Népszabadság, 2009. február (67. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-14 / 38. szám

2009. FEBRUÁR 14., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 20 • Sport Búcsú Marian Cozmától Pénteken, Bukarestben eltemették Marian Cozmát, a Veszp­rém vasárnap hajnalban brutálisan meggyilkolt román válogatott kézilabdázóját. Mind a Dinamo Bucuresti sportklub termében felállított ravatalnál, mind a Doamna Ghica orto­dox templomban tartott gyászszertartás alkalmával, mind pedig a Pipera temetőben több mint ezer ember búcsúzott a sportolótól, akit nagyszülei sírja mellett helyeztek végső nyugalomra. Cozmát a veszprémi klub játékosai, vezetői mellett elkísérte utolsó útjára Debreczenyi János, a város polgármestere és Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Köz­gyűlés elnöke. (Képünkön Carlos Perez, a bakonyi csapat klasszisainak egyike fejezi ki együttérzését társa édesapjának, Petre Cozmának.) A csapat - amely különgéppel utazott a temetésre - vasárnap délután negyed négytől Bajnokok Ligája-mérkőzést vív: a közép­döntő III. csoportjának első fordulójában a spanyol Ademar Leon együttesét fogadja. „A munkába, a játékba menekülés lehet az egyetlen út. A borzalmak után tovább kell lépni, innentől kezdve mindig Marianért játszunk” - nyilatkozta Mocsai Lajos, a veszprémiek szakvezetője. Fotó: Reuters - Radu Sigheti HÍREK • Norvég-rali: a második nap után a francia Sebastien Loeb - az utóbbi öt kiírás győztese - áll az élen. (Hamar) • Búcsúzott Jakab János, Kosiba Dániel, illetve Póta Georgina az asztalitenisz Pro Tour­­verseny első fordulójában. (Kuvaitváros) • Városi rangadót rendeznek vasárnap este fél kilenckor az olasz labdarúgó-bajnokságban: az Internazionale a Milannál rivalizál. Huszonhárom fordu­ló után a címvédő Interna­zionale 53 ponttal áll az élen, a második helyet a Juventus (46), a harmadikat a Milan (45) foglalja el. (Milánó) • Hatvankilenc esztendős korá­ban elhunyt Giacomo Bulgarelli, a Bologna labdarú­gócsapatának egykori váloga­tott labdarúgója. Bulgarelli 1959-es debütálásától 1975-ös visszavonulásáig a bolognai klubban játszott, s vezérletével az együttes 1964-ben bajnoki címet szerzett; karrierje befe­jeztével televíziós kommentá­torként és - a La Gazzetta dello Sport hasábjain - cikkíróként dolgozott. (Róma) • Franciaország pályázik a 2016-os labdarúgó Európa-baj­­nokság rendezési jogára - je­lentette be Jean-Pierre Esca­­lettes, az ország futballszövet­­ségének elnöke. A hét év múl­va esedékes kontinensviadal - amely először lesz huszonnégy csapatos - vendéglátói tisztére március 9-ig lehet jelentkezni; a franciákon kívül Skócia, Wa­les és Észak-Írország közösen kandidálna az eseményre. Az UEFA jövő májusban dönt a helyszínről. (Párizs) • Csaknem hatvanhatmillió font volt a Chelsea labdarúgócsapa­tának vesztesége a 2007/2008-as évadban. (London) • Megerősítette a Nemzetközi Biatlon Szövetség azt a korábbi sajtóértesülést, amely szerint három világbajnok orosz sílövő doppingmintája pozitív lett. A szervezet a dél-koreai világbaj­nokság szombati nyitánya előtt jelentette be: fegyelmi eljárás indul Dmitrij Jaroscsenko, Jekatyerina Jurjeva és Albina Ahatova ellen. (Pjongcsang) • Osztrák jégkorongliga: Salzburg-Alba Volán 5:4, bün­tetőkkel. (Salzburg) • Benyújtotta részletes pályá­zatát a NOB-hoz a 2016-os nyári olimpia rendezési jogára kandidáló négy - versenyben maradt - város: Chicago, Mad­rid, Rio de Janeiro és Tokió. A szervezet szemlebizottsága tavasszal ellátogat a helyszí­nekre, majd - szeptember 2-án - nyilvánosságra hozza az ér­tékelő jelentését, amely alap­ján a NOB-tagok október 2-án, Koppenhágában határoznak a játékok helyszínéről. (Lausanne) • Otthonában fogadja (vasár­nap délután negyed hattól) a Győr női kézilabdacsapata a montenegrói Buducnost Podgorica együttesét a női Bajnokok Ligája középdöntő II. csoportjának második for­dulójában. • Mérkőzések a női kosárlabda­bajnokságban: Szombathely- Szeged 50:128, Vasas-Pécs 55:85. • Nemzetközi atlétikai versenyt rendez a Magyar Atlétikai Szö­vetség szombat délután három­tól a Syma-csarnokban. A via­dal - amelyen a házigazdákkal együtt tíz ország sportolói vesznek részt - a három hét múlva esedékes torinói fedett pályás Európa-bajnokság elő­készületeit szolgálja. Eddig a sprinter Miklós Péter és a súly­lökő Kürthy Lajos érte el az Eb-kiküldetés szintjét. • Munkavégzés közben, ötven­nyolc éves korában elhunyt Orosz Gyula, a Dunaferr SE el­nöke. A sportvezető két éve vezette a dunaújvárosi klubot. Bronzra arany Sí Munkatársunktól Svájci siker a Val d’Isere-i alpe­si világbajnokság óriásműlesik­­ló számában: a lesiklás bronzér­mese, Carlo Janka győzött. A huszonkét éves versenyző mö­gött a szám olimpiai első helye­zettje, az osztrák Benjamin Raich és az amerikai Ted Ligety végzett. A norvég Aksel Lund Svindal - a kategória legutóbbi vb-aranyérmese - csak kilence­dik lett. www.nol.hu Konzervatív reform? Meglepő javaslatok a futballszabályokat szentesítő Board előtt Munkatársunktól Február utolsó napján tartja következő ülését az Interna­tional Football Association Board, a labdarúgás legfőbb szabályalkotó testülete. A szervezetnek nyolc tagja van: az angol, az ír, a walesi, vala­mint a skót szövetség delegál egy-egy képviselőt, míg az FIFA-nak négy voksa van. Egy-egy tervezet elfogadásá­hoz a szavazatok háromnegye­dére, azaz nyolcból hat igenre van szükség. Az idei rendes ülésén a Board több meglepő és fontos témában hoz majd határozatot. Az írek javaslata szerint a sárga lapot kapó játékosnak bizonyos időre (öt, tíz perc) el kellene hagynia a játékteret, akár a rögbiben. Az elképze­lés megvalósításával a félpá­lyánál elkövetett taktikai sza­bálytalanságok, az időhúzás, a reklamálások, a szimulálások, a „tekintélyteremtő” szabály­talanságok minden esetben azonnali kényszerpihenőt je­lentenének. Noha egyelőre csupán arról határoznak, hogy elkezdhetik-e az ötlet teszte­lését utánpótlás-mérkőzése­ken, a javaslat elfogadásának esélyei nem rosszak. Főként azért nem, mert a brit szövet­ségek egyike állt elő e tervvel, azaz „konzervatív” szereplő indítványozza a reformot. (A testület tagsági összetétele és szavazati rendszere miatt nem születhet olyan módosítás, amelyet a „szigetiek” nem tá­mogatnak.) Nemcsak a „narancssárga” lapról mond majd ítéletet a grémium, hanem más javasla­tokról is. Ezek közül néhány: hosszabbítás esetén újabb cserelehetőséghez juthatná­nak a csapatok; véglegesíte­nék a korosztályos találkozó­kon már jól vizsgázó, az alap­vonalon helyezkedő játékve­zető-asszisztenseket; a szünet maximális időtartama az ed­digi tizenöt percről húszra nőhet. Mivel az International FA Board eddig az úgynevezett fontolva haladás politikáját al­kalmazta, nem kis meglepe­tést keltene, ha minden elő­terjesztés zöld utat kapna a testülettől. Toni (Bayern München) egy Bundesliga-mérkőzésen. Sárga után me­hetne csöppet pihenni? Fotó: Reuters - Ina Fassbender Pető Péter Vasárnap este adták át a legran­gosabb zenei kitüntetéseket, a Grammy-díjakat. Az eseményt a legnagyobb Los Angeles-i sportcsarnokban, a Staples Centerben rendezték. Termé­szetesen telt ház volt, ám hogy ez egészen pontosan hány né­zőt jelent az idén tízéves, annak idején Bruce Springsteen-kon­certtel nyitó létesítményben, azt e speciális esetben képte­lenség megállapítani. Annyi bizonyos csupán, hogy a helyi Lakers és Clippers kosárlabdacsapatának mérkő­zéseire 18 997-en, az ugyancsak Los Angeles-i illetőségű Kings hokigárdájának fellépéseire 18118-an válthatnak jegyet, s hogy a nézők garantáltan meg­töltik az arénát. Szintén „papír­forma” a kínálat - a program - magas színvonala. A gála után két nappal fo­gadta a Lakers az Oklahoma City együttesét, csupán febru­árban további tizenöt különféle rendezvénynek ad otthont a csarnok. A kosarasok és a hoki­sok mellett fellépnek az Ameri­kában rendkívül népszerű pankrátorok, miként a Harlem Globetrotters bemutatója is „elvisz” egy estét. A Staples Center állandó telt háza nem egyedi az Egyesült Ál­lamokban: a legendás New York-i Madison Square Garden hasonló kihasználtsággal üze­mel. Februárban húsz különbö­ző eseményt tartottak, illetve tartanak ott, ami nem is megle­pő, hiszen a küzdőtéren a Rangers jégkorong- és a Knicks kosárlabdacsapata rivalizál el­lenfeleivel. Ám itt sem csupán sportból áll a kínálat: Marc Anthony és a Rascal Fletts coun­try trió ehelyütt koncertezik e hónapban. De lesz kutyashow, a fentebb már említett harlemi alakulat is fellép, s a Madison Square Gardenben rendezik a Cotto-Jennings profi ökölvívó­mérkőzést is a WBO elnevezésű szervezet világbajnoki övéért. Az egyetemi sportélet nívóját jelzi, hogy a St. John kosárlabdá­zói szintén állandó vendégei a csarnoknak, az meg csupán az európai sportrajongó számára meglepő, hogy a város Titánjai­nak mérkőzése, azaz a helyi lacrosse-együttes mérkőzése is helyet kap a kínálatban. Mind­össze öt órával az után, hogy a Rangers hokisai levonultak a jégről... Adódik a kérdés: a csarnok­üzemeltetők miként képesek a különféle sportágak számára eltérő borítású játékteret vará­zsolni alig néhány óra alatt? A bakersfieldi, amúgy tízezres arénában példának okáért mindössze négy óra szüksé­geltetik ahhoz, hogy a hoki­meccset követően ötven mun­kás furnérlemezeket borítson a jégre, s ezzel játéklehetősé­get teremtsen a kosarasoknak. Mindez szervezettség és hoz­záértés kérdése. Rutinmunká­ról mégsem beszélhetünk, hi­szen minden alkalommal a jég és az épület hőmérsékletét, il­letve utóbbi páratartalmát kell összehangolni. Az NHL tava­szi rájátszása idején Észak- Amerika melegebb éghajlatú városaiban nehezen tudják tartani a mínusz 4 (jég), illetve plusz 17 Celsius-fokra (csar­nok) optimalizált hőmérsék­letet és a harmincfokos pára­­tartalmat, főként akkor, ha nagy a pörgés a rendezvények egymásutániságában. Ellen­példa: a kanadai NHL-csapa­­toknál (elsősorban az Alberta állambeli Edmontonnál és Calgarynál) télen a kinti szél­sőséges hidegtől kell óvni a benti jeget. Ez Amerika! - mondhat­nánk, hiszen hiába épülnek Eu­rópában is a multifunkcionális óriáscsarnokok, kihasználtsá­guk meg sem közelíti az észak­amerikaiakét. Pedig a Staples Centert ugyanaz a cég működ­teti, mint a stockholmi Globe Arénát. Ennek dacára a svéd lé­tesítményben mindössze négy rendezvény volt, illetve lesz februárban. A francia főváros óriáscsarnokában, a Bercyben sem bő a kínálat: a hokisok ku­padöntője és az AC/DC kon­certje viszi a prímet, így is he­tente csupán egy este akad lát­nivaló. A Papp László Sportaréná­ban ugyancsak szerény a kíná­lat. Ebben a hónapban tartottak ott egy esküvői kiállítást, két­szer volt ABBA-show, továbbá kétnapi eseményt jelent a ren­dezvénytechnikai szakkiállítás, hogy azért (küzdő)sport is le­gyen a sportcsarnokban. K1-es tornával búcsúzik a február. Budapest (és az ország) leg­nagyobb fedett sportlétesít­ményében kosárlabda-mérkő­zést egyáltalán nem rendeznek, nincs kinek. A főváros legran­gosabb férficsapata, a Hegyvi­dék ugyanis pillanatnyilag az NB I sereghajtója. Amerika: telt ház miatt nyitva Amíg a tengerentúlon megy a műsor, addig Európában szerényebb a kínálat NÉPSZABADSÁG Központi telefonszám: 436-4444 E-mail: szerkgmepszabadsag.hu Vörös T. Károly főszerkesztő • Tamás Ervin, Krajczár Gyula, Horváth Gábor főszerkesztő-helyettesek • Angyal Gábor, Ferencz Gábor, Friss Róbert, Gergely Márton, Soós Kálmán lapszerkesztők • Nagy N. Péter Magyarország szekció • Tóth Levente Gazdaság szekció • Lovasi Eszter művészeti vezető • Fejér Gábor képszerkesztő • Szabó Barnabás Fotó • Révész Sándor Fórum; levelezés • Falus Gábor Hazai tudósítások • Tóth Ákos Hír és információ • N. Kósa Judit Kultúra • Seres Attila Külföld • Söptei Zsuzsanna Prepress • Jakab József Sport • Sós B. Péter Népszabadság Online • Népszabadság Zrt.: Kovács Tibor elnök-vezérigazgató, felelős kiadó • Karcagi László lapigazgató • Hanák Tamás hirdetési igazgató • Bulyáki Iván terjesztési igazgató • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest III., Bécsi út 122-124. Telefon: 436-4444. Telefax: 436-4604. Hirdetési ügyekben telefax: 436-4450. Terjesztési ügyekben telefon: 436-4373, telefax: 436-4426 • A Népszabadság Zrt. levélcíme: 1960 Budapest. Internetcim: www.nepszabadsag.hu. Terjeszti a Lapker Rt. Előfizetésben terjeszti a MediaLOG Zrt. 1784 Budapest. Előfizethető a kézbesítőknél. Megrendelhető: ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 106-000. Fax: 06 (46) 815-800,06 (46) 506-681. E-mail: elofizetes@media­log.hu. Reklamációk fogadása: ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 106-000. Fax: 06 (46) 815-800,06 (46) 506-681. E-mail: reklamacio@media­log.hu. Előfizetési díj egy hóra 2790, negyedévre 8370, fél évre 16 440, egy évre 32 880 Ft . Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató. Interneteim: www.ringier.hu, e-mail: ringierprint@ringier.hu • INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP.­­ ISSN 0237-3777 VIDÉK • A Népszabadság Zrt. a Matesz tagja. • Minden jog fenntartva!

Next