Népszabadság, 2005. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-16 / 268. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT Vita helyett elutasítás Csak a liberálisok módosítanák a vatikáni megállapodást Az SZDSZ egyelőre egyedül van azzal a véleményével, hogy felül kell vizsgálni a vatikáni megál­lapodást. A katolikus egyház mellett a Hit Gyülekezete is til­takozott, a miniszterelnök pe­dig közölte: a kormány nem kí­ván változtatni a szerződésen. Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő be­jelentette, hogy pártja felül kívánja vizsgálni a vatikáni szerződést, meg akarja szüntetni az egyházaknak járó „feudális jellegű kiváltságokat”. Az SZDSZ 2 százalékra emelné az egyhá­zaknak adható adófelajánlás mérté­két, és külön alap létrehozásával a nyugdíjasoknak is lehetővé tenné, hogy támogathassák a nekik tetsző vallási közösségeket. Más formában viszont a párt szerint nem kell finan­szírozni a hitéleti tevékenységet - az egyházakat tartsák el a hívek. A liberálisok bevallott célja az volt, hogy vitát kezdeményezzenek az egy­házak támogatásáról. Az eredmény kissé felemás: sikerült - a politológu­sok kedvenc szófordulatával élve - a közbeszéd tárgyává tenni a témát, ám az eddig tapasztalható merev elutasí­tást aligha lehet vitának nevezni. A katolikus püspöki kar titkára ke­ményen válaszolt. Veres András kérdé­sünkre valótlanságokat tartalmazó populizmusnak, egyházellenes provo­kációnak nevezte az elképzeléseket, amelyek szerinte csak szavazatszerzés­re és hangulatkeltésre alkalmasak. Ve­res püspök úgy vélte, a liberális párt maga sem gondolhatja komolyan, amit állít. Egyebek mellett az sem igaz - mondta -, hogy az egyházi oktatási és szociális intézmények másfélszer annyi támogatást kapnak, mint az önkor­mányzatiak. Az SZDSZ - folytatta a püspök - bizonyos kedvezményeket olyan színben igyekszik feltüntetni, mintha azokban csak az egyházak ré­szesülnének. Pedig helyi adómentes­séget például nem csupán egyházak élveznek, hanem más közhasznú szer­vezetek, sőt a pártok is. Azzal kapcso­latban, hogy az egyházakat a híveknek kell eltartaniuk, Veres András megje­gyezte: ugyanilyen alapon az egyhá­zak is követelhetnék, hogy a pártokat tartsák el a párttagok. Tiltakozott a Hit Gyülekezete is, bi­zonyítva, hogy már távolról sem kötő­dik olyan szorosan az SZDSZ-hez, mint a kilencvenes években. A gyüle­kezet szerint a „súlyos tárgyi tévedése­ken alapuló javaslatokkal a liberális párt szőnyegbombázást intéz a vallás­­szabadság alapjai ellen”. A Hit Gyüle­kezetében, meglepő módon, a vatikáni megállapodás felülvizsgálatának terve sem váltott ki lelkesedést. „Nem ér­tünk egyet azzal, hogy a szerződést kampánycéloknak alárendelve módo­sítsák” - írták. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közszolgálati rádióban sugárzott keddi interjújában vetette el az SZDSZ indít­ványait. A kormányprogramban az áll, hogy fenntartjuk a vatikáni megálla­podást - mondta, hangsúlyozva: nem kívánnak változtatni a szerződésen. A vatikáni megállapodás módosítá­sa nem először kerül szóba. Ezt a lehe­tőséget nem csupán az utóbb vissza­kozó Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter vetette fel, hanem korábban már az SZDSZ is: a szabad demokra­ták ez év elején írásban is kidolgozták azt a koncepciót, amit most Gusztos újra bedobott a köztudatba. Nyakó István, a szocialista párt szóvivője ak­kor nem talált kivetnivalót abban, hogy a liberálisok a vatikáni megálla­podás felülvizsgálatát sürgetik, az MSZP vallásos tagozata viszont kinyil­vánította, hogy az SZDSZ elképzelései csak a „realitások tartományán kívül” értelmezhetők. CZENE GÁBOR II. János Pál pápa és Horn Gyula a Vatikánban 1997-ben a szerődés aláírása után. Az egyház finanszírozásáról szóló megállapodás azóta is vita tárgya Az SZDSZ bízik a konfliktusokban Koalíciós ütközések - nemcsak a kampány kedvéért „Valamelyik párt valamelyik politikusa” szabad véleménynyilvání­tásának nevezte Gyurcsány Ferenc, hogy az SZDSZ-es Gusztos Pé­ter a vatikáni szerződés felülvizsgálatát javasolta. Több más jel is utal arra, hogy a kampányban a koalíciós pártok szolidaritása gyengül. Igaz, úgy fest, mértékkel. Nem­­ válaszolt Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádiónak adott tegnapi inter­júban arra a kérdésre, hogy kíván-e vál­toztatni a kormány a vatikáni szerződé­sen. A kormányfő jelezte, hogy nem is­mer e tárgykörben olyan kezdeménye­zést, amely mögött a Szabad Demokra­ták Szövetsége pártként ott állna. Ezzel reagált Gusztos Péter vasárnapi sajtótá­jékoztatójára, ahol a szabad demokrata ügyvivő közölte: az SZDSZ szerint meg kell szüntetni az egyházaknak nyújtott feudális privilégiumokat, és ennek ér­dekében felül kell vizsgálni a vatikáni szerződést. Gusztos lapunk megkeresé­sére elmondta: a tájékoztató hivatalos SZDSZ-es rendezvény volt, ahol ismer­tette a liberálisok álláspontját az egyház finanszírozásának ügyében. „Semmi olyat sem mondtam, amiről az SZDSZ különböző testületei ne tárgyaltak vol­na korábban” - tette hozzá. A sajtótájékoztató része volt annak a sorozatnak, amelyben az SZDSZ bemu­tatja választási programját. Ezúttal is a liberális tábort szólította meg, eleve kal­kulálva az egyházak tiltakozásával, így a konzervatívoktól és a szocialistáktól is jól megkülönböztette magát az SZDSZ. Ez utóbbi azonban okoz még vitákat a szabad demokratáknál. Nem az ütközés a szocialistákkal, arra van hajlandóság mindkét részről. Az SZDSZ-ben abban van véleménykülönbség, hogy mikor kell nyilvánosan is konfrontálniuk a kormányfővel. Erről már tanácskozott a liberálisok parlamenti frakciója és érte­sülésünk szerint tegnap este az ügyvi­vők testülete is. Mindezt több ügy vetette fel: a kor­mányfő bizonytalansága az euró beve­zetésének időpontja körül, a költségve­tés tervezete, amelyet az SZDSZ-ben óvatosan bíráltak a nagy átalakítások elmaradása miatt. Majd jött Gyur­­csánynak a választójogi törvény módo­sítására tett javaslata, amely szerint frakciót alakíthatnának azok a pártok is, amelyek az 5 százalékos határt ugyan nem érik el, de három egyéni mandátu­mot szereznek. A bejelentés előtt Gyurcsány telefo­non tájékoztatta Kuncze Gábort, aki a kormányfő szerint elfogadta a javasla­tot, ám „nem tudta megszerezni hozzá a párt támogatását”. Kuncze viszont úgy emlékezik: „Én azt mondtam, hogy en­nek nem sok esélye van, majd a négypárti tárgyalásokon megbeszéljük. Ebben maradtunk.” Azt Kuncze elisme­ri, hogy alábecsülte a párton belüli fel­háborodást. A kormányfő gesztusának ugyanis volt olyan olvasata, hogy az SZDSZ mentőövre szorul. Különösen azért volt érzékeny a kér­dés, mert a Tárki októberi felmérése szerint a Fideszhez felzárkózó szocia­listák az SZDSZ rovására erősödtek. A szabad demokraták ennek nem sok hi­telt adnak. A saját havi felmérésük sze­rint sincs ok a pánikra. Ráadásul Gyurcsány Ferenc a kampányban elin­dul balra, teret hagyva így középen az SZDSZ-nek. Ez számukra jobb helyzet a háromnegyed évvel ezelőttinél, ami­kor még az okozott feszültséget köztük, hogy Gyurcsány lenyúlja a témáikat. Ekkor látogatott a kormányfő például a Vatikánba, ahol kemény hangot ütött meg, továbbá kiállt a teljes feltárás mellett az ügynökügyben. „Most pedig Gyurcsány védi a vatikáni szerződést, az MSZP pedig elutasítja az SZDSZ újabb ügynöktörvény-javaslatát” - mondta egy liberális politikus. Még egy optimista megjegyzés: általában jól hajrázunk. És egy realista: az MSZP- nek nem érdeke az SZDSZ bedarálása, mert egyedül nem képes kormányra kerülni. Mindenesetre most az SZDSZ igyek­szik összezárni, nincs lebeszélés, szüne­tel a Szabad Tanácskozás, ahol a belső ellenzék üzent alkalmanként a pártve­zetésnek és a szocialistáknak. A koalíci­ós partner bírálata ezzel nem szűnt meg. Ez kitűnt a párt hétfői megszólalá­saiból is. A Fidesz garanciatörvényét igyekeztek nevetségessé tenni, de nem volt jó szavuk az MSZP nemzeti mini­mum aláírásgyűjtéséről sem. Kuncze Gábor politikai giccsnek minősítette mindkét akciót. HASZÁN ZOLTÁN 2005. NOVEMBER 16., SZERDA 3 L T­eszt TANÁCS ISTVÁN ázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere egyértelmű­en úgy véli: ő a tényleges célpontja a napokban kirobbant közvéle­mény-kutatási botránynak. Ő maga és városa egyfajta kísérlet helyszí­ne: már egy éve folyik ellene a személyét lejárató suttogó propaganda, amely a magánéletét sem kíméli. Az, hogy most a korábban alattomban terjesztett állítások jelennek meg egy szinte tudományos pontosságú közvélemény-kutatás kérdéssorában, szerinte azt jelenti: valakik meg­bízhatóan mérni kívánják az eredményt, tesztelni a módszert. Ha ez így van, akkor átlépnek egy határt, amelyet a rendszerváltozás kezdete óta hallgatólagosan tiszteletben tartottak a politikai erők. Akik bármely ol­dalon közéleti szerepet vállaltak, eddig annak tudatában tették, hogy a közszereplőnek ugyan többet kell eltűrnie, mint a magánembernek, de a családtagok és a családi élet belerángatása a politikai küzdelembe túl­megy ezen a határon. Lázár arra alapozza feltevéseit, hogy a felmérést végző Medián üzleti titoknak tekinti, és nem hajlandó nyilvánosságra hozni a kutatás meg­rendelőjének személyét. A polgármester szerint etikátlan a kérdésfelte­vés is: a személyét érintő valótlan állítások sohasem hangzottak el nyil­vánosan, így azokról az embereknek csak a szóbeszédből lehetett tudo­másuk. A suttogó propaganda csupán őellene irányult, Bacsa Pál MSZP-s képviselőjelölt ellen nem, így irreleváns, hogy az ő neve is sze­repelt a kutatásban. Lázár gondolatmenete bár nem bizonyítható, de logikus. Minden­esetre riasztó lenne, ha feltevései igazolódnának. Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás óta még sohasem győzött a baloldal jelöltje sem parla­menti képviselőválasztáson, sem polgármesterjelöltként. A város fejlő­dött, de nem többet, mint a bukdácsoló dél-alföldi régió más települé­sei. A korábbi választásokat mindazonáltal nem a teljesítmény, hanem érzelmi motívumok döntötték el. Úgy tetszhetett, a hagyományos kam­pánymódszerek belátható időn belül nem hoznak változást. A polgármester ugyanakkor nemcsak baloldali politikai ellenfeleivel viaskodik, hanem amikor megpróbált leszámolni Rapcsák András örök­ségével, elmozdította tisztéből az elődje által kinevezett kórházigazga­tót, engesztelhetetlen gyűlöletet keltett maga iránt elődje egykori bará­ti körében. Lázár elvette a megbízást a városi uszoda tervezésére az Or­bán Viktorhoz közel álló Makovecz Imrétől, akit emiatt jelentős anyagi veszteség ért. Összevitatkozott a város környezetében több jobboldali polgármesterrel. A volt kórházigazgató a mostani vitában úgy foglalt ál­lást: aki a kérdezés szabadságát akarja korlátozni, az a válaszadás sza­badságát is korlátozná. A hely és a személy szinte kihívta hát maga ellen, ami történik - ám a feleségverős közvélemény-kutatás híre joggal borzasztja el a vásárhelyi polgármester politikai ellenfeleit is. Nem olyan ártatlan játékok ezek. Amíg még innen vagyunk a határon, lehet mondani, hogy szabad, fel­nőtt ember meg tudja ítélni, mi az igazság. De ha átlépjük, attól kezdve minden igaz lehet, és mindennek az ellenkezője is. Ma neked, holnap ta­lán nekem - mondta a tegnapi vitában Lázár János korábbi szocialista riválisa. Remélhetőleg mindenki komolyan gondolta. A régi nóta N. KÓSA JUDIT Jótékonysági koncertet szerveztek a hétvégén a törökbálinti zeneisko­la javára. Meg is telt a sportcsarnok, ünneplőbe öltözött emberek ül­tek a bordás falak között felállított széksorokban. Érezhető izgalommal várták, hogy fellépjen többek között Kocsis Zoltán, Gulyás Dénes, meg az Országgyűlés tagjaiból és munkatársaikból alakult Szená­torok énekkar. A jótékonysági eseményt Szőnyi Erzsébet, a Zeneakadémia ta­nára, a zeneiskola mentora nyitotta meg: ünnepi beszédében kemény szavakkal ostorozta a kormányt, amiért csökkentené a művészeti okta­tás költségvetési támogatását, és dörgő hangon jósolta, hogy hamarosan a Kodály-módszert is külföldről hozzuk majd be, mert mint más kincse­inkre, erre sem tudunk eléggé vigyázni. Kampányidőben persze megszokott az ilyesmi, nincs olyan helyzet, amely ne volna át- (meg-, sőt le-) politizálható. Ilyenkor szinte közöm­bös, hogy Magyar Bálint épp az előző nap jelentette be, a megszorító ja­vaslatot már visszavonták, a zeneoktatás állami támogatása jövőre épp annyi lesz, mint amennyi az idén volt. Az viszont fölöttébb tanulságos, hogy miközben tizenöt éve meglehetősen széles nyilvánosság előtt folyik a vita a közoktatás megújításának szükségességéről, a zeneoktatás szinte változatlanul élte át a rendszerváltást. Bár számtalanszor összecsaptak már a fontolva haladást szorgalmazó, a magyar iskolarendszer hagyomá­nyos értékeit hangsúlyozó konzervatív erők a rossz eredmények miatt mielőbbi változást sürgető liberálisokkal, a programokban olyannyira fontosnak minősített művészeti nevelés valós reformjáról szó sem esik. Kodály országában egyszerűen nem comme il faut feltenni a kérdést, hogy a bő fél évszázada hivatalossá lett módszer kőbe vésett metódus-e. Nem fordulhat-e elő, hogy miként a gyerekek gondolkodása és a ma­gukkal hozott ismeretek halmaza is változik, úgy a zenére nevelésük ér­dekében is új utakat kellene találni? Ugyanígy nem képezi nyilvános vi­ta tárgyát a zeneoktatás óhatatlan elitizmusa. Tudjuk, hogy a zenei tago­zatok - akárcsak a többi speciális osztály - elsősorban azokat juttatják pluszismeretekhez, akik eleve több hozott előnnyel rendelkeznek, és a legingyenesebb hangszeres képzés is főleg azok előtt van nyitva, akik a járulékos költségeket állni képesek. Arról viszont már nem beszélünk, hogy a zene nevelő hatására alighanem azoknak lenne a legnagyobb szükségük, akik most nem kapnak többet az általános tananyagban sze­replő régi és új stílusú népdaloknál. Ha követték a lapunkban pár hónapja lezajlott pengeváltást arról, kizárólag klasszikusokat vagy netán könnyűzenét is lehet-e tanítani az iskolásoknak, érzékelhették: talán sehol nem választja el olyan sűrű szögesdrót a való világot az oktatás világától, mint a zenei képzés terü­letén. A hadállásaikat védők büszke konzervativizmusa nem engedi, hogy átkukucskáljanak a kerítésen. Vitát sem lehet kezdeni arról, mi a fontosabb: a zene megszerettetése, a zene művelése iránti igény fölkel­tése, vagy a kodályi jó­ zene tananyagszerű elsajátíttatása. Ki látott va­laha örömzenét énekórán, vagy iskolai kórust kitörni a Bárdos-Farkas- Kodály szentháromságból? Szemérmesen - hiszen ez mégiscsak Ko­dály országa - meg sem említjük: a hagyományos oktatás funkcionális zenei analfabéták tömegeit bocsátja útjukra, hiszen a magyar lakosság nagy része épp úgy nem tud kottát olvasni, mint ahogy sosem tanult meg oroszul. Ezen alapkérdések tisztázása helyett a politika hosszú ideje egy dol­got tesz. Némi huzakodás után végül mindig biztosítja a szégyenletesnél valamivel több pénzt a művészeti képzésnek. Amely aztán újabb és újabb generációkat nevel föl. Olyannak például, mint a koncerten mel­lettem ülő törökbálinti jótékony, aki történetesen így indokolta részvé­telét: „Kocsis Zoltánt, ugye, látni kell...”

Next