Népszabadság, 2003. november (61. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-12 / 263. szám

8 2003. NOVEMBER 12., SZERDA MAGYAR TÜKÖR NÉPSZABADSÁG Idősotthont senki sem vesz Még az idén módosítják a magánidősotthonok alapítására és üzemelte­tésére vonatkozó kor­mányrendeletet. A szi­gorításra a Katolikus Kereszt Alapítvány csődje készteti az egészségügyi tárcát. Kint hull a hó, mi meg egy szál hősugárzóval fűtünk, de azt se mindig tudjuk használni. A vil­lanyóra ugyanis nem bírja a terhe­lést és időről időre kiveri a biztosí­tékot - panaszolja Bányai Mihály­­né, a Katolikus Kereszt Alapít­vány szobi otthonának lakója, aki a férjével együtt utolsóként vásá­rolt halálig tartó használati jogot a Katolikus Kereszt Alapítvány ma­gánintézményében. Szerencsét­lenségére. Az alapítvány alig két hónap múltán fizetésképtelenség­re hivatkozva a Pest megyei ön­­kormányzatra testálta át ellátási kötelezettségét. Öt otthonban 138 idős embert hagytak a sorsára, megvárva, hogy mindannyian be­fizessék az ötszázezer-ötmillió fo­rintos egyszeri belépési díjat, ösz­­szesen cirka háromszázmillió fo­rintot. Ebből a pénzből vásárolták az otthonoknak helyet adó ingat­lanokat is. Később az egészet több menetben eladták a Sétány Kft­­nek, így az alapítványnak nem maradt más csak az öregek. Őket pedig egyetlen faxlevéllel átadták az önkormányzatnak. Az intézmények hivatalosan nem is léteztek, az öt telephely kö­zül csupán egy rendelkezett mű­ködési engedéllyel, így a szakmai és törvényességi felügyeletet biz­tosító közigazgatási hivatal látó­körébe sem kerültek. Működé­sükről csak az alapítvány csődje­kor értesültek. - Az önkormányzat megszer­vezte az ellátást, átvette a sze­mélyzet nyolcvan százalékát - ál­lítja dr. Szép Tibor, a Pest megyei önkormányzat főjegyzője, aki azonban nem tagadja, hogy a fű­tést nem tudták mindenütt bein­dítani az alapítvány korábbi tar­tozásai miatt. Ez történt Szobon is, ahol a vállalkozó egyszerűen elvitte a kazánt. De nemcsak ez hibádzik. Az otthonok önkor­mányzati működtetése csupán átmeneti jellegű, hiszen az ingat­lanok tulajdonjogát nem kapták meg, megvásárolni pedig nincs miből. Az alapítvány magával vitte a hasznot - magyarázza Szép -, így nincs olyan szakmai befektető, aki átvenné tőlünk a működtetést. Pedig a magánidősotthon jó üzlet. A lakrészek sírig tartó hasz­nálati jogáért fizetett egyszeri be­lépési díjak milliókra rúgnak, és egy-egy apartman többször is ér­tékesíthető. A nullszaldós üze­meltetéshez már kell némi ügyes­ség, de az állami normatíva­­ mű­ködési engedély esetén igényel­hető a költségvetéstől -, a lakók befizetései, illetve a hozzátarto­zók esetenkénti befizetése révén ez sem lehetetlen. Önmagában azonban nem nyereséges vállal­kozás. Az ingatlanok tulajdonjoga nélkül ugyanis a megüresedő lak­részek eladásának haszna nem őket illeti. A szakmai befektetők ennek ellensúlyozását várnák. Ám erre sem az önkormányzat­nak, sem a minisztériumnak nincs pénzügyi fedezete. - A vonatkozó kormányrende­let csupán a szociálisan rászorul­tak ellátására kötelezi a helyi ön­­kormányzatot, ám azt nem írja elő, hogy ugyanabban az épület­ben kell ezt biztosítania - hangsú­lyozza Kisgyörgyné Cziráki And­rea, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szociá­lis szolgáltató főosztályának he­lyettes vezetője.­­ A jogszabály szerint az idős embereket más ön­­kormányzati, esetleg vállalkozási szerződéssel magánotthonban kell elhelyezni. A pórul járt lakók polgári peres eljárások révén kö­vetelhetik vissza befizetett pén­züket, de ez az ellátásuk helyszí­nét nem érinti. Nem kis részben a fenti eset ha­tására a szaktárca még az idén módosítani kívánja a szociális idősotthonok nyitását, működte­tését és ellenőrzését szabályozó kormányrendeletet. Ennek értel­mében az idős emberek még a szerződéskötés előtt tájékozód­hatnak az önkormányzatnál, illet­ve a közigazgatási hivatalnál az adott intézmény működésének törvényességéről, a fenntartó pe­dig köteles az erre vonatkozó ira­tokat kérés nélkül is bemutatni. Új elem a helyi önkormányzat és a közigazgatási hivatal jelzési köte­lezettsége, amely a területükön működő intézmények működésé­nek folyamatos megfigyelését biztosítaná. Nem változnak vi­szont a csődbe jutott magánottho­nok felszámolására vonatkozó előírások. Az ellátást továbbra is az önkormányzatoknak kell biz­tosítaniuk, igaz, az állami norma­tíva igénybevételének lehetősége szabályozottabbá válik a jelenlegi hosszadalmas kérvényezés he­lyett. A Katolikus Kereszt Alapít­vány által elhagyottakat azonban kevéssé érdekli mindez. A millió­kért vásárolt lakrészeket nem akarják elhagyni, bár az épületek tulajdonosa már meghirdette a fe­jük fölül, akár lakottan is. Lassan halad a nyomozás is. A Pest Me­gyei Rendőrkapitányság hűtlen kezelés miatt indított nyomozást az ügyben. Egyelőre a szakértő­ként bevont könyvvizsgáló jelen­tését várják, amelyből végre kide­rülne, mennyi pénzt szedett be az alapítvány az idősektől, és mire költötte azt. SZALAI ANNA HIRDETÉS Korlátlan elérhetőség Biztonságos adatkezelés Sokoldalú funkciók Egyszerű navigáció & BANK Éljen a lehetőséggel! További informá­cióért hívja CIB24 élőhangos telefonos ügyfélszolgála­tunkat, keresse fel honlapunkat vagy látogasson el bármelyik bankfiókunkba. Távkapcsolat? Csak bankkal jó. A Bank a kedvezményeket a csomagban szereplő összes szolgáltatás együttes és egyidejű igénylése esetén nyújtja. Az igénylés napját követő három hónapban a Bank nem terheli a Classic Magánszámla és a CIB Mobilbank Számlafigyelő rendszer havidíját, és elengedi az éves bankkártya tagsági díj három hónapra eső részét, a fennmaradó éves díjat az igénylést követő három hónap lejártával terheli. Jelen hirdetés célja kizárólag a figyelem felkeltése, nem minősül nyilvános ajánlattételnek. CIB:0640 M2­2 www.cib.hu CIB, a Gruppo Barna­totest­bankja Az Ó utca magánterület Nemet mondtak Ragáts tévéelnökre, ő összeomlást jósol Tegnap reggel kilenc és délután kettő között csak bútorok juthat­tak ki a Magyar Televízió Köz­­alapítvány Ó utcai épületéből, információk nem. A kék ruhás költöztetők ki-be járhattak a ka­pun, a tévéelnök felvételére ké­szülő kuratórium ülésére érkező újságírók viszont nem. Ezt Czeg­­lédi László kuratóriumi elnök azzal indokolta, hogy ez magán­­terület, ide az újságírókat senki nem hívta. Ráadásul a múltkor engedékeny volt, s beengedte őket melegedni, erre másnap több bizalmasan kezelt doku­mentum megjelent a lapokban. Emiatt egyébként belső vizs­gálat is folyik a közpénzekből fenntartott kuratóriumban, de ezt is csak az utcán tudhattuk meg. Az újságírókon kívül Ragáts Imre is várakozott, igaz, ő nem a járdán, hanem az irodájá­ban, a telefon mellett. A tévéel­nököt az elmúlt másfél hétben kétszer is magához kérette a tu­lajdonosi jogokat gyakorló kura­tóriumi elnökség. Ezúttal nem arról volt szó, hogy miért fizetne mégis 450 millió forint plusz áfát a magyar labdarúgó-bajnoki mérkőzése­kért, amikor azok nem érnek annyit, miért akarja meghosz­­szabbítani a legdrágább műso­rok lejáró szerződéseit, ahelyett, hogy megpróbálná lejjebb vinni az árakat. A pártdelegáltakból ál­ló elnökség arra várt magyaráza­tot, hogy miért kötött Ragáts áp­rilisban, azaz még csak megbí­zott ügyvezetőként titokban olyan szerződéseket, amelyek alapján három cég nyomott áron megszerezhette volna a köztévé reklámidejét 2007-ig. A tévéel­nök tegnap is készen állt arra, hogy akár harmadszor is elma­gyarázza a megmagyarázhatat­­lant. Például azt: miként válasz­tott ki olyan céget, amelynek te­vékenységi körében nem is sze­repel a profil, hogyan kerülhetett egy áprilisban keltezett szerző­désre olyan pecsét, amelyet elnö­ki kinevezése után, május végén vett át. Ám Ragáts telefonja nem csörrent meg kilenckor, a pártde­legáltakból álló elnökség har­madszorra nélküle kezdte meg a munkát. A testület tagjai ekkor már számos politikai egyeztetésen túl voltak. A miniszterelnök pél­dául a napokban egyértelműen jelezte, hogy elengedte Ragáts kezét. A szocialisták elnöke sem állt ki az MTV vezetője mellett. Miért is tette volna, hiszen ő már májusban is inkább Kósa- Somogyi Györgyöt látta­ volna szívesebben a köztévé élén. Ez a helyzet az MDF pártvezetésének többségével is. Májusban az MDF szintén Kósa-Somogyi megválasztására utasította kurá­toraikat, akik végül egy Gémesi György által támogatott parti­zánakcióval Ragátsra tették a voksukat. Az SZDSZ álláspontja egyértelmű volt, hiszen egyik kurátoruk, Kozák Márton borí­tott. A szabad demokraták Ragátsnak nem akarták megbo­csátani, hogy mutyizott a közté­vé utolsó értékes portékájával, a reklámidővel. A Fidesz pedig külső szemlélő csupán, hiszen az MDF-fel az ellenzéki helyek megosztásáról folytatott vita mi­att végül nem delegált tagot a kuratóriumba. Mindezek alapján előre leját­szottnak tűnt, hogy Ragátsnak mennie kell. Csakhogy. Mind az MSZP-nél, mind az MDF-nél voltak olyanok, akik a pártveze­tés ellenében hozzásegítették Ragáts Imrét az elnöki poszthoz, és most, ha nem álltak is ki mel­lette, de mentségére szólva azt hajtogatták: végül is nem érte anyagi kár az intézményt. Néhá­­nyan arról igyekeztek meggyőz­ni a politikusokat, hogy egy szo­rult helyzetben lévő elnökkel rendkívül kedvező alkuk köthe­tők. Az MDF elnöke joggal tart­hatott attól, hogy ismét váratlan helyzetet idéznek elő delegáltjai, ezért hétfő késő estig egyeztetett a kurátorokkal. A Ragázsért a legmagasabb köröknél lobbizók listája végül azokkal a beszállí­tókkal is kiegészül, akik mind-A 8-0-ás végeredmény hajszálra megegyezik a májusi kimenetellel, amikor megválasztották­­ Ragátsot. A döntnökök szintén ugyanazok, végig megtalálták számításukat és pénzüket az MTV Rt.-nél. Maga az elnök sem maradt tétlen, akinek múlt csütörtökön még szabad elvonulást ígértek a kurátorok, ha keddig önként tá­vozik. Pénteken közölte, hogy valóban foglalkoztatja a lemon­dás gondolata, majd - mivel va­lószínűleg néhány ismerős báto­rította - vasárnap jóval nagyobb önbizalommal kevert cseppnyi önbírálattal adott hangot annak a véleményének: ha ő megy, ösz­­szeomlik a köztévé, ebből követ­kezően esze ágában sincsen le­mondani. Körülbelül így vázolható az a helyzet, amelyben összegyűltek és rögvest be is zárkóztak a tévé­kurátorok, a bútorokat pedig csak cipelték kifelé a kapun. Az­tán nemcsak a hórukkemberek tűntek fel az ajtóban, hanem Pinke György, az MTV gazdasá­gi folyamatokért felelős alelnö­­ke. Ő a köztévé Ragáts alatt te­vékenykedő egyetlen alelnöke. A médiatörvény szerint, ha Ragáts megy, az alelnök lesz az ideiglenes irányító. Könnyen ki­kombinálható tehát a néhány órája az egyre hidegebbnek tűnő járdán ácsorgóknak, hogy köze­leg a hatalomátvétel ideje. Any­­nyit nem árt közbeszúrni, hogy Pinke igencsak eláztatta főnökét a szerződéseket vizsgáló fel­ügyelőbizottságnál. Az fb-nek az anyagi kárt firtató kérdésére például írásban erősítette meg: az MTV Rt.-t úgynevezett nem vagyoni kár mégiscsak érte. „Azonban ez az erkölcsi kár is utólag statisztikai és egyéb be­csült adatok alapján számszerű­síthető. Ugyanis az ügy az MTV Rt. hazai és nemzetközi presztí­zsét rombolta, és a reklámpiacon is beláthatatlan zavart okozott" - fogalmaz Pinke egy nem a ku­ratórium épületéből lopott levél­ben. Pinke kijön. Gratuláció he­lyett azért egy biztonsági kér­dés: miért ment be? „Nem fogják elhinni, egy titkárnő tévedésé­ből, aki félreértett egy üzenetet, azaz teljesen feleslegesen jöt­tem" - így a válasz. A gratuláció végleg elmarad. Pinke­ll, Ragáts érkezik. Im­már három órája tart a kuratóri­umi ülés. Az elnök most hamar végez. Ezúttal nem játsszák el azt a trükköt a kuratóriumban, hogy beinvitálják az újságírókat egy terembe, szabad utat enged­ve a sajtót elkerülni akaró tévé­elnöknek. Merthogy most nem lehet bemenni. Ragáts tehát be­lefut az újságírókba, mosolyog, és csak arra a kérdésre válaszol: Ön még az elnök? „Még igen." Egy közeli kávézóba terelik az újságírókat. A kuratórium el­nöke ide jön, a várakozást egy kávéval kompenzálja, és bejelen­ti: hosszas vita után egyhangú döntéssel Ragáts Imre visszahí­vását kezdeményezi a testület. Részletekbe nem megy bele. Megjegyzi viszont, hogy nekik sem volt könnyű, bár nem fa­­gyoskodtak, de egy szivárgó gázcső mellett kellett döntést hozniuk. A 8-0-ás végeredmény haj­szálra megegyezik a májusi kimenetellel, amikor megválasz­tották Ragátsot. A döntnökök szintén ugyanazok. A „még igen" elnök csak ak­kor távozik, ha ezt a kezdemé­nyezést a civil szervezetek kül­dötteivel kiegészített nagy kura­tórium is támogatja kétharmados többséggel. Maradt tehát még egy szalmaszál, amibe talán meg­próbál belekapaszkodni Ragáts. Újabb lobbizás kezdődhet tehát, a politika után ezúttal a civil szfé­rában. Erre 20-ig van idő. Addig is álljon itt az elnök vé­leménye sajtóreferensének tol­mácsolásában. „Ragáts Imre sze­rint már régen nem a reklám­­szerződésekről van szó: ő ugyanis anélkül bontotta fel eze­ket a megállapodásokat, hogy bármilyen kár érte volna a köz­­szolgálati televíziót." Az MTV elnöke továbbra is úgy véli, hogy „sokan szeretnének az in­tézmény közelébe jutni, s ezt csak akkor tehetik, ha őt elmoz­dítják a helyéről". Végül: „egy hosszú, bizonytalan időszak várhat az MTV-re, és az újabb el­nökválasztási procedúra akár az intézmény teljes összeomlásá­hoz is vezethet". Ijesztő: HASZÁN ZOLTÁN Ragáts Imre érkezik, hogy távozzon

Next