Népszabadság, 2005. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-01 / 230. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. OKTÓBER 1., SZOMBAT 3 Gyurcsány kérésére ülést tartott a nemzetbiztonsági kabinet A „kémügy” kiszivárogtatóját keresik Munkatársunktól Titkos rendkívüli ülést tartott tegnap a kormány nemzetbiztonsági kabinetje. A szűk körű tanácskozást Gyurcsány Fe­renc hívta össze. Erre miniszterelnöki kinevezése óta nem volt példa. Batiz András kormányszóvivő kérdésre annyit árult el, hogy „egy fontos nemzetbizton­sági kérdésről volt szó”. Értesülésünk szerint a téma az a jelentés volt, amelyet Tóth András nemzetbiztonságért felelős államtitkár készített a kormányfőnek az úgynevezett „kémügyben”. A sajtóban korábban megjelentek szerint a nemzetbiztonsági szolgálat felderítette, hogy a román titkosszolgá­latnak dolgozott egy Magyarországra áttelepült romániai magyar házaspár. Nyilvánosságra került egy lehallgatási jegyzőkönyv Magyar Bálint oktatási miniszter és a Lórin fedőnevű, a tárcá­nál és a Határon Túli Magyarok Hiva­talánál is dolgozó Szatmári Ildikó be­szélgetéséről. A férj, Szatmári Tibor az RMDSZ budapesti irodavezetője volt, kiterjedt politikai kapcsolatokkal. A házaspár tagadta hírszerzői mivoltát. A kormány hivatalosan eddig nem foglalkozott az üggyel, a jelentés elké­szítésére vonatkozó megrendelés a kormányfő részéről rutinutasításnak tűnt. Úgy tudjuk, hogy a jelentés fő­ként azzal foglalkozik, hogyan szivá­roghattak ki külföldi és hazai lapokba magyar államtitkok, a nemzetbizton­sági szolgálatok titkos iratai. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, a nem­zetbiztonsági kabinet vezetője tegnap annyit közölt: haladéktalanul tájékoz­tatnia kell az Országgyűlés nemzetbiz­tonsági bizottságát. A testület elnöke, Kövér László a Magyar Rádiónak azt nyilatkozta, hogy Juhász Ferenctől egy írásos tájékoztatást kapott, amely sze­rint át kell tekinteni, miként szivárog­hatott ki a „kémtörténet” a Nemzetbiz­tonsági Hivataltól. „Ismervén a kor­mány eddigi politikáját, attól tartok, nem az ügy érdeméről akarnak velünk beszélni, hanem valamiféle kommuni­kációs elterelő hadművelet részeként lett ilyen sürgős a kormány számára az ülés” - közölte a bizottság elnöke, aki szerint azzal is foglalkozni kellene, hogy valójában mi történt. Az idén májusban, a nemzetbizton­sági bizottságban, a titkosszolgálatok főigazgatóinak meghallgatásán egyes ellenzéki képviselők olyan kérdéseket tettek fel, amelyek alapján feltételez­hető, hogy ismerték az államtitoknak minősülő történetet. Juhász Ferenc és Tóth András: „Fontos nemzetbiztonsági” kérdésekről tárgyaltak 2006: közös Fidesz-KDNP-lista A választások után külön frakciót alakítanak Hivatalos döntés még nincs, de a Fi­desz és a KDNP minden bizonnyal közös listán indul a 2006-os választá­sokon. Rogán Antal, a Fidesz kam­pányfőnöke lapunknak úgy nyilatko­zott: jó esély van a közös listára, a Fi­desz már a 2002-es választásokon is gondolt erre, de akkor „a keresztény­­demokraták viszonyai jogilag nem voltak rendezettek”. Információink szerint a Fidesz po­litikusai természetesnek találják, hogy a Kereszténydemokrata Nép­párttal helyettesítsék a demokrata fórumot a jövő tavaszi választásokon, különösen azok után, hogy visszafor­díthatatlanul megromlott a kapcsolat Orbán Viktor és Dávid Ibolya között. Az is nyílt titok, hogy keresztényde­mokrata politikusok informálisan már tárgyaltak a közös listáról Orbán Viktorral. Semjén Zsolt ennek kap­csán munkatársunknak azt mondta: „az újjászervezett KDNP-nek mindig is deklarált célja volt közösen indulni a Fidesszel. Ezt is tartalmazza a két párt megállapodása, amelyen az utolsó simításokat végzik. Nagy An­dor és Firtl Mátyás már Fidesz- KDNP-jelöltként szerzett parlamenti mandátumot Szécsényben, illetve Sopronban az időközi választásokon”. A Fidesz és a KDNP egyébként hos­­­szú távú együttműködésre készül, egy CDU-CSU típusú szövetségre, ahol a Fidesz a gyűjtőpárt, a keresz­ténydemokraták pedig az ideológiát „hozzák”. Elképzelések szerint a vá­lasztások után külön KDNP-frakció alakulhat­­ így a parlamenti bizottsá­gokba, és a médiatestületekbe a Fi­desz és a kereszténydemokraták is delegálhatnak tagokat, a felszólalá­soknál pedig „duplán” szerepelhet­nek. Másrészt sok kisgazda, volt MDF-es, a MIÉP-től eltávolodott szavazó számára vonzóbb lehet a KDNP, mint a Fidesz. A Fidesz december végén-január elején kezdi meg a listaállítást. A szö­vetség országos listáján az ismert ke­reszténydemokraták (Semjén Zsolt, Harrach Péter MKDSZ-elnök), de kisgazdák, és valószínűleg ex-MDF- esek is előkelő helyet kaphatnak. Az egyéni képviselőjelölt-állítás viszont hivatalosan is elkezdődik a közeli jö­vőben, a Fidesz helyi jelöltjei nagy­részt az Orbán Viktor által kinevezett választókerületi elnökök lesznek. „Azért nem olyan egyszerű a 176 jelölt kiválasztása, mert a Fidesz elnöke olyan személyeket szeretne helyben indítani, akik több cikluson át a kép­viselőségre tesznek fel mindent, és a T. Házból akarnak nyugdíjba menni” - mondták lapunknak. CSUHAJ ILDIKÓ Semjén Zsolt és Orbán Viktor­­ 2004-ben együttműködési megállapodást írtak alá A kizárt Debreczeni válaszlevele A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Kecskeméti Konzervatív Kör jelentette be, hogy kizárja tagjai közül Debreczeni József tanárt, közírót, mert az elmúlt években olyan tartalmú pub­licisztikákat, olyan értelmű nyilatkoza­tokat tett közzé, amelyek a szervezet társadalmi, politikai közéletben képvi­selt értékrendjével ellentétesek. Alább Debreczeni Józsefnek a kör elnökéhez, Mészáros Lászlóhoz írt válaszát közöl­jük: „Kedves Laci! Leveled s a csatolt végzést megkap­tam. Érzéseiteket megértem és tiszte­letben tartom, bár az egészet, mi taga­dás, kissé viccesnek találom­­ a követ­kezők miatt: 1. Az elmúlt években semmiféle kap­csolatom nem volt a Kecskeméti Kon­zervatív Körrel, de facto nyilvánvalóvá vált, hogy már régóta nem tekintem magam tagnak. A formális kilépést azonban fölöslegesnek tartottam, már csak azért is, mert évek óta nem talál­koztam semmiféle megnyilvánuláso­tokkal, azt sem tudtam, léteztek-e még egyáltalán, tehát nem is lett volna mitől elhatárolnom magam. A Ti végzésetek ellenben jelzi, hogy Nektek viszont volt mitől, illetve kitől, én tehát alighanem létezem. Descartes után szabadon­ ki­zártatok, tehát vagyok - s ennek örülök. 2. Egyetlen írásomban vagy nyilatko­zatomban sem utaltam, még csak vélet­lenül sem arra, hogy a Kecskeméti Kon­zervatív Kör tagja, netán képviselője volnék, s ilyesmire egész biztosan a jö­vőben sem került volna sor. 3. Végül pedig - nagyon komolyra fordítva a szót - szeretném leszögezni, hogy sem önmagammal, sem korábbi értékrendemmel nem fordultam szem­be. Még csak nem is változtam: ugyan­az a konzervatív liberális vagyok, aki voltam. Ellenben ismerek politikuso­kat, akik csakugyan rengeteget változ­tak, és valóban szembefordultak egyko­ri önmagukkal. De erről, azt hiszem, ér­telmetlen volna itt és most vitát nyitni... Az egykor bennünket összekötő poli­tikai és emberi szálakat nem megtagad­va, jóhiszeműségeteket kétségbe nem vonva üdvözöllek Benneteket, és kívá­nok Nektek minden jót. Kecskemét, 2005. szeptember 26. DEBRECZENI JÓZSEF A Képmutatók TANÁCS ISTVÁN régi képmutatást népszerűség-hajhászati okokból újabb kép­mutatásokkal tetézik a politikusok az ilyen-olyan hozzájárulás­nak álcázott felsőoktatási tandíjak ügyében. A legrégebbi képmuta­tás az, hogy az állami finanszírozásból teljesíthetők az előírt képesí­tési követelmények. Van, ahol teljesíthetők, van, ahol nem. Úgy ál­talában ott teljesíthetők, ahol nem kell drága gyakorlati képzés, ha­nem elég, ha egy jó nagy teremben egy tanár egy szál krétával odaáll a tábla elé, és másfél órát beszél szakadatlan. Ahol azonban már kí­sérletezni kellene, drága berendezéseket használni, anyagot „paza­rolni” arra, hogy eközben a tanulók a gyakorlatban felhasználható tudást szerezzenek, ott többnyire nem elég az állami normatíva. Bokros Lajos tiszta helyzetet akart teremteni, amikor javaslatára a Horn-kormány bevezette a tandíjat. Brutális dolog volt, de legalább nem képmutató. Vagy van elég állami pénz az oktatás finanszírozá­sára, vagy kérni kell a hallgatóktól. A tandíj ügye azonban belesül­­­lyedt a ’98-as választás politikai kampányába, majd az Orbán-kor­­mány eltörölte. A régi képmutatás fennmaradt, de kiegészült egy újjal. Tandíjat nem szednek, csak valami ahhoz hasonlót, nevezzék bár lecke­könyv- és kulcspótlási díjnak, laboramortizációra, technikai fejlesz­tésre fizetett hozzájárulásnak. Még Magyar Bálint engedélyezte 1997-ben, hogy a képesítési alapkövetelményekhez nem tartozó szolgáltatásokért lehet külön díjat szedni, és ezt a gyakorlatot Pokorni Zoltán, Pálinkás József, majd újra Magyar Bálint nyolc évig hagyta érintetlenül burjánozni. Hiába hint most hamut a fejére Pokorni, hogy ő is hibás, nehéz elképzelni, hogy ne tudta volna, va­lójában mi zajlik az egyetemeken. Ameddig botrány nem lett a do­logból, minden szakminiszternek így volt kényelmes: az állam nem tud eleget adni, szerezzenek az egyetemek úgy, ahogy tudnak. Mel­lesleg erre a legtöbb helyen a hallgatói önkormányzatok is áldásukat adták.­­ Most majd vizsgálódnak hetekig, hogy mi tartozik a képzési alap­szolgáltatáshoz, mi nem - csak hogy ez ingoványos talaj, mert a leg­több helyen nincs egyértelműen meghatározva az alapszolgáltatás tartalma. Például a médiaszakon az az alapszolgáltatás, hogy ismert riporterek fölülnek az asztalra, és a lábukat lógatva anekdotákat mesélnek, vagy az, ha valakit megtanítanak mondjuk riportfilmet készíteni? Az eddigi képmutatásukat a politikusok azzal tetézik, hogy - bár még fogalmuk sincs, mit hoz a vizsgálat - látatlanban azt mondja Magyar is, Pokorni is, hogy a pénz visszajár a hallgatóknak. A régieknek is, az újaknak is. Fizessenek az egyetemek! - amelyek­től a korábbi évek szigorításaival, a mostani zárolásokkal amúgy is milliárdokat vontak el vagy tartanak vissza. Úgy tűnik, fölszakad a zsilip, mindenki elkezdi keresni, hogy mit követelhetne vissza. A lá­nyom például visszakövetelhetné a kötelező terepgyakorlat - ez földrajz szakokon bizonyítottan a képzési alapszolgáltatáshoz tarto­zik - ideje alatt saját zsebből kifizetett szállásdíjat, amit az egyetem­nek kellett volna fedeznie - csak már évek óta nincs miből. A követ­kező évfolyamoknak pedig már nem lesz terepgyakorlat, csak elme­séli valaki, milyen dolog műszerrel mérni. Az egész magyar képzési rendszer rákfenéje, hogy senki sem akarja kifizetni a korszerű gyakorlati képzés költségeit. Sem a ma­gángazdaság, sem az állam. Az oktatóhelyek és az oktatottak kény­szerkompromisszumait pedig elsodorják a politikai kampányok. A piaci szféra ma még válogathat: megteheti, hogy elhajtsa a pálya­kezdőket. Akár akarja, akár nem, az állam lesz a hunyó: amit meg­takarít az oktatásügy finanszírozásán, azt utóbb Start-kártya és egyéb kiadások formájában kénytelen lesz odaadni a pályakezdők munkába állásának támogatására. A MOBili BRUCKNER GÁBOR ár tavaly augusztusban sem volt kérdés a jobb érzésű (továb­bá kevéssé naiv) szurkolók, sportolók, sportvezetők és ripor­terek számára, hogy az öt vérlázító athéni doppingügy után az egyetlen elfogadható lépés a lelépés. Mármint a színről azok eseté­ben, akik a Magyar Olimpiai Bizottság akkori vezérkarát alkották. Ehhez képest a grémium tovább regnáló tagjai (lényegében min­denki, aki számít) tegnap délután a hajdan közmegbecsülésnek ör­vendő szervezet megalakulásának 110. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepélyes csapatgyűlésen mosolyogtak Jacques Rogge NOB-elnök oldalán. Mintha mi sem történt volna. Pedig, ha az elmúlt bő, mismásolással töltött évben nem is, hát most történt valami, az érintettek pechjére éppen a belga sport­diplomata érkezésének napján. Az Athén óta kissé zsizsikes súly­emelők biliborítása kapcsán dúló belháború különleges harctéri je­lenettel gazdagodott: a Magyar Nemzet részleteket közölt egy, az internetre felkerült hangfelvételből, melyen az új, azóta már lekö­szönt sportági elnök és a megbukottak egyikének edzője arra pró­bálja rávenni a slamasztikában lévő tanítványt, hogy az olimpián történtekről - saját doppingolásának beismerése helyett - az álta­luk kreált verzióval álljon elő bizonyos „idegen vizelet” leadásáról. Elhangzik az is, hogy az akciót egyeztették Aján Tamás MOB- főtitkárral, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökével; hogy a hazugság igazságként hirdetésével még megmenthető a sportág; hogy az egykoron még az első magyar doppingügy esetére lemon­dását kilátásba helyező Schmitt Pál MOB-elnök és Aján köztu­domásúan terhelt viszonya áll a háttérben, s ez „már kőkemény politika”... Meglepődni nincs ok a fejleményen, a konspirátorokat előbb­­utóbb eléri a sorsuk. Talán az sem véletlen, hogy éppen mikor. A kép viszont lassan összeáll. Aki eddig nem akarta hinni, ma már az is kénytelen: „odafönn” alighanem akadtak, akik az elejétől fogva pontosan tudtak mindent, így feltehetően már Athénban sem a va­lós helyzet felderítésének szándéka, hanem a magyar sporttörténet legszégyenteljesebb ügyeinek mindenáron való elsimítása vezette őket, azaz energiájukat a látszat formálására, a személyüket illető morális sérthetetlenség képzetének megőrzésére, a botránysoro­zatban körön kívüliségük sulykolására fordították. Az atléták egyelőre nem álltak elő semmiféle kazettával, de jó eséllyel prognosztizálható: a hajó első billenését tapasztalva közöt­tük is lesznek, akik a biztos süllyedés helyett megpróbálnak kiúsz­ni a partra. És majd jönnek, jönnek a többiek is, a hirtelen megvi­­lágosulók. A játszma véget ért, szép lassan minden kitisztul. Már csak Jacques Rogge nem érti, vajon miért az az érzése, hogy nem őszinte a magyar kollégák mosolya?

Next