Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-02 / 76. szám

16 2005. ÁPRILIS 2., SZOMBAT KULTÚRA A szobrász színházai Melocco Miklós hetvenéves Melocco nehéz ünnepelt. Száz év múlva majd megírhatják a művészettörténészek, hogy megváltoztatta a huszadik szá­zad szobrászatát, és csaknem fejreállította a magyar emlék­műplasztikát, és jár nekik a tu­dósközömbösség, hogy csak az életműre figyelhessenek. Kit ér­dekel ma, hogy milyen párt szí­neiben volt országgyűlési képvi­selő Szinyei Merse Pál? Utóda­ink majd taglalhatják, hogy Melocco a pop-artból barokkot csinált, a naturalista konvenció­ból nyugtalanítóan modern mű­vészetet, a szobrászatot színház­zá alakította, és a gipszet kővé, a követ gipsszé nemesítette-po­­pularizálta. Azt fogják megálla­pítani, ha jó a szemük, hogy negyven évnél máris hosszabb pályáján feltalálta a halkan dü­börgő monumentalitást. Sze­rény, feltűnően, gyanúsan sze­rény léptékekkel vagy anyagok­kal dolgozott szinte mindig, sal­gótarjáni kuporgójában csak­nem megbotlott az ember har­mincöt éve, hűvösvölgyi Papír­repülőjének már a témája is el­képesztően földhöztapadt, s mindmáig leghíresebb művét, az Ady-oltárt a megvetett gipsz­ből mintázta a maradandóság­­nak. Mert mindig tudta a titkát annak, hogy hogyan kell a kis­szerűből nagyot alkotni. A ku­­porgóból a gyengéd szeretet erős emlékművét, a papírrepü­lőből a játékosság, a gyereklel­kesedés és a felnőtt hétközna­pok tüntetően csendes monu­mentumát - közönségét ez a vá­ratlan váltás, védtelen elképe­dés, ez a szobrászhoz talán nem is illő hirtelen dramaturgia ej­tette rabul. Mindig szerette a teátrálist, s mindig plasztikai­­lag hitelessé tette; a várbeli Or­szágház utcában harminc éve a ház sarkán, a falon átrepített egy kőapácát. Valódi emlékműveinek, ame­lyekkel nagyban közreműködött az elviselhetetlenül karót nyelt, bádogmellénybe bújt hazai köz­téri szobrászat észre térítésében, ugyancsak ez a titka. Szerény­ségből kibomló monumentali­tás, csüggedt csendből feldübör­gő, himnuszos fortissimo - ko­rábban nem volt egyetlen nagy­szobra sem, amely díszteret és reprezentatív posztamentumot követelt volna magának. Győrl­­abdai Radnótija egy már sehová sem vezető országút végén áll. A halottak élén Adyja, amely oly sok hívet szerzett az irodalom- és művészetértők körében, egy padra rogyott, éppen csak le nem csúszik, még székesfehér­vári Mátyás-emlékművét is tűz­falra szerelte, és szegletre állí­totta, hogy ne derüljön ki első látásra, mennyire sokfigurás és monumentális. Emberléptékű emberfelet­tiek, törékeny héroszok, esendő legyőzhetetlenek - ez az életmű eddigi lényege, s ezért kell - de kell, kikerülhetetlenül kell - szólni az újabb idők megválto­zott Meloccójáról. Az, hogy a szobrász köztudottan elkötelez­te magát a jobboldali mozgal­makkal, hogy a legaktívabban szolgálja őket nem szobrászesz­közökkel, az nem erre a rovatra, nem erre az újságoldalra tartoz­nék. Közismerten sosem volt hí­ve a megelőző rendszernek, nem váltott, nem fordított kö­pönyeget, semmi közünk a köz­­szerepléséhez. Ám ez a tudomá­sulvétel sem lehet oka annak, hogy ne lássuk, mint oly sokszor a művészettörténetben, ennek szakmai következményei van­nak. Hogy nem lehet harsány, támadó ideákat bensőséges esz­közökkel hirdetni, arra az újabb Melocco-művek figyelmeztet­nek. Az esztergomi, jubileumi Szent István részleteiben, motí­vumaiban lehet meloccós, de a hegyormon, a méretével, a ha­talmaskodásával, a bevallottan szlovákiai nézetre komponált triumfusával nem a Radnótik és Adyk csendből kibomló monu­mentalitásával rokon. És hiába az ismétlődő Latinovits-figura: az Ady-oltár megrendülésének nincs köze a giccs Nemzeti Szín­ház nagy, hivalkodó, semmibe állított díszkapujához. A faljáró apáca színházasdijához sem. A szobrász intim titka egyelő­re elvész a deklamációban. Kí­vánjuk - a magyar szobrászat­nak kívánjuk - mihamarabbi meglelését a hetvenediket köve­tő, még hosszú, termékeny esz­tendőkben. RÓZSA GYULA A nemzeti színházi kompozíció készítése közben, 2002-ben * Amerikában siker az Új Eldorádó A film olyan, mint a foci. Mindkettőben tehetsége­sek a magyarok, de sajnos a közönség nagy részét mára elvesztették így látja a Los Angelesben élő Bunyik Béla, aki szervezi, igazgatja a Los Angeles-i magyar filmfesztivált. Egy hete zárult a hatodik ilyen magyar filmünnep a filmipar világfővárosában. Huszonhat vetítésen mutatták be Sas Ta­más Apám beájulna és Szere­lemtől sújtva, Káli Csaba Bánk bán, Fliegauf Benedek Dealer, Salamon András Getno, Janisch Attila Másnap, Böször­ményi Zsuzsa Mélyen őrzött titkok, a magyar származású Steven Lovy Mix, Fischer Gábor Montecarlo­, az olasz Alberto Negrin magyar témájú, Pesten i­e játszódó Perlasca, Cantu Mari Rózsadomb című játékfilmjét, továbbá Kocsis Tibor Új Eldo­rádó és Csenterics Ágnes Főtér című dokumentumfilmjét. Ezenkívül levetítettek egy soro­zatot Makk Károly műveiből is. A fesztivál legfontosabb eredménye, hogy Kocsis kiváló lírai alkotására, amely a romá­niai Verespatakon fenyegető ci­ánveszély kapcsán szól ember és környezete viszonyáról, felfi­gyelt a Nemzetközi Dokumen­tumfilm Egyesület (IDA), amelyben sok filmakadémiai tag vesz részt. A szervezet vál­lalta, hogy finanszírozza azokat a nyilvános vetítéseket, ame­lyek a mű Oscar-jelöléséhez szükségesek. - Ilyen komoly érdeklődés még sohasem övezte vetítésein­ket - jegyzi meg az éppen Bu­dapesten tartózkodó Bunyik Béla. Szerinte ez a sajtónak is köszönhető, nagyrészt a tekin­télyes Los Angeles Timesnak (továbbá az LA Weeklynek), amelynek filmes szakírója, Kevin Thomas nagy figyelmet szentelt a bemutatott filmek­nek. Néhány alkotásról, például a Dealerről, a Másnapról, a Mixről vagy a Világszám !-ról külön kritikát is írt. A szakember egyébként tév­hitnek tartja, hogy Amerikában ne érdeklődnének általában a külföldi alkotások iránt. Persze sokkal nagyobb esélyük van a sokak által beszélt - német, francia, spanyol - nyelven ké­szült filmeknek, mint a magya­rul megszólalóknak. De a ma­gyar alkotások közönségének nagy része sem kinti magyarok­ból áll, nélkülözhetetlen az an­gol nyelven feliratozott kópia, amelyből itthon általában csak egy készül. Ezt kell kiutaztatni Los Angelesbe, aminek költsé­geit a Filmunió állja. Egyébként esetleges a kinti magyar film­­fesztivál finanszírozása, a szer­vező panaszkodik: mindig az utolsó pillanatban derül ki, ösz­­szejön-e a pénz. Az idén szpon­zorként jelentkezett Pécs pol­gármestere, Toller László és a Tivoli filmprodukciós cég veze­tője, Szekeres Dénes. Ameriká­ból pedig egy orvos-építész há­zaspár. Bunyik Béla most azért is utazott Budapestre, hogy tár­gyaljon a Magyar Mozgókép Közalapítvány képviselőivel: támogassák a fesztivált. V. GY. Bunyik Béla NÉPSZABADSÁG Szombat esti tudásláz nem SZERBHORVÁTH GYÖRGY A legelvetemültebb szülők sem íratják gyerekeikkel a leckét szombat este, ám a tévéseknek pont ekkor szottyan kedvük a tu­dományos ismeretterjesztésre. Már ha ez annak nevezhető. Az a fölfogás meg, hogy a fej egy nagy hordó, amibe minél több káposztát bele kell taposni, és savanyítani, pár ezer éven át tartotta magát, ám mára kiment a divatból. De megint csak nem a tévések körében, akik ilyen egybetaposott, ráadásul teljes­séggel hasznavehetetlen ismere­tekkel nyomnák teli elménket. Ennek egyik tipikus példája a TV 2 Magellánja, mely bevallot­tan szórakoztatni is akar, de eh­hez se ötletük, se tehetségük. Húsvétkor mi más lenne a téma, mint a nyuszi. Ismereteink tára most azzal bővült, hogy egy te­nyésztő elmondta, ha egy nyúl megnő, levágják. Tényleg? A Magellánban, akár a suliban, s nyilván szintén pedagógiai okok­ból, van célzott ismétlés. A pan­csolt tömények kapcsán megszó­laltattak egy alkoholistát, akinek nevét nem írták ki, arcát elfed­ték. Viszont kiírták nekünk, mit sem sejtő ártatlanoknak, hogy az illető nem adta nevét és arcát a nyilatkozathoz. Ez jó. Kutatóink metodológiailag turbózzák föl a témát: rejtett ka­merával felveszik, miképpen vesznek a piacon zárjegyes (ergo legális) tömény szeszt. Itt a rej­tett kamera a mikroszkópot szimbolizálhatja. A „titkos” anyagot elviszik a laborba, ahol kiderítik, hogy e piák javarésze nem egészséges. A lélekben 15 millió alkoholista országában ezt alighanem mindenki tudja, aki meg már nem tudja, az meg issza, neki így végképp mindegy. A tudományos forradalmak jellemzője, hogy őrültek furcsa kérdéseket tesznek fel, aztán ki­derül, mégis van rá értelmes vá­lasz. Mintha a Magellán is ezt az utat akarná járni. íme a hipoté­zis: vajon erotikus-e a thai masz­­százs? Mert szerintük az embe­rek ezt gondolják. Magyaráza­tuk szerint azért gondoljuk ezt, mert Thaiföldön sok a kupleráj. Hát persze. Jóérzésű embernek ma mindenesetre az ország ne­vét hallva inkább a cunami jut az eszébe, de mivel annak tudomá­nyos előrejelzése még gyermeteg lábakon áll, a masszázs dögö­­sebb. Különben is egy a lényeg, a témának legyen köze a szexhez és a vérhez (tesznek róla, hogy legyen), ezt csípi a nép (tudomá­nyosan ez már kimutatódott), így ez eladható. A ló másik oldalára estek az m2 kultúrházasai a Glóbuszban: ha szombat este fél kilenckor tu­dósokkal akarják megnyerni a nézettségi versenyt, akkor vagy bátrak, vagy nem érdekli őket az egész. Naná, a nyúllal kezdték, kinek őse mintegy 35 millió éves, csak annak hosszú farka és rövid füle volt. Az evolúció megtette a magáét, most minden éppen a fordítottja. Szombat esti lazulás­képp - bejátszások helyett - ki­válóan földobják a képi viágot a benn ülő tudósok. Betegség és gyógyszerészet nélkül sem igazi a szórakozás, ahogyan állat nél­kül sem megy (akár a Magel­lánban). A nyuszi után a Gló­buszba bezümmögött a méh, nem mondom, hogy érdektelen volt, hiszen kiderült, a méh Egy a lényeg, a témának legyen köze a szexhez és a vérhez, ugyan csak hat hétig él nyáron, viszont tanul, s két napig is képes emlékezni. S kiírták, hogy a Pen­tagon bombakeresésre képzi ki őket. A magamfajta laikusnak ekkor csillan fel a szeme, hogyan is lehetséges ez, de éppen erről nem szólt senki: ha hat hétig él­nek, két napig tart az emlékeze­­tük, akkor folyamatos kiképzésre szorulnak, vagy hogy megy ez? A szociológusok szerint a tu­dásalapú társadalom időszakát éljük. Ám kétlem, a tévések ide­vágó műsorainak köze lenne eh­hez. Annyiban igazuk van, hogy egy újszülöttnek minden tudo­mányos tézis, tény új, s az is igaz, hogy az emberek memóriája sem sokkal jobb, mint a méheké, nem árt hát felidézni, hogy a ló­nak négy lába van. Néha azért mást is mondhatnának. M­agyar Oscar-paródia VARSÁNYI GYULA Zötyögős, erőltetett, de a „miénk”. Némi Bacsó-utánérzés­sel így jellemezhető röviden az RTL Klub szerda éji filmparádé­ja, az Aranycsirke-díjak show­­műsorba ojtott kiosztása. Zötyö­­gött, mert a műsorvezetők nem mindig észlelték, amikor rájuk kapcsolt a kamera. Mondjuk azért, mert ez volt az első, nem járt még olajozottan a gépezet. De miért kellett ehhez az egyéb­ként közepes revühöz három műsorvezető? Showmanként Fábry Sándor még csak-csak adott valami ízt az egésznek - noha haknira vette ő is, még a neveket sem jegyezte meg (a győztes Kontroll című film pro­ducerét, Hutlassát Utasinak konferálta). De hogy ő és Timkó Eszter mellé miért kellett még Balázsi Panna is, az rejtély. Ha­csak azért nem, hogy oldja Tim­kó merevségét, mesterkéltségét - ami természetesen nem sike­rült. Sőt. Balázsi gyalázatosan bárgyú kisinterjúkat készített a legjobb főszereplő díjára jelöl­tekkel, amit az érintettek - olyan tehetséges színészek, mint Csá­­nyi Sándor, Gáspár Sándor, Kot­tás Róbert, Rudolf Péter és Szabó Győző - akár ki is kérhettek vol­na maguknak. Nem tették, sajnos. Egyszer meghallgatnánk annak a zseninek a magyarázatát is, aki kitalálta, hogy szegény, megüle­­tődött és kellően lebutított Balá­zsinak miért kellett férfiimitá­­torként föltűnnie propelleres nyakkendőben ezen a porondon. A lényeg azonban az, hogy itt az Oscar paródiáját adták elő. Maga a díj, az Aranycsirke, ez a csöppet sem gusztusos tárgy is erre utal. Aztán az is a paródia része, ahogy előre fölvett, autós üldözéses filmbetétben bemu­tatták a sárgaságot kapott állat­imitáció „kockázatos” helyszínre szállítását. Vagy hogy Fábryval eljátszatták, késve érkezik a show-ra, mert - az ugyancsak előre fölvett jelenetek szerint - karambolozik az úton. Paródia az is, habár nem az Oscaré, ha­nem a hazai nyilvánosságé, hogy SMS-szavazásra (pénzköl­tésre) buzdítják a nagyérdeműt, és a végén nem mondják meg, kire, illetve melyik műre hány szavazat jutott, csupán „ex has” kihirdetik az eredményt. Az RTL Klub e paródiával ra­vasz megoldást választott, hogy kivágja magát a csávából. Ko­rábban ugyanis az a vád érte (amit cáfolt), hogy nem teljesíti törvényes kötelezettségét, nem fordít elég pénzt bevételéből a magyar filmgyártásra. Nos, az Aranycsirke-díjak mellé fölaján­lott igencsak tekintélyes pénzju­talmakat e kötelezettségének tudja be. És mindezt úgy adja el, hogy közben pénzt keres, és udvarol a filmeseknek, akik, lám, hallgatnak a bókokra. És ezzel kiteljesítik a paródiát.

Next