Népszava, 1923. július (51. évfolyam, 146–170. sz.)
1923-07-01 / 146. szám
I. évf. 146. $x AZ ELŐFIZETÉS ARA : Negyed évre 480« kor. — külföldre . MM kor. Qsy hóra ... 1600 kor. — külföldre . 310« kor. Ansitrl* egy hóra ISOO magyar koron«. EGYES SZÁM ARA: .Magyarországon 80 korona, Jugoszláviában "1Oug. kor., Ausztriában 1590 osztr. kor. Budapest, 1©23 juffius 1, vasárnap. Mika Korona MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4.^2. (Telefon: József 3—23 és József 3—3*) 0330 KIADÓHIVATAL: VHI, CONTI-UTCA 4. SZ* (Telefon: József 3—31 és József 3—SS) Párhuzamos aratás. Péter-Pálkor megtették az első hagyományos kaszavágást az érett élet rengetegében. Néhány nappal későbben azután megkezdődik a valóságos munka. Megindul az új gazdasági év alapvető tevékenysége, az aratás, a cséplés, a betakarítás. Amit az emberi ész és szorgalom a zsugori természetből kicsiholni képes, az most halomra gyűl, azzal a céllal és rendeltetéssel, hogy a dolgos embernek kenyere, az uj munkához, a természettel folytatott uj hnchoz ereje legyen. Normális időkben, helyes gazdasági és politikai viszonyok között az aratás — az új élet — betakarítása reménnyel kecsegtető, vigaszt nyújtó fázisa a gazdaság menetének. És joggal, mert az ember és a természet öszszetett energiái millió métermázsaszámra ontják a fizikai élet elengedhetetlen kellékét. Uj kenyér, amikor a régi fogyófélben van, új lendület a gazdasági életben, amikor az ernyedni kezd, uj remény, amikor a dolgozó szegénység már-már a reménytelenség karjaiba hull, uj árak, hiszen a természet bőven viszonozza a bőven ontott emberi verejtéket, szóval: uj élet! — ezt jelentené az aratás. Igen. Ez volna a természet rendje, ez volna az ember eszköze, a nemesebb emberi ideálok megvalósításához, ez volna a minimum, ez a legkevesebb, amivel az egész társadalom együttese a társadalom minden egyes tagja iránt tartozik: elégséges és olcsó kenyér! Kenyér! Hát kell indokolni azt, hogy a dolgozó embert, aki a közért mindenét kockáztatja, mindenét odaadja, anélkül, hogy reménye volna egyhamar az élet szépségeiből meríteni — legalább az élet föntartásának minimális föltételeivel kell ellátni? Hová jutottunk, hová jutott a világ, hogy ezért követelődzni, harcolni kell. Mivé lettünk és mivé leszünk, ha a kenyér áramlásának szűkítésére, akadályozására emberek, pártok, rendszabályok, világnézetek vonulnak föl zárt csatarendben, taktikai és stratégiai készültséggel? Bizony, valamikor az aratás Magyarországon is a gazdasági feszültség enyhülését jelentette, noha Magyarországon a múltban is a legalacsonyabb munkabérek és a legdrágább élelmiszerek kettős nyomása alatt szenvedett a nép. De a kenyeret, a mindennapi élet, a födél, az egyszerű gúnya létjogát — ezt a keveset, amit a jó gazda még az igavonó barmától sem von el, itt sem merték tagadni. A kereszténység és a nemzetiesség lobogója alatt kalózkodó kurzusnak kellett jönnie, hogy az agrárius Magyarországon, ahonnan vég nélkül guruló vonatok hordják ki az elsőrendű élelmiszereket, megfizethetetlen legyen a kenyér, halálos gond a szobakonyha, elérhetetlen ideál a cipő, ruha... Aratnak. Dusán hevernek a keresztek a magyar rónákon. A természet kegyes volt ez idén, az ember meg szorgalmas, mint mindig: jó termés ígérkezik — és a búza ára minden nap megteszi a maga ugrását, mikor kisebbet, mikor nagyobbat, de már túllépte, régen iriessze elhagyta a békeparitást és egyre száguldt a munkabér, a magvetők, az aratók, a kasza-kapa, a kalapács, az iratoll rabszolgáinak a munkabére, azt lecövekelték, az képtelen követni a veszejtő iramot, annak a méréséhez nem használják a búzavalutát, sem a békeparitást, sem az aranyparitást, sem a frank- vagy dollárvalutát, azt a kurzusvalutában számítják és fizetik. Hát így állunk 1923-ban, az arany középúttal frigyre lépett boldogító kurzus negyedik esztendejében — s hogy zokszó ne zavarja a bölcs rendezők kényelmét, másféle aratásokat is rendeznek. Arat a reakció is. Learatta már a közszabadságokat. Learatta a szabad véleménynyilvánítás jogát is. Learatta a sajtószabadság még megmaradt gyöngécske palántáit. Hozzáfogott a parlamenti bírálat szabadságának a learatásához is — így párhuzamosan aratnak: egyik oldalon a munkások kenyeret aratnak másoknak, a másik oldalon a panasz, a tiltakozás, a bírálat lehetőségét aratják le a másoknak kenyeret arató munkások elől... De csönd legyen. Hallgasson a panasz — nem a bölcs rendelők kényelmére, hanem azért, mert hiábavaló. Maradjunk meg a tények konstatálásánál és vonjuk le a tanulságokat. Mert nagyon tanulságos ez a kettős menet: a drága kenyér és az olcsó közszabadságok aratása. És bűn volna figyelmen kívül hagyni ezeket a tanulságokat, amelyek oktatnak és irányítanak. A munkásság — beleértve ebbe a meghatározásba a dolgozó nép egyetemét — csak önmagában, saját intézményeiben és sajtójában bízhatik s az ország sorsa és jövője is attól függ, hogy ezt az igazságotmilyen hamar és milyen mértékben ismerik föl azok, akiket illet. Ez a legbecsebb tanulság! Még több erőt a szervezetekbe, még sűrűbb tábort a Népszava mellé: meg kell mutatnunk, hogy az egy heti trafikártetem, amely szombaton járt le, nem ártott és nem árthat a Népszavának. Meg kell értenünk, hogy a Népszava árának kényszerű fölemelése a gazdasági bacchanália sajnálatos következménye. Tudnunk kell és bíznunk kell abban, hogy pártunk, sajtónk, szervezeteink erősítése az egyetlen ígéretes reménysége annak, hogy olcsóbb lesz a kenyér és drágább az emberek joga és szabadsága ... • j ni •' »Ii '•'ff^B^^yjprji.j,;^ A belügyminiszteri rendelet értelmében a mai naptól kezdve ismét szabad az istván NÉPSZAVÁT árusítani. Aki ebben akadályozná (A Népszava berlini tudósítójától.) A bajor nacionalisták hazaáruló perében július 15-ére halasztották el az ítéletkihirdetést. A német közvéleménynek azonban nem volt szüksége, hogy ennyi ideig várjon ítéletével azokról a dolgokról, amelyeket ez a per napvilágra hozott. Hogy a vádlottakat az államügyész javaslatára súlyos fegyházbüntetésre ítélik-e vagy sem, csak az úgynevezett, néptörvényszék értékelése szempontjából lehet érdekes, politikai fontossága azonban nincsen. Politikailag nagyon fontosak azonban a 11 napos tárgyalás folyamán tett nyilatkozatok és leleplezések és csodálni csak azt lehet, hogy a Bajorországban uralkodó „hazafias" klikkek tűrték ennek a nacionalista mocsárnak a leleplezését, amelyet a Bajorországban három év óta tartó reakció rothasztott naggyá. München terve van még egész sereg ki nem derített bűncselekménnyel. Fátyol takarja még Gareis elvtárs meggyilkolását, az Erzberger-féle gyilkosság előkészítését és egész tucat más személy eltüntetését. Különös okok játszhattak szerepet abban, hogy a Fuchs-Machhaus-féle összeesküvés napfényre került. Ezek az okok pedig nem mások, mint a nacionalista puccsisták táborában támadt szakadások, aminek következtében az egyes részek — amint a perből kiderült — állandóan gyilkolásra készen állnak egymással szemben. A vezérek erkölcsi minősége mellett nem csoda, hogy a mértéktelen becsvágy, beteges bizalmatlanság, állandó szakadásokat okozott. De mindezeken fölül a két irányzat között elvi ellentét is mutatkozik: az egyiket, a bajor szeparatistákat, csak a bajor érdekek lelkesítik. Céljuk a Németországtól elszakított, a német ausztriai szomszéd népekkel megnagyobbított önálló Bajorország, amely természetszerűen egy nagyhatalomra kénytelen támaszkodni és ezt a nagyhatalmat Franciaországban keresi és találja meg. Ez az irányzat csak egyenesvonalú folytatása a birodalomellenes, soha teljesen ki nem halt bajor szeparatizmusnak. A másik irányzat, amelyet nagyrészt nem bajorok vezetnek, Bajorországot csak eszközül akarja fölhasználni. Bajorországot akarják megtenni az egész Németországot kitevő ellenforradalom központjává, hogy onnan kiindulva teremtsék meg az egész birodalomra szóló „nacionalista diktatúrát" Ludendorff diktátorral az élén. E két irányzat között tombol a harc. _ Fuchs és Machhaus az előbbi, a bajor szeparatista irányzathoz tartoznak. Ezek Ruprecht trónörököst akarták trónra segíteni. Bajorországban a nacionalista diktatúrát kikiáltani, egyébként pedig Bajorországot elzárni a „bolsevista pestistől fertőzött északtól". A másik párt, amely egységesen reakciós Németországot kíván, természetszerűen nem lelkesedett ezekért a tervekért. Ellenkezően, zavarónak kellett találni azokat. Ezért egyenesen léprecsalták a szeparatistákat, támogatást igértek nekikk és igazi ázsán-provokatőr módra támogatásuk megigérésével bátorították üzelmsikben és a legvadabb vakmerőségre késztették őket. "Az igaz, hogy itt is csak néhány jelentéktelen, harmadrendű alak került bajba, Fuchs, Machhaus és Kühles, akik benső viszonyban voltak Ribert francia ügynökkel, menthetetlenül kompromittálták magukat francia pénzek elfogadásával. Azonban azok, akik ma erkölcsi megbotránkozással fordulnak el ezektől a leálcázott gazfickóktól, ugyancsak nem mind feddhetetlen becsületességű a férfiak. Ó nem! Azok a nacionalista vezérek, akik őket később elárulták, egy pillanatig sem éreztek lelkifurdalást azért, mert a kapott francia pénzeket szövetségük kiépítésére használták föl. Az egyik vezérnek az a nyomorúságos kifogása, hogy ezeket a pénzeket „zsákmánynak" tekintették, azt mutatja, hogy azokban a körökben, ahol tele szájjal beszélnek a nemzeti becsületről, erkölcsi köpenybe tudják burkolni a legpiszkosabb pénzügyi műveleteket is. De ezeket a pénzügyi üzelmeket intézzék el a nacionalista hősök a saját lelkiismeretükkel. A nyilvánosságot itt az érdekli, hogy kik álltak Fuchs és Machhaus mögött, mert hiszen ezek nem voltak olyan őrültek, hogy a maguk jelentéktelenségével puccsra készüljenek. Bizonyosnak érezték magukat mértékadó körök támogatásában s egész bizonyosan számoltak nagyobb emberek segítségére. A tárgyalások során siet-tek ugyan gondosan mellőzni ezt a kérdést, mi a helyt szóba került, de azért valami mégis csak kiszivárgott erről is. Frick, a müncheni rendőrség politikai osztályának a vezetője, elmondta, hogy Fuchs fölkereste őt és megdob, bentő nyíltsággal a legapróbb részletekig elmondta a tervét. És mit tett a müncheni rendőrség politikai vezetője?. Talán letartóztatta