Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-02 / 76. szám
16 2005. ÁPRILIS 2., SZOMBAT KULTÚRA A szobrász színházai Melocco Miklós hetvenéves Melocco nehéz ünnepelt. Száz év múlva majd megírhatják a művészettörténészek, hogy megváltoztatta a huszadik század szobrászatát, és csaknem fejreállította a magyar emlékműplasztikát, és jár nekik a tudósközömbösség, hogy csak az életműre figyelhessenek. Kit érdekel ma, hogy milyen párt színeiben volt országgyűlési képviselő Szinyei Merse Pál? Utódaink majd taglalhatják, hogy Melocco a pop-artból barokkot csinált, a naturalista konvencióból nyugtalanítóan modern művészetet, a szobrászatot színházzá alakította, és a gipszet kővé, a követ gipsszé nemesítette-popularizálta. Azt fogják megállapítani, ha jó a szemük, hogy negyven évnél máris hosszabb pályáján feltalálta a halkan dübörgő monumentalitást. Szerény, feltűnően, gyanúsan szerény léptékekkel vagy anyagokkal dolgozott szinte mindig, salgótarjáni kuporgójában csaknem megbotlott az ember harmincöt éve, hűvösvölgyi Papírrepülőjének már a témája is elképesztően földhöztapadt, s mindmáig leghíresebb művét, az Ady-oltárt a megvetett gipszből mintázta a maradandóságnak. Mert mindig tudta a titkát annak, hogy hogyan kell a kisszerűből nagyot alkotni. A kuporgóból a gyengéd szeretet erős emlékművét, a papírrepülőből a játékosság, a gyereklelkesedés és a felnőtt hétköznapok tüntetően csendes monumentumát - közönségét ez a váratlan váltás, védtelen elképedés, ez a szobrászhoz talán nem is illő hirtelen dramaturgia ejtette rabul. Mindig szerette a teátrálist, s mindig plasztikailag hitelessé tette; a várbeli Országház utcában harminc éve a ház sarkán, a falon átrepített egy kőapácát. Valódi emlékműveinek, amelyekkel nagyban közreműködött az elviselhetetlenül karót nyelt, bádogmellénybe bújt hazai köztéri szobrászat észre térítésében, ugyancsak ez a titka. Szerénységből kibomló monumentalitás, csüggedt csendből feldübörgő, himnuszos fortissimo - korábban nem volt egyetlen nagyszobra sem, amely díszteret és reprezentatív posztamentumot követelt volna magának. Győrlabdai Radnótija egy már sehová sem vezető országút végén áll. A halottak élén Adyja, amely oly sok hívet szerzett az irodalom- és művészetértők körében, egy padra rogyott, éppen csak le nem csúszik, még székesfehérvári Mátyás-emlékművét is tűzfalra szerelte, és szegletre állította, hogy ne derüljön ki első látásra, mennyire sokfigurás és monumentális. Emberléptékű emberfelettiek, törékeny héroszok, esendő legyőzhetetlenek - ez az életmű eddigi lényege, s ezért kell - de kell, kikerülhetetlenül kell - szólni az újabb idők megváltozott Meloccójáról. Az, hogy a szobrász köztudottan elkötelezte magát a jobboldali mozgalmakkal, hogy a legaktívabban szolgálja őket nem szobrászeszközökkel, az nem erre a rovatra, nem erre az újságoldalra tartoznék. Közismerten sosem volt híve a megelőző rendszernek, nem váltott, nem fordított köpönyeget, semmi közünk a közszerepléséhez. Ám ez a tudomásulvétel sem lehet oka annak, hogy ne lássuk, mint oly sokszor a művészettörténetben, ennek szakmai következményei vannak. Hogy nem lehet harsány, támadó ideákat bensőséges eszközökkel hirdetni, arra az újabb Melocco-művek figyelmeztetnek. Az esztergomi, jubileumi Szent István részleteiben, motívumaiban lehet meloccós, de a hegyormon, a méretével, a hatalmaskodásával, a bevallottan szlovákiai nézetre komponált triumfusával nem a Radnótik és Adyk csendből kibomló monumentalitásával rokon. És hiába az ismétlődő Latinovits-figura: az Ady-oltár megrendülésének nincs köze a giccs Nemzeti Színház nagy, hivalkodó, semmibe állított díszkapujához. A faljáró apáca színházasdijához sem. A szobrász intim titka egyelőre elvész a deklamációban. Kívánjuk - a magyar szobrászatnak kívánjuk - mihamarabbi meglelését a hetvenediket követő, még hosszú, termékeny esztendőkben. RÓZSA GYULA A nemzeti színházi kompozíció készítése közben, 2002-ben * Amerikában siker az Új Eldorádó A film olyan, mint a foci. Mindkettőben tehetségesek a magyarok, de sajnos a közönség nagy részét mára elvesztették így látja a Los Angelesben élő Bunyik Béla, aki szervezi, igazgatja a Los Angeles-i magyar filmfesztivált. Egy hete zárult a hatodik ilyen magyar filmünnep a filmipar világfővárosában. Huszonhat vetítésen mutatták be Sas Tamás Apám beájulna és Szerelemtől sújtva, Káli Csaba Bánk bán, Fliegauf Benedek Dealer, Salamon András Getno, Janisch Attila Másnap, Böszörményi Zsuzsa Mélyen őrzött titkok, a magyar származású Steven Lovy Mix, Fischer Gábor Montecarlo, az olasz Alberto Negrin magyar témájú, Pesten ie játszódó Perlasca, Cantu Mari Rózsadomb című játékfilmjét, továbbá Kocsis Tibor Új Eldorádó és Csenterics Ágnes Főtér című dokumentumfilmjét. Ezenkívül levetítettek egy sorozatot Makk Károly műveiből is. A fesztivál legfontosabb eredménye, hogy Kocsis kiváló lírai alkotására, amely a romániai Verespatakon fenyegető ciánveszély kapcsán szól ember és környezete viszonyáról, felfigyelt a Nemzetközi Dokumentumfilm Egyesület (IDA), amelyben sok filmakadémiai tag vesz részt. A szervezet vállalta, hogy finanszírozza azokat a nyilvános vetítéseket, amelyek a mű Oscar-jelöléséhez szükségesek. - Ilyen komoly érdeklődés még sohasem övezte vetítéseinket - jegyzi meg az éppen Budapesten tartózkodó Bunyik Béla. Szerinte ez a sajtónak is köszönhető, nagyrészt a tekintélyes Los Angeles Timesnak (továbbá az LA Weeklynek), amelynek filmes szakírója, Kevin Thomas nagy figyelmet szentelt a bemutatott filmeknek. Néhány alkotásról, például a Dealerről, a Másnapról, a Mixről vagy a Világszám !-ról külön kritikát is írt. A szakember egyébként tévhitnek tartja, hogy Amerikában ne érdeklődnének általában a külföldi alkotások iránt. Persze sokkal nagyobb esélyük van a sokak által beszélt - német, francia, spanyol - nyelven készült filmeknek, mint a magyarul megszólalóknak. De a magyar alkotások közönségének nagy része sem kinti magyarokból áll, nélkülözhetetlen az angol nyelven feliratozott kópia, amelyből itthon általában csak egy készül. Ezt kell kiutaztatni Los Angelesbe, aminek költségeit a Filmunió állja. Egyébként esetleges a kinti magyar filmfesztivál finanszírozása, a szervező panaszkodik: mindig az utolsó pillanatban derül ki, öszszejön-e a pénz. Az idén szponzorként jelentkezett Pécs polgármestere, Toller László és a Tivoli filmprodukciós cég vezetője, Szekeres Dénes. Amerikából pedig egy orvos-építész házaspár. Bunyik Béla most azért is utazott Budapestre, hogy tárgyaljon a Magyar Mozgókép Közalapítvány képviselőivel: támogassák a fesztivált. V. GY. Bunyik Béla NÉPSZABADSÁG Szombat esti tudásláz nem SZERBHORVÁTH GYÖRGY A legelvetemültebb szülők sem íratják gyerekeikkel a leckét szombat este, ám a tévéseknek pont ekkor szottyan kedvük a tudományos ismeretterjesztésre. Már ha ez annak nevezhető. Az a fölfogás meg, hogy a fej egy nagy hordó, amibe minél több káposztát bele kell taposni, és savanyítani, pár ezer éven át tartotta magát, ám mára kiment a divatból. De megint csak nem a tévések körében, akik ilyen egybetaposott, ráadásul teljességgel hasznavehetetlen ismeretekkel nyomnák teli elménket. Ennek egyik tipikus példája a TV 2 Magellánja, mely bevallottan szórakoztatni is akar, de ehhez se ötletük, se tehetségük. Húsvétkor mi más lenne a téma, mint a nyuszi. Ismereteink tára most azzal bővült, hogy egy tenyésztő elmondta, ha egy nyúl megnő, levágják. Tényleg? A Magellánban, akár a suliban, s nyilván szintén pedagógiai okokból, van célzott ismétlés. A pancsolt tömények kapcsán megszólaltattak egy alkoholistát, akinek nevét nem írták ki, arcát elfedték. Viszont kiírták nekünk, mit sem sejtő ártatlanoknak, hogy az illető nem adta nevét és arcát a nyilatkozathoz. Ez jó. Kutatóink metodológiailag turbózzák föl a témát: rejtett kamerával felveszik, miképpen vesznek a piacon zárjegyes (ergo legális) tömény szeszt. Itt a rejtett kamera a mikroszkópot szimbolizálhatja. A „titkos” anyagot elviszik a laborba, ahol kiderítik, hogy e piák javarésze nem egészséges. A lélekben 15 millió alkoholista országában ezt alighanem mindenki tudja, aki meg már nem tudja, az meg issza, neki így végképp mindegy. A tudományos forradalmak jellemzője, hogy őrültek furcsa kérdéseket tesznek fel, aztán kiderül, mégis van rá értelmes válasz. Mintha a Magellán is ezt az utat akarná járni. íme a hipotézis: vajon erotikus-e a thai maszszázs? Mert szerintük az emberek ezt gondolják. Magyarázatuk szerint azért gondoljuk ezt, mert Thaiföldön sok a kupleráj. Hát persze. Jóérzésű embernek ma mindenesetre az ország nevét hallva inkább a cunami jut az eszébe, de mivel annak tudományos előrejelzése még gyermeteg lábakon áll, a masszázs dögösebb. Különben is egy a lényeg, a témának legyen köze a szexhez és a vérhez (tesznek róla, hogy legyen), ezt csípi a nép (tudományosan ez már kimutatódott), így ez eladható. A ló másik oldalára estek az m2 kultúrházasai a Glóbuszban: ha szombat este fél kilenckor tudósokkal akarják megnyerni a nézettségi versenyt, akkor vagy bátrak, vagy nem érdekli őket az egész. Naná, a nyúllal kezdték, kinek őse mintegy 35 millió éves, csak annak hosszú farka és rövid füle volt. Az evolúció megtette a magáét, most minden éppen a fordítottja. Szombat esti lazulásképp - bejátszások helyett - kiválóan földobják a képi viágot a benn ülő tudósok. Betegség és gyógyszerészet nélkül sem igazi a szórakozás, ahogyan állat nélkül sem megy (akár a Magellánban). A nyuszi után a Glóbuszba bezümmögött a méh, nem mondom, hogy érdektelen volt, hiszen kiderült, a méh Egy a lényeg, a témának legyen köze a szexhez és a vérhez, ugyan csak hat hétig él nyáron, viszont tanul, s két napig is képes emlékezni. S kiírták, hogy a Pentagon bombakeresésre képzi ki őket. A magamfajta laikusnak ekkor csillan fel a szeme, hogyan is lehetséges ez, de éppen erről nem szólt senki: ha hat hétig élnek, két napig tart az emlékezetük, akkor folyamatos kiképzésre szorulnak, vagy hogy megy ez? A szociológusok szerint a tudásalapú társadalom időszakát éljük. Ám kétlem, a tévések idevágó műsorainak köze lenne ehhez. Annyiban igazuk van, hogy egy újszülöttnek minden tudományos tézis, tény új, s az is igaz, hogy az emberek memóriája sem sokkal jobb, mint a méheké, nem árt hát felidézni, hogy a lónak négy lába van. Néha azért mást is mondhatnának. Magyar Oscar-paródia VARSÁNYI GYULA Zötyögős, erőltetett, de a „miénk”. Némi Bacsó-utánérzéssel így jellemezhető röviden az RTL Klub szerda éji filmparádéja, az Aranycsirke-díjak showműsorba ojtott kiosztása. Zötyögött, mert a műsorvezetők nem mindig észlelték, amikor rájuk kapcsolt a kamera. Mondjuk azért, mert ez volt az első, nem járt még olajozottan a gépezet. De miért kellett ehhez az egyébként közepes revühöz három műsorvezető? Showmanként Fábry Sándor még csak-csak adott valami ízt az egésznek - noha haknira vette ő is, még a neveket sem jegyezte meg (a győztes Kontroll című film producerét, Hutlassát Utasinak konferálta). De hogy ő és Timkó Eszter mellé miért kellett még Balázsi Panna is, az rejtély. Hacsak azért nem, hogy oldja Timkó merevségét, mesterkéltségét - ami természetesen nem sikerült. Sőt. Balázsi gyalázatosan bárgyú kisinterjúkat készített a legjobb főszereplő díjára jelöltekkel, amit az érintettek - olyan tehetséges színészek, mint Csányi Sándor, Gáspár Sándor, Kottás Róbert, Rudolf Péter és Szabó Győző - akár ki is kérhettek volna maguknak. Nem tették, sajnos. Egyszer meghallgatnánk annak a zseninek a magyarázatát is, aki kitalálta, hogy szegény, megületődött és kellően lebutított Balázsinak miért kellett férfiimitátorként föltűnnie propelleres nyakkendőben ezen a porondon. A lényeg azonban az, hogy itt az Oscar paródiáját adták elő. Maga a díj, az Aranycsirke, ez a csöppet sem gusztusos tárgy is erre utal. Aztán az is a paródia része, ahogy előre fölvett, autós üldözéses filmbetétben bemutatták a sárgaságot kapott állatimitáció „kockázatos” helyszínre szállítását. Vagy hogy Fábryval eljátszatták, késve érkezik a show-ra, mert - az ugyancsak előre fölvett jelenetek szerint - karambolozik az úton. Paródia az is, habár nem az Oscaré, hanem a hazai nyilvánosságé, hogy SMS-szavazásra (pénzköltésre) buzdítják a nagyérdeműt, és a végén nem mondják meg, kire, illetve melyik műre hány szavazat jutott, csupán „ex has” kihirdetik az eredményt. Az RTL Klub e paródiával ravasz megoldást választott, hogy kivágja magát a csávából. Korábban ugyanis az a vád érte (amit cáfolt), hogy nem teljesíti törvényes kötelezettségét, nem fordít elég pénzt bevételéből a magyar filmgyártásra. Nos, az Aranycsirke-díjak mellé fölajánlott igencsak tekintélyes pénzjutalmakat e kötelezettségének tudja be. És mindezt úgy adja el, hogy közben pénzt keres, és udvarol a filmeseknek, akik, lám, hallgatnak a bókokra. És ezzel kiteljesítik a paródiát.