Népszabadság, 2004. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-06 / 259. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG 2004. NOVEMBER 6., SZOMBAT Munkatársunktól Tegnap a budapesti Uránia Filmszínház­ban ünnepelte huszadik születésnapját a Soros Alapítvány, amely Magyarorszá­gon eddig 150 millió dollárral támoga­tott programokat. Az évforduló alkal­mából a demokratikus átmenetet segítő tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adomá­nyozta Soros Györgynek Mádl Ferenc köz­­társasági elnök. Magyarországon az elmúlt két évti­zedben több mint kilencvenezer pályá­zatot nyújtottak be a Soros Alapítvány­hoz, amelyek közül negyvenezret támo­gattak százötvenmillió dollár értékben. Az oktatási-egészségügyi-szociális tá­mogatások mellett a kultúra egyes terü­leteit is segítették. Hangsúlyosan támo­gatták a romák helyzetének javítását cél­zó kezdeményezéseket, programot hir­dettek a szélsőségek előretörésének megakadályozására. Kezdetben a mos­taninál jóval több alapítványi pénz érke­zett hazánkba: a kilencvenes évek elején évente húszmillió dollárt osztottak szét. Tavaly Kelet-Közép-Európára már „csak", 25 millió dollár jutott. Soros úgy látta, az EU-csatlakozással az új tagor­szágok bizonyították, hogy felzárkóz­tak. Az alapítványt egyes országokba be sem engedték, vagy egyszerűen kitiltot­ták (Burma, Észak-Korea, Belorusszia, Ukrajna). Soros legutóbb azért „küzdött", hogy megbuktassa George W. Busht, ezért több mint tizenötmillió dollárt adott a demokratákhoz közel álló szer­vezeteknek - de ez már nem közép-eu­rópai történet. Soros huszadik éve SOROS GYÖRGY 1930-ban született Buda­pesten, majd a negyvenes években Angliába, majd 1956-ban az USA-ba költö­zött. Több milliárd dolláros vagyont gyűjtött, s 1984- ben létrehozta a Soros Ala­pítványt azért, hogy segítse a kommunista országok demokratizálódását. 1992- ben Budapesten megalapí­totta a Közép-európai Egyetemet, majd 1993- ban a New York-i és buda­pesti központú Nyílt Társa­dalom Alapítványt. A több mint negyven országban működő hálózat évente öt­­százmillió dollárral támo­gatja a nyílt társadalmak céljainak megvalósítását. Mádl Ferenc kitüntetést adott át Soros Györgynek Megszűnt a Magyar Hírlap A főszerkesztő keddre új címmel, új lapot ígér A kiadó és a szerkesztőség közötti megromlott viszony miatt a búcsúszám megjelentetésére sem volt módja a Magyar Hírlapnak. A Ringier a veszteségekkel, a sajtópiac ítéletével indokolja az újság megszüntetését, a lap részéről hazugsággal vádolják immár csak volt kiadójukat. A Ringier kiadó döntése értelmében már ma sem jelent meg a Magyar Hírlap. Az újság bezárását a kiadó múlt pénte­ken jelentette be, ugyanakkor vállalta azt is, hogy november 6-ig tovább mű­ködteti a lapot. Egyrészt azért, hogy utolsó lehetőséget adjon egy befektető jelentkezésére, másrészt hogy a munka­társak méltó módon búcsúzhassanak el az olvasótól. Ez utóbbi a szerkesztőség és a kiadó között elmérgesedett helyzet miatt nem történhetett meg. A Magyar Hírlapot üzleti okok miatt megszüntető Ringier tegnap délután négy óráig vár­ta, hogy kötelező érvényű írásos ajánlat érkezzen az újság megvételére. A határ­idő lejárta előtt több olyan hír is napvi­lágot látott, hogy lesz új tulajdonos. Az érdeklődők között volt például a Vegyépszer is, amelynek vezetője meg­erősítette vételi szándékát, hozzátéve, hogy rövid az idő a konkrét ajánlat megtételére. A munkatársakat szerdán még Papp Béla, a Ringier ügyvezető igazgatója is biztatta egy belső levél­ben, mondván, hogy a megszüntetés múlt heti bejelentése után korábbi és új befektetők is jelentkeztek. Az igazgató két komoly érdeklődőről is hírt adott. A sorsdöntő értekezletre érkező munkatársak többsége visszafogott op­timizmussal várta a bejelentést. Ám még annak megtörténte előtt a lap egyik legrégebbi munkatársa, Habik Csaba odalépett a három biztonsági őr által védett épület előtt várakozó újság­írókhoz és közölte, hogy vége: meg­szűnt a Magyar Hírlap. Az elcsukló hangon tett bejelentés után pár perccel érkezett m­eg Papp Béla ügyvezető igaz­gató, aki a ház előtti lépcsőn olvasta föl a Ringier kiadó sajtónyilatkozatát. E szerint a kiadó az elmúlt időszakban igen jelentős erőforrásokat áldozott ar­ra, hogy a Magyar Hírlap megfelelő, új gazdára leljen, de a sajtópiac ezeket az erőfeszítéseket nem fogadta kedvező­en. Miután nem sikerült pénzügyileg kellően megalapozott felelős és pro­fesszionális kiadó kezébe adni a lapot, a kiadó arra kényszerült, hogy tudomá­sul vegye az olvasók döntését, amellyel hosszú évek óta megvonták támogatá­sukat a laptól. Papp Béla ekkor rátért arra, hogy a kiadó és a szerkesztőség napok óta szinte háborúban állt. A szerkesztőség az év végéig kért haladékot új befektető keresésére, addig a munkatársak in­gyen dolgoztak volna. A kiadónak a megjelenés költségeit kellett volna át­vállalnia. A lapban megjelent, erről szó­ló írásokat azonban Papp Béla úgy ítél­te meg, hogy sértették a Ringier jó hír­nevét, és nemcsak veszélyeztették, ha­nem kifejezetten hátráltatták az utolsó pillanatig reménnyel kecsegtető értéke­sítési folyamatokat. Az igazgató szerint a főszerkesztő megakadályozta, hogy a kiadó is közzétehesse véleményét a lap­ban. Ezért - mint fogalmazott - a felelő­söknek mind a sajtószakma, mind a tör­vény előtt felelniük kell. Az ügyvezető igazgató mindehhez hozzátette, hogy a lap bezárását követően sem adja fel a Magyar Hírlap kiadási jogainak értéke­sítését, ám az általuk bírált írások meg­jelenése miatt a mára tervezett utolsó lapszámot már nem jelentetheti meg a Magyar Hírlap. Ezt követően Szombatin­ Pál főszer­kesztő invitálta volna be a sajtót az épü­letbe, hogy ott adjon tájékoztatást a ki­alakult helyzetről. Csakhogy a biztonsá­gi emberek a lap munkatársainak és a sajtó tudósítani kívánó képviselőinek útját állták. Rövid vita után végül mégis a házban tarthatta meg Szombathy Pál a búcsúzó tájékoztatót. Mint mondta, a kiadónál folyamatosan azzal hitegették a lap munkatársait, hogy jól állnak a tár­gyalások, de mint kiderült, hazudtak és eladás helyett csak a piacot akarták megtisztítani a részben szintén általuk tulajdonolt Népszabadság számára. A munkatársaknak negyed ötkor je­lentették be, hogy hat óráig el kell hagyniuk az épületet. Mindent csak szi­gorú ellenőrzés után vihettek ki. Az új­ságírók kezdték kiüríteni fiókjaikat, és megpróbálták számítógépes lemezre kimenteni írásaikat is. Ám erre már nem volt módjuk, mert a központi szer­vert az értekezlet után lekapcsolták. A többség úgy döntött, hogy nem törődik az ultimátummal és marad. Néhányan a Népszava, illetve a Magyar Nemzet szerkesztőségébe mentek át, a két lap ugyanis vállalta, hogy helyet biztosít a hírlaposoknak az olvasóiktól való bú­csúzásra. Sokan attól féltek, hogy erő­vel kirakják őket hat óra után, ám ab­ban is bíztak, hogy a jelenlévő forgató­­csoportok és újságírók miatt ezt még­sem teszik meg. Végül is a félelem alap­talannak bizonyult. Hat óra után né­hány perccel pedig a főszerkesztő beje­lentette, hogy talált nyomdát és helyet is a szerkesztőségnek, így hétfőtől vál­tozatlan csapat folytatja az újságkészí­tést, s az új lap már kedden megjelenik. De azt már nem úgy hívják, hogy Ma­gyar Hírlap. Haszán Zoltán A munkatársak negyed ötkor tudták meg, hogy hatig el kell hagyniuk az épületet, és a csomagokat a biztonságiak ellenőrizték A történet Magyar Hírlap címmel először 1849-52 között a Bach-kor­­mányzat félhivatalos lapjaként jelent meg újság. 1877-79- ben kormánypárti politikai néplap, később, 1891-1926- ban liberális politikai napilap volt. A mostani, a negyedik Magyar Hírlapot 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus el­ső évében politikai napilap­ként alapították. Alapító fő­­szerkesztője Darvasi István volt. A lap szlogenje: „Magyar Hírlap mind a hét nap", azaz az akkor napilap nélküli hétfő­kön is megjelent, a más napo­kon megszokottnál könnye­debb, színesebb stílusban. Fej­lécén sokáig annyi állt: politi­kai napilap, de sokan csak a kormány félhivatalos lapjaként emlegették, míg 1987 telétől hivatalosan is a Miniszterta­nács lapjaként jelent meg. 1989 novemberétől a kor­mánytól független napilap­ként, a legutóbbi időszakban pedig közéleti napilapként ad­ták ki. 1990 februárjában a brit Robert Maxwell tulajdoná­ban lévő Mirror Holding 40 százalékos részvételével meg­alapították a Magyar Hírlap Ki­adói Rt.-t. A befektetés lehető­vé tette, hogy a Magyar Hírlap korszerű technikával, új szer­kesztőségi épületben, új nyomdában készüljön. A brit sajtómágnás halála után a csőddel fenyegetett Maxwell­­magánvállalatok felszámoló adminisztrátorává a londoni Arthur Andersen könyvvizsgáló céget nevezték ki, amely 1992 áprilisában eladta a Magyar Hírlap többségi tulajdonát Jürg Marquard svájci média­vállalkozónak. 2000 decembe­rében jelentették be, hogy az év október 1-jétől a svájci Ringier Verlag tulajdonába ke­rült a Magyar Hírlap (és a Mai Nap című lap is). FŐSZERKESZTŐK VOLTAK: Darvasi István (1968-1984), Bajnok Zsolt (1984-1990), Németh Péter (1990-1994), Vince Mátyás (1994-1996), Dazsó L Ferenc (1996-1998), Kocsi Ilona (1998-2003), Szombathy Pál (2003-2004). Forrás: MTI-Sajtóadatbank Az utolsó bekezdés­ ­nyian búcsúztatták a múlt heti döntés bejelentése után a Magyar Hírlapot, hogy sok írnivaló nem maradt - legfeljebb csak azt szögezhetjük le: fáj. Fájlaljuk, hogy megszűnik a magyar sajtótörténet­ egyik fontos, értelemmel teleírt lapja. Fáj az értékteremtő és befo­gadó újság elvesztése. Fájlaljuk a betű, a kíváncsiság a tisztesség egyik fórumá­nak eltűnését olyankor, amikor mind­ezekre tán nagyobb szükség van, mint valaha. Fájlaljuk, hogy annyi, de annyi fogadkozás és nekibuzdulás után sem akadt befektető, aki áldozott volna egy­­ minden bizonnyal - nemzeti intézmény megmentésére. Fáj, hogy kollégáink, akik közül sokan a szakma legfigyelemreméltóbb szemé­lyiségei közé tartoznak, létbizonytalan­ságba kerültek. Biztos, hogy nem rajtuk múlott. Fájlaljuk azt is, hogy némelyi­kük elkeseredett megnyilatkozásai - jele­sül, hogy a Népszabadságra tekintettel szűnik meg a Magyar Hírlap - búcsúnk hitelességét megkérdőjelezheti. Fáj, hogy ebben a hangulatban el búcsúznunk. És mélyen fájlaljuk, hogy kollégáink nem kapták meg a lehetőséget, hogy mél­tón búcsúzzanak el olvasóiktól. Találkozzunk még­­ egymással is! Mert ők találkozni fognak új olvasókkal, ami nem változtat azon, hogy életük és a magyar sajtótörténet kiemelkedő feje­zetét kellett tegnap - utolsó bekezdés nélkül - befejezniük. N. N. P. Sutka-levél: vádemelés Szándékos államtitoksértés gyanúja miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyész­ség a Sutka-levélről megjelent Népszava­­cikk szerzője ellen. Értesülésünket az ügyészség szóvivője megerősítette. A Népszava májusban közölt egy - mint utóbb kiderült - államtitoknak mi­nősülő levelet, amely megjelenése után a szerzőt, Csík Rita újságírót és Horváth Ist­ván felelős szerkesztőt rabosították (ujj­lenyomatot és DNS-mintát vettek tőlük). A levelet állítólag Sutka Sándor Hajdú- Bihar megyei rendőrfőkapitány írta a megyei főügyészhelyettesnek, és arról szól, hogy a Debreceni Vagyonkezelő Rt.-ben döntési joggal rendelkező sze­mélyek részben egymás tevékenységé­ről tudva, azt segítve, közösen több alka­lommal valósítottak meg különböző gazdasági bűntetteket. Az ügyben folyó rendőrségi nyomozásban elkerülhetet­len Kósa Lajos debreceni polgármester, fideszes parlamenti képviselő „eljárás alá vonása" - olvasható a laptársunk ál­tal közölt átiratban. Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő kérdésünkre közölte: az ügyészség ki­emelt ügyek osztályának vádirata sze­rint - amelyet a Fővárosi Bíróságra küld­tek át - K. Margit (alias Csík Rita - a szerk.) a Népszava szerkesztőségébe el­juttatott és a lap felelős szerkesztője ré­szére átadott irat alapján cikksorozatot jelentetett meg, „tudva, hogy a levél ál­lamtitoknak minősülő adatot tartal­maz". Ezzel, Dobos Gabriella tájékozta­tása szerint, a szerző államtitkot illeték­telenek számára hozzáférhetővé tett. Ugyanakkor a Népszava felelős szer­kesztőjével, H. Istvánnal (Horváth Ist­ván - a szerk.) szemben bizonyítottság hiányában megszüntették az eljárást. A Népszabadság úgy tudja, hogy a fény­másolaton, amelyet laptársunkhoz eljut­tattak, nem szerepeltek azok az azonosí­tók (iktatószám, pecsét stb.), amelyek a dokumentum titkosságát jelzik. Nagy Kálmán megyei főügyész éppen arra hi­vatkozva nevezte hamisítványnak a leve­let, hogy „ha eredeti lenne, akkor külön­féle formai kellékeket kellene tartalmaz­nia, legfőképpen is jól láthatóan az állam­titkok minőségére való világos utalást". Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman kifogásolta az államtitokká minősítés jog­szerűségét, míg Kósa Lajos és Sutka Sán­dor a levél puszta létezését is tagadta. Ezek után az ORFK, a belügyminiszter, továbbá a Fővárosi Bíróság is megerősí­tette a levél létezését (a bíróság az ügyben indult helyreigazítási per miatt került a képbe). Ráadásul az országos rendőrfő­kapitány feloldotta a titkosságát, bár az átirat a folyamatban lévő büntetőeljárá­sok miatt továbbra sem nyilvános. Nyusztay Máté

Next