Népszava, 1932. január (60. évfolyam, 1–25. sz.)
1932-01-10 / 7. szám
10 7 Templomok helyett szükséglakásokat! közigazgatás ne a templombajárást figyelje, hanem teljesítse 5Bocitás kötelességeit. Noha bizonyára megint magunkra zúdítjuk a klerikális reakció és csatlósainak haragját, mégis követelnünk kell, hogy mindaddig, amíg hajléktalan emberek vannak, templomok helyett építsenek szükséglakásokat. Mert mégis csak fölháborító, hogy télvíz idején kidobnak lakásaikból családokat és ezeknek a szabad ég alatt vagy kapualjakban kell tanyázniok, mert sem az állam, sem a város nem gondoskodik kellőszámú szükséglakásról, ahol a kilakoltatott, utcára hajított embereket, családokat — legalább ideiglenesen — el lehetne helyezni. Nap-nap után keresik föl szerkesztőségünket kilakoltatott emberek és segítségünket kérik. Ámbár illetékes helyről többször hangzott el az a kijelentés, hogy télen nem engedik meg a kilakoltatást, ennek ellenére mégis kikerülnek az utcára azok a szerencsétlenek, akik a nyomorúságos viszonyok, munkanélküliség vagy egyéb csapások miatt nem tudják a lakásbérüket megfizetni. A bíróság ítél, erre megjelennek ,a hatóság emberei és a szerencsétlen család szegényes cókmókjával együtt Isten szabad ege alá kerül. Hát hol itt a keresztényi szeretet? Hol itt az emberiesség. Nem vérlázító, hogy amikor milliókat költ a főváros egyházi célokra és templomépítésekre, hajlékot nem ad a hajléktalanoknak? Hát nem volna ezerszerte fontosabb, főként pedig emberségesebb, ha mindenek előtt arról gondoskodnának, hogy kapuk alatt, lépcsőházakban tanyázó hajléktalanok be legyenek? Hát nem szivettépő látvány az odújából kiűzött család. Az anyaság szentségéről beszélnek, de ugyanakkor nyugodtan tűrik, hogy télvíz idején, halált lehelő ködben, esőben, fagyban a szabadban, nagy házak mentén, kanak aljában dideregjen az anya kis gyermekével együtt. Ezt nem veszi észre a közigazgatás, amely legújabban már a templomba járást is megfigyeli? Pedig nem ezt kellene megfigyelnie, mert ehhez semmi köze, a templombajárás mindenkinek a legszigorúbb magánügye, de az már közigazgatási feladat volna, hogy a hajléktalanokról gondoskodás történjék, hogy kivert, kiűzött családok ne cáfoljanak rá lépten-nyomon a templomon belül és kívül hangoztatott keresztényi szeretetre. Ezzel törődjön a közigazgatás, mert ez a hatáskörébe tartoznék. Az állam, a város, a társadalom szégyene, hogy utcára dobott emberek vannak. De kétszeres ez a szégyen akkor, amikor sem az állam, sem a város nem védekezhetik a vád ellen azzal, hogy nincs pénze. A város milliókat áldoz egyházi és templomi célokra. Ezekből a milliókból bőven tellenék szükséglakásokra. Istennek mindenesetre tetszőbb dolog volna, ha hajléktalan családok nem dideregnének kivert kutyák módjára a kapuk alatt és nem tennék ezzel kérdésessé, hogy váljon valóban „mindannyian egy atyának vagyunk gyermekei"? A templomépítés kérdésében különben is az az álláspontunk, hogy ez a hívők dolga. Közpénzek nem fordíthatók egyházi célokra. Az uralkodó rendszer azonban nem vesz erről tudomást és a közpénzek tekintélyes részét olyan célokra pazarolja — többek között Szent Imre-ünnepség, 200.000 pengő —, amelyek nem lehetnek sem állami, sem városi feladatok. Ezzel szemben szociális kötelességeit elhanyagolja, vagy tudomást sem vesz róluk. Hova forduljanak a bajba jutott, munkátlanság, betegség és egyéb nyomorúságok következtében az utcára került emberek, ha nem a városhoz vagy az államhoz? De hiába, fordulnak oda is, ide is. Nincs lakás — mondják nekik és egyszerűen elküldik őket — a szabad ég alá. De közben építik közpénzekből a templomokat és a lépcsőházakban kétségbeesett családok dideregnek, beteg gyermekek nyöszörögnek éhségtől és hidegtől. Így fest az a társadalom, amelynek zászlóvivői otromba rágalmakat, és hazugságokat szórnak azokra, akik egy becsületes élet lehetőségét követelik minden ember számára. MŰVÉSZEI IROMIOM Képzőművészeti sziállitásait. Tamás-galéna. — Mírcsarnok. — Ernst-muzeum. Közhelyek hazugságának nevezi egy szellemes osztrák-francia újságíró azokat a frázisokat, amelyeket az emberek gondolkodás és ellenőrzés nélkül leszögezett igazságokként mondanak ki. Ilyen közhely az a vélemény is, hogy a művészetben minden jó, ami úgynevezett modern és minden jelentéktelen, ami nem az. Nos, a művészi munkákra a „modern" jelző alkalmazása általában csak akkor helyes, ha a műben vagy a művészben van valami olyan sajátosság, ami egy másikban nincsen meg. Mert ha ezer évvel ezelőtt született olyan művész, akinek műveiben kifejezésre jutnak tulajdon elképzelései és tapasztalatai, az modernebb, mint az a művész, aki egy korszaknak — legyen az akár a mai is — csak banalitásait adja vissza. A mai nemzedék közhelye a dimenziók kötetlensége, a rajzolás elhanyagolása, a töretlen színek alkalmazása.. Ezek azok a szemellenzők, amelyek, iskolásan kötelezők arra művészre nézve, aki elismerten modern akar lenni. Hogy a dimenziók kötetlensége a művészt elkábítja és megfosztja attól a lehetőségtől, hogy a természetadta formáknak az övénél sokkal fantáziadúsabb ötleteit és változatait földolgozhassa, az nagy gyöngesége ennek az iskolának. Hogy pedig ti rajzolást könnyedén elhanyagolja, az, olyan elbizakodottság tünete, mintha valaki rúdnélküli szekérrel akarna célirányosan haladni. Az Új Művészek Egyesületének kiállított képei a Tamás-galériában s a XIV—XV. századbeli német iskola rajzainak kiállítása a Szépművészeti Múzeumban jellegzetesen mutatják azt a különbséget, ami a helyzetileg modern és az örökmodern között van. Ajánlatos evégből mindkét kiállítás megtekintése. A Műcsarnok téli kiállításáról még ennyi rosszat sem lehet elmondani. Mert kiállított képei ugyan mind közhelyek, csakhogy amíg az Új Művészek Egyesületének képei egy már múló, de még élő nemzedék közhelyei, a Műcsarnok viszont egy már elhalt korszak banalitását fejezi ki. Különben érdekes szimbóluma az utolsó évek magyar életének ez a műcsarnoki kiállítás. Szimbolikus az az adminisztrációs ravaszság, amellyel a Műcsarnokból ügyes taktikázással kizárták a magyar művészek nagy részét egy kis töredék érdekében, csakúgy, mint ahogy a hatalmi tényezők ügyes választójogi és választástechnikai trükkökkel kisemmizték a törvényhozásból az ország igazi közvéleményét. Pedig milyen érdekes volna a Műcsarnok nagyszerű termeiben összegezve látni a szélsőjobbtól a szélsőbalig az egész aktuális művészi termést. Hátra volna még az Ernst-múzeum csoportkiállítása. Ezért az Ernst-múzeumért kár. Kár, hogy a jövő szezont már nem éri meg. Szimbólum ez is a tönkretett magyar élet szomorú szimbóluma. Az Ernst-múzeumban egyébként fiatal magyar művész, Meitner László rajzai érdemlik meg az elismerést illésükért, rajzolásbeli szellemességükért. Érződik ugyan rajzain még Georg Gross vagy Fascni vagy Matisse vonalvezetésének és ízlésének hatása, de mindezeken túl egy gondolkodó, szemlélő és érlelő egyéniség tulajdon varázsa az, ami a rajzoknak értéket ad. (*) (*) Operaház. Németh Mária szombaton este a „Tosca" címszerepében folytatta nagysikerű vendégjátékát. Ebben a szerepében már tavaly is föllépett a Városi Színház színpadán.. Akkor megírtuk róla, hogy nem annyira jellemalakításra fekteti a fősúlyt, hanem inkább és szívesebben az ellenállhatatlan erejű magas hangjait ragyogtatja. S ez olyan akusztikai tőke, amely őt sohasem hagyja, cserben; ennek lenyűgöző hatalmában csakugyan mindig megbízhat. A „Tosca" népszerű nagy áriáiban hallhatóvá vált magas hangok valóban ismétbebizonyították kipróbált vonzóerejüket: a művésznőt táblás ház fogadta és ünnepelte. A Tosca imáját természetesen meg kellett újrázni és Németh Mária az olasz szöveget az ismétlésnél magyar nyelven énekelte el. Scarpia rendőrfőnök szerepében kitűnt a vendég mellett Szende Ferenc az alakítás gondosságával és az alkalmazott jellemző eszközök ízléses kimértségével. j. .. (*) A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége január 24-én, vasárnap délután 16 órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. (Liszt Ferenctér) munkanélküli-, beteg- és rokkantsegélyalapja javára urivészhírngversenyt rendez. Föllépnek Gerő Lola, Szűcs László, Gárdonyi Lajos, Dózsa István, Vadó Sándor, Gyöngyössy Judit, Szász Iia, Baló Elemér, Cronda István és a KÁOSZ szavalókórusa. .Tegyek a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége irodájában (VII. Erzsébet körút 13) kaphatók. KÉPSZAVA , 1932 január 16. Izyermeszkád, mosdó, blozet. .... ,•_...—, l® klozetriztartány kis gyári Hibával. Vörösréz „Neptun'-fürdőkályta, résesapok, klozet deszkák, tűzagyagmosogatók Bálint Andor raktárában. IV. Magyar-n. Inoesuth Lajos-n. sarokhoz. Tel.: Aut. 843 -01 A szemét politikai és H£siHeiiSBiir§ A balosai! pártol százalvasiak a tárgyalások kudarcának és az elnökválasztó népszavazásnak leleisségéve!. (Berlin, január 9.) Hitler a birodalmi kancellárral folytatott megbeszélése után szombat délután Hugenberggel, a német nemzeti párt vezérével kezdett tárgyalni, ez a megbeszélés azonban még nem vezetett végleges eredményre. A végleges döntést, amelynek alapján azután Hitler a birodalmi kancellárnak is megadhatja válaszát, hétfőre halasztották. Vasárnap délben 12 órakor Hugenberg tárgyal Brüning kancellárral. A szombat délután Hugenberg és Hitler között lefolyt tárgyalásról, amelyen német nemzeti részről von Ditlmarsch volt tartományi tanácsos, nemzeti szocialista részről pedig Göhring és dr. Frick is részt vett, a nemzeti szocialista pártnak a tanácskozásról szóló hivatalos jelentése hangoztatja, hogy „a megbeszélések az azon részt-vevők legteljesebb egyetértése jegyében folynak". (Berlin, január 9. — A Népszava tudósítójainak jelentése.) Jól informált politikai körökben tisztában vannak azzal, hogy Hindenburg hivatalban maradását ahhoz kötötték, hogy ez a meghosszabbítás egyetlen párt részéről sem szolgálhat alkalmul arra, hogy politikai követeléseket állíthasson föl. Amennyiben Hitlerék ragaszkodnának ahhoz, hogy feltételekhez kötik a Hindenburg maradásáról azt jó jelölést, akkor Brüning elejti a tervet és kérí az elnökválasztást. Amennyiben Hindenbug vállalja a jelöltséget, a győzelme nem kétéves, mert hiszen nemcsak a szociáldemokraa párt és a centrum, hanem a többi olyan párt is föltétlenül Hindenburgra szavaz majd, amely pártok különben egyéb kérdésekkel, Hitlerékkel, illetve Hugenbergékkel tartana. Hétfőig tehát tovább tart a bizonytalanság A baloldal számít a népszavazás lehetőségére és a szociáldemokrata párt megtesz mind intézkedést, hogy a választási harcból a köztársasági baloldal kerülhessen ki győztese-Jelölésekről eddig még nincs szó, mert remélik, hogy Hindenburg, amennyiben meg nem hosszabbítanák az elnökséget, vállalja el újabb jelölést. ” Marad a japán témána k japán csapatok továbbnyomásnaki Handzsúrjában. — Anglia elnéző a japánokkal szemben. (Tokió, január 9.) Az Inukai-kormány vátozatlanul helyén marad. A külügyminiszte és hadügyminiszter a szombat délelőtti minisztertanácson beadták ugyan lemondásukig hogy „vezekeljenek" a mikádó ellen elkövetett merényletért, a minisztertanács azonban Inukai miniszterelnök javaslatára nem vette tudomásul a két lemondást. Az Inukai kormányban tehát nem lesz változás. Az összkormány pénteki lemondása tárgytalanná vált. Az északmandzsuriai harctérről újabb jajapán előnyomulást jelentenek. Kirinből nagyobb japán hadtest indult el északra Kharbin irányában. Az u.i offenzívában a saját repülőosztagok is résztvesznek. Egy bennavető repülőgép két bombát dobott le a Karbintól száz mértföldnyire délre fekvő Csang-Jus város fölött. A szombati minisztertanács megszövegeli a japán kormány válaszát a mandzsúriai krdés ügyében átnyújtott amerikai demarsa. A japán jegyzék azt követeli, hogy revidelják az 1922. évi washingtoni kilenchataki egyezményt, amelynek értelmében Mandzsun szabad kereskedelmi terület. A revízió termszetesen csak abban az esetben jöhet számlába, ha az egyezmény kilenc szignatóriu hatalmát konferenciára hívják össze. (London, január 9.) A külügyminisztérium szombat esti hivatalos közleménye szerin Nagybritannia nem követi az amerikai példa és nem intéz demarsot a mandzsúriai kérdésben a japán kormányhoz. Az angol kormány ragaszkodik ugyan a kilenchatalini szerződés betartásához, de az a véleménye, hogy a japán delegátusnak a Népszövetségi Tanács október 13-iki ülésén tett nyilatkozata és a japán miniszterelnök szeptember 28-iki beszéde ünnepélyes megerősítését jelenti annak a japán ígéretnek, hogy a japán kormány tiszteletben tartja a mandzsu terület szabadkereskedelmi jellegét. Nincs szükség tehát arra, hogy az angol kormány külön jegyzéket intézzen a japán kormányhoz. A külügyminisztérium mindenesetre fölhívja a londoni japán nagykövetet, kérjen kormányától újabb nyilatkozatot arra nézve, hogy a japán kormány azonosítja magát a genfi japán delegátus és a japán miniszterelnök fentemlített kijelentéseivel