Népszava, 1924. május (52. évfolyam, 97–118. sz.)
1924-05-01 / Emléklap
,1924 május 1 A nyolcórás munkanap harci útja. — Irta Gál Benő. — Amikor 1817-ben az angol szövőiparban foglalkoztatott gyermekmunkások napi munkaideje 15—16 óra volt, gúnyos hahotát keltett az akkori angol szövőiparosok körében Owen Róbert szövőiparosnak az a terve, hogy üzemeiben rövidebb munkaidőt vezet be. Még nagyobb hahotat az a propaganda, amellyel a nyolcórás munkanapnak az egész iparra kiterjedő törvényes biztosítását követelte. A gondolkodó emberbarátok előtt utópiának, az iparvállalatok előtt a nemzeti termelés, a nemzeti vagyon elleni merényletnek tűnt föl Owen Róbert törekvése. Pontosan 101 esztendőnek kellett eltelnie, hogy a különböző államok kapitalista érdektestületei „önként" minden erőszak nélkül, „szociális érzületük tudatára ébredve, adják beleegyezésüket a napi nyolcórás munkaidő bevezetéséhez. De ezt a szociális érzületet mintha az 1918-iki tömegmozgalmak kényszerítették volna ki nemcsak a nemzeti területeken egyesülő munkáltatóérdekeltségektől, de ugyanez a mozgalom kényszerítette a Népszövetség cégére alatt tevékenykedő nemzetközi kapitalizmust is arra, hogy a „béke"s szerződés című világtörténelmi dokumentum XII. fejezetébe beiktassa a Munka Jogát és ennek egyik szakaszaként a nyolcórás munkanapot. Ma már hosszú idő telt el a kapitalizmus gyönge pillanatának a bekövetkezte óta és dúl a harc az egész világon, hol titokban, hol nyíltan a munkaidő meghosszabbításáért. Dúl a harc. De a legtöbb helyen az államélet irányítói, a kormányok is szankcionálták azt a szociális eredményt az embervédelemnek azt az első megnyilatkozását, amely a kapitalizmus gyönge pillanatában született meg és ezeken a helyeken csak titokban dúl a harc az embervédelem megszüntetéséért. És ez a harc éppen olyan erőteljes, amilyen volt a 101 esztendő alatt Fiszen Owen kezdeményezését követő idők is a harc, a rendkívüli harcok ideje volt Minden államban folyt a harc a nyolcórás munkaidőért és ennek az embervédelemnek a sikerét első ízben Ausztráliában találjuk. Viktória államban, ahol az éghajlati viszonyok, a munkáskezek hiánya is arra kényszerítette a vállalkozást és kormányt egyaránt hogy a munkásságnak a munkaidő rövidítésére irányuló követelését teljesítsék. 1856 áprilisában sikerült első ízben a Viktória-állambeli építőmunkásoknak nagy harcok árán elérni a nyolcórás munkanapot Ebben a harcban résztvettek az építőipar valamennyi szakmái. 1871ben a nyolcórás munkaidőre vonatkozó törvényt már kiterjesztették a gyáriparra is. A Viktória-állambeli példa nyomán megindult a törekvés más ausztráliai államokban is és 1895-ben már Ujseeland munkásainak háromnegyede is élvezi a nyolcórás munkanapot Angliában ez idő alatt nagy harcok dúltak. Amikor Owen megállapította, hogy New Lanarkban lévő szövődésében a napi 10 és fél órára csökkentett munkaidővel nem csökken a termelés eredménye, akkor más üzemekben még napi 14—15 óra volt a munkaidő. (Nálunk a textiliparban ma is 10—12 óra.) Amint a Viktória államban, Angliában is az építőmunkások kezdték meg elsőnek a harcot a nyolcórás munkanapért. 1858-ban kimondták a sztrájkot, amely már a munkaidőcsökkentésért folyt Ez a sztrájk még csak a 9 órás munkanap jegyében indult Ugyanezen esztendőben az egyik bányakerület (West Yorkshire) bányamunkásai voltak az elsők a nyolcórás munkanap megszerzésében. 1870 május 1-én a Hyde-Parkban 16 szószékről követelték a nyolcórás munkanap törvénybe iktatását és 1880-ban már javaslatot nyújtottak be a parlamenthez a bányamunkások nyolcórás munkanapjának a biztosítása érdekében. A javaslatot elvetették, de 1908-ban már törvény biztosította az angol bányamunkások nyolcórás munkanapját és 1898-ban már félmillió angol munkás munkaideje napi nyolc óra volt Anglia után az Egyesült Államok építőmunkásai voltak az első pionírjai a nyolcórás munkanapnak, ahol első ízben 1868-ban hoztak törvényes intézkedést Owen kezdeményezése óta minden időben a harc, az előkészített harc eredménye volt a nyolcórás munkanap megszerzése. A tőke, az sohase jut „szociális érzületének", az embervédelem terén kötelező kötelességének a tudatára, ha erre valami nem kényszeríti. Csak a kényszerítő eszközök ébresztik föl benne a szociális érzületet ás mihelyt megszűnnek a kényszerítő eszközök, megszűnt a szociális érzület „tudata" is. A régi május elseje. — Irta Jászai Samu. — Több, mint három évtizede múlt el, hogy először ünnepeltük május elsejét Akiknek szerencséjük volt az 1890-iki ünnepségen részt venni, azok büszke önérzettel gondolnak viszsza arra a nagy napra, amely a magyar munkásmozgalom hosszú, de nagyon tövises útjának első állomása volt A munkások maguk, telve szép reménységgel, nagy lelkesedéssel fogadták a párisi üzenetet Dehogy is ne! Hiszen arról volt szó, hogy nyolcórás legyen a munkanap. Az éhezők egyelőre megelégszenek a száraz kenyérrel, a 14—16 órán át dolgozók előtt álomkép volt a nyolcórás munkanap, boldogok lettek volna, ha egy-két órával megrövidíthetik munkaidejüket A rövidebb munkaidő gondolata hevítette a munkásokat. A pinceműhelyekben és gyárakban egyaránt fölhangzott a kiáltás: Május elsején nem dolgozunk! Ezek a szavak az önbizalom, a dac és összetartozandóság erejének első nyilvánulásai voltak. Hogyan?! A munkások és munkásnők, akiknek eddig nem volt önálló akaratuk, akiknek mindig csak engedelmeskedniök kellett a tőkének, most egyszerre megtagadják az engedelmességet és akkor ünnepelnek, akkor szüntetik be a munkát, amikor nekik jól esik? A munkaszünet ténye forradalminak látszott. És csak természetes, hogy az egész polgári sajtó heteken keresztül főleg a munkaszünet kérdésével foglalkozott. Közben serényen folytak az előkészítési munkálatok. A röpiratok ezreit osztogatták a gyárak kapui előtt. Szakszervezeteink még nagyon gyöngék voltak és az intézőség úgy segített magán, hogy a különböző gyárakból egy-egy megbízható elvtársat bízott meg a munkásköz-helyiségekben tartandó permanens értekezletre. Nyilvános gyűlések is voltak, amelyeken május elsejének jelentőségét a rövidebb munkaidő és munkásvédtörvények fontosságát magyarázták. Ezeket a gyűléseket csak vasárnapdélutánonként lehetett megtartani, mert a munkások és munkásnők vasárnap délelőtt is és hétköznapokon a késő esti órákig dolgoztak. Pihenés helyett a gyűlésekre mentek mindazok, akik nem röstelték, hogy még vasárnapra sem volt nekik rendes ruházatuk. Sokszor sajnáltam, hogy ezeket a gyűléseket nem fényképeztettük le... Egy darab kortörténetet, a rosszul öltözött a munkától kimerült sápadt arcú és bágyadt szemű alakok ezreit örökítettük volna meg. És megrögzíteni kellett volna azt a határtalan lelkesedést, azt a tomboló örömet is, amelyet a szónokok szavai kiváltottak. A bágyadt szemek megfényesedtek és tüzelni kezdtek, amidőn a nyolcórai munkaidőről beszéltek. Ez a határtalan lelkesedés jelképezte a magyar munkásság életerejét és harci kedvét. Még ma is fülembe cseng az a közbekiáltás, amelyet az egyik újpesti gyűlésen egy munkás tett: „Nemkönyörgünk többé, hanem követelünk!" Igaza volt, a magyar munkásság 1890 óta nem könyörög többé. Körülbelül két hónapig tartottak az első májusi ünnep előkészületei, végre aztán megérkezett a nagybap. A polgári társadalom is megtett, milden előkészületet A rendőrség és Budapest helyőrsége készenlétben állt Csütörtöki nap volt. A gyárakban és műhelyekben megállt a munka. Mindenki az utcára ment és várta, mi történik. A rend föntartására a munkásság maga vállalkozott Többezer tagú rendezőség vigyázott arra, hogy semmiféle zavar ne legyen. Nem is volt. A rendezőség úgy tervezte, hogy a munkások vonuljanak végig a városon és az Aréna előtti térségen tartsák meg a nagygyűlést. A rendőrség azonban betiltotta a nagy fölvonulást és csak külön szakmánkénti fölvonulást engedélyezett így is jó volt. Azok a szakmák, amelyeknek már egyesületük volt, egy-egy rendőrtisztviselő kíséretében vonultak ki a ligetbe, mások pedig a gyárak előtt gyülekeztek és többnyire rendőrökkel az élen vonultak a ligetbe.•M .1 Csak jellemzésül az akkori viszonyokra, említem meg, hogy az épületeknél dolgozó segédmunkások, bár ők is ünnepeltek, nem mertek a tanult munkásokkal együtt fölvonulni, mert úgy képzelték, hogy ehhez nekik nincsen joguk, külön kelett őket biztatni, hogy csak jöjjenek. A gyűlés maga impozáns volt, de úgy hiszem, hogy erről nem kell külön megemlékeznem, mert erről már sokat írtak. Mégis meg kell állapítani, hogy a polgári lapok is elismerték, hogy körülbelül 60 ezer ember hallgatta az ünnepi szónoklatot Lelkesítőbb gyűlést még nem nagyon láttam. Ez a gyűlés hatalmasan emelte a munkások öntudatát, amit a már 1890-ben lezajlott nagyszerű sztrájk igazolt A nyolcórai munkaidőért sokáig kellett harcolni és részint még ma is folyik érte a küzdelem. De hogy haladunk, hogy a mai munkásság anyagi és szellemi tekintetben nagyon magasan áll az 1890-iki munkásság fölött azt senki sem tagadhatja. De viszont el kell ismernünk, hogy elődeink küzdelmeinek és szenvedéseinek sokat köszönhetünk. i = — M " • Májusi Föld. Emberek, halljátok: dobog a Föld szive! Ma ne busuljon senkise. Él a Föld és buzog a vére. Az Ember a Föld édestestvére. Az Ember veszendő szive megfagyott Az Ember mégsem elhagyott. Mert vigyáz rá testvére, a Föld. Ma ünnepi köntöst ölt A Föld. Nézzétek virágos üstökét, A vén, jó arcú földtekét. Boruljatok a kebelére, Melegedjen ** Ember vére... Az ember megromlott vére. A Földben buzog még erő! Szép, tüzes harcba kergető. Boruljatok a földre le: Sebesen vér ütőere... S mint Antensok, talpra hát, Erejét nektek adja át... A láva sustorog alant S az Embert a boldogtalant A Föld fölszabadítja... Szakasits Árpád. A háború második felében a nemzetközi kapitalizmus előrelátta azt a veszedelmet, amely az emberpusztító munka következtében nagy, megszámlálhatatlan tömegeket félvadakká tett Előre látta, hogy a félvaddá züllesztett tömegek föllépése nyers és erőszakos lesz. És a háború alatt, a háború megszűnése előtt és a háború megszűnésekor a legtöbb államban igyekeztek szociálpolitikai alkotásokat létesíteni. Egész sora, az államoknak, iktatta törvénybe a nyolcórás munkanapot. A bennünket környező államok közül Lengyelország 1918-ban, Ausztria 1918-ban, Csehország 1919-ben, Jugoszlávia 1919-ben. Románia, Bulgária is elfogadta a washingtoni munkaügyi konferenciának a nyolcórás munkanapra vonatkozó egyezményét amelyet nálunk ez évi március 18-ig ratifikálni kellett volna, de amelynek az elvetését javasolta a miniszterelnök. Pedig 1918 októberében a magyar gyáriparosok is megtalálták szociális érzületüket és látva a tömegeknek a frontról való hazazúdulását az eddig lenézett és kigúnyolt szakszervezetek segítségéért könyörögtek és sietve ébredtek szociális érzületük tudatára, amely azelőtt éppen olyan ismeretlen volt előttük, amilyen ismeretlen ma, amikor a reakció megerősödése következtében nincsen veszélyben a profit. A nyolcórás munkanap ellen fölhozott mindden érv hamis. A kapitalizmusnak ezen a téren is csak egy célja van: a profit biztosítása. De, hogyan akarják több termelésre bírni a munkást ha a munkaidőt, hosszabbítják, az életszínvonalat csökkentik? Már 1817-ben állapította meg Owen, hogy ebből csak a termelés csődje állhat elő. És ami tény volt egy évszázad előtt, az tény ma is. A világ legnagyobb szappangyárosa, Lord Leverhuhn szerint a nyolcórás munkanap bevezetése nem csökkentette a termelést. (L. „Die Zukunft der Arbeit.") Nagybritannia gyáripari főinspektorának az 1920. évről kiadott jelentése szerint egyes vállalatoknál az óránkénti termelés ugyanaz mint az előző munkarend mellett más vállalatoknál emelkedett. Mond azonban mást is. A két 11 órás schichtről a 3 nyolcórás schichtre való átmenet után az egyik jelentős kohászati üzemben a termelés 24 óra alatt 40—45 tonna, míg azelőtt 30 tonna volt Az egyik amerikai munkáltató lap szerint („National Industrial Conference") az angol és amerikai autógyárak termelése a napi nyolc órára való áttérés után 15-20%-kal emelkedett. A nyolcórás munkanap a termelés érdeke. Ha pedig a termelés érdeke, akkor érdeke ez a vállalkozásnak, érdeke az államnak, mert érdeke az egész országnak. És ha érdeke, akkor a kormány kötelessége azt törvénybe iktatni és védeni. Az egész világon áll a harc. Az egyik oldalon azok küzdenek, akik az embervédelmet írták zászlójukra A másik oldalon, akik farizeuskodnak és az embervédelemtől a nemzeti vagyon csökkenését féltik. Ezek igazi célja: megakadályozni azt, hogy a dolgozó tömegek elegendő szabad idővel rendelkezzenek. Olyan szabad idővel, amely a pihenőidőn kívül az önművelődésre fordítható. Meg kell akadályozni azt, hogy a munkásnak ideje legyen gondolkodni. Ez a kapitalizmussal egyesült reakció célja. Mert a gondolat az erő. És az erő, a sok erő, a fegyelmezett erő meghozhatja a munkásosztály életmódjának a javulását is, gazdasági és politikai szolgaságának a megszűnését is.