Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)
1913-02-01 / 28. szám
1913 február I NÉPSZAVA este hat órakor van a törvényes záróra Ezután már csak az szavazhat, aki előbb jelentkezett a szavazásra. Ezzel ki vannak zárva a szavazásból mindazok a munkások, akik legföljebb este hat órakor, de legtöbbször még későbben jönnek a munkahelyről s mindazok az alkalmazottak, akiket főnökük hat óra előtt nem bocsát el. Mondhatnák, hogy a munkások és alkalmazottak a déli órákban is szavazhatnak. Ez azonban csaknem lehetetlen, mert a rövid déli szünetben ez a nagy tömeg nem szavazhat. Egyébként is a javaslat szerint „a választók községek vagy városrészek (utcák, terek) szerint, a központi választmány által meghatározott sorrendben szavaznak." Ez azt teszi, hogy minden választó csak akkor szavazhat, amikor az ő községét vagy városrészét fölhívják. Ha ezt az időt elmulasztja, akkor a záróra előtt jelentkeznie kell, de az elnök ezt a zárórát hat óránál előbb is kitűzheti A szavazatszedő küldöttség elnöke saját belátása szerint meghiúsultnak vagy félbeszakítottnak jelentheti ki a szavazást. És ekkor a választási elnök az illető szavazókörre nézve folytatólag vagy egy későbbi időre tűzheti ki a szavazást. Ha újra meghiúsultnak vagy félbeszakítottnak mondják ki ezt a választást is, akkor az illető szavazókör egyáltalán nem szavazhat. És így, ha a szavazatszedő bizottság elnöke látja, hogy a szavazás nem kedvező az ő pártjára, egyszerűen kétszer egymásután híveivel botrányt provokáltat és a szavazást félbeszakítottnak vagy meghiúsultnak jelenti ki. De Tiszának még ez sem elég. Gondoskodik a szavazás eredményének utólagos meghamisításáról is. Nincs ugyanis semmi rendelkezés arra, hogy a leadott szavazócédulák és a szavazásról szóló okiratok a választás jogérvényes megerősítéséig teljesen megbízható őrizetben maradjanak. Pedig ez annál szükségesebb volna, mert a különböző választási körzetekből a központba érkeznek az iratok és a szavazócédulák és a választási elnök egy, sőt több nap után köteles csak az eredményt kihirdetni. Csak természetes, hogy a választási viszszaélések büntetéséről nem gondoskodik a javaslat. Fegyelmi eljárást lehet ugyan a választáson közreműködő személyek ellen indítani, de ebben az eljárásban ugyanazok a szervek döntenek a belügyminiszterig, amelyek a visszaéléseket kívánják. Egyébként is a büntetés legföljebb négyezer kvegyik utján jártam vele együtt s azóta keresem ezt az utat, de nem találom. Erzsébet elpirult s hirtelen lehorgasztotta a fejét. — Most már tud mindent, több titkom nincs. Csokrot kötök három virágból és ezt a csokrot majd magának adom. Gyönyörű virágok lesznek benn. Az egyik ibolya: az én gyermeklelkem naivitása. A másik a magas hegyeken virító tűzliliom: ifjúságom rajongása. A harmadik kinyílt rózsa: a férfi szenvedélye. Három érzés egy tiszta, illatos csokorba kötve, három nyiló, eleven, reszkető virágszál. Magának szántam. Elfogadja! A leány bátran emelte föl a fejét s az ajkán őszinteség ragyogott. — Elfogadom. — Köszönöm. László fölállt. — Most bucsut veszek magától. Isten vele. De visszajövök. Lehet, hogy holnap, lehet, hogy csak évek múlva. Akkor majd átadom a virágokat Megfogta a leány reszkető kezét s a szemébe nézett. — Biztosan elhozom. Várjon. Aztán elsietett. Ergebet elsápadt. Kibámult az ablakon s nézte Lászlót. Sokáig ott merengett, a férfi már régen eltűnt, ő még mindig az ablaknál állt — Oh, — sóhajtott föl titkon, — elhozza-e! Bement kedves szobájába. Dolgozni akart, de nem tudott Mindig László vallomására gondolt, a három virágszálras haraggal kergette el magától a vallomás elmúlt alakjait, ezeket a gonosz teremtéseket, akik miatt már megtépetten került hozzá — az ő jövője. zónáig terjedhető pénzbüntetés. Igaz, hogy a javaslat beszél „a polgárok választójoga ellen elkövetett büntetendő cselekményekről" is, minthogy azonban úgy az összeíró küldöttség, mint a központi választmány mindent „tudomása" és „meggyőződése szerint" cselekszik, minthogy a rendőrség „belátása szerint" akadályozhatja meg a választói gyűléseket, a választási elnök ugyancsak „belátása szerint" utasíthatja vissza a jelöltet és jelentheti ki a szavazást félbeszakítottnak vagy meghiúsultnak; minden visszaélést legföljebb jogi tévedésnek lehet minősíteni, ami nem tüntethető. Ha ezekből a szempontokból nézzük a választójogi reformjavaslatot, megértjük, hogy miért akarja, ez a kormány ezzel a javaslattal kapcsolatban a közigazgatás államosítását. Azért, hogy mindezen visszaéléseknél az állami közegek akaratnélküli eszközei legyenek. Ha ebben az országban a politikai erkölcsnek és tisztességnek még egy morzsája megmaradt, minden pártnak, még a legkonzervatívebbnek is egyesülnie kell, hogy e javaslat két szerzőjét, Tiszát és Lukácsot megbüntessék azért a vakmerőségért, amellyel ilyen javaslatot terjesztettek a magyar parlament elé, amely javaslatnak minden szakasza a törvény alkalmazóit a leggyalázatosabb visszaélésekre bujtogatja. Ez a javaslat nem politikai cselekedet, hanem politikai szégyenfolt. Ettől a javaslattól és szerzőitől meg kell szabadítani az országot, ezt a tisztesség parancsolja. BELFÖLD .* * * Sztrájk vagy lázadás? * Székely Madán cikke. Székely Aladár, a munkapártból kilépett képviselő cikket írt a ,,Budapester Tagblatt"ban arról, hogy lázadásnak tekinthető-e a tömegsztrájk, vagy sem ? Törvényeink szerint — írja — a munkabeszüntetés nem büntethető, akár részleges, akár általános, akár gazdasági, akár politikai céljai vannak. Ha megsérti a munkabéregyezményt akkor is csak magánjogi következményei lehetnek, amennyiben a munkások az esetleg okozott károk megtérítésére lennének kötelezhetők, ami azonban gyakorlati szempontból teljesen illuzórius valami. Büntetőjogi szempontból csak arról lehetne szó, hogy a sztrájkkal kapcsolatban esetleg bizonyos büntetendő cselekmények történnek. Ezek között fölemlítendő a büntetőtörvénykönyv 177-ik szakaszába ütköző magánosok elleni erőszak, ami azonban csak gazdasági sztrájkra vonatkozik. Érdekes, hogy ez a cikkely a munkabér csökkentésére is kiterjed, csakhogy osztályuralmi jellegét leplezze. Persze csak irónia a dolog, hiszen még nem hallottunk olyan munkáltatóról, akit ennek a paragrafusnak alapján bíróság elé idéztek volna. A sztrájk és a lázadás között még lazább az összefüggés. Nagyon könnyű sztrájkot elképzelni lázadás nélkül és lázadást sztrájk nélkül. Büntetőjogilag teljesen közömbös, hogy a lázadók sztrájkolók voltak-e, vagy munkanélküli munkások, vagy pedig olyan emberek, akik sohasem voltak munkabérviszonyban. Lázadásként kell büntetni a 152. szakasz szerint az olyan gyülekezést, amelynek célja a parlamentet vagy a kormányt erőszakossággal vagy veszedelmes fenyegetéssel valaminek megtételére, vagy meg nem tételére kényszeríteni. A büntetőjogi felelősség elveiből következik, hogy az ilyen szándék fönforgását a gyülekezet minden egyes résztvevőjénél kutatni kell. Egész tömegükben statáriális úton már csak azért sem ítélhetők el, mert a kíváncsiak és járókelők nagy száma akadhat köztük. De a kényszerítés tendenciája magában még nem elegendő bizonyíték, szükséges olyan cselekedeteknek a bizonyítása is, amelyek a cél eléréséhez szükségesek lettek volna. A 152. szakasz szerint nem büntethető kis arányú vagy a parlament, illetve a kormány ténykedésétől távol eső helyen, esetleg más időben történő gyülekezés. Külön kell mérlegelni, hogy mi „akadályozza hivatása szabad teljesítésében" a parlamentet vagy a kormányt azaz, hogy mi alkalmas eszköz erre az akadályozásra , hogy mi ez a „hivatásának teljesítése". A veszedelmes fenyegetés fogalma szintén nagyon tág, hiszen a jogszerű politikai gyűléseknek és tüntetéseknek is mindig az a céljuk, hogy a kormányt valamelyes intézkedés megtételére vagy meg nem tételére bírják. Törvényeink szerint tehát sem a politikai tömegsztrájk, sem a vele összekötött nagyszabású tüntetés nem büntethető, amennyiben a kormány és a parlament kényszerítésére csak erkölcsi kényszert alkalmaz. Sőt a 159. szakasz a tényleges lázadóknak is büntetlenséget biztosít, ha a hatóság fölhívására a lázadás színhelyét elhagyják. Ebből az is következik, hogy a lázadókkal szemben a lázadás színhelyén szóbeli fölhívást kell alkalmazni a cselekmény abbahagyására s a hatóságnak ezt a kötelességét nem lehet plakátok útján közzétett hirdetménnyel helyettesíteni. Ha ez a fölhívás elmarad, akkor nincs különbség büntetendő és nem büntethető résztvevők között s mindannyiukat egyformán föl kell menteni. A hatóságokat a fölszólítás elmulasztása esetén még súlyosabb felelősség terheli akkor, ha magatartásukkal közösen elkövetett bűncselekményre (hatóság elleni erőszak ésatöbbi) provokálják a lázadókat s ilymódon politikai bűnösökből közönséges bűnösökké teszik őket. Ezekben az esetekben az illető hatósági személyek megérdemlik, hogy hivatalos hatalmukkal való visszaélés miatt ők maguk kerüljenek a vádlottak padjára. *** Cenzúra a táviróhivatalban. Több helyről kapjuk azt a hírt, hogy rendkívüli pártgyűlésünkhöz intézett táviratokat nem fogadott el vagy nem továbbított a távíróhivatal. Nagyváradról például a következő sürgönyt akarták elküldeni : Minden áldozatra kész forradalmi elszántsággal várjuk hívő szavatokat az eljövendő nagy küzdelemhez, rabszolgatartóink ellen. Tiszaország fővárosának főpostása viszszatartotta ezt a táviratot, amelyhez hasonló szöveget nem egyet továbbított ugyanez alkalommal a magyar távírdat, mivel nem tudta elhatározni magát, megtelegrafálta a szöveget a budapesti köz-pontba és onnét kapta meg a választ : Budapestre megtelegrafált távirat visszaadandó a föladóknak. Az a magyar posta, amelyik jóhírével szeret kérkedni, nemcsak az országon belül, hanem kívül is blamálja már magát hasonlóképpen. Az ulmi (Németország, Württemberg) magyar elvtársak a következő üdvözlő táviratot küldték a múlt vasárnap Budapestre : Munkátok legyen eredményes.Vesszen a Tisza—Lukács-banda! Éljen a szociáldemokrácia ! Éljen a tömegsztrájk! A harcban veletek érzünk, testvéri üdvözlettel, az ulmi magyarok nevében, Mező Gyula. Pár nap múlva levélben értesítették a feladót, hogy a budapesti távírda nem kézbesítette a telegrammot és visszaszármaztatta az ulmi postához a nemzetközi egyezmény VII. szakaszára való hivatkozással. Az ulmi távírda idézi ezt a VII. szakaszt, amely az állam biztosságára veszedelmes táviratok kézbesítését tiltja meg. A Tisza— Lukács-banda pusztulását a budapesti táv- / 3