Népszava, 1912. augusztus (40. évfolyam, 181–206. sz.)

1912-08-10 / 189. szám

1912 augusztus 10. NÉPSZAVA gel lehet végezni. Ezek a szegény kínlódó és verejtékező emberek állandóan az életükkel játszanak, mindig ott állnak a halál torká­ban. Az eső valósággal csurgott, amikor be­jártuk a gyárat, de a hőség így is olyan pokoli volt, hogy lehetetlenség volt elviselni. A szem elkáprázik attól a der­mesztő tűzijátéktól, amely előttünk végbe­megy. A kohókban lángolva izzó vasfolya­mok, amelyeknek tüzétől ostromolva, közvet­len közelben állnak halott halvány arcú, ván­szorgó munkások és míg fáradt szemüket fé­lig lehunyják, érccel tömik tele a­ rémes ke­mencéket. Izzó parázs-oszlopokat, vakító láng­köteleket kapnak el a fogóikkal és szikraeső és tűzlenger közepette végzik a halálos mun­kát, amelyet végignézni is fájdalmas. Itt egy roskadozó öreg­ember vág bele fejszéjével az izzó vasrúdba, odább egy alig 12 esztendős gyerek szalad a fogóval és az ember csak bámul, hogy nem hull bele az előtte, mö­götte és fölötte lobogó lángtengerbe. Munkások az örök tűzben. Csak moziképeken láthatók olyan megdöb­bentő jelenetek, amilyenek a korompai vas­gyár mélyében tüzesen tarkálanak. Így dol­gozni és annyi hosszú órán keresztül igy dol­gozni, nem is szabadna embereknek és ezt a munkát — félakkora munkaidő-beosztás­sal is — háromszor-négyszer akkora dí­jazásban kellene részesíteni, mint amennyi­ben a korompai milliomos­g­yár részesíti. Föltűnő, hogy a gyárban nagyon nagy a tel­jesen fiatal munkásgyermekek száma, akiket ennek a rettentő helynek még a közelébe sem szabadna engedni. Tíz-tizenkét-tizennégy évesnek látszó gyermekeknek egész serege sza­ladgál a kohók körül, ami mindenesetre olyan súlyos szabálytalanság, hogy ha a gyár igazgatósága nem volna hatalmasabb min­den környékbeli hatóságnál, akkor a ha­tóságok már régen intézkedtek volna, hogy a kis rabszolgák elhagyják a felnőt­­tekre is gyilkos gyártelepet. Laikus szem is észreveheti, hogy az egyébként modern és nagyarányú vasgyár minden védő­fölszerelés­ben szűkölködik. A munkások élete olyan értéktelen valami a gyárigazgatóság előtt, hogy a legelemibb óvóintézkedési szabályokat is figyelmen kívül hagyják és a munkások állandóan veszedelemtől környezve kénytele­nek dolgozni, védőkészü­léknek, mentőfelszere­lésnek se hite, se hamva. A kerekek őrült sebességgel forognak és az embereket játszi könnyedséggel rántják magukhoz és mor­zsolják széjjel, mivelhogy védőkeret az nin­csen. A tűzfolyók és lángoszlopok és a vas­nak vérvörössé izzított szikrázó tömegei is úgy keringenek a levegőben és a munkások között, hogy azon kell csodálkozni: miért csak annyi szerencsétlenség történik Korom­pán, mint amennyi történik ? Pedig alig mú­lik el nap, hogy két-három embert véresen és összeégve ne vinnének el a kohók és gépkere­kek közeléből. Ezekről a napirenden lévő szerencsétlenségekről persze nem tud senki, ezek nem igen kerülnek bele a sajtóba, mivelhogy az igazgatóság szigorúan tiltja, hogy az ilyen hírek a gyárból kikerüljenek. És ha netán valaki mégis föltáviratozná vagy meg­írná a dolgot Budapestre, az a távirat és az a levél nem kerülne el Korompáról, mivelhogy az igazgató úr — mint föntebb említettük — pa­rancsol a postamesternek és a telefonos kis­asszonynak is. Ahol egy pillanatra szünetel a munka, ott nyomban összesúgnak a reszketve verejtékező munkások és amíg fáradt szemük összevillan, láthatóan egy gondolat foglalkoztathatja most őket. Alig váltanak azonban egymással né­hány szót, már megjelenik közöttük a spicli s elnémul a beszélgetés. Mi is megszólítunk egy-két munkást, akik szívesen beszélnének ar­ról, hogy mi is történik most a gyárban, de a kalauzoló szolga udvariasan megkér bennünket, hogy ne beszélgessünk a munkásokkal, mert ez szi­gorúan tilos. És a gyötrő melegben, az örök tűznek ebben az embersorvasztó, kábulatos birodalmában folyik tovább a munka, bénává pörkölik magukat az ember­ek, elgyötrődnek, elsenyvednek, fiatalon lesznek aggastyánokká és a kohó parazsas tövéből, a munkások fá­radt, kisebzett kezén keresztül bőségesen gurul az arany, be a főirodába, ahol Bíró igazgató úr és milliomos társai besöprik a zsebükbe és a Rima­murányi hernádvölgyi telepének rengeteg jövedelme még kövérebbekké hizlal néhány nagyurat, akik pedig már úgyis elég kövérek. De a munkások azok ne szervezkedjenek, azok ne olvassanak, azok ne gondolkodja­nak, azok pörkölődjenek halálra a kohók körül, azok rothadjanak el bűzhödt, nedves, gyári odúikban, a munkások azok ön­tudatlan barmokként dögöljenek meg ott a korompai halál­völgyben. Hosszú, keser­ves esztendőkön keresztül ment igy a do­log, de m­ost már nem mehet tovább. A szer­vezkedés vágyának napsugara kisütött a szo­morú korompai odúkban is és a világosság már dereng és hiába csillognak a csendőr­szuronyok, hasztalan helyezkednek el Korom­pán a katonák: a mi szavunkat meghallották azok a legszegényebb, legszomorúbb proletá­rok is, akiknek Bíró Rudolf, a mindenkinek parancsoló az igazgatójuk. Korompáról minden munkás el fog jönni, Korompán meg fognak állani a gépek vagy pedig ott is öntudatos, gondolkodó szervezett munkások fognak em­berséges munkát végezni emberséges díja­zásért. Amikor kifelé indultunk a gyártelepről, az iroda külső kapuja előtt egy sánta koldus állott és alamizsnát kért. Megkérdeztük, hogy mikor és milyen körülmények közt lett nyo­morékká. A szerencsétlen ember elmondotta, hogy vagy 14 esztendővel ezelőtt, amikor a gyártelepen nagy építkezés folyt, ő, mint tizenhatéves fia, szintén az épületen dol­gozott,­ miközben egy szálfa a lábára esett és nyomorékká tette. Soha senki" ezért őt semmiféle kárpótlásban nem ré­szesítette és igy koldulásból kénytelen tengetni életét. Ez a szegény féllábú koldus a korompai rendszernek eleven szimbóluma. A hatalmas telep, amikor épült, már fölemésztett íme, egy életet, amellyel természetesen nem törődött és amelyen sohasem akart segíteni. Tizennégy esztendeje koldul ez a szegény féllábú koldus a milliókat termelő korompai vasgyár irodá­jának kapuja előtt. .. Merénylet Duvaj ellen. * a védbeszédek. — Juscsot védője önlkítnek mondta. A zágrábi per végéhez közeledik. Hétfőn délelőtt már ítélet is lesz. A pénteki tárgyaláson a védbeszédeket kezdték meg. A védbeszéd is egészen horvát szó volt. A védő nem sorolta föl azokat az okokat, amelyek Jukics tettét nemcsak megmagyarázhatóvá, de menthetővé is tették. Nem ismertette, hogyan rúgták föl Horvátországban a szabadságot, az alkotmányt és a törvényeket s az alkotmány­tiprás munkája Duvaj vezetése alatt történt. Nem csoda hát, ha akkor, amikor a szen­vedélyek oly izzóak voltak és amikor Cuvajék a törvények eltiprása közben nem nagyon kímélték azoknak személyes szabadsá­gát, sőt életét sem, akik útjukban állottak, egy fanatikus fiatalember Cuvaj élete árán akarta mások — talán százak — életét és szabadságát megmenteni. Jukics védője mind­erre nem mutatott rá, talán azért, mert hisz ő is a bán táborába tartozott, talán azért, mert védence érdekében így jobbnak tartotta. Amíg az ügyész mellőzve a merénylet nemes indokait, mindenáron régóta előkészített me­rényletet kutatott, a védő azt igyekezett bizo­nyítani, hogy Jukics beszámíthatlan őrült, akit nem lehet felelősségre vonni. Hogy Ju­kics indokai nemesek voltak, azt csak futó­lag említette. Jukics védője után fölszólaltak a többi vádlottak védői is. A tárgyalásról ez a tudósításunk szól. A mai tá­­gyaláson a védőbeszédekre került a sor. Prebeg dr. védő a következőket mondta: Jukics beszámíthatatlan bolond. Senki sem be­szélhet komolyan olyan szervezetről, amely a horvátországi, dalmáciai és boszniai hatósá­gok fejeinek eltávolítását tű­zte ki célul. Nyíl­tan kijelentem, hogy én sem vagyok egy csöppet sem megelégedve a horvátországi po­litikai viszonyokkal, én is tiltakozom a királyi biztosság ellen, de magam is a leghatározottab­ban elitélem ezt a vakmerő bűnt s minden horvát ember nevében tiltakozom ama föltevés ellen, hogy ezt a merényletet egész szervezet készítette elő. Az orvosok szakvéleményét felületesnek és részben hamisnak jelenti ki, amelyet nem lehet irányadónak elfogadni. Hivatkozik több tudományos könyvre, amelyekkel be akarja igazolni, hogy Jukics elmezavarban szenved, beszámíthatatlan ember, aki jogilag nem lehet felelős tettéért, Jukics üldözési és nagyzási mániában szenved. A védő felszó­lítja a bíróságot, hogy ne fogadja el az elme­orvosszakértő véleményét, hanem attól füg­getlenül hozza meg az ítéletet. Jukics halá­los ítéletet semmiesetre sem érdemel és bör­tönbe sem lehet őt küldeni. Az is meggondo­landó, hogy nem közönséges gyilkos, mert tettének okai, bármennyire elvetni valók is, mégis nemesek és önzetlenek vol­tak. A védő ezután áttért Horvát Ka­milló és Horvatino Román vádlottak védelmére, akiket tehetséges fiatalembe­reknek mond és csak a közállapotok és az a környezet, amelyben forogtak, vezették őket tévútra. Bocsánatot kell nekik adni meggon­dolatlan cselekedeteikért. Nyilvánvaló, hogy sohasem gondoltak arra, hogy Jukics megva­lósítja borzasztó terveit. J­ . Prebeg védő ezután Kovács Gyula képviselő esetéről beszél és elmondja, hogy beszüntették ellene az eljárást, az elnök azonban félbe­szakítja fejtegetését. Végül befejezi beszédét és kéri védenceinek fölmentését. Katusic dr. védő Bublic vádlott érdekében szólal föl. Thaller dr. védő szólal föl ezután Cvijics és Cezarec vádlottak mellett. Felszólalt a többi védő is, majd a vádlottak ezután rövid beszédet mondanak védelmükre. Cvijics vádlott azt mondja, hogy a jegyző­könyvekben többrendbeli félreértések vannak, amelyek azonban a végtárgyaláson fölvilágo­sítást nyertek. Cezarec vádlott azt állítja, hogy Jukics a merényletet az arnapi körmeneten azért követte el, mert ő erről lebeszélte. A többi vádlott is hasonlóképpen erősíti ártatlanságát. A tizenötéves Buglics igen izgatottan beszél. Úgy látszik, hogy ártatlanságának hangozta­tása látható benyomást tesz. Kéri a bíróságot, hogy engedjék őt haza. Elnök 7 órakor este bezárja a tárgyalást és közzéteszi, hogy az ítéletet hétfőn, folyó hó 12-én, délelőtt 11 órakor fogják kihir­detni. 11 Nem korepin, hanem fasze­sz-mérgezés. A fertőmajori betegek. Méreg a konvencióban. A Kismartonhoz közel levő Fertőmajor község cukorgyárának egyik bérelt földjén most folynak az aratómunkák. A bérlők hat­vankét aratómunkást szerződtettek, többnyire barsmegyei embereket. A munkások bérszer­ződésük értelmében napibérük mellett még konvenciót is kaptak, ételt és — régi, rossz magyarorzsági szokás szerint — pálinkát.

Next