Népszava, 1933. november (61. évfolyam, 251–274. sz.)

1933-11-03 / 251. szám

1933 november 3. NÉPSZAVA mm Az építőmunkások általános sztrájkja győzelmesen befejeződött A fes­tő- és mázolómunkások, az állmunkások és vasbetonmunkások strájkja még folyik, de a pén­teki egyeztermtárgyaláson előreláthatóan ezekben a szakmákban is létrejön a megegyezés Pontosan három héttel ezelőtt jelent meg a Népszava első olda­lán a hír, hogy a budapesti építő­munkások általános sztrájkba lép­tek. A sztrájk első napján mintegy­­nyolcezer ember tette le a szer­számot és ez a szám a sztrájk­statisztika szerint tízezerre növe­kedett. Természetesen ilyen nagy tömegben akadtak gyöngébb jel­lemű emberek is, akadtak olyanok, akik ebben a nehéz harcban nem tudták mindvégig megállani a he­lyüket, a sztráj­kveze­tőség kimuta­tása szerint 483 sztrájkbontó akadt. Ezek nagy része is azonban újra visszatért a sztrájkolók soraiba. Azt lehet tehát mondani, hogy a sztrájkolók óriási tömegének túl­nyomó nagy része csodálatos hűség­gel, szolidaritással és példátlan fegyelmezettséggel állt meg a harci sorokban. Ez annál is méltánylan­dóbb, mert hiszen mindenki tudja, hogy milyen rettenetes nyomorú­ságot éltek végig az építőmunká­sok a legutóbbi esztendőkben, a szó szoros értelmében lerongyolódtak, mindenükből kipusztultak, úgyhogy csak a puszta létük maradt meg. Amilyen meglepetést — és bizo­nyos körökben megdöbbenést —­ keltett az építőmunkások általános sztrájkja, olyan csodálatot váltott ki hősies kitartásuk. Csak az öntu­datos, szocialista fegyelem volt ké­pes erre a nagyszerű teljesít­ményre. Mert különböző oldalakról próbálták megfúrni az építőmun­kások kenyérharcát. A munkálta­tók a legváltozatosabb híreket ter­jesztették a sztrájkolók között, ma­gas órabérekkel csábítgatták vissza a sztrájkoló munkásokat, vidékről hozattak föl­­sztrájkbontókat, tudat­lan napszámosokat állítottak az állványokra, hogy azt a látszatot keltsék, mintha teljes gőzzel folyna a munka. Erősen dolgoztak a har­colók soraiban ázsán provokáto­rok, megpróbálták a sztrájkolók egységét szétszakítani, a polgári sajtó napról napra valótlan híreket közölt és mégis mindezek a próbál­kozások sikertelenek maradtak és megtörtek a harcoló építőmunkás­ság szilárd egységén. Éppen a ke­zünkben van Pesterzsébet helyet­tes polgármesterének hirdetménye, amelyben ennek a munkásvárosnak dr Helle nevezetű h.-polgármestere sztrájkbontókat toboroz a kutya­szövetséges munkáltatók számára. Azonban nemcsak Pesterzsébeten folytak ilyen munkásellenes, sze­mérmetlen machinációk a munkál­tatók oldalán, másutt is találkoz­tunk hasonló „tárgyilagossággal". És mégis, az építőmunkások sztrájk­ja nem omlott össze, hanem győzel­mesen befejeződött. Kedden délután 5 órakor a keres­kedelemügyi minisztériumban meg­tartott egyeztető tárgyaláson kölcsö­nös megállapodás létesült a Buda­pesti Kőművesmesterek Ipartestü­letével és ugyanezen az egyeztető tárgyaláson, amelynek elnöke Ká­dár Levente miniszteri tanácsos volt. közölte Hammer Géza minisz­teri osztálytanácsos, hogy a Buda­pesti Építőmesterek és Vállalkozók Szövetsége levélben közölte a ke­reskedelemügyi minisztériummal az új bérmegállapítást, amely ok­tóber 30-tól lép érvénybe. A kőművesmesterek ipartestüle­tével kötött megállapodás szerint a legki­sebb órabér a falazó- és vakoló­kőművesek számára 54 fillér. Díszvakolóknál 62 fillér, fehér- és rabűtzmunkánál 72 fillér, a lógó­állványon dolgozók órabére 76, a létraállványon dolgozók órabére 70 fillér. Állványozók órabére 50 fillér, férfinapszámosok legkisebb órabére 32 fillér, női napszámosok és fiatalkorúak legkisebb órabére 28 fillér, a kubikosok órabére 44 fil­lér. Az építőmesterek és építési vál­lalkozók szövetsége 50 filléres mi­nimális, 54 filléres átlagos órabért ajánlott föl, a falazó kőműveseknek 57—62 fillért, a díszva­kálóknak 66— 72 fillért, a rabitz- és fehérmunká­soknak 66—72 fillért, vasbeton­ácsoknak 50—54 fillért, férfinapszá­mosoknak 27—30 fillért, női és fiatalkorú napszámosoknak 27—94 fillért és kötelezettséget vállalt ezeknek a munkabéreknek szigorú betartására. Az egyeztető tárgyalásokon a karikásküldöttek megbízásából Sza­kosíts Árpád elvtárs azt a kíván­ságot terjesztette a két miniszté­rium kiküldöttei elé, hogy találja­nak módot az építőmesterek és épí­tési vállalkozók szövetsge által fölajánlott bérek megfelelő biztosí­tására, mert amennyiben ez meg nem történik, akkor az építőiparban a béke és nyugalom helyre nem állhat, az építőmunkások semmiesetre sem fognak belen­va­jodni semmiféle bérdiktatúrába és úgy küzdenek majd a ranszuk érdekeiért, ahogyan tudnak, viszont az egész építőipar érdeke az, hogy kölcsönös megállapodá­sokkal megteremtsék a lehetőségét annak, hogy megszűnjön a bér­anarchia és a szennyverseny az építőipari területeken. Az építőmunkások a kőműves­mesterek békekészségét megfelelő módon honorálják. Az építőmunkások bérharcának jogosságra mellett bizonyít az a tény, hogy még a kutyszövet­sész is kénytelen volt elismerni a legkisebb munkabér elvét. Úgy Kádár Levente miniszteri ta­nácsos, mint Hammer Géza minisz­teri osztálytanácsos ígéretet tettek arra, hogy a garancia kérdését megoldják. Az egyeztetőtárgyaláson nem je­lentek meg az építőmesterek, az ácsmesterek és a festőmesterek Egyébként az egyeztetőtárgyalás sikeresen befejeződött. Szerdán délelőtt számoltak be az óriási tömegben egybegyűlt sztrájkoló min­kásság előtt a tárgyalóbizottság tagjai az egyeztető tárgyaláson történtekről és az elért eredményekről. Szakosíts Árpád elvtárs rámutatott arra, hogy ez a hatal­mas megmozdulás a döntő pillanathoz érkezett el, a harcban álló építőmunka sot fölemelt fejjel mérlegelhetik az el­ért eredményeket. Egy bizonyos, hogy a legkisebb munkabérek kiharcolásá­val lehetetlenné vált a bérek szégyen­letes leszorítása, lehetetlenné váltak az építőiparban a­­10—35—10 filléres szakmunkás-órabérek. Most már a sztrájkolóknak kell dön­teniök, hogy tovább folytatják-e a küz­delmüket, vagy az elért eredmények alapján visszatérnek a munkába, hogy azután tovább küzdjenek az építőipari munkaviszonyok teljes rendezése érde­kében. A festőmesterekkel még nem jött létre a megegyezés, ugyanígy nincs megegye­zés az ácsiparban sem é­s a vasbeton­munkások is megegyezés nélkül állanak. Czigler Tamás elvtárs az ácsmunká­sok helyzetével foglalkozott, Tolnay La­jos elvtárs a további teendőkről beszélt, majd Csatári Balázs elvtárs, az értekez­let elnöke szavazásra tette föl a kér­dést, hogy a sztrájkoló építőmunkások a kivívott eredményeik alapján csütörtö­kön reggel fölveszik-e a munkát, vagy sem? Az óriási tömeg mint egy ember emelte föl a karját s az általános sztrájk beszüntetése mellett döntött azzal, hogy az ácsmunkások és a vasbetonmunkások külön döntenek sorsukról, a festőmunkásokat pedig különben sem érinti ez a határozat, mert ők a kölcsönös megállapodás létrejöttéig a harcot nem adják föl. Ezután az ácsmunkások és a vasbeton­munkások óriási többséggel a harc to­vábbi folytatását mondották ki. A feszfi-és mázolómunkások, az ácsmunkások és vasbetonmunkások sztrájkja az egész építőmunkásság védelme alatt áll. Csütörtökön délelőtt az építő­munkásszövetség elküldte beadvá­nyát a kereskedelemügyi minisz­terhez és a belügyminiszterhez, amelyben az egyeztető tárgyalások további folytatását kéri és tiltakozik az ellen, hogy egyes építőmesterek a sztrájkoló mun­kások ellen, akik a munkába visszatértek, retorziókat alkal­maznak. Csütörtökön délután a kereskede­lemügyi minisztérium értesítette az építőmunkások szövetségét, hogy pénteken délelőtt 11 órára ösz­szehívta az eg­yeztető tárgya­lást és arra meghívta az építőmesterek, az ácsmesterek és a festőmesterek ipartestületét. Megvan a remény arra, hogy ezen az egyeztető tárgyaláson létre­jön a béke és ezzel a budapesti 3. oldal miai tUJ&r. morf GO oldal és töleélete­t k­apható minden újságárusnál. építőmunkások általános, nagy bér­mozgalma teljesen befejeződik, hogy azután majd szervezettségük tökéletes kiépítésével készítsék elő azokat a küzdelmeket, amelyeket az építőipari munkaviszonyok tel­jes rendezettségéért kell folytat­niuk. Ezekről a hasábokról szocialista üdvözletünket küldjük azoknak az építőmunkásoknak, akik az ered­ményes küzdelem után visszatértek munkahelyükre és azoknak is, akik még harcban állnak. Karl Renner cikksorozata a dunai államokról a Népszavában Már tizenöt esztendeje, hogy a borzalmas emlékű világháború is­meretes befejezésével új elhelyez­kedést diktált Európa legtöbb or­szága számára. Az eltelt 15 év óta Európa népei egyre keresik új életlehetőségeiket ebben az új, el­szegényedett és nyomorba süllyedt Európában. De máig sem sikerült az új egyensúlyt megtalálni, sőt a ne­hézségek és válságok egyre na­gyobb méretűek, egyre veszedelme­sebbek. Világkonferenciák, államcsopor­tok külön összejövetelei, miniszte­rek és szakférfiak nemzetközi uta­zásai mindazt bizonyítják, hogy mindenütt lázasan keresik és kutatják a megoldást így születnek folyton új jelszavak, új tervek és új javaslatok. A legutóbb felszínre került és a magyar közvéleményt is legköze­lebbről érintő és érdeklő jelszó a dunai államoknak valamilyen for­mában való gazdasági tömörülése. Ez a kérdés is roppant bonyolult. Amennyire mindenki érzi, hogy ebben az irányban sürgősen kell keresni és találni valamilyen meg­oldást, annyira sokrétű, szerte­ágazó és tisztázást igénylő a pro­bléma. Ennek a nagy kérdésnek a tisztázását és megmagyarázá­sát tűzte ki céljául Karl Renner elvtársunk, volt osztrák kancel­lár, a Népszavában vasárnap meginduló szenzációs cikksoro­zatában. Renner elvtárs személyét nem kell külön bemutatni. Amikor a háború után az új Ausztria, az osztrák köztársaság kancellári po­zíciójába jutott, már a szónak jó értelmében Európa hírességei közé tartozott. Európa nemzetiségi és gazdasági kérdéseinek területén a legelső szakemberek legelső sorai­ban áll. Karl Renner, aki a Nép­szavában vasárnap kezdődő cikk­sorozatában a kis államterületek gazdasági nehézségeiről és bajai­ról ír le drámai erejű megállapí­tásokat, már 1917-ben írta meg „Háború, marxizmus és Inter­nacionálé" című könyvét, amely­ben kimutatta, hogy a világgazdaság mai fokán a népek boldogulását csak a na­­gyobb gazdasági területek biz­tosíthatják. Ugyanabban a könyvében Renner elvtársunk megjósolta az állami gazdálkodásnak azóta a legtöbb országban kisebb-nagyobb mérték­ben már be is következett térhódí­tását. Renner világos okfejtéssel, szinte szenzációsan ható érvek halmozá­sával ragyogó és közérthető stílus­ban tárja elénk ennek a nagy kér­désnek minden részletét. Őszintén örvendünk, hogy a cikksorozatot Renner elvtárs a Népszava szá­mára írta meg, magyar elvtársai­nak bocsátotta rendelkezésére és mi ezt a nagyjelentőségű közle­ményt olvasóink elé tárhatjuk. ­ Olvasd a Népszavát és 5 . szerezz új előfizetőket! 4.

Next