Népszabadság, 2005. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-02 / 256. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT Legfeljebb Mécs-párti egyezség Munkatársunktól Mécs Imre kezdeményezésére meges­het, hogy a négy parlamenti párt egy­­egy képviselője közösen emlékezik az 1956-os forradalom leverésére novem­ber 4-én a 301-es parcellában. Ugyan­akkor nem pártvezetőkről van szó, ese­tükben közös ünneplésre esély sincs. Mécs Imre múlt pénteken nyílt levél­ben hívta közös emlékezésre Donáth Lászlót (MSZP), Csapody Miklóst (MDF) és Horváth Jánost (Fidesz), hogy állítsák meg azt a káros folyama­tot, amelyben a nemzeti ünnepeket a különböző politikai erők aktuális célja­ikra használják fel. Az 56-os forradalmi múltja miatt annak idején halálra ítélt SZDSZ-es képviselő lapunknak el­mondta: olyan képviselőtársainak cí­mezte a levelet, akikkel közösen gon­dolkodik a forradalomról, és kapcsola­tot tudnak teremteni a másik oldallal is. Donáth László édesapja, Donáth Ferenc a Nagy Imre-per egyik elítéltje volt, Horváth Jánost pedig annak idején a nyilasok is letartóztatták, a forradalom után is menekülnie kellett, és az Egye­sült Államokban ápolta ’56 emlékét. A képviselőtársait Mécs a Nagy Imre Társaság megemlékezésére hívta pén­tek délután három órára a 301-es par­cellába. Itt politikusok, közjogi méltó­ságok is koszorúznak majd, de külön­­külön. A tavalyihoz hasonló központi megemlékezés ezúttal nem lesz a forra­dalom mártírjainak sírjainál. Gyur­­csány Ferenc kormányfő is magánem­berként helyezi el koszorúját. Mécs Imre tavaly november 4-én a 301-es parcellában. Az idén képviselőtársaival koszorúzna együtt A Marketing listáján nincs áttörés A Marketing Centrum október 20. és 26. között mérte fel a pártok támoga­tottságát, s azt találta, hogy bár némi­képpen csökkent a két vezető politikai erő közötti különbség, a más közvélemény-kutatók által mért áttörés nem történt meg. Náluk továbbra is a Fidesz a „most vasárnapi” parlamenti választás esélyese. Az MSZP változatlanul a politika iránt erősen érdeklődők, a budapestiek és a 60 évnél idősebbek körében örvend nagyobb népszerűségnek, mint a Fi­desz. Az ellenzék nagy pártjának a kis­településeken és a rendszeresen temp­lomba járók, illetve a 30 évnél fiatalab­bak körében nagy az előnye. A Marketing Centrum parlamentje hárompárti, mert az SZDSZ-nek 5 szá­zalékot mértek, s az MDF 3 százaléka is több mint a más felmérésekben publi­kált októberi adatok. A mostani eredmény egy eleme a vá­lasztásokon egy, a pártok közötti kü­lönbségből mérhetőnél szűkebb kü­lönbséget valószínűsít. A várhatóan sza­vazó pártkötődés nélküliek körében ugyanis jelentős többségben vannak azok, akik azt szeretnék, hogy a 2006- os választások után is a jelenlegi koalí­ció maradjon kormányon. A valószínűleg szavazó, pártot válasz­tó megkérdezettek között a Fideszre 40, az MSZP-re 33, az SZDSZ-re 5, az MDF-re 3 százaléknyi voks jutna a Marketing Centrum felmérése szerint. Önkormányzati hitelháború Tíz év alatt mindössze tizenkilenc helyhatósági csőd Számháború alakult ki arról, mennyi is valójában az önkor­mányzatok hitelállománya. A Fidesz szerint a nagy adósság­­állomány a csődbe jutott tele­pülések számát növeli. 1996 óta a 3200-ból csak 19 település je­lentett be fizetésképtelenséget. Az önkormányzatok teljes hitelállo­mánya eléri a hétszázmilliárd forintot, ebből közel 150 milliárdot az utóbbi két évben vettek föl - mondta Kovács Zoltán, az Országgyűlés önkormány­zati bizottságának elnöke a napokban. Igaz, a fideszes politikus a parlament önkormányzati vitanapján tavasszal még csak ötszázmillióról beszélt. Kor­mányzati források ezzel szemben azt állítják: tavaly decemberben mindös­­­sze 266 milliárdos volt a helyható­ságok adósságállománya, s most sem haladja meg a háromszázmilliárdot. Eközben az ÁSZ ugyanazon időszakra vonatkozóan 460 milliárd körüli ös­­­szeget említ. S hogy a zűrzavar még teljesebb legyen: az MNB honlapján fellelhető adatok szerint a hazai pénz­intézetektől az önkormányzatok az idén március végéig 184 milliárdnyi hitelt vettek fel. Egyetlen közös pont azért van: az adósság minden forrás szerint folya­matosan növekszik. Ám ennek értéke­lésében már nincs összhang, mert a kormányoldal szerint jó, ha fejlesztési célokra hitelt vesznek fel, míg az ellen­zék szerint rossz, mert az eladósodás csődbe viszi a településeket. Kormányzati és számvevőszéki for­rások egybehangzóan állítják ugyanis, hogy a hétszázmillió kivételével vala­mennyi szám korrekt. Az MNB ugyan­is a hazai bankok által folyósított hitel összegét teszi közzé, míg a PM-ben eh­hez hozzácsapták a 84 milliárd forint körüli, külföldi pénzintézetektől föl­vett kölcsönt is, így jön ki a tavalyi 270 milliárd forint körüli hitel. Az ÁSZ azonban másként számol, és tartozás­ként könyveli el a helyhatóságok vala­mennyi fizetési kötelezettségét, így a tényleges hitelt és a határidőn túl kifi­zetetlen számlákat és más lejárt köte­lezettségeket egyaránt. A hétszázmil­­liárdot azonban sem a belügyi, sem a pénzügyi tárca, sem az ÁSZ nem tudta értelmezni. A helyhatóságok ténylegesen fennál­ló, mintegy 270 milliárdos adóssága jó­részt fejlesztési célokat szolgál, ezt tá­masztja alá, hogy ebből 141 milliárdnyi a hosszabb futamidőre felvett hitel, 84 milliárd pedig külföldről származik, és alapvetően beruházások finanszírozá­sát szolgálja. Tény ugyanakkor, hogy működési költségeik egy részét a tele­pülések valóban kénytelenek kölcsö­nökből fedezni, ám az önkormányzatok ilyen rövid lejáratú adóssága alig halad­ja meg a negyvenmilliárd forintot. Ez pedig egy 2700-2800 milliárd forinttal gazdálkodó rendszerben nem tekinthe­tő soknak. Szakértők szerint az adós­ságállomány összességében sem ag­gasztó, hiszen még az egyébként té­nyekkel nem alátámasztott hétszázmil­liárd sem haladja meg a helyhatóságok éves bevételeinek 25 százalékát. Ráadá­sul tény, hogy a helyhatóságok egyelőre csődbe sem jutnak: 1996 óta a 3200-ból csak 19 település jelentett be fizetéskép­telenséget. Az önkormányzatok hitelállományának alakulása (milliárd forint) A hitelek megoszlása 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Hazai bankoktól felvett hitel 44,4 50,3 56,6 72,2 115,1 145,9 182,5 Ebből egy éven belüli lejáratú 12,2 11,8 13,9 16,7 26,3 30,6 40,7 Külföldről felvett hitel 9,5 7,7 14,3 28,0 46,9 62,4 84,0 Forrás: BM L. K. 2005. NOVEMBER 2., SZERDA 3 Talánból tutiba TAMÁS ERVIN­ ­ . É­rtsük meg Gémesi Györgyöt. Nem a zavaros magyarázatait - a helyzetét. Tizenöt éve helyi notabilitás, fölverekedte magát az országosan ismert politikusok közé, tele funkcióval, ranggal, aminek viszont mindegyike válasz­tott. Olyan, mint az egymás elé állított dominók, elég az egyiket meglökni, dőlhet az egész. Régóta töpreng ő már azon, miként lehetne jellemileg épen, harcosként kitartóan, politikusként elvhűen, ám a nyíltan vállalt vitákat, plá­ne botrányokat elkerülve átszállni a talonból a tutiba. Nézzük a másik oldalt. Gémesi ügyes, rokonszenves. Lépései selymesen óvatosak, nem megy fejjel a falnak, mondatai nem verik ki a biztosítékot. Tét­meccset nem dönt el, de lehet számítani rá, hozza a formáját. Elképzelhető, hogy a Fidesznél először valóban arra gondoltak: igazi társ lenne az MDF élén. Praktikusan hangzik a feltételezés, hiszen Dávid Ibolya kiütésével, né­hány renitens eltüntetésével „csomagban” kapták volna meg a pártot is. Az ötlet mégsem vált tetté, talán a kiszemelt karaktere, talán a helyzet miatt­­ Dávid Ibolya megritkult csapatában erős, és valószínűleg már éber is. Hogy az első palotaforradalom idején Gémesi miért nem távozott, arra is inkább habitusa ad magyarázatot. Nem a hangos ellenállás és a gyors döntések em­bere, nem asztalborogató típus, és valószínűleg az uniós parlamenti választá­sok után maga is több esélyt látott az MDF parlamentbe kerülésére, mint most. Reménye lépésről lépésre csökkent, és minden lépésnél egyre intenzí­vebben kereste a kapcsolatot a legnagyobb ellenzéki párttal, hogy legalább ozt tudják: ő tulajdonképpen másként gondolkodó. Téved, aki azt hiszi, hogy Gémesi György zökkenő nélkül érkezik majd a Fideszhez, pontosabban a KDNP-hez­­ illetve a KDNP-hez, pontosabban a Fideszhez. A fogadók közül többen úgy ítélik meg, hogy túl sokat várt, üres kézzel érkezik, ráadásul ügyel a renoméjára, a látszat kedvéért úgy tesz, mint aki nem kötelezte még el magát, pedig dehogynem. Szerencséje, hogy körze­tében nem volna erős, a Fidesz szívéhez nőtt kihívója, ezért a mainstream úgy véli, ésszerű, ha bármilyen színben vagy függetlenként befuttatják, s később a KDNP-ben köt ki. Most tehát azt mond, amit akar, hiszen nekik is érdekük, hogy inkább egy „ál-senki földjéről”, ne pedig Jágóként kampányoljon. (Hogy a másik „ingadozó”, Sisák Imre forgatókönyve hasonló lesz-e Gémesiéhez, még nem tudni, bár ezt egyszer sem könnyű előadni.) Szinte biztos, hogy több átlépő, kilépő, félreálló nem lesz - a hűségen túl főként azért nem, mert bezáródik a kapu, nincs fogadókészség. Az MDF-frakció felszeletelése tehát feltehetően abbamarad, a terv csak átabotában lett végrehajtva, amely a fó­rum számára súlyos, a Fidesz számára azonban még így is kockázatokkal járó állapot. Volt-e egyáltalán esélyük, s ha igen, mi 2006-os parlamentbe kerülésükre? Az antalli nosztalgia igazán már csak bennük él. A visszafogott, párbeszédet szorgalmazó, jó értelemben úri konzervativizmusuk a centrumból remélhe­tett szimpátiát, ehelyett jobbára a baloldalból kiábrándultak szavaztak rájuk az uniós választáskor. Következménye az lett, hogy Orbán Viktor gyorsan megbocsátott az eltévelyedetteknek, Budapestnek, a Kádár kor iránt nosztal­giázó kisembereknek. Most pedig, hogy lassan újra magára haragítja őket, a közvélemény-kutatások jelzése szerint a balról centrumba érkezők visszase­­reglenek a szocialistákhoz. Ismét kiürül, vagy soha nem volt tele az MDF szavazatkasszája? Tény, hogy a legutóbbi mérések egyike sem adott sok esélyt számukra, sőt, a két nagy párt szívóhatása akkora, hogy a náluk erősebbnek tűnő SZDSZ sem be­futó már. Sokszor bebizonyosodott, hogy bár elvben és érzésben van, voksok­­ban nem elég erős a centrum - azaz a magyar társadalom még nem tart ott, hogy az érdemi döntésnél képes legyen teljes határozottsággal kimutatni: szüksége van a „mérleg nyelvére”. Persze, sok még a bizonytalan, és a követ­kező hónapokban mérvadó körök kedvenc témája lesz egy kétpárti parla­ment előnyeinek, de inkább veszélyeinek a taglalása. A két nagy pártnál a csupasz racionalitás válik főszereplővé - a Fidesz a kétpártiságra játszik majd, a szocialisták nem, de elég lecke lesz nekik az SZDSZ-t fölhúzni úgy, hogy köz­ben annak eminens érdeke az MSZP-től való megkülönböztethetőség. Könnyen lehet, hogy az MDF állva hal meg. Tisztességesen, sokak által megsiratva kár érte - fogalmazzuk majd, voksainkról mélyen hallgatva Berlin, de főként Varsó ACZÉLENDRE A varsói gyors Budapest helyett, úgy fest, ezúttal a berlini főpályaudvarra érkezett meg. Röviddel azután, hogy Varsóban vakvágányra futottak a koalíciós tárgyalások és Kazimierz Marcinkiewicz kisebbségi kormányt ala­kított, Berlinben ugyancsak megjelent a holtvágány. A két helyzetet rokonít­­ja, hogy a dolgok pillanatnyi állása szerint két, komoly reformokra készülő, il­letve ilyeneket igénylő országban pontosan az fog hiányozni, ami egy reform­­program végrehajtásához leginkább szükséges: a közös cél és a szilárd párt- és parlamenti háttér. Amúgy - Európa egészét nézve - a teljesen zűrzavaros német helyzet ad több aggodalomra okot, hiszen az unió költségvetését (elvi­leg) még az idén el kellene készíteni, s ez egy határozott német nagykoalíciós vonalvezetés hiányában nem lesz egyszerű. Ugyancsak rokonítja a két szituációt, hogy a koalíció megformálása mind­két helyen ígéretesen indult és szörnyűségesen folytatódott. Németország­ban Schröder végre átengedte a kancellárságot Angela Merkelnek, az SPD elnöke, Franz Müntefering pedig motorjává vált a jobb- és baloldal nagykoa­líciójának. Ő lett volna alkalmas arra, hogy - alkancellárként - a szociálde­mokratákkal ,lenyelesse” a kompromisszumokkal teli közös programot. Mi­előtt azonban ez megtörténhetett, saját pártja - balról - hátba döfte, és le­mondásba kergette. Ez idő szerint Angela Merkelnek a totálisan fejetlenné lett SPD-ben nincs kivel tárgyalnia, még kevésbé programot alkotnia. Legfel­jebb annyit nyugtázhat a nap végén, hogy a nagykoalíció nincs ad acta téve. Nota bene Lengyelországban sem, noha erre kevesebb pénzt tennék, mint a németre. Még akkor is, ha német oldalon klasszikus történelmi ellenfeleket, a lengyelen meg végtére is egyugyanazon tőről (a Szolidaritáséról) fakadt po­litikai szerveződéseket - egy inkább konzervatívot és egy inkább liberálist - ítélt együttműködésre a választási eredményben kifejeződő közakarat. Igen ám, de az Oderán túl Európa van, az Oderán innen meg valami más. Az Ode­rán innen olyan világ van, ahol a liberális értékeket nemcsak a sátántól való­nak lehet minősíteni, hanem egybe is lehet mosni a globalizáció és a privatizá­ció­­ átkaival­, az elszegényedéssel, a munkanélküliséggel, a bűnözéssel, a kor­rupcióval, mindennel, ami sújt minket. Aki figyelte a csaknem egy időben zaj­ló német és lengyel kampányokat, érzékelhette, hogy a német „vörösöket” és „feketéket” jóval kisebb távolság választja el egymástól (ideértve a polgári jó modort is), mint a lengyel jobboldal konzervatívjait és liberálisait. A Kaczynski fivérek egypárti kormánya a jövendőbeli liberális partnert már a koalíciós tárgyalások idején megalázta: magához ragadott minden parlamen­ti pozíciót, rátette a kezét a belügyre, a rendőrségre, a nemzetbiztonsági szol­gálatokra, az ügyészségre. Most, az egyszínű kisebbségi kormánnyal - amelyet a szélsőséges kis pártok hajlandók kívülről támogatni - kezdődhet a tánc: Lengyelország „kommunistátlanítása” és a múlt politikai bűneinek megtorlása. (A­ liberálisok füle mögött sok van...”) Az első lépéseket bejelentették: változá­sok valamennyi titkosszolgálat élén, plusz a katonai hírszerzés felszámolása/ átalakítása. A táncot a Kaczynski-párt legelszántabb purifikátorai irányítják.

Next