Népszava, 1919. május (47. évfolyam, 104–129. sz.)
1919-05-01 / 104. szám
1919 május 1. "JSSMIB HMMKnnBSSIX"VSMneaMmiBHBHSMWKSSnaa&BBmn „Áthidalhatatlan ellentét" 311 fenn az osztrák keresztény-szociánsok és a szociáldemokraták között! Mint egy ártatlan politikai naivácska, valami Gimel nevű keresztény-szociális képviselő állapította meg ezt az osztrák szocializáló bizottságban és Gimel bizonyára azt hiszi, hogy megtalálta a társadalmi bölcsesség kövét. Gimel, az ostoba kispolgár, aki azt hiszi, hogy ez az ellentét újkeletű és nem a dolgok természetéből folyó, kilottyantotta az esetet és végül is hivatalos értesítést kellett adni arról, hogy a szocializálás kérdésében a szocializáló bizottságban leszavazták a szociáldemokratákat. Hogy milyen gyönyörűen nézhet ki az a szocializáló tervezet, amelyet parlamenti fecsegések során, kompromisszumok és leszavazások sülyesztőin keresztül szülnek a világra, bizonyára nem szükséges bőven magyarázni. Hogy milyen lehetett elv formájában az a szocializáló tervezet, amelyet Bauer Ottó nem a dolgozó osztályok társadalmi szükségleteihez, hanem a kispolgári stupidokkal és nacionalista nagykapitalistákkal megrakott bizottság ízléséhez szabott, az szintén nem kíván bővebb kommentálást. Arról kell beszélni, arról a sorsról, amit a tervezet a bizottságban kínosan megszenved. A politikai forradalom Német-Ausztriában is fölszabadította a munkásosztályt. S éppen Bauer Ottó írta egy agitációs füzetében, hogy most azután minden eszközzel rá kell nevelni a proletariátust a szocializmusra. HogyBauer Ottó mivel kezdte a nevelést, az nem látható eddigi ténykedéseiből, amelyekről — mellesleg — most állapítja meg a Magyar Tanácskormány, hogy semmiképen sem igyekezett velük megakadályozni a bécsi magyar ellenforradalmárok működését. Ha a szocializmusra nevelést a szocializálással akarta fogtatni, most meg kell győződnie arról — neki is, meg mindenki másnak —, hogy a dolog így nem megy. Ilyen módszerek mellett a nevelés is elvész, meg a szocializmus is. A parlamenti módszerekre, meg ennek a korrumpáló függvényeire építő osztrák szocialisták egyszerre beleütköztek a kis- és nagykapitalizmus érdekképviseletébe s e pillanatban nem mehetnek tovább. Egy könnyed és szinte nevetséges reformról volt szó — varjon az üzemi tanácsokat fölállítsák-e már a tíz munkást foglalkoztató üzemekben is? — a munkásoknak ezer akadálylyal megkötött beleszólásáról a termelés menetébe és a kispolgári keresztény-szociálisok bőszen a talpukra ugrottak. A kapitalizmus érdekközössége egyszerre összeboronálta őket a nagynémetekkel s akik között a politikai differenciákban nagy szerepe volt a kölcsönös undornak is, most együtt szavaztak. Leszavazták a szociáldemokratákat. Minden koalíciózás, minden kompromiszszumos kormányzási játék után el kellett ennek következnie. Mennél több volt az alku, mennél több az elárult érdek, annál hamarább. A társadalmi és gazdasági törvényszerűségek nem ismerik a koalíciós politikát és nem respektálják a kompromisszumokra hajló emberi gyöngeségeket. Az osztályellentétek fölléptek és Bauerék meg a Bauerek számára elérkezett a választás pillanata. Vagy visszatérnek a szocializmushoz és akkor el kell válniuk a keresztény-szociálisoktól, le kell törniök őket és a diktatúra eszközeivel kell megvalósítaniuk a szocializmust, vagy továbbra is az eddigi felemás politikát követik és akkor az osztrák proletariátus hagyja el őket, amelynek nagy része már amúgy is ellenük fordult. Ezer kényszer szorítja őket a választásra s bármit csináljanak, nem fognak megmenekülni attól, ami teljesen megérett társadalmi és gazdasági föltételeket találva, elérkezett a megvalósuláshoz, nem menekülhetnek meg a szocializmustól. Az teljesen mellékes, hogy a Bauereken győzni fog-e a belátás és engedni fognak a kényszerek ellenálhatatlan hatásának. A lavina magját, a kis követ, elgurította a szocializáló bizottságban történt leszavazás és ha hatalmassá fejlődve, végig fog dübörögni az osztrák társadalmon, a nagy tömegmozgalmak termékenyítő erejével ki fogja dobni magából az alkalmas férfiakat.Az a nyomorúságos hatás, amellyel kisebb vagy nagyobb egyéniségek zavarni tudják az evolúció menetét, csak pillanatokig tarthat és föltétlenül eljön az, aminek el kell jönnie. Az ellentét valóban áthidalhatatlan az osztályok között. És ha vannak még Ausztriában emberek, akik azt hiszik, hogy most, éppen most, áthidalásokra van szükség, szerencsére sokkal többen vannak, akik a hidak lerombolásában, a magántulajdon és a ráépült osztályok megsemmisítésében látják a proletariátus történelmi hivatását. A pártpropagandáról. A vértelen márciusi forradalom pártunkat új feladatok, új lehetőségek elé állította. Az államgépezetet, egy éjszakán át kezébe vehette a proletariátus, de annak megtartását biztosítani, a bázist erőssé, megdönthetetlenné tenni, azt nem lehet egy éjszakán át, máról holnapra. A magyarországi munkásság a viszonyok kényszerű nyomása alatt imponáló erővel tette magáévá a forradalmi proletariátus szent ügyét, de nagy része értelmileg mégis csak a külső jelszavak és a belső proletárösztön hatása alatt cselekedett. Nem a hibánk, hogy a magyarországi proletariátus nagy részéhez nem kerültek el a szocializmus tanai. Sőt, még azoknak a közigazgatási szerveknek sem teszünk szemrehányást, amelyik pártunkat e fölvilágosító munkában akadályozták és üldözték. A kapitalista termelési rend csak tudatlan rabszolgákat tűrt meg és ennek keretén belül sohasem remélhettük, hogy eszméink a dolgozók összességéhez eljuthatnak és megértésre találnak. A kapitalista rendet megdöntöttük s az uj termelési rendnek uj emberei uj produktumai lesznek. A lehetőségek ezer utja nyílt meg előttünk. Se anyagi, se erkölcsi akadálya nincsen immár annak, hogy minden proletárhoz eljuthasson a szocializmus igazsága. Hogy ez sikerüljön, a pártpropagandának intenzívnek, nagyarányúnak és öntudatosnak kell lennie. Milyen legyen a pártpropaganda és terjesztésében kik vehetnek részt? Az első kérdésre maga a terminus adja meg a feleletet. A párt programjának propagálásában a tiszta marxizmus terjesztése a fő cél. Az osztályharc nem szűnt meg. Még milliói a proletároknak nem osztálytudatosak, osztályhelyzetüket csak ösztönszerűen érzik. A kapitalizmus fejlődésének történetét, a kapitalista termelési mód születését, szükségszerű bukását, a gazdasági kizsákmányolás nyílt és rejtett fortélyait, az értéktöbblet elméletét minden kizsákmányoltnak ismernie kell, hogy megérthesse a termelési eszközök köztulajdonba vételének óriási horderejét. A gyár, a föld, a bánya és egyéb üzemek dolgozója tudja meg, hogy kinek dolgozott eddig és kinek termel az új rendben. Az osztályharc azonban nemcsak gazdasági, hanem szükségszerűen politikai elnyomatás elleni küzdelem is. A munkásság politikai téren való tájékozatlansága helyenként még a gazdasági tájékozatlanságánál is nagyobb. A magyar ember szemében a politika úri huncutság volt és ha néha-néha akart is volna foglalkozni ezzel, ennek ezer akadálya , volt. Mennyi harcot, küzdelmet tett volna s könnyebbé, ha a proletariátusnak megközelítőleg is tiszta képe lett volnaaz osztályhelyzetéről, küzdelmének céljáról, az osztályok egymás elleni örök harcának a történelméről. A nagy forradalmak, parasztlázadások, tömegfölkelések történetét a proletariátus vagy egyáltalán nem, vagy csak az iskola padján keresztül ismerte meg. Hogy itt milyen beállításban tanították ezt, arról fölösleges beszélni. A mi tanításunknak pártszempontból, osztályszempontból kell kiindulni. ] Csak osztálytudományt, csak osztálytörténelmet és csak osztálypolitikát propagálhatunk. Logikai folytatása a dolgoknak, hogy erre a propagandára, csakis osztálytudatos proletárok alkalmasak. A márciusi forradalom egész sorát szabadította a vidékre az úgynevezett „agitátoroknak" és politikai megbízottaknak. Olyanok kerültek különböző megbízatással a vidékre, akik a vidék viszonyait, hangulatát, embereit egyáltalán nem ismerik s küldetésüket arra használták föl, hogy politikai gyűléseken beszédeket tartottak, értekezleteken instruáltak, intézkedtek olyan ügyekben, amelyre megbízatásuk ki nem terjedt, amelyhez egyáltalán nem értettek. A következmény az volt, hogy a vidéken bizonyos kérdésekben óriási káoszt idéztek elő. A párttitkárságot sürgönyileg és telefonbe kérdések ezreivel ostromolták és a megbízottak visszarendelését követelték. Szó sincs róla, az első napokban maga a párttitkárság sem rostálhatta meg túlságosan szigorúan az agitátorokat, még kevésbé az egyes népbiztosságok, melyeknek a teendői rendkívül sürgősek voltak. Ezen azonban túl vagyunk. Politikai megbízottak ezentúl csakis a párttitkárság beleegyezésével küldhetők ki. A pártiskola, s a pártpropaganda fölött a párt szempontjai a döntőek. A pártpropagandában ezentúl csak olyanok vehetnek részt, akiknek a munkásmozgalomban jártasságuk van, akik valamely szakszervezet és a párttitkárság együttes ajánlására az agitátorképző tanfolyamot végigjárták és jó eredménnyel levizsgázták. Az agitátorképző egy hétig tartó egésznapos és négy hétig tartó esti tanfolyam készíti elő az erre alkalmas munkásokat nehéz és hálás feladataikra. A vidékre kiküldött agitátorok elindulás előtt instruálva lesznek a párttitkárságban, az előadás anyagáról czillabucokat kapnak és különböző nyelvű röpivek és brosúrák ezreit viszik magukkal. A vidéki párttitkárságok mindenhol kívánatos és értékes munkaerőt nyernek az új agitátorokban és kitűnő agitációs eszközt a propagandabizottság által egymásutánban kiadott brosúrák százezreivel. A vidéki párttitkárságok megbízottainak (párttitkárok, elnökök, helybeli agiációra alkalmas egyének) időnkénti megbeszélésre, továbbképzésre való fölhívása a központhoz, azt fogja eredményezi, hogy a vidékkel ismerős egyének fogják az agitációt intenzívebben, több tájékozottsággal intézhetni. A központi pártlapok és pártkiadványoknak vidéken való bevezetésére is megtörténtek a kellő intézkedések. A pártpropaganda immár jó úton halad. Útjában sem anyagi, sem erkölcsi akadályok nem hátráltatják. Halad túl a demarkációs vonalon, túl az országhatárokon is. Csak idő kell a gyümölcs érésére. Idő és céltudatos, egyöntetű, okosan koncentrált eljárás a különböző hatóságok és szervezetek részéről. A magyarMinacsarszky-vonatok nemsokára végig fogják száguldani kis területünket, hogy elvigyék mindenhová, minden dolgozó műhelyébe, otthonába az új idők egyetlen fegyverét: az osztályöntudatot. Rabinovits József: NÉPSZAVA