Népszabadság, 2005. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-26 / 173. szám
NÉPSZABADSÁG Per az állam ellen a zsidó jóvátételért Négy és fél évtizede nem kapta meg a zsidóság a világháború után megítélt és át is utalt jóvátételt, ezért beperelem az államot - mondja Vámos György. Szerinte a kifizetetlen összeg több tízmilliárd forintra rúghat. Németországot a második világháború után a zsidók kárpótlására jóvátétel fizetésére kötelezték. A felosztott ország nyugati fele meg is kezdte a pénzek átutalását a holokauszt túlélőinek és az elpusztítottak hozzátartozóinak, aminek összege még ma is mintegy háromszáz euró havonta. A Rákosi-, majd a Kádárrendszer államkasszája elnyelte azonban a jóvátételre fizetett pénzeket, állítólag az államkincstár talpra állításához volt szükség ezekre az összegekre. Érdekes - mondja Vámos György, akinek a szülei szintén a holokauszt áldozatai voltak -, hogy a család külföldre vándorolt tagjainak, akik kintről intézték a saját ügyüket, a mai napig folyósítják a jóvátételt. Csak az nem jut hozzá, aki itthon maradt. Az összeg nagysága attól függ, kit mekkora sérelem ért a A háború óta kifizetetlen összeg több tízmilliárd forintra rúghat a népirtás időszakában. Ezt mérlegelve volt egy egyszeri utalás - körülbelül ötvenezertől ötszázezer márkáig. Ez bővült a nyugdíj-kiegészítésként értékelhető jóvátétellel. A meghurcoltatást dokumentumokkal igazolni is kellett. Az 1956-ban távozott zsidók arról tájékoztatták az itthon maradottakat: nemhogy elkezdték a kifizetést, hanem a bankok visszamenőleg is fizettek. Az első változás a dolgok menetében idehaza 1971-ben történt, amikor az Általános Értékfogalmi Bank arról értesítette az érintetteket, hogy be lehet adni az igényeket, így kapott minden jelentkező tizenháromezer, majd hatezer forintot. Az ügyben a rendszerváltozás óta kevés esemény történt. Az Antall-kormány nem foglalkozott a témával. A Horn-kabinet hagyott valamennyit az utódjára erre a célra, amelyet Orbán Viktor kormánya ki is fizetett - közel húszezer embernek fejenként harmincezer forintot, de az áldozatok és hozzátartozóik megalázóan kevésnek tartották az összeget. 2003-ban már a Medgyessykormány - a Mazsihisszel együttműködve - tett hozzá ehhez fejenként 370 ezer forintot. Vámos úgy látja, igazságtalanság, hogy az összeget nem kezdettől fogva kapták. Szép számmal lehetnek olyanok is, akiknek a szülei még az előtt elhunytak, hogy kárpótlási igényüket jelezhették volna. Tehát ők így semmire sem jogosultak. Márpedig ez az eljárás diszkriminatív, mivel önkényesen megkülönböztet zsidót és zsidót, áldozatot és áldozatot. Ez is a per tárgyát képezné. Vámos levélben keresi meg a problémával Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. GRÉCZY ZSOLT MAGYARORSZÁG 2005. JÚLIUS 26., KEDD 5 Az álmodozó, gazdag üzletember Bankvezetők: pillanatkép és stratégia Kikből áll a hazai bankárok toplistája? Kik maradtak fenn, és kik hullottak ki a rostán? Milyen új típusú bankárokra lesz szükség a jövőben? Egyebek mellett erről kérdeztük Fekete Judit szociológust, az MTA Politikai Tudományok Intézete kutatóját. - Elém került egy, a Magyar Hírlapban 1998. március 19-én közölt cikke a bankárokról. - Azt a cikket egy, az MTA Politikai Tudományok Intézetében folyó, többéves, széles körű kutatásra támaszkodva írtam. A bankrendszert átfogóan és környezetével együtt vizsgáltuk. Kétszáz mélyinterjút készítettem bankvezetők és főosztályvezetők körében. - Érezhetően sok információ volt a birtokában, mégis visszafogottan fogalmazott. Miért? - A közvélemény akkor tele volt előítélettel és hecckampányokkal. A higgadtság ilyen helyzetben nélkülözhetetlen. Árnyalt leírást igényeltek a tapasztalatok is. Továbbá mindig szembesülni kell a nyert ismeret korlátaival is. - Mégis, szinte eretnekségeket állított. Idézne ezek közül? - Hamis képnek bizonyult, hogy a bankvezetők általában negatív figurák. A közkeletű vélemények mögött többnyire felületes értékelések vagy félrekódolt jelenségértelmezések álltak. - Megindokolná ezt? - A bankvezetők viselkedése összefüggött azzal, hogy a bankok többsége állami tulajdonban volt privatizálás előtt, vagy éppen az alatt. Ellentmondásos elvárásoknak kellett megfelelniük. A veszteséges vállalatok finanszírozását éppúgy elvárták tőlük, mint azt, hogy hiteleik profitábilisak legyenek. „Vállalkozó szellemük hiányát” éppúgy számon kérték rajtuk, mint a hazardírozó üzleti kockázatvállalást”. És mindezt olyan ügyfélkörnyezetben, ahol partnereik máról holnapra váltak piaci szereplőkké, az üzleti kultúra támasza nélkül, de farkastörvények között. - Nem túlzottan engedékeny, amikor erre hivatkozva felmenti a bankárokat? - Nem felmenteni akartam őket, hanem érzékeltetni, hogy ők sem mentesülhettek a környezeti hatásoktól. Még akkor sem, ha a gazdaság szereplői közül általában kiemelkedett a felkészültségük. - Milyenek a mai bankárok? - A gazdaságirányítás, az érdekérvényesítés, a gazdaság és a területfejlesztés új uniós kilátásaival foglalkoztam az utóbbi években. Tehát nekem most nincsenek friss kutatási eredményeim a maiak jellemvonásairól. Amit mondhatnék, azt csak egy pillanatkép alapján tehetném. Például hogy mit látok, ha ránézek a jelenlegi bankvezetői toplistára. Ennél jóval többet mondhatnék a mára megváltozott környezetükről. - Mit lát a toplistás pillanatképén? - Az új vezérkarban a régiek csak nyomokban - 14 százalékban - vannak jelen. Ez a szűk mag viszont az ország legkiemelkedőbb bankjai élén áll. Ők vezetik a legnagyobb, a legerősebb, a legbefolyásosabb és a legprofibb bankokat. - Kik vannak a régiek közül? - Nem egy közülük Fekete János tanítványa volt. Köztük vannak, akik Erdély Zs. Gábor mellett nőttek fel, aki bankvezetőként szintén visszavonult már, de nyomot hagyott maga után. Köztük van, aki ma is maga mellett tartja azt, akitől tanulni kezdte a szakmát; ő az, aki a kilencvenes években sorra meglepte rátermettségével még az akkori legdörzsöltebb bankosokat is. De ott vannak azok is, akik képesek voltak többször is újrakezdeni a legmostohább körülmények vagy a komoly kudarcok után is. Ők mindannyian átvészelték a privatizáció előtti időszakot, s talpon maradtak a privatizáció során is. Kétségtelen, hogy ők néhányan a nagy túlélők. De legfőbb erényük mégis az a képességük, ami ezt lehetővé tette számukra. Tény, hogy kivételesen jelentős teljesítmény áll a hátuk mögött. Olyan nagy formátumú gazdasági szereplők, akik a legtöbbet tették a hazai társadalom fejlődéséért. Akár bevalljuk, akár tagadjuk, ez tény. - Lát még valamit a toplistán? Mert eddig csak egy szűk magról beszélt. - A többiek kvalitásait nem ismerem, de azzal, hogy ma ott vannak a topon, valami olyat kell tudniuk, amit az elődeik nem tudtak. A személyek nagyarányú kicserélődése mellett lényegesen nőtt a külföldi bankvezetők aránya is. Számuk a korábbi időszakhoz képest megháromszorozódott. - Miben látja a személycserék és az arányváltozás okait? - Nyilvánvaló, hogy ez a privatizáció, a banki struktúraváltás és az átalakult piaci környezet együttes következménye. A kilencvenes évek végén a mi kutatásunk is azt prognosztizálta, hogy más bankvezetők jönnek ezután. -Akkor bejött az előrejelzésük. - Igen, mert a kutatás során a bankok együttműködtek velünk, és hiteles forrásokhoz jutva nagy kapacitásokat mozgathattunk meg. Megjegyzem, hogy a „nagy túlélők” a legaktívabb partnereink közé tartoztak akkor. - Miből következtettek annak idején arra, hogy más bankárokra lesz szükség a jövőben? - Egyrészt abból, hogy az új tulajdonosi viszonyok új igényeket és követelményeket támasztanak a bankvezetőkkel szemben, és csak azok maradhatnak fenn, akik ezt is teljesíteni tudják. Másrészt abból, hogy a kilencvenes évek végéig szükséges bankvezetői vonások jó része ebben az új struktúrában rendszeridegenné válik. Azokat tűri majd meg az új intézményi rendszer, akik képesek lesznek ezeket levetkőzni. - Megszokni, vagy megszökni? - Pontosan. A privatizált bankok fölállása után már nem ötletgyárosokra, kihívásokat keresőkre volt szükség. Már nem volt erény az alkotásvágy, a gazdaságpolitizálás, a kockázatvállalás. Olyan típusú bankvezetőre lett szükség a már fölállított banküzem élén, aki fegyelmezetten végrehajtja a tulajdonos által adott feladatot. Aki a biztonságos banküzemet képes olajozott gépezetként működtetni. Aki el tudja fogadni, hogy ő egy „kintornás” aki maga is hozzátartozik ehhez a „verklihez”. Ennek könnyebben meg tudtak felelni a külföldi bankok és a külföldi bankszakemberek, mint a hazaiak. Ennek is köszönhető a korábbinál nagyobb külföldi jelenlét, no meg annak is, hogy Magyarország jobb piaccá vált. A kilencvenes évekbeli első nagy generáció, a ,küzdő álmodozók” tulajdonképpen előkészítették a terepet a „hivatali üzletember” szorgos-dolgos, szürke hétköznapjaihoz. Kik jönnek ezután? Milyen bankárokra lesz szüksége az országnak az új uniós körülmények között? A lényegre tapintott. Ismét változott a helyzet. Csakhogy a tét ma jóval nagyobb annál, hogy melyik bankvezető éli túl a következő időszakot. Az dől el, hogy felzárkózik-e az ország, vagy még az unokáink is nyögni fogják, hogy mi most nem léptünk. Kreatív alkalmazkodásra van szükség. Úgy kell versenyképessé válni, hogy az előmozdítsa a helyi és a regionális gazdaságfejlődést is. Az uniós fejlesztési források megszerzése erre finanszírozással lehetőséget kínál. Az eurómilliárdok lehívását azonban csak megfelelő pályázatokkal lehet elérni. Az uniós források csak 2007 és 2013 között szolgálhatnak számunkra kincseskamraként. Ha a cselekvőképes aktorok összefognak, felzárkózhatunk. Különben nemzedékekre lemaradunk. Az összefogást létkérdésnek látja? - Igen. Annál is inkább, mert nem csak kiélezett helyzetünk sarkall minket együttműködésre. Erre kényszerít az információs gazdaság is. Ahol a sikerhez szükséges univerzalitást csak többekkel együttműködve tudjuk produkálni. Napjaink aforizmája, hogy egy sikeres üzlethez három ember szükséges: egy álmodozó, egy üzletember és egy gazdag ember. Ehhez azt teszem hozzá, hogy sok sikeres üzlethez, nagyszabású gazdaság- és társadalomfejlesztéshez kell egy negyedik is: egy stratéga. Ezek a különböző emberek ha együttműködnek, valamennyien bölcsek. És ha a jövő valóban a tudásgazdaság, akkor ők előrelátó emberek is, akik a jövőt építik. Ennek az új igénynek kell megfelelniük a bankvezetőknek, ha reagálni akarnak a környezet új kihívásaira. Újra szükség lesz tehát kreativitásra, a banküzemből kitekintő, széles látókörre, újításra, ötletgyárosokra, gazdaságpolitizálásra, aktív szerepvállalásra és együttműködési készségre. - A bankároknak miért állna közvetlen érdekükben ez a váltás? - Nem tartunk ott, hogy egy aktor viselkedését alapvetően a társadalmi hasznosság vagy a szolidaritás határozza meg. Ebben az esetben azonban közvetlen üzleti haszonnal is jár a cselekvés: az uniós források konjunkturális üzleti lehetőséget kínálnak a bankoknak. És az sem mellékes, hogy egy lecsúszó gazdaság - mint ügyfélkörnyezet - nem biztató perspektíva egyetlen bank számára sem. - Nem ideákat kerget, amikor ilyen szemléletváltást vár a bankároktól? - Ezt az igényt a gazdasági racionalitás táplálja, de kutatási tapasztalatok is megerősítik. Az előrelátás hasznosságát pedig a mindennapi tapasztalataink is alátámasztják. Amikor iskolás lettem, az édesanyám könyvjelzőt festett nekem, és ráírta: „tanulj, hogy boldogulj”. Ezt negyven évvel ezelőtt kaptam útravalóul. Az információs gazdaság korában, amikor felértékelődik a tudás, az ő hajdani előrelátása engem ma versenyképesebbé tesz. - Kikkel szemben fogalmazódik még meg a szemléletváltás követelménye? - Minden cselekvőképes, tenni tudó aktortól elvárható a versenyképesség előmozdítása. Még a mi - piaci szereplőnek egyáltalán nem tekinthető - akadémiai intézetünkben is felismerték, hogy nekünk, kutatóknak is nyitnunk kell elméleti eredményeink gyakorlati alkalmazhatósága felé. A globalizáció kihívásait feszegető akadémikus igazgatónktól kezdve, az önkormányzatok és a területfejlesztés problémáját ismerő tudományos tanácsadón át, az Európai Parlamenttel foglalkozó PhD-s fiatal kutatóig valamennyien belátták, hogy tudástőkénket nekünk is bele kell forgatnunk az innovációba. Az uniós fejlesztési forrásokra fókuszálva kidolgoztunk egy projektet. Megvalósításával megkerestük a hazai legnagyobb bankot, amelyik nyitott volt az együttműködésre. - Én, még azt mondtam, hogy ideákat kerget. Mondana erről a projektről valamit? - Majd az első gyakorlati sikerek után. Most talán annyit mondanék az említett aforizmával élve: a projektben az önkormányzatok induló pozíciója az álmodozó szerepköre, a banké az üzletember szerepköre és partnere a stratégának, az uniós forrásoké a gazdagember-szerep, kutatóintézetünk pedig az álmodozó és a stratéga. - Bízik abban, hogy valamikor ez az összefogás társadalmi méretekben is sikerülhet? - Ha már nemcsak művészek fognak össze, vagy nem csupán az elesett emberek megsegítésére szerveződnek mozgalmak, hanem a hazai gazdag emberek részéről is tapasztalható segítségnyújtás - akkor van remény. Amikor már nálunk is vállalja egy gazdag a magánvagyonától nehéz sorsú gyerekek taníttatását, és ennek az alapítványnak a gondozását a gyermekeire bízza - ebben az egyik jelét látom annak, hogy a mi generációnk is ad muníciót a gyerekeknek a jövőhöz. POGONYI LAJOS Egy szűk mag vezeti az ország legerősebb, legprofibb bankjait sms voks Vannak országok, ahol nem büntetik azokat, akik csekély mennyiségű alkoholt fogyasztottak vezetés előtt. Ön helyesnek tartja azt, ha egy pohár bor vagy sör megivása után is lehet vezetni? Igen - küldjön 1-est Nem küldjön 2-est 06 30 444 4444 Az 1-es vagy 2-es számot tartalmazó sms válaszát minden hétfőn 14:30-tól csütörtökön 24:00-ig várjuk a 06 30 444 4444-es normál tarifás telefonszámra. Az azonos számról érkező válaszok közül az értékelésnél csak az első érvényes szavazatot vesszük figyelembe. A válaszadók adatait az adatkezelési törvény szellemében kezeljük, és a jövőben semmilyen formában nem használjuk fel. A program adatvédelmi nyilvántartási azonosító száma: 00492-0004. • ■ POLITIKAI HIRDETÉS Ön merre lépne? ÜKKHÉ Készült a ‘j* Magyar Köztársaság mm"-1' Kormányának megbízásából