Népszava, 1912. augusztus (40. évfolyam, 181–206. sz.)
1912-08-10 / 189. szám
1912 augusztus 10. NÉPSZAVA gel lehet végezni. Ezek a szegény kínlódó és verejtékező emberek állandóan az életükkel játszanak, mindig ott állnak a halál torkában. Az eső valósággal csurgott, amikor bejártuk a gyárat, de a hőség így is olyan pokoli volt, hogy lehetetlenség volt elviselni. A szem elkáprázik attól a dermesztő tűzijátéktól, amely előttünk végbemegy. A kohókban lángolva izzó vasfolyamok, amelyeknek tüzétől ostromolva, közvetlen közelben állnak halott halvány arcú, vánszorgó munkások és míg fáradt szemüket félig lehunyják, érccel tömik tele a rémes kemencéket. Izzó parázs-oszlopokat, vakító lángköteleket kapnak el a fogóikkal és szikraeső és tűzlenger közepette végzik a halálos munkát, amelyet végignézni is fájdalmas. Itt egy roskadozó öregember vág bele fejszéjével az izzó vasrúdba, odább egy alig 12 esztendős gyerek szalad a fogóval és az ember csak bámul, hogy nem hull bele az előtte, mögötte és fölötte lobogó lángtengerbe. Munkások az örök tűzben. Csak moziképeken láthatók olyan megdöbbentő jelenetek, amilyenek a korompai vasgyár mélyében tüzesen tarkálanak. Így dolgozni és annyi hosszú órán keresztül igy dolgozni, nem is szabadna embereknek és ezt a munkát — félakkora munkaidő-beosztással is — háromszor-négyszer akkora díjazásban kellene részesíteni, mint amennyiben a korompai milliomosgyár részesíti. Föltűnő, hogy a gyárban nagyon nagy a teljesen fiatal munkásgyermekek száma, akiket ennek a rettentő helynek még a közelébe sem szabadna engedni. Tíz-tizenkét-tizennégy évesnek látszó gyermekeknek egész serege szaladgál a kohók körül, ami mindenesetre olyan súlyos szabálytalanság, hogy ha a gyár igazgatósága nem volna hatalmasabb minden környékbeli hatóságnál, akkor a hatóságok már régen intézkedtek volna, hogy a kis rabszolgák elhagyják a felnőttekre is gyilkos gyártelepet. Laikus szem is észreveheti, hogy az egyébként modern és nagyarányú vasgyár minden védőfölszerelésben szűkölködik. A munkások élete olyan értéktelen valami a gyárigazgatóság előtt, hogy a legelemibb óvóintézkedési szabályokat is figyelmen kívül hagyják és a munkások állandóan veszedelemtől környezve kénytelenek dolgozni, védőkészüléknek, mentőfelszerelésnek se hite, se hamva. A kerekek őrült sebességgel forognak és az embereket játszi könnyedséggel rántják magukhoz és morzsolják széjjel, mivelhogy védőkeret az nincsen. A tűzfolyók és lángoszlopok és a vasnak vérvörössé izzított szikrázó tömegei is úgy keringenek a levegőben és a munkások között, hogy azon kell csodálkozni: miért csak annyi szerencsétlenség történik Korompán, mint amennyi történik ? Pedig alig múlik el nap, hogy két-három embert véresen és összeégve ne vinnének el a kohók és gépkerekek közeléből. Ezekről a napirenden lévő szerencsétlenségekről persze nem tud senki, ezek nem igen kerülnek bele a sajtóba, mivelhogy az igazgatóság szigorúan tiltja, hogy az ilyen hírek a gyárból kikerüljenek. És ha netán valaki mégis föltáviratozná vagy megírná a dolgot Budapestre, az a távirat és az a levél nem kerülne el Korompáról, mivelhogy az igazgató úr — mint föntebb említettük — parancsol a postamesternek és a telefonos kisasszonynak is. Ahol egy pillanatra szünetel a munka, ott nyomban összesúgnak a reszketve verejtékező munkások és amíg fáradt szemük összevillan, láthatóan egy gondolat foglalkoztathatja most őket. Alig váltanak azonban egymással néhány szót, már megjelenik közöttük a spicli s elnémul a beszélgetés. Mi is megszólítunk egy-két munkást, akik szívesen beszélnének arról, hogy mi is történik most a gyárban, de a kalauzoló szolga udvariasan megkér bennünket, hogy ne beszélgessünk a munkásokkal, mert ez szigorúan tilos. És a gyötrő melegben, az örök tűznek ebben az embersorvasztó, kábulatos birodalmában folyik tovább a munka, bénává pörkölik magukat az emberek, elgyötrődnek, elsenyvednek, fiatalon lesznek aggastyánokká és a kohó parazsas tövéből, a munkások fáradt, kisebzett kezén keresztül bőségesen gurul az arany, be a főirodába, ahol Bíró igazgató úr és milliomos társai besöprik a zsebükbe és a Rimamurányi hernádvölgyi telepének rengeteg jövedelme még kövérebbekké hizlal néhány nagyurat, akik pedig már úgyis elég kövérek. De a munkások azok ne szervezkedjenek, azok ne olvassanak, azok ne gondolkodjanak, azok pörkölődjenek halálra a kohók körül, azok rothadjanak el bűzhödt, nedves, gyári odúikban, a munkások azok öntudatlan barmokként dögöljenek meg ott a korompai halálvölgyben. Hosszú, keserves esztendőkön keresztül ment igy a dolog, de most már nem mehet tovább. A szervezkedés vágyának napsugara kisütött a szomorú korompai odúkban is és a világosság már dereng és hiába csillognak a csendőrszuronyok, hasztalan helyezkednek el Korompán a katonák: a mi szavunkat meghallották azok a legszegényebb, legszomorúbb proletárok is, akiknek Bíró Rudolf, a mindenkinek parancsoló az igazgatójuk. Korompáról minden munkás el fog jönni, Korompán meg fognak állani a gépek vagy pedig ott is öntudatos, gondolkodó szervezett munkások fognak emberséges munkát végezni emberséges díjazásért. Amikor kifelé indultunk a gyártelepről, az iroda külső kapuja előtt egy sánta koldus állott és alamizsnát kért. Megkérdeztük, hogy mikor és milyen körülmények közt lett nyomorékká. A szerencsétlen ember elmondotta, hogy vagy 14 esztendővel ezelőtt, amikor a gyártelepen nagy építkezés folyt, ő, mint tizenhatéves fia, szintén az épületen dolgozott, miközben egy szálfa a lábára esett és nyomorékká tette. Soha senki" ezért őt semmiféle kárpótlásban nem részesítette és igy koldulásból kénytelen tengetni életét. Ez a szegény féllábú koldus a korompai rendszernek eleven szimbóluma. A hatalmas telep, amikor épült, már fölemésztett íme, egy életet, amellyel természetesen nem törődött és amelyen sohasem akart segíteni. Tizennégy esztendeje koldul ez a szegény féllábú koldus a milliókat termelő korompai vasgyár irodájának kapuja előtt. .. Merénylet Duvaj ellen. * a védbeszédek. — Juscsot védője önlkítnek mondta. A zágrábi per végéhez közeledik. Hétfőn délelőtt már ítélet is lesz. A pénteki tárgyaláson a védbeszédeket kezdték meg. A védbeszéd is egészen horvát szó volt. A védő nem sorolta föl azokat az okokat, amelyek Jukics tettét nemcsak megmagyarázhatóvá, de menthetővé is tették. Nem ismertette, hogyan rúgták föl Horvátországban a szabadságot, az alkotmányt és a törvényeket s az alkotmánytiprás munkája Duvaj vezetése alatt történt. Nem csoda hát, ha akkor, amikor a szenvedélyek oly izzóak voltak és amikor Cuvajék a törvények eltiprása közben nem nagyon kímélték azoknak személyes szabadságát, sőt életét sem, akik útjukban állottak, egy fanatikus fiatalember Cuvaj élete árán akarta mások — talán százak — életét és szabadságát megmenteni. Jukics védője minderre nem mutatott rá, talán azért, mert hisz ő is a bán táborába tartozott, talán azért, mert védence érdekében így jobbnak tartotta. Amíg az ügyész mellőzve a merénylet nemes indokait, mindenáron régóta előkészített merényletet kutatott, a védő azt igyekezett bizonyítani, hogy Jukics beszámíthatlan őrült, akit nem lehet felelősségre vonni. Hogy Jukics indokai nemesek voltak, azt csak futólag említette. Jukics védője után fölszólaltak a többi vádlottak védői is. A tárgyalásról ez a tudósításunk szól. A mai tágyaláson a védőbeszédekre került a sor. Prebeg dr. védő a következőket mondta: Jukics beszámíthatatlan bolond. Senki sem beszélhet komolyan olyan szervezetről, amely a horvátországi, dalmáciai és boszniai hatóságok fejeinek eltávolítását tűzte ki célul. Nyíltan kijelentem, hogy én sem vagyok egy csöppet sem megelégedve a horvátországi politikai viszonyokkal, én is tiltakozom a királyi biztosság ellen, de magam is a leghatározottabban elitélem ezt a vakmerő bűnt s minden horvát ember nevében tiltakozom ama föltevés ellen, hogy ezt a merényletet egész szervezet készítette elő. Az orvosok szakvéleményét felületesnek és részben hamisnak jelenti ki, amelyet nem lehet irányadónak elfogadni. Hivatkozik több tudományos könyvre, amelyekkel be akarja igazolni, hogy Jukics elmezavarban szenved, beszámíthatatlan ember, aki jogilag nem lehet felelős tettéért, Jukics üldözési és nagyzási mániában szenved. A védő felszólítja a bíróságot, hogy ne fogadja el az elmeorvosszakértő véleményét, hanem attól függetlenül hozza meg az ítéletet. Jukics halálos ítéletet semmiesetre sem érdemel és börtönbe sem lehet őt küldeni. Az is meggondolandó, hogy nem közönséges gyilkos, mert tettének okai, bármennyire elvetni valók is, mégis nemesek és önzetlenek voltak. A védő ezután áttért Horvát Kamilló és Horvatino Román vádlottak védelmére, akiket tehetséges fiatalembereknek mond és csak a közállapotok és az a környezet, amelyben forogtak, vezették őket tévútra. Bocsánatot kell nekik adni meggondolatlan cselekedeteikért. Nyilvánvaló, hogy sohasem gondoltak arra, hogy Jukics megvalósítja borzasztó terveit. J . Prebeg védő ezután Kovács Gyula képviselő esetéről beszél és elmondja, hogy beszüntették ellene az eljárást, az elnök azonban félbeszakítja fejtegetését. Végül befejezi beszédét és kéri védenceinek fölmentését. Katusic dr. védő Bublic vádlott érdekében szólal föl. Thaller dr. védő szólal föl ezután Cvijics és Cezarec vádlottak mellett. Felszólalt a többi védő is, majd a vádlottak ezután rövid beszédet mondanak védelmükre. Cvijics vádlott azt mondja, hogy a jegyzőkönyvekben többrendbeli félreértések vannak, amelyek azonban a végtárgyaláson fölvilágosítást nyertek. Cezarec vádlott azt állítja, hogy Jukics a merényletet az arnapi körmeneten azért követte el, mert ő erről lebeszélte. A többi vádlott is hasonlóképpen erősíti ártatlanságát. A tizenötéves Buglics igen izgatottan beszél. Úgy látszik, hogy ártatlanságának hangoztatása látható benyomást tesz. Kéri a bíróságot, hogy engedjék őt haza. Elnök 7 órakor este bezárja a tárgyalást és közzéteszi, hogy az ítéletet hétfőn, folyó hó 12-én, délelőtt 11 órakor fogják kihirdetni. 11 Nem korepin, hanem faszesz-mérgezés. A fertőmajori betegek. Méreg a konvencióban. A Kismartonhoz közel levő Fertőmajor község cukorgyárának egyik bérelt földjén most folynak az aratómunkák. A bérlők hatvankét aratómunkást szerződtettek, többnyire barsmegyei embereket. A munkások bérszerződésük értelmében napibérük mellett még konvenciót is kaptak, ételt és — régi, rossz magyarorzsági szokás szerint — pálinkát.