Népszabadság, 2012. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-04 / 3. szám

2012. január 4., szerda | Népszabadság 15 Kultúra A látás nyelvjárásai KIÁLLÍTÁS Rózsa Gyula Nemzetközi Kepes Társaság Budapest Kiállítóterem és noMADE Galéria Ügyeljenek a sorrendre: kezdjék az Erzsébet hídnál. Nem mintha itt, a Szabad sajtó úton nem volna ele­gendő látványosság, több erős mű, de az Anker köz felől érkezve mindez­­ méltánytalanul - elhalványulhat. Holott van a két kiállítás között több átfedés is, a német Dieter Jung talá­nyosan mély talan-hologramja, bi­zonyos, hogy hologramokat forgató mobilja például illeszkedne a másik, a fényművészeti kollekcióba is. Technikai közlemény, sajnos, nincs a Budapest Kiállítóterem cé­duláin. Ez nemcsak azért zava­ró a katalógust is nélkülöző tárla­ton, amiért általában, minden tár­laton zavaró, hanem különlegesen azért is, mert csupa műszaki ihleté­sű művet látunk. A rendező Nemzet­közi Képes Társaság proklamált cél­ja művészet és kutatás, képzőművé­szet és tudomány kölcsönösségének a megteremtése a névadó életmű­vének jegyében, ennek eredményeit volna hivatott bemutatni a mostani kiállításciklus. A hagyományos vagy hagyomá­nyosnak tekinthető művekkel nincs is gondja a hétköznapi látogatónak. Gyenes Zsolt fénykalligráfiája, a ku­szaságból rendbe rendeződő, majd rapszodikusan újra szétfodrozódó fekete-fehér vonalköteg akkor is ar­­tisztikus, ha ki tudja, milyen opti­kai csel állította elő a finomságait. Sorozat Második évadával kezd a Válaszcsapás Mentés másként Csákvári Géza Számos tudományos elemzés foglal­kozik azzal, hogy a 2001. szeptem­ber 11-i terrortámadás a New York-i ikertornyok ellen mennyire formál­ta át az akciófilmek világát. Nem kér­dés, hogy az amerikai külpolitikában tetten érhető paranoia és agresszió számos filmes életművében nyitott új szakaszt: ilyen volt például Oliver Stone, aki korábbi énjét megtagadva még a propagandába is belecsúszott a World Trade Center című művével. Ez a szeptember 11-i hatás ráadásul épp egybeesett az amerikai tévésoro­zatok csaknem egy évtizeden keresz­tül tartó felfutásával. Innen nézve a J. J. Abrams nevével fémjelzett Alias és a Robert Cochran és Joel Sumow ál­tal megálmodott 24 című szériák si­kere és létjogosultsága is indokolha­tó. A politikai elem - mely egyébként inkább a 24-re jellemző - mellett dra­maturgiai és stílusbeli újdonságok is jellemezték az erőszakos tévésoroza­tokat. Míg az Alias női akcióhőssel operált (Jennifer Gamer alakította Sydney Bristow-t), a 24 magát a so­rozatműfajt modernizálta. Szakított a jól bevált lineáris cselekményveze­téssel, a főhős immár nem volt egy­értelműen jó - Jack Bauer (akit a ki­fogyhatatlan energiájú Kiefer Suther­land jelenített meg) esetében a cél nemegyszer szentesítette az eszközt­­, és legalább öt párhuzamos szálon futott a sztori. Érdekes, amilyen na­gyot durrantak ezek a szériák a ket­tőezres évek elején, napjainkra már az általuk keltett divathullám fölött is eljárt az idő. Amikor pedig már senki sem számított újabb dögös ak­ Előbb egy, majd két világ­­megmentőre épült a Válasz­csapás két szériája. Mi első­ként a másodikat láthatjuk. ciósorozatra, 2010-ben megérkezett Nagy-Britanniából a Válaszcsapás. A Válaszcsapás hat részből álló első évadát a brit Skys nevű csatorna gyár­totta. Hőse, John Porter (az „értelmi­ségi” arcú Richard Armitage) nem is igazán kém, inkább kommandós, en­nek megfelelően még Jack Bauernél is kegyetlenebbül aprít a lehető legak­tuálisabb helyszíneken - például Irak­ban vagy Dél-Afrikában. Az akció el­ső osztályú, a dramaturgia már nem annyira: a készítők maradtak inkább a jól bevált linearitásnál (igaz, elősze­retettel alkalmazzák a flashback tech­nikát), épp csak annyira bonyolítják a dolgokat, hogy az erőszak nem tűnjön teljesen öncélúnak. De persze ez volt a cél: kommandósunk rendszeresen el­gondolkodik a jó és a rossz közötti kü­lönbségen, hogy aztán mindig jófiú­ként tűnjön fel az egy-egy epizód alatt könnyű kézzel produkált kamionnyi hulla után. Az első évad dicséretére legyen mondva, hogy a brit készítők igyekeztek egy átívelő drámai és kri­mi szálat is beépíteni a képletbe, mely tulajdonképpen működik is, bár biz­tos lesznek olyanok, akik illedelmesen pihennek, amíg Porter a családi tragé­diáival néz szemben. Haraszty Nagy kütyüjének zakatol­va ki-kiugró rézgombjai is fölénye­sen egyesítik a technikai perfektsé­­get és a játékos iróniát. És ha elve­szítjük is olykor a fonalat, nem ért­vén, hogy mi a kapcsolat egy-egy is­mert életmű és a high-tech között, a műveket a megszokott módon érté­kelni tudjuk. Kalmár János sajátos, érzelmes konstruktivizmusa, meglehet, azért van itt a helyén, mert az éles-sodort bronz Pierrot-alakot a kőtalapzatával valahogy összeerősítették. Lugossy Mária fenséges Emlékmű tervénél is az üveg összeragasztása lehetne a jogcím, ha a költői-drámai egyszerű­ségnek volna jogcímre szüksége. És még egy emlékműgondolat, jóllehet önkényes. Nagami, ez az egyébként magyar szobrász (nem oldjuk fel a művésznevet, ha ő nem kívánja) Tör­ténet címen olyan vízszintes drámájú és olyan szépre csiszolt kőkonstruk­ciót mutat be, amely a csendes be­metszésekkel a nagy elődök, jelesül a Bauhaus szellemét idézi, a fémes fém- (acél?) társítások bátor határo­zottságával meg valami olyan élessé­get, amely évszázada alighanem el­képzelhetetlen lett volna. Talán innen, az elődök, talán Ke­pes György, talán a klasszikus moder­nek teljesítménye felől nézve eligazo­dunk. Az említett Jung Calderes, uj­jal megmozdítható egyensúlyrend­szert konstruált, de a lengő karok vé­gén hologramok a lapok. Prizmacse­­rélője alighanem szintén Gábor Dé­nes találmányának köszönheti, hogy gyönyörködtetően felfokoz egy színes konstruktivista festménykomozíciót. Mellettük, Orosz István hagyományt felújító anamorfózisa mellett aztán nehezen elhelyezhetők azok a mű­A Válaszcsapás meglepetésre igen nagy siker lett - nyilván ebben az is közrejátszik, hogy ritka a jó akciószé­ria manapság. Ezek után kézenfekvő volt, hogy mások is meglátták benne az üzletet: a második évadba beszállt az amerikai (HBO alcsatorna) Cinemax is. Az már viszont egészen meglepő, hogy nem folytatásban, hanem kvázi újrakezdésben - rebootban - gondol­kodtak. Tehát a tengerentúlon a foly­tatással kezd a Válaszcsapás, ez az el­ső évad, míg Európában ugyanez már a másodiknak számít. Magyarorszá­gon a helyzet - mint általában - még ennél is bonyolultabb: a HBO a héten kezdte el sugározni a második évadot. Lapunknak az MTVA sajtóosztálya vi­szont megerősítette, hogy az első évad jogai náluk vannak. Noha pontos su­gárzási időpontot még nem tudnak, de az biztos, hogy tavasszal startol ná­luk a bevezető évad. Azt már meg sem mertük kérdezni, hogy két, Magyaror­szágon sugárzó csatorna vajon miért nem egyeztet ilyen esetben annak ér­dekében, hogy a néző ne érezze magát teljesen hülyének. Az első évad hősét ugyanis a második évad bevezető kép­soraiban fejbe lövik - állítólag Armi­tage nem vállalta a folytatást, inkább vel, amelyeknek sem a tradicionális, sem a technikai erényeit nem fedezi fel a látogató. Sokan vannak. Az ipa­­ros-barkács esztétika szülte szerelvé­nyek még magyarázhatók. A hagyo­mányos vászonra festett fantáziát­lan konstruktivizmus, a cirmos-geo­metrikus festmények és az ötvenhat­tal manipuláló videók kevésbé. Lát­­tukra nem a társaság proklamált esz­méi, legfeljebb az jut eszünkbe, hogy ha a névadó alapműve A látás nyelvét dolgozta ki, hivatkozó utódai a látás felettébb különböző tájszólásait be­szélik, a beszédkészség, az artikulá­ció igencsak eltérő fokán. Nem úgy az Anker közben! A noMADE Galériában a Kepes tár­saság Nemzetközi Fényműhelyének tagjai állítanak ki, és ha tudásunk időközben nem nőtt is fel minden megértendő megértéséhez, itt, ezek­nél a műveknél ráérezni vélünk a sa­játos technikai esztétikumra. Hiszen Mengyán András üvegkalickába zárt, abban részint valóban lendülő, abból részben kitörő lézeranimáció­ja (Formák téri tánca - a zenéről ta­lán szívesen lemondtunk volna) va­lóban vizuális fennköltséget és gon­dolati pazar változatosságot kínál. Az Angliában dolgozó Bolygó Bálint Su­gár című, finoman mozgó és éterien sugárzó művében pedig megérezzük a tisztaságot, a szellemet és a kom­bináció szépségét. Eszünkbe juttat­ja, hogy ha ezt Tatlin, Moholy-Nagy, de akár Kepes megérhette volna - és nem az elektronika, a lézer, a ledek meglétére, hanem azoknak az alkal­mas alkalmazására - a méltó folyta­­tásra - gondolunk. Meglehet, vala­mit felfogunk technika és művészet összefogásának korántsem egyszerű kérdéseiből is: az Oscar-díjas Peter Jackson rendezé­sében készülő Hobbit című mozifilmet választotta. Tény ugyanakkor, hogy a második évad - a főszereplő cseréjén „túllép­ve” - önállóan is élvezhető. Ha úgy tet­szik, sokkal amerikaibb lett a felállás. Egyrészt látszik a nagyobb büdzsé (a sorozat látványosabb, és több benne a pusztítás), másrészt száműzték a csa­ládi drámát és az átívelő krimiszálat, helyette pedig sokkal több és nyersebb erőszakot és szexualitást kevertek a masszába. Mintha csak az lett volna az amerikai csatorna kérése, hogy minél több vér és női kebel kerüljön a kame­rák fókuszába. John Porter persze pó­tolhatatlan (ezt sok rajongó is így érzi): szerepét két pasi vette át, Stonebridge (Philip Winchester) és Scott (Sullivan Stapleton) őrmester. Ízlés kérdése: mi úgy véljük, ha már a világot kell meg­menteni, elegánsabb az egyszemélyes felállás. Az viszont figyelemre méltó, hogy mi sem maradunk ki a terror­ból: a második évad két utolsó része többek közt Magyarországon játszó­dik. Ha minden jól alakul, akkor Ár­pa Attila színész majd leszinkronizál­ja a magyar rendőrfőnököt alakító Ár­pa Attilát. A noMADE Galériában a Kepes társaság Nemzetközi Fényműhelyének tagjai állítanak ki fotó: m.schmidt János ti Box Office Varázslók, robotok, kalózok Papp Sándor Zsigmond Nem túl jó hír a kreativitás híveinek: a folytatások esztendeje volt a tavalyi év. Vagyis az egyre makacsabbnak tű­nő gazdasági válság alatt sem a stú­diók, sem a nézők nem nagyon koc­káztattak, csak annak szavaztak bi­zalmat, ami már egyszer bizonyított. Amit szinte már látatlanban meg tud­tak ítélni: a varázslós-robotos-kalózos látványorgiának. Valahogy így festett tehát 2011 pénztárcsilingelő szenthá­romsága. Ráadásul mindez 3D-ben, ami nem túl sokat ígér a hagyományos filmeknek. Három alkotás is belépett a szűk, milliárdos klubba a bevételeket össze­sítő 2011-es listán. A Harry Potter-so­­rozatot lezáró epizód világviszonylat­ban 1328 millió, az alakváltó robotok kalandjait sorjázó Transformers-epi­­zód 1123 millió, míg a Karib-tenger kalózromantikáját felélesztő legújabb történés 1014 millió dollárt csenge­tett össze. (Csak emlékeztetőül: 2010- ben ez két filmnek sikerült, a Toy Sto­ry harmadik részének, és egy „erede­ti műnek”, a többszörösen feldolgo­zott Alice Csodaországban című alko­tás Tim Burton-ös verziójának. Szin­tén 3D-ben. Tavalyelőtt Harry Potter bő negyvenmillióval maradt le egyéb­ként a milliárdos klubtól.­ Ám míg 2010-ben az első tíznek csupán a felét tették ki a folytatások, tavaly már az első hétbe sem tudott beverekedni „önálló alapokra” épülő mozifilm. A negyedik helyen a Kung Fu Panda második része végzett (665 millió), ám ezt vélhetően nem fogja tudni tartani, hiszen a még most is ját­szott Alkonyat-sorozat záró részének első felvonása (Hajnalhasadás 1.) ro­hamléptekben közelít az ötödik hely­ről (jelenleg: 657 millió dollár összbe­vétel). A hatodik helyre került a gyors autók megszállottjainak filmje, a Ha­lálos iramban című folyam immár ötödik adrenalindózisa (626 millió), majd a Másnaposok 2. vígjátékorgiája (581 millió) következik. És innen már a rajzfilmek un­alják a mezőnyt. Nyol­cadik a tévésorozatból önálló filmmé előlépő Hupikék törpikék (562 mil­lió), melynek folytatása ilyen bevétel mellett szinte garantált. Utolsó előt­ti helyen a Verdák folytatása szerepel (560 millió), és végül a Rio zárja a sort (484 millió). Még egyetlen mozinak van esélye beverekedni magát a top tízbe, ám az is sorozat. A Tom Cruise-zal felszerel­kezett Mission: Impossible széria ne­gyedik felvonása ugyan még „csak” 362 milliós bevételnél tart, de a kül­detés nem tűnik lehetetlennek, már azért sem, mert a két ünnep között fe­dezte fel magának igazán a világ Ethan Hunt legújabb kalandjait. Ha a lendü­let még két-három hétig kitart, úgy ő lehet a tizedik a mezőnyben, s akkor a top tízben kilencre emelkedne a foly­tatások száma. És ez már azért is szép teljesítmény, mert nem bevételnövelő technológiával, hanem „kétdimenzió­san” készült, vagyis tudatosan szembe ment a trenddel, miközben az első öt­ben négy alkotás is 3D-ben vonzotta be a nézőket. Kivétel az inkább a könny­­csatornákra és nem a túlpörgetett lát­­­ványra alapozó Alkonyat-széria. A számokból nem nehéz kiolvasni, hogy mire számíthatunk az álomgyár­tól idén: még több folytatásra 3D-ben. S ha véget értek is a varázslótanonc mindent maga alá gyűrő kalandjai, még jócskán akadnak tartalékok. Vis­­­szatér például a hobbitokkal súlyosbí­tott fantasy, és a Batman-széria sem tétlenkedik majd, miközben elkészült a Nyolcadik utas: a Halál című „űrope­ra” előzményfilmje is a sorozatot anno elindító Ridley Scott rendezésében. S bár látszanak már a 3D-s technológia kifáradásának jelei, az is világos, hogy Hollywood igyekszik majd az utolsó centeket is kipréselni a térhatásból. > i v T «

Next