Népszava, 1930. szeptember (58. évfolyam, 198–221. sz.)
1930-09-25 / 217. szám
.1930 szeptember 28. NÉPSZAVA lyének való hódolásában megakadályozzák. Ismételjük! Mi, munkásturisták, kényszerű higgadtsággal és az ostoba golyók respektálásával, de annál nagyobb megvetéssel és undorral nézzük ezt a kényuri, minden középkort megcsúfoló prepotenciát, mert mi nem tudjukelhinni, hogy a vadászati jogbérlet az ország lakosságának nagyobb érdeke, mint a hegyek szabadsága elvi szempontból is, de a hegyeket járó körülbelül 30.000 magyar turista érdekei szempontjából is. De éppen ilyen utálattal nézzük a polgári turistaegyesületeknek a hatalomnak minden mukkanás nélkül, sőt legtöbbször émelyítő odafekvését és megyünk a magunk útján a dolgozó tömegek megszervezéséért, hogy ez a szégyenteljes állapot a nagy primárkérdések megoldásával együtt, a rendszer eltakarításával európai megoldás révébe kerüljön. Addig pedig ,csak vadásszanak az urak-Vincze Oszkár: Tömeges lemondások a labdarúgószövetségben. A labdarúgószövetség három vezető tagja, hírek szerint, a jövőben nem kíván résztvenni a szövetség vezetésében, ezért lemondanak viselt tisztségeikről, illetve nem jelöltetik magukat a legközelebbi választásnál, egyszóval távoznak. A hírek arról is szólnak, hogy a lemondások következtében nagy a megdöbbenés a szövetségben. Mi nem tartjuk túlveszedelmesnek a helyzetet. Meg vagyunk arról győződve, hogy a labdarúgók, akiknek nagyobb része amúgy sem ismerte nemcsak a vezetőket, de a vezetők nevét sem, a lemondások után épp oly jó kedvvel rúgják majd a labdát, mint eddig. És sportszempontból ez a lényeges. . Fölbontják a szerződését, mert állítólag szökni akart. A debreceni professzionista labdarúgó csapatnak, a Bocskaynak vezetősége Semler nevű játékosával szemben fennálló szerződésének felbontását akarja kérni a labdarúgószövetségtől, mert állítólag Semler a napokban autón Romániába akart szökni. Semler elismeri az autón való távozást, azonban azt állítja, hogy csak rokonait akarta meglátogatni és néhány nap múlva visszajött volna. Amennyiben a szövetség helyt ad a Bocskay kérésének, úgy Semler két évig nem lesz igazolható. Természetesen ez csak Magyarországra vonatkozik, Romániában nem sokat törődnek majd a szövetségi határozattal. olcsó kiárusításai Olvassa el figyelemmel az alábbi jegyzéket, ami csak egy kis része a könyvtárnak: 143. Endrődy—Baros: Petőfi a magyar költők lantján — — —.5(1 144. Lenkei: Petőfi és a természet —.5(1 145. Baráti: Petőfi a ponyván és a népirodalomban. Péterfi E.: Petőfi-regék .50 146. Dr. Bodics J.: Petőfi levelei —.60 147. Dr. Ferenczi Z.: Petőfi eltűnésének irodalma — .50 148. Csernátoni: Petőfi-tanulmányok — — .50 149. Kéri: A Petőfi-ház története és katalógusa .60 150. Lenkei—Kont stb.: Petőfi a világirodalomban — .80 151. Endrődi: Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842 1849 1 50 152. Petőfi Sándor válogatott ver-153. Petőfi Sándor válogatott költeményei .10 154. Kende—Gömöri: Petőfi világnézete. Petőfi korának gazdasági átalakulása, eszméi és művészete 1.— 155. Mikszáth K.: Club és folyosó. Kötve .4— 156. — Az apró gentry és a nép. Kötve 4.— 157. — Nemzetes uraimék. Kötve 4 — 158. — Pipacsok a búzában. Kötve 4.— 159. — A gavallérok. A demokraták. Kötve — 4.— 160. — Magyarország lovagvárai. A kis primás. Kötve 4.— 161. — Országgyűlési karcolatok. Kötve — 4.— 162. — Az én kortársaim. Két kötet. Kötve 7.— 163. Bebel: A nő és a szocializmus. Kötve — 3.— A rendeléseket beérkezésük sorrendjében intézzük el, kérjük rendelését mielőbb föladni, mivel a fölsorolt művek csak egyegy példányban vannak meg. Rendelésével a könyvek árát is szíveskedjék beküldeni, mert az utánvételi porta megdrágítja a szállítást. Népszava-könyvkereskedés Budapest VII. Erzsébet körút 35. szám REGÉNY MARTIN ANDERSEN NEXU: DÁNBÓL FORDÍTOTTA: HAJDU HENRIK 93 Ditte közel járt tizenhetedik évéhez, ilete első tizenhét nyara súlyos bajokkal szakadt rá. Kiskorától fogva csak a munka várt rá, anya helyett cipelte és nevelte testvérkéit. Amikor elszakadt otthonától, egy felnőtt kínlódásai maradtak mögötte. Jól-rosszul kilábalt belőlük, végre fölvethette fejét. S testvérkéi alig perdültek le öléből, újra kezdődött az egész — saját számlájára. Elnyütt szivecskéje alatt új teher mozdult meg — minden eddiginél nagyobb. Mások hamarabb észrevették nálánál s álmélkodva hunyorogtak feléje; jómaga értetlenül, kábult gyermekként ténfergett ide-oda. Line szó nélkül, de busán és sóhajtozva meredt rá, gyakran dolgozott helyette is és Ditte sejtette szívessége okát. Sokfelől futottak össze a gonosz valóság bizonyítékai — gyermekkel bűnhődik meg részvétéért. Egyszer a mosókonyhában tüzes roham fogta el. Sine tartotta homlokát, míg kissé lompos teste majdhogy kerékbe nem tört. —Jó, te szegény lélek! — mondta Sine. — Torkodra forrtak a nyári táncok! De hisz vártam ezt — amily bolondul robogtál le. — Nem ottszerettem! — pityergett Ditte. Hideg verejték lepte el homlokát és felsőajkát. — Jó, jó... semmi közöm hozzá. Hanem most menj dolgodra, nehogy az asszony itt lepjen meg. Tánc, tánc! Ha legalább a táncból hozta volna! Sok lányról hallotta már, hogy dagadásig ropta a táncot — s eltévedt e kifejezésen, akár egy szép versen. Amiatt sose félt a tánctól. Ha anyává kellett lennie — s nyanya jóslása szerint könnyen szül majd — legszívesebben nm lett volna azzá. A zavar és kétség zsákmányaként jártakért, mindenki furcsálkiálva, szinte «11 Bőségesen nézett rá. Kara elhúzódott tőle: bárhogy iparkodott is, négyszemközt sose beszélhetett vele. Most egy jó szóra föllélegzett volna, de ennyi se jutott számára. S ha otthon megtudják szégyenét... kivált az apa! Egyszer Síné berobbant hozzá az istállóba. — Az asszony hivat! — lihegett rá. Ditte nem félt, úgyszólván fölszabadult e parancsra. Karen Bakkegaards afféle vészbiróként ült a vendégszoba asztalánál; fekete fejkendője belehegyesedett egy könyvbe. Kari ott állt mögötte s esdőn nézett Dittére. De ez nyíltan kivallott mindent — legalább túlesett rajta. Végső soron az asszony még a legkajánabb rágalom szerint is mindig igazságos maradt. Így bizonyára el fogja ismerni, hogy Ditto segített Karion — s viszonzásul kirántja őt a csávából. Csakhogy eddig nem terjedt Karen Rikkegaards igazságérzete. Alighanem az önvád űzte a fiúhoz, a bűntársi kapcsolat ingerén kívül. Egy árva szóval sn fordult ellene; Dittére zúdította egész haragját. — Ezértetettelek és ruháztalak! — förmedt rá. — Hála helyett szégyennel és csúfsággal fizetsz! Megérdemelnéd, hogy menten átadjalak az elöljáróságnak. Ni, itt vannak a paragrafusok! — Karon belehajolt a cselédtörvénybe s ünnepélyesen szavalt. — Gonoszságba csaltad a gazda gyermekét... hatodik paragrafus. Erkölcstelen viszonyba léptél egy házbeli személlyel... tizenkettedik paragrafus. Hajadon létedre teherbe estél... tizenharmadik paragrafus. Háromszoros vétked után végeztem veled. T kapodj házamból... mégpedig rögtön! Ditte merev kifejezéssel fogadta e kitörést; nem sírt. Az asszony rámutatott a törvényre s ennek világos betűi szerint szabta ki ítéletét — bár az igazság belesántult, az ügybe. Az egész tisztára képtelenség volt, míg a lányka hirtelen vissza nem emlékezett Lars Peter furcsa szavaira, hogy a cselédnek sosincs igaza. Amikor az asszony kiutasította a tanyáról, ártatlan gyermekszemei átszegeződtek Kari felé. Hát ez megnémult? De a fiu ott lapult anyja közelében s ugy sandított Dittére, mint egy kéjnőre. Erre ez kitántorgott kamrájába s összeszedte pókmókját. Talán Karen Bakkegaards nem bízott fia hangulatában s igy azonnal elzavarta Dittét; mindenesetre kiment utána, hogy fokozott sietésre ösztökélje. Amikor Ditte lenyúlt kis batyujáért, Karen hirtelen fölcsapta az agytakarót. — Itt paráználkodtál? — kérdezte s valami zord sóvárság gyúlt ki képéig. Ditte vaktába traimpogott előre.Maga se tudta, mitévő legyen; benne minden kialudt s körötte fagy és ürestóg ásított. Csak egyetlen érzés lobbadozott idegein végig: haza nem megy... a világért sem! Tavasz eleje volt, még átkos hidegek jártak, de a mezők lassan fölengedtek már. Hanem Ditte tétován bukdácsolt tovább, átgázolt a lápon, elakadt , újra kievickélt, és leért a pástra. Tócsáik fogták körül fészkes „szigeteit", odatocsogott hozzájuk. Cipői átáztak, orra folyt; belül neg-megrázta a szakadatlan nyöszörgés, de szemei szárazan meredtek ki. _ A fészkek kopáran dideregtek a holt cserjék alatt; néhány játékszer még az ősz óta lent hevert az avarban. Ditte visszatámolygott a lejtőre, régi munkahelyére s szokás szerint lelógatta lábait. Kibámult a csiborvadász csukáktól megéledt vizbe s rágondolt néhány póruljárt és öngyilkos lány bánatos történetére, majd rágondolt az iszap hidegére s megborzadt. Komor nótákként zengtek a hirek, távolin és valószínűtlenül — s mégis oly busán. Valaha el is dalolta őket, sajnálkozó sírással. Most többet tudott a dologról. Később a boldogtalanok kisodródtak a partra s másodrangukkal kerültek a földbe. S egyszer... Eszébe jutott a kocsmárosné meg a pólyátlan csöppség... s szive vérzett Rémülten hátrált a vizítől s szédülten bandukolt körül. A rétek felől rárikkant valaki — Kari. Loholt és integetett lefelé. Ditte egy pillanatig kábultan bámult föl, majd sarkon fordult s elfutott. — Ne hagyj itt! — zúgott mögötte. — Beszélnem kell veled! — Még hallotta a fiu döngő lépteit, de nedves szoknyái már rácsapódtak sarkaira s esztelenül rikácsolt. Keresztültört a páston s elrobogott Riwmus Rytter kunyhója mellett, ugy, hogy a gyermekek csodálkozva tátogtak utána. Csak a községi útnál állt meg. Lent elbujt a dúnák közt. Már rég bealkonyult, amikor lemerészkedett a faluba. Nagy kerülővel surrant az öböl felé, nehogy kitudódjék keserves titka. Lars Peter harmadmagával dolgozott, a bárkában. Az egyik ember valami tréfás kiszólással megnevettette az, apát. A hanszok mélyen és melegen búgtak ki a széles mellből. Ditte majdnem fölsikoltott hallatukon. Egy fölfordított csónak mögött bújt meg, csatakosan és elcsigázva várt az apa szabadulására. Szörnyű sokáig tartott ez; a férfiak dolguk végeztével hosszú tereferébe kezdtek a mólón. Ditte elgémberedve nyöszörgött; nem értette, hogy beszélhetnek ily gondtalanul. Végül Lars Peter elköszönt társaitól s Ditte föltápászkodott. — Apa! — suttogta. — Patvarba... te vagy? — tört ki Lars Peter hangja. — Hogy kerülsz ide? Amaz némán ingott a sötétségben. — Mi lett, szivem! — szólt az apa s lemeredt az átázott, meggyötört lányka képébe. — Csak nincs valami bajod! — Ditte elfordult s Lars Peter sejtőn rángott meg e mozdulatra. — Gyere! — mondta s óvatosan belekarolt. — Menjünk föl anyához! — csuklott előre. Ditte most először hallotta az óriás zihálását s ez a hang szívszakasztóan vágott feléje. Csak ekkor ébredt a rettenet igazi nagyságára. (Folytatása következik.) 353 Felelős szerkesztő és kiadó: Farkas István. Amely közlemények vécén szerz.ójel (X) van, vagy a „Szinház, Mozik és Hangvereonyok hirei" rovatban jelennek meg, azok fizetett hirdetések. ..Világosság" könyvnyomda rt. Budapest, VIII. Contin. 4. Műszaki igazgató: Deutsch D. NYILTTEREK lapunkban kitzört hirdetésekért nem Tállal teleUa‹ ›« «terkeazrztség, nem a kiadóhivatal olcsón, rendkívül kedvező fix részletre U-vieau ÜBmáiBiPhavi legolcsóbb árban Kisipari készítmény. Közalkalmazottaknak engedmény. ROYAL BÚTORCSARNOK VIII, Baross utca 31. és 42. sz. TERJESSZÜK A NÉPSZAVÁT!