Népszabadság, 2008. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-09 / 7. szám

2008. JANUÁR 9. SZERDA • NÉPSZABADSÁG 10 • Kultúra M­ár kapható! AZ ŐSKORSZAKTÓL AZ ŰRKORSZAKIG! A legújabb részben a Titanic-expedíciót ismerheti meg a Népszabadság mellé megvásárolva mindössze 390 forintos áron. Az újabb részeket keresse minden héten csütörtöktől a forgalmasabb hírlapárusoknál! További információ: www.nol.hu/dvd Telefon: 06 (1) 436-4373 Dinoszauruszok-Az ősvilág urai • Ősemberek földjén • II. Ramszesz uralkodása • Birodalmak és hadseregek • Ókori találmányok • Atlantisz - Az eltűnt világ * Kolumbusz, a nagy felfedező * Kalózok - Kincsvadászok nyomában * Szellemkastélyok Skóciában * Titanic - Expedíció a mélységbe • Híres csatahajók és tengeri háborúk • Az ismeretlen Galapagos • Az esőerdő szellemei • A Loch Ness-i tó titka Utazás a Föld középpontja felé • Őrszemek az égen * A piramisváros • Földünk titkai • A világegyetem titkai • Élet más bolygókon NÉPSZABADSÁG Dóm téri Turandot - fiataloknak Tanács István Szeged Ha nem sikerül a fiatalokkal megkedveltetni az operát, ak­kor ennek a műfajnak belátha­tó időn belül kihalnak a nézői - jegyezte meg Kesselyák Ger­gely, a Szegedi Szabadtéri Játé­kok művészeti igazgatója az idén nyári Turandot-bemutató kapcsán. Július 4-én és 6-án játsszák a Dóm téren Puccini operáját, Kesselyák nem vezé­nyel, hanem rendez ezúttal. Fi­atalos darabot akar, fiatal sze­replőkkel, fiatal közönséget is megcélozva - ez derült ki azon a beszélgetésen, amelyet ér­deklődő szegediekkel rendez­tek a Reök-palotában. A Regionális Összművé­­szeti Központ - a szecessziós palotát építő Reök Iván nevén kívül ezt is jelenti a rövidítés - azt tűzte ki célul, hogy a sza­badtéri előadások kapcsán olyasmikről beszélgetnek az érdeklődő közönséggel, amit az emberek nem értenek, de nem merik megkérdezni, meg többnyire nincs is kitől. A so­rozat címe „Fanfár a Szabad­téri Játékokhoz”, ennek első részében beszélt Kesselyák Gergely arról, milyen Turan­­dotot kíván a színpadra állíta­ni nyáron. Amikor a szerzők operát ír­tak, feltételezték, hogy a kö­zönség érti a cselekményt, tisztában van a műfaji alapok­kal - magyarázta Kesselyák. Mára ez megváltozott, de nem szükségszerű, hogy így marad­jon. Nem tudom elhinni, hogy a Turandot ne tetsszen azok­nak, akik megértik - folytatta. Azok a fiatalok, akik képesek elérzékenyülni a limonádé filmzenéken, biztosan élvez­nék a Hold Kórust is - ha is­mernék. Mint egy énekórán, a művészeti vezető kiválogatta közönségének a legfontosabb részleteket az operából, és mindegyikhez fűzött valami­lyen személyes magyarázatot. Amióta beköszöntött a „bőröndös karmestervilág”, azóta megnőtt a rendező sze­repe az opera-előadásokon. A vendégkarmester egyet-kettőt próbál, nincs idő közös értel­mezésre. Hogy ki lesz a Turandot karmestere, azt még nem árulta el. A szereplők fia­talok lesznek, nevük még ne­kik is titok. Kesselyáknak ren­dezőként fontos a látvány: most készül a díszlet, talán sziget és vár lesz egyszerre, dzsunkák fognak kikötni a Dóm téren, a miniszterek pe­dig talán egy kínai sárkány fe­jéből fognak énekelni. Ennyi villant föl a kulisszák mögül, de Kesselyák megje­gyezte: amikor étterembe megy, nem szeretné ebéd előtt megnézni, milyen belülről a konyha. www.nol.hu Kényszerszünet a vízügyi könyvtárban Munkatársunktól kiköltöztették a vízügyi könyvtárt a belvárosi Sas utca 6.-ból, ahol évtizedek óta bé­relt számára egy földszinti he­lyiséget a vízügyekért illetékes minisztérium. A könyvtárosok okot, indokot nem tudtak mon­dani, nekik sem mondtak, plá­ne írásban nem adtak. Csak azt, hogy költözni kell. A köny­vek, folyóiratok egy csepeli raktárba kerültek ideiglenesen, a kétezer beiratkozott olvasó pedig, kiknek többsége diák, járhat máshová a vizsgaidő­­szakban. Mint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtó­­osztályán megtudtuk, a minisz­térium és az V. kerületi önkor­mányzat közös megegyezéssel bontott szerződést. A könyvtá­rat a kiadások csökkentése mi­att saját ingatlanába szeretné költöztetni a tárca, s most vizs­gálják a lehetséges új helyeket. Mindegyik a belvárosban talál­ható, s előreláthatólag tavaszra a kiválasztott címen ismét megnyitják a könyvtárt. A Sas utcában egyébként mindkét oldalról egy ismert te­levíziós személyiség két kávé­zója volt a vízügyi bibliotéka szomszédja. Lehet, hogy az egykori könyvtárhelyiségben is vendéglátóegység nyílik. Kiállítás Luc Tuymans: Retrospektív Műcsarnok Rózsa Gyula Még a Morandi-hatás felfede­zését sem hagyja meg nézőnek­­kritikusnak Tuymans, aki maga mondja el a falon, hogy a csen­desen nagy olasz nyomán fes­tette a belga katolicizmusra utaló gyertyatartós képét. Luc Tuymans minden teremben mindent megmagyaráz. A fel­iratokon közli, hogy melyik művét mi ihlette, melyikről ké­szült magazinfotó, melyik egy bár reklámja, s melyek orvosi oktatókönyvek ábrái nyomán, nem titkolva a művészi fogáso­kat, az ábrák átfogalmazásának mikéntjét és miértjét sem. Az életművel most ismerke­dő magyar publikumnak lát­szólag könnyű dolga van. A fes­tő, aki művészettörténetet is végzett, a kívülálló tárgyszerű tömörségével igazít el a ter­mek, sőt a képek akasztásának sorrendjében. Helyettesítve a terjedelmes Tuymans-iroda­­lom tanulmányait, esszéit is, amelyek rendre rámutatnak az életmű kritikai tartalmára, a belga gyarmatosítás, a holo­kauszt és az elmúlt évszázad egyéb viselt dolgai kiváltotta reflexiókra. A látogatónak - ismerjük el - szüksége is van az eligazítás­ra. A belga művész, akit a figu­­ratív piktúra nagy megújítója­ként, hogy ne mondjuk, lázáros állapotból való föltámasztója­­ként ünnepel az évtized, nem kényeztet el vizuális bőbeszé­dűséggel. Organzafüggönye egy szürkésfehér felületen át­futó, monokróm és töredezett virágos ág. Tornya így, csupa­szon, névelő nélkül vázlatos szemléltető ábra, talán egy egy színnyomású építészettörté­netből. Naplementéje egy vilá­gos kör, némi szürke felhőfolt, amelyből, mint írja, kivonta a színeket. De még azt a komfor­tot sem adja meg a nézőjének, hogy lassan belezökkenve a szűkszavúság és a szűk paletta spártai világába, végre zavarta­lanul közlekedjen a félig elhall­gatott, elharapott formák, a vázlatos kapkodással felfestett motívumok és a fakó monotó­nia birodalmában. Tuymans váltogatja a stílusokat. Nem korszakonként, netán évtize­denként, ami megint csak ké­zenfekvő volna, hanem tudato­san vált, sokkolóan és inkon­zekvensen, egyik vászonról a másikra haladva. Ez a sokkolás persze felet­tébb viszonylagos, minden­esetre ez sem a célja. Hiszen Az imádó talán pópája, talán ortodox főpapja a lényegében szürkéből kiderengő világos sziluettjével, aranyló fövegdí­­sze ellenére monokróm, réve­­teg, ám e révetegségben oszto­zik az ugyancsak 2004-es Al­kony színes, ipari tájképével. Holott az utóbbi egzaktul meg­festett tornyai, e tornyok élfényes és napfényes modellá­­lása, meg a zavartalanul kék ég akár technikatudatos, büszke indusztriális panoráma is le­hetne, ha egy kevéssé bátrabb volna. De nem bátrabb, Tuy­­mansnak nem éri meg a bátor­ság, láthatóan nincs miért szó­kimondóbbnak lennie szóki­mondóbb stílusok alkalmazá­sakor sem. A Száj tulajdonkép­pen hiperrealista vagy fotórea­lista, amennyiben kíméletlenül fókuszál a képkivágás, és az aj­kak ráncaiig, a fogak árnyékáig részletes az ábrázolás, csak az a kihívóan perfekt fényfelület hi­ányzik belőle, amely a félig megidézett törekvéseknek az éltetője volt. Az Ujjakból is hi­ányzik. Mikrorealista, aggályo­san részletező, nagyítóközeli kép, ám zöldesszürke megvilá­gítása szöveg nélkül is érzékel­teti azt, amit a Tuymans-felirat csaknem kajánul közöl, hogy tudniillik orvosi könyvből szár­mazik. Nem véletlen, hogy a retros­pektív kiállítás talán leggazda­gabb, mindenképpen a legtöbb artisztikummal megfestett képe az A 3-as számú kiállítási tárgy. Ez üzekedő majmokat, mi több, kitömött állatok párzási jelene­tét ábrázolja, egy japán termé­kenységmúzeum reflektorfé­nyében. Leírás nélkül a szüzsé­­re aligha éreztünk volna rá. A mű viszolyogtató, ámde ele­mentáris, nevetséges, egyszer­smind rettenetes pátoszú lénye­gére azonban feltétlenül. Az ez­úttal mesteri modellálás, ame­lyet a bravúros sraffozás tesz teljessé, a pontosan adagolt ró­zsaszínek és kékek, amelyek az alapvetően most is szürkés vi­lágba belesápadnak, továbbá ér­telmezhető és nehezen értel­mezhető képrészek drámája ön­magáért beszél. El kell hinnünk a festő egyik nyilatkozatának, hogy pályája legelején rendkí­vül színpompásan és virtuóz módon festett. S el kell hinnünk, hogy auschwitzi latrinát szín­pompásan nem, csak a mostani akadozó, pont­vonalacska tech­nikával lehet megörökíteni. Nem érezve belemagyarázás­­nak mindebbe a feltételezést, hogy a negyvenkilenc éves Tuy­­mansnak felettébb megvető a véleménye a mai világról. Ne­tán a mai képzőművészetről is. Kevés festékkel Tuymans mindent megmagyaráz Fotó: Teknős Miklós

Next