Népszava, 1901 (29. évfolyam, 1–151. sz.)

1901-01-15 / 6. szám

1901. korai reggeli órákban friss süteménynyel ellátni. Azonban ezt csak úgy tehetik, ha megengedtetik nekik, hogy a kemenczét már vasárnap délután 6 órakor besüthessék s a kovászoláshoz stb. már este 10 órakor hozzálássanak. Csak ezt kérik, egyebet nem. A nagyközönség persze azt hiszi, hogy ez nagyon ártatlan kívánság, mert nem tudja, hogy ez­által a sütőmunkások teljesen elesnek a vasárnapi munka­szünettől, melynek déli 12 órától éjjeli 12 óráig kellene tartani­, mert az émilí­tett műveletek a munka tulajdonképeni megkezdését jelentik. Tudni kell még azt is, hogy nincs három oly sütőműhely Budapesten, ahol vasárnap déli 12 óra­kor már befejeznék a munkát, még a „legtisztességesebb" sütődékben is eltart az egy fél vagy egy órával tovább, némely helyeken még 2 óra után is javában folyik a munka. Már most mit tegyen a sütő­munkás a rendelkezésére álló néhány óra alatt? Aludjék-e, sétáljon-e a friss leve­gőn, vagy foglalkozzék a családjával? Bizony keserves probléma ez, melyet a fővárosi sütő mesterek még keservesebbé akarnak tenni, nem a maguk érdekében, nem, a közönség érdekében azáltal, hogy a munkaszünet megrövidítésért erőszakos­kodnak. A hatóságok pedig haboznak. Nem tudják, melyik félnek adjanak igazat, mert egyfelől állnak a dúsgazdag, tehát befolyásos sütőmesterek, akik azonkívül még a közönség érdekével leplezik kizsák­mányolási szomjukat,­­ másfelől pedig a szegény védtelen munkások, akiknek más erősségük nincs, mint a törvény jog és igazság, — no, és a humanizmus. Ilyen körülmények között nem maradt más hátra, minthogy a helyszínen tanul­mányozzák a kérdést, s úgy történt, hogy Abonyi miniszteri tanácsos a munkások és munkaadók bizalmi embereiből alkotott bizottság élén látogatásokat tett a fővá­rosi sütődékben. A napilapok nyomán mi is közöltünk néhány részletet ama bor­zalmas állapotokról, melyeket ez a bizott­ság a sütődékben talált. De bármily bor­zalmasok is e részletek, konstatálnunk kell, hogy ezek még mindig nem hű korában le kell mondania, mert a megá­talkodott ciánusok radikális minisztériumot akarnak, ő pedig egy életen át megszokta, hogy konzervatív legyen. A minap egy előkelő mágnás ellenzékbe ment, holott tudhatta, hogy ez egyenesen a felség személye ellen való sértés. Meg is jelent a félhivatalos újságban a figyelmeztetés; az édes­apját dörgölték orra alá az elő­kelő urnák, az apját, ki, állítólag, e szavakkal búcsúzott el az élettől: „én, valamint kedves családom, mindig hívek leszünk a királyhoz!" A mágnás azonban nem hagyta magát, s a félhivatalosban közzétette a helyreigazítást, hogy az öreg úr nem úgy mondta el végső szavait, mint a félhivatalos verzió állítja, hanem úgy, hogy: „én, valamint kedves csalá­dom, mindenkor hívek leszünk a hazához!" A félhivatalosban maga a trónörökös felelt e kibúvásra: „hogyan, hát király és haza nem azon egy fogalom?!' Hogyne, felelt vissza a politikus, de csak amig a hazát szolgálja !" Így mesziről káprázik az ember szeme, ha ilyesmit olvas — de e kép mögé, hátterül, el kell képzelni a szép Kopenhágát, ódon palotáival, meg­zöldült rézfedelű kincsesházaival, patinás jóllétével s kövér gőgtől duzzadó önérze­tes polgárságával. Ilyen nép fölött nehéz urnák lenni; ezeknek csak az imponál, akinek még több a pénze, mint nekik, ilyen ember pedig, a mai rossz világban, a vasúti királyok közt inkább találtatik, mint a koronásak közt. S Belgium — Belgiumban meg éppen nehéz királynak lenni. Belgium a világnak egyik leggazdagabb s legmiveltebb földje. A bánya munkája többet keres, mint mi­nálunk a szolgabíró — de nem is paran­csol neki a szolgabiró! Sem a szolgabíró, sem a király. Második Leopold urnak, a tükrei a sütödékben tényleg uralkodó undokságoknak és visszaéléseknek. La­punkban néhány év előtt bővebben is­mertettük ezeket, sőt maguk a sütőmun­kások még 1895-ben emlékiratban hozták ez állapotokat a képviselőház tudomására, amely emlékiratot minden képviselőnek s minden napilapnak megküldtek. Akkori­ban Várady Károly országgy. képviselő szóvá is tette a képviselőházban ez ügyet s szemelvényeket olvasott fel az emlék­iratból. A képviselőkben meghűlt a vér ezek hallatára, megbotránkozásuknak élénk kifejezést adtak, de ez mind nem volt elég­séges arra, hogy a hatóságot, a sütödék alapos megvizsgálására rábírja. És így meg­esett az a szégyen, hogy egy miniszteri taná­csos véletlenül derítette fel e vérlázító állapo­­tokat, melyek a hatóságok s illetékes ténye­zők tudtával évek óta így tartanak. Mint a lapok írják, a főváros polgársága köré­ben most mozgalom indult meg, hogy vé­get vessenek a budapesti sütödékben ész­lelhető szégyenletes viszonyoknak. A moz­galom élén több országgyűlési képviselő és fővárosi bizottsági tag áll. Január hó 20-ára, vasárnapra, a Vigadóba nagy til­takozó népgyűlést hívnak egybe, ezen­kívül interpellác­ió tárgyává teszik az ügyet úgy a képviselőházban, valamint a főváros jövő közgyűlésén is. Előre is megmondhatjuk, hogy ennek a mozgalomnak, — ha ugyan megindult — sem lesz semmi sikere. A főváros ható­ságait nem lehet felrázni a megcsontoso­dott közönyből, melylyel adófizető és szavazó polgárok, helyesebben a klikkek támaszainak visszaéléseivel szemben visel­tetik. A rendőrség is mindig nagy buzgal­mat és erélyt fejt ki, ha szegény és véd­telen munkás emberek ellen kell eljárnia, sőt olyankor a legnagyobb brutalitástól sem riad vissza, de vak és süket, ha a szegény nép vérén meggazdagodott pék­mesterekről van szó. Csak így lehetséges,­ hogy a fővárosban, mely százezreket költ „közegészségügyi" czélokra, a legegészségellenesebb viszonyok állandósíttassanak, csak az magyarázza meg, hogy ott, ahol a lakosság legfontosabb tápszere, a mindennapi kenyér készül, ott oly belgák koronás urának, megkötöt­tebb a keze, akármelyik tanfelügyelőnél. Ha a hivatala nem adna rá módot, hogy vala­mivel könnyebben sózhatja rá az államra például a Kongó-részvényeket, mint más, magános vállalkozó, határozottan jobb volna akár üveggyárosnak is lenni, mint királynak. Az üveggyárosnak több a jö­vedelme s viszont a szerelmeit nem tár­gyalják a kamarában, mint ő felségéét, a belgák királyáét. Ha az üveggyáros nincs megelégedve a politikai helyzettel, az ellenzékre szavaz s kiadja a mérgét. De ő felsége , ki kérdi őt, mit tart a poli­tikai helyzetről? Legkevésbbé a minisz­terei, akiknek mindig van egy Demokles­kardjuk, amit a fölkent fő felett lógathat­nak, ha ez a szent koponya renitens talál lenni. Bruxelles mellett, egy csinos kis mezei lakban ott dolgozik, tanul s írja a könyveit egy Émile Van Der Velde nevű szeretetreméltó uri ember, kiről közönsé­gesen ugy szokás beszélni, mint a belga köztársaság leendő elnökéről. Ez az uri ember a szoczialisták főembere, s mint az egész polgári társadalom, a király ő fel­sége is ő előre búvik a papok oltalmába. Szomorú, de igaz : ő felsége kényre, kedvre, személyes, rangbéli sőt vagyonbeli biztos­sága dolgában is ki van szolgáltatva a klerikálisoknak, s ezek elég lelketlenek arra, hogy gúnyos mosolylyal éljenek vissza kedvező helyzetükkel. Hiszen ol­vashatták a minap az ő felsége trónbeszéd­jét, melyben csak úgy kóválygott az elé­gedetlenség a kormánynyal szemben, mely ő felségének még mindig nem akar állandó néphadsereget adni, s olvashat­ták, hogy a trónbeszéd után, perd­e közben, ő felsége keményen kikelt a belga vas­utakon való rendetlenség ellen. A tudó­sításban ez állt: „hiába mosolyognak az undorító a szenny és piszok, oly hallatlan mérvű a tisztaság hiánya, annyi a féreg, poloska és tetű, hogy leirni teljesen lehe­tetlen. És ha a sütőmesterek annyit vétkezhet­nek a közönség ellen, elképzelhető, hogy mennyit vétkeznek munkásaik ellen. Va­lóban a sütőmunkások helyzete még ma is olyan, hogy megszégyenítő a társa­dalomra, mely megtűri, hogy élelmi­sze­rekkel dolgozó munkások ily szomorú sorsban tengődjenek. Minden elfogulatlan ember tehát a legnagyobb rokonszenvvel támogatja a sütőmunkások mozgalmát, amely ha si­kert arat, nem csak a munkások helyze­tét javítja meg, de megtisztítja a sütőmű­helyeket is az évtizedes piszoktól. És ezek után kíváncsian várjuk, miként dönti el a kereskedelemügyi miniszter a vasárnapi munkaszünet kérdését. (a) NÉPSZAVA HÍRE­K. 3. oldal. — A gyalázatos műhelyviszonyokról és az ellenőrző hatóságok hallatlan lelkiismeretlen­ségéről beszél az alábbi levél: Jelenleg mint lakatos Erzsébet­ körut 31. szám alatt, Földessy József házában, a pincze­helyiségben dolgozok. Miután ezen pincze­helyiség oly egészségtelen, hogy ember nem bír benne dolgozni, alacsony, nedves, az ablakain nincs se keret, se üveg, de még a bejáratnál sincs sem ajtóráma sem ajtó és egész nap szabadon özönlik be a léghuzam és a hidegség, ennek következtében Jeszenczki Károly laka­tos­segéd a minap egy ajánlott levélben tudatta a VII. kerületi elöljáróságot, hogy vizsgálja meg ezen műhely­helyiséget, mert már egy ott lévő tanoncz is meg­betegedett a nedvesség és a léghuzam által. Erre harmadnap eljött az orvos és miután megvizsgálta az egész pincze­helyiséget, ott mindjárt azt a ki­jelentést tette, hogy: ezen műhely lako "­hatatlan, mert még istálónak sem való! Ki­jelentette, hogy intézkedni fog. Ezzel el­ment. Négy nap múlva eljött egy mérnök és megtekintette a helyiséget, de már az máskép nyilatkozott Jeszenczki Károly la­urak, én sírhatnám, ha a vasutjainkra gondolok !" Tudják, mi ebben a feltűnő ? Nem a király lelkiismeretes figyelme, melyet még a vasúti szakaszok állapota sem kerül el, hanem az, hogy a megfedett urak mosolyogni mertek. Mosolyogni, mikor a király haragszik! S a föld nem nyilt meg s nem nyelte el őket! Ez a mosoly előttünk, idegenek előtt, mindenképpen érthetetlen. Belga ben­fentesek előtt, úgy lehet, nem. Mi­nekünk tetszik ez a pompás király, ki maga áll élére a közönség egy régi jogos panaszának. De maga ez a közönség — isten tudja, esetleg gondolkodóba esik, hogy ő felségét egyszerre csak ott tisztel­heti a maga élén. „Mi érdeke lehet benne ?" ez a kérdés száguld Ostendétől Verviersig. „Baisse? Hausse? Prioritás, obligáczió, államosítás ?" És megeshetik, hogy a kö­zönség, mely esztendők óta izgat a vasúti szakaszok állapota ellen, vasárnapra mee­tinget és körsétát tart a „belga vasutak jó hírnevének bizonyos érdekelt oldalról való méltatlan megbarczólása ellen." A parlamentben a szoczialisták kijelentik majd, hogy a vasúti miniszter az egyetlen tisztességes ember az egész kormányban. A vége az lehet, hogy a mai kormány megbukik, s új kabinet alakításával ő felsége a kitűnő hazafit, a mult kormány vasúti miniszterét fogja megbízni, mint a­ki bizonyos érdekelt oldalról való méltat­lan támadások ellen oly önérzetesen tudja megvédeni Belgium becsületét. S ez még mindig jobb, mint Obrenovics Milán úrral egy palotát bérelni Bécsben, mert így olcsóbb. Pedig ilyesmi is megtörténhetik, sőt ha, amire nemrég, úgy látszik, komo­lyan gondoltak, Francziaország annektálta volna Belgiumot, máris megtörtént volna. Manneken.

Next