Népszava, 1928. augusztus (56. évfolyam, 173–197. sz.)
1928-08-25 / 192. szám
1928 augusztus 25. NÉPSZAVA HM Szomlitsitoit temetik a szkipetárol* MSztóristságátf. III. Skanderbéget királyi trónra ültetik. Most gyűlés már boldog lesz Albánia. A nemzetolasz pénzzel támogatott parancsra szombaton megváltoztatja az alkotmányt és Ahmed Zogut kiáltja ki királlyá. Mégpedig egyhangúlag, minden ellenvetés nélkül, mert olyan bátor ember nem akad a tiranai parlamentben, aki életveszedelmes véleményt merne nyilvánítani. Ahmed Zogunak királyságra való törekvése nem véletlen találkozás a Földközitengeri politika legutóbbi eseményeivel. Ez a kísérlet a maga meztelenségében Olaszország kétségbeesett kísérletét mutatja, hogy legalább azokat az utolsó hatalmi pozíciókat erősítse meg, amelyeket Angolország kegyelme meghagyott neki. Ez a játék éppen olyan vakmerő, mint amilyen kétségbeesett. Egyáltalán nem a hatalomra való erős akarat kifejezése, amely rendületlenül halad a célja felé, hanem az erősebb hatalomtól sarokba szorított visszavonulásának utóvédharca. A királyi tisztségre kiszemelt Albánia reális szempontból nézve éppenséggel nem jelentős alany. Egyike azoknak a szerencsétlen alakulásoknak, amelyeket az európai nagyhatalmak államművészete teremtett. Kiszakították egy történelmi fejlődésből származó szerves egészből, amely lakosainak legalább a legprimitívebb életfeltételeket nyújthatta és a hatalmipolitikai érdekek játékszerévé tették. Az országért ez idő szerint Olaszország mellett még Jugoszlávia, Görögország és Bulgária is verseng. Ennek a törekvésnek az egyetlen eredménye az ország gazdasági életének szétüllése. Súlyos gazdasági válság nehezedik erre a szegény országra, amely kis népességét is alig tudja eltartani, északi és nyugati részében pedig csak a külföldi segélyakciók tudják az éhenhalástól a lakosságot megmenteni. A politikai viszonyok eltolódása tönkretette a régi gazdasági központokat és megfosztotta a lakosságot legfontosabb piacaitól. Azonkívül Ahmed Zogu politikai okokból az ország központjának kedvez, amelynek mohamedán lakossága a legerősebb támasza hatalmának. Ennek az elzüllött gazdasági életnek azonkívül viselnie kell a nagyravágyó politika terheit, amely katonai államot igyekszik teremteni Albániából, hogy döntő befolyása legyen a balkáni politikában. Ahmed Zogu nagyra növelte a hivatalnoki apparátust, amely az állam pénzügyi teljesítőképességénél többet emészt föl, amelynek a tevékenysége azonban egyátalán nincsen arányban azokkal a költségekkel, amelyeket az adózókból kipréselnek. Ami a hivatalnokok fizetésének levonása után az állam bevételéből megmarad, azt a hadseregre fordítják. Ehhez járul még, hogy a köztársaság elnöke és Albánia jövendő királya két régi ágyúnaszádból és néhány felfegyverzett motorcsónakból álló hadiflottát is tart. Ebből azután könnyű kiszámítani, hogy mennyit fordíthatnának még az ország jólétére. Úgy látszik, mintha rendszer lenne abban a politikában, hogy lemondjanak az országban pusztító malária-, tuberkulózis- és szifiliszjárvány leküzdéséről, hogy a diktátor ilyen módon is sok ellenségétől megszabaduljon. Az ország tevékeny demokrata elemeit elűzték. A nagybirtok és a feudális nemesség készségesen szolgálja Ahmed Zogut, akinek királlyá való kikiáltását az albán nép egyáltalán nem kívánja. Az intelligensebb parasztság legnagyobb része inkább a szociális és a demokrata köztársaság híve. Az ország helyzetét egyébként erőteljesen vázolja az országból elűzött emigránsoknak a Népszövetség titkárságához intézett memoranduma, amely többek között a következőket mondja: Szerencsétlen Albániánk helyzete minden szempontból egyre válságosabbá válik. Kereskedelme és gazdasági forrásai szörnyű krízisen mennek át, amelyet az olasz kezekben levő nemzeti bank és a hatóságok spekulációi okoztak. Ez az állítólagos nemzeti bank szerencsétlen spekulációval megfosztotta az országot minden aranyától, amelyet Olaszországba küld át. A nyomor olyan mérhetetlen, hogy a városok utcái csak úgy nyüzsögnek a koldusoktól és a hegyi lakók szó szerint éhenhalnak. A kormány túlságosan súlyos, az ország teljesítőképességével arányban nem álló adókat szed be. Ahmed Zogu az ország abszolút ura. Megszüntetett minden alkotmányos szabadságot. A miniszterek, a szenátorok, a képviselők, a főtisztviselők alázatos szolgái.A legkisebb gyanúra iz életükkel fizethetnek. Mindenütt terror uralkodik. Hogy a nép akaratával szemben megtarthassa hatalmát, Ahmed Zogu szerződést kötött Olaszországgal. Azt az 50 millió aranyfrankot, amelyet az ország gazdasági függetlenségére nézve katasztrofális feltételek mellett Olaszországtól kapott, elpocsékolták, hadianyagot vásároltak rajta, hogy 80.000 embert tartsanak háborús készültségben és az olasz tiszteket fizethessék, akik ezt a hadsereget szervezik. Mert az albán tisztek, akik nem bíztak Zoguban, az olaszok befolyása alatt elhagyták az országot és a hadsereget. Amikor még a leggazdagabb országokban is gazdasági szempontból igyekeznek leszerelni, szegény kis Albánia, amelynek semleges államnak kellene lennie hatalmas szomszédok körében, hatalmas hadiszintérré válik, népe pedig a fascista imperializmus előőrse a Balkánon. Ahmed Zogu nyilvánvalóan Mussolinitól sugalmazott államcsínyjének természetes következménye mindenesetre új belső zavarokat okoz, még jobban tönkreteszi Albánia gazdasági életét és Olaszországot közvetlen beavatkozás esetén csak vagyon kellemetlen kisl- és gyarmati politikai kalandba taszítja. Már a katolikusoknál is dühöng a lelkesedés. (Milano, augusztus 24.) Tiranai jelentések szerint Achmed Zogu bég csütörtökön Tiránába érkezett, ahol a lakosság határtalan lelkesedéssel fogadta. Achmed Zogu bég kiáltványt tesz közzé az albán néphez, amelyben ismertetni fogja, politikája alapelveit. Achmed Zogu bég királlyá való kikiáltása után a nemzetgyűlésben teszi le a királyi esküt. Az eskütételnél úgy a katolikus és az ortodox, mint a mohamedán főpapság képviselői jelen lesznek. Achmed Zogu maga tudvalevőleg mohamedán vallású. A királyságiért való lelkesedés most máig Szkutarira is átterjedt, aminek különös jelentősége van abból a szempontból, hogy Szkutari lakossága száz százalékban katolikus és eddig nem nagy lelkesedéssel kísérte azokat a terveket, hogy Albánia királya a mohamedán Ahmed Zogu bég legyen. Szkutari város tanácsa tegnap a polgármester elnöklete mellett rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek szónokai kivétel nélkül Achmed Zoghu királlyá koronázását követelték. Achmed zogu kegyelmez. (London, augusztus 21.) Achmed Zogu bég tegnap, tiranai jelentések szerint, aláírta az alkotmányozó nemzetgyűlés holnapi összeillésével kapcsolatban kiadott amnesztiarendeletet. Az amnesztia valamennyi halálraítéltnek mentkegyelmez, a szabadságvesztési büntetéseket pedig átlagban felére redukálja. Wied herceg jelentkezik. (Berlin, augusztus 21.) Az „Associated Press" berlini képviselője nyilatkozatot kért Wied hercegtől azokról az angol jelentésekről, amelyek szerint a herceg ismételten bejelentette igényét az albán trónra. Erre a hercegi kabinetiroda a következő választáviratot küldte: Vilmos herceg 1914-ben valamennyi jogának föntartásával hagyta el Albániát. Most is föntartja minden trónigényét a maga és utódai számára Ahmed Zogu egyéni kívánságai ellenére is. Az albán nép többsége még most is a herceghez húz. Ezidő szerint azonban még lehetetlen a szabad és befolyásmentes népszavazás, amely visszatéréséről döntene. A herceg egyéni becsvágytól mentesen, pusztán az albán nép javát szem előtt tartva, most kerülni akarja a kül- és belpolitikai nehézségeket és megvárja az alkalmas időpontot. Megint tombol a drága sír a piacokon. Az élen diszerdrágítók újabb rohama a fogyasztóközönség ellen. — Hatósági és kormánybeavatkozásról beszélnek. Az árdrágítók hada némi pihenés után megint elérkezettnek látta az időt arra, hogy a szerencsétlen magyar fogyasztóközönség ellen offenzívába lépjen. Néhány héttel ezelőtt kezdték meg az élelmiszerpiacokon a drágítást óvatosan, csöndben, de annál biztosabban és ma már az a helyzet, hogy végig, az egész vonalon teljes erővel dühöng az élelmiszeruzsora. Kezdték a zöldfőzelékféléknél, az indok a szárazság volt. Amikor látták a sikert, fölbátorodtak és az árdrágítást kiterjesztették a többi élelmiszerekre is. Ma már úgyszólván mindennek fölemelték az árát és a vásárló asszonyok valósággal kétségbeesetten térnek haza a piacokról, mert napról-napra, óráról-órára emelkednek az árak. Ha összehasonlítjuk a mostani árakat a tavalyival, megdöbbenve láthatjuk, hogy némely fontos élelmiszernek, különösen a főzelékféléknek az ára háromszor, négyszer, sőt hatszor annyi, mint tavaly ilyenkor. Rettenetes a helyzet a piacokon, a dolgozók asszonyai úgyszólván csak krumplit tudnak vásárolni, ellenben zöldbabot, uborkát, paradicsomot, zöldpaprikát ma már csak a jobb keresetű emberek szerezhetnek be. És éppen akkor van ez isrg, amikor legnagyobb kellene hogy legyen a körség az élelmiszerekben és amikor a téli befőzés ideje van. Az asszonyok panaszkodnak, hogy jóformán semmit sem tudtak eddig eltenni télire az árak miatt és a helyzet nem hogy javulna, hanem állandóan rosszabbodik. Hiszen hogy egyebet ne említsünk, a paradicsom tavaly ilyenkor 10 fillérbe került kilónként és pénteken a szebb paradicsom kilójáért 49 fillért is elkértek. Még szembetűnőbb a drágulás a babnál, amely tavaly 16—20 fillér volt kilónként és most 1 pengő 20 fillért kérnek kilójáért. Az elárusítók, a termelők, a drágítók állandóan a nagy szárazságot emlegetik, kétségtelen azonban, hogy szervezett spekuláció szorította fölfelé ilyen magasra az árakat, amely, újabban is a legnagyobb szemérmetlenséggel garázdálkodik a piacokon. A főzelékfélék indokolatlan drágulásának azonkívül egyik komoly oka az is, hogy az utóbbi időben mértéktelenül elszaporodott konzervgyárak összevásárolják a fogyasztók elől a főzelékféléket. Nekik semmi sem drága, mert többnyire külföldi szállításra dolgoznak és a magas árak mellett is horribilis hasznot vágnak zsebre. Úgy látszik, illetékes helyeken is kezdik belátni, hogy a tomboló drágaság ellen valamit kell tenni. A főváros közélelmezési ügyosztályában állítólag tárgyalások folynak arról, hogy milyen eszközökkel lehetne letörni a drágaságot. Szigorú rendszabályok életbeléptetését tervezik a piaci árak letörésére. Ugyanakkor a népjóléti minisztériumban is megbeszélések folynak, hogy mit kellene tenni a megint újult erővel garázdálkodó élelmiszeruzsora megfékezésére. Emlékezetes, hogy a múlt esztendőben is történtek ilyen hatósági intézkedések, amikkel néhány napon keresztül valóban sikerült megfékezni az árdrágítók garázdálkodását, de azután ellanyhult minden és továbbra is folyt az árdrágítás. Bizonyos, hogy valamit tenni kell, mert a fogyasztóközönség nagy része nem bírja a mostani árakat megfizetni. Gál Benő elvtárs, a Szakszervezeti Tanács titkára az augusztus hónapi áralakulásokról most kiadott jelentésében ugyancsak megállapítja, hogy a július havában mutatkozó csekély árcsökkenést augusztus havában újabb drágulás váltotta föl. Drágább lett a hús- és zsiradékáru, a házbér, úgy, hogy augusztus hónapban több mint 1%-kal drágult megint az élet. Gál elvtárs adatai szerint július végén a háztartás ellátására elegendő volt heti 72.24 pengő, de augusztus végén már 72.97 pengőre (912.125 korona) volt szükség, ami azt jelenti, hogy a háztartási vezetőnek ismét 1.01%-kal több pénzt kellett hetenként előteremteni. Az elmúlt esztendőkben, a drágulás legnagyobb kríziseinek idején nem volt szükség annyi pénzre a háztartás ellátásánál, mint 1928-ban és ennek az évnek augusztus havában. Hiszen a legnagyobb drágulás 1925 február havában volt. Ez időben február 7-én a drágulás a békebeli 21.061,9-szeresére emelkedett. De ez a drágulási időszak is alig két hétig tartott, mert ez időtől fogva állandósult az árcsökkenés és az elmúlt esztendőben is, az ismeretes nagy drágulási időszakban csupán 20.835,2-szeresre emelkedett a drágulás, illetve pengőértékben 143.9-re. Ma a drágulás a békebeli árakkal szemben 117.6-ig, illetve 21.371.2-szereséig emelkedett, ami azt jelenti, hogy ma pengőben átlagban 47.6%-kal drágább az élet, mint békében volt. fizetni az élelmiegy esztendővel Ma 7.06%-kal kell többet szerszükségletért, mint ezelőtt és a háztartás egész ellátásához 7.62%-kal van több pénzre szükség, mint 1927 augusztus végén, holott 1927 nyarán kibírhatatlannak nevezték a drágaságot. Ebben az esztendőben csupán február havában mutatkozott némi enyhülés és július havában. Februárban 0.14%-os volt az olcsóbbodás, júliusban 0.94% -os. Az év többi hónapja a drágaság hónapja volt és ennek tudható be, hogy az élelmezés ebben az esztendőben 6.36%-kal drágult, míg az átlagos drágulás 1928-ban eddig 0.58%-ot tett ki. Hónapról hónapra kisebbedik a pénz belső vásárlóértéke. Hiszen ha ezeket az adatokat vesszük alapul, akkor azt látjuk, hogy ma egy pengő békebeli belső vásárlóértéke nem több 671 fillérnél.