Népszabadság, 2006. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
4 2006. ÁPRILIS 1„ SZOMBAT HÉTVÉGÉ NÉPSZABADSÁG RÉVÉSZ SÁNDOR Megjött a Mikulás, a kormány Mikulása, aki annál több pénzt hajít be a polgár ablakán, minél nagyobb az ablaka. A mindenkiéből. Bevezették az új lakástámogatási rendszert. Ennek az a lényege, hogy minél többet tud valaki lakóingatlanra költeni, annál többet ad hozzá az állam. Aki semmit, annak semmit. Aki valamennyit, annak valamennyit. Aki bármennyit, az akár 30 millió forintos hitelt is fölvehet tízszázalékos állami kamattámogatással, vagyis kaphat az államtól havi nettó kétszázötvenezer forintos fizetést jutalmul, amiért anélkül is sok pénze van neki. Meg még az adójából is leírhatja a befizetett részletek egy részét. Nem számít, hány gyereket nevel, hány lakása van már, mekkora a jövedelme, gyarapítja-e a lakásállományt vagy használt lakást vesz - akár családtagok is megvehetik egymás házát. Semmi sem számít, fő, hogy ne legyél rászoruló, mert akkor csak a bérlakásprogramban bízhatsz, arra viszont nemigen jut. A bérlakásprogramra másfél év alatt 35 milliárdot költöttek. A támogatott lakáshitel évi terhei az új ciklusban belenőttek a százmilliárdos nagyságrendbe, és még több száz milliárdig nőttek volna, ha nem mérsékelte volna a nagypolgárok ingyenélési lehetőségeit az új kormány (miután egynémely tagjai már éltek vele). Érdem itt, teher ott. Közvetlenül a választások előtt majdnem teljesen, aztán utána, az Orbán-kormány utolsó intézkedésével teljesen föltöltötték az újonnan fölállított főtisztviselői kart. A 300 fős elitgárda tagjait öt éven át nem lehet (egyetértésük nélkül) elbocsátani. Köztük van az Orbán-kormány közigazgatási államtitkárainak túlnyomó része és a helyettes államtitkárok többsége. A miniszterelnök személyes döntésével lényegében bárkit kinevezhet főtisztviselőnek, akár pályakezdőket is, ha van egyetemi diplomájuk és egy középfokú nyelvvizsgájuk. „Így állt elő mára az a helyzet, hogy miközben a kiválasztottak közé jelentős számban pályájuk kezdetén álló huszonéves fiatalok is bejutottak, a hierarchiában négy-öt lépcsővel feljebb elhelyezkedő apparátusvezetők pályázatát minden indoklás nélkül elutasította a kormányfő.” (Babuss Endre: Királyi út, HVG, 2002. március 29.) Az idézett cikk szerint „a kormányzat elitgárdájában 20 százalékra becsülhető a pártpolitikai értelemben egyértelműen elkötelezett »friss erők« aránya.” A főtisztviselőknek szolgálati idejüktől és beosztásuktól függetlenül minimálisan a köztisztviselői alapilletmény tizenháromszorosa jár. Ez 2002-ben 429 ezer forint volt. A következő kormánynak tehát, ha nem változtat a jogszabályokon, akkor is nagyon jól meg kell fizetnie a bukott kormányfő el-, de legalábbis lekötelezett híveit, ha nem kívánja igénybe venni a szolgálataikat. Március 15-én a Szikora János rendezte Tragédiával felavatták a Nemzeti Színházat. Az Erzsébet térre tervezett épület utolsó hivatalos költségvetése 15,2 milliárd forint volt áfával. Az új Nemzeti Színház költségvetése a ferencvárosi lapályon az utolsó nyilvánosságra hozott adatok szerint 15,4 milliárd forint volt áfa nélkül. Az Erzsébet téren maradt gödör helyreállítása 2,5 milliárd forintba került. Az építészszakma szinte osztatlan elismerését kiérdemlő Erzsébet téri épület megvalósításáról a kormány anyagi okokra hivatkozva mondott le. Az új Nemzeti Színházat a szakma szinte egységesen elutasította. (L. Magyar Narancs, 2002. március 14.) Frits Bolkestein, az Európai Bizottság illetékes biztosa kijelentette, hogy nem kerülhet be Magyarország az EU- ba, ha nem teszi átláthatóvá az autópálya-építésekkel kapcsolatos közbeszerzéseket, s ha versenysemlegességet sértő politikát folytat. László Csaba árnyék-külügyminiszter a Figyelőben fogadkozott, hogy velük aztán nem lesz ilyen gond, és gyorsan áttérnek majd a költségvetési hiány tökéletesen EU-kompatibilis számítására is. (Eörsi János: Az adókönnyítés ígérete - interjú László Csabával, Figyelő, 2002. február 14.) Az EU szerint mért államháztartási hiány ugyanis 2001-ben is jó harmadával nagyobb volt, mint amennyit a magyar rendszer szerint közöltek. (Igaz, még úgy sem volt sokkal több 4 százaléknál. L. Várkonyi Iván: Nagyobb az EU szerinti hiány. Népszabadság, 2002. április 27.) Kövér László egy agárdi politikai fórumon megragadta a magyar ellenzék különösségét: „Nincs még egy ország a világon..., ahol az ellenzék a külfölddel értene egyet, ha az a kormányt kritizálja. Milyen emberek ezek? - Komcsik - kiáltja a kórus. - Úgy van - bólint rá.” (Sztankay Ádám: Foggal és körömmel. 168 Óra, 2002. március 14.) A gáz árát mindenki emelni akarta, mert mindenki tudta, hogy muszáj, de mindenki félt attól, hogy a szemére vetik, ezért inkább a másik szemére vetették. A baj azzal kezdődött, hogy Horn Gyula egy pillanatra megfeledkezett magáról és igazat mondott: bárki kerüljön is hatalomra, a következő kormánynak mindenképpen emelnie kell a gázárakat. Pokorni Zoltán erre azonnal lecsapott, a szocik meg vissza: egy néhány héttel korábban, tárcaközi egyeztetésen született bizalmas tervezetet lobogtattak, miszerint 12,8 százalékos gázáremelés lenne indokolt, vagy úgy, hogy mindenkinek ennyivel emelnek, vagy úgy, hogy a lakossági árakat 22 százalékkal emelik, miközben a nagyfogyasztókét 9 százalékkal csökkentik. Az országimázs formálására, állami ünnepségek lebonyolítására, millenniumra, kormányzati kommunikációra, propagandára 1999 óta elköltött több mint tízmilliárd forint útja a homályba veszett. Az ilyesmikre szánt pénz túlnyomó részét, 2000-ben például 93,6 százalékát a Fidesz kampánycégeinek, a Happy Endnek és az Ezüsthajónak fizették ki. A MeH ellenőrzési főosztálya és az ÁSZ megállapította, hogy a két cég teljességgel indokolatlanul - hiszen folyamatosan és bőségesen ellátták őket megrendelésekkel - havonta 3 millió, illetve 1,3 millió forint készenléti díjat kapott, amiért persze még nem csináltak semmit. Amikor csináltak, akkor pedig nem kellett nekik elszámolni, csak felszámolni. Feladataik teljesítését az Országimázs Központ munkatársai konkrét számviteli elszámolás, tehát a felszámolt költségek ellenőrzése nélkül igazolták. A Happy End 20 százalékos vállalkozói jutalékkal dolgozott. Ezért sokszor nem kellett mást tennie, mint továbbadni a feladatot a - saját érdekköréhez tartozó - alvállalkozónak. Az Ezüsthajó 1999-ben a legdrágább ajánlattal nyerte el a megbízást a kormánytagok programjairól, utazásairól készített filmek elkészítésére. Az 578 millió forintért elkészített 312 filmre három év alatt 62 érdeklődő jutott. Az állami pénzek a két kiemelt kampánycégen keresztül baráti és rokoni cégek bonyolult hálózatában folytak szét, váltak láthatatlanná. Az állami ellenőrök nem követhették nyomon a pénz útját, mert a magáncégek által kötött alvállalkozói szerződéseket védte az üzleti titok. A Happy End árbevétele 2000-ben az előző évi hétszeresére duzzadt, de hiába vette be azt a sok pénzt a fent említett kedvező feltételek mellett, mégis minimális nyereséget mutatott ki. Az Ezüsthajóval ugyanez volt a helyzet, azzal különbséggel, hogy az ő árbevétele csak négy és félszeresére nőtt 1999 és 2000 között. A Happy End például alapítója Orbán Viktor kommunikációs főtanácsadója, Wermer András családjának birtokában lévő volt orosz laktanya területén bérelt ingatlant Csévharaszt és Inárcs között havonta négy és fél millió forintért! A láthatóan hiányzó nyereség láthatatlanul szokott hasznosulni. (A készleteket 1. Haszán Zoltán-Kéri J. Tibor cikkeiben: Országimázs - családi haszon, Népszabadság 2002. március 18. és Luxusutak az Ezüsthajóval, március 19.) Megszületett a második elsőfokú ítélet a Tocsik-perben, mely az első elsőfokú ellentéte volt. Azon alapult, hogy Tocsik megbízásának nem volt más értelmes célja, mint hogy pénzt szedjenek ki az állam zsebéből. Szépen el is meszelték az ügyvédnő mellett azokat is, akik az ÁPV Rt.-ben a szálakat mozgatták. Szokai Imre elnök is kapott négy évet. Csak azok (Boldvai László és Budai György) maradtak elmeszeletlenül, akik a pénzt átsegítették (volna) az MSZP és az SZDSZ kasszájába. Ők azért úszták meg, mert az ügyész nem hallgatott a bíróra, kitartott a zsarolás vádja mellett (amit Tocsik vallomása híján nem lehetett bizonyítani), s nem módosította azt befolyással való üzérkedésre. Az elmeszeletlenek pártjai azonnal jelezték, hogy az ítélet az ő érintetlenségüket bizonyítja, de a Népszabadság publicistája igyekezett lebeszélni az olvasót arról, hogy higgyen nekik: „A jóhiszeműség a bíróságra, s nem az állampolgárra nézve kötelező. Az állampolgár nyugodtan lehet rosszhiszemű, ha nem kap és nem tud tisztességes magyarázatot arra, hogy miért adnak el fiktív vevőknek tetemes közterhekkel és adósságokkal elborított pártközeli cégeket; vagy arra, hogy miért utalják át a közpénzekből fizetett sikerdíj egy részét úgyszintén pártközeli cégeknek, amelyek ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem végeztek.” (Révész Sándor: Mi a különbség? Népszabadság, 2002. március 20.) A közvélemény-kutató intézetek egy része a Fidesz-MDF közös lista előnyét jelezte, más része az MSZP-ét. Az egyetlen komoly cég, mely fél éve kizárólag a kormánypártok előnyét regisztrálta, a Magyar Gallup Intézet volt. A Gallup a választások előtt egy hónappal 164,6 millió forintot nyert a MeH pályázatán. Ez majdnem annyi, mint a Medián éves költségvetése. Hogy vagyunk? - ezzel címmel jelent meg az Országimázs Központ hirdetése, mely a Gallup Intézet fölmérésére alapult. A fölmérés szerint a többség úgy gondolja, hogy Magyarország derűs, rendes, tiszta, gyorsan fejlődő, sikeres és nagy jövő előtt álló ország. Nem csoda, hogy rohamosan csökken a rossz közérzetű és nem kevésbé rohamosan nő a jó közérzetű emberek aránya. A Gallup szerint tíz ember közül négynek már jó a közérzete, és már kettőnek sem rossz. (Magyar Nemzet, március 20.). Orbán Viktor biztosan a négy között volt: „Úgy vélte, hogy nem szabad támadni az ország sikereit és értékeit, még a hatalomba való visszakapaszkodás reményében sem; a sikereink ugyanis közösek.” A rendszerváltás pedig akkor fejeződik be, „ha egy választáson végre az ország polgárai nem valami ellen, hanem valami mellett fognak szavazni”. (Orbán: Előre kell állítani az órát..Magyar Nemzet, 2002. március 27.) Kövér Lászlónak voltak elképzelései arra nézve, hogyan lehetne tovább csökkenteni a rossz közérzetű emberek arányát: „Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta próbálják ezt sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk.” (Hangfelvétel Kövér beszédéről. Népszabadság, 2002. március 30.) A Fidesz fő plakátján egy kirobbanóan boldog kisfiú hirdette a magyar nép optimizmusát és életerejét. A kisfiú francia volt, a kép Amerikában készült, korábban egy spanyol telefonos cég hirdette magát vele, „A jövő elkezdődött!” jelszóval pedig a Black and Decker reklámozta a csiszológépeit. Az ünnep elmúlt, a kokárda nem múlt. Február 28-án a kormányfő évértékelő beszédeit szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület kiadta a Nemzetiszalag Mozgalom megalakulásáról szóló felhívást, melyhez a Fidesz-MDF pártszövetség képviselőjelöltjei gyakorlatilag egységesen csatlakoztak. A felhívás szerint „a XXI. század első választása meghatározza Magyarország, fiatal polgári demokráciánk jövőjét. Ezért a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület azzal fordul hazánk polgáraihoz és közösségeihez, hogy az új évezred küszöbén most is a jövő mellett döntsenek. Fejezzük ki ezzel is összetartozásunkat! Hirdesse minden kis nemzeti szalag és kokárda, hogy a nemzeti összefogás programja ma is a polgárosodás programja!” A felhívást az MTV kedvezményes tarifájú közérdekű közleményként adta le. A közérdekű közlemény a médiatörvény szerint nem lehet „politikai cél előmozdítására közzétett” közlemény. A szervező egyesület elnöke szerint politikai célról szó sincs, „a hirdetés a nemzeti érzelmű választók összetartására szólít fel”. (Népszabadság, 2002. március 20.) A nemzeti érzelmű választók már a kampány kezdete óta lelkes felhívások tömegével tartották össze egymást. A kokárdaviselés eszméje sem a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületében született. A Magyar Narancs Szüret rovata már a Nemzetiszalag Mozgalom felhívásának kiadása előtt két héttel az országos derű fényébe emelte a Szegedi Élet című lap homályából az Egyetemi tanárok, Civil Ifjúsági Szervezetek és Lelkészek Országos Baráti Körének „Vidám felhívását az egész Magyar Nemzethez”: „Mostantól kezdve - alkalmas időben - önkéntes kulturális rendezvényekkel, utcai énekléssel, gitárokkal és tánccal árasszuk el városaink, falvaink utcáit, tereit, szociális intézményeit, nyugdíjasotthonait! Ültessünk virágokat és fákat kertjeinkbe! Készítsünk és hordjunk kokárdát, legyen kilobogózva minden ablak! Találkozásokkor, levélben, SMS-ben és e-mailben így köszönjünk egymásnak: »Éljen a jövő!« Minden ünnepség után énekeljük el a nemzeti himnuszunkat! Kicsi gyermekeinknek és unokáinknak meséljük el a kismalac és a farkas, s a Jancsi és Juliska derűs, bölcs magyar meséit, hogy ők is megérthessék, mi zajlik ma az országban.” (Magyar Narancs, 2002. február 14.) A Fidesz vezetői februárban az ellenzéki furkósbotkampány elemeként értékelték azt a tényt, hogy egy Hustler nevű erotikus magazin erotikus képek környezetében közölt Orbán Viktorról amúgy tartalmilag nem kifogásolható cikket decens fotókkal. Márciuban a Színes Mai Lap következett. A lap főszerkesztője egy bulvárügyi tanácskozáson úgy nyilatkozott, hogy „első helyen nála a sztárok, ezen belül is a hazai sztárok szerepelnek, akiket az erotika és az oknyomozó bűnügyi anyagok követnek”. (Hetek, 2002. január 4.) Orbán Viktor mint hazai sztár maga mögé utasította az erotikát. Egymást követő két napon, két-két oldalt kapott Britney Spears, Claudia Schiffer, a Titkos a buli és az Ének a vizeletben című szösszenetek túloldalán. Először a Voetbal International című holland lap terjedelmes cikkét vették át a különleges figyelemmel és szeretettel övezett labdarúgóról, aki mellesleg „1998 óta Magyarország miniszterelnöke, amikor jobbközép pártja, a Fidesz abszolút (sic!!) többséget szerzett a választásokon”, s aki „független megfigyelők szerint ügyesen kormányozza országát ebben az új átmeneti időszakban”. „Szeretném az edzői diplomát megszerezni, és juniorokkal foglalkozni” - avatta be jövőbeli terveibe a miniszterelnök a holland lapot. (Hetente háromszor edz Orbán Viktor, aki nem szereti, ha kivételeznek vele. Színes Mai Lap, 2002. március 8.) Másnap jött a nagy exkluzív interjú (Riskó Géza: Mire hív a harangszó? - interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel. Színes Mai Lap, 2002. március 9.). Az interjú mellett pedig a levezető szöveg: „Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben szeretettel fogadta a Színes Mai Lapot. Percek alatt szóba került haza, ország, nemzet, család, polgár, NATO, közös Európa, terrorellenes küzdelem, békés világ. Felelősségteljes szavak, eligazodást segítő, irányt mutató mondatok az ország első emberétől.” A Színes Mai Lap helyét azóta a Blikk vette át. Mostanában az kap exkluzív lehetőségeket Orbán családjának és otthonának bemutatására. Bayer Zsolt - Kósa Lajos megrágalmazása kapcsán leszögezte, hogy a Blikk „kívül esik a civilizáción”. (Az ellenzék a gengszterizmus útjára lépett. Magyar Nemzet, 2002. március 11.). Azóta beleesett. 2002. MÁRCIUS A múlt köde Amerikai kép, spanyol reklám, francia kisfiú Fotók: Teknős Miklós Tocsik-per - Jogerőtlen ítélet Nemzeti színjáték Fotó: Szabó Barnabás Megy a jobb... Fotó: Domaniczky Tivadar A Népszabadság Zrt. kiadásában könyv alakban is kapható a cikksorozat szerkesztett és bővített kiadása, mely a még meg nem jelent részeket is tartalmazza az Orbán-kormány utolsó hónapjáig. A múlt köde 1998-2002 megrendelhető: (06-1) 436-4364.