Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-22 / 93. szám

NÉPSZABADSÁG A felsőfokú nyelvoktatás vége? Az új felsőoktatási törvény nem szól arról, hogy a felsőoktatás feladata volna az idegen nyelvek oktatása. A nyelvtaná­rok attól tartanak, hogy az egyetemek emiatt fölszámolják a nyelvoktatást. A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) azt szeretné, ha bekerülne az új felsőokta­tási törvény céljai közé az idegen nyelvi - benne a szaknyelvi - ismeretek fej­lesztése. Erről fogadott el a szervezet memorandumot legutóbbi, miskolci kongresszusán. A parlament előtt lévő tervezetben ugyanis egyáltalán nem szerepel, hogy az egyetemek vagy a főis­kolák feladata volna a hallgatók idegen nyelvi képzése. Ez pedig Szépe György, a MANYE elnöke szerint szimbolikus üzenet a nehéz anyagi helyzetben lévő felsőoktatási intézményeknek, amelyek így várhatóan fölszámolják a rendkívül költséges idegennyelv-oktatásukat. Az Oktatási Minisztérium koncepci­ója szerint a közoktatás feladata a nyelvoktatás - mutatott rá a profesz­­szor. A cél az, hogy a középiskolából ki­kerülő tanulók mindegyikének legalább egy nyelvvizsgája legyen. A Világnyelv Program keretében szeptemberben 407 középiskola indított csaknem 12 ezer diák részvételével nyelvi előkészítő osz­tályokat. Csakhogy ezek a diákok legha­marabb a 2010-2011-es tanévben ke­rülhetnek be az egyetemekre, illetve a főiskolákra - mondja Szépe György. Egyelőre azonban a frissen fölvett hallgatók több mint felének nincs sem­milyen nyelvvizsgája. Addig tehát, amíg a közoktatásból nem kerül ki az a nem­zedék, amelyik valóban megfelelő szin­ten beszéli az idegen nyelveket, a felső­­oktatásnak továbbra is oktatnia kell az idegen nyelveket - hangsúlyozta Szépe György. Hozzátette: hosszabb távon a felsőoktatásban nem az általános nyelvi képzés lenne a cél, hanem a szaknyelvi oktatás - ezt egyébként egy, az oktatási tárca honlapján olvasható dokumen­tum is megfogalmazza. A felsőoktatási törvény azonban a szaknyelvi oktatásról sem tesz említést, így félő, hogy a felsőoktatási intézmé­nyek a kényszerű létszámleépítések al­kalmával elsősorban a költséges nyelv­­oktatástól igyekeznek majd megszaba­dulni.­­ Ha az egyetemek falai közül kites­sékelik a nyelvoktatást, az csökkenti an­nak lehetőségét, hogy a hallgatók szak­mai és idegen nyelvi képzése összekap­csolódjék. Lehet, hogy megszerzik a nyelvvizsgát, de nyelvi tudásuk egyre tá­volabb kerül majd a diplomájuk mögött álló műveltségüktől - fogalmazott a professzor. A hallgatók nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen a diplomájuk feltétele a nyelvvizsga. Ha viszont az egyeteme­ken nem oktatnak idegen nyelveket, ak­kor csak pénzért tudják majd megsze­rezni a megkövetelt nyelvtudást. Ez pe­dig „anyagi” kontraszelekciót indít be. Az ELTE Természettudományi Ka­rán a múlt héten, májusi hatállyal meg­szüntették az idegen nyelvi lektorátust - a kar ugyanis több mint 700 millió fo­rintos hiányt halmozott föl. Bakonyi László, a tanulmányi főosztály vezetője elmondta: a lektorátus feladatait a ja­nuárban az egyetemhez integrált Idegennyelvi Továbbképző Központ (közismertebb nevén: Rigó utca) veszi át. Azt nem tudta megmondani, milyen formában - pénzért vagy ingyen - ta­nulhatják majd itt a hallgatók a nyelve­ket. Mint mondta: ez nagyban függ at­tól, mit tartalmaz majd az új felsőokta­tási törvény végső változata. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint nem attól függ, hogy tanulhat­nak-e az egyetemeken idegen nyelveket a hallgatók, hogy mi van a törvényben, hanem attól, mi a követelmény. Megje­gyezte: a hallgatók egyharmad arányban képviseltetik majd magukat a szenátus­ban - így pedig jelezhetik, ha nem tart­ják megfelelőnek az egyetem által kínált nyelvoktatást. A kormány egyébként ép­pen a napokban döntött arról, hogy a felsőoktatási törvényhez beérkezett több mint ötszáz módosító indítványból 94- et támogat. Balogh József MSZP-s kép­viselőnek a MANYE memorandumával megegyező tartalmú módosító indítvá­nya nem szerepelt ezek között. VARGA DÓRA Nyelvvizsgalabor - angol és német nyelvből tették le a legtöbben a vizsgát Idegennyelv-oktatás a felsőoktatási intézményekben (nappali tagozat, ezer fő) Angol, eszperantó, lovári Tavaly 82 466-an tettek sikeres nyelvvizsgát angolból és 43 843-an németből - tudtuk meg Fazekas Mártától, a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ igaz­gatójától. A harmadik legnépszerűbb idegen nyelv az eszperantó volt, ebből 2405-en vizsgáztak. Fazekas Márta megjegyezte: erre a vizsgára két-három hó­nap alatt föl lehet készülni, a felsőoktatási intézmények pedig ezt a vizsgapapírt is elfogadják. A vizsgázók mintegy 80 százalékának egyébként a diplomája miatt volt szüksége erre a bizonyítványra, hiszen az oklevél kiadásának feltétele a nyelvvizsga. A lovári nyelvet szintén egyszerű megtanulni: csekély a szókincse, és a nyelvtan sem túl bonyolult. Lovári nyelvből tavaly 808-an szereztek nyelv­vizsga-bizonyítványt, többségük a diploma érdekében tett vizsgát. A legtöbb felsőoktatási intézmény ugyanis ezt a nyelvvizsgát is elfogadja. MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. ÁPRILIS 22., PÉNTEK 3 Értelmezést kérnek a szülők az érettségihez Adjon ki állásfoglalást, irányelvet az érettségiről és a felvételiről szóló kor­mányrendelet egységes értelmezéséhez az oktatási miniszter - ezt kéri Magyar Bálinttól levelében a Városmajori Gim­názium szülői munkaközössége. A szü­lők szerint ugyanis a jogszabályok nem tartalmaznak olyan egyértelmű rendel­kezést, amely szerint a korábban érett­ségizett diákoknak, ha a két többlet­pont érdekében az idén emelt szintű vizsgát tesznek, akkor ne az ehhez tar­tozó eredményt, hanem a korábbi évek­ben szerzett jobb osztályzataikat szá­mítsák be a felvételin. A gimnázium szülői munkaközössé­ge pár hete aláírás-gyűjtési akcióba kez­dett, mert igazságtalannak tartja az érettségi-felvételi pontszámítását. Egy jogalkotási­ hibából fakadóan ugyanis a korábban érettségizetteknek lehetősé­gük van a régi vagy az új matúrájuk pontjai közül a szerint választani, hogy melyik számukra a kedvezőbb. Az egyik rendelet szerint a régebben érettségi­zettek választhatnak: a régi matúrájuk vagy az újra megírt vizsgájuk eredmé­nyét számíttatják-e be. A másik jogsza­bály úgy szól: aki emelt szintű érettségit tesz, és legalább 33 százalékot ér el, hét többletpontot kap. E kettőt összeolvas­va így az a régebben ötösre érettségizett fiatal, aki most legalább 33 százalékos emelt szintű érettségit tesz, megkapja a hét pluszpontot is, de nem a 33 százalé­kért járó 18, hanem a régi ötöséért járó 30 pontot kapja. A Városmajori Gim­náziumba járó diákok szülei szerint ez téves jogértelmezés. Levelükben azt ír­ják: biztosak benne, hogy „a jogalkotó­nak nem az esélyegyenlőtlenség, illetve a magyarázatokkal kialakult téves jog­szabály-értelmezéssel, a joggal való visszaélés megvalósítása volt a célja”. Sipos János közoktatási helyettes ál­lamtitkár kérdésünkre azt mondta: az AB egy 1992-es határozata szerint alkot­mányellenes, ha a miniszterek állásfog­lalást adnak ki, és azzal irányítanak, így Magyar Bálintnak nincs lehetősége irányelv kiadására. A kormány nemrégi­ben módosította a felvételiről szóló kor­mányrendeletet: az eltérő pontszámí­tásból fakadó esélyegyenlőtlenséget a miniszter a felvételi keretszámok átcso­portosításával ellensúlyozhatja. V. A. D. E­lőnevelő TAMÁS GÁBOR M­ifelénk palántázásra készül a fél falu. Persze, hiszen április második felében járunk, a fólia alá ilyenkor már illik kitenni a nevelőből a négy-öt leveles növényeket, hiszen alig másfél hónap, és nyakunkon a pri­mőrszezon - aki pedig sokat késik, az futhat majd a pénze után. De netán az is, aki egyébként mindent időben elvégzett. Merthogy új helyzet van. A magyar kertészek valószínűleg az utóbbi évtizedek legnehezebb sze­zonja előtt szurkálják a palántázótüskét a fóliákban. Nem szélvihar, száraz­ság vagy jégverés nehezíti az életüket, hanem az elemi csapásoknál sokkal kegyetlenebb piaci törvények azok, amelyek miatt úgy négy-öt hónap múl­va újra ezreknek kell másként gondolniuk saját munkájukra és egész éle­tükre, mint eddig. Akad olyan termék (például a paradicsom), aminek im­portja tavaly május elseje óta megtöbbszöröződött, és ez a többlet is simán elkel a hazai pultokról. Nincs mese, az országban itt az akadály nélkül be­áramló konkurens áru - a standokon olyan vetélytársakkal kell megküzde­niük a mi kertészeinknek, akik saját terméküket becsomagolva, utaztatva, kereskedőnek átadva is olcsóbban adják, mint a hazai termelők. Akadnak persze, akik szívják a fogukat és szidják az egész uniós „vircsaf­­tot”. (Meg persze a szigorított értékesítési szabályokat: akinek nincs bizony­lata arról, hogy hol és hogyan termel, az nagykereskedelmi cég közelébe sem mehet.) Védelmet, például a szezonban mesterséges higiéniai és nö­vényvédelmi zárlatot követelnek a magyar hatóságoktól, ami elvleg lehet­séges, a gyakorlatban azonban szinte kivihetetlen, azonnali válaszlépések követnék azt határainkon túl is. Akkor pedig végképp megállna az élet. Alighanem senki nem meri állítani, hogy a magyar agrárágazat uniós csatlakozása sikertörténet lenne. Ezt szűk egy éve sem tételezhettük fel - sőt, a magyar élelmiszer-termelés a belépés egyik leginkább bajos területé­nek látszott már akkor is. A sejtésből valóság lett. Az unióba lépett magyar mezőgazdaság az elmúlt egy évben nem állított ki magáról túlságosan jó bi­zonyítványt. Kiderült, hogy hivatal és gazda egyaránt készületlen a támoga­tásokhoz szükséges adminisztráció akkurátus átvételére, és azt a puszta tényt sem ismerte fel termelőink többsége, hogy tavaly május elseje után va­lóban más világ jön. Hogy például, bár másfél euró/óra díjért árulhatom a paprikámat a bécsi kispiac standján, de akkor jöhet ám a spanyol áru is ide - nincs szabály, ami tiltja A mi gazdáink nagyobbik része ma is abban az álomvilágban él, hogy terménye, csak azért, mert az egykor virágzó és szomszédaink többségében irigyelt hazai mezőgazdaság talaján termett, a piacon is többet ér, mint a lelegyintett „idegeneké”. Hát nem. Üzlet van, ke­mény konkurenciaharc, a támogatásokban pedig részletes elszámolás. A maszatolás ideje lejárt. Az uniós csatlakozás világosan megmutatta a versenyszerű magyar élel­miszer-termelés gyenge pontjait. Például, hogy nem vagyunk eléggé haté­konyak. Az örökösen hangoztatott éghajlati meg talaj adottságaink semmit sem érnek, ha azt a piac nem fizeti meg. A nagyfelvásárlók az atomjaira hul­lott ágazattal ma úgy játszanak, mint macska az egérrel, ráadásul az „ege­rek” hajlamosak egymással is kibabrálni: a beszállítók mindenféle gátlás nélkül ígérnek a hazai konkurencia árai alá - amin a multi üzletkötője jót mosolyog, és elszámolja „ajándék jutalékát”. Ebben a helyzetben volna iga­zán szükség erős és egységes érdekképviseletre, de azt most hiába keres­nénk. Ilyesféle szerveződés van vagy ötven, ezek önmagukban is megosztot­tak, ami pedig az ágazat egészét illeti... Inkább ne is beszéljünk róla. A falunkban az idén is kiteszik a palántákat a melegágyból, és a gazdák közül valószínűleg kevésnek jut az eszébe, hogy még ő maga is előnevelőben van, az igazi fagy meg a szélvihar később jön. De jön. Föl kéne készülni rá. K­özjószág TANÁCS ISTVÁN A­zt ígérte a miniszterelnök, hogy a kormány törvényt kezdeményez a veszteséges cégek fantomizálása ellen, hogy ne ismétlődhessen meg a Kaya Ibrahim-jelenség. Talán még emlékeznek rá, voltak egyszer valaha bizonyos Fidesz-közelinek mondott cégek, amelyek eladósodtak, és vala­miképpen külföldiek tulajdonába kerültek. Ezek közül volt, aki talán tu­dott róla, más csak az útlevelét veszítette el, de új cégtulajdonosként az el­maradt adót egyik sem szándékozott kifizetni. A magyar államnak a fan­tommá lett cégekben veszett némi pénze. Több is veszett más cégekben, de ezekbe a Fidesz-közelinek mondottakba is beszorult annyi közpénz, ami­ből lehetett volna egyet-mást tenni a közjó érdekében. Sokat írtunk erről akkoriban, Kaya Ibrahim nevét többen ismerték, mint az Alkotmánybíró­ság elnökéét. Tudjuk, hogy a Fidesz-közelinek mondottakkal nem lett semmi, de én nem is vártam mást. Később azonban írtam riportot egy cég­vezetőről, aki erősen siratta a pénzét, mert az adósa eladta a kft.-jét egy külföldinek, s azóta bottal ütheti a kinnlevősége nyomát. Nekem ebből de­rült ki, hogy nemcsak politikaközelinek mondott cégeket szokás fan­­tomizálni, sőt. Gazdasági lapokban azóta látom is a sok drága hirdetést, hogy aki szabadulni akar megunt, eladósodott cégétől, annak ki segít el­tüntetni a hitelezők elől. Egészen a miniszterelnök mostani bejelentéséig úgy gondoltam azonban, hogy az üzlet és a politika világa éppen annyira átlátható, amennyire az üzleti és politikai elit a saját erkölcsei alapján sze­retné. Ezért mindeddig úgy gondoltam, cégeket fantomizálni valójában a szabad piacgazdaság része - ha nem így volna, akkor Kaya Ibrahimtól füg­getlenül is eszébe jutott volna valakinek törvényt hozni ellene. No, de ha ezentúl nem úgy lesz, mint eddig volt, hanem az idén ta­vasszal valóban termett politikai akarat megakadályozni, hogy a közjószá­gokból erkölcstelen és törvénytelen módon magánelőnyök származzanak, akkor már nem kellene megállni a cégek fantomizálása ügyénél. Ha az olyan egyszerű, hogy csak az üzleti és a politikai erkölcsön múlik, akkor én törvényt kezdeményeznék például az ellen, hogy a nagy közösségi beruhá­zásokat négy-öt lépcsős vállalkozási struktúrában építsék. Kollégám írta ezeken a hasábokon, hogy a különböző szállítási munkákat a negyedik­ötödik alvállalkozó végzi el ténylegesen. A legnagyobb vállalkozó megnye­ri a tendert, aztán adja tovább lefelé, mindenki felszámolja a maga száza­lékát. Amelyik vállalkozó cége a sor végén elfuvarozza az anyagot, a kilo­méterenkénti 150 forint helyett csak 110-et kap. A sofőr pedig, akit alkal­maz, már szinte nyomorog, mert az ő bérén spórolják meg, amit a céglánc zsebre tesz. A sofőr úgy segít magán, hogy ellopja az aszfaltot, a gázolajat, a sódert - mindent, amit el bír lopni. A közösségi beruházáson ugyan ver­senytárgyalás van, de a közjószág mégis ebek harmincadjára kerül: egy­részt már eleve többet fizetnek érte, mint amennyibe kerülnie kellene, kü­lönben nem maradna a három-négyszeres árrésze, másrészt rossz minősé­gű lesz, mert szétlopják belőle az anyagot. Akármihez nyúl az ember, ugyanezt látja: legyen az kórházfelújítás, csa­tornaépítés, mindenütt drágán fizet az állam, az önkormányzat, és silány minőségben teljesít a magánszféra - pontosabban az a vállalkozás, ame­lyik a lépcső alján már kénytelen árkot ásni, aszfaltot fuvarozni. Nem tu­dom persze, hogyan lehetne a közjószág fosztogatása ellen törvényeket hozni, még kevésbé azt, miként lehetne őket megtartatni. Attól tartok, a valóságban nem lesz itt hamar ilyen világ. De azért jólesett hallani, hogy más is akarna ilyet. Ha csak ennyi volt a cél, az máris el van érve.

Next