Népszava, 1934. május (62. évfolyam, 97–120. sz.)

1934-05-01 / 97. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivéte­lével minden nap . Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 * \ » Az érző és gondolkodó ember úgy van azzal ma, hogy akarva­nem akarva, megmozdítja maga előtt a történelem függönyeit. Az idő és a tér messzeségein a példák és párhuzamok mély völgyei sö­tétlenek ilyenkor s a példák­ és párhuzamok magasságai tündök­lenek. Az igazság és a fölemelke­dések havas hegyormai itt s a megtorpanások és a lehanyatlások nyirkos és homályos szakadékai amott... Erősen tagolt, erősen megszag­gatott itt a történelem útja. Hány keresztfa, hány mártír­halál szegélyezi az utat, amíg az Eszme eljut a győzelemig? És hány erőszak hány uralmi kor­szaka ékelődik abba az útvonalba, amelyről csak a gyönge kortárs hiszi olykor, hogy a temető felé vezet, holott a történ­elem táv­latában mindig kiderül: a Sza­badság és az Igazság fölemelkedé­sének megszaggatott, de törvény­szerűen győzelmi útja volt?! Ha a fejünk fölött beborul az ég, még nem jelenti, hogy meg­halt a Nap. S ha az Igazság nagy háborúi­jában elvész egy ütközet, ugyan ki akarná hinni, hogy elveszett maga a háború is?! Talán megállt az idő Krisztus keresztfájánál? Avagy meghalt az igazság Szókratész méregpohará­ban? Gallileit megkínozhatták: az Igazság élt tovább. Giordano Brú­nót föláldozhatták és milliókat megfeszíthettek: az Igazság csak megtermékenyült és a Szabadság vágya még izzóbban égett. A már­tíromság hitnek és tudománynak mindig hatalmas megterméke­nyítő ereje volt ... s ha egy év­tized, egy évszázad vagy egy év­ezred múltán márványba faragták a győzelmet, vagy színekben, han­gokban és szavakban ünnepelték: a kezdet mindig a keresztfa volt; a kiindulás mindig a méregpohár, a börtön, a szenvedés ... A történelem jó tanítómester; a történelem nagy vigasztaló — és a leghatalmasabb serkentő erő iö­bbenne van. De ahány korszak, annyi a for­mája is az ember, az értelem és a civilizáció szakadatlan küzdel­meinek. Volt korszaka: a fegyvernek. Volt korszaka: az elszigetelten ví­vott véres és kétségbeesett kísér­leteknek. Volt korszaka és formája még száz: a fölszabadulás kiirtha­tatlan, hatalmas ösztönének. Május tanítása új. Nem szenvedve, hanem szervez­kedve megvívni harcainkat! És nem, egymástól elszakadva, ha­nem egymással együtt és egy­másért — az Eszme széttörhetet­len kapcsolataiban. A munkásosztály májusának ez a legbensőbb lényege. Május a mi számunkra nem afféle tavaszi ün­nepély, hanem fölvonulás a­ min­dig újrakezdődő úti harcokhoz: seregszemle itthon és seregszemle azon az óriási csatavonalon, amely északtól délig és kelettől nyugatig mint fénylő acélkar fogja körül az egész világot. A jövőért küzdeni, de küzdeni a máért is! Május lelke megtaní­totta a világ munkásságát, hogy ne csak szenvedni, ne csak elhul­lani, de élni is tudjon — önma­gáért, az utána következő nem­zedékért, a szocializmusért! Egy fénysugarat a jövendő tiszta és ragyogó világából — ide, a mába is! Ha a fölvilágosodottság és az öntudat határozottsága mondja ki, avagy csak a félig még szen­dergő lélek dadogja valahol a munkásvédelem, a szociálpolitikai törvényhozás követeléseit, vagy a munka és a munka megbecsülé­sének jogát és kötelességét, ez mind egy-egy ütközete annak a harcnak, amely az elviselhető és tisztességes életű jelen talajáról a jövőt készíti elő. A nagy cél — a jövő, de cél és program az is —: hogyan éljünk ma?! A szociálpolitika a szocializmus hadiút­ja. A követelés, amely az élet, a kenyér és az egészség vé­delmét sürgeti a legjogosabb tü­relmetlenséggel: nemcsak a ma nehéz sorsát akarja enyhíteni és nemcsak a munkás kiszolgálta­tottságát megszüntetni — de ép és egészséges harcosokat is ne­velni a jövendő számára. Május... ő emelte ki a nagy, a tespedt és öntudatlan masszát, a munkásosztályt: az öntudat, a szellem, az emberies élet világos­ságára. Május ... ő formálta ki a kapi­talizmus leltári tárgyát, a mun­kásságot, fénylő gondolatokkal és érzékeny lélekkel telítetten, az új világ új harcosává s amikor már megindította benne a szocia­lista gondolkodás áradó vérkerin­gését. Május avatta a föladatra, hogy élesztő matériája legyen a jelennek és reménye a jövendő­nek. Május... éles határvonal. Előtte van: a kihasználtság. A szégyen. A szolgaság. Utána kez­dődik el a munkás sorsában: az ember élete! Az emberé, aki harcossá maga­sodott. Negyvenöt esztendeje, hogy Má­just pajzsra emelték és a célt és a lelket, ami benne van, szerte­vitték a világ minden zugába. Nem is egy félszázad. Nem is egy emberöltő. És máris benne van a munkás­osztály vérében. Kiirthatatlanul máris benne él a munkásosztály minden idegszálában és fogékony, nagy lelkének minden rezdülésé­ben. Május ... A szocializmus ... Három emberöltővel azután, hogy az Igaz meghalt a keresztfán, a kereszténység csak a Középten­ger északi partvonulatán eresz­tette talajba gyönge gyökereit. Negyvenöt év... s íme, Május meghódította a világot, valameny­nyi társadalom valamennyi el­nyomott osztályát! Mint minden hódító gondola­tot... ki csudálkoznék rajta? ... kezdik Májust is kisajátítani és kezdik lopkodni gondolatainak gazdag tárházát. Az Erőszak, amely rövid és át­meneti uralmat érzott magának Közép-Európában, eredendő és szégyenletes­­ gondolatszegénységé­ben Májust rabolja meg a szem­fényvesztésnek és álarcnak. Lesz ünnepély, lesz májusi cécó ott is... hogyne lenne ... ahol terrorral, börtönnel és elkülönítő táborok­kal feküdtek rá a szocialista mun­kásságra. Hiszen amikor a magukéból ad­nak, csak a szolgaságot és a nyo­mort tudják adni. Meg a fölcico­mázott, a csinadrattás és nagy­szájú szél­mossá­got. És a gondo­lat legalját és megdöbbentő, sötét ürességét. Hát kölcsönvesznek, hogy mind­ezt­­ elleplezzék. Hát meglop­ják az ellenfelet, hogy — orvul megközelíthessék és a maguk so­­­raiba szédíthessék. De ami Májusban cél, lélek és gondolat, az Erőszak arcán az csak torz lárva. Nem lehet komédiázni vele. A" hamisítást el lehet követni, de a becsapást — azt nem. Aki Májusnak nem fölkent apostola, nem harcosa és nem örök elkötelezettje, hanem alkalmi tol­vaja csupán, az leleplezi magát, leleplezi erőszakos és kicsorbult lelkét abban a pillanatban, amint az első szó mérgét fordítja ki ma­gából ... • v * És hi­rjiitok, kik temetik a szo­­cializmust? Tudjátok, kik gyalul* ják a marxizmus koporsóját? • Ezek! Ezek ... akik akár mint szemté­­­lyek, akár mint mozgalom és akár mint a­­világra ravaszkodott torz „világszemlélet", vagy uralmi és kormányzati életforma ragad­tak a népek nyakába — egytől­egyig annál a tűznél melegednek, amelyet a marxizmus gyújtott­a a marxizmus éltet és csak úgy és csak addig élhetnek, amíg a szo­cializmustól érzott, de durván meghamisított gondolatokat zabál­ják: táplálékul és csalétekül. Sivár panoráma ez, tudjuk. Visszataszító és eldöbbentő politi­kai és társadalmi táj. De Május hajnalhasadásán rá kell mutatni erre is. Hogy tudjátok: az Erőszak sziklakövei, börtönei és szuronyai mögött lehet halálos a­­csönd, vagy lehet fülsértő, hamis és bántó a májusi zenebena —­ele él az ember, testvéreink élnek ott, és él bennük, kiirthatatlanul él a­ szocializmus. 1 . A­ hitet nem lehet börtönbe süllyeszteni. A meggyőződést nem lehet száműzni. A világ rengeteg tévéin ebben dobban ma össze millió és millió szív. És ebben ölelkezik milliók és milliók ereje. Május az igazságot, a reményt sugározza és Május a harcot hirdeti. A harcot,­a hűséget, a meg nem alkuvást. Május, jövőnk vörös lobogója!

Next