Népszabadság, 2011. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-09 / 262. szám

20 Népszabadság | 2011. november 9­, szerda Arcok Pető Péter R­osszindulatú daga­nat - közölte az or­vos az édesanyával. Hozzávetőleg három év telt el azóta, hogy elhangzott a tragi­kus mondat: Sipos Péter meg­ünnepelte tizenhatodik szüle­tésnapját, túljutott hat műté­ten, amputálták a jobb karját, átesett tizenöt kemoterápiás kezelésen, segédedzőként or­szágos bajnoki címet szerzett a Zuglói Sasok utánpótlás-ko­­sárlabda együtteseinek egyi­kével, mi több, érmeket nyert a Győztesek versenyén, a da­ganatos betegségből fölépült gyermekek sportvetélkedőjén. Pedig csak a könyökét ütötte be 2008 novemberében... A Budapest-válogatott ak­kor tizenhárom éves irányító­ja a kosártársulata tréningjén esett el. A sérült testrészre pi­hentetőgipszet kapott, ám a fájdalom nem enyhült. A srác ennek ellenére sem hagyott föl a mozgással.­­ Néhányan a csapatból át­igazoltak a riválisok egyiké­hez, mert az országos döntő utolsó felvonásában gyengél­kedtünk - meséli Tökölyi Kor­nél, a barátok egyike. - Petivel megfogadtuk, legyőzzük a ré­gi társakkal fölálló együttest, de jött a betegsége. Emlék­szem, már nem tudott rende­sen edzeni, így rengeteg bün­tetőt dobott. Akárhányszor be­léptem a terembe, mindig azt láttam: dob és dob. Amikor el­jött a nagy meccs, még nem tudtuk, mennyire súlyos a be­tegsége. Az edzőnk nem akar­ta játszatni, hogy óvja a ke­zét, ám a mérkőzés csúcspont­ján faultolták az egyik játéko­sunkat, aki nem tudta folytat­­ni a találkozót. Odarohantam a trénerhez, és mondtam neki, hogy hozza be Petit erre a két dobásra. Mindkét büntetőt ér­tékesítette. Megcsinálta! A siker után pár héttel a gyógytornász kitapintott egy csomót a fiú jobb karján. Pe­ti két hét alatt két operáción esett át, majd elkezdte a ke­moterápiás kezeléseket. - Nem akarsz odamen­ni, folyton hánysz, teljesen le­gyengülsz, gusztustalan lé fo­lyik a testedbe, hullik a hajad, olykor magadnak tépkeded - mondja Peti a keserű gyógy­módról, melyet már az elején örökre meggyűlölt. Hiába az üdítő miliő, a kórházakban fö­löttébb szokatlan Playstation és plazmatévé, a színes falak meg a kényelmes ágyak. Nincs az a környezet, amely elvisel­hetővé teszi a megpróbáltatá­sokat. Mindenesetre Peti kibírta a kilencszer háromnapos tortú­rát, visszatért az iskolába, új­­rakezdte a tréningeket. Leg­följebb az zavarta: sokkal fá­radékonyabb, mint korábban. Hamar megértette, soha nem játszik már olyan színvona­lon, mint betegsége előtt. Ta­lált hát magának új kihívást a kosárlabdában: a Zuglói Sasok egyik csapatának a segédedző­je lett. Tavaly szép sikert ért el a garnitúrával: az utánpótlás­társulat országos bajnoki cí­met ünnepelhetett. Még élénk volt a győzelem emléke, ami­kor Petinek újra kés alá kellett feküdnie. Az orvosok ismét daganatot találtak a szerveze­tében. A család választhatott: a fiú jobb keze vagy az élete. Az édesanyja mondta el Petinek, mi a tét. A família nem rágó­dott sokat a döntésen, a szak­emberek amputálták a végta­got. Akkor, amikor már kész volt a kölyök vízuma, Oroszor­szágba utazott volna, a Győz­tesek versenyére.­­ Zokogva hívott fel az Névjegy édesanyja, hogy a fiú nem jön velünk, mert újra megoperál­ják. Amikor beválogattuk az utazó társaságba, akkor azt hittük, meggyógyu­lt, és már minden nehézségen túl van - idézi fel a tavalyi eseményeket Sára Kinga, az Együttt a Da­ganatos Gyermekekért Ala­pítvány munkatársa. - A mű­tét után gyógytornászaink se­gítségével, óriási akaraterejé­vel Peti mindent megtanult, még egy karral úszni is... Nem akarok túlzottan szentimen­tális lenni, de elsírtam ma­gam, amikor az idén az ére­mért tempózott Moszkvában. Értsd: Peti megint legyőz­te a daganatot. A srác és Zsu­zsanna, az édesanya is rögzíti: a második meccs sokkal nehe­zebb volt, mint az első. Főként mert elveszítette a jobb kezét. Nem szólva arról, hogy az or­vosok többsége a műtét után hat adag kemoterápiás keze­lést javasolt, a szakemberek nem látták bizonyosnak, hogy a kór nem terjedt tovább a fia­talember testében. Peti meg­makacsolta magát, nem kért a fél tucatszor ötnapos rette­netből, ezért szinte erőszakkal hordták a kórházba, megint végigcsinálta. A 195 centi magas, 46-os ci­pőben flangáló óriáskölyöknek végleg le kellett számolnia a fé­nyes sportkarrierről szőtt ál­maival. Pszichológus is segítet­te a lelki talpra állást. A szak­ember Peti édesanyját is elkí­sérte a fiú osztályához, hogy együ­tt készítsék fel a fiatalo­kat a fogadására. A gyerekek egy rajzórán tudták meg: Pe­tinek amputálják a kezét. Töb­ben zokogtak, a szülők támo­gatásukról biztosították Petit és családját. Illésné dr. Szabó Csilla, a barátok egyikének édesanyja nem tétlenkedett, létrehozta a Sipos Péter Életéért Alapít­ványt, melynek fő célja, hogy összegyűjtse a pénzt egy meg­felelő színvonalú művégtag megvásárlására. A körülbe­lül hétmilliós vételárnak már csaknem a felét összekalapoz­­ták, ám a válság... - A gyerekek már az óvo­dába is együ­tt jártak, s ami­kor Peti tragikus esetéről érte­sültem, elhatároztam, létreho­zom az alapítványt. Azt ugyan­is tudni kell, hogy a fiú kitűnő tanuló és rendkívüli kosaras­tehetség. Szeretnénk, ha játsz­hatna még - mondja a civil szervezet alapítója. Egyebek­ben megjegyzi: - Furcsa, hogy mennyien vannak azok, akik nem tudják kezelni a helyze­tet. A régi barátok és tanárok közül sokan közömbösek vol­tak, esetleg féltek szembenéz­ni a valósággal. Egyébiránt nem véletlen, hogy az alapítvány művégtag­ra gyűjt. A fiú nemigen hasz­nálja ugyanis a mostani, meg­lehetősen primitív szerkeze­tet. Állítja, többet bajlódik vele, mint amennyit az segít. Édesanyja ettől eltérő állás­ponton van, szeretné, ha fia vi­selné a műkezet. Peti már ter­mészetesnek veszi, hogy az ut­cán megbámulják, otthon és az iskolában pedig megszok­ták már, senkit sem feszélyez a látvány. Az aggódó anyolka ab­ban bízik, hogy a jelenleg ki­lencedikes, közgazdásznak ké­szülő fiú legkésőbb az egyete­men a művégtaggal jelentke­zik majd. Az új közösség, a szo­katlan miliő esetleg segíthet a „pótkéz” megszokásában. Hogy a közvetlen környezet­ében élők ebben is segítik majd, az biztos. Arra is akadt példa, hogy egyszerre kilenc leányzó érkezett látogatóba hozzá. Ta­lán a befogadó atmoszféra mo­tiválta a fiút a sportban is: újra pályára lép alkalmanként diák­olimpiai meccseken. - Hogyan dobsz a rosszab­­bik kezeddel? - csúszik ki a számon az értelmetlen kérdés. Mosolyogva felel: - Megtanul­tam vele írni, hát dobni is. Ezek után végképp sem­mi meglepő nincs abban, hogy aktuálisan azt tartaná helyes­nek, ha habpartikon jelenne meg, ám az édesanya - egye­lőre - egyéb péntek esti prog­ramot is el tud képzelni a fiúnak. Cinkos mosoly kíséreté­ben pillantanak egym­ásra, ám nem hallgatják el, a betegség bizonyos időszakában nem volt felhőtlen a viszonyuk. - Megutáltuk egymást. Minden apróságon össze­vesztünk - mondja Peti. - így igaz. Ez a probléma a beteg kamaszok többségénél jelent­kezik. Amikor a kortársak ze­nét hallgatnak, moziba és plá­­zába járnak, akkor a kórház­ban magatehetetlenül fek­vő fiatalok a nap huszonnégy órájában össze vannak zárva az anyjukkal. Az csak súlyosbítja a hely­zetet, hogy az esetek többsé­gében az érintett családok eg­zisztenciális helyzetét is alap­jaiban változtatja meg a kór.­­ Nincs olyan szülő, aki egyedül hagyná gyermekét a kemoterápia idején, de kevés munkaadó engedheti meg ma­gának, hogy alkalmazottja he­tekre távol maradjon - magya­rázza Zsuzsanna. Siposék sze­rencsések voltak, amennyi­­ben az édesanya főnökei be­látók: Zsuzsanna nem veszí­tette el az állását. Pedig fia két meccset is játszott az életéért, s csak öt év múlva tekinthető gyógyultnak. - Rettenetes, megdöbben­tő volt olyan betegen látni, de még inkább megdöbbentő volt látni, ahogyan felépült. Elve­szítette az égjük karját, de nem omlott össze, sőt talán több az önbizalma, mint korábban - állítja Kornél, a barát. Talán ezért is tetszik utóbb olyan természetesnek, hogy Pe­ti bedobta azt a két büntetőt. Megint megcsinálná. FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS SIPOS PÉTER Az Internazionale futballcsapatának szurkoló fia 1995 októberében született, jelenleg a Dózsa György Gimnázium kilencedik osztályos tanulója. Tehetséges, Budapest-válogatott kosárlabdázó volt, ami­kor daganatot találtak a könyökében. Később amputálták a jobb kezét, azóta a Zuglói Sasok egyik utánpótlás-csapatának trénere. Gyógyulása után részt vett s érmet szerzett a Győztesek versenyén, a daganatos betegségből felgyógyult gyerekek tornáján.

Next