Népszava, 1919. május (47. évfolyam, 104–129. sz.)

1919-05-01 / 104. szám

1919 május 1. "JSSMIB HMMKnnBSSIX"VSMneaMmiBHBHSMWKSSnaa&BBmn „Áthidalhatatlan ellentét" 311 fenn az osztrák keres­ztény-szociánsok és a szociáldemokraták között! Mint egy ár­tatlan politikai naivácska, valami Gimel nevű­ keresztény-szociális képviselő állapí­totta meg ezt az osztrák szocializáló bizott­ságban és Gimel bizonyára azt hiszi, hogy megtalálta a társadalmi bölcsesség kövét. Gimel, az ostoba kispolgár, aki azt hiszi, hogy ez az ellentét újkeletű és nem a dol­gok természetéből folyó, kilottyantotta az esetet és végül is hivatalos értesítést kellett adni arról, hogy a szocializálás kérdésében a szocializáló bizottságban leszavazták a szociáldemokratákat. Hogy milyen gyönyö­rűen nézhet ki az a szocializáló tervezet, amelyet parlamenti fecsegések során, kom­promisszumok és leszavazások sülyesztőin keresztül szülnek a világra, bizonyára nem szükséges bőven magyarázni. Hogy milyen lehetett elv formájában az a szocializáló tervezet, amelyet Bauer Ottó nem a dolgozó osztályok társadalmi szükségleteihez, ha­nem a kispolgári stupidokkal és naciona­lista nagykapitalistákkal megrakott bizott­ság ízléséhez szabott, az szintén nem kíván bővebb kommentálást. Arról kell beszélni, arról a sorsról, amit a tervezet a bizottságban kínosan megszen­ved. A politikai forradalom Német-Ausztriában is fölszabadította a munkásosztályt. S éppen Bauer Ottó írta egy agitációs füzetében, hogy most azután minden eszközzel rá kell ne­velni a proletariátust a szocializmusra. Hogy­­Bauer Ottó mivel kezdte a nevelést, az nem látható eddigi ténykedéseiből, amelyekről — mellesleg — most állapítja meg a Magyar Tanácskormány, hogy semmiképen sem igye­­­kezett velük megakadályozni a bécsi magyar ellenforradalmárok működését. Ha a szocia­lizmusra nevelést a szocializálással akarta fogtatni, most meg kell győződnie arról — neki is, meg mindenki másnak —, hogy a dolog így nem megy. Ilyen módszerek mel­lett a nevelés is elvész, meg a szocializmus is. A parlamenti módszerekre, meg ennek a korrumpáló függvényeire építő osztrák szo­cialisták egyszerre beleütköztek a kis- és nagykapitalizmus érdekképviseletébe s e pillanatban nem mehetnek tovább. Egy könnyed és szinte nevetséges reformról volt szó — varjon az üzemi tanácsokat fölállít­sák-e már a tíz munkást foglalkoztató üze­mekben is? — a munkásoknak ezer akadály­lyal megkötött beleszólásáról a termelés me­netébe és a kispolgári keresztény-szociálisok bőszen a talpukra ugrottak. A kapitalizmus érdekközössége egyszerre összeboronálta őket a nagynémetekkel s akik között a politikai differenciákban nagy szerepe volt a kölcsö­nös undornak is, most együtt szavaztak. Le­szavazták a szociáldemokratákat. Minden koalíciózás, minden kompromisz­s­zumos kormányzási játék után el kellett en­nek következnie. Mennél több volt az alku, mennél több az elárult érdek, annál hama­rább. A társadalmi és gazdasági törvénysze­rűségek nem ismerik a koalíciós politikát és nem respektálják a kompromisszumokra hajló emberi gyöngeségeket. Az osztályellen­tétek fölléptek és Bauerék meg a Bauerek számára elérkezett a választás pillanata. Vagy visszatérnek a szocializmushoz és ak­kor el kell válniuk a keresztény-szociálisok­tól, le kell törniök őket és a diktatúra eszkö­zeivel kell megvalósítaniuk a szocializmust, vagy továbbra is az eddigi felemás politikát követik és akkor az osztrák proletariátus hagyja el őket, amelynek nagy része már amúgy is ellenük fordult. Ezer kényszer szorítja őket a választásra s bármit csináljanak, nem fognak megmene­külni attól, ami teljesen megérett társadalmi és gazdasági föltételeket találva, elérkezett a megvalósuláshoz, nem menekülhetnek meg a szocializmustól. Az teljesen mellékes, hogy a Bauereken győzni fog-e a belátás és engedni fognak a kényszerek ellenálhatatlan hatásá­nak. A lavina magját, a kis követ, elgurí­totta a szocializáló bizottságban történt lesza­vazás és ha hatalmassá fejlődve, végig fog dübörögni az osztrák társadalmon, a nagy tö­megmozgalmak termékenyítő erejével ki fogja dobni magából az alkalma­s férfiakat.Az a nyomorúságos hatás, amellyel kisebb vagy nagyobb egyéniségek zavarni tudják az evolúció menetét, csak pillanatokig tarthat és föltétlenül eljön az, aminek el kell jönnie. Az ellentét valóban áthidalhatatlan az osz­tályok között. És ha vannak még Ausztriában emberek, akik azt hiszik, hogy most, éppen most, áthidalásokra van szükség, szerencsére sokkal többen vannak, akik a hidak lerombo­lásában, a magántulajdon és a ráépült osztá­lyok megsemmisítésében látják a proletariá­tus történelmi hivatását. A pártpropagandáról. A vértelen márciusi forradalom pártunkat új feladatok, új lehetőségek elé állította. Az államgépezetet, egy éjszakán át kezébe ve­hette a proletariátus, de annak megtartását biztosítani, a bázist erőssé, megdönthetet­len­né tenni, azt nem lehet egy éjszakán át, máról holnapra. A magyarországi munkás­ság a viszonyok kényszerű nyomása alatt imponáló erővel tette magáévá a forradalmi proletariátus szent ügyét, de nagy része értel­mileg mégis csak a külső jelszavak és a belső proletárösztön hatása alatt cselekedett. Nem a hibánk, hogy a magyarországi pro­letariátus nagy részéhez nem kerültek el a szocializmus tanai. Sőt, még azoknak a köz­igazgatási szerveknek sem teszünk szemre­hányást, amelyik pártunkat e fölvilágosító munkában akadályozták és üldözték. A kapi­talista termelési rend csak tudatlan rabszol­gákat tűrt meg és ennek keretén belül soha­sem remélhettük, hogy eszméink a dolgozók összességéhez eljuthatnak és megértésre találnak. A kapitalista rendet megdöntöttük s az uj termelési rendnek uj emberei uj pro­duktumai lesznek. A lehetőségek ezer utja nyílt meg előttünk. Se anyagi, se erkölcsi akadálya nincsen immár annak, hogy min­den proletárhoz eljuthasson a szocializmus igazsága. Hogy ez sikerüljön, a pártpropa­gandának intenzívnek, nagyarányúnak és öntudatosnak kell lennie. Milyen legyen a pártpropaganda és ter­jesztésében kik vehetnek részt? Az első kérdésre maga a terminus adja meg­ a feleletet. A párt programjának pro­pagálásában a tiszta marxizmus terjesztése a fő cél. Az osztályharc nem szűnt meg. Még milliói a proletároknak nem osztály­tudato­sak, osztályhelyzetüket csak ösztönszerűen érzik. A kapitalizmus fejlődésének történe­tét, a kapitalista termelési mód születését, szükségszerű bukását, a gazdasági kizsák­mányolás nyílt és rejtett fortélyait, az érték­többlet elméletét minden kizsákmányoltnak ismernie kell, hogy megérthesse a termelési eszközök köztulajdonba vételének óriási horderejét. A gyár, a föld, a bánya és egyéb üzemek dolgozója tudja meg, hogy kinek dolgozott eddig és kinek termel az új rendben. Az osz­tályharc azonban nemcsak gazdasági, hanem szükségszerűen politikai elnyomatás elleni küzdelem is. A munkásság politikai téren való tájékozatlansága helyenként még a gazdasági tájékozatlanságánál is nagyobb. A magyar ember szemében a politika úri huncutság volt és ha néha-néha akart is volna foglalkozni ezzel, ennek ezer akadálya , volt. Mennyi harcot, küzdelmet tett volna s könnyebbé, ha a proletariátusnak megköze­lítőleg is tiszta képe lett volna­­az osztály­helyzetéről, küzdelmének céljáról, az osztá­lyok egymás elleni örök harcának a törté­nelméről. A nagy forradalmak, parasztláza­dások, tömegfölkelések történetét a prole­tariátus vagy egyáltalán nem, vagy csak az iskola padján keresztül ismerte meg. Hogy itt milyen beállításban tanították ezt, arról fölösleges beszélni. A mi tanításunknak pártszempontból, osztályszempontból kell ki­indulni. ] Csak osztálytudományt, csak osztálytörté­­nelmet és csak osztálypolitikát propagál­hatunk. Logikai folytatása a dolgoknak, hogy erre a propagandára, csakis osztá­lytudatos prole­tárok alkalmasak. A márciusi forradalom egész sorát szaba­dította a vidékre az úgynevezett „agitáto­roknak" és politikai megbízottaknak. Olya­nok kerültek különböző megbízatással a vi­dékre, akik a vidék viszonyait, hangulatát, embereit egyáltalán nem ismerik s küldeté­süket arra használták föl, hogy politikai gyűléseken beszédeket tartottak, értekezlete­ken instruáltak, intézkedtek olyan ügyek­ben, amelyre megbízatásuk ki nem terjedt, amelyhez egyáltalán nem értettek. A követ­kezmény az volt, hogy a vidéken bizonyos kérdésekben óriási káoszt idéztek elő. A párt­titkárságot sü­rgönyileg és telefonb­e kérdé­sek ezreivel ostromolták és a megbízottak visszarendelését követelték. Szó sincs róla, az első napokban maga a párttitkárság sem rostálhatta meg túlságo­san szigorúan az agitátorokat, még kevésbé az egyes népbiztosságok, melyeknek a teendői rendkívül sürgősek voltak. Ezen azonban túl vagyunk. Politikai megbízottak ezentúl csakis a párttitkárság b­eleegyezésével küldhetők ki. A pártiskola, s a pártpropaganda fölött a párt szempontjai a döntőek. A pártpropagandában ezentúl csak olya­nok vehetnek részt, akiknek a munkásmoz­­­­galomban jártasságuk van, akik valamely­­ szakszervezet és a párttitkárság együttes ajánlására az agitátorképző tanfolyamot végigjárták és jó eredménnyel levizsgázták. Az agitátorképző egy hétig tartó egésznapos és négy hétig tartó esti tanfolyam készíti elő az erre alkalmas munkásokat nehéz és hálás feladataikra. A vidékre kiküldött agi­tátorok elindulás előtt instruálva lesznek a párttitkárságban, az előadás anyagáról czillabucokat kapnak és különböző nyelvű röpivek és brosúrák ezreit viszik magukkal. A vidéki párttitkárságok mindenhol kívána­tos és értékes munkaerőt nyernek az új agi­tátorokban és kitűnő agitációs eszköz­t a propagandabizottság által egymásutánban kiadott brosúrák százezreivel. A vidéki párttitkárságok megbízottainak (párt­titkárok, elnökök, helybeli agiációra alkalmas egyének) időnkénti megbeszélésre, továbbképzésre való fölhívása a központhoz, azt fogja eredménye­zi, hogy a vidékkel is­merős egyének fogják az agitációt intenzí­vebben, több tájékozottsággal intézhetni. A központi pártlapok és pártkiadványoknak vidéken való bevezetésére is megtörténtek a kellő intézkedések. A pártpropaganda immár jó úton halad. Útjában sem anyagi, sem erkölcsi akadályok nem hátráltatják. Halad túl a demarkációs vonalon, túl az országhatárokon is. Csak idő kell a gyümölcs érésére. Idő és céltudatos, egyöntetű, okosan koncentrált eljárás a kü­lönböző hatóságok és szervezetek részéről. A magyar­­Minacsarszky-vonatok nem­sokára végig fogják száguldani kis terüle­tünket, hogy elvigyék mindenhová, minden dolgozó műhelyébe, otthonába az új idők egyetlen fegyverét: az osztályöntudatot. Rabinovits József: NÉPSZAVA

Next