Népszabadság, 2006. április (64. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-03 / 78. szám

NÉPSZABADSÁG • 2006. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ Magyarország * 7 A lakatember Portré egy rablógyilkosság áldozatáról Cseri Péter Nézem a két­ befalazott abla­kot, aztán a vastag fémkaput meg a magas kőfalat. Nem látni be az udvarra. Bemenni sem lehet, a rendőrség lezárta a helyszínt. A befalazott ablakok mögött élt Szakonyi Imre, aki néhány héttel ezelőtt rabló­gyilkosság áldozata lett. - A lakatember érdekli? - kérdez vissza egy arra járó helybeli fiatalember. - Semmit nem tudok róla, csak azt, hogy megölték. Meg azt, hogy min­dent lakatokkal zárt le. Nem tudni, miért falazta be az abla­kokat. Talán félt, vagy el akarta hitetni, hogy üres a ház. Nem fog találni senkit, aki ismerte volna. A fiatalember nem túlzott. Káptalanfán mindenki csak a fejét rázza, amikor Szakonyi Imréről kérdezem. A Veszprém megyei kisfalu lakói számára a 78 évesen meggyilkolt férfi már régen halott volt. - Ilyen esettel még én sem találkoztam: kikérdeztük a fél falut, mégis alig találtunk né­hány embert, aki legalább név­ről ismerte volna az áldozatot - csóválja a fejét Csík József alez­redes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság életvé­delmi alosztályának vezetője. -Az emberek szinte alig is­merték az öreget, a falut mégis nagyon felkavarta a bűncselekmény. Imre bácsi még soha nem élt ennyire közöttünk, mint most, a halála után. Hogy ki is volt valójában Imre bácsi, és hogyan élt, azt szinte senki sem tudta elmondani. Káptalanfán március köze­pén meggyilkolták az egyedül élő Szakonyi Imrét. A bűncse­lekmény után alig egy héttel a rendőrség elfogta azt a négy környékbeli fiatalt, akiket a gyilkosság elkövetésével gya­núsítanak. A letartóztatottak közül hárman részleges beis­merő vallomást tettek, kettejük ujjlenyomatát meg is találták a helyszínen. A gyanúsítottak azért támadták meg az áldoza­tot, mert úgy sejtették, hogy sok pénzt tart a házában. - A bűnözők egy káptalanfai fiatalembertől kapták a tippet, akinek az tűnt fel, hogy Imre bácsi mennyire elzárkózik a külvilágtól - mondja az alezre­des. - Szinte ki sem mozdult otthonról, hozzá sem járt senki, az összes kaput, ajtót a zárakon kívül lakatokkal is védte, né­hány éve pedig még az utcára néző ablakait is befalazta. A fa­lubeliek azt gondolhatták, az idős embernek rejtegetnivalója van, nyilván nagyon félti az ér­tékeit. Bár az elkövetők feltúrták az egész lakást, és csupán tízezer forintot találtak, mégsem té­vedtek. Szakonyi Imre valóban sok pénzt tartott otthon, amelynek a névértéke eléri a négy és fél millió forintot. Eb­ből azonban csak mintegy más­fél millió forintnyi a 2006-ban is minden további nélkül fel­használható összeg, míg a to­vábbi hárommillió forintnyi pénz és értékpapír ma már va­lójában semmit sem ér. - Hihetetlen, mi mindent ta­láltunk a helyszíneléskor - mondja Csík József. - Régi, le­járt bankjegyek és fémpénzek tömegét, olyan békekölcsön­kötvényeket, amelyeket utoljá­ra a hatvanas években váltot­tak be. Évtizedeken át vásárolt lottószelvényeit mind meg­őrizte. Szakonyi Imre évek óta ki sem tette a lábát a faluból, ha kimozdult otthonról, mindös­­­sze három helyre indulhatott. Az egyik a temető, ahol a szülei sírját gondozta, a másik a gáz­cseretelep, a harmadik pedig a vegyesbolt. Van egy hozzá jó­val közelebb lévő élelmiszer­­bolt is, de Szakonyi bácsi min­dig a távolabbi üzletbe járt. Egyszer valaki megkérdezte tő­le, hogy miért, mire azt mond­ta: „Ezt szoktam meg.”­­ Imre bácsi hetente csak egyszer jött, mindig csütörtö­kön és mindig reggel fél hét és hét között - mondja Bakos Vincéné boltvezető. - Soha nem beszélgetett sem velem, sem a többi vásárlóval. Szinte mindig ugyanazokat a dolgokat vette: kenyeret, kiflit, tejet, pörkölt­aprólékot, leveskockát, esetleg gyümölcsöt. Soha nem költött többet 3000-3500 forintnál. Na­gyon pedáns ember volt, mód­szeresen pakolta meg a táskáit. Ha almát vett, akkor mindig harminchat darabot kért, és a két táskába egyenként számol­ta le a tizennyolc-tizennyolc darabot. Imre bácsinak ma már csak egyetlen közeli rokona él Káp­talanfán. A nyugdíjas asszony azt mondja, pontosan tudni le­het, hogy Szakonyi Imre mikor fordult el a külvilágtól, és miért zárta szép lassan magára az életét. - Nem sikerült a házassága. Elvett egy nála tíz évvel fiata­labb lányt, akit aztán nem tu­dott megtartani magának - mondja a rokon. - A hatvanas évek végén elvált, és hazaköltö­zött az édesanyjához. Többé nem érdekelték a nők. A házas­ságából két lánya született, akik a hetvenes években hozzá akar­tak költözni, de Imre megtagad­ta őket. Az egyik lánya nem sokkal később vonat elé ugrott Sümegen. A másik lányával so­ha többé nem találkozott. Szakonyi Imrének egész éle­tében csak két munkahelye volt, előbb az ajkai timföldgyárban, majd az ajkai hőerőműben dol­gozott gépkezelőként. - Azt mesélték róla, hogy már akkoriban is különc volt - mondja Szakonyi Márton kápta­lanfai polgármester, aki távoli rokonságban áll Imre bácsival. - Az volt az alapelve, hogy nem fogad el többet annál, mint amiért megdolgozott. Soha nem vette át például a munkahelyi jutalmakat. De nem vásárolt buszbérletet sem: azt mondo­gatta, hogy neki ne tegyenek szívességet a támogatott bérlet­tel. Évtizedeken át minden reg­gel megvette a teljes áru buszje­gyet Ajkáig, délután meg vissza Káptalanfáig. Ha vonaton uta­zott, mindig első osztályú je­gyet vett, ki tudja, miért. A polgármesternek régeb­ben fájt egy kicsit, de aztán megszokta, hogy Imre bácsi nem fogadja a köszönését. Igaz, másokét sem. Az öreget annyi­ra nem érdekelte a külvilág, hogy amikor az egyik testvére halálakor ki kellett volna tölte­nie néhány papírt, hogy hozzá­jusson az öccse örökségéhez, egy lépést sem tett az ügyben. Szakonyi Imre nem ivott al­koholt, nem dohányzott, maga főzött, mosott, tavasztól őszig szinte folyton a kertben dolgo­zott. Az egyik szomszédja azt mondta róla, negyven évet él­tek egymás mellett, ez alatt egy napot sem beszéltek egymással. A gyilkosságot egy vasárna­pi napon követték el, majd csü­törtök délután a boltos tett be­jelentést, mivel Imre bácsi hosszú évek óta először nem jelent meg a szokásos időpont­ban az üzletben. A polgármes­ter kihívta a rendőröket, ők ta­lálták meg a holttestet. Az el­sődleges adatok szerint az el­követők előbb kicsalogatták a házból a férfit, majd rátámad­­tak és botokkal agyonverték. Utána hiába forgatták fel a la­kást, a jól elrejtett pénzt nem találták meg. - Az emberek szinte alig is­merték az öreget, a falut mégis nagyon felkavarta a bűncselek­mény - mondja a polgármester. - Imre bácsi még soha nem élt ennyire közöttünk, mint most, a halála után. Szakonyi Imre szép lassan magára zárta az életét A szerző felvétele Mézes tervek a Dobroda völgyében Modern, életképes gazda­ság alapjait kívánja megte­remteni a Nógrád megyei Dobroda-völgyben egy ci­vil szervezet. A Leader plusz program folytatása itt a hazai méztermelői kultúra felvirágoztatásához járulhat hozzá. Tarnóczi László A Dobroda-völgyi Leader plusz akciócsoport sikeresen vett egy pályázati fordulót, de az agrár- és vidékfejlesztési operatív program (AVOP) ke­retében most nem jutott több­letforráshoz. A Dobroda- és Ménes-völgyi Mikrotérségi Egyesület elnöke, Lénárt Dezső szerint ennek ellenére több hónapi munkájuk nem volt hi­ábavaló, mert van kész prog­ramjuk, megvannak az együtt­működő partnerek, s egy újabb pályázati kiírás esetén már senki sem lesz felkészültebb náluk. A kistérségi vezető egyébként azzal is vigasztal­hatta magát, hogy egy másik pályázati rendszerben övék lett a Nemzeti Fejlesztési Terv Hivatala által odaítélt „Év pro­jektje” díj, amit házi szociális ellátó- és jelzőrendszerükkel nyertek el. Nógrád északkeleti csücské­ben egységes, területileg jól kö­rülhatárolható mikrorégiót ké­peznek a Karancs-hegység völ­gyében, illetve a Dobroda-patak mentén egymáshoz viszonylag közel, láncszerűen elhelyezke­dő települések. A térség gazda­sági potenciálja jelenleg igen gyenge, számottevő cég errefe­lé nem található, ezért is láttak lehetőséget a vidékfejlesztést célzó Leader plusz programban - mondta Kökény Krisztina kis­térségi menedzser. Karancsalja önkormányzatának vezetésé­vel, a Dobroda­ és Ménes-völ­gyi Mikrotérségi Egyesület gesztorságával így alakult meg akciócsoportjuk, amelynek munkájában részt vett Egyhá­­zasgerge, Etes, Ipolytarnóc, Ka­­rancsberény, Karancskeszi, Ka­­rancslapujtő, Litke, Mihályger­­ge, Nógrádszakál önkormány­zata, valamint az Etes Közsé­gért Közalapítvány, a Karancs­­aljáért Alapítvány, a Karancs­­föld Aktív Szociálpolitikai Kht. és számos magánszemély. A csoport a helyi vidékfej­lesztési terv első lépéseként lajstromba vette a térség erős­ségeit és gyenge pontjait, vala­mint a lehetséges kitörési uta­kat. Ennek alapján határozták meg vidékfejlesztési tervük alappilléreit, a vidék fő termé­kének, a méznek helyben tör­ténő teljes körű feldolgozására építve. A Karancskeszihez tartozó Marakodipusztán élő Fekete Gáspár a méhészetből él. Ő az egyik legnagyobb méztermelő a Karancs völgyében. Százhúsz méhcsaláddal dolgozik - har­minc évvel ezelőtt hetven méhcsalád is elég volt a megél­hetéshez. Az 59 éves Fekete Gáspár - az édesapjával - már gyerekkorától kezdve méhész­­kedik. Még tizenöt éves sem volt, amikor már az Alföldre járt pergetni. Azt mondja, ami­kor az első két színes televíziót a salgótarjáni nagyáruházba hozták, egyiket egy gyárigaz­gató vitte el, a másikat ők tud­ták kifizetni. Most megnézi, mennyit tankoljon hatéves sze­mélykocsijába, amikor a salgó­tarjáni piacra indul, s húszéves Barkasára is csak a legszüksé­gesebbeket költi. A kaptárokat szállító teherautóra pedig csak a szezonban kéri el a rendőr­ségtől a rendszámot. A felvá­sárló mostanság 510 forintot kínál neki az akácmézért, a ve­gyes virágmézet 330-ért venné, ám ennyiért pocsékolásnak tartja odaadni. Miklós Zoltán mihálygergei vállalkozó úgy vélekedik, hogy amióta az Európai Unió been­gedte a jóval olcsóbb, viszont annál silányabb kínai mézet, azóta a hazai termelésben je­lentős visszaesés tapasztalha­tó. További problémaként ér­tékelte, hogy a magyarok méz­fogyasztása - a méz számtalan jótékony hatása ellenére - egy főre számítva mindössze 15 de­ka évente, ami negyede az uniós átlagnak. Egyes tapasz­talatok szerint a gyermekek­nek a fele még csak nem is is­meri a mézet, soha nem kós­tolta azt. Fejlesztési célként fogal­mazódott meg a méz különbö­ző módon történő feldolgozá­sa, térségi feldolgozóüzem lé­tesítése és működtetése. Ez megoldást jelenthet az értéke­sítési problémákra is: egysé­ges megjelenéssel, védjeggyel könnyebben kerülhetnek ter­mékeik az üzlethálózatok pol­caira. A programban szerepel a méhészeti eszközpark kor­szerűsítése, valamint a ter­mékskála bővítése, új techno­lógiai eljárások bevezetésével. A célok közé tartozik a parlag­földek hasznosítása vetésfor­góval, méhlegelők telepítésé­vel. A méhészek akkreditált képzésétől kezdve olyan komplex vidékfejlesztési ter­vet dolgoztak ki, amely magá­ban foglalja a méz teljes útját a méhlegelőtől a fogyasztóig, összefogja a térségi méhésze­ket, mezőgazdasági vállalko­zókat, és bekapcsolja a civil szervezeteket a vidékfejlesz­tésbe. Ha a dobrodai méz iránt nagyobb figyelmet tud­nak kelteni, akkor - szavaikat idézve - a vásárló sem vesz gyanús terméket, és az ő ke­nyerük sem válik keserűvé. Fekete Gáspár még egy ideig egyedül árulja a mézét Lesz uszodája Oroszlánynak Az év végéig felújítják az orosz­lányi uszodát, amelyet csaknem húszévnyi használat után 2000- ben zártak be. A létesítmény épülete és gépészeti berende­zései is használhatatlanná vál­tak. A rekonstrukció forráshi­ány miatt csak terv maradha­tott. Mivel a fedett uszoda mel­lett két nyitott medence is mű­ködött, a bontás sem tűnt opti­mális megoldásnak. A felújítás érdekében az ön­­kormányzat nyílt végű pénz­ügyi lízingszerződésre írt ki pá­lyázatot. Az eredményhirdetés­re március első felében került sor, s néhány nappal később az önkormányzat alá is írta a szer­ződést a BA-CA Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt.-vel. A megálla­podás szerint az uszodát az ön­­kormányzat 133 millió forintért eladta a cégnek, amely saját költségén, az önkormányzat ál­tal készített tervek alapján fel­­újítja azt, mintegy 240 millió fo­rintos költséggel. A decemberi átadást követően a város húsz évre visszabérli, majd a futam­idő végén maradványértéken megvásárolja az ingatlant. A szerződésben foglaltak szerint a havonta fizetendő lízingdíj mértéke jelenleg mintegy két­millió-hatszázezer forint. Az áprilisban kezdődő munkák során nemcsak gépé­szeti, illetve épületfelújítási munkákra kerül sor, de bővül­nek a szolgáltatások is, így kondicionáló- és fitneszter­­met, kozmetikai szalont is ki­alakítanak. (V. S.)

Next