Népszava, 1921. november (49. évfolyam, 244–269. sz.)
1921-11-25 / 265. szám
KUX. évf. 265. sz. Budapest, 1921 november 25. péntek. Apa 3 korona . AZ ELŐFIZETÉS ARA: egy évre 360 kor. | negyed évre 170 kor. fél évre 340 kor. | egy hóra 10 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 Jugoszláv korona. EGYES SZÁM ARA 3 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) Ed ADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A sajtó jelentősége annyira vitán fölül áll és ez a jelentőség anynyira átivódott a köztudatba, hogy rendes körülmények között erre szót vesztegetni valóban fölösleges. A rohanó fejlődés századának, e század kulturális, gazdasági és politikkai életének és szükségleteinek egyik legfontosabb eszköze, irányítója, tájékoztatója a sajtó. De van más hivatása is. Például a közélet, a közéleti tevékenység, azután a kormányzás hatékony ellenőrzése, amely ellenőrzés hiányát még normális időkben sem nélkülözheti a közvélemény, még kevésbé ma, amikor minden meglazult, minden a feje tetején áll s az állami és társadalmi élet minden területe terhelve van a káros dolgokra való hajlamossággal. Ennél többet nem is kell mondanunk a sajtó jelentőségéről. Aki ebből nem ért, holta napjáig sem fogja megérteni — vagy azok közé tartozik, akiknek félnivalójuk van a világosságtól és a tiszta levegőtől. A sajtó ennek a fontos hivatásának csak úgy tud megfelelni, ha szabadon mozoghat, ha az 1848. évi XVILI. törvény szellemének megfelelően: „gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti". Enélkül a sajtót elütik hivatásának becsületes teljesítésétől, ki van forgatva a maga eredeti mivoltából. Viszont a szabadság birtokában hasznos és termékeny munkája a közéletnek, leghatalmasabb emeltyűje a fejlődésnek és nem is veszedelmes, mert a megelőzés fojtó rendszerét sokkal jobban helyettesíti a represszív, a megtorló , rendszer. Ez az utóbbi, amellett, hogy nem töri kerékbe a gondolatot s nem akadályozza a sajtót hivatásának teljesítésében, megfelelő biztosítékot is nyújt a sajtó esetleges kártevése ellen, mert hiszen utólagosan bár, de büntet. Félni a sajtószabadságtól annyi, mint félni a nyilvános bírálattól, elfojtani a panaszokat s a különböző társadalmi rétegek törekvéseinek megnyilatkozásait; annyi, mint hallgatólag elismerni a panaszok és sérelmek jogos voltát s a priori elzárkózni azok orvoslása elől. Parlamentáris kormányzatnak, amely biztos a maga dolgában s tudja magáról, hogy valóban letéteményese az ország többségének, nincsen szüksége a sajtókalodára. Abszolutisztikus kormányformának pedig nem használ, legföljebb ideig-óráig, mert a történelem azt tanítja, hogy minden ilyen uralom önmagát emésztette föl, végül összeomlott. Az abszolút uralom és a reakció joggal fél a sajtó szabad kritikájától — demokratikus, parlamentáris kormány pedig meg sem lehet nélküle. Erőszakra fölépített kormányzati rendszer nem a tömegek igényeit és a szükségleteit tekinti, tehát nem is kíváncsi azok mindennapi megnyilatkozásaira, demokratikus kormányzat egyetlen pillanatra sem nélkülözheti ezeket a megnyilatkozásokat — hiszen ezek diktálják és irányítják az intézkedéseket. „Erőszakos eszközökkel az ökör is tud kormányozni" — mondotta Cavour, viszont a demokratikus kormányzat államművészete a nép és az állam szükségleteinek logikus összeegyeztetésén és kölcsönös kielégítésén alapszik. Minthogy sokat hangoztatják mostanában, hogy Magyarország demokratikus és parlamentáris ország, föl kell vetnünk a kérdést: miért akkor a görcsös ragaszkodás a sajtó megkötöttségéhez? Nyolc éve, hogy ez az állapot tart. Senki sem tagadhatja, hogy a magyar katasztrófa nagy részben ennek tulajdonítható. Mert a sajtóra s általában a nyilvános bírálatra parancsolt halálos csönd hizlalta föl a korrupciót, a visszaéléseket. Ez mélyítette áthidalhatatlan szakadékká a társadalmi ellentéteket azáltal, hogy a jövedelemmegoszlás katasztrofálisan eltolódott. Ez posványosította el az erkölcsi fölfogásokat, ez ásta alá az árviszonyokat, ez tette a dolgozó tömegeknek temetővé és börtönné, keveseknek pedig aranymezővé az országot. Miért kell ezt a rendszert tovább is föntartani ? A háború elmúlt. Elmúltak a forradalmak is. Megkötötték és ratifikálták a békét. Nincsenek hadititkok, sem diplomáciai takarnivalók: mindent elvesztett az ország, amit elveszthetett — éppen a gondolat elfojtása következtében, most már csak használhat a nyílt beszéd és a dolgok szabad megvitatása. Vétkes könnyelműség továbbra is föntartani az előzetes vizsgálatot azoknak a bűnöknek a takargatására, amelyeket ez a módszer halmozott egymásra! A munkásosztály küzdelme két irányú, gazdasági és politikai, e két irányú, de egy célt szolgáló törekvést úgy tudjuk diadalra juttatni, ha gazdasági és politikai szervezeteinket egyeneően erőssé és hatalmassá tesszük. Nem akarjuk gyűjteni keserű elégtételeink tekintélyes számát, nem akarunk kárörvendő szemlélői lenni mások botlásainak, azért azt mondjuk: szüntessék meg a cenzúrát, szabadítsák föl a gondolatot, s ha már kenyeret nem tudnak adni, adjanak legalább alkalmat arra, hogy panaszaink és sérelmeink forrásait megnyithassuk! HB Hogyan küzd a kormány a drágaság ellen? * * Tiz önálló magyar vámtarifa és az úgynevezett vám fölpénz. — Egy Maize lite az elítésztendö magyar vámtarifatörvényböl. — Milyen eredményeit fa és milyen hatásokra, leitet Unft elkészülve ? Az újságolvasóknak meg kell barátkozniok azzal a gondolattal, hogy időnként olyan kérdésekkel is foglalkozzanak, amelyeket első meglátásra nagyon unalmasnak, nagyon száraznak s talán érdektelennek is tartanak. Azelőtt az ilyen kérdéseket elintézték a szakemberek, a különböző érdekképviseletek s az újságolvasók nagy tábora éppen elégségesen volt informálva, ha a hivatalos értesítésekből tudomást szerzett róluk. Ámbár akkor is nagy fogyatékossága volt ez a magyarországi közállapotoknak s a gazdasági kérdések iránt való érdeklődés és tájékozottság hiánya az oka annak, hogy itt olyan könnyen lehetett mindenre éljenző, ordítozó s ha kellett és kell, fejbeverő közönséget is kapni. Ma azonban már a mindennapi élet mindennapi bajai ösztönöznek minden embert arra, hogy vizsgálja kutassa, miért történik ez és amaz és miképen, milyen eszközökkel és módszereikkel lehetne a dolgokon változtatni. Semmi sincs közelebb az emberhez s különösen a két keze munkája után élő emberhez, mint hogy aziránt érdeklődjék: honnan és miért van a drágaság, mi okozza és mi fokozza a drágaságot és mik volnának azok az eszközök és módszerek, amelyekkel azt vissza lehetne szorítani. Az árak alakulásában mindig szerepük volt a vámoknak. Hiszen egyszerű a megállapítás: ha az országhatárnál egy bizonyos összeget kell fizetni azért, hogy be lehessen hozni valamely árut, akkor az az áru annyival megdrágul. Ez az egyszerű törvény kivétel nélkül érvényesül mindazokra az árukra, amelyeket csak külföldön lehet beszerezni. így például: a kávénak, borsnak s egyéb fűszereknek, a kakaónak és rizsnek a vámja egyszerű pénzügyi vám, amelynek semmi más célja nincsen, mint hogy az állam bevételeit fokozza s a hatása minden esetben az, hogy a vám teljes összegével megdrágítja az illető árut. Ha tehát a kormány legújabb rendeletével — amint azt a Népszava szerdai számában megírtuk — a kávénak, teának s más élelmiszereknek a vámját négyszeresére emelte föl, akkor azoknak az ára ugyanolyan, sőt bizonyára még nagyobb összeggel megdrágul. Ennek a drágításnak semmi egyéb célja nincsen, mint hogy az állam bevételeit emelje. Hogy ezt a célt eléri-e, az más kérdés. Nagyon valószínű ugyanis, hogy a megdrágult kávéból, teából s más efféle dologból csökken a fogyasztás s így a vámemelés még azt a célját sem éri el, hogy az állam bevételeit emelje. Az iparcikkek vámja nem ilyen egyszerű kérdés. Nemrég foglalkoztunk ezzel a kérdéssel a készülő önálló vámtarifával kapcsolatban. Akkor megmondottuk, hogy a kérdés nekünk ma célszerűségi kérdés. S ha a vámokkal lehet a magyar ipari termelés s a magyar munkás jobb és könnyebb megélhetésének az érdekeit szolgálni, akkor az ilyen vámokkal mi is meg tudnánk barátkozni, legalább átmenetileg. De rámutattunk arra hogy a gyárosok kívánságai nem szolgálják az ipar fejlődését, hanem csak arra jók, hogy monopóliumot teremtsenek egyes vállalatoknak s egyes érdekeltségeknek s még jobban megdrágítsák, közvetve és közvetlenül, ugy az ipari termékeket, mint az élelmiszereket Amit a gyárosok az önálló vámtarifában követeltek, a kormány most már előlegesen is megadta nekik a vámfölpénzek fölemelésével. Az új rendelet ugyanis a vámokat általánosságban az aranyparitásra emeli, ami azt jelenti, hogy az eredeti vámtétel minden 100 koronája után 11.900 korona vámfölpénzt kell fizetni. Amely árukat kedvezményesen bírálnak el, azok után 7900 korona a vámfölpénz, ami szintén éppen elég arra hogy megvásárolhatatlanokká váljanak a szegény ember számára. Rá akarunk mutatni néhány ilyen 7900 koronás vámfölpénzzel terhelt árura Itt van például az ásványolaj, mégpedig úgy a nyers állapotban levő, mint a finomított, úgyszintén a kenőolajok Hát most kérdezzük: miféle ipari érdeket szolgál a nyers ásványolajnak vagy a kenőolajnak a megdrágítása? A mi megítélésünk szerint a petróleumnak, különösen a nyers petróleumnak a megdrágítása nem ipari érdek, nem ilyen a kenőolajok megdrágítása sem. Ez megdrágítja az ipari termelést s megdrágítja a legszegényebb emberek világító-, eszközét, a termelést azonban nem védi, mert bármilyen magas legyen is a vám, abból nem fakad petróleum. A 7900 koronás fölpénz jár többek között a