Népszava, 1930. szeptember (58. évfolyam, 198–221. sz.)

1930-09-25 / 217. szám

.1930 szeptember 28. NÉPSZAVA lyének való hódolásában megakadályozzák. Ismételjü­k! Mi, munkásturisták, kényszerű higgadtsággal és az ostoba golyók respektálá­sával, de annál nagyobb megvetéssel és un­dorral nézzük ezt a kényuri, minden középkort megcsúfoló prepotenciát, mert mi nem tudjuk­­elhinni, hogy a vadászati jogbérlet az ország lakosságának nagyobb érdeke, mint a hegyek szabadsága elvi szempontból is, de a hegyeket járó körülbelül 30.000 magyar turista érdekei szempontjából is. De éppen ilyen utálattal nézzük a polgári turistaegyesületeknek a hata­lomnak minden mukkanás nélkül, sőt legtöbb­ször émelyítő odafekvését és megyünk a ma­gunk útján a dolgozó tömegek megszerve­zéséért, hogy ez a szégyenteljes állapot a nagy primárkérdések megoldásával együtt, a rend­szer eltakarításával európai megoldás révébe kerüljön. Addig pedig ,csak vadásszanak az urak-Vincze Oszkár: Tömeges lemondások a labdarúgószö­vetségben. A labdarúgószövetség három vezető tagja, hírek sze­rint, a jövőben nem kíván résztvenni a szövetség vezetésében, ezért lemondanak viselt tisztségeikről, illetve nem jelöltetik magukat a legközelebbi vá­lasztásnál, egyszóval távoznak. A h­írek arról is szólnak, hogy a lemondások következtében nagy a megdöbbenés a szövetségben. Mi nem tartjuk túl­veszedelme­snek a helyzetet. Meg vagyunk arról győződve, hogy a labdarúgók, akiknek nagyobb része amúgy sem ismerte nemcsak a vezetőket, de a vezetők nevét sem, a lemondások után épp oly jó kedvvel rúgják majd a labdát, mint eddig. És sportszempontból ez a lényeges. . Fölbontják a szerződését, mert állítólag szökni akart. A debreceni professzionista labdarúgó csa­patnak, a Bocskaynak vezetősége Semler nevű játékosával szemben fennálló szerződésének felbon­tását akarja kérni a labdarúgószö­vetségtől, mert állítólag Semler a napokban autón Romániába a­kart szökni. Semler elismeri az autón való távo­zást, azonban azt állítja, hogy csak rokonait akarta meglátogatni és néhány nap múlva visszajött volna. Amennyiben a szövetség helyt ad a Bocskay kéré­sének, úgy Semler két évig nem lesz igazolható. Természetesen ez csak Magyarországra vonatkozik, Romániában nem sokat törődnek majd a szövetségi határozattal. olcsó kiárusításai Olvassa el figyelemmel az alábbi jegyzé­ket, ami csak egy kis része a könyvtárnak: 143. Endrődy—Baros: Petőfi a magyar költők lantján — — —.5(1 144. Lenkei: Petőfi és a természet —.5(1 145. Baráti: Petőfi a ponyván és a népirodalomban. Péterfi E.: Petőfi-regék .50 146. Dr. Bodics J.: Petőfi levelei —.60 147. Dr. Ferenczi Z.: Petőfi eltű­nésének irodalma — .50 148. Csernátoni: Petőfi-tanulmá­nyok — — .50 149. Kéri­: A Petőfi-ház törté­nete és katalógusa .60 150. Lenkei—Kont stb.: Petőfi a világirodalomban — .80 151. Endrődi: Petőfi napjai a ma­gyar irodalomban 1842 1849 1 50 152. Petőfi Sándor válogatott ver-153. Petőfi Sándor válogatott költeményei .10 154. Kende—Gömöri: Petőfi világ­nézete. Petőfi korának gaz­dasági átalakulása, eszméi és művészete 1.— 155. Mikszáth K.: Club és fo­lyosó. Kötve .4— 156. — Az apró gentry és a nép. Kötve 4.— 157. — Nemzetes uraimék. Kötve 4 — 158. — Pipacsok a búzában. Kötve 4.— 159. — A gavallérok. A demokra­ták. Kötve — 4.— 160. — Magyarország lovagvárai. A kis primás. Kötve 4.— 161. — Országgyűlési karcolatok. Kötve — 4.— 162. — Az én kortársaim. Két kö­tet. Kötve 7.— 163. Bebel: A nő és a szocializ­mus. Kötve — 3.— A rendeléseket beérkezésük sorrendjében intézzük el, kérjük rendelését mielőbb föladni, mivel a fölsorolt művek csak egy­egy példányban vannak meg. Rendelésé­vel a könyvek árát is szíveskedjék be­küldeni, mert az utánvételi porta meg­drágítja a szállítást. Népszava-könyvkereskedés Budapest VII. Erzsébet­ körút 35. szám REGÉNY MARTIN ANDERSEN NEXU: DÁNBÓL FORDÍTOTTA: HAJDU HENRIK 93 Ditte közel járt tizenhetedik évéhez, i­lete első tizenhét nyara súlyos bajokkal szakadt rá. Kiskorától fogva csak a munka várt rá, a­nya helyett cipelte és nevelte testvérkéit. Amikor elszakadt otthonától, egy felnőtt kín­lódásai maradtak mögötte. Jól-rosszul kilábalt belőlük, végre fölvethette fejét. S testvérkéi alig perdültek le öléből, újra kezdődött az egész — saját számlájára. Elnyütt szivecskéje alatt új teher mozdult meg — min­den eddiginél nagyobb. Mások hamarabb észrevették nálánál s álmélkodva hunyorogtak feléje; jómaga értetlenül, kábult gyermekként ténfergett ide-oda. Line szó nélkül, de busán és sóhajtozva meredt rá, gyakran dolgozott he­lyette is és Ditte sejtette szívessége okát. Sok­felől futottak össze a gonosz valóság bizonyí­tékai — gyermekkel bűnhődik meg részvétéért. Egyszer a mosókonyhában tüzes roham fogta el. Sine tartotta homlokát, m­íg kissé lompos teste majdhogy kerékbe nem tört. —J­ó, te sze­gény lélek! — mondta Sine. — Torkodra forr­tak a nyári táncok! De hisz vártam ezt — amily bolondul robogtál le. —­ Nem ott­­szerettem! — pityergett Ditte. Hideg verejték lepte el homlokát és felsőajkát. — Jó, jó... semmi közöm hozzá. Hanem most menj dolgodra, nehogy az asszony itt lepjen meg. Tánc, tánc! Ha legalább a táncból hozta volna! Sok lányról hallotta már, hogy daga­dá­sig ropta a táncot — s eltévedt e kifejezésen, akár egy szép versen. Amiatt sose félt a tánc­tól. Ha anyává kellett lennie — s nyanya jós­lása szerint könnyen szül majd — legszíveseb­ben nm­ lett volna azzá. A zavar és kétség zsákmányaként jártakért, mindenki furcsálkiálva, szinte «11 Bőségesen né­zett rá. Kara elhúzódott tőle: bárhogy iparko­dott is, négyszemközt sose beszélhetett vele. Most egy jó szóra­ föllélegzett volna, de ennyi se jutott számára. S ha otthon megtudják szé­gyenét... kivált az apa! Egyszer Síné berobbant hozzá az istállóba. — Az asszony hivat! — lihegett rá. Ditte nem félt, úgyszólván fölszabadult e parancsra. Karen Bakkegaards afféle vészbiróként ült a vendégszoba asztalánál; fekete fejkendője belehegyesedett egy könyvbe. Kari ott állt mögötte s esdőn nézett Dittére. De ez nyíltan kivallott mindent — legalább túlesett rajta. Végső soron az asszony még a legkajánabb rágalom szerint is mindig igaz­ságos maradt. Így bizonyára el fogja ismerni, hogy Ditto segített Karion — s viszonzásul kirántja őt a csávából. Csakhogy eddig nem terjedt Karen R­ikke­gaards igazságérzete. Alighanem az önvád ű­zte a fiúhoz, a bűntársi kapcsolat ingerén kí­vül. Egy árva szóval sn fordult ellene; Dittére zúdította egész haragját. — Ezért­etettelek és ruháztalak! — förmedt rá. — Hála helyett szégyennel és csúfsággal fizetsz! Megérdemelnéd, hogy menten átadja­lak az elöljáróságnak. Ni, itt vannak a para­grafusok! — Karon belehajolt a cselédtör­vénybe s ünnepélyesen szavalt. — Gonoszságba csaltad a gazda gyermekét... hatodik para­grafus. Erkölcstelen viszonyba léptél egy ház­beli személlyel... tizenkettedik paragrafus. Hajadon létedre teherbe estél... tizenharma­dik paragrafus. Háromszoros vétked után vé­geztem veled. T kap­odj házamból... mégpedig rögtön! Ditte merev kifejezéssel fogadta e kitörést; nem sírt. Az asszony rámutatott a törvényre s ennek világos betűi szerint szabta ki ítéletét — bár az igazság belesántult, az ügybe. Az egész tisztára képtelenség volt, míg a lányka hirtelen vissza nem emlékezett Lars Peter furcsa szavaira, hogy a cselédnek sosincs igaza. Amikor az asszony kiutasította a ta­nyáról, ártatlan gyermekszemei átszegeződtek Kari felé. Hát ez megnémult? De a fiu ott la­pult anyja közelében s ugy sandított Dittére, mint egy kéjnőre. Erre ez kitántorgott kamrá­jába s összeszedte pókmókját. Talán Karen Bakkegaards nem bízott fia hangulatában s igy azonnal elzavarta Dittét; mindenesetre kiment utána, hogy fokozott sietésre ösztökélje. Amikor Ditte lenyúlt kis batyujáért, Karen hirtelen fölcsapta az agy­takarót. — Itt paráználkodtál? — kérdezte s valami zord só­várság gyúlt ki képéig. Ditte vaktába traimpogott előre.­­Maga se tudta, mitévő legyen; benne minden kialudt s körötte fagy és ürestóg ásított. Csak egyet­len érzés lobbadozott idegein végig: haza nem megy... a világért sem! Tavasz eleje volt, még átkos­ hidegek jártak, de a mezők lassan fölengedtek már. Hanem Ditte tétován bukdácsolt tovább, átgázolt a lápon, elakadt , újra kievickélt, é­s leért a­ pástra. Tócsáik fogták körül fészkes „szigeteit", odatocsogott hozzájuk. Cipői átáztak, orra folyt; belül n­eg-megrázta a szakadatlan nyö­szörgés, de szemei szárazan meredtek ki. _ A fészkek kopáran dideregtek a holt cserjék alatt; néhány játékszer még az ősz óta lent hevert az avarban. Ditte visszatámolygott a lejtőre, régi munkahelyére s szokás szerint le­lóg­atta lábait. Kibámult a csiborvadász csukáktól meg­éledt vizbe s rágondolt néhány póruljárt és öngyilkos lány bánatos történetére, majd rá­gondolt az iszap hidegére s megborzadt. Ko­mor nótákként zengtek a hirek, távolin és valószínűtlenül — s mégis oly busán. Valaha el is dalolta őket, sajnálkozó síráss­al. Most többet tudott a dologról. Később a boldogtala­nok kisodródtak a partra s másodrangukkal kerültek a földbe. S egyszer... Eszébe jutott a kocsmárosné meg a pólyátlan csöppség... s szive vérzett Rémülten hátrált a vizítől s szédülten bandukolt körül. A rétek felől rárikkant valaki — Kari. Lo­holt és integetett lefelé. Ditte egy pillanatig kábultan bámult föl, majd sarkon fordult s elfutott. — Ne hagyj itt! — zúgott mögötte. — Beszélnem kell veled! — Még hallotta a fiu döngő lépteit, de nedves szoknyái már rácsa­pódtak sarkaira s esztelenül rikácsolt. Keresz­tültört a páston s elrobogott Riwmus Rytter kunyhója mellett, ugy, hogy a gyermekek cso­dálkozva tátogtak utána. Csak a községi útnál állt meg. Lent elbujt a dúnák közt. Már rég bealkonyult, amikor le­merészkedett a faluba. Nagy kerülővel surrant az öböl felé, nehogy kitudódjék keserves titka. Lars Peter harmadmagával dolgozott, a bárkában. Az egyik ember valami tréfás ki­szólással meg­nevettette az, apát. A hanszok mélyen és mele­gen búgtak ki a széles mellből. Ditte majd­nem fölsikoltott hallatukon. Egy­ fölfordított csónak mögött bújt meg, csatakosan és elcsigázva várt az apa szaba­dulására. Szörnyű sokáig tartott ez; a férfiak dolguk végeztével hosszú tereferébe kezdtek a mólón. Ditte elgémberedve nyöszörgött; nem értette, hogy beszélhetnek ily gondtalanul. Végül Lars Peter elköszönt társaitól s Ditte föltápászkodott. — Apa! — suttogta. — Patvarba... te vagy? — tört ki Lars Pe­ter hangja. — Hogy kerülsz ide? Amaz némán ingott a sötétségben. — Mi lett, szivem! — szólt az apa s lemeredt az átázott, meggyötört lányka képébe. —­ Csak nincs valami bajod! — Ditte elfordult s Lars Peter sejtőn rángott meg e mozdulatra. — Gyere! — mondta s óvatosan belekarolt. —­ Menjünk föl anyához! — csuklott előre. Ditte most először hallotta az óriás zihálását s ez a hang szívszaka­sztóan vágott feléje. Csak ekkor ébredt a rettenet igazi nagyságára. (Folytatása következik.) 353 Felelős szerkesztő és kiadó: Farkas István. Amely közlemények vécén szerz.ójel (X) van, vagy a „Szinház, Mozik és Hangvereonyok hirei" rovatban jelennek meg, azok fizetett hirdetések. ..Világosság" könyvnyomda rt. Budapest, VIII. Conti­n. 4. Műszaki igazgató: Deutsch D. NYILTTER­EK l­apunkban kitzört hirdetésekért nem Tállal teleUa‹ ›« «terkeazr­ztség, nem a kiadóhivatal olcsón, rendkívül kedvező fi­x részletre U-vieau ÜBmáiBiPhavi legolcsóbb árban Kisipari készítmény. Közalkalmazottaknak engedmény. ROYAL BÚTORCSARNOK VIII, Baross­ utca 31. és 42. sz. TERJESSZÜK A NÉPSZAVÁT!

Next