Népszabadság, 2005. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-12 / 213. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG 2005. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ 5 Nem lehet rossz napom. Ha egy bíró megérzi a fásultság első jeleit, abban a pillanatban abba kell hagynia az ítélkezést. Ezt sem fásultan, sem rutinból nem szabad csinálni, arra hivatkozva, hogy több évtizede ítélkezem - mondja a beszélgetésben Varga Zoltán. - Nagyon nehezen állt kötélnek, amikor interjút kértünk öntől, mondván, „aludjunk rá egyet”, mert nem akar úgynevezett sztárbíróként reflektorfénybe kerülni, nem az ön személye a fontos, hanem a bíróság munkája. A MÚOSZ-ban nemrég tartott egy előadást Lomnici Zoltán legfelsőbb bíró társaságában, és azt mondta, hogy amellett kardoskodik: a bíró a széles publikum előtt is beszélhessen az ítéletekről. Ez azt jelenti, hogy ön nyilvánosságpárti. Akkor miért szabadon ennyire? - Azért adtam csak nehezen a fejemet erre a beszélgetésre, mert megítélésem szerint nem a bíró a főszereplő és nem is a vádlott, hanem az ügy, amelyben a bíróság dönt. Bár kétségtelen, hogy a híradásokban ők szerepelnek a legtöbbet. Adott esetben arányt lehet téveszteni, és a bíró kerülhet előtérbe egy meghatározott ügy kapcsán, holott ez nem lenne jó. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem vállalkozom erre a beszélgetésre, majd végiggondoltam azokat az elveket, amelyeket képviselek, és a döntésem felülvizsgálatára kényszerültem. Úgy gondolom, hogy a bíróságoknak nyitniuk kell a társadalom felé. Nyitottá kell tenni az igazságszolgáltatás folyamatát, hogy a társadalomnak legyen betekintése, mi folyik a bíróságokon, hogyan működik az igazságszolgáltatás. Ha a társadalomnak lesz erre rálátása, akkor érteni fogja a történéseket is. Jobban fog tudni azonosulni azokkal a döntésekkel, amelyeket a bíróságok hoznak. Jelenleg ugyanis a bírósági döntések megítélése annak függvénye, hogy a társadalom honnan és milyen tájékoztatást kap egyegy ügyről. Ha ez a tájékoztatás nincs összhangban az objektív valósággal, akkor a bírósági ítélet ellentétes lesz a társadalomban kialakult képpel, és az emberek nem tudják hová tenni, miért is született meg éppen ez vagy az a döntés. - Miben foglalható össze ennek a lényege? - Abban, hogy a társadalmat felnőttként kell kezelni. Adott esetben nem csupán a kérdésekre kell válaszolni, hanem elébe is kell menni ezeknek. Mutassuk meg magunkat, pontosabban azt, hogy miként végezzük a munkánkat! Az elmúlt néhány évtized eredményeképpen divat lett az egyes ügyek kapcsán félreinformálni, előzetesen hangulatot kelteni, és ezáltal egyes ügyeket a tárgyalótermen kívül eldönteni, illetve az ítélkezésre nyomást gyakorolni. Egyesek felelőtlenül az igazságszolgáltatást megkísérlik az utcára vinni, ezáltal esetenként olyan falakat emelnek, amelyeket a bírói döntésekkel, még meggyőző érvekkel is csak nehezen lehet áttörni. A hangulatkeltésben érdekeltek egyre hangosabbak. Ezzel szemben a másik oldal hallgat. A másik oldalon nyilván az igazságszolgáltatást érti, így van, az igazságszolgáltatás szereplőit értem ezen, hiszen nekünk a törvény tiltja, hogy bármilyen formában részt vegyünk ebben a vitában. Nekünk egyébként ebből ki is kell maradnunk, de amikor szükséges, akkor egy hiteles személytől a társadalomnak meg kell kapnia a válaszokat, a magyarázatokat. Nem szabad elefántcsonttoronyba zárkóznunk, vagy ha már oda kényszerültünk, akkor nem szabad ott maradnunk. Bíró úr, az elmúlt években nem volt ideje túlpihennie magát. Hiszen ön, illetve az ön által vezetett tanács ítélkezett Magda Marinko, Dietmar Clodo, Kaiser Ede és Hajdú László, Székely Zoltán vagy Zalatnay Sarolta ügyében is. Most éppen a Globexügyet tárgyalja, amely már a vége felé közeledik, ha jól tudom. Ennyire bíznak önben a főnökei? Nem hiszem, hogy direkt kéii ezeket a pereket. Nyilván magára szignálják a húzós történeteket, és kész. A büntetőügyekben az nem úgy van, hogy a bíró kér vagy nem kér egy-egy ügyet, vagy hogy egy rászignált pert akkor is visszaad, ha annak egyébként semmi törvényes oka nincs. Mindig az aznapi postából derül ki, hogy milyen ügyet kap a bíró. Nemcsak én magam ítélkezem nagy horderejű, fajsúlyos ügyekben, hanem a többi kollégám is a Fővárosi Bíróságon. Az elmúlt tizenöt-húsz évben egyre több úgynevezett nagy üggyel találkozunk, és minden energiánkra szükségünk van, hogy eleget tudjunk tenni a megváltozott és rendkívül magas követelményeknek. A folyamatos képzés, tanulás nélkülözhetetlen. - Most panaszkodik vagy dicsekszik? Hiszen maguknak ez az életük! - Azt hiszem, dicsekszem, mivel mi valamennyien önként vállaltuk ezt a mással össze nem hasonlítható hivatást. A bírót az érzelmei nem befolyásolhatják. A véres tragédia a bíró számára egy ügy, amelyben nagyon precízen és alaposan végig kell menni valamennyi bizonyítási eszközön. A bírónak azt kell mérlegelnie nagyon alaposan és lelkiismeretesen: mi és hogyan történt, kik követték el és miért. Nagyon rossz lenne, ha a bíró emocionális alapon közelítené meg, hogy milyen súlyos, véres emberi dráma következett be, mert ez nagyon rossz irányba terelné a bizonyítási tevékenységet. Láttam egy tárgyalási fotóját, és hát bizony, ha nem sértem meg, a vonásai arról árulkodtak: a bíró is emberből van, igencsak el tud fáradni. Mi jelenti önnek a felüdülést, a kikapcsolódást? Sportol, szépirodalmat olvas, netán főzőcskézik, barkácsol vagy Mozartot, időnként technozenét hallgat? - A bírónak meglehetősen kevés ideje jut a felüdülésre, a kikapcsolódásra. De hát mégis, naponta fel kell töltődni. Nap mint nap újra be kell ülni a tárgyalóterembe. A sporttal sajnos már rég felhagytam. Az utóbbi években már az olyan kedvtelésekről is le kellett mondanom, mint a festés vagy a rajzolás. Van a családunknak egy kis telke, és ott hét végén megfőzök a bográcsban egy ebédet vagy vacsorát, és ez idő alatt megpróbálok feltöltődni. A főzés a hobbim, s állítólag nem is csinálom olyan rosszul. De még főzés vagy fűnyírás közben is azokon az ügyeken jár-forog az agyam, amelyek éppen előttem fekszenek, döntésre várnak. Egy bíró esetében a kikapcsolódás teljesen speciális, merthogy nem lehet kikapcsolódni. Aki ebből a hivatásból délután öt órakor ki tud lépni, és másnap reggel nyolckor vissza tud kapcsolódni, az nem biztos, hogy jó pályát választott. - A munkájához nemcsak kötélidegek kellenek, hanem stabil családi háttér, feleség, gyerekek: önnek egy fia és lánya van, akik az ön feszített életpályáját elviselik. - Azt mondják, hogy az idegeimmel nincs baj. A családtagjaim nemcsak elnézik nekem, hogy bíró vagyok, hanem meg is értenek, hiszen az elmúlt évtizedekben hozzám szoktak. A fiam már ügyvéd, a lányom pedig elvégezte a jogi kart, túl van az államvizsgákon, és büntetőbírónak készül. - Az utódok tehát „megfertőződtek? Ösztökélte őket a jogi pályára? - A gyerekek aktahegyek között nőttek fel a lakásban, és ez bizonyára predesztinálta őket. Nagyon sokszor volt lelkiismereti konfliktusom azért, hogy a hivatásom miatt a családom esetleg hátrányosabb helyzetbe kerülhet. Esetleg nem tudunk annyit és úgy együtt lenni vagy közös programokat szervezni, mint amennyire igény lenne rá. Időről időre felmerült bennem, hogy az én hivatásom terheinek súlyát a családomnak el kell-e viselnie. Mi a családban egymást viseljük el. Megszokták, hogy nemcsak bíró vagyok, hanem a hivatás megszállottja is. - Hány órát dolgozik naponta? - Nagyon sokat. Sajnálom, hogy a nap nem negyvennyolc órából áll, az talán elég lenne. A bírósági munka mellett lassan tíz éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen büntető anyagi jogot és eljárásjogot tanítok. Ezen kívül oktatok az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében, szakcikkeket publikálok, kommentárokat írok. Meghívásra előadásokat tartok a legkülönbözőbb helyeken, mert úgy érzem, ha kérdeznek, és kíváncsiak a véleményemre, akkor, ha tudok, válaszolnom kell. Emellett még szemináriumokat is vezetek egyetemeken, jogi szakvizsga-bizottsági tag vagyok. Elsőként kellett volna említenem, hogy a kollégáim bizalmából az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja és elnökhelyettese vagyok. Az ember mindenütt igyekszik százszázalékosan vagy afelett teljesíteni. Ehhez pedig idő kell. Csak akkor szoktam ideges lenni, ha valamire nem jut időm. A feladat, az ügy soha nem idegesít, hiszen ez a napi munkám. Még az sem viseli meg az idegeimet, ha egy vádlott nem éppen illő módon viselkedik tárgyalás közben. Van, amikor az ülnök megkérdezi: „Bíró úr, hogyan bírja ezt idegekkel?” Mit válaszolhatnék? Ez a munkám. - Mint a jó színész a szerepekkel, úgy van ön is a perekkel? Minden úgy olyan, mintha az első lenne az életében? - így igaz, és minden ítélethirdetéskor még ma is ugyanazt érzem át, mint az elsőnél. Mindegyikre azzal a stresszel és drukkal megyek, és úgy is készülök rá, mintha az lenne életem első nyilvános szereplése. Az idő múlásával az ember nem fásultabb lesz, hanem egyre inkább beljebb kerül a szakmába. Mi az, amit másképpen lehetne csinálni? Olyan ez, mint az alagút fúrása, amikor egyre mélyebbre ások, és újabb titkokat látok meg. - Igaz az, hogy ha fáj a feje, amint belép a tárgyalóba, megszűnik a kínzófejgörcs? - Ez így van. Mint a színész: ha belép a színpadra, elmúlik minden baja. Nálam például megszűnik a külvilág. És amikor kilépek a bíróság épületéből, sokszor nem is tudom eldönteni, hogy hol van a valóság. Kint az utcán, ahol álldogálok, vagy inkább bent a tárgyalóban? A tárgyaló atmoszférája, az ottani szerepek, a védő, az ügyész, a vádlott és én mind szerepet játszunk. - Mennyire él még önben az emberek iránti érdeklődés? Egyáltalán, szereti az embereket, hiszen ha egy bíró nagyon szereti az embereket, akkor esetleg elfogult is lehet irántuk. Aki nem szereti az embereket, az ne menjen bírónak. Az embereknek hinni kell, és a másik iránti szeretet nem jár feltétlenül elfogultsággal. A szeretet és tárgyilagosság egymást nem kizáró fogalmak. Ha a vádlott bejön a tárgyalóterembe, bármit mond is, én hiszek neki. Ez a bizonyítás első felvonása. Aztán jön a második: számba veszem azokat a bizonyítékokat, amelyek a vádlott állításait esetleg cáfolhatják. Megpróbálom eldönteni, ki mondott igazat. Amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, addig én hiszek a vádlottnak. Én nem mehetek úgy be a terembe, hogy azt mondom: ez az ember hazudik, és egy szavát nem hiszem el. Ami a szeretetet illeti: büntetőjogban még a legdurvább élet elleni cselekményekben is van valami emberi, ugyanis az indulat, az érzelem, a harag és a gyűlölet mind-mind emberi tulajdonságok. Nekem ugyanakkor azokat is szeretnem kell, akik a bűncselekmények áldozatai, akik tőlem várnak védelmet, erkölcsi és anyagi kárpótlást, tőlem várnak igazságot. Kérem, mondjon példát arra, hogy felmentett egy önnek ellenszenves embert, viszont elítélte azt, aki igen rokonszenves volt az ön számára! Vagy ez teljesen kizárt? Arra lettünk „kinevelve”, hogy a bírót ne befolyásolják az érzelmei. Olyan van, hogy nincs elég bizonyítékom, s így fel kell mentenem valakit, pedig a belső meggyőződésem azt diktálja, hogy igenis ő volt a tettes. Olykor borzasztó nehéz döntés előtt állok: életfogytig vagy felmentés. Szokott-e tárgyalás közben hivatkozni a bírói tekintélyre, vagy az már régen rossz, ha a bíró csak így tud kivívni kellő respektet a tárgyaláson? A humor netán sokkal hatásosabb, mint az erőteljes rendreutasítás? - A bírónak a tekintélyét saját magának kell megteremtenie kulturált magatartásával, szakmai felkészültségével, magabiztos tudásával és hangnemével. Olyan tónusban, stílusban kell a vádlottal beszélnem, hogy felmentés esetén később ne kelljen mentegetőznöm. Jobb ezt megelőzni, és mindenkit emberként kell kezelni, merthogy az is. Ki van bebiztosítva arról, hogy ő maga holnap valahol másutt nem lesz vádlott, mert hazafelé esetleg figyelmetlenségből elgázolt valakit? Emberek vagyunk. A bűnöző szó nem mindig fedi a valóságot. A bűnös viszont igen, ami nem végleges állapot, mert az illető visszailleszkedhet a társadalomba. Sőt később még hasznosabb tagja lehet, mint bármelyikünk. POGONYI LAJOS HIRDETÉS ■ DR. VARGA ZOLTÁN 1948-ban született Legyesbényén (Borsod megye) 1966-ban érettségizett a budapesti Fáy András Gimnáziumban 1966-67-ben előbb szerződéses adminisztrátor, majd előadó a Fővárosi Bíróságon 1966-69-ben katona Kiskunfélegyházán 1969-75 között az ELTE Jogi Karán tanul 1977-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája a Büntető I-es csoportban 1982-ben kinevezik a Fővárosi Bíróság bírájává 1984-től ugyanott a II. fokú tanácsban ítélkezik 2001-ben megkapja a Fővárosi Bíróság Aranygyűrűjét 2005-től címzetes táblabíró 2004-től az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja, elnökhelyettes * m „Bíró úr, hogyan bírja ezt idegekkel?” Portréinterjú dr. Varga Zoltánnal, a Kulcsár-ügyben ítélkező Fővárosi Bíróság tanácsvezetőjével