Népszava, 1922. június (50. évfolyam, 123–145. sz.)
1922-06-24 / 141. szám
L. éwff. 141. sz. Budapest 1922 jesssS&ss 24, SE©533isaf /Ä AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. ... 1180 kor. negyed évre ?89 kor. fél évre.... 550 kor. egy hóra ... 100 kor. Jugoszláviában egy szára ára 6 Jug. korona. EGYES SZÁM AHA 5 KORONA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP Pipa korona SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3—32) Mire keér a kormány fölhatalmazást? A kormány ma beterjesztette az indemnitásról szóló törvényjavaslatot. Akiknek még voltak kételyeik abban, az irányban, hogy a Bethlen-kormány föntartás nélkül adoptálta a kurzus reakciós, népellenes politikáját, azok csak olvassák el figyelemmel a javaslatot: a javaslat szelleméből és betűiből minden kétséget kizáróan megállapíthatják, hogy Bethlen kormánya és a levitézlett reakciós kurzus között annyi különbség van, mint Celesztin és Floridor között. Kár is volt fáradnia a kormánynak a sok paragrafus megszövegezésével. Sokkal egyszerűbben is ment volna a dolog: egyetlen paragrafus is megtette volna. Egyetlen paragrafus, amely kimondotta volna, hogy a képviselők csak szórakozzanak a tisztelt Házban, a kormányzást pedig bízzák a kormányra, ne bíbelődjenek holmi parlamenti ellenőrzéssel és törvényalkotással, majd elvégzi azt a kormány, úgy mint eddig — a jó öreg kivételes hatalom alapján. Megdöbbentő az a cinikusság, amely a javaslatban megnyilvánul. Nem vet benne a kormány számot az ország szükségleteivel, nem mutat érzéket a kiéheztetett dolgozók szociális igényei iránt, egyetlen lépéssel nem közeledik a békés állapotok felé, meg sem kíséri a gazdasági élet szükséges alátámasztását, a külső és belső érzékeny politikai összefüggéseket pedig egyszerűen fumigálja. Kérdeznünk kell a javaslat láttára: hát ezért kellett erőszakkal összehozni a többséget? Ezért kellett keresztülgázolni jogon, törvényen, parlamentáris alapelveken, ezért kellett hónapokon át izgalomban tartani az ország lakosságát? Azért, hogy továbbra is föntartható legyen a háborús állapot, hogy folytatni lehessen a városi és falusi birtoktalanok és vagyontalanok kiéheztetését? Hogy törvényes mázzal lehessen bevonni a négyhónapos kormányabszolutizmus sorozatos törvénysértéseit? A javaslat legcinikusabb rendelkezése a 6. szakasz, amely nem akar kevesebbet, mint azt, hogy a nemzetgyűlés hagyja jóvá ama rendelkezéseket, amelyek alapján a nemzetgyűlés összeült. Ha a nemzetgyűlés em kapható, akkor valóban búcsút mondhatunk a parlamentarizmusnak. Akkor bolond az a kormány, amely nem alkalmazza Bethlen receptjét, szétkergetni minden renitenskedő parlamentet, a hatalom eszközeivel többséget gyártani s ezzel a többséggel szankcionáltatni az előzményeket! Azután, ha kell, elölről kezdeni, ez egészen egyszerű formája a kormányzásnak, kényelmes is és még hozzá alkotmányos színezete is van. Legföljebb egy kicsit drága. Egészen hasonló ehhez a 7. szakasz, amely kimondja ugyan, hogy a háború esetére hozott kivételes törvények hatálya ezzel a törvénnyel megszűnik, de ugyanannak a szakasznak a folytatása kimondja, hogy „a kivételes hatalom alapján kibocsátott rendelkezések, amelyek még hatályon kívül nem helyeztettek, a közszabadságok, valamint a gazdasági élet szabaddá tételére nézve átmeneti időtartam alatt ideiglenesen hatályban tartassanak és szükséghez képest, módosíttassanak vagy kiegészíttessenek". Vagyis, csak elméletben szűnik meg a kivételes hatalom, a gyakorlatban még bővíthető és kiegészíthető is. Ahogyan Gömbös urnak éppen tetszik! Ennél hatalmasabb fricskát még sohasem kapott egy ország népe. Nyolc hosszú esztendeje várja az ország a háborús bilincsek lepattanását s most, majdnem négy esztendővel a háború befejezése után, miután a kormány és a kormánypárt hónapokig hitegette a népet azzal, hogy hozza a normális állapotokat, nemcsak hogy nem szüntetik meg a kivételes hatalmat, de még annak kiterjesztésére kérnek fölhatalmazást. A drágaság ellen természetesen egyetlen rendelkezést sem tartalmaz a javaslat. Annál többet a további hivatalos drágításra. A házbérek után fizetendő kincstári illetékeket a javaslat tetemesen fölemeli és ezenfölül minden újabb házbéremelés után kiköti a 20%-os további haszonrészesedést. Ezek után igazán nem lesz érdekében való a kormánynak, hogy féket rakjon a háztulajdonosok mérhetetlen étvágyára. Sok egyéb új terhet is rak a javaslat a roskadozó lakosságra s hogy födezetről is gondoskodjék: jobban megadóztatja — talán a fillérekkel adózó földbirtokot? Szó sincs róla!... jobban megadóztatja a cigarettapapírt. Szociálpolitikáról, a termelés megindításáról, a dolgozók érdekeinek megóvásáról talán mondanunk sem kell — egyetlen komoly szót sem tartalmaz a javaslat, csupán építési kölcsönről beszél, amelyet majd „jelzálogkötvények alakjában" fog a kormány elhelyezni „bizonyos" részvénytársaságoknál ... " ( Ezzel indul a kormány, ezzel akarja beváltani az ígéreteknek és hitegetéseknek azt a garmadáját, amellyel a választók hiszékenységére spekulált. Ezzel a semmitmondó reakciós tákolmánnyal akar a kormány egy rombadőlt országot újra fölépíteni, ezzel akarja az ország megrendült hitelét helyreállítani s a nyolc esztendő óta nélkülöző népet jóllakatni, ez jellemzi a kormány politikáját, ez hű tükre a kormány törekvéseinek, éppen ezért kötelességünk nekünk, kötelessége a polgári ellenzéknek, de kötelessége minden más pártállású felelős politikusnak is a kormány fölhatalmazási javaslata ellen a legkíméletlenebb harcot fölvenni. Ha ez a javaslat törvénnyé válik, akkor el van vetve a katasztrófa magva! Ha a kormány még hat hónapig folytatja azt a működést, amelyet eddig folytatott s amelynek változatlan folytatására most fölhatalmazást kér, akkor még a reménye is elveszett annak, hogy itt egyhamar békés, termékeny munkálkodást, a fölzaklatott lelkek megnyugvását lehessen remélni, akkor itt a bajok tornyosulni, sokasodni fognak, amiért minden felelősség a kormányt terheli. Vállalja is — tudjuk, ismerjük ezt a frázist. A munkapárt is vállalta annak idején a felelősséget és sikerült is romlásba taszítania az országot. Ugyanaz a helyzet ma, mint volt akkor, ugyanazok lehetnek a következményei. Még csak az a kérdés: vállalják a felelősséget az egységes párt úgynevezett liberális elemei is? A Lukácsovicso A Sörház utcai rejtelmes (vagy nem is rejtelmes?) bombarobbanás utáni első félórában Lukácsovics Lajos úr, a robbanást szenvedett „társadalmi" egyesület igazgatója, egy precízen megfogalmazott nyilatkozattal lepte meg a világot. Nyilatkozatában „tárgyilagos" bizonyíték alapján állapítja meg, hogy a magyar társadalomnak mi a kötelessége ezután. Bámulatosan gyors és világos ítélőképességű ez az úr, aminthogy hasonló gyorsan megalkották ítéletüket a hozzá közelálló lapok is. Izgatásokról, a keresztény irányzat ellen elkövetett „eseményekről" írnak és beszélnek, amelynek logikus következménye gyanánt állítják be a „rejtelmes" bombarobbanást. Hát logika, az van az eljárásukban! Ha igaz az, hogy az ellenzék és a szociáldemokrata párt a választások alatt és a választások óta „lázított" az országban, ha igaz az, hogy az ellenzék részéről történtek „események", akkor bizonyos, hogy „a rejtelmes bombamerénylet" is annak a következménye. Ha azonban esetleg másképen történt a dolog, ha a választások idején nem a „keresztény irányzat" jelöltjeit és szavazóit fosztottákmeg a szabad mozgás lehetőségeitől, ha a főispánok, a szolgabírák és a rendőrhatóságok nem az ellenzéki jelöltek érdekében követték el társadalommentő akcióikat, a logikai sor akkor is helyes, csakhogy, miután megváltozik a kiindulási pont, más lesz az eredmény ire. Teljesen fölösleges dolog azt bizonyítani, hogy a szociáldemokrácia mindig és minden időben milyen álláspontot foglalt el a merényletekkel , minden terrorral szemben. Ha Lukácsevics úr és a kórusban utána ordítozó sajtó ismerik az utolsó félszázad európai történelmét, akkor tudják. Ha nem ismerik vagy nem akarják ismerni, akkor hiábavaló velük mindenvitatkozás. De hiábavaló és fölösleges minden vitatkozás azért is, mert a Lukácsovics úr „tárgyilagos" bizonyítékaival szemben áll egy olyan pszichológiai tény, amelynek a hatása alól senki sem vonhatja ki magát mindaddig, amíg a tárgyi bizonyítékok kézzelfoghatóbbá nem válnak. Ez a pszichológiai tény abban nyilvánul meg, hogy első hallásra mindenki legalább is fejcsóválva fogadta a robbanás hírét. Amióta a kézigránátok szabad forgalmi tárggyá lettek s még a periratok mellől is vándorútra kelnek s amióta a kézigránátok, hivatalosan megállapított,tárgyi bizonyítékok szerint, éppen a Sörház-utcából kerülnek forgalomba, azóta az emberek a velük született bizalmatlanság alapján nem tudják komolyan venni ezeknek a bombáknak éppen a Sörház-utcában történt robbanását. Mi nem állapítunk meg semmit előre, nekünk nincsenek még „tárgyi" bizonyítékaink, ámde azt mondjuk: elő az igazi tárgyi bizonyítékokkal, elő a bűnösökkel. Utóvégre, ha a Sörház-utcai robbanásban nem is akarnak hinni az emberek Lukácsovics úron s a többi eséléken kívül, azért mégis véget kell vetni annak, hogy bizonyos helyeken akkor robbanjanak a bombák, amikor azt a politikai helyzet e bizonyos helyek számára kívánatossá teszi. Ki kell vonni a bombákat a szabad forgalomból. Azokat is, amelyek embereket ölnek s azokkat is, amelyekkel pártokat és irányzatokat akarnak buta fajankók kompromittálni. Három év keserves szenvedései, minden értéknek a pusztulása, az ország gazdasági életének s becsületének ebek harmincadjára jutása jelzi, hogy mit jelent az, ha egy szűkkörűtársaság magának foglalja le a nemzet, a nemzeti célok és a nemzeti érdekek fogalmát smin ,denkit törvényen kivül helyez, aki vele szembe mer helyezkedni s más véleményen merészkedődik lenni. Ez a társaság, most, hogy egyre inkáb inogni érzi a talajt a hiba alatt, kénkörtet ,okád mindenkire, aki nem tartozik a „nemzetmentők" szabadalmazott társaságába. Rendőrt, birót, hóhért kiabálnak az intranzigenseke-