Népszabadság, 2008. július (66. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-23 / 171. szám
www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2008. JÚLIUS 23., SZERDA Vélemény • 13 LEVÉLTURMIX • Egymást érik a politikusok és a szakértők megnyilvánulásai az ország helyzetéről. Ezek egyike Dávid Ibolya Merjünk megfordulni! című (július 5.) cikke. Ha a felületes benyomásoknál mélyebbre hatolhatunk, észrevesszük az MDF régóta követett „ütünk egyet balra, ütünk egyet jobbra, de a balra mindig egy kicsit nagyobbat” gyakorlatát. A Fidesztől való távolságtartási szándékot eléggé gyengíti, hogy az MDF elnökének kormánykritikája szóhasználatát és érvrendszerét tekintve egy közepes tehetségű Szijjártó-tanítványéra hajaz. Általánosságokból, vagdalkozásokból, ellentmondásokból („állami rendszerek feneketlen zsákja”, „Tiszta Kezek Hivatala”) felépített, amolyan uborkaszezon-írás, az esélytelenek magabiztos és harcos kijelentéseivel. Az írást olvasván magam előtt látom az elnök asszonyt, amint hátrafelé mutatva elkiáltja magát: Előre! Koós Gábor Zirc • Minden esetben rendkívül bosszantó, ha a teniszezők az adogatásnál kettős hibát vétenek, így tett Wimbledonban Szávay Ágnes is, bár többször sikerült kijavítania. Nem úgy a Népszabadság munkatársának, aki a Szávay hiába várt Ivanovicsra címmel (június 28.) megjelent tudósításában beszámolt arról, hogy a spanyol Anabel Medina Garriugues az előző kanyarban legyőzte a 20. helyen rangsorolt olasz Garbint, így Szávaynak a tizennégy pozícióval hátrább található spanyol lány lett az ellenfele a harmadik fordulóban. Garrigues a második fordulóban nem Tathiana Garbint, hanem az ugyancsak olasz Francesca Schiavonét ütötte el a továbbjutástól. Utóbbi valóban a huszadik volt a ranglistán Wimbledon előtt. Azért a 79. helyezett Garbin is szerepet játszott Szávay wimbledoni mérkőzéssorozatában: az első fordulóban őt verte ki magabiztosan. Lantai András Budapest BLOGKÓSTOLÓ Hogyan bontsuk le a turulszobrot? - kérdezi Föld S. Péter a Nolblogon (http://fsp. nolblog.hu/). A Jobbik egyik alvezére, bizonyos Novák Előd bejelentette, hogy amennyiben megpróbálják lebontani a nekik oly kedves szobrot, akkor akár ezer embert is képes mozgósítani, hogy ezt megakadályozzák. Jó lenne, ha valaki jogvégzett ember vagy/és politikus szólna a turulvédőnek: ha csak egyetlen embert is mozgósít egy jogerős végzés ellen, az már bűncselekmény. (...) lehet egy olyan országot választani, ahol a Jobbiknak tetsző törvények uralkodnak. Elvileg feltételezhető, hogy létezik a Földön olyan ország, amelynek benne van az alkotmányában, hogy a törvényeket nem muszáj betartani. Lehet rájuk fittyet hányni, semmibe venni, oszt jó napot. Persze ez csak elméleti lehetőség, járhatóbb út alkotmányos módon, vagyis a már említett Magyar Köztársaság parlamentje által megváltoztatni a számunkra elfogadhatatlan törvényeket. Vagy népszavazást kezdeményezni: Egyetért-e Ön azzal, hogy törvényeket csak akkor kell komolyan venni, ha azok egyeznek a mi érdekeinkkel? Volt már ilyenre példa - a háromszáz forintos napidíjtól is milyen szépen megszabadultunk... Amíg azonban jogerős határozat mondja ki, hogy a XII. kerületi turulszobor felállítása és léte törvénytelen, a szobrot el kell távolítani a jelenlegi helyéről. (...) a szobor törvénytelenül áll a helyén, ezért aki az eltávolítás ellen mozgósít, az törvénytelenséget követ el. Erre azért van szükség, nehogy úgy járjunk, mint a tojásdobálók esetében. Amikor az ítélkező bíró, nyilván elfogulatlanul, úgy gondolta: a tojásdobálók nem tudták, hogy amit tesznek, az nem törvényes. Ha másképp nem megy, néhány alapvetést ki is lehetne plakátolni vagy fizetett hirdetésekben megjelentetni. Például: nem kötünk el tankot az utcán, mert nem szabad. Nem gyújtjuk fel az MTV székházat, és a jövőben senki se hivatkozzon arra, hogy nem tudta, hogy ez szabálytalan. Kirakatot betörni, autót felgyújtani, betondarabokkal rendőrre támadni szintén törvénytelen. És egy jogerős bontási határozat végrehajtását megakadályozni ugyancsak törvénytelen. Ha ezzel mind megvagyunk, akkor már tényleg nincs más hátra, mint eltávolítani a turulszobrot a mostani helyéről. Nem éjszaka, titokban, ahogyan annak idején felállították, hanem fényes nappal, sajtótájékoztató keretében. Hogy minél többen lássák: Magyarország jogállam. Ne hülyéskedj, SZDSZ! - így kiáltottam föl kétszer is magamban. Először akkor, amikor Fodor Gábor a pártok elhatárolódását sürgette a július 5-i szégyentől. (Fanyalgás helyett) Ha ezzel mind megvagyunk,akkor már tényleg nincs más hátra, mint eltávolítani a turulszobrot a mostani helyéről. Nem éjszaka, titokban, ahogyan annak idején felállították, hanem fényes nappal, sajtótájékoztató keretében. Hogy minél többen lássák: Magyarország jogállam. (Blogkóstoló) OLVASÓI LEVELEK Fanyalgás helyett Ne hülyéskedj, SZDSZ! - így kiáltottam föl kétszer is magamban. Először akkor, amikor Fodor Gábor a pártok elhatárolódását sürgette a július 5-i szégyentől. Fölösleges olyan látszat keltésével próbálkozni, mintha a mi ösztönzésünkre lett volna szükség: elhatárolódtak a pártok (legalábbis a parlamentiek) maguktól. Egyik azonnal, őszintén, másik késlekedve és kétszínűen - ahogy ennek „rendje” nálunk történelmileg kialakult. Megkapta az ország, benne a szabad demokraták a Fidesz „elhatárolódását” is: nincs benne köszönet. Azt kaptuk, ami várható volt, talán csak egyetlen szempontból többet: a Navracsics előadta két mondatnál .A Fidesz elutasítja a gyűlöletkeltés és az erőszak minden formáját. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kisebbségi kormány tehetetlensége miatt a rendőrség továbbra sincs abban a helyzetben, hogy biztosítani tudja a köznyugalmat,) aligha lehetett volna tömörebben és erőteljesebben éreztetni azt a cinikus, alantasan számítgató haszonlesést, a totális amoralitást, amely legalább egy évtizede áthatja a Fidesz egész politikáját. Korábban még lehetett értelme álláspontja tisztázására késztetni e pártot, régóta más azonban a helyzet: a Fidesz egész politikájának alapvető revideálására, a jelenlegi vezetés teljes cseréjére volna szükség ahhoz, hogy az „elhatárolódás” hiteles lehessen. Ne kérjünk hát olyasmit, amit ha megkapunk, úgysem vehetünk komolyan - föltéve, hogy nem hülyültünk el teljesen! Másodszor akkor kiáltottam föl, amikor megismertem az első SZDSZ-es reakciókat Gyurcsány chartás javaslatára. Korábban nem volt szokásunk kifogásolni, ha egy párt pártként viselkedik Gyurcsány ráadásul miniszterelnök is. Persze jobb lett volna, ha valami hasonló kezdeményezés a „civil társadalomból” (a pártok, szemben mindenféle hablatyolással, par excellence civil szerveződések) indul ki. Ám sem a Professzorok Batthyány Köre, sem a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, sem a többi Fidesz-közeli „civil” szervezet nem kezdeményezett és valljuk be, hogy a magyar szakszervezetektől, az egyházaktól vagy a köztársaság elnökétől (aki nem látszott észrevenni, hogy mi is történt Budapesten) sem volt várható semmi. Lehet éppen fanyalogni, hogy a miniszterelnök saját túlélése érdekében akciózik. Lehet bírálni a miniszterelnöki kezdeményezés formáját és tartalmát is - egy azonban aligha vitatható: régóta hiányzik annak a demokratikus tömegerőnek a színrelépése, amely megfékezheti az elszabadult barbárságot. Csakis ez az aktívvá váló tömegerő lehet képes hosszabb távon arra kényszeríteni a Fideszt, hogy eddigi magatartását alapjaiban vizsgálja felül. Mert a meg-megújuló utcai randalírozás és a Fidesz 2002 óta folytatott politikája közötti közvetlen összefüggés nem tagadható. Az a helyes szerintem, ha az SZDSZ Gyurcsány kezdeményezésével kapcsolatos jogos kifogásait (vannak ilyenek) elmondván, ebben az ügyben csatlakozik a miniszterelnökhöz, s maga is elkövet mindent, hogy a tervezett mozgalom a lehető legszélesebb alapokon jöhessen létre. És ennek nincs semmi köze a koalíció - az adott körülmények között általam helyeselt - felbontásához. Persze egy dolgot mindenkinek tudnia kell: a mozgalom elindítása nem fog összeborulást eredményezni, ellenkezőleg: annak jele lehet, hogy létrejött az az erő, amely képes fölvenni a politikai küzdelmet a demokráciára törő szándékokkal, szervezetekkel. Kerülni kell minden direkt pártpropagandát, de azt nem lehet és nem is szabad eltitkolni, hogy a tervezett charta elsősorban a jobboldali parlamenti pártok politizálásának kritikája lesz, mégpedig a helyzetből adódóan elkerülhetetlenül. Ezért aztán teljes értelmetlenség volna az SZDSZ részvételét ahhoz kötni, hogy vegyenek részt a chartában azok a pártok is, amelyeket az bírálni fog. Még nem késő átgondolnunk a dolgokat - de sok időnk már nincs. Gusztos István SZDSZ-tag, Salgótarján Mi és mások Nem mentem el a melegfesztiválra, mert lusta voltam a melegben vonatra ülni. Azt gondoltam, lesznek ott elegen, nem pont én fogok hiányozni, hiszen annyi demokrata van ebben az országban. Mert bíztam az államban, hogy megvédi a törvényesen vonulókat. Mert bíztam az ellentüntetőkben, tiltakozókban, hogy ők is emberek. Szégyellem, hogy megtörténhetett, ami megtörtént. A pártok rögtön politikai koncként cibálták az eseményt, ahelyett, hogy szolidaritást vállalva velük együtt vonultak volna. Az a sok civil szervezet, amelyik kisebbség hátrányos helyzetét bátran felvállalja, ha állami pénzeket, támogatásokat kell megszerezni. Az egyházak, akik az üldözöttek, a kitaszítottak támogatóinak vallják magukat. A jogrendszer, amelynek a törvények betűje és szelleme szerint is a felvonulók mellé kellett volna állnia, de ehelyett félremagyarázza, átértelmezi a törvényeket, se megelőzni, se megtorolni nem tudja a jogsértést, sőt növeli a jogbizonytalanságot, a káoszhangulatot. És én (te, ő, mi, ti, ők), aki azt hittem, nélkülem is megteremtődik a demokrácia, elég óhajtanom, és majd valakik megcsinálják. Rájöttem, hogy személyes részvétel nélkül nem megy. Én már megtanultam, hogy mindenki lehet kisebbségi. Vesedializált vagyok. Sokba kerül a társadalomnak, hogy élek. Vannak emberek, akik a krónikus betegek életben tartását fölösleges áldozatnak tartják, sokallják a rokkantakra, sérültekre szánt pénzt. Nemkívánatosak az itt tanuló vagy dolgozó határon túli magyarok, a bevándorlók. Sokan utálják a zsidó, cigány honfitársaikat, a körülöttünk élő nációkat, a távol élő idegeneket. Gyanúsak az idegen vallások hívei, a vakbuzgó keresztények, a pogányok. A fenébe kívánják a multikat, a gazdagokat, a szegényeket, a képzetleneket, az értelmiségieket. Nehezen tűrik a kommunistákat, a szélsőséges politikai csoportokat, a jobboldaliakat, a balosokat, a liberálisokat, a fővárosiakat, a vidékieket, az elváltakat, a szingliket, a gyerek nélküli házasokat, a nagycsaládosokat. Lehet, hogy nem is másokkal, hanem önmagunkkal van bajunk? Vigyázzon mindenki, mert ha egyszer körülnéz, azt veheti észre, hogy már nem is kisebbségben, hanem egyedül van! A magányunkra, gondjainkra nem gyógyír a szitok, a tojás, az utcakő, a gyújtogatás. Tóth Katalin Miskolc Autokrata vagy autoriter Szeretném kiegészíteni a pontosítás szándékával is Debreczeni József - a Horthy kort nézetem szerint jól interpretáló - írását (Horthy és Orbán, június 14.). A mai magyar történettudomány nem tekinti „autokráciának” ezt a korszakot! Az autokrácia - ahogyan Debreczeni is idézi a lexikonok definícióját - korlátlan uralmat, önkényuralmat jelent. Itt a cikk szerzője által is a későbbiekben magyar kifejezéssel „tekintélyuralomként” említett autoriter rendszerre lehet csak gondolnunk a történettudományi munkákról szólva, nem pedig autokráciára, autokrata rezsimre. A cikkben többször idézett Romsics Ignácnak a korszakkal foglalkozó alapvető munkáival egyéb vonatkozásokban egyetértve, magam több szempontból vitatom a Horthy kori politikai rendszerre vonatkoztatva az autoriter rendszer meghatározás érvényességét is. A modernnek tekinthető autoriter törekvések egyértelműen éppen a Debreczeni által is így jellemzett Gömbös-Imrédy-féle törekvésekhez kapcsolhatóak, nem pedig a Horthy kori berendezkedés alkotmányos-parlamentáris (bethlenista) struktúrájához. A korszakon végighúzódó antiparlamentáris, autoriter típusú átalakulásra irányuló törekvések (Gömbös-Imrédy- Teleki) csak részben voltak sikeresek a korszak során. A Horthy kor nagy részében viszont a szerző által is ekképpen interpretált alkotmányos-parlamentáris - természetesen nem demokratikus! - bethleni struktúra állt fenn. Korlátozott választójogával, az államfő és a parlament megosztott hatalmával inkább XIX. századi parlamenti rendszernek lehet tekinteni, s nem egy modern, antiparlamentáris, a többpártrendszert elvető, a néptől kapott legitimitásra hivatkozó, a tömegmozgalmakat felhasználó, az általános választójogot általában megadó, de ugyanakkor a választói akarat szabad érvényesülését több módon is akadályozó, az ellenzéki véleményeket kiküszöbölő autoriter rendszernek. A Debreczeni József által is szembeállított alapvetően eltérő két felfogásnak, két különböző paradigmának, a konzervatív parlamentarizmusnak és az autoriter berendezkedésnek a korszak során mindvégig zajló küzdelme eredményeképp a periódus végén egyre inkább az utóbbi győzelmét jelzi a politikai erőviszonyok mozgása, eltolódása, összefüggésben a nemzetközi erőtér megváltozásával. Ezek elsősorban a politikai (parlamenti) erőviszonyokban, és nem alkotmányos téren bekövetkezett változások voltak. Utóbbiak egy részével éppen a változást - rendszerváltozást - akarta elkerülni a konzervatív parlamentáris gárda, így a korszak végére egy rendszerváltoztató folyamat politikai ütközetei során vegyes parlamentáris-autoriter rendszer jött létre, amelyben az eredeti politikai berendezkedés „atyja”, Bethlen István már sajátos ellenzéki szerepet töltött be, otthagyva a kormánypártot, együttműködve az immár ellenzékbe szoruló alkotmányos-parlamentáris politikai erőkkel, de megmaradva Horthy tanácsadójának, közeli hívének. Ily módon nem csupán a Horthy kori politika meghatározó szereplői képviseltek igen eltérő politikai világnézetet, de küzdelmeik, kompromisszumaik, a változó erőviszonyok eredményeképp a politikai rendszer típusa sem tekinthető mindvégig azonosnak, időbeli változásai miatt nem értékelhető egységesen. Boros Zsuzsanna egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Politikatudományi Intézet Régimódi lennék? Ma valószínűleg én is meleg lennék, ha iskolás koromban - hatvan évvel ezelőtt - hasonló felvonulásokat rendeztek volna, ahol a melegek azt hirdetik, hogy jó melegnek lenni, és az egyenjogú a nő és férfi közötti kapcsolattal. Ma is csodálkozva gondolok vissza arra, hogy ébredező nemiségünket egymás között próbálgattuk megélni. Bizonyára még féltünk attól, hogy milyen egy lánnyal együtt lenni, meg tudnánk-e felelni a kihívásnak. Nem volt szégyenérzetem, míg nem találkoztam azzal a lánnyal, aki elfeledtette velem korábbi félénkségemet. Na és? - kérdezhetnék. A melegek éppen olyan boldogok lehetnek, teljes életet és talán könnyebb életet élhetnek, mint a férfi-nő kapcsolatban élők. Ezt nem tudom, mert nincs összehasonlítási alapom. Egy nagy különbségben azonban biztos vagyok: ha meleg kapcsolatban éltem volna, ma nem lenne öt fiam és két lányom, és bizonyára üresnek érezném életemet a gyerekek nélkül. Akkori barátaim, akikről tudok, mindnyájan apák lettek. Egy fontos tényt nem szabad a melegnek elfelejteni: azzal, hogy egyenlővé akarják tenni a meleg kapcsolatot a házasélettel, éppen az általuk hangoztatott emberi jogoknak és a nyugati demokratikus társadalomnak a sírját ássák meg. Amikor számunkra az önmegvalósítás a legfontosabb, a családi kötelék és a gyerek akadály lesz. Meddő és halálra ítélt társadalom leszünk. Kiöregszünk, elfogyunk. Szilas Attila Várpalota A politikai vitakultúra fejlődésének történetéből: 2010. Miniszterelnök-jelöltek kampányzáró iszapbirkózása a közszolgálati televízió műsorán Marabu rajza