Népszabadság, 2003. április (61. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-19 / 92. szám
20 NÉPSZABADSÁG SPORT 2003. ÁPRILIS 19., SZOMBAT Nullára írt románok B világbajnokság: lengyel kiütés, litván bravúr döntetlen ______JÉGKORONG______ A jelek szerint nem pihenték ki magukat a B csoportos világbajnokság csütörtöki szünnapján a románok, tudniillik méretes ruhát kaptak a lengyelektől. A magyarok ellen csak a mérkőzés utolsó pillanataiban pontot vesztő együttes cseppnyit megalázó, 6:0-ás vereséget szenvedett a tornán - a kazahok és a házigazdák mellett - favoritnak kikiáltott alakulattól, ráadásul Viktor Pysz, a győztes csapat szövetségi kapitánya nem átallotta azt nyilatkozni a találkozót követően, hogy „a hajrában akár több gólt is üthettünk volna, ha nem passzolunk mindig többet a kelleténél”. Szintén a pénteki krónikához tartozik, hogy a magyarok által az első napon 0:2-ről 4:2-re „lekínlódott” hollandok döntetlenre voltak csak jók, ami kizárólag azért érdemel említést, mert az ez idáig sereghajtó litvánokkal játszottak (2:2). Mindezek után a harmadik napi konklúzió valahogy úgy szólt: szemben a hazai környezetben játszó garnitúrával, föllelhetők a mezőnyben olyan társulatok, amelyeknek mindeddig semmiféle gondot nem okozott az eredetileg a futottak még kategóriába sorolt riválisok fölülmúlása. Közülük a tavaly még A csoportos lengyelekkel ráérünk foglalkozni - velük csak húsvéthétfőn mérkőzik Jan Jasko válogatottja -, ellenben a kazahok éppen tegnap voltak soron. Csak azért, hogy a tervezettnél is izgatottabb legyen a légkör az öltözőben, a minden létező kimutatásban listavezető ázsiaiak délután bejelentették, hogy megérkezett két új játékosuk: az egyikük Szergej Nevsztrujev (róla nem sokat lehet tudni azon kívül, hogy védő), a másikuk Pavel Kamencev, a hazai OB I- hez kevéssé hasonlító orosz Extraligában szereplő Energija Kemerova csatára. Aki keresett, az talált a vetélytárssal kapcsolatban további, a meccs előtti fejfájást jelentősen növelő adatot is, nevezetesen azt, hogy a két együttes eddigi egymás elleni mérlege meglehetősen egyoldalú. A négy nekifeszülés alkalmával még egy döntetlenre sem futotta a magyarok erejéből, s a legszorosabb találkozót az 1999-es dániai B vb-n sikerült elérni egy 5:1-es vereség formájában... Az egyetlen, optimizmusra okot adó megállapítás úgy szólt: mivel magyar-kazah összecsapást még sohasem rendeztek mifelénk, arról nem lehettek ismereteink, mire képes az ellenfél, ha Budapesten vendégként korcsolyázik a jégre. De fájdalom, ezt első kiadásunk zárásáig nem is tudtuk meg. Az állás: 1. Lengyelország 6 pont/3 mérkőzés (20:5), 2. Kazahsztán 4/2 (21:4), 3. Magyarország 3/2 (8:6), 4. Románia 1/3 (6:18), 5. Hollandia 0 (5:10), 6. Litvánia 0 (4:21) Bruckner Gábor Csúcsforgalom a román kapu előtt fotó: domaniczky Tivadar Javul Raul bokasérülése, így a Real Madrid csatára valószínűleg pályára léphet ma este a Barcelona elleni spanyol bajnoki rangadón, amelyet a Bernabeu stadionban rendeznek. A huszonhat éves futballista csütörtökön a francia Makelelével ütközött a tréning során, s utána már nem tudta folytatni a gyakorlást. Mindenfelől jövőre befejezi pályafutását Patrik Andersson, a magyar nemzeti csapattal azonos Eb-selejtező csoportban szereplő svéd labdarúgó-válogatott korábbi kiváló védője. A harmincegy éves játékos szerződése 2004-ben jár le Barcelonában, s utána már nem szeretne futballozni. Angol lapértesülés szerint a Manchester United labdarúgócsapata a nyáron szívesen leigazolná a Lazio argentin csatárát, Claudio Lopezt. A manchesterieken kívül a Valencia és a Chelsea is érdeklődik a válogatott játékos iránt, akinek az idény végén szinte biztos, hogy távoznia kell az egyesület gyenge anyagi helyzete miatt. Tenisz MUNKATÁRSUNKTÓL Körülbelül egyjátéknyi izgalmat hozott a Serna-Mandula negyeddöntő a 110 ezer dolláros Tippmix Budapest Grand Prix-n: az első gémet a spanyol nyerte, és onnantól az történt, amit ő akart. A várt izgalmak helyett unalmasan teltek a percek, az 1:0-ra jött a 2:0, meg a többi, Soma meg sem állt 5:0-ig. A magyar éljátékos ekkor szerezte a becsületjátékot, hogy a spanyol 6:1-gyel menjen röpke pihenőre. Igazából nem volt miért relaxálnia, ugyanis meg sem kellett izzadnia a játék minden elemében rengeteget hibázó Mandula ellenében. A második szett elején csak az alkalmi nézők villanyozódtak föl, a rutinosabbja mély apátiában konstatálta, hogy a magyar 2:0-ás vezetést szerzett. A játék képe azt mutatta ugyanis, hogy nem lesz ez sokáig így, és nem is lett, Sema egymás után hat játékot nyert, és könnyedén jutott az elődöntőbe. Semmi kétség, csupán a papírforma érvényesült, harminc világranglistás helyezésnyi különbség komoly differencia, ám akkora azért nincs, hogy ennyire egyoldalú legyen egy WTA- negyeddöntő. „Kellemetlen számomra, ha azt látom, hogy valaki így sportol, mint Petra” - mondta egy ismerős, s ennél kifejezőbbet jómagam sem találnék a látottakra. Ezzel egyesben elfogytak a magyarok a Római Teniszakadémián, maradtak - mint általában - a külföldiek... Legelébb is a spanyol Sanchez- Lorenzo, aki a Majoli visszalépésével játék nélkül továbbjutó Jankovicsot állította meg három játszmában, aztán mai ellenfele, az ausztrál Molik, akinek erőteniszével nem tudott mit kezdeni az igen tehetséges szlovák Gajdosova. Az alsó ágon Senia-Cervanova mérkőzés lesz a döntőért, a program fél tizenegykor kezdődik a Római Teniszakadémián. A színvonal garantált, de szurkolni is lesz kiért, ugyanis Mandula - az ukrán Tatarkova oldalán - párosban elődöntős. Legalább ott az. Spanyol fal Ma Már Csak Emlék? „Dalnoki nem volt húsvéti nyuszi” Szombaton Besten, hétfőn Bécsben (vagy fordítva): hajdani népünnepélyek évtizedeken át Attól tartok, ha a fiatalok azt olvassák: húsvéti torna, elírásra gyanakodnak. Talán húsvéti torma... Pedig ezek a hajdani labdarúgó-találkozók olyan népszerűek voltak, hogy a Népstadion felavatása után jó ideig biztos lehetett benne mindenki: a budapesti és a bécsi össznézőszám minimum a 130 ezret eléri az ünnepek alatt... Merthogy az úgy volt: szombaton az egyik, majd hétfőn a másik fővárosban lépett a pázsitra két-két magyar és osztrák klubcsapat. De korántsem a nagy pesti aréna megnyitása (1953) óta. A húsvéti szomszédlátogatások ötletével 1927-ben rukkolt ki Hugo Meisl, Ausztria híres labdarúgója, játékvezetője és még híresebb szövetségi kapitánya, no, nem azért, mert kevesellte a szűnni nem akaró magyar-osztrák válogatott mérkőzések számát, hanem azért, hogy újabb bevételi forráshoz juttassa a klubokat. Mit mondjak, ráérzett a dologra... Jóllehet húsvéti futballtornát már 1908- ban is rendeztek Budapesten - a döntőben az FTC 6-0-ra verte az MTK-t, micsoda franzstadti ünnep lehetett a Millenárison! -, e vetélkedők igazán nagy korszaka akkor kezdődött, amikor nemzetközivé tették a találkozókat. (Olykor megfeledkezve Herr Meislről, mert alkalmanként a prágai Slavia és Sparta, továbbá a Beogradski, majd a szintén belgrádi Partizán, vagy az FC Basel volt a magyarok vetélytársa.) Az óriási sikerre jellemző, hogy negyvenkilencben az Üllői úton több ezren kinn rekedtek, igaz, tíz évvel korábban a pályán is tumultus volt a Práterben. A Wacker-Ferencváros mécsesén (2-4) sok száz szurkoló rohant a gyepre, s közülük néhányan félájultra verték Sárosi III-at, ha már a Wacker nem tudta megverni az FTC-t... Na ja, ne tessék békés ünnepi játszadozásokra gondolni! Ahogyan Szepesi György mondja: „Nem ment volna ki a közönség, ha szalonmérkőzések lettek volna.” Nem is voltak azok. Az 1954-es Rapid-Honvéd találkozón (2-1) például „onnan” Gernhardtot, „innen” pedig Czibort, Lórántot és Palicskót is kiállította a mérkőzés osztrák bírája. (Azt tudom, hogy a hangulatot mindennek lehetett nevezni, csak gemütlichnek nem, azt viszont nem tudom, Messi vajon büszke volt-e Steiner kollégára?) Nem sokkal e húsvéti torna előtt a Flamengo járt a Rapidnél (2-2), és a korabeli tudósítás szerint „Probst erőszakos, alattomos játéka miatt a brazil együttes le akart vonulni a pályáról.” Ez a Probst utóbb fodrászüzletet nyitott Bécs belvárosában, azaz nem csupán a pályán nyírta a vendégeket... De mi sem maradtunk adósok. Vető József azt írta az 1957-es összejövetelről, hogy „Dalnoki nem bizonyult húsvéti nyuszinak”, és vélhetően az ellenfelét megütő Hidegkútit sem választották volna meg a Nemzetközi Vöröskereszt elnökének... S hogy miért volt presztízskérdés minden egyes mérkőzés? Szepesi szerint azért, mert a kiíráskor, majd utána évtizedekig a magyar és az osztrák futball egyaránt a világ közvetlen élvonalába tartozott. Machos Ferenc azonban más okot is említ: „Alig vártuk, hogy mehessünk Bécsbe bevásárolni. Ám tudtuk, ha nem nyerünk, nem hozhatjuk be a cuccot. Vagyis nem volt más választásunk, csapást kellett mérnünk az imperialistákra...” Hű, de sokszor sikerült! A legfényesebben talán 1956-ban, amikor a Honvéd 11-3-at produkált a „sógorok” ellen (a Práterben 4-0 a Rapiddal, itthon 7-3 az Austriával szemben). De még ezen is túltett az 1953-as bécsi derbi, noha akkor a Honvéd „csak” egy góllal múlta felül az Austriát. "tessék jól figyelni: a kispestiek a 17. percben már 4-0-ra vezettek. Ehhez képest a szünetben 4-4, majd 6-4-es Honvéd-előny után 6-6 volt az állás. A farmotoros Ikarusban felhalmozott bőröndök tartalmát végül Kocsis mentette meg: 7-6, ide. Összesen pedig 22 gól három óra alatt, mivel előzőleg a Rapid 5-4-re győzte le az MTK-t. Egynapos csúcs. A kétnapos ugyanis az FTC mérkőzésem született 1934-ben: 6-2 az Austria, 9-5 (!) a Rapid ellen. Együttvéve ez is huszonkettő. (Melyek közül Sárosi dr. - csekélység - kilencet szerzett.) Nagy Béla, a történetekből kifogyhatatlan Üllői úti krónikás szerint egy kecskeméti szurkolócsoport tagjai a 95 előtt megfogadták: minden ferencvárosi gól után megisznak két deci zöldszilvánit (naná, majd vöröset!). Fejenként csaknem két liter lement... Éppen harminc évvel ezután viszont véget ért a húsvéti tornák - a második világháború miatt 1940-től 1946-ig szünetelő - sorozata. A búcsú ugyanolyan különleges volt, amilyen az egész széria: 1964-ben, Bécsben a Rapid és az Austria is úgy ért el 3-3-at az FTC, illetve az Újpest ellen, hogy az első mérkőzésen Himschrodt, a másodikon pedig Grausam a 90. percben egyenlített. Budapesten viszont: Újpest-Rapid 3-0, FTC-Austria 2-1. A húsvéti tornák utolsó gólját Rákosi Gyula érte el, miután előzőleg gólpasszt adott a Fraudl fölött finoman átemelő Albertnak. Befejezésül hallgassuk tehát Rákosit: „A locsolás a mi életünkből kimaradt, bár a sört, azt mindig csepegtettük a buszon, hazafelé Bécsből. De igazán hódító játszani volt, mert ezek a tornák - a nemegyszer kőkemény csaták ellenére - úgy élnek bennem, és nyilván mindazokban, akik ott ültek a Népstadionban vagy a Práterben, mint valami népünnepélyek.” Tökéletes végszó. „Lábjegyzetként” azonban hozzáteszem: 1962-ben három húsvéti karnevál is akadt. Antwerpenben akkor ugyancsak megrendezték az ünnepi tornát, melynek döntőjéről ezt jelentették a hírügynökségek: Dorog-Bayern München 1-0. És még mi mindent lehetne előbányászni... Hegyi Iván A bécsi búcsú 1964-ben, zuhogó esőben, 65 000 esernyővel és egy Albert-góllal (Rapid-FTC 3-3) NÉPSZABADSÁG OLVASÓ- ÉS KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT TELEFON: 250-0110 EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő • KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek • FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők • MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető • FEJÉR GÁBOR képszerkesztő • ROVATVEZETŐK: • Budapest: BÚZA PÉTER • Hazai tudósítások: FALUS GÁBOR • Sport: JAKAB JÓZSEF • Külföld: NAGY CSABA • Hír és információ: NAGY N. PÉTER • Fotó: RÉDEI FERENC • Fórum; levelezés: RÉVÉSZ SÁNDOR • Gazdaság: TÓTH LEVENTE • Társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY • Népszabadság Részvénytársaság: LENGYEL L LÁSZLÓ vezérigazgató, felelős kiadó • Lapigazgató: RÓZSA GYULA • Hirdetési igazgató: NÉMETH GYULA • Terjesztési igazgató: MIKLÓS IMRE • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest III., Bécsi út 122-124. Telefon: 436-4444. Telefax: 436-4604. Hirdetési ügyekben telefax: 436-4450. Terjesztési ügyekben telefon: 436-4484, telefax: 436-4426 • A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest. Interneteim: www.nepszabadsag.hu • Terjeszti a HÍRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Előfizethető vidéken a postánál, Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál, fax: 303-3440 és a kiadónál. Előfizetési díj egy hóra 1680, negyedévre 4788, fél évre 9564, egy évre 18 300 Ft • Szedés: Primus Népszabadság Média-képviseleti Kft. • Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: SIVÓ IMRE vezérigazgató. Interneteim: www.szikralapnyomda.hu. E-mail: szikra.keringh@szikralapnyomda.hu • INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP. ISSN 0237-3777 VIDÉK • A Népszabadság Rt. a Matesz tagja. • Minden jog fenntartva! Gyalázat Győrött Labdarúgás Győrött rendezték tegnap az első osztályú bajnokság 24. fordulójának nyitómérkőzését, értékelhetetlen találkozó volt. A többi meccset ma tartják. GYŐR-ÚJPEST 0-0 Győr, 1500 néző. Jv.: Szabó Zs. Győr: Sebők — Regedei, Böjte, Salamon, Kartelo — Peric (Bajevszki, 82.), Jäkl, Jovanovics (Hucska, 56.), Németh - Baumgartner, Herczeg. Újpest: Vlaszák - Szélesi (Tokody, 54.), Tamási, Juhár, Vanczák - Simek, Farkas (Tchur, 69.), Cseri (Simon, 77.), Rósa D. — Horváth, Kovács. AZ 1-6. HELYÉRT SIÓFOK-FERENCVÁROS, Siófok, 17. Jv.: Szarka. MTK-DEBRECEN, Hidegkúti stadion, 18. Jv.: Arany. A 7-12. HELYÉRT KISPEST-VIDEOTON, Bozsik stadion, 15. Jv.: Solymosi. DUNAFERR-BÉKÉSCSABA, Dunaújváros, 17. Jv.: Drucskó. ZALAEGERSZEG-SOPRON, Zalaegerszeg, 19. Jv.: Világi. HIRDETÉS BUDAPEST GRAND PRIX 2003. ÁpRilis 14-20. Hírek Sydney Szlovéniában Elkészítették a szlovéniai Kranjban a vízilabda Európa-bajnokság (június 6—15.) csoportbeosztását. Érdekesség, hogy a férfiaknál összekerült a sydneyi olimpiai három dobogósa, az aranyérmes magyar, aztán az orosz, valamint - jogutódként - a Szerbia és Montenegró-i válogatott. A csoport: Magyarország, Oroszország, Szerbia és Montenegró, Románia, Hollandia, Szlovákia. B csoport: Olaszország, Horvátország, Spanyolország, Görögország, Németország, Szlovénia. A párharcok után az első négy-négy helyezett jut tovább, a negyeddöntő részvevői az ellenkező hatosból kapnak majd ellenfelet. A nők ljubljanai vetélkedőjében, A csoport: Olaszország, Oroszország, Görögország, Németország. B csoport: Magyarország, Szlovénia, Hollandia, Spanyolország. SORREND a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság San Marinó-i Nagydíjának tegnapi időmérő edzése után: 1. Michael Schumacher (német, Ferrari), 2. Rubens Barrichello (brazil, Ferrari), 3. Ralf Schumacher (német, Williams). (Imola) RÁJÁTSZÁS az észak-amerikai profi jégkorongligában. Keleti főcsoport: New Jersey Devils-Boston Bruins 3:0 (a győztes csapat 4:1-es összesítéssel nyerte a párharcot), Ottawa Senators-New York Islanders 4:1 (a kanadai csapat 4:1-gyel jutott tovább). Nyugati főcsoport: Dallas Stars-Edmonton Oders 5:2 (3:2-re vezetnek a dallasiak). (Washington) VERESÉG a női vízilabda LEN Kupa négyes döntőjének első fordulójában: Het Ravijn (holland)-Szentes 9:5. (Athén) DÖNTETLEN a labdarúgó NB I/B 26. fordulójában: Százhalombatta-Balassagyarmat 1-1. MEGÁLLAPODOTT a Dunaferr és a Slagelse a női kézilabda EHF Kupa-döntő időpontjairól: a magyar csapat május 11-én 14.30 órakor fogadja dán ellenfelét, míg az idegenbeli második mérkőzést 17-én este hétkor játsszák.