Népszabadság, 2012. április (70. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-02 / 78. szám

FOTÓ: REUTERS - TOBIAS SCHWARZ WULFF-AFFÉR Emlékiratokat ír a bukott elnöki pár Sokáig nem bánkódott a berlini Bel­­levue-palota után Bettina Wulff, a február közepén lemondott német ál­lamfő felesége. A 38 éves egykori first lady könyvet ír az elmúlt alig két év­ről, és a memoár még az idén meg is jelenik. Máris nagy érdeklődés övezi, főként a lemondás előtti viharos he­tek „kulisszatitkaira” kíváncsi min­denki. Könyvön dolgozik férje, Chris­tian Wulff is, aki saját politikai kar­rierjét fogja feldolgozni - a honorá­rium állítólag hét számjegyű összeg. A korábbi német államfő - aki jelen­leg egy kolostorban elmélkedik sor­sán - 2012-ben még megtarthat há­rom irodát és három munkatársat, de hogy hosszabb távon mi jár neki, arról csak a 2013-as költségvetésben döntenek majd. (Bild am Sonntag) ADÓELKERÜLÉS Svájc visszavág a németeknek Letartóztatási parancsot adtak ki há­rom német adónyomozó ellen Svájc­ban. Azzal gyanúsítják őket, hogy megsértették a svájci banktitoktör­vényt, amikor a német adóelkerülők Svájcba menekített pénzei után nyo­moztak, és gazdasági kémkedést foly­tattak, amikor 2010-ben az adóelke­rülők adatait tartalmazó adat-CD- ket megvásárolták. Németország és Svájc között küszöbön áll egy új meg­állapodás, amelynek értelmében az Európa vezető gazdasági hatalmá­ból érkező bankbetétekre és értékpa­pírokra ugyanakkora adó lenne érvé­nyes, mintha otthon maradna a pénz, de a számlatulajdonosok anonimitá­sa továbbra is megmaradna. Becs­lések szerint német állampolgárok 130-180 milliárd eurót „tárolnak” az alpesi országban. (Zeit.online) LÁZADÁS MALIBAN Timbuktu már a tuaregek kezén Még el sem ült az egy héttel ezelőt­ti katonai puccs hullámverése, most a tuaregek lázadtak fel a 15 millió la­kosú nyugat-afrikai Maliban. A törzsi harcosok behatoltak a fővárostól, Ba­rnakétól 700 kilométerre fekvő Tim­­buktuba, s az arab iszlamista milíci­ával együtt két másik települést el­foglaltak. Az északi országrész elsza­­kítását célzó tuaregek közül sokan részt vettek a líbiai polgárháborúban Moammer Kadhafi oldalán, s haza­térve felújították régi követeléseiket. Az egy héttel ezelőtti puccsot irányí­tó Amadou Sanago százados meg­ígérte, hogy a hatalmat visszaadja ci­vil kézbe, s újra életbe lépteti a koráb­bi rendszer által hatályon kívül helye­zett 1992-es alkotmányt. (BBC) 2012. április 2., hétfő | Népszabadság 3 TÖKÉLETES SZEREPOSZTÁS 24 Óra Április bolondja Hajós András és Litkai Gergely komolyan tekint a bolondok napjára - tudta meg Professzor Doktor Nol, PhD. noltv.hu KÍNA ÉS A VILÁGHÁLÓ A neten álltak bosszút a puccsálhírekért Álhírek előállításának és terjeszté­sének vádjával Kínában letartóztat­tak hat embert, és tizenhat webol­­dalt zároltak - jelentette a Xinhua kínai állami hírügynökség. A Twit­­terhez hasonló szolgáltatást nyújtó Sina és a Tencent közleményben tu­datta, hogy oldalaikon a felhaszná­lóknak átmenetileg nem lesz lehető­ségük kommentelésre. A kínai állami internethivatal szó­vivője az intézkedéseket azzal indo­kolta, hogy előzőleg a weboldalakon olyan rémhírek terjedtek, amelyek szerint a fővárosban katonai puccs előjeleit tapasztalni, „katonai jármű­vek érkeztek Pekingbe, ahol valami zavaros történik”. A Kínai Kommu­nista Párt központi lapja szombaton ugyan nem konkretizálta a rémhíre­ket, ám leszögezte: csak a stabilitás lehet a haladás záloga, ezért megen­gedhetetlen, hogy álhírekkel zavar­ják meg az embereket. A Pekingben dolgozó külföldi tu­dósítók nem tapasztalták semmilyen puccskísérlet jelét, ám azért a világ­sajtó napok óta találgat. A feltétele­zések szerint BoXilainak, a 30 milli­ós Chongqing pártitkárának a levál­tása ideológiai törést okozott a leg­felső kínai pártvezetésben, amely az októberi kongresszuson generáció­­váltásra készül. Egyes kínai nyelvű, de nem Kí­nában működtetett weboldalak sze­rint - írta a The Asian Times online - a maoista egyenlősdire rájátszó Bo Xilai mellett kiállt Zhou Yongkang, aki a párt politikai bizottságában felügyeli a rendőrséget, s vele hoz­ták kapcsolatba a feltételezett puc­­­csot is. Egyelőre nincs hír arról, hogy Bo Xilait kizárták volna a politikai bizottságból, ami erősíti a spekulá­ciókat a pártvezetésen belüli esetle­ges vitákról. A Bo Xilai-ügy kiváltó oka az volt, hogy Chongquingben 2007 óta ke­mény kampány zajlott a korrupció, az alvilággal összefonódott vállal­kozók, hivatalnokok ellen. A közel­múltban leváltott helyi rendőrfőnök a chengdui amerikai konzulátusra menekült, majd fél nap elteltével fel­adta magát a kínai biztonsági szer­veknek. (O. L. Gy.) „PIZZAKAPCSOLAT” Bangkokban csípték meg a maffia bankárát A bangkoki repülőtéren letartóztat­ták a távollétében életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélt, nemzetközi kö­rözés alatt álló Vito Roberto Palazzo­­lót. A maffia bankárának tartott, 64 éves férfi - aki két korábbi maffiafő­nök, Totó Rima és Bernardo Proven­­zano pénzügyeit intézte, azaz a pénz­mosás nagymestere volt - jó ideje Dél- Afrikában élt, kiadatását az ottani ha­tóságok mindannyiszor elutasították. Noha Robert Von Palace Kolbacsenko néven élt és hamis útlevéllel rendelke­zett, a palermói rendőrök most Face­book-levelezését figyelve bukkantak a nyomára. Palazzolo központi figurá­ja volt a hírhedt „Pizzakapcsolatnak” (Pizza Connection), a heroin finomí­tásából és forgalmazásából élő szicíliai maffiacsoportnak. Állítólag nemcsak a kábítószerből származó pénz tisztá­ra mosásában volt központi szerepe, a heroin finomítását is saját kezűleg vé­gezte. Az olasz hatóságok nyomban kérték Palazzolo kiadatását, ami ellen a maffiózó ügyvédje panaszt emelt, mondván, védence dél-afrikai állam­polgár. (Munkatársunktól) Rendőrségi helyszínelők érkeznek a leégett újvidéki Contrast diszkóhoz, ahol vasárnapra virradóra hat fiatal halt meg a szórakozóhelyen pusztító tűzben. A halálos áldozatok - három fiú és három lány, mindnyájan 18 év körüliek - valószínűleg füstmérgezés­ben haltak meg, a mosdóban rekedve. FOTÓ: REUTERS - NEMANJA DJURIC MOSZKVA, VÖRÖS TÉR Rendőrök hárították el a villámcsődületet A moszkvai rendőrség meghiúsított egy a Vörös térre meghirdetett el­lenzéki flashmobot, több mint har­minc személyt pedig őrizetbe vettek. A vasárnapi villámcsődületet a Face­­book közösségi háló egyik csoportja hirdette meg Fehér tér címmel, s azt kérte a résztvevőktől, hogy tűzzék ki ruhájukra a fennálló hatalom elleni tiltakozás jelképévé vált fehér szala­got. Közel négyezren igazolták vissza, hogy részt akarnak venni a megmoz­duláson. A Vörös tér környékéről a rendőrök többtucatnyi, fehér szala­got viselő embert vittek el. Eközben mintegy félszáz ellenzéki aktivista azt skandálta, hogy „Oroszországot Pu­­tyin nélkül”. (Hirado.hu) MUZULMÁN TESTVÉRISÉG Teljes uralomra törnek Egyiptomban Mégis indít államfőjelöltet Egyiptom­ban a Muzulmán Testvériség. Az isz­lamista párt vezetése korábban meg­ígérte, nem indul a köztársasági el­nöki tisztségért, de időközben meg­gondolta magát. Május végén a Mu­zulmán Testvériségből alakult párt, a Szabadság és Igazságosság alelnöke, a milliomos Khairat al-Shatir száll majd harcba. Elemzők szerint a beje­lentés növelheti a feszültséget a jelen­leg kormányzó katonai tanáccsal. Az iszlamisták lépésüket azzal indokol­ták: szerintük Egyiptomban veszély­be került a demokrácia, több jel utal rá, hogy a hadsereg nem szeretné át­adni a hatalmat. A Szabadság és Igaz­ságosság toronymagasan megnyer­te a 2011 végi parlamenti választáso­kat, a mandátumok 47 százaléka az övé. Az arab ország liberálisabb része attól tart, hogy a Muzulmán Testvéri­ség túlhatalma - ha az elnökválasztást is megnyeri - Egyiptom erőteljes isz­­lamizálódásához vezethet. (BBC) Április elsején sem „tréfálkozott” az Etna, a tűzhányó lávát és hamut lövellt szerteszét. A Szicília szigetén lévő vulkán Európa legmagasabb és legaktívabb tűzhányója, fotó: Reuters -antonio Barrinello BENZINHIÁNY NAGY-BRITANNIÁBAN Cameron jól feltankolt balfogásokból Kétségbeesett kísérletet tettek a brit konzervatív-liberális kabinet minisz­terei, hogy a vasárnapi televíziós po­litikai műsorokban kimagyarázzák a Nagy-Britanniát sújtó benzinválság ügyében elkövetett kormányzati bal­fogásokat. Az üzemanyaghiány elő­idézésében komoly szerepet játszott David Cameron kormányának úgy­nevezett megelőző taktikája. A Dow­ning Street 10. ugyanis azt gondol­ta, a megelőző taktikával kicselezheti a tartálykocsisofőröket. Ez utóbbiak országos sztrájkkal fenyegettek, mert elutasították a munkakörülményeik­re vonatkozó követeléseiket. Az első melléfogást Cameron kö­vette el. A konzervatív kormányfő azt tanácsolta a lakosságnak: fél tank esetén is nyomják színültig benzin­nel autóikat. Erre pánikszerű felvá­sárlás tört ki. A múlt hét második fe­lére a benzinkutak jelentős részében, így e sorok írója nyugat-londoni ott­hona környékén is kifogyott az üzem­anyag. A töltőállomások önhatalmú­lag csak helyi lakosokat szolgáltak ki, s még jobban felfelé srófolták a ma­gas üzemanyagárakat. Katasztrofá­lisnak bizonyult Francis Maude, a miniszterelnöki hivatal konzervatív vezetőjének javaslata marmonkan­nák beszerzésére és feltöltésére. Egy yorki nő, Diana Hill életveszélyes égési sebeket szerzett, miután a ben­zineskannája kigyulladt. A felvásár­lási láz csak azután csillapodott, hogy a Unite szakszervezet közölte: húsvét előtt nem lesz sztrájk, sőt folytatód­nak az egyeztetések is. Ha ez utóbbiak mégsem hoznak eredményt, a kétezer tartálykocsisofőr akcióba léphet. A toryk a mostani „benzinhelyze­tet” az 1980-as évek bányászsztrájk­jaihoz hasonlítják. Az akkori kor­mányfő, Margaret Thatcher utasí­tására szisztematikusan halmoztak fel szenet, így a Vaslady kíméletle­nül meg tudta alázni az Arthur Scar­­gill vezette és sztrájkokkal próbálko­zó bányászszakszervezetet. Közben újabb mélyütést vitt be Cameronéknak a The Independent on Sunday-ban és a The Sunday Mirrorban közölt közvélemény-ku­tatás. A megkérdezettek 72 százaléka úgy érzi, a koalíciós kormány „elsza­kadt az emberektől”. Egy másik fel­mérésben a Konzervatív Párt 33, a Munkáspárt 43, a Liberális Demok­raták 11 százalékon álltak. A 2010-es parlamenti erőpróbán a voksok meg­oszlása 36-29-13 százalék volt. (Lon­doni tudósítónktól)

Next