérőnek. És nem csak azért, mert a színháztól közben sem szakadtam el. Ez a vállalás egyenesen következett abból, ahogyan 1960-tól fogva éltem, s a munkáimban sem titkoltam a politikai nézeteimet. Ahol most találkoztunk, onnan pár száz méterre van a Gyorskocsi utca, ahol kihallgattak. S ha nem titkoltam a meggyőződésem akkor, amikor ez a magatartás tilos volt, képviselnem kellett akkor is, amikor szükség volt arra, hogy a kompromittálódott hivatásos politikusokat felváltsa egy érintetlen gárda. Honnan toborozhattak volna új politikusréteget, mint azok közül, akik abban a letűnt korszakban másképp gondolkodtak? Én négy évet vállaltam. - Előre tudta, hogy csak négy év lesz, s nem több? Amikor abbahagyta, egyszersmind a hivatásos színházból is kiszállt, úgy sejtettem, hogy elege lett. Hiszen fel kell ismerni, hogy természete szerint a politika nem egyezik sem erkölcsi, sem filozófiai elvekkel. - Ebben már van igazság. Ma is SZDSZ-tag vagyok, de lát engem mostanában politizálni? Más lett a helyzet, mások lettek a résztvevők, egyre több a taktika, és valóban egyre szűkebb a morális és filozófiai alap. Az ember mégsem szállhat ki, hogy a pártját a sorsára hagyja. S az is becsületbeli ügy, hogy amit az ember elkezdett, azt végigcsinálja. S én a parlamenti folyosón is ugyanolyan voltam, mint bármikor és bárhol másutt. Más kérdés, hogy eleve tudtam, a kettőt - a politikát és a színházat - sokáig nem lehet párhuzamosan csinálni. Más-más a feladat, amitől skizofréniássá lesz az ember. Bár azokban az években is termékenyen dolgoztam színházban, a végére halálosan elfáradtam. Mivel Szolnok megyei küldött voltam, tudtam, hogy a legjobb mindkettőtől egy időben megválni. Akkor kezdtem el újjászervezni a Stúdió K-t. Úgy gondoltam, hogy ebben folytatom a régi Stúdió K-t, a struktúrán kívüli létformát, nemkülönben azt, amit nem tudtam véghez vinni a professzionista színházban. — És jól döntött? Immár nyolcévadnyi tapasztalattal úgy látja, erre kellett folytatnia? — Nem tudom. Azért nem, mert struktúra lett ebből is. Persze van egy önálló színházam. De mintegy száz alternatív színház van körülbelül harminc alternatív helyen. Iszonyatos ellentmondás feszül abban, hogy egyre sokasodik, terebélyesedik, ám egyre nehezebben él, lassan folytathatatlan. Mert a politikai erők csupán elvben fogadták és fogadják el az alternatívokat, miközben egyre inkább a terhükre vannak. Ebben nem teszek különbséget a konzervatívok, a szocialisták és a liberálisok között. Nem egyedül a Nemzeti Színház lehet példa arra, hogy a politika örömest szerezne magának színházat, elég figyelni a színházvezetői kinevezések gyakorlatára. S a funkcióban lévők úgy viselkednek, mintha olyan mecénások volnának, akik a tulajdon pénzükből osztogatnak, s úgy is kezelik a támogatási összegeket. A politika leginkább az olyat pártolná, amelyik részt vehet a kampányában, a nagy lét- 5 számú színházat, amelyik meg- s mozgathat tömegeket. Figyelje meg, pénzt szerezni fesztiválra. sokadalomra, ünnepségekre lehet. — Hát nem mondanám elégedettnek. Mégis úgy látom, jól érzi magát a bőrében. Nem lehet engem kivasalni, én gyűrött vagyok. Nincsenek egyenes válaszaim, ám vannak ellentmondásaim. Nem érzem jól magam a bőrömben, születésnapon a legkevésbé, miközben élvezem, hogy nem érzem jól magam. Mert az a jó, hogy fel tudom mérni, mi történik velem, és mi a következő kérdésem. A minap is a színházunkban mostam fel az esővizet, ami feljött a csatornán. Ott álltam vödörrel és ronggyal a kezemben, amikor megjelent valaki az ajtókeretben. Színésznek ajánlkozott. S én nem mondtam, hogy utcáról senkit sem veszek fel. Vagyis időről időre szembetalálkozol új dolgokkal, új emberekkel. Azt mondod: nézzük meg! S akkor már benne is vagy. Igen, készülök még nagyobb átrendezésre. Bogácsi Erzsébet Kényszervállalkozó színészek MTI-JELENTÉS A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) ígéretet tett a Színházi Dolgozók Szakszervezetének arra, hogy kezdeményezni fogja a színházak dologi kiadásainak jövő évi emelését; az erről szóló egyeztetést Konrád Antal, a szakszervezet elnöke kérte az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés kapcsán a színházakban kialakuló gondok miatt. - Nagyon komoly feszültség keletkezik a színházakban amiatt, hogy a színészek között sok a kényszervállalkozó - fogalmazott Konrád Antal hétfőn az MTI-nek. Véleménye szerint „botrány fog kitörni”, amikor ott áll majd két színész a színpadon, és az egyik 50 százalékkal több bérért játszik, mint a másik. Utalt arra, hogy Schneider Mártával, az NKÖM helyettes államtitkárával és Magi István művészeti főosztályvezetővel a múlt hét szerdán állapodtak meg: a Pénzügyminisztériummal közösen megvizsgálják, hogyan lehetne a színházaknak emelt támogatást juttatni, s mekkora összeget lehetne január 1-jétől a színészek bérének növelésére fordítani. Elmondta, van olyan színház, ahol csak a direktor és a gazdasági igazgató kap béremelést. Szavai szerint a színházak - amelyek költségvetése nem növekedett számottevően azért kényszerítik a színművészeket vállalkozni, hogy ezáltal megszabaduljanak a társadalombiztosítási hozzájárulás befizetésének terhétől. Rámutatott: a rendszerváltás után kezdődött jelenség most azért élesedett ki, mert az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés nem terjed ki a vállalkozókra. Konrád Antal tájékoztatása szerint az 1200 magyarországi színésznek ma már több mint fele kényszervállalkozó, s a színészek az országos átlagbér mintegy 60 százalékát kapják, bérükért szinte „napszámosként robotolnak”. Megjegyezte, hogy nemcsak színészekről van szó: miközben a színház közpénzekből működik, az érintett - szükségből kényszervállalkozóvá vált - színházi dolgozók közé tartoznak a műszaki személyzet tagjai, a többi között a szabók, a varrók és a portások is.