Népszabadság, 2013. augusztus (71. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-24 / 197. szám

12 Népszabadság­­ 2013. augusztus 24., szombat Hétvége MATKOVICH ILONA A tizenkét éves Maczkó Kristóf és bátyja, Xavér hétfőtől újra reg­gel hatkor kel. Mielőtt iskolába indulnak, a kisboltban kenye­ret és kenőmájast vesznek - a zsömle és a szalámi túl drága lenne -, majd elkészítik maguknak a tíz­órait. A két Maczkó fiút mindennap egy ba­rátjuk ismerőse viszi át a szlovákiai Ipoly­ság (Sahy) katolikus általános iskolájába. - Lehet, hogy megszólnak a faluban, hogy nincs pénzem, mégis taxival furikáztatom a gyerekeimet, de én nem törődöm a szó­beszéddel - mondja az édesanyjuk. A fu­vart egyelőre szívességből kapják, és Macz­kó Ágnes mindenáron esélyt akar adni ki­tűnő tanuló fiainak, hogy a nagyobb testvé­reikhez hasonlóan később piacképes vég­zettséget kínáló egyetemeken, főiskolákon tanulhassanak tovább. A magyar-szlovák határ menti ezer­lelkes Kemence szinte a belesimul a Bör­zsöny oldalába. A község „tetejére” épült régi megyeháza, ahol a XVIII. században Hont vármegye megyegyűléseit tartották, évtizedekig a kemencei általános iskola felső tagozatának adott helyet. A barokk épület most üresen áll, a pincéjébe vezető szénledobó csúszkán keresztül látni az egy­másra halmozott iskolai asztalokat és szé­keket. Az iskola két évvel ezelőtti bezárása óta egyedül a Maczkó család lakik a föld­szint egyik lakásában. Maczkó Ágnes 14 gyermekével három évvel ezelőtt a messzi Baranya megyei Ki­rályegyházáról költözött ide, amikor a roha­mosan néptelenedő Kemence önkormány­zata két évre ingyenes, majd kedvezmé­nyes bérleti díjjal lakást ajánlott azoknak, akik vállalták, hogy a helyi iskolába járat­ják a gyerekeiket. Az elvált édesanya figyel­mét a védőnőjük hívta fel a „Házat gyerme­kért” akcióra, amely megoldást kínált, ho­gyan költözzön végleg külön a volt férjétől, akit addigra már „nem érdekelt más, csak az alkohol”. Az eredetileg vegyészlaboráns végzettségű asszony egy lakásotthonban dolgozott hivatásos nevelőszülőként. Bízott benne, hogy Nógrádban is talál ilyen mun­kát.­­ Kemencén esélyt kaptam, hogy ké­nyelmesen berendezkedjek a gyerekekkel, és az is vonzó volt, hogy a budapesti egye­temista fiaim csak másfél órára lesznek, így, ha győzzük fizetni az útiköltséget, min­den hétvégén hazajöhetnek. írtam Pong­­rácz Jánosnak, a programot meghirdető polgármesternek, majd ő és az iskola igaz­gatónője meglátogatott minket Királyegy­házán. Egy hét múlva értesítettek, hogy a több mint száz jelentkező családból mi va­gyunk az együk kiválasztott - emlékszik az édesanya, miközben legkisebb lánya haját köti copfba a hűvös szobában.­­ Közben az interneten megismerkedtem egy helybéli­vel, akivel azóta is barátok vagyunk, így az­tán mi előnyben voltunk a többi családdal szemben, mert ez az ismerősöm felvette, mi hol van a faluban, és elküldte neten: úgy jöttünk ide, hogy tudtuk, melyik a főutca, az orvosi rendelő, a húsbolt. A hely csodá­latos, de a gyerekek nem fogadták feltétlen örömmel a változást. Királyegyházára jár­tak óvodába, Pécsre gimnáziumba, ott vol­tak a barátaik, a nagymamájuk. A kemen­cei önkormányzat viszont azzal kedveske­dett, hogy minden beköltöző gyereket elvit­tek egyhetes zánkai nyaralásra, az én gyere­keim akkor nyaraltak utoljára. Habár az ország különböző részeiből érkezett családok betelepülése után már megvolt a szükséges létszám a megma­radásához, az önkormányzat iskolamen­tő kísérlete mégis megbukott. Ez csalódást jelentett Maczkóéknak és a velük együtt ki­választott másik négy családnak, hiszen fel­ső tagozatos gyermekeik csupán egy évig él­vezhették a helyi művészeti általános iskola kimagasló szintű szolgáltatásait. 2010-ben a falu újonnan megválasztott fideszes pol­gármestere, Bedros János úgy nyilatkozott: önerőből nem sokáig tudják fenntartani az iskolát, hiszen addigra hatvanmilliós tarto­zást halmoztak fel. Először az alsósok épü­letébe zsúfolták be az összes gyereket, végül a 2011-es tanévet már a szomszédos Berne­­cebaráti általános iskolájában kezdték meg a kemencei felsősök. A betelepült szülők közül sem mindenki találta meg a számítását. A környéken egy­re kevesebb a munkalehetőség, legfeljebb alkalmi munkára keresnek embert a helyi gazdák. A főként gyümölcstermesztéssel foglalkozó őslakosok egyébként nem tá­mogatták a volt polgármester és az iskola­igazgatónő kezdeményezését. Annak elle­nére, hogy a csaknem háromezres lélek­­szám az utóbbi évtizedben egyharmadára csökkent, a képviselő-testület a lakosság ,a­­ Mö­röc a­z ő akaratával szemben hozta meg a betelepí­tést igenlő döntését. Többen is úgy vélik, hogy a korábban oly népszerű Pongrácz János emiatt vesztette el a választásokat. Az új telepesekről sokféle véleményt hallani.­­ Két évig csak pénzébe kerül­tek az önkormányzatnak, ezt úgy hálál­ják meg, hogy van, aki még a rezsit sem fizeti, és nem akarnak a földeken dolgoz­ni - mondják az ellenzők, mások azonban örülnek, hogy több gyereket látni az elöre­gedett faluban. A Maczkóék szomszédjában élő Gizi né­ni pedagógus unokaöccse a helyi iskola be­zárása után Dunakeszin kapott állást. A fia­talok most albérletben laknak, és kétheten­te járnak haza a kölcsönből felújított szép házukba. - A faluban legalább ötven üre­sen álló ház van, eladni képtelenség, bér­be pedig nem szívesen adnak - meséli az idős asszony, aki nagyon örült a Maczkó család beköltözésének. A gyerekekről csak jót mond, udvariasak, segítőkészek, tiszták, mint a patyolat, és soha le nem vennének egy szem gyümölcsöt sem kérdezés nélkül. - Nagyon sajnáltam, amikor elvitték a felső tagozatot. - Ezt már ismét Ágnes mondja, miközben ágyneműket hajtogat a nagyszobában. A vékony, szőke hajú, kö­zépkorú asszony elmeséli, mennyire imád­ták a gyerekek az első telet, amikor az igaz­gatónő felöntette vízzel az udvart, és egész télen idejárt a falu korcsolyázni. Azóta nem volt a lábukon az ajándékba kapott korcso­lya, de az iskolabezárással véget értek a fo­ciedzések, a közös kirándulások és a zene­oktatás is. Egy hétgyermekes család azért ment el, mert nem tudták a tehetséges gyermekeiket zenére járatni. Kristóf és Xavér eközben szlovák és ma­gyar nyelvű okleveleket keres elő. A két fiú egy évet járt Bernecebarátiba, ezalatt sokat rontottak, de Ipolyságon egy év alatt vis­­­szatornázták magukat az elsők közé. Xa­vér tavaly a szlovák országos matematika­­versenyen ötödik helyezést ért el, a járási matematika- és informatikaolimpián má­sodik lett. - Nem jelentett hátrányt, hogy nem beszélek még jól szlovákul, mert a ta­nulmányi versenyeken előre felveszik az adatokat, és a magyarok magyarul kapják a feladatokat - mutatja büszkén a sorba ra­kott okleveleit. A konyhából bekacskaringózik a sülő tészta illata. Miki idén kitanulta a cukrá­szatot, most bundás virslit és sós kiflit süt a családnak reggelire. A huszonkét éves fiút ugyan maximális pontszámmal vették fel a Budapesti Műszaki Egyetemre, de az első év után megszakította tanulmányait a vil­lamosmérnöki karon. Szeptembertől es­tin a második évet végzi a cukrásztanfo­lyamon, nappal pedig a gépészmérnöki kar mechatronika szakán folytatja egye­temi tanulmányait. Miki a csupa jó tanuló Maczkó gyerekek között abban kivételes, hogy neki sem általános iskolában, sem az érettségin nem volt még négyese sem, erről oklevél is tanúskodik. A családban mindenki ért a sütéshez és a főzéshez, de három fiúnak már papírja is van erről. Anyjuk szerint hasznos, ha a dip­loma mellett szakmát is szereznek. - Ün­nepnapokon sokféle sütemény és torta ké­szül, a ballagás a legdrágább, de valahogy azt is mindig megoldjuk. Addig várok, míg találok egy akciót, és akkor megveszem féláron a hozzávalókat. Egyébként, hónap elején vásárolom meg a tartós élelmiszere­ket, aztán igyekszem beosztani egész hó­napra a maradékot - sorolja az asszony. Maczkóéknál minden este főtt étel ke­rül az asztalra. Ma gyümölcsleves és szil­vás gombóc készül, a fiúknak még meg kell szedni a hozzávaló gyümölcsöt az is­merősöknél vagy az elhagyott kertekben. A szünidőben a nagyobbak egymás kezé­ből veszik ki a fakanalat, de szeptembertől minden megváltozik, ők beköltöznek Pest­re, albérletbe, és Ágnesre marad a minden­napos főzés. Szeptember elsejétől azonban, mond­hatni, sorsfordító változás is várható a Maczkó családnál. Az ingyenes lakhatás határideje már tavaly augusztusban letelt, azóta kellene fizetniük a havi 18 ezer forin­tos bérleti díjat. A szépen felújított megye­háza épületét nyár eleje óta árulja az ön­­kormányzat. Nincs több haladék a Macz­kó családnak, amennyiben nem fizetnek, szeptemberben menniük kell, a falu szűkös költségvetése nem engedi meg, hogy bár­kit eltartsanak, és egyébként is, mit szól­nának ehhez azok, akik rendesen fizetik a bérleti díjat. Egyelőre azonban remény sincs a tarto­zásuk kiegyenlítésére. A kis Gergő első osz­tályba megy, nem halaszthatták tovább a ci­pővásárlást, és a két rozoga íróasztal mellé egy harmadikat is be kell szerezni. A sza­kácsnak tanuló Álmos augusztusban fi­zetős munkát kapott a gyakorlati helyén, szakácsruhát kellett neki venni, amit az­óta szerencsére kifizetett az étterem. - Tu­dom, nehéz megérteni, hogy vagy feltöltöm a villanyórakártyát, vagy enni veszek a gye­rekeknek, vagy befizetem a lakbért. A gim­nazisták részt vesznek az Arany János Te­hetséggondozó Programban, több gyerek MKB tanulmányi ösztöndíjat kap, mégsem jön össze kétszázezer forintnál több egy hó­napban. Szeptemberben lejár a gyesem, és bár több helyre beadtam a jelentkezésemet, eddig sehonnan sem kaptam visszajelzést. Az önkormányzatnál jeleztük a nyár ele­jén, hogy szeretnénk a nagyfiúkkal ribiz­­lit vagy szilvát szedni, de sehová sem hív­tak. Egy fiamat sikerült elhelyezni augusz­tus végéig közmunkaprogramban az erdé­szetnél, az ő pénzéből indítom a kisebbeket iskolába - magyarázza Ágnes, miért késle­kednek a bérleti díj fizetéssel, és miért lett volna oly nagy szükségük nyáron az alkal­mi munkára. Tavaly egy hétig nem volt mi­ből feltölteni a villanyórakártyát. Épp ver­senyidőszak volt, így a gyerekek bent ma­radtak az iskolában, és ott gyakoroltak. Az itteni barátja mentette meg a helyzetet, egyik nap beállított egy doboz akciós ener­giatakarékos égővel, és előre átadta a ka­­rácsonyi ajándékát.­­ Nagy könnyebbség volt, hogy a gyerekek ismét kádban füröd­­hettek. Egyébként először mindig a lányok, utánuk a fiúk mennek, de teljes kád vízben sosem fürdenek. Fűteni általában tudunk, vastagok a falak, jól tartják a meleget, csak tél végén költözünk össze egy szobába. Na­gyon hiányzik az apuka, és hiányzik a ke­resete a havi büdzséből. Azt veszem észre, hogy spórolok, mégis egyre szegényebbek vagyunk, és ettől néha végtelenül elkesere­dem. Most nincs internetünk, a cégnél volt tartozásunk, úgyhogy kikötötték. A tévénk antennacsatlakozója is elromlott, ránk jár a rúd, sorban mennek tönkre a háztartási gépeink. Megvagyunk televízió nélkül, de ha este mindenáron mesére vágynak, ak­kor bekapcsoljuk a DVD-t. Van olyan me­sefilm, amit ötvenszer láttak, de újra és újra megnézik, talán az állandóság hiánya miatt - sorolja az asszony. Kisétálunk a megyeház előtti kis park­ba. Ágnes, azt mondja, bármilyen munkát elvállal, ami adódik. Eközben olcsó albér­letről ábrándozik. Ha saját lábára állna, és nem függene az önkormányzattól, ak­kor nem kéne válasz nélkül hagynia a ros­­­szalló megjegyzéseket, miszerint nem elég csak megcsinálni a gyereket, fel is kell tud­ni őket nevelni. A hatalmas fenyők árnyékából belátni a pompás fekvésű falut. Az elmúlt években pályázati pénzből felújították a középüle­teket, a nagy forgalmú utakat leaszfaltoz­ták. Sokat költöttek turizmusfejlesztésre, új üdülőközpont épült. Ötven év kihagyás után, igaz, csak nyolc kilométeres szaka­szon, ismét üzembe helyezték a kemencei kisvasutat, és kinyitott a strand.­­ Amennyire tudtunk, beilleszkedtünk. Szeretem, hogy minden közel van, a bolt, a templom, a gyerekek ide j­árnak ministrálni. Télen a barátom többször levitt minket ko­csival az óvodába, úgyhogy a kicsikkel na­gyon elkényelmesedtünk - mondja cinkos mosollyal, majd elmeséli, hogyan készültek Sólyom László látogatására még a király­­egyházai félig kész lakásukban. A köztársa­sági elnök érkezése „olyan volt, mint a fil­meken”. Maczkóék süteményt sütöttek, az elnök pedig egy óránál is többet töltött ná­luk. Amikor egy év múlva a nagycsaládo­sok majálisán meglátta őket, odament hoz­zájuk, és megkérdezte a fiúktól, hogy ös­­­szejött-e a tuningműhely, amire gyűjtöttek. Azóta kapnak meghívót a parlamenti gyer­mekkarácsonyra is. Kétszer látták a Diótö­­rőt, aztán két évig a parlamenti műsort néz­ték meg. Az idén ismét az Opera követke­zik, hogy a legkisebbek is lássák élőben a diótörő és az egérkirály meséjét. Családi idill A SZERZŐ FELVÉTELE

Next