Népszava, 1907. október (35. évfolyam, 233–258. sz.)
1907-10-11 / 241. szám
1907 október 6. • NÉPSZAVA kások dalköre és a fuvarosmunkások díszes egyesületi zászlójukkal. Utánok következtek a többi szakmák sorrendben. A menet a Jászberényi-út, Kőbányai út, Köztemető-úton és Dologház-utcán át csatlakozott a Tisza Kálmán-téren gyülekező munkássághoz. A résztvevő munkások mindegyike a nagy ügyhöz méltó komolysággal viselkedett. Útközben sűrűn hangzottak fel a dalárda akkordjai és a választójog éltetése. A Kőbányai út végén a Kispesti munkásság mintegy 4000-nyi tömege csatlakozott még a kőbányai munkássághoz s együtt vonultak fel a Tisza Kálmán térre, amelyről akkor már régen elindult a menet eleje. A Garay-téren. A Garay-tér reggel fél nyolckor még csöndes. A piac rendes képe azonban megváltozott. Feltűnő a megszokott kocsiforgalom hiánya. Csak itt-ott akad árusító. Az üzletek zárva vannak. A leeresztett redőnyökre a tulajdonosok sok helyen „Éljen az általános választójog" feliratú plakátokat ragasztottak. Legelsőnek a rendőrök vonulnak fel. Lassankint az elvtársak is szállingóznak, míg végre feltűnik az első zárt soros menet. Megérkeznek az üvegesek. Utánuk gyors egymásutánban érkeznek a fehérnemű tisztítók, borbélyok, cementmunkások, lakatosok, szűcsök és sipkások, fényképészek, vas-és ércöntők, az órások, a budapesti román munkások, szénmunkások. Az elvtársak kitűnő hangulatban, ügyük igazságába vetett bizalommal, méltóságteljesen viselkednek. Egy-egy csoportban felhangzik a Marseillaise, a munka dala. Kilenc órakor megjön az értesítés , a tömeg megindulhat. A több ezernyi emberből álló menet lassan megindul. Az általános választójog éltetése közben kifordul a Thökölyi-útra. Majd a Rákóczi-úton csatlakozik a már a Váci körúton kígyózó menet végéhez. A Ferenc-téren. A Ferenc-téren — előre megállapított terv szerint — a kocsigyártók, a IX. kerületi légszeszfejlesztő munkások, a szappanosok, a vegyészeti munkások, a soroksári, erzsébetfalvai és csepeli munkások és a bőrmunkások egy része gyülekeztek. A csizmadiák tévedés következtében másik gyülekező helyre mentek. A kispesti munkások, akiknek szintén a Ferenc térre kellett volna jönniök, a rendőrség érthetetlen akadékoskodása következtében nem csatlakozhattak, hanem egy kanyarulattal a kőbányaiakhoz mentek és úgy jöttek be a fővárosba. A csapathoz útközben a monori munkásság 20 tagú küldöttsége csatlakozott. A gyülekezés fél kilenc órára volt meghatározva. Már jóval a gyülekezés ideje előtt a kíváncsi emberek százai lepték el a különben szűk teret és várták az érkezendő tüntető csoportokat. Mindenütt élénk, vidám arcokat lehetett látni és nyoma sem volt a haragnak, vagy neheztelésnek az arcokon, amiről a polgári lapok ugyancsak már napokkal ezelőtt annyit fecsegtek. A munkáscsapatok derűs kedvvel és a legnagyobb rendben érkeztek helyükre már a jelzett időpont előtt. Elsőknek megérkeztek a szappanosok, akik a térnek nyugatra eső részén foglaltak helyet. Azután egymásután jöttek a kocsigyártók, bőrmunkások, vegyészeti munkások, a IX. kerületi légszeszfejlesztők piros sapkával, zenekarral az élükön, végül a soroksári munkásság, szintén zenekarral az élükön, azután az erzsébetfalvai és a csepeli munkásság. Az itt összegyülekezett munkások száma körülbelül 12 ezerre volt tehető. Amíg a munkásság elhelyezkedett négyes sorokban és várt az indulási jelre, a zenekarok felváltva vidám nótákat játszottak. Végre megjött az értesítés az indulásra. Háromnegyed tíz volt. A hatalmas tömeg lassan megmozdult. Elől, a csapat élén kerékpáros elvtársak, akik a kocsiútra tóduló publikumot udvariasan visszaszorították, hogy a menetnek akadálytalan előrejutását biztosítsák. A menetet a IX. kerületi légszeszgyári munkások és munkásnők nyitották meg, élükön a magukkal hozott zenekarral, a férfiak piros sapkával a fejükön, amely, mikor az óriási tömeg mozgásban volt, olyan képet mutatott, mintha ringó pipacstenger volna előttünk. Közvetetlenül utánuk a soroksáriak jöttek, azután a szappanosok, bőrmunkások, kocsigyártók, a vegyészeti munkások a soroksáriak zenekarával az élükön, végre az erszébetfalvai és csepeli munkások. Mindegyik szakma a maga jelzőtábláival. A menet természetesen csak lassú mozgással tudott előre jutni. Amerre elhaladt, a Ferenc- és József-körúton az üzletek mindenütt zárva voltak és a járdákat a kíváncsiak ezrei lepték el. Az általános választójog éltetése orkánszerű zúgással folyton végig futott a hatalmas tömegen. Ha csönd állott be, a zenekarok rögtön belekezdtek a Marseillaise dallamaiba, ami láthatólag még inkább felelevenítette a tikkasztó melegben haladó proletárokat. Sértő kiáltásokat nem volt alkalmunk hallani, ami az elvtársak fokozódó fegyelmezettségéről tett tanúságot. Amikor a menet a körúton végig nyúlt, a villamos kocsik kénytelenek voltak megállani és várni, még egészen megtisztult az út. A csapat eleje fél 11 órakor érkezett a csatlakozóponthoz, a Rákóczi-út és József körút keresztezéséhez. Itt azonban várni kellett, míg a Garay térről érkezett csapat elhaladt. Végre 11 órakor csatlakozhatott a menet. A csapat vége csak 12 óra felé érkezett a Népszínházhoz. Az Almássy-téren. A VII. kerületnek három gyülekező helye közül legnépesebb volt az Almássy-téri gyülekező hely, melynek hétköznapi képe teljesen eltűnt. A növendékbokrok árnyékában meghúzódó padokon bóbiskáló öregurak és aszszonyságok most nem jöttek ki az októberi napfényre, otthon maradtak. A csendet, a pihenést élvező alakok helyett megjelent a munkásság. Már nyolc óra tájban érkeztek az első csapatok. A tér valamennyi üzletét becsukták. Az emeleti ablakokból száz és száz kíváncsi fej bújt elő. Az ünnepies csendet a mellékutcából érkező munkástáborok forradalmi dala törte meg: „... Ha elnyomóik nyakára lép, Szabad lesz majd a nép! . . Már kilenc óra előtt az Almássy térre nyíló utcákat teljesen betöltötte a hatalmas jelzőtáblák alatt érkező munkástábor. Az októberi napfény csillogása, az ünnepélyes hangulat, a munkaszünetes napnak mély csendje és a zsibongva érkező ezreknek mormolása, zenéje, éljenzése jelentette, hogy ma a munka emberei ülnek ünnepet, azoknak hangulata röpköd a levegőben, azoké a nap, azoknak zászlóját csókolja a napfény ... Hatalmas jelzőtáblák alatt érkeztek és sorakoztak a bádogosok, bútorcsomagolók, cipészek, cipőfelsőrész-készítők, cserépfedők, kalaposok, menyezet- és fehérmunkások, rézművesek, szabók, szabókisiparosok, női szabók, vas-és rézbútormunkások és villanyszerelők. Kilenc óra után megmozdult a hatalmas tömeg. A menetet a szabómunkások nyitották meg. A Barcsay utcán át haladván, forradalmi dalok éneklése közben jutottak ki az Erzsébetkörútra, ahol csak másfél órai várakozás után csatlakozhattak a Rákóczi-úton felvonuló munkástábor hatalmas tömegéhez. Az István-téren, Budapest Ghettójában, ahol legszembeszökőbb a nyomor, legzsúfoltabbak a lakások, ahol legkevesebb a levegő és a legerősebben pusztít a tüdővész, ott gyülekezett a IV. számú csoport. Morris Rosenfeld alakjai laknak itt, görnyedt hátú, beesett mellű proletárok, akik közül még nagyon kevesen ébredtek öntudatra. Eleinte tán kissé idegenül szemlélték a tömeget, amelyet más érzés, más törekvés hatja át mint őket, de azután bizonyára megértették, hogy akik megtöltik a szűk utcákat, azok az ő testvéreik, a dal, mely ajkaikon felharsan, a szabadság dala, a zászló, amelyet visznek, mindnyájunk szabadságának lobogója. Már fél kilenc órakor zsúfolásig megtelt a nagy tér s kilenc óra után a mellékutcákba, a Dob-utcába, Kisdiófa-utcába és Klauzálutcába szorultak az érkező csoportok. A szűk utcákba szorított tömeg órák hosszat példás fegyelemmel várt a rekkenő hőségben. Végre fél 12 óra tájban megadhatták a jelet az indulásra s a Nagydiófa-utcán át csatlakoztak a Rákóczi-úton elvonuló menethez. A csoport élén tíz kerékpáros haladt, majd egy zenekar, azután a mészárosok, hentesek, kárpitosok, textilmunkások, paszományosok, fürdőalkalmazottak, szobrászok, élelmezési munkások, kávéssegédek, kávéfőzők, éttermi segédek, aranyművesek, kereskedelmi alkalmazottak, kereskedelmi segédmunkások, magántisztviselők, kőmivesek, cseh munkások, padló- és falburkolók, ácsok, állványozók, kályhások, üvegesek, festők, a Lőrincz festékgyár munkásai, a grafikai munkások s végül a kosárfonók. Tizenkét órakor fordultak be az utolsó sorok a Rákóczi-útra hatalmasan megnövelve a tüntető munkások óriási menetét. A Batthyány-téren. A II. kerületi Batthyány-téren reggel 9 órára volt jelezve a gyülekezés, azonban már hét óra tájban elevenedni kezdett annak környéke. A Duna túlsó partjáról sűrű ködbe burkolózva, mintegy félve, fázva nézett át a parlament sötét, komor épülete, de amint a nyári hévvel tüzelő nap magasabbra hágott, lefoszlott róla a szürke ködpalást és kénytelen volt nézni a hatalmas téren minél jobban sűrűsödő tömeget. Vörös zászlók, széles és hosszú fehér jelző és feliratos vásznak és táblák integettek át az osztályparlament soktornyú palotája felé, hírt adva a közelgő veszedelemről, amely annak mostani urait fenyegeti. Itt gyülekeztek az összes budai kerületek munkásain kívül az albertfalvaiak, a nagytétényiek az ottani földmunkás-csoport hatalmas fehér- és aranyrojtos szegélyű vörös zászlója alatt, a zászló „Világ proletárjai egyesüljetek!" jelszóval, ugyanily zászlóval a budai kőmivesmunkások, a budafoki kőmivescsoport. Érdekes volt a III. kerületi földmunkások jelzőtáblája, egy ásó alak, rajta a csoportot jelző felírással. Ilyen jelzőtáblát egyébként más földmunkás-csoport is vitt. Fél tízre már zsúfolásig megtelt a nagy tér, fölvonultak az ide rendelt összes csoportok és szervezetek, legalább tizenötezer ember. Minden újabb csoportot a már ott lévők lelkes és hangos üdvözléssel fogadtak s a fuvó zenekarok felváltva harsogták a Marseillaiset és egyéb munkásdalokat. Pont tíz órakor jött az értesítés, hogy a menet megindulhat. A budafoki kőmivesek haladtak a menet élén, amely a Fő-, Zsigmond-utcákon, Margit-hídon és Lipót-körúton a legnagyobb rendben, lelkes hangulatban vonult át. Két kaszárnya is esett az útba. A nyúl kaszárnya a Fő-utcán és a Radetzky-kaszárnya a Pálffytéren. Mindkét helyen zsúfolva voltak az ablakok katonákkal. Tisztek és legénység nagy, érdeklődéssel nézték az impozáns tömeget, amelyből a Radetzky-kaszárnya utászkatonáihoz felkiáltott egyik elvtársunk: Gyere földi! Erre nyomban rázendült a Munkásmarseillaise magával ragadó indulója s e pillanatban egy diadalmas érzés futott végig a tömegen, annak érzése, hogy a kaszárnyában raboskodó testvérek nem puszta kíváncsisággal, hanem az összetartás, a szoli- 137