Népszabadság, 2005. december (63. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-20 / 297. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG 2005. DECEMBER 20., KEDD 5 Alázó képernyő: önök kérték Talán azzal kezdődött, hogy Nagy Testvér egyszer csak beköltözött a tévébe. Akkoriban lett hirtelen fotogén és népszerű mindaz, amit addig talán szeméremből, talán képmutatásból nem mertünk a „világ” elé tárni. Azóta persze kiderült, amit látunk, nem csupán mulatságos, megrendítő és idegborzoló, hanem pénzre is könnyen váltható, így történhetett meg, hogy a palackból kiengedett szellem kényelmesen berendezkedett az életünkben: egyre-másra jelentek meg és futottak be az olyan műsorok, amelyek így vagy úgy, de a szereplők méltóságának feláldozására, a megalázás és kiszolgáltatottság különböző fokozataira építenek. Láttunk már az utcán találomra leszólított lányt ötvenezer forintért félmeztelenül evezni a Városligeti-tavon, hallottunk szintén lányokat fehérneműjük színét és idomaik formáját sorolni egy-egy koncertjegy fejében. Megszületett Fekete Pákó, aki voltaképpen abból él, hogy különféle médiumokban egyre kínosabb és kínosabb helyzetbe hozza önmagát és a nézőket. De médiaeseménnyé válhattak Zalatnay Sarolta börtönbe vonulás előtti utolsó szabad napjai is. - Hol húzódik a határ a nézők érzékenysége és a valódi megalázás között? Mi nem rúgjuk ki készakarva senkinek sem a lábát, és nem öntünk rá festéket - mondja Jáksó László, aki az utóbbi időben már nem csupán vezetője, de főszerkesztője is a Kész átverés! című műsornak. Az emberi méltósággal való visszaélés vádja már csak azért sem érheti a show-műsort, állítja, mert kizárólag olyan jelenet kerülhet adásba, amelyre az érintett utólag áldását adta. Más kérdés, hogy a képernyőre kerülésnek és az állandó szereplésnek farkastörvényei vannak: aki nem „találja ki” magát nap mint nap, az kihullhat a rostán. Aki viszont benn van, annak szinte minden megbocsátható: a korábban lenézett, a nyilvánosságból kiszorított pornósztárok is megtalálják a számításukat egy-egy show-ban. Talán ez is magyarázhatja, hogy az esetek kilencven százalékában az áldozatok még akkor is hozzájárulnak a jelenetek sugárzásához, ha az számukra több mint kínos. A néző kívánságait lesni kell. Például, ha kedvenceit smink, beállítások és előre megírt forgatókönyv nélkül, úgymond élesben szeretné látni. A szorult, kétségbeesett helyzeteknek pedig, ha lehet, még nagyobb a nézettségük és az árfolyamuk. - Igényünk van arra, hogy valami extrém, nem mindennapi, különleges élményt éljünk át - magyarázza Kiszely Márta pszichológus. - Ez természetesen lehet pozitív is, de a negatív ingereknek nagyobb a figyelemfelkeltő hatásuk. Egy gyerek is előbb hívja fel magára a szülei vagy a környezete figyelmét, ha rosszalkodik. A másik ember szorult helyzetét nézni, szinte páholyból - hiszen az élmény a televízión keresztül házhoz jön -, ad bizonyos önigazolást: „én mennyivel különb vagyok”, vagy: „lám, mire képes az ember”. Eközben pedig katartikus élményt élhet át, szoronghat, borzonghat kedve szerint. A középkorban a nyilvános kivégzések, a boszorkányégetések élő műsora jelentette az igazi, elemi élményt. Ezt ma is szeretnénk megtapasztalni, ha másként nem, a sportközvetítések segítségével: sokan ugyanis nagyobb élvezetet látnak egyegy látványos bukásban vagy halálos végű balesetben, mint abban, hogy valamelyik fél győzelmének drukkoljanak. - Démonikus, embertelen irányba mentünk el, s a tömegkultúra a megrendülés élvezete révén ezt bizonyítja nap mint nap különféle műfajokban - mondja Szilágyi Ákos író. - Ilyen értelemben pedig nem Orwell és Nagy Testvér után vagyunk, hanem még előtte. A regény elején ugyanis van egy látszólag jelentéktelen jelenet, amit a könyv hőse jegyez le naplójába. A moziban vetített háborús filmben egy kövér ember tragédiája pereg: úszva próbál menekülni, ám helikopterről szitává lövik. A közönség pedig rázkódik a nevetéstől. A védekezés egyetlen formája Szilágyi Ákos szerint nem bekapcsolni a tévét, ha sejtjük, hogy effélékkel próbálnak minket szórakoztatni. Ez persze nem lehet abszolút jellegű, hiszen elsősorban nem az eszközt kell megsemmisíteni, hanem az érzelmi egészségünket megőrizni. S bár tömeges védekezési reflexről még távolról sem beszélhetünk, a különféle kulturális kivonulásnak már van hagyománya. Apró elmozdulásokra ugyanakkor felfigyelhetünk. A Jáksó által szerkesztett Kész átverés például megszüntette azt a gyakorlatot, hogy hajnalban, álmukból zavarjanak fel híres embereket. És lányokat sem vesznek rá többé olcsó meztelenkedésre, hiszen ez időnként a műsorkészítőknek is kínos volt. Ami viszont a sztárokat illeti, marad a régi recept. - A közszereplő feladata a szereplés - véli Jáksó. - Az élet pedig nem egy francia revüműsor: időnként tele van kínos meglepetésekkel. S ha már ilyen adódik, lehetőleg ne maradjunk ki belőle. Orwell hőseivel ellentétben nekünk talán mégis van választásunk: a megfelelő pillanatban ki lehet kapcsolni a készüléket. Igaz, akkor nem leszünk többé képben. Nem értesülünk a legfrissebb pletykákról, és nem követhetjük nyomon Győzike újabb és újabb önmegsemmisítő akcióit. Vagyis lehet, hogy az élet épp ott és akkor megy el majd mellettünk? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND Ártatlan bohóckodás... ...Fekete Pákót is átverték... Jáksó: Az élet nem egy revü ...járókelők riogatása - részletek a Kész átverés! című műsorból Rend a lelke Fölkelt és akkurátusán kezdte összepakolni egyetlen, ezért méltán megbecsült ingó ingatlanát: a fekhelyét. A fogcsikorgató hidegben senki sem járt hajnalban az utcán, így nyugodtan csomagolgathatta a vackát, amihez felettébb ragaszkodott, egyáltalán nem tartva vacaknak. Négyszögre hajtotta a legfelső vastag nejlont (lakásfelújítás, harmadik emelet). Hengerbte a vékony szivacsot és a tollpaplant (Vöröskereszt), a paplanra rá is térdelt, hogy kiszorítsa belőle a levegőt. Azután megint négyszögre a vastag és a vékony plédet (Máltai Szeretetszolgálat), majd újfent hengerbe az ágybetétet (önkormányzat, szociális munkás), és az egészet összekötözte bálamadzaggal az alul lévő plazmatévés kartondobozzal együtt. Elégedetten nézte vagyonát, amit összehozott neki a globális karitativitás, a szociális háló, az egyház és a piacgazdaság. Maradtak a legalul lévő újságok, melyek a fagyot voltak hivatva elszigetelni a tollpaplan biztosította melegtől. Összeszedegette azokat is, mert ahogy szokta mondani: „Rend a lelke mindennek.” Közben olvasgatta a vastag betűket: Kulcsárvideók, Tokaji borcsaták, Bizottságok jobbról, bizottságok balról. Fogta az elemózsiás táskáját, és rájuk rakta nehezéknek, hogy szemétként ne fújja őket szét a szél. Átment a szemközti oldalra, és az éjjel csonttá fagyott pillepalackos tablettás borral betörte a kirakatüveget. Kivette a pezsgősgúla tetején lévő akciós Extra dryt - szilveszterre talán kicsit túlrendeltek, ezért már most akciós -, és visszasétált az útra készített otthonához. Számítása szerint még bő tíz perce volt. Tavaly is ennyi idő kellett, hogy megérkezzen a rendőrség. Tudta, mi következik majd a bíróságon: „Károkozás, betörés, lopás, csekély kárérték, visszaesés, de minimális társadalmi veszélyesség, megromlott egészségi állapot” - gyorsított eljárás, hatvan nap. Márciusban szabadul. Addig fűtött cella, ébresztő, reggeli, foglalkozás, ebéd, vacsora, takarodó, börtöncimborák. Már az üdvözlés: „Tiszteletem, tanár úr..., vártunk már, jöttél a faggyal, jobb vagy, mint az Aigner Szilárd..., Tudjuk tanár úr, rend a lelke mindennek” a szokásos fogadtatás, a szokásos téli menetrend. Szerencsésebb, mint a hajléktalanszálló, mert itt legalább rend, nyugalom, biztonság van. Ballagott át a másik oldalra, közben még felvett egy szélfútta címlapfoszlányt, 2006 a választások éve lesz, olvasta a lapon, és arra gondolt, betöri a szomszéd húsbolt kirakatát is, akkor akár nyárig is benn maradhat. Addig is nyugta lesz. De már meghallotta a visító szirénákat. Elégedetten nézte a közelítő kék fényt, pontosak, mint mindig, nyugtázta. Kisimította az újságlapot, és odarakta a többi közé, letakarva egy szalagcímet: „Megállíthatatlan a globális felmelegedés.” VARGA ZOLTÁN ERNŐ Méltán megbecsült ingó-ingatlan: a fekhely