Népszabadság, 2008. április (66. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-01 / 76. szám
www.nol.hu Nem kell a sokkterápia Gyurcsány Ferenc szerint nem reform az, ami megbukik Sok tárgyalás következik, még több találgatás, végül megállapodunk - állítja Gyurcsány Ferenc a koalíciós válságról. Nagy N. Péter - A pártértekezleten meglehetős iróniával hozta fel Horváth Ágnes ott bejelentett leváltása kapcsán, hogy az elemzők majd rájönnek, hogy ez olyan, mint Medgyessy Péter terve volt a liberális gazdasági miniszter, Csillag István elküldésére 2004-ben. Pedig ön szerint nem olyan. Az Medgyessy bukását hozta. Az SZDSZ akkor elveszítette bizalmát a miniszterelnökben. Most a liberálisok bejelentették, hogy visszavonják a kormányból minisztereiket és államtitkáraikat. Hol a különbség? - Ott, hogy az személyes vita volt, ez pedig politikai. Lényegi, tartalmi kérdésekről szól, nem arról, hogy ki lesz a miniszter. - Félrevezető látszat keletkezett... - Valójában azonban a sokkterápia SZDSZ-es modellje áll szemben a mérsékelt reformok szocialista politikájával. A színfalak mögött hónapok óta folyt a küzdelem a két koncepció között. Kóka János, az SZDSZ elnöke most Simor András jegybankelnök úrra hivatkozott, aki szerint 2000-2500 milliárd forintot ki kellene vonni az állami újraelosztás rendszeréből. Ez azonban minden család számára évi hatszázezer forint veszteséget okozna, s mint ilyen, vállalhatatlan az MSZP számára. - A nyilvánosság a liberálisok 5-600 milliárd forintos adócsökkentési csomagjáról tud, ami ennyivel venne vissza a költségvetés - remények szerint növekvő - bevételeiből. Ez is 120 ezer forint veszteséget jelent évente átlagosan egy-egy családnak. De ennél nagyobb volt a tét. Az SZDSZ javasolta, hogy szüntessük meg a családi pótlék adómentességét. Nem fogadtuk el. Javasoltuk, hogy szüntessük meg a nyugdíjak vegyes indexálását - nem fogadhattuk el. A nyugdíjasok utazási kedvezményeinek megszüntetéséhez sem járultunk hozzá. Mindez független a népszavazási eredményektől. Most már nem vagyunk hajlandóak hozzájárulni semmiféle megszorításhoz. Szerintük a reformok tempóját tartani kell, szerintünk viszont csak annak az átalakításnak van értelme, amit el lehet fogadtatni az emberekkel. Kétfrontos harcot vívunk. Egyrészt a Fidesz ellen, amely minden változást visszautasít, másrészt az SZDSZ-szel is vitázunk, mert ők sokkterápiát alkalmaznának. Egyik fél jóhiszeműségét sem vitatom. Csak másként gondolkodom. Lehet például a szlovák lendületre hivatkozni, de annak eléréséhez valóban ki kellene vonni 2000-2500 milliárd forintot az újraelosztásból. Abszurd nálunk ilyet követelni, amikor még a 300 forintos vizitdíjat sem lehetett elfogadtatni. Minderről azonban szó sem esik a koalíciós hadakozásban. Annál több Horváth Ágnesről, és arról, hogy önnek mihez van joga a koalíciós szerződés alapján, illetve mihez nincs. Az SZDSZ tulajdonképpen emiatt vonta vissza kormánytagjait. Ezt miként minősíti? - Nagyon határozott figyelmeztetésnek, amely jelzi, hogy melyek a problémák. Tükrözi, hogy mozgásterük és türelmük végére értek. - Hol van az a pont, amikor ön mondja azt, hogy nem folytatható az együttműködés, vagy ha igen, nem önnel? - A vita politikai természetű, kell lennie tehát politikai megoldásnak, még akkor is, ha Kóka elnök úr most azt érzékelteti, hogy én vagyok az, aki nem kíván együttműködni. Ez nem így van. Elengedhetetlen volt, hogy - Horváth Ágnes egyeztetés nélküli leváltásán túl - még meg is sértse az SZDSZ-t? - Az SZDSZ reformelkötelezettségét, ha valaki, én sokra tartom. De nem tudom elfogadni, hogy csak ők tudják, mire van szüksége a nemzetnek. Nem akartam megbántani senkit, de azt tartom, hogy a társadalom többségének érzéseit, véleményét tudomásul kell venni. - A szocialista párt hogyan fogadta Horváth Ágnes leváltását, illetve az SZDSZ kihívását? - A szocialisták a reform mellé most már kiszámíthatóságot és biztonságot is kívánnak. És roppantmód sajnálnák, ha az SZDSZ ezért elhagyná a koalíciót. - Az SZDSZ egységesen áll elnöke mögött? - Nem tudom. - Kisebbségi kormányzást el tud képzelni? - Nem tartunk ott, hogy ezt kelljen elképzelnem. - A nyílt kormányválság hírére esett a forint, a BUX index... és ezek csak a „szabad szemmel is látható” jelek. Ehhez képest április 30. is nagyon messze van. Nagyon remélem, hogy belátható időn belül megegyezünk. A mi pozíciónk tiszta: nem akarjuk felpuhítani a reformokat, de olyan ütemet és eszközöket szeretnénk csak alkalmazni, amelyek elfogadhatóak az emberek számára. Az a reform, amelyik megbukik, nem reform. Azt gondolom, jobb ma egy veréb, mint ha holnap egyetlen túzok sincs. - A szerdai kormányülést fél házzal tartják? Üresek lesznek a szabad demokrata miniszterek székei? - Nem, valószínűleg ott lesznek ők is. Tegnapi távolmaradásuk a parlamentből jelképes volt. Csak az április 30-i határidőt szabó bejelentést nyomatékosították. -Mi a rövid távú politikai prognózisa? - Sok tárgyalás következik, még több találgatás, végül megállapodunk. (Az interjú hétfő délután, az SZDSZ ügyvivői testületének döntése előtt készült.) Nem vártak felszólalást Szili Katalintól Ungár Tamás Pécs Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, MSZP-s országgyűlési képviselő - akit hétfői lapunkban tévesen az MSZP elnökhelyetteseként jelöltünk meg - nem volt ott a párt szombati értekezletén. A házelnök érdeklődésünkre ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben részt vett számos pártrendezvényen - legutóbb pénteken, az MSZP elnökségi ülésén -, s ahol megjelent, ott mindig elmondta véleményét a helyzetről. Szili közölte, hogy az értekezleten rá nem osztottak szerepet, hisz felszólalást sem vártak tőle, s csak azért nem akart elmenni, hogy ott legyen. Hozzátette, hogy négy éve egyébként sincs semmilyen pártfunkciója. Hangsúlyozta: távolmaradásában senki se keressen mélyebb tartalmat, egyszerűen csak fontosabbnak érezte, hogy Pécsett találkozzon a választóival. Mindig oda kell mennem, ahol a személyes jelenlétemnek több a hozadéka - mondta. Pénzbüntetés Karsaiéknak Pénzbüntetést kapott az MSZP- frakciótól az egészségbiztosítási törvényre februárban nemmel szavazó Karsai József és a szavazásról távol maradt Farkas Imre - jelentette be tegnap Varjú László, az MSZP frakcióigazgatója. Farkas nyolcvanezer, Karsai százezer forintos pénzbüntetést kapott. Utóbbi bocsánatkérését a frakció elfogadta, ugyanakkor utolsó figyelmeztetésben részesítette. Korábban az is szóba került, hogy kizárják a frakcióból, információk szerint azonban a képviselőcsoport ezt titkos szavazáson nagy többséggel elutasította. (MTI) öo NÉPSZABADSÁG • 2008. ÁPRILIS 1., KEDD Magyarország • 3 Kóka és Gyurcsány, mint két pókerjátékos, elmentek a legvégsőkig, s paradox módon mindketten ebből reméltek és merítettek pártjukon belül hitelesítő erőt. Csakhogy ez az erő a külvilág számára nem ér sokat. Bekkelés Tamás Ervin tamase@nepszabadsag.hu Aki azt hiszi, hogy már megint a szabad demokraták állították csiki-csuki helyzet elé a szocialista pártot és annak miniszterelnökét, téved. 2004-ben az MSZP egész vezérkara jutott arra a következtetésre, hogy Medgyessy Péterrel ne tovább, csak mindezt direktben közölni vele tűnt kínosnak. Most a szocialisták arra gondoltak, hogy a problémák java részét az SZDSZ parttalan reformvágya okozta, a bűnbak pedig maga Horváth Ágnes. Gyurcsány Ferenc pedig némi mérlegelés után osztotta ezt a véleményt, és meglehetősen brutális módon közölte a jelenleg legitimációs infúzión élő szabad demokratákkal. Ezzel aratta a pártértekezleten a legnagyobb tapsot, s szolgáltatta a konkrét hírt: tovább kell finomítani az egészségbiztosítási reformon, és Horváth Ágnes helyett új miniszterre van szükség. Mondott persze ő mást is, például, hogy nem hajlandó a hátralévő két évet kibekkelni, módosítani a konvergenciaprogramon, ahogyan azt több fölszólaló ajánlotta - győzni akar, de nem mindenáron. A furcsa az, hogy a tb-törvény módosításáról és Horváth esetleges lecseréléséről - nem hivatalosan - a szabad demokraták berkeiben is szó esett, bár az ottani vita végén Kóka János kiállt az egyébként annak idején általa nem favorizált miniszter mellett. Gáláns tett volt, bár pozíciójának romlását a pártelnök már régóta a reformok apostolaként igyekszik ellensúlyozni - s gyakran úgy tesz, mintha ezt Gyurcsány Ferenc ellenében kellene képviselnie. Most siker koronázta munkáját. A pártelnök-kormányfő szombati bejelentése összerántotta a széthulló SZDSZ-vezérkart. Ha a szocialisták első embere szán valamennyi időt a háttérmunkára, könnyebb dolga lett volna, hiszen „a koalícióért Horváth Ágnest” ugyanúgy nem elég ok az együtt kormányzás felrúgására, mint néhány éve Csillag István felmentésének szándéka. De egy MSZP- küldöttek közt sétáló és „hangosan gondolkodó” Gyurcsány ne a Syma csarnokból tegye közkinccsé döntését, mert ez így ultimátumként hangzik. Megalázó - és ettől lesz mindenki számára elfogadhatatlan. Kóka és Gyurcsány, mint két pókerjátékos, elmentek a legvégsőkig, s paradox módon mindketten ebből reméltek és merítettek pártjukon belül hitelesítő erőt. Csakhogy ez az erő a külvilág számára nem ér sokat. Még akkor sem, ha mára hirtelenjében kiderült, hogy egyikük (Kóka) a sokkterápia híve, a másik (Gyurcsány) a mérsékelt reformoké, a két párt szakításáról szólva a színpad mögül pedig kihallatszik: ne rohanjunk annyira előre! Lassan azonban mindegy, hogy az SZDSZ április 30-ig visszahívja-e a kormányból tisztségviselőit vagy sem, a másik oldalon mit tesz az MSZP azért, hogy a miniszterelnökétől elvárt és megkapott szombati szavak után tevőleges támogatást nyújtson neki. Persze, mint mindenünnen, innen is vezet visszaút, de az legalább annyira göröngyös, mint a továbbmenő. A kényszerek fogságában mindkét politikus kiszolgáltatottá vált, ahogyan a népszavazás számainak tükrében kényszerpályára került politikájuk is. A túlélési ösztön által vezérelve úgy lavíroztak, hogy előbb a maguk, majd egymás mozgásterét szűkítették szinte a végső határig. Azt végezték el közösen, amire a Fidesz Őszöd óta vár. Kisebbségi kormányzás? Külső támogatás a szabad demokratáktól? Folytatódó, de fékezett habzású reform, stagnáló gazdaság, megcsappant bizalom és önbizalom közepette? Félő, hogy ez már maga a bekkelés. O h Z199 Ha egy olyan kis porcelánboltban, mint a pesti tőzsde, két elefánt fészkelődni kezd, hiába vigyáznak, törik az üveg. Elefántok a parketten Tóth Levente tothl@nepszabdsag.hu Van abban valami magyaros báj, hogy éppen az a két cég akar nagyobb beleszólást magának a Budapesti Értéktőzsde stratégiájának kialakításába, amely tavaly az utóbbi évek legnagyobb csapását mérte rá. Nem akarta, mégis ezt tette. Mert ha egy olyan kis porcelánboltban, mint a pesti tőzsde, két elefánt fészkelődni kezd, hiába vigyáznak, törik az üveg. Azzal, hogy óriási mennyiségben vették a saját papírjaikat, majd tették a maguk vagy mások sifonérjába, hatalmas jövőbeli forgalomtól fosztották meg a BÉT-et. Nem ezért tették, de ez a következmény. Mert éppen ez a magyar tőzsde bajának a lényege: van két nagyágyúja, az OTP és a Mol, rajtuk kívül még néhány, érdeminek mondható forgalmat produkáló részvénye aztán slussz. A kutya se akarja részvényeit a BÉT-re vinni, ha a tőzsde elnöke vért izzad is. Legalábbis a nagykutyák közül. Ez akkor is így van, ha kurucok a tulajdonosok, még akkor is, ha labancok. Ezért aztán nem sokra megyünk azzal, ha az osztrák tulajdonosi konzorcium nyakába varrjuk a pesti börze bajait. Azt ugyanis igazán nem várhattuk tőlük, hogy miután magyar spekulánsoktól megszerezték a BÉT többségét, eszeveszett fejlesztésekbe kezdenének. A pesti tőzsde talonban van náluk, várva a regionális tőzsdeparti újabb játszmáját. A hazai tőkepiaci ugaron azonban akkor sem vált volna belőle ütőlap, ha magyar többségi tulajdonban marad. A gond ugyanis alapvetően nem benne van, hanem kívüle. A magyar nagyvállalatok és azzá tehető ígéretes cégek nem a tőzsdén akarnak maguknak pénzt szerezni a növekedéshez, terjeszkedéshez, fejlesztéshez. Márpedig így a BÉT lassú sorvadásra van ítélve. A börze jelentősebbnek mondható társaságai között alig van olyan, amelyet ne a privatizáció sodort volna a parkettre, és a tőzsdei cégek sem innen szerzik a pénzt a fejlődésükhöz. Most megint ott tartunk, hogy a BÉT-nek a megmaradt nagyobb állami vállalatok részvényeinek börzére vitele jelentheti a legnagyobb valós perspektívát. A magyar tőzsdét csak a magyar tőkések menthetik meg. Nem elsősorban azzal, hogy tulajdonolják, hanem azzal, hogy használják. A hazai tőzsdének ugyanis akkor van értelme, ha van, aki innen akar tőkét szerezni, és van, aki itt akarja pénzét befektetni. A magyar nagytőkések azzal tehetik a legtöbbet a magyar részvénypiacért, ha cégeiket a tőzsdére vezetik. Ennek viszont nyoma sincs, és ha őszinték vagyunk magunkhoz, kimondhatjuk: még az esélye is kevés. Nem a labanc tőke hagyja magára a pesti börzét, hanem a kuruc nagyvezérek. A tőzsdecsatát ezért először magunkkal kellene megvívni. Üres várat nincs miért védeni.