Népszava, 1927. június (55. évfolyam, 123–145. sz.)
1927-06-01 / 123. szám
&V. évfolyam, 123. szais. Budapest, 1921 gliniUSos Ára 14 fillér (1750 korona) AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 10 P 50 t. — külföldre 19 P 50 t Egy hóra . 3 P 50 L — külföldre 6 P 50 t. Ausztriában egy hóra. 4 P 50 t. SZERKESZTŐSÉG: VIH, CONTI UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 303—30 és J. 303—31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁR KÖZPONTI KÖZLÖNYE /B MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP l&jtf miics Egyes szám ára 14, ünnepnap 20, vasárnap 28 fillér. Ausztriában 26, vasárnap 38 groschen. Jugoszláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaorra. 130 tr., Csehszlovákiában hétk. 150 ok. vas, 2 Ek. KIADÓHIVATAL, VIII. CONTI-UTCA 1. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-32 amm Élőiről kezdeni... Már megmondottuk: nem a néptömegeké, nem a jogtalanoké és nem a jogfosztottaké a szégyen, hogy élőiről kell kezdeni egy olyan harcot, amelyet a civilizált világon mindenütt győzelmesen fejeztek be. Nem a jogfosztottaké, hanem az államé, az államot kormányzó rendszeré a szégyen, hogy itt még mindig értékes energiákat kell elfecsérelni a legelemibb polgári jogért, a választójogért és annak titkosságaiért, egy olyan elemi jogért, amely nélkül nem polgár a polgár, amelytől ha megfosztják, megfosztják attól is, hogy minden időben, tűzön-vizen keresztül közösséget érezzen az állam ügyeivel, az állam sorsával. Irtózatos bűnt követnek el azok, akik a közösségnek ezt az érzését lerombolják, ahelyett, hogy egyre jobban megerősítenék, elmélyítenék, az állam érdekében. A szégyent a jogfosztók viselik, azok, akik mindig tudtak áradozni a magyar nép józanságáról és érettségéről, mindig, ha áldozatokat követelnek tőle, de egyszerre megtagadják értelmi arravalóságát, kigúnyolják józanságát és műveltségi fokát, ha a legelemibb polgári jogot követelik tőlük. A magyar nép megtette kötelességét eddig is. Áldozott a választójogért, a szervezett munkásság dicsőséges harcokat vívott érte, nemcsak a maga, hanem az egész nép érdekében: vájjon érdeti-e támadás azért, hogy a hatalom ereje, amaly mindig az erőszakig emelkedett, kiragadta kezéből a jogokat, vagy visszavetette száz lépéssel, ha nehéz harcok árán eggyel már megközelítette. Az a hatalmas manifesztáció, amely a tattersalli népgyűlésen vasárnap újra kitűzte a választójogi harc lobogóját, nemcsak a jogtalan magyar tömegekre mutat rá, hanem a jogfosztókra is, akik abban találják hatalmuk biztonságát, ha a nép mennél kevesebb és mennél jobban kijátszható joggal rendelkezik. És az egészen bizonyos, hogy a magyar nép, a jogtalanok végtelen tengere meg fogja érteni a harc hívó szózatát, újra megteszi a kötelességét és újra áldozni fog a jelenért és a jövendőért. De meg fogják-e érteni ezt a hívó szózatot azok a társadalmi rétegek, amelyek számára szintén nem közömbös az, hogy van-e választójog vagy nincs és ha van, milyen van? Ebben a tekintetben senkit se tévesszen meg az a gyatra visszhang, vagy az a sunyi süketnémaság, amelyet a szervezett munkásság vasárnapi gyűlése keltett a sajtó egynémely orgánumában. Ezzel a sajtóval egy pillanatig sem szabad azonosítani azokat a társadalmi rétegeket, amelyek szintén akarják a tisztességes választójogot, akarják a titkosságot és a választási terror elpusztítását: csak legyen erő, legyen hit és lelkesedés, amely rájuk is hat és ami vezeti őket. A polgári sajtó legnagyobb része manapság könnyen kezelhető valami. Csak egy jól működő központi apparátusból kell intenie valakinek és ez a sajtó máris engedelmeskedik. Ha kell, hamisításokkal és hazugságokkal becsüli le a gyűlés jelentőségét s az egyik reggel megjelenő úgynevezett polgári liberális lap megtette azt is, hogy egyetlen betűvel sem vesz tudomást harmincezer ember óriási manifesztációjáról, mert a hallgatás még ma is jól kifizeti magát, a hallgatás még ma is — arany! Hatalmas polgári rétegek akarják a választójog tisztességét, titkosságát és törvényes védelmét, hiszen az elmúlt események győzhettek meg arról mindenkit, hogy akarják, ne ítéljen tehát abból senki, ha a méltatlan és silány sajtója hallgat és hallgatásával akarja azt a kalmárkodó látszatot kelteni, hogy a polgárság számára szintén nem aktuális a választójog. De bármiként legyen is, a szervezett munkásosztály lelkesedését, hitét és meggyőződésének erejét nem törheti le az, hogy egyik-másik sajtóorgánum üzletet csinál abból a látszatból, hogy a polgárság nevében beszél, vagy a polgárság nevében hallgat. A szervezett munkásság meghirdette harcát a becsületes választójogért és ezt a harcot folytatni is fogja. Nehéz a kezdés, még nehezebb és terhesebb az újrakezdés, de a munkásság mindezt vállalja. Vállalja, mert meg van győződve arról, hogy harcának lendülete meg fogja mozgatni a szendergő lelkiismereteket azon az oldalon is, ahol szintén óhajtják a becsületes választójogot s ahol nem mindenki óvja rózsaszínű körmeit és nem mindenki gondolkodik úgy, hogy a szervezett munkásság csak harcoljon, csak áldozzon és kaparja ki a parázsból a gesztenyét... A választójogi harc megindul és a választójogi harc hullámzása egyre emelkedőbb lesz. Nemcsak a választójogé, hanem a lakóvédelemért megindított harcé is, tehát két olyan kérdésnek a harca, amely egyformán érdekli a társadalom munkás és polgári rétegeit. A szervezett munkásság nem áltatja magát gyors sikerek reményével, mert tudja, hogy a hatalom erős és makacs és tudja azt is, hogy a hatalom számára a jogfosztottság épp olyan biztosító bázis, mint a martalócösztönöknek kiszolgál,tatott lakók tömege. Vájjon a védelmet kívánó és a védelemre rászoruló lakók mit szólnak ahhoz, hogy velük szemben a kormánypártról az algériai beduinokkal példálództak. Minek ide lakóvédelem? Sőt minek ide lakástermelés? Ha a beduinok a gyerekeikkel együtt tudnak tanyázni az utcákon, miért ne tehetnék ezt meg a magyar beduinok is?... Lakás kell nektek? Mars ki az utcára és örülhettek majd, ha a magyar közrendészet megtűr benneteket az aszfalton és nem hord ki mindjárt pereputtyostul a határokra. A lakóvédelemért való követelésre egyelőre ez a visszhang támadt a kormánypártton, természetesen egy olyan valaki részéről, aki nem is egy, hanem tíz kastélyban lak, hátik. Amit azonban ez az ember mondott és amit mint szociális érzéket megnyilatkoztatott, azt az egész kormánypártra, az egész kormányra általánosítani lehet. Amit eddig csináltak és amit ezután akarnak csinnálni, attól nem várhatnak semmi jót az ország dolgozói, legyenek polgárok ,vagy munkások, nem várhatnak semmi jót sem a lakóvédelem, sem a választójog kérdésé-ben. Ezek nem adnak ajándékot, ezektől minden kis engedményt, minden kis lépést a kulturális vagy a szociális haladás útján erős harcokkal és áldozatokkal, szinte tíz körömmel kell kicsikarni. Ezt jól értsük meg, amikor újra indul a harc és az emberi önérzet, az állampolgári öntudat nevében is mindenkihez szól a hivő szózat, aki nem akar beleveszni a nyomorúságba és nem akarja tovább élni azt a hitvány életet, amiben eddig része volt. a Hónap alatt egyenes adókból 136.1 millió, amifél millió pengő folyt be. ligísfave Haseac Hónap alatt az állam bevételeit 88.8 millió pengővel haladták meg az elő-Irányzat összegei. Egyre emelkedik a zálogházak forgalma, de közben emelkednek a kiváltságosok tőkebetétjei is. Biul pénzügyminiszter most adta ki legújabb,X. havi jelentését, amelyben az államháztartás áprilisi eredményeiről és májusi előirányzatáról számol be. Eszerint májusra a kormány a kiadásokat 79.3 millió pengőben, a bevételeket 77.8 millió pengőben irányozza elő, úgy, hogy eszerint májusban 1,5 millió pengő hiány mutatkoznék az államháztartásban. De a pénzügyminiszter jelentéséből megállapítható, hogy ez a hiány csak látszólagos és oka az, hogy májusban folyósítja az állam a közalkalmazottak és az állami nyugdíjasok egyre emelkedő hátbérét és űzeti ki az állami intézmények részére lefoglalt magánlakások béreit is. Ebbe a költségvetési előirányzatba továbbá 10 millió pengőt vettek föl a vármegyék részére folyósítandóútépítési kölcsönökre. Megállapítható tehát ebből is, hogy a házbéruzsora az államra nézve, is súlyos terhet jelent, ugyanakkor, amikor a lakók millióira a legborzalmasabb katasztrófát zúdítja. Hiszen azt a terhet, amelyet a házbéruzsora folytán az államnak kell viselnie, a kormány jórészt ugyancsak a nincstelen dolgozó tömegekkel fizetteti meg. És mindez azért, hogy s a kormány a háztulajdonosoknak — az állam és a lakók rovására — mérhetetlen nemzeti ajándékkal kedveskedjék. A folyó költségvetési év első 11 hónapjában, 1926 július elsejétől 1927 május 31-ig a kiadások 722.8 millió pengőt, a bevételek 727.3 millió pengőt tettek ki, úgy, hogy ez időkről a kormány — a költségvetési előirányzatok szerint — 1,5 millió pengő fölösleget mutat ki. Ám a pénzügyminiszter már előre is jelzi, hogy a tényleges fölösleg sokkal, de sokkal nagyobb lesz. Az adóbevételekről szóló adatok ismét elénktárják a kormány példátlanul antiszociális adórendszerének súlyos bűneit, azokat az óriási privilégiumokat, amelyeket ebben az országban az adózásnál a vagyonos osztályok számára biztosítottak a nincstelen robotosok rovására. Márciusban például egyenes adókból 9,9 millió pengő folyt be, kevesebb, mint amennyit a kormány e címen előirányzott. A kenyérdrágító forgalmi, fogyasztási adókból, vámjövedékből és illetékekből pedi ugyanez idő alatt 38,7 millió pengő folyt be az államkincstárba, 3,7 millió pengővel , több az előirányzott összegnél. A vagyonos osztályok és a nincstelen robotosok közterheinek ezt a torz arányát, amellyel a kormány a munkásokat, a bérekből és fix fizetésekből élő robotosokat valósággal kiéhezteti, mutatják a folyó költségvetési év első 9 hónapjának az adóstatisztikái is. Ezek szerint az 1926 július 1-től 1927 május 31-ig lefolyt kilenc hónap alatt egyenes adókból 16.1 millió pengő, a dolgozók megélhetését, nehezítő közvetett adókból, forgalmi és fogyasztási adókból, illetékekből és vámjövedékből pedig 350.5 millió pengő folyt be. A nélkülözhetetlen élelmezési és egyéb szükségleti cikkeket drágító adók jövedelme e kilenc hónap alatt 54 millió pengővel haladta meg még azt az összeget is, amellyel a kormány a költségvetési előirányzatokban tar.