Népszava, 1912. március (40. évfolyam, 52–78. sz.)

1912-03-01 / 52. szám

1912 már­cius 1. Ti munkásemberek fiai vagytok. Amikor mi sztrájkba lépünk, hogy javítsunk sorsun­kon — ami apátok, anyátok, testvéreitek sorsa is, akkor tisztjeitek gyilkosságra szólítanak föl benneteket. Ezt ne tegyétek ! Jusson esze­tekbe, hogy amikor kikerültök a hadsereg­ből, újra ,civilek­ lesztek és hozzánk hason­lóan ti is sztrájkba léphettek és épp ugy ki lesztek téve annak, hogy más katonák titeket gyilkoljanak le! Fiuk, ne tegyétek! „Ne ölj!" mondja az írás. Ne felejtsétek el. Ti éppugy, mint mi, a rabszolgaosztályból valók vagytok. Ha fölemelkedünk, ti is föl­emelkedtek; ha elesünk, ha mindjárt golyói­toktól is, ti is nekünk estek. Anglia termé­keny völgyeivel, gazdag bányáival, tengerének kincseivel a korszakok örökségekint maradt reánk. Ti kétségtelenül szegénységtek miatt álltatok be a hadseregbe. Mi szegénységünk miatt hosszú, nehéz munkát végzünk csekély bérért. Ugy­a ti, mint a mi szegénysé­günket az okozza, hogy Britannia minden ter­mészeti kincseivel néhány ember tulajdona. Ezeké a keveseké Britannia, munkánk, sőt az életünk. Testvérek! Hiába szóltunk hozzátok! Gondolkozzatok és ne gyilkoljátok le vé­reiteket. Segítsetek visszanyerni Britanniát a britek, a világot pedig a munkások számára. A bányászok sztrájkja természetszerűleg hamarosan az egész országgal érezteti ha­láját. Nagyon sok kerületben egyes ipar­ágak már csütörtökön beszüntették az üze­met. Sheffieldben a kohóművek kihirdet­ték, hogy pénteken bezárják a gyárakat. A vasúttársaságok közlik, hogy a forgalmat korlátozzák, a vonatkísérő személyzet szá­mát leszállítják. BELFOLD QOO A képviselőház pénteken délelőtt ülést tart. Ennek napirendjére kitűzte a csütörtökön megindult házszabályvita folytatását és a véd­erőjavaslat általános tárgyalását. Sürgős interpelláció a főkapitány be­tiltó végzése miatt. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt megbízásából a képviselőház pénteki ülésén Benedek Já­nos, országgyűlési képviselő sürgős inter­pellációt intéz Khuon-Héderváry belügy­miniszterhez a főkapitány azon intézkedése tárgyában, amellyel a szociáldemokrata párt március 1-iki tüntető fölvonulását betiltotta. Kétazeres nyugdíj : évi 240 korona, 240 ko­rona egy évre, élni kevés és csak éhenhalásra elég még annak a mezei munkásnak is, aki­nek a gyomra jól be van idomítva az éhe­zésre. Pedig ezt a pénzt ígéri nyugdíjnak a 66 éves földmunkások számára az 1912. évi VIII. törvénycikk, amelynek életbeléptetésére vonatkozó rendeletet most küldte szét Serényi földmivelésügyi miniszter a törvényhatósá­goknak. A félhivatalos dicshimnusz szerint Az új törvény önkéntes formában az eddiginél sokkal kedvezőbb új nyugdíjbiztosítást nyújt a falu népének. A belépést lehetővé teszi bármily korban levőknek. Az új törvény szerint tízévi tagság után nemcsak igazolt rokkantság esetén, hanem hatvanöt éves korban mindenkinek föltét­lenül nyugdíjat ad. A teljes nyugdíjat az eddigi­nek kétszeresében, évi 2-10 koronában állapítja meg. A balesetbiztosítást is sokkal kedvezőbbé teszi az eddiginél. A baleseti segélyeket ugyanolyan mértékben szabja meg, mint az ipari munkások balesetbiztosítási törvé­nye. A baleset miatt teljesen munkaképte­lenné váltak járadékát az­ eddiginek kétszeresére, évi 240 koronára emeli föl s az árvák fokozottabb segélyezéséről is gondoskodik. Mindazonáltal a kötelező balesetbiztosítás eddigi díjait nem emeli, sőt az önkéntes nyugdíjbiztosítás díját leszállítja. A kötelező balesetbiztosítás eddigi körét, amely szerint valamennyi gazdasági cseléd és gazdasági gépmunkás biztosítandó baleset ellen, az új törvény továbbra is meghagyja, de egyszersmind teljesen el­oszlatja a gépmunkások biztosítása körül panasz tár­gyául szerepelt bizonytalanságot, amikor világosan kimondja, hogy minden gazdasági gép tulajdo­nosa bárminő gazdasági gép mellett dolgozó ösz­szes gépmunkásokat (a képesített gépkezelő kivé­telével, aki az ipari munkásbiztosítás alá tartozik) még abban az esetben is az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztárnál köteles bizto­sítani, ha gépével nem a maga gazdaságában, ha­nem vállalkozói minőségben másnak gazdaságá­ban végeztet munkát. A gépszemélyzetet ezzel egy ember kivéte­lével kivonják az ipari munkásbiztosítás ha­tálya alól, amely sokkal kedvezőbb a mun­kásra, mint a koldus-alamizsnát nyújtó cseléd­pénztár, amelynek szociálpolitikai értéke szinte semmi s ezenkívül a mezei munkás­ság mozgás­szabadságának megkötésére csiná­lódott. Menekü­lnek. Arad megye alispáni hivatalában azt tapasztalják, hogy az idén a kivándorlás szo­katlanul nagy arányokat ölt. Tavaly február vé­géig 200 útlevelet adtak ki, míg az idén már 450 útlevelet állítottak ki, legnagyobbrészt Amerikába és Romániába. — Bihar vármegye magyarcsékei és margittai járásában is — amint a minap meg­írtuk — növekedik a kivándorlás. Mindkét járás főszolgabirája újabb útlevél-blankettákat kértek az alispáni hivataltól, mert elfogytak az összes útlevelek. Napról-napra újabb csoportok jelent­keznek útlevelekért. Különösen Kéty és Vámosház községek lakossága kerekedett föl nagyszámban. A környéken az a hír járja, hogy mintegy hatvan­ezer korona amerikai pénz érkezett a két faluba és ez csábítja a lakosságot a kivándorlásra, úgy, hogy ma­holnap mind a két f­alu teljesen elnép­telenedik. Becsapják a tanítókat! A „Budapesti Hírlap", amely régóta lesi az alkalmat, hogy a tanítókkal szemben követett botrá­nyos eljárása miatt támadt ellenszenvet csökkentse a tanítóság körében (úgy látszik, érzékenyen érintette a tanítók bojkottja!), most „öröm"-hírrel szolgál a tanítóságnak. Néhány bók­s az erőteljesebb tanítómoz­galmat elítélő megjegyzés kíséretében el­mondja a következőket: Nagy elégtételül szolgál nekünk az, hogy a „Budapesti Hírlap" lehet a legelső, aki a tanító­sággal közölheti, hogy Zichy­­János gróf kultusz­miniszter igenis beváltotta a tanítóknak adott ígé­retét. Illetékes helyről kaptunk fölhatalmazást arra, hogy megírhatjuk, hogy a tanítóság abbeli óhajtása, hogy az állami tisztviselők három alsó fizetési osztályának megfelelő fokozatokba (XI., X., IX.) osztassék, teljesülni fog, valamint beszá­mitódik a tanítói szolgálat az 1893. évig vissza­menően. Az ország teherviselőkéniességéhez arányítva, méltó megbecsülésben részesíti Zichy János gróf a magyar tanítóság munkáját! Ezentúl tehát az állami ta­nítók fizetés tekintetében az állami tisztviselőkkel teljesen egyforma elbánásban fognak részesülni. Vagyis kezdőfizetésük az állami tisztviselők gyakornoki éveinek megfelelően 1200 korona lesz. Rövid időközben előlépnek a X. fizetési osztályba 1400 korona alapfizetéssel s innen azután automa­tikusan haladnak a IX. fizetési osztályba. Megír­hatjuk azt is, hogy a tanítók az állami tisztviső­mondta az ősz embernek : Bolond beszéd ez Az öreg ember megcsóválta fejét, valamit mormogott, amiből nem értett meg semmit se Péter. Csak m­ikor már el akart jönni, mondta az ősz ember: „No csak menj, majd meglátjuk, hogy a te Julid mire van szánva." Átvette a kis üveget. Az utcán kigöngyölte a a selyempapirosból és megnézte, milyen színű folyadék van benne. Valami olyan zöl­des átlátszó fürgén mozgó nedv volt benne. Hisz ez épp olyan, mint a jó szilvórium, — gondolta magában, hát ez volna az a híres orvosság­a ... Bedugta a kabátzsebébe, hogy baja ne essék, azzal szaporán kezdett lépni, mert eszébe jutott, hogy Juli várja otthon. Amint ment így, egyszer csak szembejön vele egy régi ismerőse, akivel egykor együtt dolgozott egy műhelyben. A barátján rongyos ruha volt, fogvacogva be­szélt. Azt mondta: „De fölvitte az isten a dol­god Péter! Tán már meg se láttál volna, ha meg nem szólítlak* . . . „Dehogynem, dehogy­nem", erősködött ő. „Gyerünk be akkor, igyunk valamit, úgyse láttuk már egymást jó ideje." Azzal karonfogta őt és behúzta egy pálinkamérésbe. ő szabadkozott, hogy nem iszik semmit, meg haza kell sietnie, mert Juli beteg és várja őt. A barátja azt felelte : Már pedig ő inni akar, és mivel neki nincs pénze, fizesse Péter. És azzal már rendelt volna is valami italt. Péter közbe­szólt, hogy neki sincs egy krajcárja se. A barátja felne­vetett: „No Péter, hát csak ennyire vagy uz'/ Hivatalszolga létedre sincs pénzed ? Szép kis ál­lásod lehet! De én már csak iszom, annyim még csak lesz, hogy a magamét ki tudjam fizetni. Te meg kedves Péter barátom, majd nézed, hogy iszom". Péter kimondhatlan sér­tést érzett ki barátja szavából. Önérzetét vég­telen bántotta, hogy egy ilyen senki azt higyje róla, hogy neki egy kis jó italra se telik. A barátja nagyokat húzott a borospohárból. Pé- ünnepibb pillanatainak képe. Lassan em­ber fölötti jóság sugárzott a halott asszony arcáról Péter felé . . . Péter mozdulat­lan ült, egyszerű lelke megbékélt, gon­dolata nem lázongott. Juli meghalt, Juli egy szent. . . Juli kezeit Péter összekulcsolta és gyöngéden, mintha virággal bánna, he­lyezte el a halott mellén .. . Juli egy szent, — mondogatta, — hisz úgy akart meghalni, hogy senkit se bántson vele. Csak kezet kel­­­lett volna kinyújtania és elér engem ... Nem, Juli titokban, csöndesen akart meghalni. Juli egy szent asszony ... Hirtelen, egész váratla­nul az ötlett Péter eszébe, hogy még senki se tudja Juli halálát, őneki kell elmondani majd reggel mindenkinek. A házmesternek, az irodában az uraknak, a főnöknek De, hogy mondja majd el?... És mit szólnak azok?... Valahol messze harang szólalt meg. Péter ám mögött és bólongatott a harangszóra, mintha csak imádságot mormolt volna. Sze­mével hosszút és fáradtat pislantott a csön­des asszonyra Péter feje álomba hanyatlott. Nehezen lélegzett, olykor nyugtalan mozgatta kezét: Péter álmot látott . . . Azt álmodta, hogy a hivatalban őt min­denki megajándékozta. A főnök kezet szorí­tott vele és pénzt nyomott a tenyerébe. Ő nem merte megnézni, hogy mennyit kapott, csak szorította a pénzdarabokat. Izgatott és boldog volt. Hivatal után, mikor ki kellett seper­getnie, csak félkézzel fogta a seprőt, mivel félt, hogy kiejti a másikból a pénzt. Amint ment hazafelé, mindenki ránevetett az utcán, mert mindenki tudta, hogy ő pénzt kapott. Juli is mosolyogva ült föl ágyában és azt kérdezte : No, Péter, mennyit kaptál ?. .. ő csak ült és nem nyitotta ki a kezét. Azt fe­lelte, nagyon sok lehet, mert majd lehúzza a kezét. Juli és ő boldogan nevetgéltek . .. Egyszer csak kopogtattak az ajtón, a háza mester jött be, de most egészen sovány volt, egy nagy fehér lepedő volt vállára vetve, ke­zében meg egy hosszú portvist tartott. Ő rá­szólt, hogy mit keres nála ilyen későn ebben a maskarában. A házmester hangosan fölne­vetett, ő ekkor látta, hogy a házmesternek nincsen ajka, hanem csak a csontok­ból nőtt fogait mozgatta. A házmester azt mondta: Hallottam, hogy pénzed van, tudom is, hogy ott szorítod a kezedben. Add csak ide, elviszem, nálad nincs jó helyen, hisz meg se mered nézni, hogy mid van. Ő nem akarta odaadni, mire a házmester neki rontott és ki akarta venni markából a pénzt. Dulakodtak, kiabáltak. Már két ujja fölnyílt, már mindjárt elveszi. Nem engedem! . .. Jaj . .. Péter riadtan kapta föl fejét. Kezét még mindig erősen szorította össze, csak mikor letévedt kezére tekintete, nyitotta föl rákö­nyödötten ujjait, amelyek Juli halotti kezével birkóztak . . . Péter merőn nézett maga elé, az álmán gondolkozott. Egy darabig ólom­nehezet pislogva küzdött az átommal, azután fáradt feje előrelibbent, Péter újra elaludt... Fejére különös álmot hozó álom szállott Most arról álmodott, hogy egy délután nem kellett bemennie az irodába, mert Julinak orvosságért küldte a doktor a patikába. Sok keresés után a körúton egy patikába nyitott be, amelyet a még sosa látott pedig ismerős volt neki az egész házsor. A receptet egy ősz embernek adta át. Az ősz ember került-for­dult, vizet forralt, porokat kevert, kenőcsöt mörcsikélt és sokszínű folyadékot öntött egy üvegbe. Mialatt mindezt csinálta, egyre be­szélt : Ez jó orvosság, nagyon jó orvosság Csak be tudja venni a beteg" Mert ennek az­üvegnek oly szűk a nyaka, hogy nem mindenki, csak kevés ember tudja kiinni belőle az or­vosságot. Aki ki tudja inni, az meggyógyul, ki nem, az meghal. Péter fölkacagott és azt­ NÉPSZAVA ó

Next