Népszava, 1907. október (35. évfolyam, 233–258. sz.)

1907-10-11 / 241. szám

1907 október 6. • NÉPSZAVA kások dalköre és a fuvarosmunkások díszes egyesületi zászlójukkal. Utánok következ­tek a többi szakmák sorrendben. A menet a Jászberényi-út, Kőbányai út, Köztemető-úton és Dologház-utcán át csatlakozott a Tisza Kálmán-téren gyülekező munkássághoz. A résztvevő munkások mindegyike a nagy ügy­höz méltó komolysággal viselkedett. Útközben sűrűn hangzottak fel a dalárda akkordjai és a választójog éltetése. A Kőbányai út végén a Kispesti munkásság mintegy 4000-nyi tömege csatlakozott még a kőbányai munkássághoz s együtt vonultak fel a Tisza Kálmán­ térre, amelyről akkor már régen elindult a menet eleje. A Garay-téren. A Garay-tér reggel fél nyolckor még csön­des. A piac rendes képe azonban megválto­zott. Feltűnő a megszokott kocsiforgalom hiánya. Csak itt-ott akad árusító. Az üzletek zárva vannak. A leeresztett redőnyökre a tulajdonosok sok helyen „Éljen az általános választójog" feliratú plakátokat ragasztottak. Legelsőnek a rendőrök vonulnak fel. Las­sankint az elvtársak is szállingóznak, míg végre feltűnik az első zárt so­ros menet. Megérkeznek az üvegesek. Utánuk gyors egymásutánban érkeznek a fehérnemű tisztítók, borbélyok, cementmunkások, lakato­sok, szűcsök és sipkások, fényképészek, vas-és ércöntők, az órások, a budapesti román munkások, szénmunkások. Az elvtársak kitűnő hangulatban, ügyük igazságába vetett bizalom­mal, méltóságteljesen viselkednek. Egy-egy csoportban felhangzik a Marseil­laise, a munka dala. Kilenc órakor megjön az értesítés , a tömeg megindulhat. A több ezernyi emberből álló menet lassan megindul. Az ál­talános választójog éltetése közben kifordul a Thökölyi-útra. Majd a Rákóczi-úton csatlako­zik a már a Váci­ körúton kígyózó menet vé­géhez. A Ferenc-téren. A Ferenc-téren — előre megállapított terv szerint — a kocsigyártók, a IX. kerületi lég­szeszfejlesztő munkások, a szappanosok, a vegyészeti munkások, a soroksári, erzsébet­falvai és csepeli munkások és a bőrmunkások egy része gyülekeztek. A csizmadiák tévedés következtében másik gyülekező helyre mentek. A kispesti munkások, akiknek szintén a Fe­renc­ térre kellett volna jönniök, a rendőrség érthetetlen akadékoskodása következtében nem csatlakozhattak, hanem egy kanyarulattal a kőbányaiakhoz mentek és úgy jöttek be a fő­városba. A csapathoz útközben a monori mun­kásság 20 tagú küldöttsége csatlakozott. A gyülekezés fél kilenc órára volt meghatá­rozva. Már jóval a gyülekezés ideje előtt a kí­váncsi emberek százai lepték el a különben szűk teret és várták az érkezendő tüntető csoportokat. Mindenütt élénk, vidám arcokat lehetett látni és nyoma sem volt a haragnak, vagy neheztelésnek az arcokon, amiről a pol­gári lapok ugyancsak már napokkal ezelőtt annyit fecsegtek. A munkáscsapatok derűs kedv­vel és a legnagyobb rendben érkeztek helyükre már a jelzett időpont előtt. Elsőknek megérkeztek a szappanosok, akik a térnek nyugatra eső részén foglaltak helyet. Azután egymásután jöttek a kocsigyártók, bőrmunkások, vegyé­szeti munkások, a IX. kerületi légszeszfejlesz­tők piros sapkával, zenekarral az élükön, végül a soroksári munkásság, szintén zenekar­ral az élükön, azután az erzsébetfalvai és a csepeli munkásság. Az itt összegyülekezett munkások száma körülbelül 12 ezerre volt tehető. Amíg a munkásság elhelyezkedett négyes sorokban és várt az indulási jelre, a zene­karok felváltva vidám nótákat játszottak. Végre megjött az értesítés az indulásra. Há­romnegyed tíz volt. A hatalmas tömeg lassan megmozdult. Elől, a csapat élén kerékpáros elvtársak, akik a kocsiútra tóduló publikumot udvariasan visszaszorították, hogy a menetnek akadálytalan előrejutását biztosítsák. A menetet a IX. kerületi légszeszgyári mun­kások és munkásnők nyitották meg, élükön a magukkal hozott zenekarral, a férfiak piros sapkával a fejükön, amely, mikor az óriási tömeg mozgásban volt, olyan képet mutatott, mintha ringó pipacstenger volna előttünk. Közvetetlenül utánuk a soroksáriak jöttek, azután a szappanosok, bőrmunkások, kocsigyártók, a vegyészeti mun­kások a soroksáriak zenekarával az élükön, végre az erszébetfalvai és csepeli munkások. Mindegyik szakma a maga jelzőtábláival. A menet természetesen csak lassú mozgás­sal tudott előre jutni. Amerre elhaladt, a Ferenc- és József-körúton az üzletek minde­nütt zárva voltak és a járdákat a kíváncsiak ezrei lepték el. Az általános választójog élte­tése orkánszerű zúgással folyton végig futott a hatalmas tömegen. Ha csönd állott be, a zenekarok rögtön belekezdtek a Marseillaise dallamaiba, ami láthatólag még inkább felelevenítette a tikkasztó melegben haladó proletárokat. Sértő kiáltásokat nem volt alkal­munk hallani, ami az elvtársak fokozódó fe­gyelmezettségéről tett tanúságot. Amikor a menet a körúton végig nyúlt, a villamos ko­csik kénytelenek voltak megállani és várni, még egészen megtisztult az út. A csapat eleje fél 11 órakor érkezett a csatlakozó­ponthoz, a Rákóczi-út és József­ körút keresztezéséhez. Itt azonban várni kellett, míg a Garay­ térről ér­kezett csapat elhaladt. Végre 11 órakor csatla­kozhatott a menet. A csapat vége csak 12 óra felé érkezett a Népszínházhoz. Az Almássy-téren. A VII. kerületnek három gyülekező helye közül legnépesebb volt az Almássy-téri gyüle­kező hely, melynek hétköznapi képe teljesen eltűnt. A növendék­bokrok árnyékában meg­húzódó padokon bóbiskáló öreg­­urak és asz­szonyságok most nem jöttek ki az októberi napfényre, otthon maradtak. A csendet, a pi­henést élvező alakok helyett megjelent a mun­kásság. Már nyolc óra tájban érkeztek az első csapatok. A tér valamennyi üzletét becsukták. Az emeleti ablakokból száz és száz kíváncsi fej bújt elő. Az ünnepies csendet a mellék­utcából érkező munkás­táborok forradalmi dala törte meg: „... Ha elnyomóik nyakára lép, Szabad lesz majd a nép! . . Már kilenc óra előtt az Almássy­ térre nyíló utcákat teljesen betöltötte a hatalmas jelző­táblák alatt érkező munkástábor. Az októberi napfény csillogása, az ünnepélyes hangulat, a munkaszünetes napnak mély csendje és a zsibongva érkező ezreknek mormolása, zenéje, éljenzése jelentette, hogy ma a munka emberei ülnek ünnepet, azoknak hangulata röpköd a levegőben, azoké a nap, azoknak zászlóját csókolja a napfény ... Hatalmas jelzőtáblák alatt érkeztek és sora­koztak a bádogosok, bútorcsomagolók, cipé­szek, cipőfelsőrész-készítők, cserépfedők, kala­posok, menyezet- és fehérmunkások, rézműve­sek, szabók, szabókisiparosok, női szabók, vas-és rézbútormunkások és villanyszerelők. Kilenc óra után megmozdult a hatalmas tö­meg. A menetet a szabómunkások nyitották meg. A Barcsay­ utcán át haladván, forradalmi dalok éneklése közben jutottak ki az Erzsébet­körútra, ahol csak másfél órai várakozás után csatlakozhattak a Rákóczi-úton felvonuló munkástábor hatalmas tömegéhez. Az István-téren, Budapest Ghettó­jában, ahol legszembeszö­kőbb a nyomor, legzsúfoltabbak a lakások, ahol legkevesebb a levegő és a legerősebben pusztít a tüdővész, ott gyülekezett a IV. számú csoport. Morris Rosenfeld alakjai laknak itt, görnyedt hátú, beesett mellű proletárok, akik közül még nagyon kevesen ébredtek öntudatra. Eleinte tán kissé idegenül szemlélték a töme­get, amelyet más érzés, más törekvés hatja át mint őket, de azután bizonyára megértették, hogy akik megtöltik a szűk utcákat, azok az ő testvéreik, a dal, mely ajkaikon felharsan, a szabadság dala, a zászló, amelyet visznek, mindnyájunk szabadságának lobogója. Már fél kilenc órakor zsúfolásig megtelt a nagy tér s kilenc óra után a mellékutcákba, a Dob-utcába, Kis­diófa-utcába és Klauzál­utcába szorultak az érkező csoportok. A szűk utcákba szorított tömeg órák hosszat példás fegyelemmel várt a rekkenő hőségben. Végre fél 12 óra tájban megadhatták a jelet az in­dulásra s a Nagydiófa-utcán át csatlakoztak a Rákóczi-úton elvonuló menethez. A csoport élén tíz kerékpáros haladt, majd egy zenekar, azután a mészárosok, hentesek, kárpitosok, textilmunkások, paszományosok, fürdőalkalmazottak, szobrászok, élelmezési munkások, kávéssegédek, kávéfőzők, ét­termi segédek, aranyművesek, kereskedelmi alkalmazottak, kereskedelmi segédmunkások, magántisztviselők, kőmivesek, cseh munká­sok, padló- és falburkolók, ácsok, állványo­zók, kályhások, üvegesek, festők, a Lőrincz festék­gyár munkásai, a grafikai munkások s végül a kosárfonók. Tizenkét órakor fordultak be az utolsó so­rok a Rákóczi-útra hatalmasan megnövelve a tüntető munkások óriási menetét. A Batthyány-téren. A II. kerületi Batthyány-téren reggel 9 órára volt jelezve a gyülekezés, azonban már hét óra tájban elevenedni kezdett annak kör­nyéke. A Duna túlsó partjáról sűrű ködbe burko­lózva, mintegy félve, fázva nézett át a parla­ment sötét, komor épülete, de amint a nyári hévvel tüzelő nap magasabbra hágott, lefosz­lott róla a szürke ködpalást és kénytelen volt nézni a hatalmas téren minél jobban sűrű­södő tömeget. Vörös zászlók, széles és hosszú fehér jelző és feliratos vásznak és táblák in­tegettek át az osztályparlament soktornyú palotája felé, hírt adva a közelgő veszedelem­ről, amely annak mostani urait fenyegeti. Itt gyülekeztek az összes budai kerületek munkásain kívül az albertfalvaiak, a nagy­tétényiek az ottani földmunkás-csoport hatal­mas fehér- és aranyrojtos szegélyű vörös zászlója alatt, a zászló „Világ proletárjai egyesüljetek!" jelszóval, ugyanily zászlóval a budai kőmivesmunkások, a budafoki kőmives­csoport. Érdekes volt a III. kerületi föld­munkások jelzőtáblája, egy ásó­ alak, rajta a csoportot jelző felírással. Ilyen jelzőtáblát egyébként más földmunkás-csoport is vitt. Fél tízre már zsúfolásig megtelt a nagy tér, fölvonultak az ide rendelt összes csoportok és szervezetek, legalább tizenötezer ember. Min­den újabb csoportot a már ott lévők lelkes és hangos üdvözléssel fogadtak s a fuvó zene­karok felváltva harsogták a Marseillaiset és egyéb munkásdalokat. Pont tíz órakor jött az értesítés, hogy a menet megindulhat. A budafoki kőmivesek haladtak a menet élén, amely a Fő-, Zsigmond-utcákon, Mar­git-hídon és Lipót-körúton a legnagyobb rend­ben, lelkes hangulatban vonult át. Két ka­szárnya is esett az útba. A nyúl kaszárnya a Fő-utcán és a Radetzky-kaszárnya a Pálffy­téren. Mindkét helyen zsúfolva voltak az ab­lakok katonákkal. Tisztek és legénység nagy, érdeklődéssel nézték az impozáns tömeget, amelyből a Radetzky-kaszárnya utászkato­náihoz felkiáltott egyik elvtársunk: Gyere földi! Erre nyomban rázendült a Mun­kásmarseillaise magával ragadó indulója s e pillanatban egy diadalmas érzés futott végig a tömegen, annak érzése, hogy a ka­szárnyában raboskodó testvérek nem puszta kíváncsisággal, hanem az összetartás, a szoli- 137

Next