Népszabadság, 2012. március (70. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-12 / 61. szám

4 Népszabadság­­ 2012. március 12., hétfő Az ügy: Szlovákia választott Abszolút többség A Smer egyedül is kormányozhat, bejutott a Híd-Most, a jobboldal súlyos vereséget szenvedett Fico tarolt, elbukott az MKP Szilvássy József POZSONY Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Smer-SD (Irány-Szo­ciáldemokrácia), amely a voksok 44,41 százalékával toronymagasan nyerte meg az előre hozott szlová­kiai választást. Az abszolút több­séghez jutott Smeren kívül még öt szlovákiai párt jutott be a pozso­nyi törvényhozásba. Köztük Bugár Béla Híd-Most pártja 6,89 százalé­kos eredménnyel. A Magyar Koalí­ció Pártja viszont csak a szavazatok 4,29 százalékát tudta megszerezni, emiatt ezúttal sem lépte át a parla­menti küszöböt. Az új pozsonyi törvényhozás má­sodik legerősebb politikai ereje a szlovák Kereszténydemokrata Moz­galom (KDH, 8,82) lesz. Bekerült az Egyszerű Emberek (OlaNO, 8,55), a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ 6,09) - amely a csaknem két évvel ezelőtti eredményekhez képest támogatóinak csaknem kétharma­dát veszítette el -, valamint a libe­rális Szabadság és Szolidaritás (SaS, 5,88). Kiesett viszont Ján Slota na­cionalista Szlovák Nemzeti Pártja (SNS, 4,62) is. A vártnál jóval töb­ben, a szavazásra jogosultak 59,1 százaléka járult az urnákhoz. A győztes az önálló Szlovákia csaknem két évtizedes történetében először alakíthat egyedül kormányt. A százötven fős parlamentbe 83 képviselőt küldhet. A Híd-Most ti­zenhármat, akik közül - a preferen­ciaszavazatok alapján - valószínű­leg kilenc lesz magyar. Vasárnap hajnalban Robert Fico a párt székházában hangoztatta: leginkább pártja nagy győzelmé­nek örül, de legalább ennyire a ma­gas részvételi aránynak is, amely még inkább megerősíti a mandátu­mukat. Nem sokkal később a Mar­kíza kereskedelmi tévé vitaműsorá­ban leszögezte: készek egyedül kor­mányozni, habár hajlandóak len­nének kétpárti koalícióra is lépni. De csak abban az esetben, ha leen­dő partnerük elfogadná a szociá­lis államról vallott programjukat. A többi újdonsült szlovák parlamen­ti párt, miként a Híd-Most vezetői is, azonnal elutasították ezt az aján­latot.­­ Néhány napon belül meghívom az összes parlamentbe került párt elnökét, mert a kétharmados több­séget igénylő törvénytervezetekről is tárgyalnunk kell, miként a hata­lom ellenőrzését szavatoló posztok­ról is, amelyeket kivétel nélkül az el­lenzékieknek ajánlunk fel - jelentet­te be. A további eredményeket kom­mentálva úgy vélte: a szavazatok el­oszlása azt igazolja, hogy Szlovákiá­ban nincs jövője az etnikai pártok­nak - szögezte le. Ivan Gasparovic államfő tegnap bejelentette, hogy Robert Ficót bízza meg a kormány­­alakítással. Szlovák politológusok egybe­hangzó értékelése szerint a vokso­lások a hagyományos szlovák jobb­közép pártok nagy vereségével vég­ződtek. Pavol Marchevsky kifej­tette: az új ellenzék nem egységes, mert az Egyszerű Emberek érték­rendje egyelőre olvashatatlan, mi­ként az önmagát liberálisnak valló Szabadság és Szolidaritásé is. Mar­tin Butora szerint a kisebbségiek és a többségi nemzet együttműködésé­nek eszméje a szombati voksoláso­kon is jelentős támogatást kapott, hiszen a Híd-Most ilyen stratégiá­val jutott be ismét a parlamentbe - mutatott rá a neves szlovák szocio­lógus. Repülő” Robert. Ficót és az abszolút többséget ünneplk a Smer központjában futó reuters- martin baumann Magyar pártok Bugár Béla elégedett, Berényi József szerint nekik még nincs végük Továbbra is egymásra mutogatnak Egy elégedett és egy elégedetlen pártelnök - így lehetne összegezni a két szlovákiai magyar párt elnöké­nek a választási eredményeket kom­mentáló nyilatkozatait. Bugár Béla szerint a Híd-Most jó eredményt ért el, amely még jobb is lehetetett vol­na, ha nincs a durva dél-szlovákiai lejárató kampány és az erős magyar­­országi ellenszél. Bugár lapunknak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy szerinte sokan nem is olvasták az úgynevezett Gorilla­dossziét, mégis bedőltek a féligazsá­goknak és a legkülönbözőbb híreszte­léseknek, amelyek egyik céltáblája ép­pen ő volt. Hozzátette azonban, hogy a több mint 120 ezer preferenciasza­vazat révén - amelyet rá adtak a vá­lasztópolgárok - elsősorban morális kárpótlást kapott az alaptalan vádas­kodások után. Bugár meggyőződése szerint a Híd-Most támogatottsága azt is jel­zi, hogy a választópolgárok tudatosít­ják: ez a párt az együttműködés és az értelmes kompromisszumok politi­kájával nem az önfeladást és az asszi­milációt képviseli. Éppen ellenkező­leg, a sikeres érdekérvényesítés mel­lett állnak ki. A szlovákiai magyarság sorskérdései ugyanis elsősorban a po­zsonyi parlamentben dőlnek el, ahol eredményeket csak szlovák politikai szövetségesekkel lehet elérni. Berényi József úgy vélte, hogy ha néhány hónappal ezelőtt a Híd-Most nem utasítja el a Magyar Koalíció Pártja (MKP) által felajánlott koalí­ciót, akkor az előre hozott választá­sokon a második legerősebb politikai erőként szerepelhettek volna. Megíté­lése szerint a mostani eredmény nem kedvező az itteni magyar közösség számára. Kifejtette azt is, hogy a Híd- Most kormányerőként és parlamenti pártként a kampány során jóval na­gyobb teret kapott a szlovák médiá­ban. Berényi úgy látja, a szlovákiai magyarság lélekszámának csökkené­sével főleg az MKP veszíthetett po­tenciális szavazókat. A Fidesz által erősen támoga­tott Magyar Koalíció Pártjának elnö­ke azzal folytatta, hogy mivel a Híd- Most eddig kormánypárt volt, osz­togathatta a pénzt, és így is befolyá­solhatta a polgármestereket, továbbá más véleményformáló személyeket. Végül hangsúlyozta: ez a mostani si­kertelenség nem jelenti a párt végét. - Az MKP parlamenten kívüli politi­kai erőként továbbra is folytatja a po­litizálást helyi és megyei szinten, ahol jelentős számú képviselőnk van - kö­zölte a felvidéki politikus. A Népszabadság azon kérdésé­re, hogy a választási kudarc nyomán lemond-e pártelnöki tisztségéről, a szintén sok, több mint 44 ezer prefe­renciaszavazatot kapott Berényi azt válaszolta: a szükséges konzekven­ciákat a Magyar Koalíció Pártjának hamarosan összeülő országos taná­csa fogja levonni. (Pozsonyi tudósí­tónktól) A szakértő szemével Szarka László higgadt egyeztetésre biztatja Budapestet és Pozsonyt Sokan csodát várnak Ficótól Dési András Robert Fico sokat változott az elmúlt években, a választások utáni megszó­lalásaival higgadtabb és a média iránt nyitott politikus látszatát kelti. Mind­ez azonban nem biztos, hogy tükrö­ződni fog a magyar-szlovák viszony­ban. Erős szlovák kormánnyal, nehe­zebb tárgyalási pozíciókkal kell szá­molni. Jó lenne, ha Budapest és Po­zsony nagy önfegyelmet tanúsítana, s higgadt háttértárgyalásokkal pró­bálná előkészíteni a két ország kö­zötti problémák megoldását, például a kettős állampolgárságot keményen szankcionáló, jogfosztó szlovák tör­vény kapcsán - erről Szarka László történész beszélt lapunknak. A komáromi Selye János Egye­temen oktató, Szlovákiát jól ismerő szakértő szerint azt is meg lehet ün­nepelni, hogy a magyarellenes kiro­hanásairól ismert Ján Slota pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nem ju­tott be a pozsonyi törvényhozásba. Slota szavazói azonban nem tűntek el, nagy részük valószínűleg a győztes pártra szavazott. Azt sem szabad elfe­lejteni, hogy az 5,5 milliós országban 350 ezren írták alá Slotáék „Egynyel­vű Szlovákiát!” követelő népszavazá­si kezdeményezését. Szarka szerint Fico és pártja, a szociáldemokrata Smer elsöprő győ­zelme, a hagyományos jobboldal ös­­­szeomlása mellett az Egyszerű Em­berek sikere jelentett némi meglepe­tést. „Ebből is jól látható, hogy a po­­pulizmusra bal- és jobboldalon egya­ránt tömeges igény mutatkozik” - je­gyezte meg. A Magyar Koalíció Párt­jának (MKP) a kudarcáról azt mond­ta: a Berényi József vezette politikai erő megpróbálta kibővíteni az etnikai párt programját, s igyekezett megszó­lítani a munkanélküli, reményvesz­tett dél-szlovákiai rétegeket, ez azon­ban nem sikerült. „Ezekben a válasz­tói rétegekben a kis pártoknak jóval kisebb az esélyük, mint a kormányt alakító nagyoknak. Az elkeseredett emberek csodákat várnak, a csodákat a nagy pártoktól remélik, így érthető, hogy a dunaszerdahelyi és komáromi járás kivételével mindenütt a Smer győzött” - tette hozzá. Az MKP azért sem tudott kitör­ni az etnikai párt szerepéből, mert a szlovák politikai erők Magyarország­gal és a magyar kormánnyal azonosí­tották. Erre ráerősített az is, hogy az Orbán-kormány kizárólag az MKP-t ismeri el a szlovákiai magyarság le­gitim képviselőjének. Bugár Béla, a Híd elnöke pedig szóvá tette, hogy a kormány által ellenőrzött magyaror­szági (köz)média szintén erősen Be­rényiék felé hajlott. Mindenesetre a Híd-Most vezetői sem dőlhetnek hátra, jelentős voksveszteségük tö­rékeny konstrukcióról árulkodik. Fico visszafogottan reagált arra, hogy a parlamentbe bejutott pártok visszautasították koalíciós ajánlatát, s nem támogatják programját, így az egykulcsos adórendszer feladását, a bankszféra megadóztatását, a mun­kanélküliség leküzdését, az eladó­sodás megállítását. Az más kérdés, hogy egyes ellenzéki pártok később, különalkuk keretében, bizonyos ese­tekben megszavazhatják a kormány előterjesztéseit. Az biztosra mondható, hogy Fico kezdetben mindenképpen meg akar felelni az EU és az eurózóna elvárá­sainak, vagyis be kívánja tartani a fis­kális paktum előírásait - ami önma­gában is megnehezítheti ígéretei be­tartását. 4 h A nagy vesztes, Mikulás Dzurinda, a konzervatív SDKU elnöke Bugár Béla tortát vág. A magyar­szlovák párt átvitte a lécet Berényi József, az „elvérzett” MKP elnöke FOTÓ REUTERS - RADOVAN STOKLASA FOTÓ: MTI - KOMKA PÉTER FOTÓ: MTI - KRIZSÁN CSABA

Next