Népszava, 1915. december (43. évfolyam, 397–427. sz.)
1915-12-01 / 397. szám
hadfölszerelő gyár, mégpedig a következők: A csepeli tölténygyár, a fegyvergyár, a kőbányai-uti Ganz-gyár, a Lipták-gyár, a kispesti Hoffher és Leibrantz, az újpesti Wolfner-gyár, a kelenföldi Hadfölszerelő Intézet, a Ganz-Danubius Váci-úti telepe, a Farkas és Társai vasszerkezeti gyár, aVulkán-gyár és a konzervgyár munkásai. E gyárakban vagy a munkások, vagy ahol ez különféle okokból lehetetlen volt, külön bizalmi férfiak tanácskoztak e kérdésben és küldtek táviratot a képviselőháznak. Az egyik gyár munkásai megbízásából küldött táviratnak a következő szövege volt: A hadsereg számára dolgozva, viselve a háború front mögötti terheinek súlyát és gondolva a fronton vérező munkástestvéreink százezreire, sokszorosan éget és szégyenít minket a jogfosztottság tudata, amelyet most már végleg tűrhetetlennek érezünk. A hadfelszerelő gyárban dolgozó munkások nevében azzal a kérelemmel fordulunk az Országgyűlés Képviselőházához, hogy e méltatlan állapotnak vessen véget, a dolgozó néposztályok tagjainak, akikre rábízták a haza védelmét, adja meg minden megkülönböztetés nélkül legelemibb állampolgári jogaikat azzal, hogy törvénybe iktatja az általános, egyenlő, titkos választójogot. A pártvezetőség fölhívására eddig dr. Giesswein Sándor országgyűlési képviselőtől kaptunk választ, amelyet egész terjedelmében közlünk. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt t. c. Vezetőségének. Minden mozgalmat, amely a politikai jogok kivívását tűzi ki célul, örömmel üdvözlök és egyszersmind kijelentem, hogy ily irányú mozgalom sohasem volt indokoltabb, mint a jelen percben. S ha e szempontból örömmel olvastam ezt a levelet, egy észrevételt nem hallgathatok el. Az átiratnak az a része, amely azt mondja, hogy én eddig „nagy mulasztást" követtem el és rossz szolgálatot tettem Magyarország ügyének, amikor már eddig is nem követeltem azt, hogy a magyar törvényhozás törülje le a politikai jogtalanság szégyenbélyegét, én reám nem vonatkozhatik és azt vissza kell utasítanom. Csakis azt tekintem enyhítő körülménynek, hogy sokszorosított példányt küldtek hozzám és így egyforma elbánásban részesítenek minden megkülönböztetés nélkül minden országgyűlési képviselőt, mert fölteszem azt, hogy tudomással bírnak arról, amit nemcsak Magyarországban tudnak, hogy én a legáltalánosabb, még a nőkre is kiterjeszkedő választójognak vagyok a híve és hogy emellett a parlamentben és a parlamenten kívül nem egyszer szót emeltem, hogy föltétlenül kívánom a mindenkire kiterjedő titkos választási módszert. Hiszen még a legkritikusabb parlamenti viszonyok között, nem törődve semmiféle támadásokkal, főként azért vettem részt a parlamenti tárgyalásokban, hogy ezt az elvet teljes határozottsággal hangoztassam és e tekintetben soha semmiféle kompromisszumba nem mentem bele. Ez álláspontom mellett minden körülmények között helyt állok. Hazaias üdvözlettel Dr. Giesswein Sándor, orsz. gyűl. képviselő. E levélre csak azt jegyezzük meg, hogy szívesen elismerjük, hogy dr. Giesswein csakugyan azok közé a képviselők közé tartozik, akik az általános választójog ügyét mindig támogatták. Nem Giesswein az egyetlen ilyen képviselő a magyar képviselőházban és úgy látszik, nem is ő az egyetlen, aki félreértette a pártvezetőség levelének azt a pontját, amely a képviselők mulasztásairól szól a választójog terén. Természetesen tudatában volt a pártvezetőség annak, hogy számos képviselő híve az általános, egyenlő választójog ama mértékének is, amelyet a szociáldemokrata párt programja alapján követel. De viszont tisztában van azzal is, hogy még az úgynevezett választójogos képviselők között is sokan vannak olyanok, akik elfogadták ugyan a háború előtt a választójog kiterjesztésének szükségességét, de nem mentek el olyan messzire, amennyire az ország igaz érdekei és a nép jogos követelései alapján már a háború előtt is el kellett volna menni. Másrészt az országgyűlési képviselők nagy többsége Tisza István gróf vezérlete alatt konok ellensége a népjogoknak. És amikor a pártvezetőség egységes irat küldését határozta el a választójog ügyében, érvelését és követeléseit természetesen azoknak az álláspontjához szabta, akiket a választójog ellenségeinek tekintett. Természetes, hogy azokat a képviselőket vagy pártokat, akik legalább egy részét követeléseinknek magukévá tették, nem akartuk sem megvádolni, sem kitanítani, mint azt némely újságközlemények gondolják. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy Justh Gyula, Vázsonyi Vilmos, Bakonyi Samu, Lovászy Márton, gróf Batthyány Tivadar, Huszár Károly például nem szorul rá kitanításra vagy fölvilágosításra az általános, egyenlő, titkos választójog ügyében. Továbbá azt is jól tudjuk, hogy például grófKárolyi Mihály a választójognak azt a programját, amelyet az egyesült ellenzék elfogadott, becsületesen és a maga egész terjedelmében végre akarja hajtani és tudjuk azt is, hogy a függetlenségi pártnak a megnevezetteken kívül is számos tagja van, aki e tekintetben még csak buzdításra sem szorul. De azt hisszük, hogy éppen a függetlenségi pártnak valóban választójogos tagjai látják be leginkább annak szükségességét, hogy a népjogokért való küzdelem fokozott erővel, nagyobb élességgel, az elérendő cél élesebb hangoztatásával indítandó meg, ha csakugyan eredményt akarunk elérni. Másrészt a háború okozta szörnyű emberpusztítás után mindenkinek föl kell vetnie azt a kérdést, vajjon mi értelme van mindazoknak a megszorító rendelkezéseknek, amelyeket a háború előtt túlságos sok választó ellen még egyes függetlenségi pártpolitikusok is követeltek. A háború a választójogból a harctéri halál útján amúgyis oly sok embert zár ki, hogy a szociáldemokrata párt vezetőségének meggyőződése szerint még a konzervatív választójogi politikusok is lemondhatnak ma elveik sérelme nélkül mindazokról a megszorításokról, amelyeket a háború előtt saját szempontjukból szükségesnek tekintettek. A szociáldemokrata párt sohasem mondott le az általános, egyenlő, titkos választójog teljes megvalósításának programjáról, vagyis arról a választójogról, amely minden 29 éves férfit és nőt egyaránt megillet. A háború kitörése, eseményei és a jövendő jelentkező feladatai csak megerősítették ama meggyőződésében, hogy a teljes demokráciának ez a megvalósítása elsőrendű nemzeti és emberiességi érdek. A pártvezetőség levelével kísérletet tett arra is, hogy azokat a politikusokat, akik a háború előtt nem akartak a választójog terén messzebbre elmenni, mint az ellenzéki választójogi egyezség, meggyőzze arról, hogy a háború közben és a háború után a demokratikus fejlődés követelései ennél sokkal messzebbmenő jogkiterjesztést kívánnak meg. 1915 december 1. Prizren etesett* # $ * M szétvert szerb hadsereg. — Mz utolsó harcok Macedóniában» — Ujabb 3009 fogoly» — Montenegró és Albánia felé menetülnek a szerbek. — Mz orosz segítség* Prizrennek ma jelentett elfoglalásával a harcok átterelődtek Montenegróba és Albániába. Prizren már közvetlenül az albán határon van, de egészen közel, alig 20 kilométernyire Montenegrótól is. Hogy a szerb hadsereg szétszórt maradványai merre választják a menekülés útját: délre Albánia vagy északra Montenegró felé, azt nem tudni, de bizonyára nem tudják ők maguk sem. Szétszórva, minden felsőbb utasítás vagy vezetés nélkül menekülnek, ki merre lát s a bolgárok szinte harc nélkül fognak el a menekülő tömegekből egy-két ezret. Akiket bekerítenek, már nem harcolnak a régi elszántsággal, hanem megadják magukat. Tudják, hogy úgyis elveszett már minden. Prizren elfoglalásával is 3000 szerb katona jutott bolgár fogságba. Innen délre, ettől a tönkrevert, szétszórt seregtől teljesen elkülönítve, a Sar planina majdnem 3000 méter magas járatlan és úttalan hegyóriásai és a Tetovónál álló bolgár sereg által elválasztva küzd még a délmacedóniai hadsereg maradványa. Azt hitték, hogy egyesülhetnek a Görögország felől előrenyomuló francia és angol csapatokkal, de ezek túlnyomó része ma is Szalonikiben van még és amióta a bolgár határon, Strumicánál megverték őket, nem is igen kísérlik meg az előrenyomulást. Itt még Monasztir a szerbeké, de a bolgárok már megkerülték Monasztirt délről és a szerbeket itt is már csak a gyors visszavonulás mentheti meg a bekerítéstől. Úgy látszik, a bolgárok egy-két nap alatt Monasztirtól délre, a Preska-tóig juthatnak el és akkor elvágják már nem nagyon jelentékeny szerb sereget Görögországtól és az antant csapataitól. Úgy lehet, hogy Monasztir alatt már el is vágták a vasúti összeköttetést és akkor ez a macedóniai sereg nem menekülhet meg. A bolgár jelentés szerint ezek a csapatok máris elszakadtak parancsnokságaiktól, tehát muníciót sem kaphatnak és ellentállásuk — amennyiben a sokszoros túlerővel szemben erre még képesek — úgy sem tarthat sokáig. Ismét jönnek hírek az orosz segítség közeledéséről, de vájjon kit fog segíteni az orosz hadsereg, ha egyáltalán jön. Hol lesz már akkorra szerb hadsereg, amelyen segíteni akarnának ! * * Harcok Montenegró határán. (A „Magyar Távirati Iroda" jelenti: Hivatalos jelentés. — Kiadták november 30-án.) Pribojtól délnyugatra a montenegróiakat Plevlje felé vezettük